Kedden a Református Ótemplomban gyűltek össze a hívek az Ökumenikus Imahét harmadik alkalmán
Megtartották az Ökumenikus Imahét harmadik alkalmát is, amelyre a Református Ótemplomban került sor. Itt Biró István, görögkatolikus parókus hirdetett igét.
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 – 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Megtartották az Ökumenikus Imahét harmadik alkalmát is, amelyre a Református Ótemplomban került sor. Itt Biró István, görögkatolikus parókus hirdetett igét.
„A példakép értékeket képvisel, és megmutatja a közösség számára mi a fontos. Felül kell emelkedni a kis vitákon, mert a nagy csatát veszíti el az, aki kis vitákban őrli fel az erejét, és a szembenállást választja az együttműködés az erők egységesítése helyett „– emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő a 24. Földeáki Falunapon, ahol a szórakozás mellett sor került több elismerés átadására is. „Földeákért” címet adományoztak Temesvári Károly Benedek pálos rendi szerzetes lelkésznek, aki közel egy évtizeden át építette a közösséget a településen.
Már elkezdte kihordani a postás az idei nyugdíjprémiumot, melynek a maximális összege idén 18 ezer forintra emelkedett. Ehhez a segítséghez Makó Város Önkormányzata is szeretne hozzájárulni, így a hetven éven felüliek számára ebben az évben is biztosít fejenként tízezer forintos vásárlási utalványt, amelyet a települési képviselők a holnapi napon kezdenek el kiosztani. A helyiek nagy örömmel fogadták a kiegészítést, mivel nagy segítség a család számára.
Civil, szülői kezdeményezésre tűzte ki céljául az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriuma, hogy létrehozza az Erzsébet-házat, ahol az egészségkárosodással, szellemi fogyatékossággal élő fiatal felnőtteken és családtagjaikon kívánnak segíteni. Ehhez egy épületet a Szent István Király Plébánia már térítésmentesen felajánlott, felújítására és kialakítására pedig az alapítvány több, adománygyűjtő rendezvényt is szervezett. Egy sajtótájékoztató keretében pedig legutóbb arról számolt be Farkas Éva Erzsébet polgármester, hogy elkészültek azok a tervek, melyek alapján már a jövő héten elindulhatnak a munkálatok.
A változatosnak mondható száraz, majd csapadékos időjárás nem kedvezett a fokhagymának, mivel megpuhult, így nagyon sok gazdának kiesést jelent ez az idei évben. A gabonát, a repcét, és a napraforgót nyomott, míg a petrezselyem gyökeret egészen jó áron tudták a termelők eladni az idei évben.
Megkezdődött a Maros-híd újjáépítésének tervezése- derült ki tegnap Lázár János magyarcsanádi fogadóóráján, ahol a képviselő televíziónknak adott tájékoztatásában kiemelte: folyamatban van a nagylaki elkerülő út megépítése is, így a két dolog együtt, a híd és az elkerülő út teljesen tehermentesíthetik a 43-as főút azon szakaszát, és az érintett településeket a kamionforgalomtól- többen ugyanis erre panaszkodtak. Ezen kívül voltak, akik a helyi temetők üzemeltetésével, más pedig a Maros folyó felhasználásával kapcsolatos felvetésekkel érkezett.
Hétközi fordulót játszott szerda este az Erdei János Városi Sportcsarnokban a Makói KC felnőtt női kézilabdacsapata. A mérkőzésen a szegediek bizonyultak jobbnak.
Adventi vásár és kiállítás nyílt a Hagymaházban, ahol helyi kézművesek mutathatják be termékeiket. Az alkotók most is egyedi, ötletes portékákat készítettek.
- Hivatalosan is új helyre költözött a levéltár - Aszfaltos út vezet majd a jángori zsidó temetőhöz - Hátrányos helyzetű gyermekeknek tartottak kézműves foglalkozást az Ifjúsági Színtérben - Lélek szárnyán a Caminon - Makói sikerek Szlovákiában
Az újonnan megválasztott Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat azon munkálkodik, hogy a rászoruló családokban élő gyermekeknek olyan lehetőségeket biztosítsanak, amelyeket helyzetükből fakadóan máskülönben nem tudnak megtapasztalni. A szombati napon 40 fiatal látogathatott el a Szegedi Vadasparkba, a nap második felében pedig kézműves foglalkozáson vehettek részt. Ehhez a helyszínt, az Ifjúsági Színteret Makó Város Önkormányzata biztosította.
A „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” című projekt lehetőséget ad arra, hogy a makói jángori zsidó temető megközelítését biztosító út kiépüljön a közeljövőben, ezzel egy hosszú évtizedekre visszanyúló problémát old meg Makó Város Önkormányzata a magyar kormány segítségével. Farkas Éva Erzsébet polgármester, valamint a beruházást végző DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója, Juhász Lóránt kedden írták alá a kivitelezési szerződést.
„Egy olyan nagy múlttal rendelkező város, mint Makó joggal tarthat arra igényt, hogy az épített, természeti és írott öröksége jó helyre és jó kezekbe kerüljön” – mondta Lázár János országgyűlési képviselő ma délelőtt, a makói levéltár új épületének átadóünnepségén. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Latorcai Csaba János közigazgatási államtitkár, valamint Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. A létesítmény megszentelése után közös bejárásra is sor került.
Az ősi zarándokutat, az El Caminot járta végig nemrégiben kisebbik fia kíséretében Kajáriné Kádár Katalin, aki a 2018/19 – es Máltai Esték nyitó előadásán szemezgetett élményeiből. Az eseménynek otthont adó József Attila Városi Könyvtárban telt ház volt.
-Újabb hét felújított bérlakást adtak át Honvédban -A hit és a tudomány szoros összefüggéséről tartott előadást Makón Csókay András, világhírű idegsebész -A kultúrát lélegeztetni kell, hogy ne vesszen el -A fiatalokra is odafigyel a Marosvidék Baráti Társaság -Az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet a Hagymatikumban -Felszabadult délután a mozgás jegyében
A városban már ismerősként csenghet Petrás Mária Príma Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes neve. Ékes hangja mellett ezúttal kézműves tehetségét is bemutatja a makóiaknak, különleges kerámiáiból nyílt kiállítás a József Attila Múzeumban.
Márton napi mulatságot szervezett a Marosvidék Baráti Társaság, melynek apropóján lehetőséget biztosítottak a makói fiatal vállalkozóknak, hogy bemutassák mivel is foglalkoznak. Az esten tombolasorsolásra is sok került, ennek összegét a következő folyóirat megjelentetésére fordítja majd az egyesület.
A Dél - Alföldi Fürdők Egyesülete és a Közép – Kelet - Európai Rekreációs Társaság egy közös projektbe fogott, melynek egyik legfőbb célkitűzése az egészséges életmód népszerűsítése. Legutóbb a Hagymatikum vendégei vehettek részt az általuk biztosított vizsgálatokon, tanácsadásokon, kézműves és sportfoglalkozásokon.
Újabb hét felújított önkormányzati bérlakás került átadásra Honvéd városrészben a tervezett tizennégyből. A rehabilitációs program részeként megújuló lakások közül tízbe ugyanazok a bérlők költöznek vissza, akik már korábban is ott laktak, az utolsó négy, még építés alatt álló lakásra azonban pályázatot írnak ki.
Manapság a modern tudomány kizár mindent, ami a hittel kapcsolatos lehet. Pedig arra, hogy a hit és tudomány, a hit és az ész, szoros összefüggésben állhatnak egymással, élő példa a világhírű idegsebész, Csókay András, aki saját életének, munkájának bemutatásán keresztül tett erről bizonyságot tegnap éppen Makón, a Koronában. A koponyájuknál összenőtt, bangladesi sziámi ikrek szétválasztásán dolgozó orvos teltház előtt tartott a számára igen fontos témáról előadást, a Fidesz helyi szervezete által szervezett Polgári Szalon keretében.
- 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Jámborné Balog Tündét - Nyílt nap várta a leendő gimnazistákat - Emelt fővel hagyták el a pályát a makói lányok - A szakmákat népszerűsítették - Len-in mánia kiállítás nyílt az Emlékpontban - Rendőrségi hírek
Maros-menti településünk többi oktatási intézményéhez hasonlóan a Makói József Attila Gimnázium is megnyitotta kapuit leendő nebulói előtt. A nyílt napra érkezett nyolcadikosok bemutató órák keretében kóstolhattak bele az itt folyó tanításba.
80. születésnapja alkalmából köszöntötték barátai, egykori diákjai és tisztelői, Jámborné Balog Tündét, írót, képzőművészt, tanárt. A rendhagyó eseménynek a József Attila Múzeum adott otthont, ahol az ünnepelttel a volt tanítványai: Gilinger Katalin művésztanár és Varga Márta kommunikációs vezető beszélgettek.
A pályaorientáció volt a középpontban a hétvégén a Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégiumban. A diákok számos középiskola előadásán és bemutatóján keresztül tudtak új információkhoz jutni a továbbtanulást illetően, miközben kellemes hangulatban és jó közösségben tölthették az időt.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Bajza utcai épületében is nyílt napot tartottak a közelmúltban. Az eseményre makói és térségi növendékeket várták, akik széleskörű betekintést nyertek az intézmény képzési palettájába.
Péntek este nyílt meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Len-in mánia című kiállítása, amely Dr. Udvardy Csaba sebészorvos több mint harminc, kortárs Lenin-szobor átiratán, valamint jó néhány szocreál Lenin-ábrázoláson keresztül mutatja be a szovjet kommunista államhatalom kiépítőjének kultuszát. A tárlat külön egysége foglalkozik Szabó Iván alkotásával, a dél-alföldi város mai Hősök terén két évtizedig üldögélő, a népnyelv által „trónolóként” emlegetett kőszobor történetével.
Gépmustrával egybekötött nyílt napra várta az általános iskolásokat a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola. Az eseményre az egész térségből és más megyékből is érkeztek diákok.
- Átadták a felújított fecskelakásokat a Fűrész utcában - A Rónay kúria épületének sorsa is szóba került Lázár János mai, kiszombori fogadóóráján - Sérültként is lehetséges teljes életet élni - A szakmák útján jártak a Galambban - A tavaszias idő ellenére november 10-től téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - Átadták a felújított fecskelakásokat a Fűrész utcában - Vár az Őszi Fitt Délután
A Rónay kúria épülete, környezetvédelmi problémák, oktatási, hatósági vagy éppen mezőgazdasági ügyek- csak néhány azok közül a témák közül, amelyekkel a kiszomboriak megkeresték Lázár János országgyűlési képviselőt a településen tartott fogadóóráján ma délelőtt. Összesen 19-en kérték a politikus segítségét.
Az enyhe őszi idő ellenére november 10-étől már megkezdődik a Magyar Közútnál a téli időszámítás. Ez többek között azt jelenti, hogy a szakemberek rendbe tették és beüzemelték a speciális, téli feladatokat ellátó munkagépeket - mondta el televíziónknak Hunkó József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.
A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete ebben a tanévben is tovább folytatja Esélyórák, esélynapok elnevezésű foglalkozássorozatát. A mai délelőtt folyamán a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium tanulóinak is lehetőségük nyílt részt venni egy interaktív előadáson, ahol első kézből nyerhettek bepillantást a fogyatékossággal élők mindennapjainak nehézségeibe.
A közelmúltban felújított fecskelakások kulcsait tegnap át is vehette az a négy szerencsés makói pár, akik sikerrel pályáztak az önkormányzati ingatlanokra. Farkas Éva Erzsébet polgármester ünnepélyesen is gratulált a fiataloknak, majd a szerződések aláírása után a lakásokat együtt vették szemügyre.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyílt napra invitálta a pályaválasztás előtt álló diákokat. A rendezvény egyik különlegessége az volt, hogy a szervezők, olyan szakembereket hívtak meg előadást tartani foglalkozásaikról, akik szintén az intézményben tanultak.
- 53 millió forintból újulhat meg a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény konyhája - Eddig 160 fő jelentkezett a Bursa Hungaricára - Dr. Hadik György sebész főorvost oklevéllel tüntette ki Emberi Erőforrások Minisztériuma - Megyei derbit vesztett a Makó FC - Makón ülésezett a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége
Makón tartotta az őszi testületi ülését a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége. A két napos szakmai tanácskozás célja, hogy a megváltozott jogszabályokat, a felmerülő kérdéseket, problémákat megvitassák az intézményvezetők.
A sereghajtó ellen szenvedett csúf vereséget az M-Foci Kft. a hétvégén hazai közönség előtt. A Hódmezővásárhelyi FC labdarúgója kétszer talált be a makóiak kapujába.
November 13-ra módosult a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat határideje, így még mindig várják a jelentkezőket a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán a szárnyépület 32-es irodájába. A nyertes pályázók várhatóan havi tízezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként tüntette ki Dr. Hadik György sebész főorvost az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az oklevelet a legutóbbi közgyűlésen Farkas Éva Erzsébet polgármestertől vehette át a főorvos.
Többek között a vízvezetékrendszer teljes cseréjére és burkolási munkálatokra is sor kerül a közeljövőben a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény konyhaépületében egy, az önkormányzattal közösen benyújtott belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően. A beruházás végén nem csak új környezetben folyhat majd a munka, de nagyobb kapacitású, modernebb gépek is könnyebbé teszik a mindennapokat.
- Év végére elkészülhet az új könyvtár épülete, januárban pedig megkezdődhet a költözés - A könyvtár környéki térrehabilitáció egy része elkészülhet adventre - Lépcső őrzi a Nagy Háború olasz frontján elesett hősök maradványait - Makói siker a prágai Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen - Hetven év után újraindult Makón a József Attila Kör - Megvédte világbajnoki címét a makói Debreczeni Gábor testépítő
Hetven év után újraindult a József Attila kör a könyvtárban, melynek alakulóülését a közelmúltban tartották. Az ötletgazda a József Attila Múzeum igazgatója Szikszai Zsuzsanna, Bene Zoltán írót kérte fel a kör vezetésére. A találkozók célja, hogy a résztvevők még közelebb kerüljenek az irodalomhoz.
A Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál és világkonferencia keretében húsz együttes, ezer muzsikus fújta a talpalávalót Maros – menti településünkön. A nagy volumenű, sikeres rendezvény után a Makói Magán Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara Prágába látogatott, ahonnan több díjjal tértek haza. Kiemelkedő teljesítményükért pedig a város nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte a formációt.
A könyvtár épülete az év végére, a környék felújításának egy része pedig már adventre is elkészülhet Makó vezetése és a kivitelező reményei szerint. Ha minden jól megy, a fenyővásárt már a megszokott helyén tudják majd megszervezni.
Jó ütemben halad az új, Makovecz Imre tervei alapján épülő József Attila könyvtár. Év végére el is készülhet, januárban pedig a költözés is megkezdődhet- jelentette be egy sajtótájékoztatón tegnap Farkas Éva Erzsébet polgármester, ahol Szikszai Zsuzsannával, az intézmény igazgatójával, és Toldi János települési képviselővel meg is tekintették a munkálatokat.
A Nagy Háború centenáriumának alkalmából televíziónk egy stábja két napos emléktúrán vett részt a Doberdó-fennsíkon, amely az egyik kiemelt helyszíne volt a világégésnek. Több százezer katona lelte itt a halálát, magyar és olasz részről egyaránt nagy volt a veszteség.
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán közel múltban indított vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszak lesz, melyre november 15-ig várják a jelentkezőket. A részletekről dr. Horváth Józseffel a Mezőgazdasági Kar dékánjával beszélgetünk.
-A román határszakaszt védők is felkészültek egy újabb migráns-rohamra -Juhász Tünde kormánymegbízott Doberdón emlékezett a Nagy Háború hőseire -Közel hatvan VargaBalett növendék mutatkozott be az V. Koreográfus versenyen -Nagy érdeklődés övezte a makói aerobik versenyt
Az első világháború centenáriumának évében a Doberdói fennsíkon zárta megemlékezés-sorozatát a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a szegedi Meritum Egyesület. Itt harcolt és adta életét a legtöbb katona több mint 100 évvel ezelőtt. Tiszteletükre fát ültettek, a hőstettek helyszínén információs táblákat helyeztek el. A programon részt vett Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, aki Salgrado polgármesterével közösen helyezte el a tisztelet koszorúit az emlékhelyeken.
Hetvenezer regisztrált migráns mozog a balkáni útvonalon, akik nem akarnak visszamenni, és mindent megtesznek, hogy még a tél beállta előtt eljussanak Európába – hívta fel a figyelmet nem régiben Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó. A fokozódó migrációs nyomás kapcsán Makó Város Önkormányzata felkérte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetőjét, Szilasi Horváth Jenőt, hogy számoljon be a térség jelenlegi migrációs helyzetéről, valamint a készültségről.
Immár ötödik alkalommal mutathatták be a VargaBalett Táncműhely növendékei az általuk megkoreografált produkciókat. A hétvégén megrendezett versenynek a Hagymaház adott otthont, ahol közel hatvan balerina kápráztatta el a nagyérdeműt.
- A Makói Nagycsaládosok Egyesülete is megünnepelte a Családbarát Önkormányzat Díját - Teljesen biztonságos lesz a Csipkesor új tetőszerkezete - Egy makói katona háborús emlékei olaszul - Ismét Életrevalók-tábor várta a fiatalokat - Kézműves foglalkozásra invitálta a családokat a múzeum
A makói Boros István 1914-18 között az első világháborúban az olasz frontokon is harcolt, ezeket a tapasztalatokat pedig napról-napra papírra vetette. Az így elkészült, Háborús emlékek című naplója pedig két évvel ezelőtt könyvformát ölthetett, amikor is unokája és ükunokája hosszú munka után nyomdába küldték. A siker mára egészen Olaszországig ért el, ugyanis a napokban San Martino-ban is bemutatták a lefordított változatát.
Többek között a Csipkesor felújítási munkálatairól is szó esett Makó Város Önkormányzatának legutóbbi rendes testületi ülésén. Ugyanitt számos elismerés is átadásra került, emellett a város több oktatási intézményének vezetője tartott beszámolót a grémium előtt.
Már hagyomány, hogy az őszi szünetben családi kézműves napot rendeznek a József Attila Múzeumban. A program most is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen kicsik és nagyok egyaránt lelkesen vettették bele magukat az alkotásba.
A Makói Nagycsaládosok Egyesülete egy színes rendezvénnyel ünnepelték meg, hogy településük a közel múltban elnyerte a Családbarát Önkormányzat Díjat. A rendezvényen Farkas Éva Erzsébet polgármester is részt vett, aki természetesen az elismerést is magával hozta. A délután folyamán felléptek az egyesület fiataljai, akik mese- és versmondással, valamint zenés produkcióval csaltak mosolyt a közönség arcára.
Számháború a Maros - parton, Makó épületeinek megismerése és kézműves foglalkozások – többek között ilyen programok vártak az Életrevalók – tábor résztvevőit az őszi szünidő alatt. A fiatalokhoz most is ellátogatott Szentpéteri Csilla zongoraművész, akit fia is elkísért.
- Új emlékmű az I. világháború hőseinek - Mindenszentekkor és halottak napján az elhunyt szeretteinkre emlékezünk - Makói Fidesz: etikátlan Zeitler Ádám jobbikos önkormányzati képviselő új „állása” - Valóban nem voltak egyedül - Algakutatási részleggel bővül a Galambosok laboratóriuma
A közel múltban a Bajcsy lakótelepen két társasház közös képviseletét is elvállalta Zeitler Ádám, jobbikos önkormányzati képviselő- jutott a helyi Fidesz tudomására, melynek tagjai ezt etikátlannak tartják. Elmondásuk szerint Zeitler Ádám abban a körzetben, ahol korábban nem szavaztak neki bizalmat a választópolgárok önkormányzati képviselőként, most közös képviselőként próbálja befolyása alá vonni a lakóközösséget, mely szerintük morálisan és erkölcsileg is kifogásolható. A témáról a kormánypárt helyi szervezetének alelnöke, Weszelyné Véghseő Henriett és önkormányzati képviselője, Kovács Sándor tartottak sajtótájékoztatót.
Az előttünk álló négy napos hosszú hétvégén elhunyt szeretteinkre is emlékezünk mindenszentekkor és halottak napján. Általános szokás ilyenkor a sírok rendbehozatala, valamint a gyertyagyújtás. Sokan már a napokban lerótták kegyeletüket a temetőkben, azonban a legnagyobb forgalmat az elkövetkezendő napokban tapasztalhatjuk a sírkertek környékén.
Katonai tiszteletadás mellett avatták fel a Görögkatolikus temetőben az I. világháborúban elesett katonák emlékművét és helyreállított sírjaikat. Az esemény a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve Makó Város Önkormányzata összefogásából valósult meg.
Sikeresen zárult a makói Egyesített Népjóléti Intézmény „Nem vagy egyedül” című pályázata. Ennek keretében egy éven keresztül a makói járás óvodáiban és általános iskoláiban egyéni és csoportos, speciális foglalkozásokat tartottak, melynek célja az volt, hogy akár a szociálisan, akár egészségügyileg hátrányban lévő gyermekeken segítsenek.
Újabb korszerűsítésekre kerül sor a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Kibővítik például a laboratóriumukat, valamint Tankertjükben egy víztisztító berendezés is helyet kap.
-Ami az eddigi hírekből kimaradt: Kerekes Éva hegymászó lesz a HírExtra vendége - Aranyozott szorobán érkezett Japánból Makóra - Kézműves délelőttöt rendeztek a könyvtárban - Floorballban versengtek a középiskolások - Az idő sodrásában
A makói Vajda József, szorobán készítő a közelmúltban egy különleges csomagot kapott Tokióból. A Japán fővárosból érkezett küldemény tartalma azért is volt egyedi, mivel egy aranyozott japán számolóeszközt és két nyelven megírt levelet rejtett.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a közel múltban Kerekes Éva, makói hegymászó, és társa, Herceg Angelika sikeresen feljutottak a 8163 méter magas Manaslu, azaz a „Szellemhegy” csúcsára. Hogy mi késztette a hegymászásra, milyen akadályokkal kellett szembenézniük, és mi történik akkor, ha a nagy hidegben valaki kisebb bakancsot visel, mint kellene- arról Kerekes Éva személyesen számolt be televíziónknak a HírExtra című magazinban.
Tovább zajlik az Őszi Sporthetek versenysorozat. Az első héten a makói középiskolások futsalban mérhették össze tudásukat, most pedig a floorballé volt a főszerep az Erdei János Városi Sportcsarnokban.
Könyvszobrokat és nyári emlékeket is készíthettek azok a fiatalok, akik hétfőn ellátogattak a József Attila Városi Könyvtárban szervezett kézműves délelőttre. A családias hangulatú rendezvény a kézügyesség fejlesztése mellett közösségi élményt is nyújtott.
Az Őszi Könyvtári Napok keretén belül látható Lőrincz Mária Magdolna tárlata a József Attila Könyvtárban. Az idő sodrásában című kiállítás különlegessége, hogy indiántintával készült festményeket tartalmaz, melyet november 17-ig tekinthetnek meg a bibliotékába betérők.
-Sokaknak nyújt segítséget a Család és KarrierPONT -Több mint kétszáz diák ismerhette meg a KERI által nyújtott képzéseket -Szentpéteri Csilla a makói fiatalokat véradásra invitálta -Meglepetés bulival köszöntötték a hatvan éves Döme Máriát -A magyar történelem hősei
Sokadik alkalommal érkezett a József Attila Városi Könyvtárba Csikász Lajos regényíró, aki legújabb kötetéről és jövőbeni műveiről is csepegtetett el gondolatokat a vendégeknek. A szerző azt vallja: könyvei a történelem egy másik arcát mutatják be.
Óriási meglepetésben részesült Tóthné Döme Mária a Maros Táncegyüttes művészeti vezetője, ugyanis 60. születésnapja alkalmából családtagjai, barátai, egykori és jelenlegei táncosai egy titokban szervezett bulival ajándékozták meg.
Mint arról már korábban beszámoltunk Makó elnyerte a Családbarát Önkormányzat díjat. Ehhez a sikerhez az is hozzájárult, hogy településünkön közel egy éve Család és KarrierPONT működik a Hagymaházban, melyet sokan keresnek fel.
Szentpéteri Csilla szívügyének tartja, hogy a fiatalok figyelmét felhívja a véradás jelentőségére. A közelmúltban a zongoraművész a makói diákokkal ellátogatott a Véradó Állomásra, hogy együtt tegyenek a jó ügy érdekében.
Több mint kétszáz diák érkezett a térségből a KERI mentornapjára. A nyíltnap célja az volt, hogy a továbbtanulás előtt álló fiatalok a betekintést nyerjenek a makói oktatási intézmény által nyújtott képzésekbe, szakmákba az iskola falain belül kialakított állomásokon keresztül.
- Idén Családbarát Önkormányzat Díjat nyert Makó - Szentpéteri Csilla jótékonysági koncertet ad a makói kórház javára - A vásárlói elégedettség volt a középpontban - 50 éves évfolyam találkozót tartottak a Bajza József Általános Iskola - Alulmaradtak kézilabdázóink
A Makói Teátrum már két sikeres évadot tudhat a háta mögött, olyan színes darabokkal lopták be magukat a helyi és a környékbeli közönség szívébe, mint például a Csontkomédia vagy Rejtő Jenő Jutalomjátéka. A társulat tagjai lankadatlan lelkesedéssel folytatják a megkezdett munkát, harmadik évaduk még több érdekességgel kecsegtet.
Weiser István marketing stratéga volt annak az előadássorozatnak a vendége, amelyet a Marosmenti Vállalkozók Szövetsége rendezett meg már sokadik alkalommal. A szakember ezúttal olyan eszközöket tárt az érdeklődők elé, amelyek segítségével akár a duplájára is növelhetik bevételüket.
Jövő hónapban újabb jótékonysági koncertet ad Makón Szentpéteri Csilla zongoraművész, aki ebből a helyi Sürgősségi Betegellátó Osztályt támogatja. A tervek szerint a koncertből befolyt összeget őrző-védő-figyelő monitorok beszerzésére fordítja az intézmény.
- Vásárhelyen gúnyolódott Zeitler Ádám és Kiss Attila - Az ’56-os forradalomról első kézből - Makón is látható a „Himnusz” című táblakép - Izgalmas új évaddal készül a Makói Teátrum - A középmezőnyben állomásozik az M-Foci Kft.
Az ország számos pontján láthatta már a nagyérdemű a „Himnusz” című monumentális művet, melyet nemrégiben a József Attila Múzeumban is kiállítottak, így tisztelegve az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt. A magyar történelmi eseményeket, neves személyiségeket ábrázoló táblaképet maga az alkotó Vitéz Smidt Róbert szobrász – és fafaragó művész ajánlotta a közönség figyelmébe.
A Makói Teátrum már két sikeres évadot tudhat a háta mögött, olyan színes darabokkal lopták be magukat a helyi és a környékbeli közönség szívébe, mint például a Csontkomédia vagy Rejtő Jenő Jutalomjátéka. A társulat tagjai lankadatlan lelkesedéssel folytatják a megkezdett munkát, harmadik évaduk még több érdekességgel kecsegtet.
Rossz úton indul, aki a gyűlöletet és a közösség megosztását választja- emelte ki tegnap Makó város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet egy közleményben, melyben elhatárolódik a Jobbik makói önkormányzati képviselője, és választókerületi elnöke, Zeitler Ádám, valamint a párt korábbi országgyűlési képviselőjelöltje, Kiss Attila közös, a Vásárhelyből, vásárhelyiekből gúnyt űző fotójától. A Maros-menti település vezetője híradónknak továbbá azt is kiemelte: sem politikai kampányban, sem azon kívül nem engedhető meg, hogy egy felelősen gondolkodó politikus megsértse egy település közösségét.
Wittner Mária volt a Makói Polgári Szalon soron következő eseményének vendége, aki annak idején aktív résztvevője volt az 1956-os történéseknek. Szerda délután a Korona Szállóban Dr. Halmágyi Pál, nyugalmazott múzeumigazgató beszélgetett a szabadságharcossal életéről, emlékeiről, valamint arról, hogy mit jelenthet ma számunkra ’56 emlékezete. Az eseményen Lázár János országgyűlési képviselő is részt vett.
- 1956. október 23. – A Szabadság Napja - Középiskolások tanulhattak 1956 makói történéseiről a múzeumban - Futás és kerékpározás a Makói Mentőkért - Öt másik nyelven is elimádkozták a rózsafüzért a Szignumos diákok - Ismét nyugdíjas találkozónak adott otthont Makó
„Ötvenhat utódainak az országában nem szabad hagyni, hogy a történelem a talpáról újra a feje tetejére álljon” – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő Makón az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére tartott megemlékezésen. A rendezvényre a Csanád vezér téren, a Kopjafánál került sor.
A FÉG Nyugdíjas Klub szervezésében nemrég százhúsz szépkorú találkozott a Koronában, akik jóízű beszélgetések közepette nosztalgiáztak és táncra is perdültek. A jó hangulatú esemény résztvevőit Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte.
A Szignum diákjai is csatlakoztak az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez. Ezen a napon világszerte fiatalok fohászkodtak fél órán át a békéért és az egységért ezért számos helyen akár a tanítást is felfüggesztették erre az időre.
Mára már hagyománnyá nőtte ki magát az a történelmi vetélkedő, amelyet minden esztendőben megszervez a József Attila Múzeum október 23-án. A résztvevő középiskolások az 1956-os forradalom és szabadságharc makói eseményeivel ismerkedhettek meg úgy, hogy közben csapatban kellett hatékonyan együttműködniük.
Közel 400 fő húzott edzőcipőt vagy ült biciklire azért, hogy támogassa a Makói Mentőállomást. A jótékonysági sportprogramon befolyt mintegy félmillió forintból, olyan életmentő eszközöket szeretnének vásárolni majd, mint például egy infúziós pumpa.
A Jobb Makóért Egyesület és a FIDESZ- Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete a még tavasszal megrendezett III. Polgári Bál bevételével ezúttal a makói mentősök munkáját támogatják – jelentette be Czirbus Gábor alpolgármester. Farkas László mentőtiszt elmondta a befolyt összeg egy részéből egy úgy nevezett vénaszkennert vásároltak, amely a mai napon érkezett meg.
A II. világháborúban elesett hősök és áldozatok emléke előtt tisztelgett tegnap, Makó Város Önkormányzata és a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének Makói Csoportja, a Csanád vezér téren. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató beszédében kiemelte: kötelességünk megőrizni a hőskatonák emlékét, akik az életüket adták a hazáért.
Nemrégiben napjaink egyik népszerű szerzője, Bauer Barbara volt a József Attila Városi Könyvtár vendége. Az író-olvasó találkozó apropóján az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek személyiségével és munkásságával.
Az Őszi Múzeumok fesztiválja alkalmából számos rendezvényt tartanak Makón is. Ennek keretén belül ünnepelték meg a tegnapi nap folyamán a Magyar Festészet Napját, melynek fő témája Torma Imre festőművész életútja volt.
Negyven férőhelyes, új parkolót vehettek birtokba az autósok a Makói Kórház épületénél a Béke téren. A beruházás évtizedes hiányt pótol, nem csak a betegek, de az intézményben dolgozó személyzet mindennapjait is könnyebbé teszi. A létesítmény a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ és Makó Város Önkormányzatának szoros együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg.
Ütemtervszerűen halad a Csipkesor felújítása, nagyságrendileg már 40%-val elkészültek- adott tájékoztatást a beruházás jelenlegi állapotáról Czirbus Gábor ma délelőtt. Az alpolgármester arra is kitért: a projekt keretében kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra, így egy különleges programot is meghirdettek a város közép- és általános iskolás tanulói körében.
Mint arról korábban már beszámoltunk, közel egy éve dédelgetett álom vált valóra nemrégiben, Kerekes Éva makói hegymászó és társa, Herczeg Angelika 8163 méter magasba törtek és szerencsésen fel is jutottak a „Szellemhegy”, azaz a Manaslu tetejére. Ezzel ők lettek az első magyar nők, akik ezt az emberfeletti próbát teljesítették.
- Elszaporodtak a rágcsálók a lakótelepeken - Már Halloweenra készültek a Búza utcai Bölcsődében - Különleges borvacsorát szerveztek a Hagymatikumban - Átütő kick-box sikerek - Interaktív tárlatvezetés Peták Mária zárókiállításán - Rövid hírek
Peták Mária, Üzenetek című kiállítása tegnap délután zárult a Hagymaházban. A címek nélküli grafikákból, festményekből és fotókból álló tárlattal a művésztanár gondolkodásra késztette nézőit, azonban a finisszázson körbevezette a jelenlévőket és az alkotások történetét is megosztotta.
Nagy érdeklődés övezte a Hagymatikum Nyugi Bárjában megrendezett borvacsorát, ahol a határon túli, Balla Géza borait kóstolhatta meg a makói közönség, Akli Tamás borkalauz tolmácsolásával. Az estéről a finom falatok sem maradhattak el, amelyről Fodor Krisztián chef gondoskodott.
„Tök jó délután” - ez volt a mottója annak a családi programnak, melyre a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Búza utcai Bölcsődéjében nemrégiben került sor. A rendezvényen szülők és csöppségeik együtt készítették el kézműves alkotásaikat.
„Arra kérem az állatbarát lakókat, hogy ne helyezzenek ki ételt a kóbor macskáknak és kutyáknak, mert ez svédasztalként szolgál a patkányoknak” – hívta fel a figyelmet Zsámboki Zsolt műszaki csoportvezető ma reggel egy sajtótájékoztató keretében, ahol az is kiderült: az ismét elszaporodott patkányok miatt, a negyedéves irtás mellett rendkívüli gyérítésbe kezdett az Alföldvíz Zrt. és a Bogármérnökség Kft.
- Makó fejlődésének kérdése pártpolitikán felül áll - 2020-tól modern környezetben tanulhatnak az Almási iskolások - Útjára indult az Őszi Sport7-ek versenysorozat - Tök jó napot tartottak a Kálvin téri bölcsődében - Makó is csatlakozott az Országos Könyvtári Napokhoz
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 1,4 milliárd forintos nyertes pályázatának köszönhetően megújul valamint egy teljesen új épületet is kap az Almási utcai Tagintézmény. A projekt részleteitől hétfőn a Koronában tartott lakossági tájékoztatást a tervező cég képviselője Sárai Róbert.
Őszbúcsúztató családi napot tartottak a közel múltban a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri Bölcsődéjében. A gyermekek az érdekes játékokat a szüleikkel közösen próbálhatták ki, akik eközben betekinthettek a bölcsődei nevelőmunka hátterébe is.
A makói bibliotéka az idei évben is csatlakozott az Országos Könyvtári Napokhoz, melynek keretében minden korosztályt megszólaltat a programjaival. A héten több író-olvasó találkozó lesz, rajzpályázatot is hirdettek, emellett egy felhívással készültek a fiatal generációnak.
„A város közössége életfeltételeinek javítása érdekében pártállástól függetlenül, mindig közösen kell gondolkodnunk” – emelte ki Farkas Éva Erzsébet polgármester azon a sajtótájékoztatón, ahol Zeitler Ádám jobbikos önkormányzati képviselővel együtt mutatták be egy közös munka eredményét, a Makón csak „Juhász Gyula emlékfaként” ismert kocsányos tölgy megújult környezetét. A polgármestertől ezen kívül azt is megtudtuk: még idén mintegy nyolcszáz újabb facsemete elültetését tervezi a város.
-Már javában zajlanak a Makói Ipari Park közművesítési munkálatai -Korszerű betegazonosító rendszert vezetnek be a vásárhelyi és a makói kórházban -Pályaválasztási tanácsadás az Ifjúsági Színtérben -Zenével ünnepelték a Magyar Fürdőkultúra Napját Makón -„Mi nem csak egy könyvben férünk meg”
Több mint 150 millió forintot nyert a vásárhelyi és a makói kórház egy egységes betegazonosító rendszer bevezetésére, amelynek köszönhetően a betegek ezentúl még magasabb színvonalú ellátásban részesülhetnek majd- írja közleményében a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ. Az összegből egy olyan, mindkét intézménnyel összeköttetésben álló informatikai rendszer került kiépítésre, amely megkönnyíti a betegek beazonosítását, és egyben az egészségügyi adataikat is tartalmazza.
650 méter új úttestet építenek, de több, kisebb közművesített parcellát is elkülönítenek a Makói Ipari Park infrastrukturális fejlesztését célzó projekt keretein belül. A területen Farkas Éva Erzsébet polgármester, Tószegi Tamás, felelős műszaki vezető és Tóth István, a Váll-Ker. Kft. ügyvezetője vette szemügyre az éppen folyó munkálatokat.
A Magyar Fürdőkultúra Napját nyolc éve ünnepeljük, az országos rendezvényhez ebben az évben is csatlakozott a Hagymatikum. A fürdőkomplexumba érkező vendégek nem csak a létesítmény nyújtotta sokrétű szolgáltatásokat próbálhatták ki, ugyanis a fellépőknek köszönhetően zenei csemegézés is várta őket.
Zsolcai István szakpszichológustól kérdezhettek a pályaválasztás előtt álló nyolcadik osztályos tanulók a Makói Fiatalok Akadémiájának legutóbbi programján. A diákok többek között arra is választ kaptak, hogy miért érdemes szakmai orientáltságot vagy érettségit adó iskolát választani.
- Kerékpározás Makón az emlőrák elleni küzdelem jegyében - Alacsony a színvonal a térség iskoláiban - Énekszó zengte be a görögkatolikus templomot - Rövid hírek - A Temesi bánság történetéről készült könyv - Ha teheti, 90 évesen is a kertben tevékenykedik Csiha Imre
Lesújtó eredményt értek el az általános- és középiskolák hazai rangsorában a térség oktatási intézményei,osztotta meg a hírt facebook oldalán Lázár János ,aki szerint a települések vezetőinek acsarkodás és vita helyett inkább a gyermekek jövőjére kellene összpontosítaniuk.
Utoljára több mint száz éve végeztek kutatómunkát a Habsburg birodalom alatt álló Bánság területén. Most Dr. Marjanucz László, egyetemi docens bécsi levéltári források alapján dolgozta fel ennek a régiónak a történetét, melyet egy könyvben foglalt össze. A bemutatónak a József Attila Városi Múzeum adott otthont.
A kétszáznegyven éves makói görögkatolikus templom nemrégiben egy nagyszabású hangversenynek adott otthont. A közönséget a Szent Efrém Férfikar és a Lautitia Gyermekkar örvendeztette meg produkcióival.
Közel kétszázan ültek kerékpárra Makón az emlőrák elleni küzdelem jegyében. Hazánkban több mint 1500 nő veszíti életét évente ebben a daganatban ,mely megelőzhető lenne, hiszen szűréssel jól felismerhető. Ezért is szervezte meg immáron negyedik alkalommal a Makói Egészségfejlesztési iroda az egészségkerékpározást, amelyen részt vett Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester is.
Makó Város Önkormányzata hosszú évek óta kiemelt fontosságúnak tartja a településünkön élő idősebb generációk sorsát és sokat tesz azért, hogy mindennapjaik könnyebbé váljanak. Ebben a felfogásban Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő köszöntötte a 90 éves Csiha Imrét.
- Trócsányi László: Patriotizmust, nemzeti öntudatot kellene tanulni a franciáktól - Szentpéteri Csilla ismét jótékonysági koncertet ad - Fülbemászó dalok és egészségügyi mérések várták a nyugdíjasokat a Hagymatikumban -Családi nap az egészséges életmód jegyében - Aranyérmet hozott haza a Jesolo-i világbajnokságról Loós Dominik
A Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola szeretettel várta csütörtök délután a gyermekeket és szüleiket egy családi napra. Az intézményben már hagyománynak számít az ilyen események megrendezése, ez alkalommal a pedagógusok az egészséges életmódra helyezték a hangsúlyt.
A tavalyi jótékonysági koncert sikerére tekintettel, az idén ismét nemes célt tűzött zászlajára Szentpéteri Csilla zongoraművész. Az előadó zenekarával és több vendégfellépővel együtt áll a Hagymaház színpadára, a rendezvényből befolyt összeggel pedig a makói Sürgősségi Betegellátó Osztályt támogatják.
Trócsányi László igazságügyi miniszter, franciaországi nagykövet Párizsi napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt című könyvét mutatták be a hét elején Vásárhelyen. A kötet a 2010- 2014 közötti, kimondottan nehéz külpolitikai időszak hátterét, nehézségeit gyűjti össze, melyről a szerzővel Lázár János országgyűlési képviselő beszélgetett.
Ismét nyugdíjas találkozónak adott otthont a Hagymatikum. A programon részvevőknek Feke Pál színész és énekes hozott üdítő dallamokat, valamint a szórakozás mellett a szervezők arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy a vendégek egészségügyi méréseken vehessenek részt.
Mai műsorunkból kiderül, hogy milyen meglepetés könyvvel ajándékozták meg tisztelői a 70 éves születésnapját ünneplő Halmányi Pál nyugalmazott múzeumigazgatót, valamint szó lesz a zene világnapja alkalmából adott iskolai koncertről is, illetve a nemzetközi népdaltalálkozó sem marad ki mai műsorunkból.
- 7,5 kilométernyi járdaszakasz újult meg 2018-ban - Szenzációs makói eredmény a Motorépítő Világbajnokságon - A turizmus fellegvára lehet Makó - Az elmúlt szezonban már nem szorult pénzügyi támogatásra a Hagymatikum - Hagyományaink csokorba fogva
„A fürdő fennállása óta az egyik legsikeresebb szezonon vagyunk túl” – mondta Gergely Gábor, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági elnöke. A magas látogatószám mellett a szolgáltatások számának bővülése és azok minőségi javulása is hozzájárult ahhoz, hogy a Hagymatikum ebben az esztendőben még nem vett fel állami vagy önkormányzati támogatást, a saját lábán áll.
Az első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal megrendezett „Hagyományőrző Civilek Színes Csokra” című program igazi kulturális csemege volt mindenki számára, aki ellátogatott a Hagymaházba. Az eseményen néptáncosok –és kórusok léptek fel, hogy bemutassák ősi értékeinket.
Hazánk gazdasági erejének és az európai uniós forrásoknak köszönhetően az elmúlt 4 évben számos beruházás valósulhatott meg és indulhatott el hiszen Makó igyekezett minél több lehetőséget kihasználni. Ennek köszönhetően bővülhet többek között a Hagymatikum ,melyhez kapcsolódóan számos beruházás várható még .Ezekről a tervekről beszélt a város polgármestere Hírextránkban.
A makói Orkonyi Károly szenzációs eredményt ért el a nemrég rendezett, AMD Motorépítő Világbajnokságon, Kölnben. Igazán egyedi motort tervezett és alkotott meg barátaival, Bálint Zoltánnal és Szakács Lászlóval, amelyet a nemzetközi zsűri harmadik hellyel jutalmazott a versenyen.
Makó Város Önkormányzatának és a START közmunkaprogramnak köszönhetően ebben az évben körülbelül 7,5 kilométernyi járdaszakasz újult meg – tájékozatta a sajtó képviselőit Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester. A nyolc választókerületben helyi vállalkozók, zökkenőmentesen végezték el a felújításokat.
- Újabb család vehetett át terményadományt - Családi nap a SZIGNUM-ban - Egy éves az Ezt Válaszd! - Győzelmet eresztett ki a kezéből a CONTITECH Makói KC férfi csapata - Rövid hírek 2018.10.10.
Már nagy hagyománynak örvend, hogy a Szent István Egyházi Általános Iskolában családi napot tartanak. Az intézmény munkatársai, diákjai és azok szülei egyaránt lelkesen vettek részt a színes programok tarkította eseményen.
A START Közmunkaprogram keretein belül a nyáron megtermelt zöldségeket és gabonát rászorulók között osztja ki Makó Város Önkormányzata. A hét elején Dr. Hadik György képviselő adott át 10 kilogramm hagymát és 50 kilogramm burgonyát egy 5 gyermekes családnak, ahol igen nagy hasznát veszik a terményeknek.
-Egyedülálló öntözőrendszer épül a térségben -Időkapszulát helyeztek el a „SZIGNUM Grundon” -Az 1849-es aradi vértanúk szeretteiről nyílt egy rendhagyó vándorkiállítás -Szentimádság Lisieux-i Kis Szent Terézhez -Jó sorozat után, újabb vereség
A nyári időszakban több korszerűsítés ment végbe a Szent István Egyházi Általános Iskolában. A beruházásokat egy ünnepséggel koronázták meg, mely keretében a hamarosan teljesen új külsejét elnyerő udvaron, a „SZIGNUM Grundon” időkapszulát helyeztek el és fákat ültettek.
„Hátrahagyottak emlékezete” címen nyílt vándorkiállítás a József Attila Múzeum előtt, amely az 1849-es aradi vértanúk női szeretteinek állít emléket. A tárlat a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának, a Balassi Intézetnek, valamint a Carola Egyesületnek köszönhetően látható Makón és az ország több városába is elviszik majd.
Azontúl, hogy az ország, és Európa legjobb agrárgazdasági vállalkozását szeretné felépíteni az ezzel megbízott Lázár János Mezőhegyesen, a közel múltban tartott sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogyan lehetnek majd az itt zajló fejlesztések nem csak Mezőhegyes, hanem az egész térség életére pozitív hatással. A beruházások sorában ugyanis egy, a környékben gazdálkodóknak is segítséget nyújtó, egyedülálló öntözőrendszer is kiépítésre kerül.
Lisieux-i „Líziői”Kis Szent Terézre emlékeztek immár 10 alkalommal a hívek a Makó-Újvárosi Szent László Király Plébánián és Templomban. A Rózsaeső imanapon a közös imádságok és éneklések mellett előadásokon is részt vehettek az érdeklődők.
- Tiszteletadás az aradi tizenhármaknak - Lázár János lett a mezőhegyesi ménesbirtok kormánybiztosa - Ingyenesen komposztáló edényzetet igényelhetnek a makóiak. - Zeneszó töltötte meg a Koronát - Új sportegyesület alakult a városban
„Azért is tekintem jó kihívásnak ezt a lehetőséget, hogy bebizonyítsam minden politikustársam számára: nem csak beszélni, hanem cselekedni is tudni kell” – emelte ki Lázár János legújabb megbízatása kapcsán, október 1-től ugyanis az állam képviseletében ő gyakorolja a nagy múltú mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonosi jogait. A célja pedig nem kevesebb, mint hogy a birtok öt éven belül Magyarország legjobb agrárvállalkozása, tíz éven belül pedig Európa egyik legjobb mezőgazdasági vállalkozása legyen.
A magyarság évről-évre fejet hajt az aradi vértanúk előtt. Makó Város Önkormányzata is megemlékezést rendezett a József Attila Gimnázium és a magánzeneiskola fúvószenekarának közreműködésével.
Kevesen élnek vele, pedig már egy jó ideje komposztáló edényzetet is igényelhetnek ingyen a makóiak- hívta fel a figyelmet Czirbus Gábor alpolgármester egy nemrég tartott sajtótájékoztatón. Emellett kiemelte: a szemét- valamint a zöldhulladék elszállítását ez nem befolyásolja, a rendszer ettől ugyanúgy működik.
1975 óta minden év október elsején a zene világnapját ünnepeljük Yehudi Menuhin hegedűművésznek és az UNESCO–nak köszönhetően. Ezen jeles alkalomból a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola több növendéke örvendeztette meg hangszeres játékával a Korona közönségét.
Lázár János országgyűlési képviselő és Makó Város Önkormányzatának segítségével alakult új sportegyesület Makón. Az MR Power főleg az erő- és küzdősportok űzőinek biztosít lehetőséget, de minden helyi és környékbeli sportolni vágyót várnak az alapítók.
- Több figyelmet szeretnének a Juhász Gyula téren élők - Vöröshagyma és krumpli a rászorulóknak - Szűrési vizsgálatokkal egybekötött egészségfelmérés a Honvéd városrészben - Közösségteremtés és a generációk összekötése a sporttal - 70 éves lett Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató
Az „Ezt válaszd!” program tavaly ősszel indult el településünkön a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség és Makó Város Önkormányzatának együttműködésében. A rendezvény egy éves születésnapja egy különleges esemény keretében kerül megünneplésre vasárnap az Erdei János Városi Sportcsarnokban, ahol Rozsnyai Renáta fitness edző után Katus Attila is ingyenes edzést tart majd.
Szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések rizikószűrésével kapcsolatos vizsgálatokon vehetnek részt a honvéd városrészben élő lakosok egészen szombatig. A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda szervezésében megvalósuló program célja, hogy egy komplex képet kapjanak egészségi állapotukról a résztvevők.
Több, mint kétszáz háztartást támogat az idei évben a makói önkormányzat a Start Közmunkaprogram keretében megtermelt burgonyával és vöröshagymával. A rászoruló nagycsaládosok és nyugdíjasok megsegítése mellett a közétkeztetésbe is kerül a zöldségekből.
Az őszi utcai fórumok utolsó állomásán Gáspár Sándor önkormányzati képviselő várta a lakosságot Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel. A 8. választókörzetben számos nagyobb beruházásról számoltak be, mint például a Hódmezővásárhely-Makó közötti bicikliútról, és az oktatási intézmények fejlesztéséről, de szót ejtettek a Hagymatikum bővítéséről is. A lakosok azonban úgy érzik, a Juhász Gyula térre kevés figyelmet fordítanak.
70 éves lett Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató, akit születése napján munkatársai , barátai, tisztelői köszöntöttek, majd egy kiadvánnyal is megleptek, melynek „Az egy makói históriás” címet adták. Az ajándékkötet a történész kedvenc témáit boncolgatja és emellett a város vezetőjének, valamint a térség országgyűlési képviselőjének gondolatatit, kötődését fogalmazza meg az ünnepeltről.
- Egy jó ügy érdekében ült kerékpárra közel húsz Givaudan dolgozó - A Forgatós is eltáncolta a „Pákozd 1848”című történelmi játékot - Számos támogatás jutott az oktatási létesítményeknek - Huth Gergely: „Gyurcsány Ferenc heavy metalban utazik, Márki- Zay Péter pedig lakodalmas rockban„ - Rövid hírek
- Orfeo zenekar koncertje - Jámborné Balog Tünde porté - Rákász Gergely orgonakoncertje
A legutóbbi utcafórum keretében Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester várta a 7- es számú választókerület lakosait a Szent István téri kútnál. A kilátogatók a részletes tájékoztatók során többek között arról is értesülhettek, hogy kiemelt figyelmet kapnak az oktatási intézmények.
„Ma is megbukott Orbán Viktor” – ez az a csoport az egyik legnagyobb közösségi portálon, ahol a tagok minden egyes hírt megosztanak az kormány megbuktatásáról, amely folyamatosan zajlik- tudhattuk meg Huth Gergelytől, a Pesti Srácok egyik alapító tagjától, aki a Közéleti Esti vendége volt a közelmúltban. Az újságíró, rendező azt a kérdést járta körbe, hogy vajon van-e ellenzék az országban, és ha igen, kik lehetnek annak zászlóvivői?
Több mint egy évre elegendő pelenka csomagot adományozott a Givaudan Hungary Kft. a makói kórház újszülött osztályának. A cég dolgozóinak összefogásának köszönhetően valósult meg ez a jótékony felajánlás, mivel kerékpárra cserélték autójukat.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Forgatós Táncegyüttes a magyar hagyományok ápolásában elért eredményeinek elismeréséül Ópusztaszeren vehette át a Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói Díját. Ennek apropóján Farkas Éva Erzsébet polgármester a szeptember havi rendes testületi ülés keretében köszöntötte a város polgárai nevében Doktor László művészeti vezetőt. Mi sem mutatja jobban, hogy ez a díj valóban jó helyre került, mint az, hogy a csoport nemrégiben egy újabb, Koltay Gábor által rendezett, nagyszabású produkcióban vett részt.
-Elkészült az első három bérlakás Honvédban -A járdafelújítás, az ismét elszaporodó patkányok és az illegális szemetelés voltak terítéken Toldi János fórumán -Nincs szebb a gyermekekkel töltött időnél -Varga József elnyerte a Merényi Zsuzsa-díjat -Korrajz a magyar nyelvről
Tovább folyik a városban az önkormányzati képviselők utcafórum sorozata. Kedden Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János képviselő várták a választókörzetében lakókat, akik tájékozódhattak többek között a Kálvin téri rendelővel kapcsolatos beruházásról, a járdaprogram jelenlegi helyzetéről, de felmerült az elduguló csapadékvíz elvezető csatornák és az illegális szemétlerakás problémaköre is.
Fazekas Katalin nyugalmazott magyar szakos tanár hozta el könyvét a makóiaknak a bibliotékába. A szerző nyugdíjba vonulása után azért írta meg húszéves gyakorlati munkájának tapasztalatait, hogy az segítségére legyen a fiatalabb pedagógus generációnak.
Egy újonnan alapított díjjal jutalmazták Varga Józsefet, a VargaBalett Táncműhely művészeti vezetőjét. A NOVERRE Táncművészeti Alapítvány Kuratóriuma a Makón is oktató balettművész kimagasló szakmai munkásságát ismerte el ily mòdon.
Megtörtént az első három felújított bérlakás műszaki átadása Honvédban, így hamarosan be is költözhetnek a lakók. Mint ismeretes közel egy milliárd forintot nyert Makó a városrész rehabilitációjára, melyből 219 millió forintot különböző felzárkóztató programok megvalósítására, 730 millió forintot pedig az infrastruktúra fejlesztésére költenek.
„Gyermekeinkkel töltött idő nagy kincs” – ez volt a fő jelmondata annak a családi napnak, melyre nemrégiben invitálta meg tagjait a Makói Nagycsaládosok Egyesülete. A jó hangulatú program a Maros-parton, a Flórián házban került megrendezésre.
-Gerizdesen a fák és a járdák okoznak gondot -Kerekes Éva meghódította a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát -Bogyó és Babóca példájával az egészségért -Beszámoló a színek, ízek, vallások földjéről -Magukat verték meg a CONTITECH Makói KC férfi kézilabdázói
Dr. Benkéné Báron Katalin mondhatni hazajár Indiába, hiszen már számtalanszor fordult meg az ázsiai országban. A makói származású hölgy szívesen mesél az utazások során megélt élményeiről, legutóbb a József Attila Városi Könyvtár hallgatóságát örvendeztette meg beszámolójával.
A Makói Óvoda Kassai utcai Tagintézménye az elmúlt két hétben egy projektnek köszönhetően egészségmegőrzéssel kapcsolatos programokat és foglalkozásokat szervezett növendékeinek. Ez alatt az idő alatt olyan fontos ismereteket sajátíthattak el, mint például a helyes kézmosás, fogmosás vagy például hogy tüsszentéskor hogyan védhetik meg a kórokozóktól a környezetüket.
Meghódították a világ nyolcadik legmagasabb csúcsát Kerekes Éva, makói hegymászó és társa, Herczeg Angelika. A páros szeptember 28-án ért fel a Himalájában található, 8163 méter magas Manaslu tetejére.
A héten továbbfolytatódott az őszi fórumsorozat, ezúttal Marosvári Attila képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester várták a lakosokat a Gerizdesi városrészben. A legtöbben az életveszélyes fák és a járdák állapota miatt emeltek szót.
-3,2 milliárd forintra becsülik a Bérpalota felújításának költségét -„Jó az öreg a háznál” -A szeretet a szív öröme -Idén is megrendezésre került a Kiskertész nap a Galambban -Bach kantáták csendültek fel Orfeo Zenekar és a Purcell Kòrus tolmácsolásában.
Immár második alkalommal örvendeztette meg a makói közönséget az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével. A zene világnapja alkalmából, Bach kantátákat hallhatott a nagyérdemű tegnap este a Hagymaház színpadán.
Állatsimogatás, traktorozás, fajtabemutatók és különböző tanácsadások – csak néhány azon lehetőségek közül, amiken részt vehettek kicsik és nagyon a negyedik alkalommal megrendezett Kiskertész napon a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola szervezésében. Szombaton több, mint kétszázan szerettek volna betekintést nyerni a mezőgazdaságba és a kertészetbe úgy, hogy közben kellemesen kikapcsolódnak.
„ Hálával és köszönettel tartozunk az időseknek a közösségért hozott áldozataikért” – ezt már az Egyesített Népjóléti Intézmény két klubjában tartott ünnepségen hangsúlyozta Farkas Éva Erzsébet polgármester. A rendezvényen az intézmény finom ebéddel és süteménnyel vendégelte meg tagjait.
„Makó mindenképpen nyertes, hiszen jó az öreg a háznál”- emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő az Idősek Világnapja alkalmából szervezett önkormányzati rendezvényen. A város vezetése ugyanis közel nyolcszáz szépkorút látott vendégül a jeles napon, akiket Farkas Éva Erzsébet polgármester is köszöntött.
Közös gondolkodásra, egyeztetésre hívja Makó Város önkormányzata a Bérpalota társtulajdonosait annak felújítása érdekében. Az impozáns épület meglehetősen rossz állapotban van, mára szinte lakhatatlanná vált. Utoljára 1982-ben újították fel, akkor sem szakszerűen.
- A gyógyszertár is hamarosan költözhet új, ideiglenes helyére a Kálvin-rendelőből - A KERI-ből a Világbankba - A dallamokat nem csupán élvezni, hanem érteni is kell - Huth Gergely: „Aki ellenségként tekint a közösségi médiára, nem demokrata” - Váltson ólommentesre!
„Valóban fasiszták vagyunk?” – többek között ezt a kérdést is körül járta tegnap este Huth Gergely, a PestiSrácok alapítója, aki a Sargentini jelentésről, a baloldal vesszőparipájáról: a diktatúráról, és a sajtószabadság értelmezéséről is beszélt tegnap Makón a Közéleti Est vendégeként. Az újságíró, rendezővel Czirbus Gábor alpolgármester, a Fidesz helyi szervezetének elnöke beszélgetett.
Váltson ólommentesre! címmel a lakossági ivóvíz ólomtartalmának bevizsgálására indított új, ingyenes országos programot az Országos Közegészségügyi Intézet, egy Európai Uniós projektnek köszönhetően. A Nyitott labor program célja a régi kiépítésű ivóvízhálózatból származó, és a vezetékes ivóvízben megjelenő ólomtartalom felmérése, egészségre gyakorolt hatásának megismerése, és a káros hatások csökkentése.
Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Több mint tíz éve Makóra is visszatér minden ősszel, hogy az itt élők is részesei lehessenek színvonalas műsorának, melyet humorral fűszerez.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ebben az évben ünnepli fennállásának 95. évfordulóját. Ezen alkalomból sok olyan programot szervez az intézmény, amely az iskola múltját idézi fel. Ma délelőtt Dr. Kopányi Mihály, a KERI egykori tanulója tartott előadást a fiataloknak a Korona Szállóban, ahol kiderült, hogy az ötven éve Makóról induló diákból hogyan lett nemzetközileg elismert közgazdász.
A Kálvin utcai orvosi rendelő felújításáról, a közvilágításról és a megújult járdákról is szó volt Hadik György képviselő választókörzetében tartott lakossági fórumán. A várost érintő változásokról pedig Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatta a jelenlévőket.
-Ismét kiírják a Bursa Hungarica és a hagymatermesztőket támogató pályázatokat -Továbbra is a sáros utak okozzák a legfőbb problémát Honvédban, de felszámolásuk megkezdődött a rehabilitációs program keretében -„A lélek szárnyán kávéval” -Sportversenyekkel igyekeznek összekovácsolni a diákokat -80 éves Jámborné Balog Tünde
Tovább folynak városunkban az őszi utcafórumok. Tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester és Dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő várta a választókörzet lakosait Honvéd városrészben a Tulipán utcai rendelő előtt, hogy segítő kezet nyújtsanak problémáikban és meghallgassák észrevételeiket.
Televíziónk munkatársai minden évben megmérettetik szakmai tudásukat országosan is. Ennek köszönhetően számos elismerésben és díjban részesültek már alkotásaink. Egy újabb pályázatnak köszönhetően most arra vállalkozott stábunk, hogy bemutassa egy makói nő élettörténetét, aki súlyos autóbalesete következtében elvesztette egyik végtagját, de a kilátástalanság után talpra tudott állni és ma már kávéval festett képeiből rendszeresen vannak kiállításai valamint sok-sok terve a jövőre nézve.
A tervezett kézilabdacsarnok helyszínéül szolgáló Justh Gyula utcai telek Magyar Államnak történő átadásáról, a Bursa Hungarica országos ösztöndíjprogramhoz való csatlakozásról és a hagymatermesztőket támogató pályázat újabb kiírásáról is döntött Makó Város grémiuma a tegnapi rendes testületi ülésen. Ezen kívül A Bérpalota felújításának ütemtervét is megtekinthették a képviselők.
A napokban, október 2-án ünnepli 80. születésnapját Jámborné Balog Tünde író, képzőművész, akit ebből az alkalomból keresett fel televíziónk. Makó város egyik meghatározó személyisége életútjáról, művészi ars poetica-járól, beszélt stábunknak.
-Kormánybiztosi megbízást kapott Lázár János -Kézilabda csarnokkal gyarapszik Újváros -Rendőrségi híreink -Nagy Őszi Gardróbfrissítés -Grafikák az érzelmekről
A Hagymaház Galéria és a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Makói Magán Zeneiskola közös szervezésében nyitotta meg kiállítását Peták Mária képzőművész. A tárlat az „Üzenetek” címet kapta, melynek keretében grafikákat és fotókat tekinthetnek meg az érdeklődők.
A közelgő Idősek napjára tekintettel ismét használaton kívüli számítógépeket adományozott a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Összesen 11 munkaállomást juttattak el a Csongrád Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott intézményeknek. Ezeket az eszközöket a hivatali dolgozók már nem tudják használni, ám az intézmény lakói még örömüket lelhetik bennük. Az elmúlt években megyeszerte összesen 56 számítógép talált így új gazdára.
A Család és KarrierPONT a Hagymaház előtti téren felállított sátorban várta az érdeklődőket legutóbbi eseményén. A szervezők olyan szülőket várták, akik szívesen eladták gyermekeik kinőtt ruháit és jó állapotú, de megunt játékaikat és könyveiket.
Ha egy feladat befejeződik, kezdődik a másik - Három új elektromos töltőállomással gazdagodott Makó - A zenei nevelés nem csak közösséget formált, hanem fegyelemre is nevelt - Több pályázatról is döntenek a holnapi rendes testületi ülésen - Egyedülálló baleset megelőzési programot hirdetett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A tervezett kézilabdacsarnok helyszínéül szolgáló Justh Gyula utcai telek Magyar Államnak történő átadásáról és a Bursa Hungarica országos ösztöndíjprogramhoz való csatlakozásról is dönt majd Makó Város grémiuma a holnapi rendes testületi ülésen. A tanácskozást televíziónk ezúttal is élőben közvetíti.
Régi tanulókkal telt meg a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye szombaton. Az öregdiákok egykori tantermeikben nosztalgiáztak, énekeltek.
Három, ingyenesen igénybe vehető elektromos töltőállomást telepítettek Makó városában. Egy pályázat keretében nyílt erre lehetősége az önkormányzatnak, így településünk innovatívan tud részt vállalni az országos szinten is megfigyelhető fejlődési folyamatban.
A héten megkezdődtek az őszi utca fórumok a városban. A tegnapi napon Kovács Sándor önkormányzati képviselő valamint Farkas Éva Erzsébet polgármester várta az első számú választókerület lakóit az Országzászlónál. A befejezett beruházások mellett a jövőbeni tervekről is szót ejtettek a fórumon.
- Szándékos gyújtogatás történt tegnap Földeák és Igás között - Hat évtizede az ének-zene oktatás szolgálatában - A rutin hiányzott a győzelemhez - Egy házaspár műveit csodálhatja meg a makói közönség - Interaktív programokkal várták a családokat a Kálvin Téri óvoda nyíltnapján
Többek között akvarellel festett város-, illetve tájképek, valamint emberi alakokat ábrázoló gobelinek elevenednek meg a József Attila Könyvtár paravánjain. Az „Egy család alkotásai” című kiállítás Dr. Kolarovszki Tamás és felesége keze munkáját dicséri.
Idén hatvanadik esztendeje tanulhatnak emelt szinten ének-zenei ismereteket a gyermekek a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményében. A jeles évfordulóról több helyszínen és számos eseménnyel emlékezett meg az intézmény, ám a legkiemelkedőbb mégis a péntek este megrendezett nagykoncert volt a Hagymaházban.
Még a helyszínen elfogták a rendőrök azt a 23 éves földeáki férfit, aki felgyújtotta a az Igási út mellett található több mint 2000 körbála szalmát tegnap késő délután. A lángokat ma reggelre már sikerült megfékezniük a kiérkező tűzoltóknak.
Indiántánc, ügyességi és logikai feladatok is várták a szülőket és gyermekeiket egyaránt a Kálvin Téri Óvoda nyílt napján. A rendezvény remek lehetőséget biztosít a családok számára, hogy minőségi időt töltsenek el együtt az óvoda falai között.
- Tanyafejlesztések több színtéren - Speciális eszközöket adományozott a ContiTech és a makói önkormányzat - Hamarosan három felújított önkormányzati bérlakás kerül átadásra - Rákász Gergely szeptember 27-én ad koncertet a Hagymaházban. - Emléktáblát kapott Makó egykori királyi közjegyzője
Hiánypótló, speciális mozgásfejlesztő eszközöket adományozott Makó Város Önkormányzata és a ContiTech vezetése a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének. A két játék nagyban segíti a korai fejlesztésre szoruló gyermekek mozgáskoordinációját
Makó Város Önkormányzata több olyan pályázati forráshoz is hozzájutott a közelmúltban, amelyek a térség tanyavilágának felzárkóztatását segítik. Számos helyen energetikai fejlesztések mentek végbe napelemek segítségével, külterületi buszmegállók kaptak szintén energiatakarékos lámpatesteket, de ezek mellett több mezőgazdasági út is megújul majd.
Rákász Gergely ismét Makón koncertezik. A népszerű orgonaművész ezúttal a Lord of the Organ című vadonatúj műsorát hozza el, szeptember 27-én a Hagymaházba a Maros-parti közönségnek. Az esten többek között Bach-tól, Vivaldi-tól és Debussy-től is csendülnek fel bravúros orgona átiratok.
Makó Város Önkormányzata a Magyar Országos Közjegyzői Kamara kérésének eleget téve emléktábla avató ünnepséget tartottak Dr. Demkó Pál királyi közjegyző tiszteletére. A 114 évvel ezelőtt Makóra kerülő notárius példaértékű munkát végzett, nemcsak hivatásáért, de a közösségért is sokat tett.
Mint arról már korábban is beszámoltunk Honvéd városrészben számos infrastrukturális fejlesztésre kerül sor. Az önkormányzati bérlakások felújítása, építése például jelenleg is zajlik, melyek közül több ingatlant nemsokára át is adnak.
- A Givaudan idén is számos színes programmal várta dolgozóit a családi napon - Énekszó tölti meg a Hagymaházat - Egyre borúsabb a Vásárhelyi Televízió sorsa - Indián nyár a Hagymatikumban - Nyomozókká váltak az olvasók
A Hagymatikum 2013 óta minden esztendőben megrendezi az ősz első napjaiban Indián nyár elnevezésű programját. Ez idén sem volt másképp, a szervezők számos színes programmal készültek a kilátogatók számára múlt hétvégén, akik szerették volna kihasználni az utolsó nyárias napok melegét. Zenés programok, testmozgással egybekötött szórakozás jellemezte a napot.
14 dolgozó bérét tartja vissza jogtalanul hat hónapja a polgármester. A munkavállalók szorító helyzetük miatt találkozót kértek a város első emberétől, de eddig nem reagált Márki-Zay Péter.
Foci, sárkányhajózás, ugráló vár, íjászat, tájfutás is várta a Givaudannál dolgozókat és családtagjaikat, a hétvégén. A rendezvényre több mint ezren látogattak ki, melynek megszervezésével az a cég célja, hogy a felhőtlen kikapcsolódás megteremtése mellett erősítse az összetartást is.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének ének-zene tagozata idén ünnepeli fennállásának hatvanadik évfordulóját. A jeles alkalmat több programjuk mellett egy jubileumi koncert teszi még emlékezetesebbé, mely igazi feltöltődés lesz fellépőknek és nézőknek egyaránt.
Újabb könyvbemutatónak adott helyett a József Attila Könyvtár. Hász Róbert íróval, a Tiszatáj főszerkesztőjével Janáky Marianna beszélgetett legújabb szerzeményéről. A mű ízig-vérig krimi, fordulatokkal és valós szálakkal felfűzve.
A hónap végére a tervek szerint teljesen zárt lesz a könyvtár Jól halad a járdaprogram a 8-as választókörzetben is Mezőgazdasági bemutató Apátfalván Kisebb jubileumot ünnepeltek a Gerizdesi városrésznapon Rossz nyitány a férfi kézilabdázóknál
Tető alá került az épülő József Attila Könyvtár, jelenleg a belső munkálatok zajlanak, és a tervek szerint a hónap végére a nyílászárók is a helyükre kerülnek, és teljesen zárttá válik a most még nyitott épület – tudtuk meg a projekt felelős műszaki vezetőjétől, Gilicze Ferenctől, aki ma délelőtt Toldi János települési képviselőt, és a sajtó munkatársait körbevezette az épületben.
Makó Város Önkormányzata az idei esztendőben hat városrészi programra nyert pályázati támogatást, köztük a Gerizdesi napra is. A számos fellépővel tarkított rendezvény immár ötödik alkalommal várta a kilátogatókat.
A nyári szünetet követően szombaton kezdte meg őszi bajnokságát az NBII. Dél-keleti csoportjában a CONTITECH Makói KC férfi felnőtt kézilabda csapata. Már az első fordulóban nehéz mérkőzés várt rájuk, ugyanis a tavalyi bajnokot, a Mezőtúri AFC együttesét fogadták az Erdei János Városi Sportcsarnokban.
Kukorica fajtabemutatóval, növényvédelmi szaktanácsadással, valamint előadásokkal várták idén is a térségben élő gazdákat, Apátfalván. A rendezvény a mezőgazdasági cégeknek is remek alkalmat biztosít arra, hogy megismertessék kínálatukat, és tanácsokkal lássák el a résztvevőket.
A 8-as választókörzetben is javában folynak a járdaprogram munkálatai. Számos helyen megújul a burkolat, a Hargita, az Ibolya és az Orgona utcában is. Gáspár Sándor, önkormányzati képviselő és Nagy Gábor, egyéni vállalkozó közösen tájékoztatták a sajtót a folyamatban lévő munkálatokról.
Vendég: Horváth Zoltán igazgató, Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Megalakult az újonnan választott Roma Nemzetiségi Önkormányzat - Már birtokba vehetik az új járdát az Almási utcai lakosok - Játékosan az emberi szervezetről és a fizikáról - Kerékpártúra a jángori zsidó temetőbe - Jó úton jár a Makó FC
A Kulturális Örökség Napja alkalmából kerékpártúrát szervezett a József Attila Múzeum, a Dr, Kecskeméti Ármin Baráti Társaság és Makó Város Önkormányzata, melynek úticélja a jángori temető volt. Itt Urbancsok Zsolt történész-főlevéltáros vezette körbe az érdeklődőket és a makói zsidóság történetén túl Vorhand Mózes ortodox főrabbi életéről, és egykori jóslatáról is mesélt.
Szeptember elején megszülettek a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat időközi választásának eredményei, ezek alapján négy képviselő került be a testületbe, mind a négyen a Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesületének színeiben indultak. Az alakuló ülésre pénteken került sor, ahol az eskütételt követően számos más fontos dologgal kapcsolatban is döntés született.
A tavalyi sikerre való tekintettel idén folytatta Makó Város Önkormányzata a járdaprogramot, minden választókerületben újabb szakaszok kerültek kijelölésre, ahol a munkálatokat a nyár folyamán el is kezdték. Bár a befejezési határidő szeptember 30-a, több helyen elkészültek a rekonstrukcióval, így például az Almási utcában is.
vMakó Város Önkormányzatának meghívására a Játékos Tudományok Egyesület két interaktív kiállítással látogatott nemrégiben Maros-menti településünkre. A Hagymaházban, illetve a létesítmény előtti téren a gyermekek legnagyobb örömére a kiállított darabokat nem csak megszemlélni lehetett, hanem játszhattak is velük.
- Aláírták a Fűrész utcai bérlakások kivitelezési szerződését - Több, mint 30 sportág képviseltette magát - Vasárnap a sporté volt a főszerep a kistérségben - Elsötétülhet a Vásárhelyi Televízió - „Bárkivel megtörténhet” címmel tartott előadást Csángó Dániel - A legegyedibb műfaj a művészet
A József Attila Múzeum és a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület közös szervezésében nyílt kiállítás Alkotó Honismerők címmel Makón. A tárlat olyan festményekből, fotókból és különféle technikával készült alkotásokból állt össze, mely az egyesület tizenhét tagjának kezei alól kerültek ki.
A közel múltban írták alá a Fűrész utcai fecskelakások kivitelezési szerződését Farkas Éva Erzsébet polgármester és a nyertes kivitelező Matuszka István a SZAK-MA CENTER Kft. ügyvezetője. A négy lakás 20 millió forintból újulhat meg, amelyre szeptember végétől pályázhatnak a 35 év alatti fiatal párok és családok.
A falunapok keretében vasárnap Kiszomboron és Maroslelén is a sporté volt a főszerep: mindkét településen számos, színes programmal várták az érdeklődőket. A rendezvényekre Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is kilátogatott.
Bizonytalanná vált a több mint 30 éve működő Vásárhelyi Televízió működése – jelentette be a pénteki városi közgyűlés előtt Rókus Ákos, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Szerdahelyi József Nonprofit Kft., a Vásárhelyi Televízió ügyvezető igazgatója. A város polgármestere, Márki- Zay Péter ugyanis február óta visszatartja a tévé működési támogatását, így a cég története során először szeptemberben már nem tud munkabért fizetni munkavállalóinak.
Balesete előtt még elfordította a fejét, ha meglátott az utcán egy kerekes székest, ma már Csángó Dani az egyik példaképe annak, hogyan éljenek teljes életet a fogyatékkal rendelkezők. A budapesti fiatalember történetét a makói középiskolások is megismerhették a Hagymaházban a Makói Fiatalok Akadémiájának szervezésében.
Balesete előtt még elfordította a fejét, ha meglátott az utcán egy kerekes székest, ma már Csángó Dani az egyik példaképe annak, hogyan éljenek teljes életet a fogyatékkal rendelkezők. A budapesti fiatalember történetét a makói középiskolások is megismerhették a Hagymaházban a Makói Fiatalok Akadémiájának szervezésében.
- A parkolók, a guberálók és a forgalmi rend megváltoztatása is terítéken volt Czirbus Gábor fórumán - Hasznos tanácsok Weiser István marketingstratégától - Újabb pályázatot nyújt be a makói önkormányzat tanyavillamosításra - A beiskolázással kapcsolatban tartottak tanévnyitó értekezletet a Galamb József iskolában. - Műfüves pályával gazdagodott Földeák
A guberálók, a forgalmi rend megváltoztatása, és a parkolás is terítékre került Czirbus Gábor közel múltban tartott lakossági fórumán. Az alpolgármester azon túl, hogy meghallgatta az újabb panaszokat, beszámolt arról is, milyen fejlesztések vannak folyamatban a településen, valamint a városrészt érintő, még korábban felmerült problémák megoldását is ismertette.
Új műfüves futballpályán sportolhatnak ezentúl a földeáki iskolások és mozogni vágyók. A Návay Lajos Általános Iskola mellett megépült létesítmény ünnepélyes megnyitóján Lázár János országgyűlési képviselő is megjelent, akinek véleménye szerint egy falu számára mindig komoly lehetőségeket rejt magában egy ilyen beruházás.
Egy tanévnyitó értekezlet keretein belül ragadta meg az alkalmat a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola vezetése, hogy bemutassa az intézményt a makói és a környékbeli általános iskolák vezetőinek. A találkozó fő témája a pályaválasztás volt, hiszen a továbbtanulás kérdése nehéz döntés elé állítja a diákokat.
Látva a makói önkormányzat legutóbbi, tanyavillamosításra vonatkozó sikeres pályázatát több külterületen élő is jelezte a város vezetésének, hogy szeretnének csatlakozni a programhoz, amennyiben még lehetséges. Kiderült: a forrás még nyitva áll, így újabb 24 major áramfejlesztésére nyújtanak be pályázatot.
A Hagymafesztivál szakmai előadásainak sorát Weiser István marketingstratéga zárta a Koronában. A szakember a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének kérésére érkezett, aki az árazás rejtelmeibe avatta be a résztvevőket, hogy azok mindennapi üzleti boldogulását segítse.
A több napos Hagymafesztivál megnyitójáról, a lovas felvonulásról, valamint a főzőversenyről és koncertekről számolunk be a mai adásunkban, és jövő heti műsorunk is ehhez a programsorozathoz illeszkedik majd.
- Jó ütemben halad a Csipkesor felújítása - A ContiTech is bemutatkozott a Vállalkozói Szigeten - 25-en látogattak el a polgármesteri fogadóórára - Közel 45 millió forintból újulhatott meg a Návay Lajos Iskola infrastruktúrája - Rengeteg élmény vár minden látogatóra a Nagy Sportágválasztón
A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. már hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik Makó és térségének gazdasági életében. Az idei Hagymafesztiválon a pódiumbeszélgetések keretein belül Nagy Mihály ügyvezető igazgatónak lehetősége nyílt arra, hogy bemutassa a jelenlévőknek a céget, beszámoljon a jelenlegi helyzetről, valamint a jövőt illető terveiről.
Már javában zajlanak a Csipkesor felújítási munkálatai, mind az északi, mind a déli oldalon éppen az előtető fémszerkezetén dolgoznak a kivitelező cég munkatársai, amely jó ütemben halad- adott tájékoztatást ma délelőtt Czirbus Gábor alpolgármester, aki a rehabilitáció további lépéseiről is beszámolt.
A Honvéd projekt és a Csipkesor felújításának ütemezéséről is érdeklődtek szerdán a makói lakosok Farkas Éva Erzsébet polgármesternél. A fogadóórán több, mint 20-an keresték fel a város első emberét, információt, tanácsokat és segítséget kérhettek, elmondhatták észrevételeiket.
Több tantermet, a vizesblokkokat, de a KERI sportpályáját és biztonsági rendszerét is felújították a közelmúltban, összesen 45 millió forintból. Ezt a fenntartó, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a makói önkormányzat biztosították az intézmény számára. A részletekről Kincses Tímea igazgató, valamint Czirbus Gábor alpolgármester adtak tájékoztatást.
- Rengetegen voltak kíváncsiak Rúzsa Magdolna koncertjére - Sokan keresték fel a MakóTV standját - Testközelben a mezőgazdaság legújabb vívmányai - Gyémántlakodalmat ünnepelt Csonka János és felesége - A határon túli magyarokat is tárt karokkal várta Makó a Hagymafesztiválon
Műsoraink népszerűsítésére és a nézőkkel közösen egy nap eltöltésére rendeztük be a Hagymafesztiválon Televíziónk standját. A szombati forgatagba idén is találkozhattak a kilátogatók a képernyőről jól ismert arcok mellett azokkal a munkatársakkal akik a kamerák mögött vagy éppen a szerkesztőségben dolgoznak nap mint nap azon, hogy elkészüljenek az esti műsorok, melyeket mint számunkra kiderült a makóiak nagyon várnak.
A XXVIII. Hagymafesztiválon igazi zenei csemegézésben volt része a kilátogatóknak. Vasárnap többek között Gubik Petra és Kocsis Dénes énekesek, valamint színészek ragadtak mikrofont, majd a Megasztár harmadik szériájának egykori győztese, Rúzsa Magdolna varázsolta el hangjával a közönséget.
Idén is megrendezésre kerül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének közös szervezésében a Szántóföldi Napok és Agrárgép Show, amelynek ebben az évben a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság szolgál helyszínül szeptember 20-án és 21-én. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, a tavalyi nagy érdeklődés egyértelműen megmutatta: nagy az igény az ilyen jellegű és ilyen volumenű bemutatókra.
A Hagymafesztivál nemcsak a mezőgazdaság, a gasztronómia és a kultúra találkozásának ad otthont, de évről évre kiváló alkalmat nyújt a külkapcsolatok megerősítésére is. Ezért, mint ahogyan a korábbi években így idén is vendégül látta a település vezetése Makó testvérvárosainak delegációit.
A közelmúltban ünnepelte gyémántlakodalmát Csonka János és Csonka Jánosné Bugyi Mária, ugyanis hatvan esztendővel ezelőtt kötötték össze életüket. A jeles alkalomból kifolyólag Toldi János önkormányzati képviselő meglátogatta a házaspárt, akiknek jó kívánságai mellett ajándékokkal is készült.
- Tomboló tömeg szombaton a Hagymafesztiválon - Kutya szépségverseny a Maros partján - Nagyon erős mezőny volt az idei Hagymafesztivál Főzőversenyén - Agrárfórumon tájékozódhattak a mezőgazdaságban dolgozók - Hagymafesztivál „Fruttival és Veggivel”
Korda György és Balázs Klári melegítette be a Hagymafesztivál szombat esti közönségét, amely igen jól sikerült: százak énekelték együtt velük leghíresebb slágereiket. Sőt, nem csak stábunk, de a térség országgyűlési képviselője, Lázár János is érdeklődve faggatta az énekes házaspárt, hiszen együtt összesen több mint száz évet töltöttek már el a színpadon. Őket a fiatalos Hősök nevű zenekar követte a színpadon, majd a Bagossy Brothers Company teremtett igazi fesztiválhangulatot alternatív, folk zenei ritmusokkal.
Hat országból összesen 131 kutya fajta vonult fel a CAC Nemzetközi kutyaversenyen. Magyarország mellet Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország és Németország négylábúi mérték össze szépségüket. A küllembírók tíz kategóriában bírálták el az ebeket.
A hagymás kulináris élvezetből nem volt hiány az idei Hagymafesztivál főzőversenyén, amelyre idén 29 csapat nevezett. A három fős szakmai zsűrinek: Limarának, Szabi péknek és Fodor Krisztián séfnek nagyon nehéz dolga volt az értékelés során, mivel magasszintű volt a felhozatal.
Az Európai Friss Kalandok című kampányba szintén belekóstolhattak a Hagymafesztiválra kilátogatók a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának köszönhetően. A roadshow célja az volt, hogy felhívják a szülők, valamint a fiatalok figyelmét a zöldség– és gyümölcsfogyasztás fontosságára. A program két kitalált főszereplője, Frutti és Veggi nagy népszerűségnek örvendett kicsik és nagyok körében egyaránt.
Humorral fűszerezett üzleti etikettről tartott előadást a „protokoll nagyasszonya” Görög Ibolya a Korona nagytermében. Többek között szó volt a pontosság jelentőségéről és a kéznyújtás szabályairól, valamint a megszólítás helyességéről és gyorsaságáról is.
- Változatos témák kerültek terítékre - A makói iratanyag egyharmada már a levéltár új épületében van - Hagymafesztivál az összefogás jegyében - A Hagymafesztivál színpadán fellépett többek között a Follow the Flow és az Apostol együttes - Pódiumbeszélgetések sora a Hagymafesztiválon - III. Néprajztalálkozó a Grand Hotel Gloriusban
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk Makó Város Önkormányzata 2018-at a Vállalkozók Évének nyilvánította. Ebből adódóan a Hagymafesztivál keretén belül vállalkozói szigettel készültek, ahol pódiumbeszélgetéseket is tartottak. A nyitányon Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott számolt be az érdeklődőknek az Csongrád Megyei Kormányhivatalok aktuális helyzetéről.
A Follow the Flow fiú banda a kisszínpadon a könnyűzenei stílust képviselte, míg a közel fél évszázada alakult Apostol együttes, igazi nosztalgikus hangulatot varázsolt Makóra, ahol a közönség a jól ismert slágereket együtt énekelte a zenekarral.
Immár harmadik alkalommal találkoztak Makón a néprajzkutatók, hogy egy tudományos konferencia keretein belül megosszák egymással kutatási eredményeiket. Számos témában hallhattak előadást a szakemberek, ilyen volt többek között a boszorkányégetés, valamint a régi mesterségek.
Új sportegyesület alapítása és egy I. világháborús könyv kiadása – csak kettő azokból a témákból, melyekkel kapcsolatban Lázár János országgyűlési képviselő segítségét kérték a makói és Makó környéki lakosok péntek délelőtti fogadóóráján. Összesen 23-an jelentek meg az eseményen, ahol minden kérés és probléma meghallgatásra talált.
Makó egyik legnagyobb kulturális és szakmai rendezvénye a Hagymafesztivál, mely immáron huszonnyolc esztendős hagyományra tekint vissza. Az idei évi a legek fesztiválja is volt, hiszen ennyi fellépő, koncert, program és kiállító még soha nem színesítette az eseményt.
A makói iratanyagok mintegy egyharmadát már sikeresen átköltöztették a levéltár új, Petőfi parki épületébe. Amennyiben sikerül ezt a tempót tartani, október közepén már megnyílhat az intézmény a látogatók előtt. Egy igazi kuriózum, hogy Csanád vármegye egykori iratanyaga is átkerülhet Szegedről, erre valószínűleg jövő tavasszal kerül sor- derült ki azon a sajtótájékoztatón, melyet ma tartott Urbancsok Zsolt, a helyi levéltár vezetője, valamint Kovács Sándor települési képviselő.
A 2020 utáni uniós és hazai pályázati lehetőségekről, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fejlesztési programjáról, valamint természetesen a hagymatermesztésről is fontos információkat hallhatnak azok, akik szombaton délelőtt ellátogatnak a Hagymafesztivál keretében megrendezésre kerülő agrárfórumra. A rendezvénynek a Korona ad otthont, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Kettős könyvbemutatót tartottak szerdán a József Attila Városi Könyvtárban. Janáky Marianna a JAKkendő-díjas Szil Ágnessel beszélgetett, aki Életünk legszebb napjai című kötetét hozta el a makóiak számára.
A Virtuózok négy évadának versenyzői adnak koncertet a Papp László Budapest Sportarénában pénteken. A szuperprodukcióban Boros Misi és Bogányi Gergely mellett fellép a két éve elhunyt Kocsis Zoltán fia, valamint a szegedi Balázs-Piri Soma.
Ünnepélyes keretek között, zászlófelvonással nyitották meg csütörtökön a XXIII. Hagymafesztivált a városháza előtti téren. Ezt követően a grémium a szemközti placcra vonult át, ahol átadták a Vállalkozói Kaszinó Kiállító- és Bemutatótermet. A teljesen megújult épületet a helyi és a térség vállalkozóinak alakították ki, akik itt mutathatják meg mivel is foglalkoznak.
-Az összefogás gyümölcse a Vállalkozói Kaszinó Kiállító- és Bemutatóterem -A hagymatermesztés is terítéken lesz a szombati agrárfórumon -Már a makói kormány ablakban is van defibrillátor -Ifjú szegedi zongorista játszik pénteken a Papp László Budapest Sportarénában -Írónők beszélgettek köteteikről
- A mezőgazdaság megfelelő technológia mellett tud jó üzlet lenni - Az agrárképzés helyzetéről számolt be Farkas Sándor Maroslelén - Veszélyes kereszteződés - Vasúttörténeti kiállítás nyílt a múzeumban - Rövid hírek
„Megy a gőzös!” címmel nyílt vasúttörténeti kiállítás a József Attila Múzeumban. Az idén 135 éves Kétegyháza-Mezőhegyes-Makó-Szőreg és a Mezőhegyes-Battonya vasútvonalról emlékeznek meg. Az érdeklődők korabeli fotókban gyönyörködhetnek, de eredeti használati tárgyak és élethű makettek is részét képezik a tárlatnak.
Körforgalom építését indítványozta a Rákosi út veszélyes kereszteződésébe Makó Város Önkormányzata. Levélben fordul a Maros-parti település Palkovics Lászlóhoz, az innovációs és technológiai miniszterhez az érintett útszakasz felülvizsgálatával kapcsolatban- erről a grémiumot Farkas Éva Erzsébet tájékoztatta az augusztusi ülésen.
„Vissza kell szerezni a mezőgazdasági munkának az elmúlt időszakban elveszített társadalmi rangját”- emelte ki beszédében Farkas Sándor az Agrárminisztérium államtitkára Maroslelén. A jubileumi tanévnyitón az államtitkár kitért arra is, hogy a pedagógusoknak nagy szerepe van abban, hogy a felnövekvő generáció helyben maradjon és a mezőgazdaságot válassza a későbbiekben.
A Gabonakutató Nonprofit Kft. országos kukorica, szója, napraforgó és takarmánycirok szakmai napot és fajtabemutatót tartott a Dénes majorban. Az előadások mellett szántóföldi bemutatóval is készültek a vendégeknek.
- Bemutatták a felújításra váró Bérpalota látványtervét - Hagymafesztivál a Vállalkozók Évének szellemében - Evezőt ragadtak Hajnal Antal emlékére - 95 éves Makó kereskedelmi iskolája - Változatos programok tarkították a Patai téri városrésznapot
Vasárnap újfent megrendezésre került a Patai téri városrésznap. A jó kedv garantált volt, ugyanis a rendezvényre kilátogatókat számos színes program várta.
A 95. tanévet nyitották meg hétfőn a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában. Az intézmény az évek alatt számos változáson esett át. Több mint húszszor változtatott nevet és tizenegy igazgatója volt eddig.
A Bérpalota Maros-menti településünk egyik legimpozánsabb épülete, a főtér és a városkép meghatározó része, ám sajnos az utóbbi időben meglehetősen leromlott az állapota. Ezért Makó Város Önkormányzata, annak felújítása mellett döntött és több tervező irodától ajánlatot is kértek erre. A legkedvezőbbet a DAW Építész Stúdió Szolgáltató Kft. adta, így őket kérték fel a tervek elkészítésére, melyet a legutóbbi rendes testületi ülésen be is mutattak.
Makó Város Önkormányzata a 2018-as esztendőt a Vállalkozók Évének kiáltotta ki. Ennek tükrében számos olyan programot igyekeznek megrendezni számukra, amelyek a bemutatkozás és a fejlődés lehetőségét kínálják. A soron következő a Hagymafesztivál lesz.
- Bekapcsolták a villamosenergia-hálózatba az egyik utolsó makói juhász család tanyáját - Neves fellépőkkel is készülnek a szervezők az idei Hagymafesztiválra - Több mint száz új növendék érkezett a JAG-ba - A 111 éves bogárzói templom megmentése fontos cél a térségben élőknek. - Bemutatkozik a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének új elöke
Több, mint két millió forintot nyert az országos tanyavillamosítási program keretében a Makó-Bogárzón élő Dani János és családja. Ebből az összegből, az eddig igen gyenge teljesítményű és drága villamosenergia hálózatot teljesen modernre cserélhetik. Az egyébként hagyományos juhtenyésztéssel és kisüzemi tejtermékgyártással foglalkozó család tanyájára Lázár János országgyűlési képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester is ellátogattak, ahol részletesen beszámoltak a sajtó képviselőinek a vidékfejlesztési program által nyújtott lehetőségekről.
A már korábban megálmodott terveket és teljesen új programokat is szeretne megvalósítani a Marosmenti Vállalkozók Szövetsége. Egy állandó kiállítást nyitnak hamarosan a Kaszinó épületében, egy informatív előadássorozatot indítottak útjára, és a Hagymafesztiválon is jelen lesznek. Mindezekről részletesen a szövetség új elnökével, Kozák Erikával beszélgetünk a ma esti HírExtrában.
A 111 éves bogárzói templom megmentésére hívta fel az ünneplő közönség figyelmét Farkas Éva Erzsébet polgármester a hétvégén megrendezett bogárzói búcsún. Az őszi esemény kísérőrendezvénye volt többek között Fodor Ildikó keramikusművész kiállítása is.
Az előző évekhez hasonlóan most is játékos gólyatábor előzte meg az új tanévet a Makói József Attila Gimnáziumban. A program remek lehetőséget adott a létesítménnyel, a tanárokkal, valamint az osztálytársakkal való megismerkedésre.
Idén is megrendezésre kerül a Hagymafesztivál, amely az évek során városunk egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát. A számos zenés esemény mellett többek között a gasztronómia szerelmesei is megtalálhatják majd a kedvükre valót a három napot átívelő fesztiválon.
- Teljesen új felállásban működik tovább a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat - Eseményekben gazdag tanév elé tekint a SZIGNUM - Mesélő keresztek - 185 éves a maroslelei oktatás - 180 évvel ezelőtt született Hajnal Antal
Születésnapjának 180. évfordulóján megemlékeztek a makói születésű Hajnal Antalról a Fiumei kikötő tervezőjéről. Az évforduló alkalmából egy kiadvány is készült, amely Forgó Géza nevéhez fűződik valamint hagyományteremtő célból létre hozták az I. Hajnal Antal Vízi Emléktúrát.
Két keréken kutatták fel Makó néhány keresztjét, azok akik részt vettek a Szirbik Miklós Egyesület és a Szent István Király Plébánia közös programján. Az esemény fő célja az volt, hogy az elfeledett műemlékeket közelebbről is megismerjék a résztvevők.
A belvárosi Szent István Király templom adott otthont a SZIGNUM tanévnyitó ünnepségének. Az oktatási intézményre egy eseményekben dús tanév vár, ugyanis fenntartójuk, a Boldogasszony Iskolanővérek révén kettős évfordulóra emlékeznek.
Az oktatás minőségének fontos szerepe van egy kis település életében, hiszen ez lehet a záloga annak, hogy gyermekek helyben maradnak- emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő hétvégén Maroslelén, ahol a falu 185 éves oktatásáról emlékeztek meg. A rendezvényen ebből az alkalomból hálaadó szentmisét és jubileumi tanévnyitót tartottak, melynek Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, Kiss- Rigó László megyés püspök, és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára is vendégei voltak.
Az oktatás minőségének fontos szerepe van egy kis település életében, hiszen ez lehet a záloga annak, hogy gyermekek helyben maradnak- emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő hétvégén Maroslelén, ahol a falu 185 éves oktatásáról emlékeztek meg. A rendezvényen ebből az alkalomból hálaadó szentmisét és jubileumi tanévnyitót tartottak, melynek Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, Kiss- Rigó László megyés püspök, és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára is vendégei voltak.
- Nettó 380 millió forintból újul meg az Ipari Park - Időközi roma nemzetiségi választás szeptember 2-án - Újabb felújítási munkálatok a Galambban - Vastagbélrákszűrési program indul - A Galamb József Szakközépiskola mellé kerülhet az új uszoda
Világviszonylatban, valamint Európán belül is Magyarország vezető helyen áll a vastagbéldaganatos megbetegedések előfordulásában. A második legnagyobb számban ölő rákfajtát egy ősztől induló szűrőprogrammal kívánják visszaszorítani.
Szeptember 2-án, azaz most vasárnap tartják az időközi roma nemzetiségi önkormányzati választást Makón. Az 540 szavazásra jogosult állampolgár reggel hattól este hét óráig adhatja le voksát a Királyhegyesi út 24. szám alatti idősek klubjában kialakított szavazókörben.
A jövő héttől veszi kezdetét az a beruházás, melynek keretein belül teljesen megújul a Makói Ipari Park infrastrukturája. Ezzel kapcsolatban Farkas Éva Erzsébet polgármester és Gubacsi Szilárd, a kivitelezésre sikeresen pályázó RMB-Transz Kft. ügyvezető igazgatója ma reggel írták alá a szerződést.
Módosult a Makovecz- stílusú uszoda megépítésének eredeti koncepciója, az újabb tervek szerint nem a fürdő területén, hanem a Galamb József Szakközépiskola mellett kapna helyet- derült ki a legutóbbi rendes testületi ülésen. A változtatást több nyomos indok is alátámasztja, melyről részletesen Farkas Éva Erzsébet polgármester, és Lázár János országgyűlési képviselő számoltak be.
Az iskola földszintjének teljes átalakításához, hasznos és modern oktatási térré alakításához tettünk újabb nagyon fontos lépéseket – hangsúlyozta Horváth Zoltán a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója. Ezen lépések során megújultak a tantermek és a vizesblokkok, a berendezések korszerűek lettek.
- Készpénzzel segítik a fával, szénnel fűtőket - Mentorprogrammal a fiatalokért - Határidő előtt elkészültek a járdák - Programokra is lehetett volna költeni a roma nemzetiségi önkormányzati választás költségét - Augusztusi testületi ülés
Társalgó 2018.08.30 Nemzetközi fúvóstalálkozó Makón
Eddig a 12 ezer forintos téli rezsicsökkentés nem jutott el azokhoz, akik fával vagy szénnel fűtenek. Mostanra döntött a kormány az ügyben. Tovább bűvöl azoknak a köre, akik részesülhetnek az egyszeri téli rezsicsökkentésben - erről Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit ma délelőtt az InfoPontban.
A makói önkormányzat a tavalyi évben saját forrásból megvalósuló járdafelújításba kezdett. Idén nyáron a program folytatódott, a munkálatokkal szeptember 30 ig kell végeznie a kivitelezőknek,azonban vannak olyan szakaszok melyek átadása már meg is történt, tájékoztatott Czirbus Gábor alpolgármester a tegnapi testületi ülésen.
Három civil szervezetből összesen 15 fő vesz részt a vasárnapi roma nemzetiségi önkormányzati választáson. Televíziónkat a Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesületének jelöltjei meginvitálták egy jó hangulatú zenés rendezvényre, ahol ők maguk is bemutatkoztak és ismertették elképzeléseiket.
Tegnap tartotta Makó Város Önkormányzata a nyári időszakot követő első testületi ülését, melynek témája volt többek között a Hagymatikum fejlesztése, valamint a Bérpalota felújítása is. Továbbá elfogadta a testület a 2018-as költségvetési-rendelet módosítását, valamint az Esély Egyenlőségi Programot és a Maros- menti Utánpótlás Futball Club ellenőrzésével kapcsolatos tájékoztatót is.
Közel nyolcszázezer forintba fog kerülni a makói roma nemzetiségi önkormányzatnak a vasárnap esedékes időközi, helyhatósági választás. Makó város önkormányzata mintegy 1,5 millió forinttal támogatja éves szinten a kisebbségi önkormányzatot, a szavazás költségeit is ebből kívánják finanszírozni, így a mai napon megállapodást kötöttek erre a település vezetésével egy rendkívüli testületi ülésen.
- Számottevő fejlesztések a SZIGNUM-ban - Az elfogadás a legfontosabb az ASZTA számára - Vezetőváltás a SZIGNUM élén - Amerikai befektető járt az Alsórottantósi Ruhaipari Szakközépiskolában - Rövid hírek
Mi mindent kell tudni a színházi darabok elkészítéséről? – talán ezt a címet is kaphatta volna a makói múzeum nyárzáró foglalkozása. A Szín-JÁTÉK-tér kreatív kézműves és színjátszótáborban a gyerekek a díszlet tervezésétől egészen a kész műsor elkészítéséig mindenbe beleláthattak.
Fennállásának első évfordulóját ünnepelte a Szivárványon Túl Alapítvány, mely a sérült gyerekeket és azok szüleit támogatja. A születésnap alkalmából finom ebéddel, tortával és kézműves foglalkozással várták a csoport tagjait. Az alkalomra Farkas Éva Erzsébet polgármester is ellátogatott.
Új igazgatóval az élén indul az idei tanév a Szent István Egyházi Általános Iskolában. Horváth János visszatér helyettesi pozícióba, stafétáját Tóth Ákosnak adta át, akit a fenntartó választott ki a jelentkezők közül.
Tetőszerkezet csere, vizesblokk felújítás, valamint térburkolás - többek között ezekre a fejlesztésekre volt szükség a Szent István Egyházi Általános Iskolában. A renoválási munkálatok nagy része a nyári időszakban már elkészült.
- Több fontos téma is napirendre kerül a nyári szünet utáni első rendes testületi ülésen - Az M JAM zárta az idei Zenepavilont - A József Attila Gimnáziumba is megérkeztek a tankönyvek - Fogathajtó verseny a Vásártéren - Rendőrségi hírek
Közel 500 diák kap új tankönyveket a következő tanévtől a József Attila Gimnáziumban, amelyek hétfőn meg is érkeztek az intézménybe. A rendszerezés és a szortírozás már megkezdődött annak érdekében, hogy szeptember harmadikán minden tanuló zökkenőmentesen átvehesse a saját csomagját.
Az M JAM zárta a három hónapon át tartó Zenepaviloni rendezvénysorozatot. A kiszombori csapat repertoárja igen színes volt, benne a legkedveltebb magyar és külföldi előadók slágereivel, amelyet a Maros-parti közönség együtt énekelt a zenekarral.
Az önfeledt sportolásé és a szórakozásé volt a főszerep a Szent István Téri napon - Múltidézés Csókáson - Irigylésre méltó az idősek közti összetartás - Hivatalosan szezont zárt a fürdő - Mfoci kft. - Budapest-Honvéd II.
A nyári szünetet követően holnap ismét összeül Makó Város képviselőtestülete, hogy több fontos, a települést érintő témában is döntést hozzon. Az augusztus havi rendes testületi ülést reggel 9 órától televíziónk ezúttal is élőben közvetíti.
Számos sport bemutató, főző- és aszfaltrajzverseny várta a kilátogatókat a negyedik alkalommal megrendezett Szent István Téri városrésznapon. A rendezvény jó hangulatáról zenés koncertek, és retro disco gondoskodott.
Immár tizenegyedik alkalommal gyűltek össze az egykori csókási tanyavilágból elszármazottak. A találkozó résztvevői egy ünnepélyes megemlékezéssel tisztelegtek a régi szép idők előtt.
Mintegy százötvenen gyűltek össze a hétvégén megrendezett kistérségi nyugdíjas találkozón, melynek ezúttal is Makó adott otthont. A Korona Szálló dísztermében egybegyűlteket Weszelyné Véghseő Henriett és Gáspár Sándor önkormányzati képviselők köszöntötték.
Fergeteges partival, számos színes programmal várta a Hagymatikum ezen a hétvégén is a látogatókat. Ugyan szombaton hivatalosan lezárták a nyári szezont, a rendezvények sorozatának azonban ezzel még koránt sincs vége.
- Gyárlátogatás tanári szemmel - Rendőrségi hírek - Négy nemzet zenekara fújta a talpalávalót - A makói Forgatós Táncegyüttes újabb elismerésben részesült HD - Rutinos játékosok érkeztek a CONTITECH Makói KC-hoz
Edzőmeccsekkel igyekszik javítani játékát a 2018/2019-es szezonra a CONTITECH Makói KC férfi felnőtt kézilabdacsapata. A keret jelentős változásokon esett át, az új rutinos játékosokkal erősíteni tudtak, hat alkalommal küzdenek meg hazai pályán.
A XXV. Jubileumi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál és világkonferencia keretében több nemzet fúvószenekara varázsolta el a közönséget játékával a zenepaviloni koncertek alatt. A nagy volumenű rendezvényen többek között felléptek amerikai, kínai, szlovén és orosz formációk is.
Megnyitotta kapuit a Duocor Ipari Bt. a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tantestülete előtt. A gyárlátogatás célja az volt, hogy a tanárok jobban megismerjék azt a helyet, ahol diákjaik egy része a szakmai gyakorlatát tölti.
Alkotói Díjat vehetett át augusztus 20-án Ópusztaszeren, a makói Forgatós Táncegyüttes. A magyar népzene és néptánc hagyományának ápolásában elért eredményeinek elismeréséül tüntette ki a csoportot a Csongrád Megyei Közgyűlés.
Az iskolákban hamarosan becsengetnek ami egyben a nyári táboroztatás végét is jelenti. Azonban ezen a héten még a József Attila múzeumban több ingyenes foglalkozás is zajlik. A Színjátéktér keretén belül a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg a színészet az előadó művészet és a televíziózás mesterségével.
- Már zajlik a START- Közmunka programban a zöldségek betakarítása - Díszdiplomásokat köszöntöttek Augusztus 20-án - Mályusz Elemérre a 120 éve született makói származású történészre emlékeztek - Fúvószene töltötte meg a Hagymatikumot a hétvégén - Ámulatba ejtő drónfelvételek//Televízós látogatás
Jól ismert dallamok csendültek fel a Hagymatikumban a hétvégén, ugyanis a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál alkalmából városunkba érkező zenekarok adtak hangulatos koncertet. A szombat délután folyamán mórahalmi, szegedi, soproni és szlovén együttesek mutathatták be repertoárjukat.
A magyar történettudomány egyik legjelesebb alakjáról a makói születésű Mályusz Elemérről emlékeztek meg tegnap a Maros- menti városban. A 120 éve született történész munkáját nemzetközi viszonylatban is számon tartják – emelte ki Forgó Géza történész a megemlékezésen, melyet a Szirbik Miklós Egyesület, valamint a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum szervezett.
Vas- és gyémántdiplomát kaptak államalapításunk ünnepén, azok a pedagógusok aki, 65 évvel ezelőtt szerezték meg óvónői és tanári képesítésüket. A díjazottak mind ugyanazt vallják: azt adták vissza a gyerekeknek, amit ők tőlük kaptak. Munkával töltött éveik feledhetetlenek számukra.
Mint minden évben, így idén is rászorulók számára fogják szétosztani azokat a terményeket, zöldségeket, melyeket az önkormányzat által fenntartott területen a START program keretében a közmunkások takarítanak be. A munka már elkezdődött, az idei évben várhatóan jó minőségű és nagy mennyiségű termés lesz- derült ki tegnap azon a sajtótájékoztatón, ahol Kádár József települési képviselő, és Nagy Nándor, a földeken zajló munkáért felelős Makói Városgazdálkodási Non- profit Kft. ügyvezetője számoltak be a részletekről.
- Akik a gyerekek tanításának szentelték életüket - Államalapítónkra emlékeztek Apátfalván és Kiszomboron is - Hat milliárd forint munkahelyteremtésre - Szakmai kérdéseket is megvitattak a Fúvószenekari Világtalálkozón - XI. Natura Marosmenti Művésztelep
Szent István királyra és a magyar állam megalapítására a térség településein is megemlékeztek. Lázár János országgyűlési képviselő ezúttal Makó és Hódmezővásárhely mellett Apátfalván, illetve Kiszomboron tette tiszteletét az ünnep alkalmából.
A 2018-2019. évi központi keretből mintegy hat milliárd forintot különített el a Pénzügyminisztérium a mikro, kis és közép vállalkozások számára, melyre továbbra is lehet pályázni. A nyert összegből különböző infrastrukturális fejlesztéseket lehet végrehajtani, cserébe azonban új munkahelyeket kell létrehozni. A részletekről Juhász Tünde kormánymegbízott, Lakatos- Tóth Andor, a Makói Járási Hivatal vezetője, valamint Tóth Tamás munkaerő piaci szakügyintéző tartottak fórumot az érdeklődők számára, majd egy, a pályázatoknak köszönhetően folyamatosan fejlődő élelmiszerboltot is meglátogattak Földeákon.
A Fúvószenekari Fesztivál keretein belül szakmai előadásokra is sor került a hétvége folyamán a Glorius Hotel konferenciatermében. A neves zeneszerzők, karmesterek és zenekarvezetők megosztották egymással tapasztalataikat, ötleteket cserélhettek, de teljesen új kapcsolatok kialakítására volt mód.
A XI. Natura Marosmenti Művésztelep alkotói munkájának eredményeiből vasárnap nyílt záró kiállítás. A rendezvényen Sejben Lajos képzőművész a Kavics-díjat, míg V. Nagy Nándor képzőművész Makó Város Díját vehette át a József Attila Múzeumban.
Régi hagyomány városunkban, hogy a Makón régóta tevékenykedő, köztiszteletben álló pedagógusokat egy-egy szép évforduló kapcsán a város színe előtt, ünnepélyes keretek között köszöntik. Ez idén is így volt, az augusztus 20-i megemlékezésen Farkas Éva Erzsébet polgármester aranydiplomával mondott köszönetet azoknak, akik 50 évvel ezelőtt kezdtek el tanítani.
- Így ünnepelte Makó Magyarország születésnapját - Elhunyt a „legmakaibb makai” Feribácsi - Húsz zenekar több mint ezer tagja fújta a hétvégén Makón - Újabb lapszámmal bővült a Marosvidék folyóirat - Átadták az „Év diákmunkása” elismeréseket
„Értékeket akarunk megőrizni. Európát meg akarjuk őrizni európainak, Magyarországot magyarnak, Makót pedig makóinak.” - emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő a Maros-parti város augusztus 20-i ünnepségén. Magyarország születésnapját ezúttal a helyiekkel együtt ünnepelhette 14 nemzet 20 zenekarának több mint 1000 tagja is, a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválnak
„Mindig meg kell újulni, mert ami ma elég, az holnap kevés, holnapután pedig már nem elég” – ez a mottója Tóth Istvánnak a Váll-Ker Kft. ügyvezetőjének, a város új díszpolgárának. A díjat Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő adták át az ügyvezetőnek.
90 éves korában elhunyt Tóth Ferenc muzeológus, helytörténész Makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója , Makó város díszpolgára a Csongrád megye közgyűlése Alkotói-díjasa a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. A legmakaibb makai”
Ebben az esztendőben 25. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Fúvószenekari Világkonferencia, melyre számos nemzet zenekarai és zenészei érkeztek városunkba. A nívós rendezvénysorozat megnyitójára pénteken került sor a Makovecz téren a Zenepavilon alatt, ahol a kellemetlen időjárás ellenére is emelkedett hangulat és jókedv uralkodott.
„Az Év diákmunkása” elismerő oklevéllel ajándékozták meg ma délelőtt a Makói Járási Hivatalban azt a három diákot, akik vállalták, hogy munkával töltik a nyári szünetük egy részét, és ezt ráadásul kiemelkedően teljesítették. Az okleveleket Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője nyújtotta át számukra.
Kerekes Éva legutóbbi csúcshódításáról, Izraelről és a makói téglagyártás történetéről is olvashatnak azok, akik kézbe veszik a Marosvidék folyóirat legújabb kiadványát, melyet múlt pénteken mutattak be. A kulturális eseménynek a Glorius Vigadó impozáns udvara szolgált helyszínéül.
- Gyerekek és idősek közösen szórakoztak - Makón négy napig a fúvószenekaroké lesz a főszerep - Játékkal tanultak a természettudományokról - 15 leendő elsős ismerkedett egy héten keresztül a Bartókkal
A Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola huszonöt éves fennállását ünnepeli. A jubileum kapcsán a szintén negyedévszázados múlta visszatekint Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiváljuk
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény már negyedik alkalommal rendezte meg a Királyhegyesi utca Idősek klubja épületében és udvarán Nyári Játszóházi programsorozatát. Csütörtökön került sor a záróeseményre, ahol nagyszülők és unokák egymás társaságában tölthettek el néhány órát.
Továbbra is tartanak a József Attila Múzeumban az ingyenes táborok. A héten a „Naprendszer csodái” című foglalkozásra invitálták a gyerekeket a skanzenbe. A tanítónők olyan programokkal készültek, melyekkel a diákok közelebb kerülnek a természettudományos tantárgyakhoz.
Mozaikból dinnye vagy méhecskés tolltartó – többek között ilyen és ehhez hasonló kreatív dolgokat készíthettek a leendő elsősök a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének előkészítő táborában a hét folyamán. A kezdeményezéssel már sokadik éve arra törekednek, hogy mind a gyermekek, mind pedig a pedagógusok dolgát gördülékenyebbé tegyék majd szeptembertől.
- Újabb pályázati lehetőség a vállalkozások számára - Tilos fürdeni a makói szabadstrandon - Sonkodi Rita festészeti kurzusa is véget ért a Művészetek Katedráján - Nemsokára gyerkőcökkel telnek meg az iskolapadok - A régi könyvtár is ott lesz az újban
Az utóbbi időszakban 70-80%-os csökkenés mutatható ki az álláskeresők számában. A munkaerő-piaci helyzet további javítása érdekében országosan egy hatmilliárd forintos foglalkoztatást segítő pályázati támogatást hirdetett meg a kkv szektor számára a Magyar Állam. Az érintett vállalkozások szeptember 15-ig jelentkezhetnek.
Az új épületünkben benne lesz a múltunk, nem csak a jelenünk és a jövőnk – hangsúlyozta Szikszai Zsuzsanna a József Attila Múzeum és Könyvtár igazgatója, amikor rápillantott megvásárolt festményükre. Az alkotás a régi bibliotékát ábrázolja a maga egyszerűségével és nyugalmával.
Tíz napon át 18 alkotni vágyó fiatal dolgozhatott Sonkodi Rita festőművész szárnyai alatt, a Művészetek Katedrájának festészeti kurzusán, amely tegnap ért véget. A zárótárlatnak a Hagymatikum adott otthont, ahol közel 60 művet állítottak ki.
Nagy Nándor a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást televíziónk munkatársainak arról, hogy tilos fürdeni a helyi szabadstrandon. Csüggednie azonban senkinek sem kell, ugyanis a Kalandpart továbbra is várja a látogatókat, valamint a vízparton olvasni, napozni, illetve feltöltődni szintén lehet.
Hamarosan újra becsengetnek az oktatási intézményekben és kezdetét veszi a 2018-19-es tanév. Az iskolára való felkészülés számos családot érint, ezért stábunk kíváncsi volt arra, hogy miképp zajlik a tanszervásárlás egy-egy háztartásban.
- Makóra már érkeztek tankönyvek - Meg kell őrizni az utókornak is a „nagy sömmi”-t - Weszely Bence Tamás kint járt a Római Ministráns Világtalálkozón - „Makó megtanult grillen és kemencében sütni” - Filmet forgatnak Makó nevezetességeiről
A pápával találkozhatott Weszely Bence Tamás a Római Ministráns Világtalálkozó alkalmával. A 16 éves makói fiatal életre szóló élményt szerzett az egyhetes zarándoklaton.
Nem mindennapi technikával érkezett egy vietnámi csoport az idei évben megrendezett Ázsia Expresszre. A nemzetközi gyermek és ifjúsági filmfesztivál egyik programja, hogy a vendégek saját szemszögükből mutatják be Makót egy kisfilm segítségével.
Némedi József többszörös magyar bajnok ,olimpiai és világbajnoki helyezett, európa bajnoki bronzérmes mesterséf arra vállalkozott ,hogy a Valker Kft által kifejlesztett és gyártott kemencében és grillen készítsen ételeket. Televíziónk stábja az előkészületektől a tálalásig nyomon követte az eseményeket.
Augusztus elsején kezdődött el a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az oktatási létesítményekbe. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményeibe is szállították már belőlük.
Az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében egy új magyar szürkemarha törzstenyészetet hoztak létre Montág- pusztán, melynek otthonául ezentúl egy szintén teljesen új, modern állattartótelep fog szolgálni. A beruházást Nagy István agrárminiszter, Lázár János országgyűlési képviselő, valamint Tirják László, a Körös- Maros Nemzeti Park igazgatója adtak át a tegnapi napon.
- Színvonalas koncertek szòrakoztatták a kilátogatòkat a kézműves fesztiválon - Koltay Gábor legendás rendező volt a szabadegyetemet záró pódiumbeszélgetés vendége - Kultúrák találkozása a Hagymatikumban - Küzdelmes makói győzelem - Rendőrségi hírek
Fergeteges hangulatot varázsolt a Mystery Gang, az Over 3, valamint a Wox együttes a Kiskaska fesztiválon. Mind a két napon megtelt a Makovecz-tér a kikapcsolódni vágyókkal.
A pénteki megnyitót követően az Ázsia Expressz a Hagymatikumban állomásozott. A szervezők egy tehetségkutatóval örvendeztették meg a fürdőzőket és a fesztivál vendégeit. Kuriózumként keleti egzotikus ételek interaktív gasztronómiai bemutatóját láthatták emellet pedig helyi zenészek szórakoztatták a résztvevőket.
Hosszútávú terveket dédelget a makói Forgatòs Táncegyüttessel Koltay Gábor- derült ki a Művészetek Katedrája záró rendezvényén. A Balázs Béla-díjas magyar rendezővel Varga Márta beszélgetett.
- 1653 diák kap beiskolázási támogatást - Új helyre költözött a Makói Portékatár - Csoda járgányok a Maros-parton - Kézműves fesztivál a Makovecz téren - Begurult Makóra az Ázsia Expressz
„Érték, minőség, barátság és együttműködés - ezeket hűen tükrözi az Ázsia Expressz vonata” – mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester a programsorozat nyitóünnepségén a Hagymaházban. A rendezvényre számos vendég érkezett határon túlról is, hogy a mozi és a filmkészítés iránti szenvedélyüknek hódoljanak. Emellett persze több más kulturális programon is részt vehetnek majd az elkövetkezendő néhány napban.
A tavalyi öt millió forint helyett idén már 8,5 millió forintot szán a Makói Önkormányzat arra, hogy támogassa a helyi diákok beiskolázását. A hírt egy sajtótájékoztatón jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester, aki arról is beszélt: a 2018/2019-es tanévkezdés előtt ötezer forintos utalványt kapnak a tanulók, melyet négy helyi írószerben vásárolhatnak majd le.
A kézműves termékeké volt a főszerep a hétvégén megrendezett Kiskaska fesztiválon. A lakásdekorációtól kezdve a hidegen sajtolt olajokig és lisztekig számos portéka várta a kilátogató családokat a kétnapos rendezvénysorozaton.
A nyári időszak egyik legnépszerűbb eseménye a Marosmenti Volkswagen Konszern Party, melynek immár nyolcadik alkalommal volt házigazdája Makó. A szombati nagyszabású eseményre számos résztvevő látogatott el járműveik kíséretében.
Új helyre költözött a Portékatár. Ezentúl az ismét üzemelő kávézóban lehet megtalálni, így a turisták a városnézés közben egy frissítő elfogyasztása után a szuveníreket is beszerezhetik a Maros-parti városról.
- Új edző az M-Foci Kft. élén - A Makovecz téren két napon át Kézműves Mulatság várja a kikapcsolódni vágyókat - Döntött a zsűri az a 65. Őszi Tárlatra érkezett műalkotásokról - Különleges autók tanyáznak a hétvégén a Maros-partján - A vizuális kultúra is helyet kapott az idei Művészetek Katedráján
Családias hangulat és jókedv várja az érdeklődőket a számos program mellett a XIII. Marosmenti Volkswagen Konszern partyn szombaton. A helyszín most is adott, a Maros partján található Zöldház lesz, ahová a legutóbbi egyeztetések szerint mintegy száz autó fog érkezni.
Megtörtént a 65. Őszi Tárlatra érkezett műalkotások zsűrizése az Alföldi Galériában. Az öttagú grémiumnak nehéz volt a feladata, mert idén összesen 241 alkotó 530 munkájáról kellett véleményt alkotnia.
Mystery Gang, Csordás Tibor, Wox Együttes, valamint az Over 3 lép fel a Makói Kiskakas Kézműves mulatságon, a hétvégén. A szervezők a Makovecz térre várják a kilátogatókat, ahol a számos színes program mellett saját készítésű termékek és kézműves sörök is kaphatóak lesznek.
Az idei Művészetek Katedrája, összművészeti szabadegyetem kurzusai között helyett kapott a vizuális kultúra is. A Czibolya Kálmán által vezetett képzésre tegnap délután látogatott ki stábunk, ahol részletesen bepillanthattunk a műhelymunkába.
- A csángó kultúra bűvkörében - Különleges kiállítással nyitotta meg kapuit a XI. Natura Marosmenti Művésztelep - Újabb siker kapujában Makó - Egész évben szükség van a vérellátókra - A héten folytatódik a kánikula
Még a héten is tart a 30 fok feletti időjárás. A hosszantartó melegben fontos a napi 3-4 liter folyadék fogyasztása. Érdemes odafigyelni a bőr és a szem megfelelő védelmére is, hisz a magas UV sugárzásnak káros hatásai vannak.
A Művészetek Katedrája keretében az idei esztendőben a kurzusok között helyett kapott a népi ének is. A képzés vezetője, Petrás Mária Magyar Örökség – díjas népdalénekes a csángó kultúra színe-javát hozta magával Maros-menti településünkre.
A 25-ös szám jegyében zajlik a makói Magán Zeneiskola idei éve, hiszen negyed évszázada alapították az intézményt. Azóta minden alkalommal augusztus 20-án megrendezik a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót az Újévi Koncertek állandó fellépői. A jubileum kapcsán jövő héttől világkonferenciának ad helyet városunk.
V. Nagy Nándor vásárhelyi képzőművész kiállításával nyitotta meg kapuit az idei, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Natura Marosmenti Művésztelep. A vernisszázs különlegessége ezúttal nem önmagukban, a művekben rejlik, hanem abban az összhangban, amely létrejött az alkotások, és az azoknak helyszínt adó Glorius Vigadó hangulatos udvara között.
Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért! – ezzel az elnevezéssel indított kampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. Az akció célja, hogy a nyáron is ébren tartsák a véradói aktivitást.
- Egyetlen jó ötlet is elég lehet a sikerhez - Elstartolt a Művészetek Katedrája - A VargaBalett tánctáborban közel 100 fiatal sajátíthatja el a balett alapjait - Az önfeledt alkotás öröme - Rendőrségi hírek
„A bizalom egy óriási érték a mai világban” – fejtette ki Fülöp Zoltán, kisvállalati PR specialista a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének meghívására tartott előadásában a Korona Szállóban. A szakember igyekezett segítséget nyújtani a cégeknek és vezetőiknek abban, hogy minimális anyagi befektetéssel is tudjanak jelentős hírnevet szerezni és sikereket elkönyvelni.
Natalia Gorbunova hárfaművész-tanár kurzusai is elkezdődtek a Művészetek Katedráján. A négynapos táborban, nyolc fiatal fejlesztheti a hangszertudását. Az új ismeretekről csütörtökön adnak számot a gyerekek a zárókoncerten.
Kilencven lelkes fiatal vesz részt a VargaBalett Táncműhely nyári intenzìv kurzusán. Négy helyszínen négy különböző táncstílussal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az ötnapos tábor zárása Makón és Szegeden is egy Flasmob, azaz egy utcai villám csődület lesz.
A Művészetek Katedrája már második alkalommal nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó fiatalok előtt. Az egyik kurzuson Sonkodi Rita festőművész szárnyai alatt alkothatnak az ifjú tehetségek. A már javában tartó képzésre Farkas Éva Erzsébet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke is ellátogatott.
- Elstartolt a Művészetek Katedrája - Lázár János munkára jelentkezik - Több, mint 26 edzésformába lehetett bepillantást nyerni - Országos a sebességellenőrzési akció egy héten át - Már vásárolhatóak a jegyek a 2019 Szegedi Szabadtéri Játékokra
A növendékek és a mestertanárok köszöntésével, majd a nagyközönség számára szervezett Katedra Plusz beszélgetéssel indul el az idei Művészetek Katedrája Makón. A közös munka megkezdése alkalmából vendégként érkezett városunkba Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, aki kiemelte nagyon fontos, hogy mindenki életében ott legyen a művészet.
„Ez a vidék egy száz évvel ezelőtti politikai diktátum eredményeképpen az ország széle lett, és ott élni nem ugyanaz, mintha valaki az ország közepén, a centrumában él. Ennek szeretnénk véget vetni azzal, hogy az itt élő közösségek számára is lehetőségeket teremtünk” – emelte ki Lázár János újabb, a közösségi oldalán megosztott videójában. Mint ismeretes, az újonnan, ismét megválasztott országgyűlési képviselő ellátogatott választókerülete összes településére a közel múltban, az itt szerzett tapasztalatokat pedig most rövid videókban foglalja össze.
Országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség hétfőtől péntekig, a gyorshajtók kiszűrésére - mondta Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője egy, a Magyar Televíziónak adott interjúban. Kiemelte: nem a bírsággal fenyegetés, hanem a tettenérés valószínűsége az, ami hat a gyorshajtókra, és hogy annak következménye lehet.
Még nincs vége az idei évadnak de máris lehet tudni a 2019 es műsort , és a jegyárusítás is megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira. Nyolc produkció keretében a legszélesebb műfaji skálát sorakoztatják fel a Dóm téri és a felújított újszegedi színpadon. Lesz hazai ősbemutató,világhírű musical,opera,próza,balett és táncjáték is.
- Kedvenceinket is óvjuk a hőségben - Makón a turizmus lehet a jövő - A színjátszás ifjú tehetségei - Számos strandsport várta a kikapcsolódni vágyókat a Hagymatikum udvarán - Akusztikus rock, csipetnyi népzenével
Mint arról már korábban beszámoltunk a VargaBalett Táncműhely szervezésében idén nyáron is megrendezték a már több évre visszatekintő Kocsis György Színjátszótábort, melynek a Kálvin Téri Református Általános Iskola szolgált helyszínéül. Az egy hetes programot egy sokrétű bemutató koronázta meg a Hagymaházban.
A Zenepaviloni programsorozat legutóbbi vendége a Good Company együttes volt. A négy főből álló formáció különleges zenei világot képvisel, mellyel az Ismerős Arcok zenekar figyelmét is felkeltették, ezzel állandó vendégzenekaruknak mondhatják magunkat.
Makón a turizmus fejlesztése lehet a település jövője – emelte ki Lázár János a közel múltban közösségi oldalán. Az országgyűlési képviselő az elmúlt időszakban felkereste a választókörzetében lévő összes település vezetését, hogy egyeztessen a jövőre vonatkozó szándékaikat illetően, és ezeket a találkozásokat most időről időre, egy- egy rövid videóban foglalja össze.
A nyári hónapok rekkenő hőségében figyelmet kell fordítani arra, hogy a háziállatok is szenvednek az időjárási viszontagságok miatt. Felelős gazdaként fontos, hogy gondoskodjunk a kedvencek megfelelő védelméről és arról, hogy megelőzzük az ilyenkor jelentkező esetleges problémákat.
- Az anyatejes táplálkozás fontosságára hívták fel a figyelmet - A hátrányos helyzetű gyermekek a kosárlabda alapjait sajátíthatták - Indiai ízek arattak sikert a fürdőfesztivál főzőversenyén - Tűzgyújtási Tilalom - Rövid hírek
Érvényben van Csongrád és Bács-Kiskun megyében a tűzgyújtási tilalom. Idén eddig csaknem 1800 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Szakemberek szerint az esetek alapján szinte kivétel nélkül emberi gondatlanságra vezethetők vissza.
A fürdőfesztivál záró napján a gasztronómiáé volt a főszerep, ugyanis egy főzőverseny keretében többen is megcsillogtatták konyhai tudásukat. Mindemellett pörgős zenékre lehetett vízi nippon zengozni, valamint a Minestrone zenekar megmutatta a közönségnek, hogy zöldségeken is lehet muzsikálni.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény az Anyatejes Világnap alkalmából hagyományosan összehívja a védőnőket, a szülőket és a gyermekeket egy közös programra, melynek idén is a József Attila Gimnázium aulája adott otthont. Az esemény célja, hogy felhívják a kismamákat a szoptatás fontosságára, emellett közösségkovácsoló ereje is van.
- Légi felderítéssel két nap alatt 117 parlagfűvel fertőzött földterületet azonosított be a hatóság - Móka és a kacagás a Pótnagyik táborában - Csengeri Attila és Gregor Bernadett a Hagymatikumban lépett színpadra - Nemzetközi edzőmeccs a Maros-parton
A fürdőfesztivál második napján is garantált volt a szórakozás. Aquazumba, erős ember verseny, bűvészbemutató, Csengeri Attila és Gregor Bernadett színművészek közös produkciója, valamint a Blues B.R. Others Show tették még emlékezetesebbé a rendezvénysorozatot.
Júliusban a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatali osztályai 71620 hektár területet ellenőriztek le légi felderítéssel, illetve gépjárművekkel. A felderítés megkezdése óta Csongrád megyében 28 olyan jegyzőkönyv készült, mely megalapozhatja növényvédelmi bírság kiszabását.
Mintha valóban a nagymamájuknál töltenék a nyári szünetet a Pótnagyi táborba érkező gyerekek. Édességet és gyümölcsöt esznek, egész nap játszanak, melyet csak néhány rövid program szakít meg.
- Az előző évekhez hasonlóan idén sem maradunk hűsítő nélkül - Egyre népszerűbb a VargaBalett színjátszótábora - Múlt századi relikviák a múzeumban - Szentpéteri Csilla fiával csatlakozott a makói táborozókhoz
Hazánkba is megérkezett az Európa-szerte már jellemző hőség, amely akár veszélyes is lehet egészségünkre. Főként az idősek, a gyermekek és a szív-és érrendszeri problémákkal küzdők vannak ekkor kitéve igazán nagy veszélynek. A korábbi évekhez hasonlóan Makó város önkormányzata idén is több olyan intézkedést vezetett be, amelyek segíthetnek átvészelni a lakosoknak a forró napokat.
Egy héten keresztül, négy színművésztől tanulhatnak a gyerekek a VII. Kocsis György Színjátszótáborban. Mesétől egészen a balladáig, több szerepben is kipróbálják magukat a növendékek. A tábor célja, hogy önbizalmat és spontaneitást adjon. A tanultakról szombaton tartanak bemutatót a Hagymaházban.
Kerámiák és textilek, értékes használati tárgyak, több száz képeslap és levél - csak néhány alkotóelem abból a példátlan hagyatékból, ami Istók Margit zenepedagógus végrendelkezése alapján a József Attila Városi Múzeumba került. A hosszú és aprólékos restaurálási és leltározási munkálatok már megkezdődtek annak érdekében, hogy a nagyközönség számára minél hamarabb láthatóvá váljanak a nagy jelentőséggel bíró relikviák.
A közönség legnagyobb örömére a fürdőfesztivál első fellépője az eMeRTon-díjas Bereczki Zoltán volt. A koncertet számos program követte, így a vendégek például betekintést nyertek a Hagymatikum masszázs kínálatába, valamint country táncokat is láthattak.
Az Életrevalók-tábor sztárvendége Szentpéteri Csilla zongoraművész, aki fiával csatlakozott a makói gyermektáborhoz. A fiatalok a színes programok mellett a Kukorica-útvesztőbe is ellátogattak, ahova stábunk is elkísérte őket.
- Az előző év sporteseménye idén sem okozott csalódást - Újra várja a tanulni vágyókat a Művészetek Katedrája - 125 éves a makói vasút - Varázslatos percek a Retro Szombaton
Idén immár zsinórban negyedik éve került megrendezésre a TNT team challenge crossfit bajnokság Makón, a városi sportcsarnokban. Az évről évre növekvő érdeklődés megmutatkozott, rekordlétszámú, 14 csapat mérettette meg magát a versenyen.
A múltat idézték fel a Hagymaház előtti téren megrendezett Retro Szombaton, ahol számos program várta az érdeklődőket. A délelőtt folyamán a gyerekeknek interaktív produkciókkal kedveskedtek, míg délután sztárvendégek hozták el a ’80-as évek legjobb slágereit.
A gazdák úgy gondolják, hogy fontos részt venni egy ilyen nemes kezdeményezésben – mondta Kádár József, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke az idei Magyarok Kenyere Programmal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Csongrád megyében számos településen fognak össze a gazdálkodók már évek óta, hogy búzaadománnyal segítsenek a rászoruló gyermekeken és családjaikon.
A számos, színes program mellett egy rendhagyó, vasúttörténeti kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a közel múltban megrendezett Állomás téri napon. Az eseményen részt vett Lázár János országgyűlési képviselő is, mint mondta: a közlekedés, különösen a kötöttpályás és a vasútfejlesztés szívügye, így örömmel tett eleget Toldi János települési képviselő meghívásának.
A személyiségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a művészetoktatás – emelte ki Farkas Éva Erzsébet, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke az idei Művészetek Katedrája programsorozattal kapcsolatos sajtótájékoztatón hétfőn. A rendezvények iránt előzetesen közel másfélszer annyian érdeklődnek, mint a tavalyi évben. Idén is minden kurzuson neves és elismert művészek szárnyai alatt tanulhatnak a jelentkezők.
- Elfogadták Makó Településképi Arculati Kézikönyvét - Új helyre költözött a két nyugdíjas klub - Szellemi rekreációs központot kap Makó az új Makovecz-könyvtárral - Fergeteges fürdőfesztivál - A Makói Nyár évadzáró operettje
Az épület egyszerre modern és hagyományos, magyar és világszínvonalú- fogalmazott Lázár János az épülő új Makovecz-könyvtár bejárása során. A bibliotékát Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel és a kivitelezővel közösen tekintette meg az országgyűlési képviselő. A tervek szerint a könyvtárat a város újjáépülésének 320. születésnapján nyitnák meg a nagyközönség előtt.
Huszka Jenő nagysikerű operettjét, a Bob Herceget láthatta a nagyérdemű a Makói Nyár Szabadtéri esték zárásaként. A Veszprémi Petőfi Színház művészeit erősítette Kállay Bori érdemes művész, valamint Dósa Mátyás színész is.
A fürdőfesztivál keretében három napos, önfeledt kikapcsolódás várta a Hagymatikum vendégeit. Sztárfellépők, zenekarok, főzőverseny, bűvészbemutató és megannyi szórakozató program tarkította a palettát.
A Justh Gyula utcai egykori bölcsőde épületét kapták meg az Újvárosi- és a Makói Baráti Kör Nyugdíjas Klubok. Az egyesületek korábbi otthonául szolgáló létesítmény lebontásra kerül, mivel helyére kézilabda csarnok épül- mondta el Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztató keretében.
Rendkívüli testületi ülésen elfogadták ma reggel az elkészült Településképi Arculati Kézikönyvet, valamint az ehhez kapcsolódó, Makó településképének védelméről szóló rendeletet. Emellett a grémium döntött arról is, hogy a Marosmenti Kutyások Egyesületének rendezvényét a város 400 ezer forint erejéig támogatja.
- Lázár János a Makói TVben - Tóth István a város díszpolgára 2018-ban. - Javában tart a búza, a vöröshagyma és a fokhagyma betakarítása - Kalandra hív a Kukorica-útvesztő! - Gyógyászati szolgáltatások tárháza várja a Hagymatikumba érkezőket
A Hagymatikum gyógyászati részlegén a kezelések széles palettája áll a vendégek rendelkezésére. A terápiák során testi, valamint lelki felüdülésre egyaránt lehet számítani. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásával egy évben kétszer tizenöt kezelést lehet felvenni, ám a makóiaknak ez teljesen ingyenes, hiszen az önrészt Makó Város Önkormányzata átvállalja.
Egy hónapon át várja a kalandra vágyókat a Kukorica-útvesztő fesztivál Kiszomboron. A jubileumi rendezvényen a koncertek mellett többek között lesz solymászbemutató, kézműves foglalkozások, valamint kincskeresés és honismereti vetélkedők is.
19 településen járt az országgyűlési képviselő
Javában tart a búza aratása, valamint a fokhagyma és vöröshagyma betakarítása Makón és környékén. A tapasztalatok alapján a termés minősége és mennyisége egészen jónak ígérkezik- mondta el televíziónknak Kádár József, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke. A földeken a mezőgazdasági gépek gőzerővel dolgoznak, mindez azonban a környékbeli utak forgalmára is hatással van, így érdemes fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedni.
Ebben az évben, június havi rendes ülésén döntött arról a képviselő-testület, hogy a 2018-as Vállalkozók Éve keretein belül Tóth Istvánnak, a Váll-Ker Kft. ügyvezetőjének adományozza a "Makó Város Díszpolgára" címet. A kitüntetett több évtizede köztiszteletben álló vállalkozó, hozzájárul Makó gazdasági valamint társadalmi fejlődéséhez, aktív szerepet vállal a város életében.
- Egy vásárhelyi cégnek köszönhetően megérkezett az első TAO pénz a Marosmenti UFC-hez - Közel egy milliós beruházáson esett át a Makói Óvoda - Rendezvényházként hasznosítanák az óföldeáki Návay-kúriát - Védekezzünk a parlagfű ellen! - Agyaggal dolgoznak a gyerekek a múzeumban - Háromnapos önfeledt kikapcsolódásra hív a Hagymatikum
Egy vásárhelyi cégnek köszönhetően megérkezett az első TAO pénz a Marosmenti UFC-hez
Óföldeák jó elhelyezkedése számos előnnyel szolgál a község számára – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő szerdán, a településen tartott testületi ülésen. A délelőtt folyamán Simonné Sinkó Erika polgármester ismertette a helység jelenlegi helyzetét, de a jövőbeni tervekről is szó esett.
Egy pályázatnak köszönhetően közel egy millió forintból több fejlesztés is megvalósulhatott a Kálvin téri, a Hold utcai és az Erdélyi Püspök utcai óvodákban. Két mezítlábas sétányt építettek valamint három kerékpártárolót is felállítottak.
Az idei Fürdőfesztiválon többek között fellép Bereczki Zoltán, Gregor Bernadett és Csengeri Attila is. Most pénteken veszi kezdetét a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen különböző mozgásformákat és fürdőszolgáltatásokat is kipróbálhatnak az érdeklődők. Továbbá számos program várja a kikapcsolódni vágyó családokat is.
Július elsejével kezdetét vette a parlagfű elleni védekezési kötelezettség betartásának hatósági ellenőrzése. Szabályszegés esetén a büntetés összege tizenötezer forinttól egészen öt millió forintig terjedhet.
Egy ősi mesterséggel, a fazekassággal ismerkedhetnek meg a hét folyamán a táborozók a József Attila Múzeumban. A tárgyakat korongozás technikával készítek el a résztvevők, melyeket haza is vihetnek.
- Elkészültek a tervek, de még a főépítésszel is egyeztetnek az Almási iskola új épületegyütteséről - Egy új szálloda épülhet a Hagymatikum mellett - Több mint két milliárd forint támogatás érkezett a Csongrád megyei gazdálkodókhoz - Az adatvédelmi rendeletről volt szó a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének nyitórendezvényén - Számos makói egészségügyi dolgozó részesült főigazgatói elismerésben - Nyugi bár ad otthont a Társalgónak
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 1,4 milliárd forintot nyert az intézmény újjáépítésére egy pályázaton. A részleteket, valamint a már elkészült terveket Balázs József a tankerület igazgatója, valamint Sárai Róbert építésztervező mutatták be ma Makó város képviselőtestületének.
A turizmus lendületes fejlődése érdekében új javaslatokkal érkezett ma reggel Makóra Lázár János országgyűlési képviselő a Hagymatikum fürdő bővítése, a Makovecz-stílusú uszoda építése és a tervezett új szálláshelyek létesítése kapcsán. Ezekről ugyan egy zárt testületi ülés keretében tárgyaltak, ám a képviselő néhány fontos információt mégis megosztott hivatalos közösségi oldalán.
Televíziónk kulturális magazinja az előző évekhez hasonlóan a nyári hónapokban külső helyszínekről a város különböző pontjairól jelentkezik. Most csütörtökön a Nyugi bár ad otthont a Társalgónak ,melyet változatos témák színesítenek.
Dr. Kallai Árpád főigazgató összesen 50 vásárhelyi és makói szakdolgozót részesített dicséretben Semmelweis nap alkalmából. A makói kórházból – többek között- elismerést vehetett át Dr. Kovács Krisztián szülész- nőgyógyász és Balog Tiborné osztályvezető szülésznő is.
Idén május 25-től változások léptek életbe a digitálisan kezelt adatok területén, mely minden az online térben érintett céget érint. Az adatvédelmi rendelettel kapcsolatosan, azóta is felmerülnek kérdések. A teendőkre és tudnivalókra hívta fel az érdeklődők figyelmét dr. Horváth Péter ügyvéd, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének nyitórendezvényén tegnap a Korona Szállóban.
z országban több mint húsz milliárd forintos nagyságrendben döntött az Agrárminisztérium különböző, a kertészetekben, mezőgazdaságban dolgozó valamint állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók támogatásáról. A Csongrád megyei sikerekről dr. Juhász Tünde kormánymegbízott számolt be a sajtó munkatársainak, méghozzá az egyik nyertes, a mártélyi Szabó Lajos tanyáján.
- Farkas Éva Erzsébet polgármester felajánlotta közel 2 millió forint jutalmát jótékony célokra - Járdafelújítás a 7. választó körzetben - Diákokkal erősít a Kormányablak - Gitár dallamok szőtték át az Árpád-kori Rotunda falait -
A Csongrád Megyei Kormányhivatal valamint a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola közötti együttműködési megállapodás alapján tizenhét tanuló végzi szakmai gyakorlatát a Makói Járási Hivatalban. A diákoknak százhatvan órát kell munkával teljesíteniük a közigazgatás területén.
A városban lévő fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek megsegítésére, az Erzsébet-ház felújítására és a bogárzói templom restaurálására ajánlotta fel Farkas Éva Erzsébet polgármester a jubileumi jutalmát. Ünnepélyes keretek között a díszteremben vehették át az érintett civilszervezetek az adományozó dokumentumot.
Fergeteges hangulatot varázsolt a Tom White & the Mad Circus zenekara a hétvégén a Zenepavilonban. Az 1950-es évek rockabilly zenéje elevenedett meg a Maros-parti város főterén, ahol a kilátogatók táncra is perdültek.
Javában zajlanak a munkálatok a Posta utcában. A projektre az önkormányzat városrészenként egységesen 20 millió forintot különített el – derült ki Czirbus Gábor alpolgármester mai bejárásán, aki kiemelte, hogy igenis fontos a sok elhanyagolt járdafelület felújítása, ami a lakosság számára egy pozitív visszajelzés, illetve a mindennapi közlekedésüket segíti.
Az V. Kiszombori Gitárkurzus egy igazán hangulatos koncerttel vette kezdetét a település egyik jelképes épületében, a Rotundában. A több korstílust felvonultató estén a húrokon Csáki András Junior Prima-díjas gitárművész játszott a hallgatóságnak.
- További 200 parkolót építene Makó Város Önkormányzata - Véget ért a XVIII. Ifjúsági Művésztelep - Hercegnőkké vált balerinák - „Fürdőkönyvtár” várja a Hagymatikum vendégeit - Továbbra is az ügyfelek elégedettsége lesz a cél a kormányablakokban
„Az az új irány, ami a régi” – így köszöntötte a sajtó és a Makói Járási Hivatal munkatársait dr. Juhász Tünde kormánymegbízott ismételt kinevezését követő körútján, melynek első állomása a Maros-parti település volt. A Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője összegezte a közigazgatás átalakításának köszönhető eddigi sikereket, majd nyomatékosította, szeretné, ha ezen az úton haladnának tovább.
A strandon is elmélyülhetnek a Hagymatikum vendégei a betűk világában, ugyanis a létesítmény több pontján olvasósarkok kerültek kialakításra. Az újdonságról Lajtosné Papp Noémi marketing csoportvezető mesélt stábunknak.
Minden évben három nyári tábort szervez a VargaBalett Táncműhely. Ebből az első a balerina tábor volt, melynek a Kálvin Téri Református Általános Iskola adott otthont a múlthét folyamán. Az óvodásokkal óvodapedagógus, balettmester és táncművészek foglalkoztak napi három órában.
Pénteken került aláírásra azoknak a Teleki László utcai ingatlanoknak az adásvételi szerződése, amelyet a Hagymatikum Gógyfürdő beruházáshoz,valamint a Páger Mozi és Rendezvényház rekonstrukciójához vásárolt meg Makó Város Önkormányzata. A három telken parkolókat létesítenének, ennek megvalósítására több mint 42 millió forintot különített el a város.
A XVIII. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelepen negyven tehetséges fiatal bontakoztathatta ki kreativitását. A két héten át tartó munkát egy zárókiállítás koronázta meg a Hagymaházban.
- Ősszel megkezdődhet a Kálvin rendelő elbontása - Önkormányzati támogatást kapnak a viharkárok érintettjei - Az ellátás színvonalát növelnék - Év fürdője szavazás - Vásárhelyre költözött a vadászkamara megyei szervezete
Makó Város Képviselő-testülete június havi rendes ülésén határozott arról, hogy pályázatot nyújt be önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására. Ennek keretében a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény, Kálvin téri épületének szolgálati konyhája kerülne teljes körűen felújításra. A pályázathoz szükséges önerő összegét az önkormányzat biztosítja.
Anyagi támogatást nyújt az önkormányzat annak a 11 károsultnak, akiknek a belvárosi temetőben fekvő hozzátartozóik sírját jelentősen megrongálta még júniusban egy kiadós vihar. Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a költségek egy negyedét átvállalja a város, így segítve az érintetteket.
Hódmezővásárhelyre költözött az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Szervezete. Az apparátus július 1-jétől a Rárósi út 110. szám alatt, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalának épületkomplexumában várja ezentúl az ügyfeleket.
Még a márciusi testületi ülésen született meg a döntés arról, hogy a Kálvin utcai rendelő intézetet elbontják, és a helyére újat építenek. Az ott működő szolgáltatásokat már a nyáron elkezdik átköltöztetni ideiglenes otthonukba, így a bontás ősszel megkezdődhet - adott tájékoztatást a rendelő ügyében Farkas Éva Erzsébet polgármester ma délelőtt, aki azt is kiemelte: ugyan az erre szerződtetett vállalkozó személye még nem derült ki, de az biztos, hogy makói lesz.
Legyen a Hagymatikum az Év Fürdője. Idén is benevezett a Makói Gyógyfürdő az országos versenybe, a fürdőzök elégedettségét netes szavazáson mérik.
- Jó ütemben halad a szennyvízcsatornázásból visszamaradt pénzek kiosztása - A tervek szerint még idén elkészül a Nagylakot elkerülő út - A 21. századnak megfelelően alakítják át a Deák Ferenc utcát - Korszerűsítések sora a Makói Óvodában - Rövid hírek
Javában zajlanak a térrehabilitációs munkálatok a Deák Ferenc utcában, ahol a kivitelezési munkák között szerepel aszfaltozás, térkőburkolás, megépül egy hatszáznegyven méter hosszú kerékpár út, valamint számos parkolót alakítanak ki. A beruházás mostani állását Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester a kivitelező Építészmester Zrt. műszaki igazgatójával, Gilicze Ferenccel közösen tekintették meg.
Hogyan lehet abból profitálni és előnyt teremteni, ami hosszú évekig terhet és szenvedést jelentett? – tette fel a megválaszolandó kérdést Lázár János országgyűlési képviselő a Nagylakon tartott rendkívüli testületi ülésen szerdán a település határmenti elhelyezkedésére utalva. A község mellett már folyamatban vannak az elkerülő út építési munkálatai, ám a helység emellett sok más fejlesztésben is gondolkodik.
Ütemtervszerűen zajlik a szennyvízcsatornázásból visszamaradt pénzek kiosztása. A készpénzes visszafizetés két hete kezdődött el, jövő hét hétfőn pedig az átutalásokat is megkezdik. Akkorra várhatóan közel kétezren kapják meg a visszajáró mintegy 15 000 forintot –adott tájékoztatást Farkas Éva Erzsébet polgármester.
A Makói Óvoda intézményeiben a nyár folyamán számos felújítás megy végbe. Stábunk legutóbb a Kálvin téri, valamint a Kassai utcai épületekbe látogatott el.
- Négy újabb fecskelakás kerül kialakításra - A határon túl élő magyarokkal is érdemes számolnia Apátfalvának - Makó és Vásárhely együtt ünnepelt - Hogyan lesz a betűkből kép? - Készül a Helyi Építési Szabályzat
Csernyus Lőrinc főépítész a legutóbbi rendes testületi ülésen tartott beszámolójában összefoglalta a Települési Arculati Kézikönyv, valamint az ahhoz kapcsolódó rendelet és szabályzat összeállításával kapcsolatos tapasztalatait. Lázár János országgyűlési képviselő hangsúlyozta, nagyon fontos a lakosság bevonása az egyeztetésbe, hiszen ezek a dokumentumok évtizedekre meghatározhatják a város képét.
Negyven alkotni vágyó tehetséges fiatal vesz részt idén a Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep táborában. Az idei év témájának a betű, a szó, a szöveg és a kép kapcsolatát adták meg a szervezők.
Van abban potenciál, ha Apátfalva megpróbál nyitni a határ túloldalán élő szórvány magyarság felé – mondta Lázár János országgyűlési képviselő a településen tartott rendkívüli testületi ülésen kedd délután. Szekeres Ferenc polgármester beszámolójában felvázolta a község jelenét és jövőképét, melyből kiderült: számos fejlesztés fut jelenleg, de több nehézséggel is szembe kell néznie a vezetésnek.
Makó Város Önkormányzata a legutóbbi rendes testületi ülésen fogadta el a fecskelakásokra vonatkozó koncepcióját. Ennek kapcsán a Fűrész utca huszonnyolc szám alatti társasházban négy új garzonlakást alakítanak ki, melyet majd fiatal párok pályázhatnak meg.
„Ne tegye politikus a lábát beteg és orvos közé!” – emelte ki Lázár János, a térség országgyűlési képviselője a tegnap megrendezett Semmelweis-napi rendezvényen Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sasban, ahol az egészségügyben dolgozókat ünnepelték. A jeles alkalom kapcsán dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója összesen 50 kórházi szakdolgozót részesített dicséretben, köztük fiatal pályakezdőket is, abban a reményben, hogy ők is hosszú távon szolgálják majd a betegeket.
- Presztízsberuházás vagy valódi lehetőség? - Az ütős hangszereké volt a főszerep a Zenepavilonban - Átadták a Vásárhelyi utcai bérlakások kulcsait - Felesleges az illegális szemetelés! - Rövid hírek
A Hagymatikum 2012-es megnyitása óta évről évre nő a városban eltöltött vendégéjszakák száma . Ez is indokolta a fürdő 9 és fél milliárdos fejlesztést ,azonban csak a bővítés nem elegendő. Számos más turistacsalogatóra lesz szükség ahhoz hogy Makó sikertörténete lehessen a beruházás ,mondta el Lázár János televíziónknak adott interjújában.
A háztartás körül felszaporodott lomokat, és a zöldhulladékot is teljesen felesleges illegálisan elhelyezni a város bármelyik pontján, hiszen a közel egy éve megváltozott hulladékszállítási rendszernek köszönhetően van legális megoldás arra, hogy megszabaduljanak tőle a lakosok- hívta fel a figyelmet Czirbus Gábor alpolgármester ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretében, ahol ezekről a lehetőségekről is részletesen beszámolt.
Bruno Mars és a Trónok harca zenéje is felcsendültek a Drummer Hands Ütőegyüttes koncertjén, amelyet a hétvégén rendeztek a Zenepavilonban. A fiatalokból álló formáció repertoárjában megtalálható a komolyzene, valamint a populáris és a filmzene is.
Tegnap délelőtt került sor a Vásárhelyi utca 37-es szám alatti önkormányzati bérlakások szerződéseinek aláírására és a kulcsok átadására. Az egykor oktatási célokat szolgáló ingatlanban kialakított lakásokba három család költözhet be.
- Minibölcsődében gondolkodik Csanádalberti - Három utca járdái kapnak új külsőt az 5. választókerületben - Hatalmas sikert aratott a Pál utcai fiúk - A testmozgásé volt a főszerep a Hagymatikumban - Összefogással a kóbor állatokért
Az idei járdaprogram keretében a Batthyány, a Károlyi Mihály, valamint a Kelemen László utcák kerülnek felújításra Marosvári Attila önkormányzati képviselő körzetében. A beruházásról nemrégiben részletesen tájékoztatták a sajtó munkatársait.
A Pál utcai fiúk a makói grundot is meghódították. A Vándorfi László rendezésében bemutatott zenés színjáték két részben mesél az emberi társadalom természetéről. Az est folyamán a Pannon Várszínház művészei nem csak mosolyt, hanem könnyeket is csaltak a nézők arcára.
Rendkívüli testületi ülés keretein belül vitatta meg Csanádalberti képviselőtestülete a község jövőképét, amelyre meghívták Lázár János országgyűlési képviselőt is. Csjernyik Zoltán polgármester kifejtette, a jelenleg is zajló beruházások mellett a jövőben egyik legnagyobb céljuk egy minibölcsőde létesítése.
Egyre több Makón a kóbor kutya, és a problémát még tetézi, hogy múlt hónap elején lemondott a helyi állatvédő szervezet elnöke. A témát Weszelyné Véghseő Henriett települési képviselő hozta szóba a legutóbbi, rendes testületi ülésen, ahol egy felajánlást is tett.
- Több mint tíz millió forint gyűlt eddig össze az Erzsébet-ház felújítására - Egyenlő esélyekkel tanulhatnak a Pápays gyerekek - Maroslele ki tudta használni az autópálya nyújtotta lehetőségeket - Több mint kétszáz diákot jutalmaztak - A Bajza és a Toldi utcákban is korszerűsödnek a járdák
Bár a gyerekek jelenleg a nyári szünetüket töltik, szeptembertől újabb öt számítógépen fejleszthetik tudásukat a Pápay Endre Oktatási Intézmény tanulói. Ezt pedig a Givaudan Hungary Kft-nek köszönhetik.
Eddig mintegy 10 millió forint gyűlt össze az Erzsébet-ház felújítására, amelyet az Angyalsóhaj Alapítvány tűzött ki célul. Az intézménnyel ugyanis komoly szándéka van a szervezetnek, otthonául szánják olyan fogyatékos fiataloknak, akiknek máshol nem nyílik lehetősége részt venni nappali rehabilitációs foglalkoztatásokon.
Idén százhatvan millió forintot fordít városunk vezetősége járdakorszerűsítésekre. Dr. Hadik György önkormányzati képviselő stábunkkal azt is megosztotta, hogy a lakosság kérésének megfelelően határozták meg, hogy melyik szakaszok kerüljenek felújításra.
Szerdán az idei tanévben nyújtott kiemelkedő tanulmányi és sport eredményeikért a felső tagozatos, valamint a középiskolás tanulókat jutalmazta Makó Város Önkormányzata. A tehetséges növendékeknek egy különleges műsorral is készültek a szervezők.
Szeretnék gratulálni az elért eredményekhez, Maroslele tudott élni a felkínált fejlesztési lehetőségekkel – mondta Lázár János, országgyűlési képviselő a községben tartott testületi ülésen szerdán. A településen sok beruházás ment végbe a közelmúltban és a helység jövőképében is számos korszerűsítést tűzött ki célul a grémium.
- Problémás ügyek és jövőkép - Jótékonysági célokra ajánlotta fel jutalmát Farkas Éva Erzsébet - Összművészeti Szabadegyetem - Pedagógusokat köszöntöttek a SZIGNUM-ban - Javában tart a járdaprogram - Térségünkben is lencsevégre kaptak egy macit
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium a keddi nap folyamán köszöntötte két tanítóját pedagógusnap alkalmából. A Pálfai Zoltán plébános által celebrált záró szentmise után került sor Urbancsok Zsolt köszöntőbeszédére, majd átadták az elismeréseket, amelyekkel a hosszan tartó, lelkiismeretes munkát hálálták meg.
Filmes, festő, népi ének és hárfa kurzusokkal hívja Makóra a fiatal tehetségeket a „Művészetek Katedrája” elnevezésű, Nyári Összművészeti Szabadegyetem, amelyet az Angyalsóhaj Alapítvány szervez. Idén augusztus második és harmadik hetében négy művészeti ágban indulhat kurzus, ennek részleteiről tartott sajtótájékoztatót Farkas Éva Erzsébet polgármester, a szabadegyetem védnöke.
Mintegy bruttó két millió forint jutalom illeti meg 30 éves közszolgálati munkájáért Farkas Éva Erzsébet polgármestert – derült ki a tegnapi testületi ülésen. Ezt az összeget azonban nem kívánta megtartani a városvezető, hanem jótékonysági célokra ajánlotta fel.
Mint arról korábban már többször is beszámoltunk az idei esztendőben 160 millió forintból korszerűsödnek a járdák Makón. Ennek kapcsán Dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő, valamint Silye Zoltán kivitelező tájékoztatták a sajtó munkatársait a 3-as számú választókerületben zajló munkafolyamatokról.
A tegnapi testületi ülést követően Lázár János televíziónknak adott interjújában elmondta, hogy vannak problémás ügyek és megoldásra váró feladatok mind Makón mind a térségben. Emellett szó volt arról milyen jövője lehet a városnak megmarad mezőgazdasági településnek vagy az idegenforgalom irányába indulhat el.
Már napok óta az a szóbeszéd terjed a térségben, hogy Makó környékén is kóborol egy medve. Az állatot először Csanádalbertin, majd Aptáfalván és Kövegyen látták, tegnap azonban egy csanádpalotai családnak sikerült lencsevégre kapnia a több mázsás állatot.
- Megújul a Csipkesor - A város is jutalmazta a kitűnő tanulókat - Még át sem adták, de már hibákat észleltek a lakosok a Makó- Maroslele közötti úton - Makó legrégebbi iratanyagai ma már a levéltár új épületébe kerültek - A Vertán-telepen is zajlik a járdafelújítás
Megkezdték a nagyságrendileg 3 kilométernyi iratanyag átköltöztetését a makói levéltár új, Petőfi parki épületébe. Elsőként Makó legrégebbi, az 1700-as évek legelején keletkezett anyagait szállították át új otthonukba- mondta el egy, Kovács Sándor települési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztató keretében Urbancsok Zsolt levéltár- vezető.
Tegnap délelőtt került sor a „Megújuló Csipkesor” projekt kivitelezési szerződésének aláírására a Polgármesteri Hivatal 36-os szobájában. A bruttó 336 milliós beruházás munkálatai a tervek szerint 2019 január 30-ig fejeződnek be.
Több lakossági panasz is érkezett a Makó és Maroslele közötti, bizonyos szakaszon már felújított út minőségével kapcsolatosan. A beruházás a végéhez közeledik, ám az aszfalt sokak szerint több helyen máris hullámos, és bizonyos részeken nincs megfelelően össze dolgozva. A két település vezetése azt kéri a felújítást felügyelő Magyar Közút Non-profit Zrt-től, hogy az átadást megelőzően a műszaki ellenőrzést ennek fényében végezzék.
Összesen 259 alsó tagozatos általános iskolás kapta meg tegnap jutalmát, kitűnő tanulmányi valamint kimagasló sporteredményükért. Ezen a napon került átadásra a Gyémánthíd-díj is, amit Breznyik Hanna Sára vehetett át Czirbus Gábor alpolgármestertől.
Gáspár Sándor önkormányzati képviselő körzetében a járdafelújítási program az Ibolya, az Orgona, a Hargita utcában, valamint a Juhász Gyula téren valósul meg. A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Hargita utcában lévő járda törmeléket kézi erővel szedik össze a munkások, mivel a keskeny utcába nem férnek be a gépek.
- Programkavalkád a Múzeumok Éjszakáján - Ifjú alkotók mutatkoztak be - 105 esztendős a Szent László király templom - Cukorgyár létesítését tervezik Pitvaroson - Antovszki Band koncert a Zenepavilonba
Rúzsa Magdolna Április című dala is felcsendült az Antovszki Band koncertjén, amelyet a hétvégén rendeztek a Zenepavilonban. Az együttes magyar és külföldi előadóktól, a pop és a mulatós zenén át minden megtalálható a repertoárjukban.
A makói Múzeumok Éjszakáján idén is programok sokasága várta az érdeklődőket. A József Attila Múzeum skanzenjében népi mesterségek és egy hagyományőrző csoport is bemutatkozott, sötétedés után pedig tűzzsonglőrök szórakoztatták a közönséget.
Ismét megnyitotta kapuit a Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep. A jeles esemény apropóján három fiatal műveit szemlélhette meg a nagyérdemű.
Szent László tiszteletére gyűltek össze a hívek vasárnap az Újvárosi templomban. Ez a napon ünnepelte Varga Attila esperes atya, pappá szentelésének 25. évfordulóját is.
Rendkívüli testületi ülés keretein belül vázolta fel Radó Tibor, Pitvaros polgármestere a község jövőképét. A közintézményi épületek korszerűsítésén felül a település vezetősége egy új, modern cukorgyár létesítésében is gondolkodik, amely több fronton is kifejtené pozitív hatását. Lázár János országgyűlési képviselő kiemelte, a helység igen jó adottságokkal rendelkezik.
- A Váradi utca újul meg Kádár József körzetében - A turizmusé lehet a holnap - Elvarázsolta közönségét Zorán - Homonnai Nándorra emlékeztek - Továbbra is dr. Juhász Tünde a Csongrád Megyei Kormányhivatal élén
Homonnai Nándor makói fotóművész életére, munkásságára és hagyatékára tekintettek vissza a hétvége folyamán. Pénteken a jángori zsidó temetőben, sírjánál tartottak megemlékezést, míg szombaton alkotásaiból nyílt kiállítás a József Attila Múzeumban.
Az évek óta üresen álló víztornyot turisztikailag lehetne hasznosítani – hangzott el Ambrózfalván azon a rendkívüli testületi ülésen, ahol a község jövőképét vázolta fel Csirik László polgármester. Lázár János országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen, mint mondta, a helyi fejlesztések mellett kiemelten fontos, hogy a környék településeivel Ambrózfalva sikeresen kooperáljon.
Teltházas koncertet adott a Hagymaház szabadtéri színpadán a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja Zorán. A repertoár igen színes volt, benne kihagyhatatlan dalokkal, melyet a közönség együtt énekelt a zenekarral.
Már javában dolgozik a makói kivitelező a Váradi utca gyalogútjának felújításán. A tervek szerint 5 hét múlva készülhet el az a járda, amelyre 20 millió forint összeg áll rendelkezésre Kádár József körzetében- derült ki a mai sajtótájékoztatón.
Négy év után folytatja a megkezdett munkát dr. Juhász Tünde a Csongrád Megyei Kormányhivatal élén. Orbán Viktor miniszterelnök, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, július 1-jétől kinevezte Csongrád megye kormánymegbízottjának.
- Már a térkövet rakják a Justh Gyula utcán - Elkezdődött a szennyvízcsatornázásból visszamaradt pénz visszaosztása - Július 6-ig még alakíthatják a lakosok Makó városképét - Nyári karbantartás az önkormányzati intézményekben - Nagyér jövőképe a falusi turizmus körül körvonalazódik
Az egyes számú választó körzetben a járdafelújítási program az Almási, az Üstökös és a Justh Gyula utcát érinti. Itt tartott ma sajtótájékoztatót Kovács Sándor önkormányzati képviselő, ahol elhangzott: a munkálatok már a múlthéten elkezdődtek és egészen jó ütemben haladnak.
A héten elkezdődött a szennyvíz-csatornázási projektből visszamaradt összegek kifizetése- jelentette be ma délelőtt Czirbus Gábor alpolgármester, aki arról is részletesen beszélt, hogy mi szükséges az ügyintézéshez.
Az önkormányzati fenntartású intézmények és cégek szokásos nyári karbantartási munkáikat végzik a következő hetekben. Ezek részleteiről csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Zsámboki Zsolt a Makói Polgármesteri Hivatal műszaki csoportvezetője, Bába Andrásné, a Makói Óvoda intézményvezetője és Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója.
Nagyér a falusi turizmusban látja a jövőben a kitörési lehetőséget – derült ki a község képviselő-testületének rendkívüli ülésén csütörtökön. Az alkalomra ellátogatott Lázár János országgyűlési képviselő is, aki felajánlotta segítségét és kiemelte, hosszú távú siker csak a környék településeinek összefogásával érhető el.
Végéhez közeledik a Településképi Arculati Kézikönyv és az ahhoz kapcsolódó rendelet összeállítása Makón. A tegnapi lakossági fórumot követően még július 6-ig van lehetőség az észrevételek megtételére.
- Járdafelújítás a 6. választó körzetben - Javában zajlik a Honvéd-rehabilitáció - Összefogással tenne rendet a DK - Múzeumok Éjszakája - Csobbanós napközi
Javában zajlanak a munkálatok a Kisbatthyány utcában. A 6. választókörzetben többek között a Tisza, a Gőzmalom és az Új utcai szakaszon valósul meg a járdafelújítás. A projektre az önkormányzat városrészenként egységesen 20 millió forintot különített el – derült ki Toldi János képviselő mai bejárásán.
Tematikus és kézműves foglalkozásokkal, valamint vízi programokkal várják a szervezők és a pedagógusok a gyerkőcöket a Csobbanós Napközibe. A Hagymatikum tábora idén is nagy sikernek örvend, mivel már hetekre előre majdnem beteltek a helyek.
A hétvégén rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, amikor nem csak nappal, de naplemente után is a kultúráé lesz a főszerep Makón. Most szombaton, azaz június 23-án délután táncház, népi játékok, kézműves foglalkozások és tűzugrás várja az érdeklődőket.
Továbbra is jó ütemben haladnak Honvéd városrészben a rehabilitációs program részeként a bérlakások felújítási és építési munkálatai. Farkas Éva Erzsébet polgármester, Sánta Sándor önkormányzati képviselővel, valamint Silye Zoltánnal, a kivitelező Silye és Fiai Kft. ügyvezető igazgatójával közösen járta be a munkaterületet, ahova a közeljövőben visszaköltözhetnek az ideiglenes máshol elszállásolt családok.
Az ott lakók segítségével tenné rendbe a Bajcsy lakótelepet Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke, valamint Nagy Máté, a párt helyi szervezetének elnökségi tagja. A felfestett önkényuralmi jelképek lefestésével, és az elszáradt faágak elhordásával kezdenék a munkát.
- A prevencióra kell helyezni a hangsúlyt - Kisvárosi ikonok - Angol oktatás a múzeumban - Allergiaszezon - Rövid hírek
A bárányhimlő járvány térségünkben is minden évben felüti a fejét, a megbetegedés megelőzése és a védekezés kiemelten fontos feladat. Makó Város Önkormányzata a 2018-as esztendőben is biztosít ingyenes vakcinákat a legveszélyeztetettebb korosztály, az óvodába induló gyermekek részére, melyekkel nagyfokú védettség érhető el.
Javában tombol az allergiaszezon. Áprilistól júniusig elsősorban a pázsitfüvek és a különböző gabonafélék okozhatnak allergiás tüneteket az arra érzékenyeknek, akik számára viszont rossz hír, hogy a globális felmelegedés miatt a pollenek mennyisége fokozódik és a pollenszórási időszak is kitolódik.
A nyári szünetre való tekintettel ismét ingyenes táborokat hirdetett meg a József Attila Múzeum. Az első ilyen a kreatív angol tábor, ahol játékos, beszédközpontú feladatok keretén belül ismerkedtek a gyerekek az idegen nyelvvel.
138 éve született Homonnai Nándor, Makó és Magyarország egyik legkiemelkedőbb XX. század eleji fotográfusa. A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében a Homonnai művészcsalád képeiből nyílik kiállítás Kisvárosi Ikonok címmel a József Attila Múzeumban szombaton, míg pénteken megemlékezést tartanak a neves fotós sírjánál.
- Eredményesen pályázott a József Attila Könyvtár és Múzeum HD - Fergeteges hangulat a Bogdán Norbert Zenekar koncertjén - Elkészült a makói megújult levéltár épülete - A Pedagógiai Szakszolgálat és a Katolikus Általános Iskola pedagógusait jutalmazták - A Kálvin Téri Református Általános Iskola diákjai is elballagtak
Festmények restaurálására, évkönyv kiadására, valamint kiállításokra is nyert többek között támogatást a József Attila Városi Könyvtár. Több mint másfélmillió forintot ítélt oda a közintézménynek a Nemzeti Kulturális Alap.
Pezsdítő nyári hangulatot varázsolt a Bogdán Norbert Zenekar a hétvégén rendezett Zenepavilonban. A pop, a jazz, a világzene valamint az autentikus roma- és magyar népzene világát hozta el a banda a Maros-parti városba.
Három osztály, közel hetven végzős búcsúzott a Kálvin Téri Református Általános Iskolától. A végzős fiatalok számára ez az ünnep egy korszak végét és egy új időszak, a továbbtanulás kezdetét jelentette.
Múlt hét pénteken újabb intézmények dolgozói részesültek elismerésben a pedagógusnap alkalmából. Délelőtt a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat makói dolgozóit, míg délután a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusait és tanárait köszöntötte a városvezetés és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány.
Közel hatszáz általános iskolás látogatott ki a Maros-partra a Rendvédelmi nap alkalmából. Számos bemutató és interaktív állomás színesítette az idei eseményt, a kikapcsolódás mellett a fiatalok figyelmét a nyár veszélyeire is felhívták.
Elballagtak a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének végzős diákjai. A nyolcadikosok színes műsorral búcsúztak, valamint sor került az Angyalsóhaj Alapítvány és a Bartók-díj átadására is.
Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, városunk oktatási intézményeiben pedagógusnap alkalmából tovább folyik a szakma kiváló képviselőinek kitüntetése. A hét folyamán a Bárka Református Óvoda, valamint a Makói Magán Zeneiskola is elismerte a kötelékeiben dolgozó szakemberek tevékenységét.
Fergeteges hangulatot varázsoltak a Játékszín Primadonnái az idei Makó Nyár programsorozat első előadásán. A Szirtes Tamás rendezésében bemutatott bohózat, kétfelvonásban mesél szerelemről, szélhámosságról és barátságról. A főszerepben egy már megszokott párost, Szente Vajkot és Nagy Sándort láthatta a közönség.
„A világ nem vette komolyan a „magyar ügyet” 1920-ban és azóta sem, pedig minden európainak emlékeznie kellene” – emelte ki beszédében Lázár János országgyűlési képviselő hétvégén a Trianon-emlékmű avatásán, melynek a Belvárosi Református Templom és annak udvara adott otthont. Az eseményen felszólalt Farkas Éva Erzsébet polgármester, Kondrát Zoltán elnöklelkész, és Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
- A megbecsültség érzése a legfontosabb - 26 tanuló búcsúzott a Bartók iskolától - Primadonnák érkeztek a Hagymaház szabadtéri színpadára - Felavatták a Trianon- emlékművet - Rendvédelmi nap a Maros-parton
- Megfelelő a Maros vízminősége - Tanévet zárt a Makói Magán Zeneiskola - Aki vért ad, az életet ad - Makói ízek arattak sikert a Balaton-parton - Újabb nyolc pedagógust köszöntöttek
Folytatódott a héten a pedagógusnapi elismerések átadása. Hétfőn a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában kettő, míg kedden a Kálvin Téri Református Általános Iskolában hat tanár munkáját díjazta a városvezetés, valamint a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány
Ebben az évben harmadik alkalommal került megrendezésre Siófokon a Nemzeti Regatta, Magyarország településeinek vitorlás fesztiválja. A rendezvény azonban a sportnál többről szól, a nevező falvak, városok standokon mutathatják be saját nevezetességeiket, gasztronómiai különlegességeiket. A makói csapat idén sem maradt ki a kezdeményezésből, ez alkalommal is sikeresen öregbítették a Maros-menti város hírnevét.
A kilenc telephellyel működő Makói Magán Zeneiskola kedden tartotta meg tanévzáró ünnepségét központi épületében. Itt került átadásra az Angyalsóhaj Alapítvány, valamint a Givaudan Hungary Kft. jutalma, melyet egy zongora szakos növendék kapott.
Először nyitotta meg kapuit a József Atilla Múzeum a véradók előtt. A szervezők strand belépőkkel és verses füzettel ajándékozták meg a résztvevőket. Az eseményt hagyományteremtés céljából indította útjára Szikszai Zsuzsanna igazgató.
Fürdésre alkalmas a Kaland-partján található Maros folyó, így a mai napon hivatalosan is kezdetét vette a strandszezon. A kikapcsolódni vágyókat ízletes ételekkel és meghitt környezettel várják, emellett kedvenc csapatukért is izgulhatnak a labdarúgó világbajnokság követői a büfében.
- Magyarcsanád egy szépen fejlődő kistelepülés - 119 millió forintot osztanak szét a tagok között - Kikapcsolódás és egészségügyi szűrések a Hagymatikumban - Prágába készül a Makói Magán Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara - A múlt egyik mesterségét idézték fel
„Minden ami hímzés” címmel nyílt kiállítás a Hagymaház aulájában a makói nyugdíjas klubbok tagjainak jóvoltából. Színesebbnél-színesebb, különböző tájegységek motívumaival ellátott terítők és blúzok kaptak helyet a tártalon, melyet az idősek készítettek saját kezűleg.
Több száz időskorú látogatott el a III. Nyugdíjas Találkozóra, a Hagymatikum Gyógyfürdőbe. A számos kedvezményeken és a szolgáltatásokon túl ingyenes egészségügyi méréseket is végeztek a komplexumban a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda közreműködésének jóvoltából.
A prágai fellépés repertoárját hallhatta a nagyérdemű a Makói Magán Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekartól, amely nemrég a Zenepaviloni koncertsorozat egyik eseménye volt. A nyár és a jubileumi tanév számos koncertet tartogat a zenekar számára- emelte ki a rendezvényen Csikota József karnagy-igazgató.
„Itt nagyon nehéz helyzetből kellett talpra állni. Most egy konszolidált, az elmúlt években hétszáz millió forintos fejlesztési munkát elvégző vezetőséggel ültünk le beszélni az elért eredményekről, valamint arról, hogy milyen új terveket valósítsunk meg” – emelte ki Lázár János a magyarcsanádi testületi ülésen. Az országgyűlési képviselő a találkozás apropóján felajánlotta további együttműködését a községnek.
- Bokrétafa díszíti az új könyvtár tetőszerkezeté - Tapasztalatcsere az Ipari Park fejlesztésével kapcsolatban - A kultúra és az egészségügy területén is fejlesztenének - Bűn- és balesetmegelőzésről tanultak a Pápaysok - Vacsorával egybekötött évértékelő
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében összesen 400 millió forint támogatásból korszerűsödik az Ipari Park. A fejlesztéssel kapcsolatos elemzést, valamint az akcióterv készítését a Responsum Kft. kivitelezte. A cég ügyvezetője, Lendvay Endre pedig egy rendezvényen többek között az elvégzett munka során szerzett benyomásait, illetve javaslatait osztotta meg a jelenlévőkkel, akik reagálhattak az elhangzottakra.
Idén is megnyitotta kapuit a gyermekek előtt a rendőrség és a tűzoltóság, így közel százharminc Pápays diák ismerhette meg az egyenruhások életét közelebbről. Az interaktív állomásokon a fiatalok a bűn- és balesetmegelőzésről is tanulhattak.
A község legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy a települést még vonzóbbá tegyék, a lakosokat megpróbálják megtartani – emelte ki Lázár János Kövegyen, a keddi napon tartott rendkívüli testületi ülésen. Az országgyűlési képviselő felajánlotta segítségét a vezetőségnek és az itt élőknek, véleménye szerint a helység jó adottságait mindenképpen ki kell használni.
Szalagokkal díszített bokrétafát állítottak ma délelőtt a József Attila Városi Könyvtár új épületének legmagasabb pontjára. A Makovecz Imre örökségének részeként épülő bibliotéka munkálatai ütemterv szerint haladnak, a jelenlegi állapotokat az ünnepségen résztvevők is megtekinthették egy bejárás keretében.
Korábbi híradásainkban beszámoltunk már arról, hogy miután 2-1-es arányban legyőzte a Paksi FC-t az M-Foci Kft. meghosszabbította tagságát az NBIII-as osztályban. A csapat a vezetőkkel és a támogatókkal közösen tartott évértékelőt az Autós Csárdában, ahol a Givaudan Hungary Kft. különdíját is átadták.
A tavalyi járdaprogram az idei évben is folytatódik, mintegy 160 millió forintból újulnak meg a gyalogutak a városban. Ezzel kapcsolatban lakossági fórumot szerveztek a Justh Gyula és Vásárhelyi utca sarkán szombaton, melyen az érintettek feltehették kérdéseiket és egyeztethettek a kivitelezővel.
Szombaton immár 15. alkalommal került megrendezésre a Vertán-telepi Nap. Bár a délelőtt nem sok jóval kecsegtetett, a felhőszakadás után kinyitottak a standok, változatos programokkal, zenével és finomságokkal várva a kimerészkedő résztvevőket.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a múlt hét folyamán számos programmal készült tanulói és oktatói számára a Pápay Endre Oktatási Intézmény. Az egyik ilyen a KRESZ napjuk volt, ahol a gyerekek játékos formában tanulhattak a közlekedési szabályokról.
Ebben az esztendőben azonban nem csupán az említett Justh Gyula utcai gyalogút szakaszai fognak megújulni. A tavalyi évben sikeresen lezajlott járdaprogram után Makó Város Önkormányzata 2018-ban újra útjára indítja az egész településre kiterjedő kezdeményezést. A megnövekedett ráfordításnak köszönhetően idén még több járda újulhat meg. A témában HírExtra című hírháttérmagazinunk vendége Czirbus Gábor alpolgármester és Földesi Csaba, a FÖLDESI-ÉP-KER Kft. ügyvezetője lesz.
- Vízmintavétel történt a Marosból - Betyáresszencia a városi könyvtárban - Indiánokká vált óvodások - Az érzelmi intelligencia fejlesztéséről hallhattak előadást - Perdültek a szoknyák és dobbantak a csizmák
Várhatóan csütörtöktől lehet a Marosban fürdeni, ha annak vízminősége megfelelő lesz. Ezért pénteken és a mai napon is végeztek vizsgálatokat a Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály szakemberei. A nyitáshoz két pozitív, laboratóriumban elismert mintára van szükség.
Bene Zoltán író legújabb művének könyvbemutatójára került sor a közelmúltban a József Attila Város Könyvtár olvasótermében. Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai címmel napvilágot látott betyárpikareszk a karaktert és annak világát teljesen új köntösbe bújtatja, minden korosztály számára rejt magában valami tanulságot.
Felkelő Nap, Szürke Farkas, Sötét Vadász - csak néhány azokból a nevekből, melyeket a nagycsoportos óvodások választottak maguknak az Indián-táborban. Az óvónők játékos feladatokkal, mesékkel és különféle történetekkel készültek az indiánlakká átalakított Zöldházban.
A nevelés alapvető feladatairól és a kiegyensúlyozott családi életről hallgathattak meg előadást az érdeklődők a közelmúltban a Szeged-Csanádi Egyházmegye Család Egyetem elnevezésű programjának keretein belül a Korona Szálló nagytermében. A rendezvény meghívott előadója Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató volt, aki többek között az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
A Maros Táncegyüttes összes csoportja, valamint a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozatos növendékei nemrégiben évadzáró gálaműsorra invitálták a nagyérdeműt. A rendezvénynek otthont adó Hagymaház színpadán egymást követték a változatos produkciók.
- Intenzív fejlődés Földeákon - Újabb fejlemények a kézilabda munkacsarnok ügyében - Évzáró balettgála a Hagymaházban - Katonai emlékek képekben - Véradás a Civil Szervezetek Házában - Töltsd játékosan a vakáció
Földeák község rövid- és hosszú távú fejlesztéseiről, társadalmi megtartó erejének biztosításáról, jövőképéről folytattak párbeszédet tegnap testületi ülés keretében a térség országgyűlési képviselőjével. Lázár János itt kijelentette, szívesen készítene egy olyan javaslatot a kormányzat számára, mely során a kistelepüléseken lévő üres, elhagyatott ingatlanok ügyét hosszú idő után végre rendezhetnék.
Közel háromszáz balerináé volt a főszerep kedden a Hagymaház színpadán, ahol a VargaBalett Táncműhely növendékei búcsúztatták az idei évadot. Az ötödik jubileumi év is számos országos sikert hozott az egyesületnek, így az est folyamán a dobogós produkciókat is láthatta a közönség.
Makó Város Önkormányzatának képviselő-testülete május havi rendes ülésén döntött az újvárosi kézilabda munkacsarnok megépülésével kapcsolatos együttműködési szerződés megkötéséről. A témáról, legfőképpen a létesítmény elhelyezkedéséről korábban folytak már viták a grémium tagjai között, ám ezúttal egységes döntés született.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény harmadik alkalommal szervezett véradást dolgozói számára a Civil Szervezetek Házában. A lebonyolításában a Magyar Vöröskereszt és a Makói Véradó Állomás kollégái segédkeztek.
A Hagymatikum Gyógyfürdőben a szervezők most is gondoskodnak arról, hogy a gyerekek tartalmasan tölthessék el a nyári szünidőt. Így a már hagyománnyal bíró Csobbanós napközi keretében többek között sport, kézműves foglalkozás és megannyi más szórakoztató tevékenység várja az ifjakat.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából hétfőn nyílt kiállítás „Dr. Espersit János és Boros István az I. világháborúban” címmel. Az Espersit-ház folyosógalériájában 16 képen keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a két makói háborús katona megmaradt emlékeit.
- Ebben az évben is igényelhető a bárányhimlő elleni védőoltás - „Magyarország olyan lesz holnap, amilyenné az iskolák a gyerekeket ma nevelik” - Sírokat forgatott ki a vihar a földből - Megújuló energiával a külterületeken i - Óriási siker kapujában a Csongrád megyei zongorista fiú
A Csongrád megyei 14 éves Balázs-Piri Soma csupán 5 éve zongorázik. Ez idő alatt számtalan országos és nemzetközi versenyről hozta el az első díjat. Nemrégiben jelentkezett a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsorba és a múlt heti döntőben korcsoportjának győztese lett. Most pénteken a fődíjért és a közönség szavazataiért fog küzdeni.
Jelentős anyagi károkat okozott a tegnapi vihar a Római Katolikus Temetőben. A becslések szerint legalább ötven sírhely rongálódott meg, azonban a veszteségek felmérése még napokig eltarthat. Pálfai Zoltán arra kéri az érintetteket, hogy vegyék fel a kapcsolatot személyesen, vagy telefonon a helyi plébániával az adatok egyeztetése miatt.
Napelemes lámpatesteket helyeztek el több külterületi buszmegállónál – mondta el Kádár József önkormányzati képviselő a témában tartott sajtótájékoztatón. A közvilágítás korszerűsítésének köszönhetően a tanyákon élők dolga is könnyebbé vált úgy, hogy közben megújuló energiát használnak fel az objektumok megvilágítására.
Választókerületi szinten köszöntötték tegnap az állami fenntartásban működő oktatási-nevelési intézmények pedagógusait a Hagymaházban. Makó Város Önkormányzata és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány együttműködve a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központtal ünnepélyes keretek között mintegy hetven szakember áldozatos munkáját ismerték el.
Makó Város Önkormányzata a 2018-as esztendőben is tovább kívánja folytatni a bárányhimlő elleni védőoltási programját – így döntött a grémium a legutóbbi rendes testületi ülésen. A 2016 óta folyó kezdeményezés szükségességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tavalyi évben is felütötte a fejét a járvány a településen azok körében, akik korábban nem szereztek védettséget.
Nagy volt a mozgolódás szombaton a Királyhegyesi utcai idősek klubja udvarán, ugyanis itt szervezte meg legutóbbi ételosztását a Heti Betevő Egyesület. Az eseményen nemcsak a rászorulók kaptak adományt, hanem maga a szervezet is, melyet a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. biztosított.
- Feloszlatta magát a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat - Özönvízszerű eső és jég zúdult Makóra - X. Szünidőindító Biztonsági Juniális - Egy hét a pedagógia szolgálatában - Két Szikszais tanárt jutalmaztak - A kézműves termékek „Kánaánja”
A több hónapja tartó belső feszültségek nem csillapodtak a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat háza táján. Mára a dolog odáig fajult, hogy délután két órakor a képviselő-testület hivatalosan is kettő-egy arányban feloszlatta magát.
Hatalmas vihar csapott le Makóra. Az erős szél fákat csavart ki a városban, így a közlekedésben is fennakadások voltak. A makói tűzoltók mellett, Hódmezővásárhelyi egységek is segítettek a károk helyreállításában.
Kezdetét vette ebben az esztendőben is a Pápay-napok elnevezésű programsorozat. A Pápay Endre Oktatási Intézmény tizenkilencedik alkalommal rendezi meg az eseményt, a névadóra való emlékezés mellett számos szakmai rendezvénnyel és sok új információval várják a pedagógusokat a szervezők.
Tízedik alkalommal rendezték meg Csongrád megyében a „Víz-parti” évzáró - Biztonsági Juniálist. A közel 180 résztvevő diák bemutatókon és változatos interaktív feladatokon keresztül ismerkedhetett meg a vakáció veszélyeivel, miközben értékes élményekkel is gazdagodott.
Pedagógusnap alkalmából az idén közel 600 nevelőt részesít elismerésben a városvezetés, valamint a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány. A Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskolában Galgóczi Mária óvodapedagógust és Bertényi Andrea tanárt jutalmazták.
Árusok sokasága várta szombaton a Makovecz térre kilátogatókat. A Makói Kiskaska Kézműves Piacon nem csak a kézzel készített termékek széles választékát vehették szemügyre az érdeklődők, hanem például hűsítő koktélokat is fogyaszthattak.
- Beszámoltak az önkormányzati fenntartású cégek - Sünterápia - Egy állati jó program - Kicsik és nagyok kerekeztek Apátfalvára - Az infrastrukturális fejlesztésekben és a szervezettségében is példaértékű Királyhegyes - Az első Trianonról szóló előadás
A legutóbbi, május havi rendes testületi ülésen az önkormányzati fenntartásban működő cégek is beszámoltak tavalyi évi gazdálkodásukról, tevékenységükről. Köztük valamennyi pozitív eredménnyel zárta a 2017-es esztendőt, azonban a Makói Városfejlesztő Kft. negatív adózott eredményt realizált.
Idén is megrendezte hagyományos kerékpártúráját a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény a bölcsödéibe járó gyerekek, szüleik és nagyszüleik számára. A programra közel száznegyven résztvevőt vártak a szervezők.
Nagyra becsülöm, hogy egy 650 fős település nem adja fel, nem panaszkodik, hanem meg akarja oldani a problémákat – hangsúlyozta Lázár János a királyhegyesi testületi ülésen. Az országgyűlési képviselő részletes beszámolót kapott az elmúlt évek sikeres beruházásairól, valamint a jövőt illetően ugyancsak betekintést nyert a kisközség célkitűzéseibe.
Közel tíz afrikai fehérhasú törpesünt ismerhetett meg tegnap a SZIGNUM Szabadegyetem évadzáró rendezvényén a makói közönség. Leányvári Mária Zsófia iskolanővér egy képes diavetítésen keresztül mutatta be a terápiás állatokat, azok gondozását és jótékony hatásait.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Forgatós Táncegyüttes újabb ősbemutatóval fog debütálni a Hősök terén ebben a hónapban. A Trianon című rockopera előkészületei javában zajlanak, melyet a hétvégén Koltay Gábor rendező is megtekintett Makón.
- Cél a makói közvilágítás korszerűsítése - Trianon öröksége - Tűzkárosultak, focisták kértek segítséget - Hivatalosan is elkezdődött a nyári szezon a Hagymatikumban - Szezonzáró győzelem
Napsütés, hűsítő víz, változatos fellépők, valamint játékos feladatok sokasága fogadta szombaton a Hagymatikum Gyógyfürdőbe érkező vendégeket. A szórakozás garantált volt, ugyanis a Szezonnyitó buli jó hangulatáról a Rádió7 stábja gondoskodott.
Számos kérdésben fordultak a választások utáni első makói fogadóóráján a térség országgyűlési képviselőjéhez. Köztük finanszírozási problémái miatt a Maros-menti Utánpótlás Futball Club, valamint az ipari parki tűzkárosultak is segítséget kértek.
Az igazi kérdés az, hogy Trianon örökségével mit tudunk kezdeni mi, 21. századi magyarok – hangsúlyozta beszédében Urbancsok Zsolt, a Makói Levéltár vezetője. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megrendezett városi eseményen az énekes előadások után a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit a Hősi Emlékműnél.
Makó közigazgatási területén jelenleg üzemelő közvilágítási lámpatestek jelentős mértékben elhasználódottak, döntő többségükben élettartamuk vége felé járnak – derült ki a legutóbbi testületi ülésen dr. Puskás András, a Sistrade Kft. ügyvezetőjének beszámolójából. Ennek értelmében a szolgáltató még idén elkészíti a város közvilágításának felmérését, energiaveszteségének feltárását, valamint javaslatot állít a teljes korszerűsítésére.
- Összefogásra van szükség Csanádpalotán - Egészen a 43-asig megújul a Maroslelei út - Országos listán a legújabb Németh Ervin kötet - A jövő feladata a megelőzés
Jelentősen megújult a Makói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság eszköztára a 2017-es esztendőben – mondta el Balogh Róbert tűzoltó alezredes a május havi rendes testületi ülésen tartott beszámolójában. Kiemelte, sok kihívással járt az elmúlt év, de az állomány sikerrel vette az akadályokat.
A 89. könyvhét programsorozat listájára egy makói író alkotása is felkerült. A „Havas fák közé szőtt életed” című verseskötet Németh Ervin tollából származik. Az elkészült művet tegnap mutatták be a József Attila Városi Könyvtárban ünnepélyes keretek között.
Egészen a 43-asig megújul a Makót Maroslelével összekötő út – ezt Czirbus Gábor alpolgármester jelentette ki tegnapi lakossági fórumán. Az ott élők leginkább a rossz állapotú járdákra, a csapadékvíz-elvezető árkokra, valamint az illegális hulladéklerakó helyekre panaszkodtak.
„A kohézió erősítésére lenne szükség Csanádpalotán” - fogalmazott Lázár János, aki legutóbb a város testületi ülésére látogatott el. Az országgyűlési képviselő itt arról is tájékoztatást kapott, hogy a településen az adósságrendezési eljárást rekordidő alatt sikerül lezárni.
- Javában zajlik a munka Honvéd városrészben - Lázár: „Ha van erős vállalkozói réteg, arra lehet csak várospolitikát építeni” - Egy nap a sport jegyében - Időben kell elkezdeni a tehetséggondozást - Szemezgetés Radnóti Miklós levelezéseiből
„Ha van erős vállalkozói réteg, arra lehet csak várospolitikát építeni” - hangsúlyozta Makó Város Önkormányzata május havi rendes képviselő-testületi ülésén Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerint a turizmusban is van potenciál, amelyet azonban elsősorban keleti irányba kell fejlesztenie a Maros-parti településnek.
„A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című pályázat lezárásaként nyílt napra került sor a Makói Óvoda Kálvin Téri Tagintézményében. A szülők az esemény keretében betekintést nyertek a projekt apropóján megvalósuló szakkörök munkájába.
1991 óta kerül megrendezésre május utolsó szerdáján a Kihívás Napja, amely a világ talán legnagyobb sporteseménye. A programból Makó sem maradhatott ki, ahol már éjfélkor elkezdték a mozgást a különböző sportágak elhivatottjai.
Ahogy arról korábbi híradásainkból tájékozódhattak, a Honvéd projekttel kapcsolatban a közelmúltban aláírásra került a vállalkozói szerződés. Ennek értelmében többek között a Berzsenyi és a Paizs utcában is megkezdődtek már a munkálatok.
„Különben magyar költő vagyok” címmel látott napvilágot Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész új kötete, mely hazánk egyik legnagyobb poétájának, Radnóti Miklós levelezéseinek egy részét fűzte csokorba több témát felölelve. A különleges műről a nyolcvankilencedik ünnepi könyvhét keretében tudhatott meg többet a nagyérdemű.
- Elismerések, helyi ügyek és települési jövőkép - Férfi zenészek hódítottak a Grillfesztiválon - Rendőrségi hírek - Rudabányától napjainkig - Rövid hírek
Maratoni ülést tartott a mai napon Makó Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Farkas Éva Erzsébet polgármester a város nevében több elismerést is átadott, majd Lázár János országgyűlési képviselő jelenlétében a helyi ügyek mellett megvitatták a település jövőjére vonatkozó elképzeléseket is.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a hétvégén rendezték meg a 16. Kemencés és Hagymás Grillfesztivált. A programsorozatból a sztárok sem maradhattak ki, akik persze nem fakanalat, hanem mikrofont vettek a kezükbe és a zenei jó hangulatot biztosították a térre kiérkezőknek.
Egy fiatal, de feltörekvő tudományág, az archeogenetika témakörében hallgathattak meg előadást az érdeklődők pénteken a városi könyvtárban. A történészek és a genetikusok munkájának kapcsolódásáról Dr. Oláh Zoltán Sándor, a Miskolci Egyetem docense beszélt.
- Kiszombor számos fronton fejlődik - Idén összesen 38 utca 8,4 kilométernyi járdaszakasza újul meg - Gyermeknapi kavalkád a Petőfi parkban - Egyenesen a kemencéből - Kihirdették a „Láttad-e már a zenét?” rajzverseny eredményeit
Kiszombor évek óta előrelátóan és stabilan gazdálkodik oly módon, hogy közben adósságokat sem szerzett – mondta Lázár János a nagyközség képviselő-testületének kedd reggeli ülésén. Az országgyűlési képviselő választókerületének minden településére ellátogat az elkövetkezendő napokban, ahol az aktuális helyzet kiértékelése mellett segítséget nyújt a problémák megoldásában.
Számos diák vehetett át elismerést a „Láttad-e már a zenét?” című Csongrád Megyei Rajzverseny díjátadó ünnepségén. A nagyszabású rendezvényen Szentpéteri Csilla zongoraművész zenésztársai kíséretében szerzett emlékezetes pillanatokat a nagyérdeműnek.
Ugrálóvár, népi játékok, kézműves foglalkozás és élő zene várta szombaton a Petőfi parkban a kicsiket és nagyokat gyereknap alkalmából. A rendezvényen solymászbemutatóra is sor került, mely nagy sikert aratott a gyerekek és szülők között egyaránt.
Aláírták hétfőn azokat a kivitelezési szerződéseket, melyek keretében idén 27 utca 6,9 kilométernyi járdaszakasza újulhat meg. A nyár folyamán mind a nyolc választókerületben makói vállalkozók építik újjá a gyalogutakat.
Grillhúsok, kemencében készült leves és pikáns töltött káposzta – csak néhány különlegesség azon finomságok közül, amik a zsűri asztalára kerültek szombaton, a 16. Kemencés és Hagymás Grillfesztiválon. A Váll-Ker Kft. által megrendezett eseményen a nevezők szabadjára engedhették fantáziájukat, miközben kiélvezhették a közösen eltöltött időt.
- Újszülötteket ajándékoztak meg a Gyermeknapon - A közös főzés öröme - Korszerű és modern játszóterek - „Helyre kell állítani a magyar pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését” - Kerékpártúra a Hármashatáron át
„A jövőnk túl nagy tét ahhoz, hogy ne a legjobbakra bízzuk, ezért a politikában az elkövetkezendő években még erőteljesebb lépéseket kell megtenni azon az úton, amit az elmúlt időszakban már elkezdtünk” – hangsúlyozta Lázár János országgyűlési képviselő a Református Pedagógusok Találkozóján. Arról is szót ejtett, hogy hosszú idő után végre helyre kell állítani a magyar pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését is.
Folyamatosan újulnak és bővülnek a játszóterek a 7-es számú választókörzetben – hangsúlyozta Czirbus Gábor alpolgármester pénteken tartott sajtótájékoztatóján, melynek témája az említett létesítmények korszerűsítése volt. Hozzátette, mélységesen felháborítja, hogy néhányan a közös értékeket nem becsülik meg, azokat megrongálják és elcsúfítják. Mint mondta, az ilyen cselekményeknek minden esetben utánajárnak.
Ínycsiklandó illatok lengték be szombaton a Váll-Ker Kft. udvarát. Az idén már 16. alkalommal megrendezett Kemencés és Hagymás Grillfesztiválon a kezdetben borús idő ellenére szép számmal jelentek meg érdeklődők. A nap folyamán Lázár János országgyűlési képviselő is köszöntötte levélben a vállalat munkatársait és az eseményen résztvevőket.
„Makó Város Önkormányzata számára a család a legfontosabb érték, és ezen belül is a gyermekek támogatása” – hangsúlyozta Farkas Éva Erzsébet polgármester az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Az idei évben 108 újszülött kapott fejenként 100 ezer Forint értékű babakötvényt, melyhez egy-egy színes lufi is járt.
- Kozák Erika lett a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének új elnöke - Makó és a bronzkor - A gyerekek ünnepére készül a város - Kulcslyukas kompozíció és akvarellek - Rendőrségi hírek
Különleges, makói vonatkozású Kocsis Imre alkotásokhoz jutott hozzá az elmúlt napokban a József Attila Múzeum. Az intézmény összesen négy darab új festménnyel és akvarellel bővítette eddig is tekintélyes tárlatanyagát, amelyeket az érdeklődők ezentúl szabadon megtekinthetnek.
A hagyományokhoz híven idén is meseországgá alakul át a Petőfi park. Május utolsó vasárnapján számos programmal várják a gyerekeket és szüleiket a szabadba, hogy kellőképpen megünnepeljék a gyermeknapot.
Második alkalommal csatlakozott a Részeget napja országos programsorozathoz a József Attila Múzeum. A mai napon Makó és a bronzkor címmel tartottak előadást kisiskolásoknak, akiknek egy látványos solymász bemutatóval is készültek a szervezők.
Új elnökség irányítja a következő öt esztendőben a Marosmenti Vállalkozók Szövetségét. Tóth István leköszönt az elnöki tisztségből, helyét Kozák Erika, a Váll-Ker Kft. gazdasági vezetője vette át.
- Két nap a gasztronómia jegyében - Magánmitológia derűs hangvételben - Újabb nagyszabású produkcióban látható a Forgatós Táncegyüttes - Ismét tábort szerveznek a pótnagyik
Az „Itt élned, halnod kell!” produkció nagy sikere után, újabb látványos és emlékezetes darab debütál a Hősök terén Koltay Gábor rendezésében. A Trianon című rockopera több száz fellépőt vonultat fel, akik között a Forgatós Táncegyüttes is szerepel.
Városunkban már hagyomány, hogy a nyári szünetben a Pótnagymamák Tábora tárt karokkal várja a rászoruló gyermekeket. Idén több mint száz fiatal vehet részt a változatos programokon.
Immár tizenhatodik éve húzzák fel a sütőkesztyűt azok, akik részt vesznek a Váll-Ker Kft. által szervezett Kemencés és Hagymás Grillfesztiválon. Ezen a héten pénteken és szombaton kerül megrendezésre az esemény, melyen a versenyzés izgalmai mellett hangulatos koncertek és előadások is szórakoztatják a kilátogatókat, akik a vállalat termékeit is szemügyre vehetik majd.
Kétszáz példányban jelent meg Janáky Marianna legújabb kötete „Magamba ragasztottalak” címmel. A mű három testvér történeteit dolgozza fel, melyek nagyrésze csupán fikció.
- „Négy keréken, két keréken kalandozás a Maros vidéken” - Hibázott a Makó FC - Háromezren a ContiTech családi és sportnapján - Partnerség egy jobb jövőért - A korai fejlesztés kérdéseiről esett szó
A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének munkatársai előadásokra várták Makó és a környező települések többek között szociális, valamint egészségügyi szférájában tevékenykedő szakembereit szerda délután a Korona Szállóban. A rendezvény célja az volt, hogy a korai nevelés és fejlesztés fontosságára hívják fel a figyelmet.
Földeák, valamint a romániai Valkány települések egy határon átívelő pályázatot valósítanak meg közösen, melynek nyitókonferenciájára nemrégiben került sor. A két fél közötti kooperáció elsődleges céljai között szerepel egy katasztrófavédelmi program kialakítása, hangsúlyozva a megelőzés, illetve az önkéntesek képzésének jelentőségét.
Nagyszabású családi és sportnapot szervezett vasárnap dolgozóinak a ContiTech makói gyáregysége. A Báló ligeti MAK sportpályán mintegy háromezren fordultak meg, akik számára változatos programokkal, színes kikapcsolódási lehetőségekkel készültek.
- 14 modern lakás készül - Ovisok rúgták a bőrt - Veteránok vették birtokba a sportcsarnokot - Ükunokával is büszkélkedik Etelka néni - Rövid hírek
A XII. Maros-parti randevú rendezvénysorozat szombaton és vasárnap is színes programokat kínált minden korosztály számára. A szórakozás mellett természetesen a komolyabb hangvételű eseményekre is fordítottak időt, ennek keretében tartottak ökumenikus veteránjármű szentelést és koszorúzták meg Galamb József mellszobrát.
Retro hangulat lengte be a várost múlt hétvégén, ugyanis 12. alkalommal vette kezdetét a Maros-parti Randevú Nemzetközi Veteránjármű Találkozó. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken, az Erdei János Városi Sportcsarnokban került sor, ahol az érdeklődők három napon keresztül megtekinthették az old timer jármű és a Galamb József kiállítást is.
Makói vállalkozók kezdhetik meg Honvéd városrészben 10 önkormányzati bérlakás felújítását és 4 lakóépület teljes létrehozását. Ezzel megkezdődik a városrész infrastrukturális fejlesztése. Azonban ez a teljes projektnek csak egy része, hangzott el a mai hír extránkban, melynek vendégei a nyertes kivitelező és Sánta Sándor önkormányzati képviselők voltak.
Népes családnak és jó egészségnek örvend a 90 esztendős Erdei Sándorné Szilágyi Etelka. Otthonában Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte a szépkorút további hosszú életet kívánva számára.
- Helyi Érték Díjat nyert a Makói Városi Televízió - Infrastrukturális fejlesztések kezdődnek Honvéd városrészben - Újabb csoport vett részt a Túragalambon - Nézz meg egy kiállítást, színezz egy képet! - Újfent itt a Makói Nyár
A Hagymaház szervezőinek köszönhetően az idén ugyancsak változatos programok váltják majd egymást a létesítmény Szabadtéri Színpadán a Makói Nyár rendezvénysorozat keretében. A hangulatos esték minden korosztálynak jó szórakozást ígérnek, ugyanis lesz bohózat, koncert, zenés játék, valamint operett is.
Május 18-án ünneplik világszerte a Múzeumok Világnapját, melyet 1977-ben fogadott el a Múzeumok Világtanácsa. Makón immáron harmadik alkalommal csatlakoztak a programhoz, sajátos módon, ugyanis a gyerekeket ismét arra kérték, hogy színezzék ki az intézmény téglakerítését.
A Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola egy napos kirándulásra invitálja az ifjakat a Túragalamb nevű kezdeményezésük apropóján. A legutóbbi alkalommal a Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedik osztályos diákjai vendégeskedtek Makón, akik betekintést nyertek az intézményben folyó elméleti, illetve gyakorlati oktatásba is.
Jelentős mérföldkőhöz érkeztünk – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet polgármester ma délelőtt, mikor a nyertes kivitelezővel közösen aláírásra került a Honvéd projekt keretein belül az infrastrukturális fejlesztési kivitelezési szerződés. Ennek értelmében megkezdődhet a szóban forgó önkormányzati bérlemények felújítása, újak építése.
A Helyi Televíziók Országos Egyesülete a „Helyi Érték Díj” fődíjával jutalmazta a Makói Városi Televízió „Ami egy vonóban rejlik…” című alkotását. Ezzel a magyarcsanádi Mezei József főszereplésével készült dokumentumfilm immáron harmadik alkalommal hozott el országos és nemzetközi szintű elismerést.
- Kevés a bölcsődei férőhely Makón - Külföldi delegációk érkeztek Makóra - Nyáron is táborokkal várja a múzeum a fiatalokat - XII. Maros-parti randevú - Június 1-jétől jelentkezhetnek a diákok nyári munkára - Rendőrségi hírek
Június elsejétől jelentkezhetnek a 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos tanulók a járási hivatalokban nyári diákmunkára. A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló program részleteiről Bárdi László, a Foglalkoztatási Osztály makói vezetője beszélt stábunknak.
A hétvégén kerül megrendezésre a XII. Maros-parti randevú Nemzetközi Veteránjármű Találkozó és a IV. Ford T-modell kiállítás. A Galamb József kulturális öröksége jegyében szervezett három napos program során sor kerül a hagyományos felvonulásra is.
Ezen a nyáron sem maradnak programok nélkül azok, akik változatosan és hasznosan kívánják eltölteni szabadidejüket a szünidőben. A József Attila Múzeum idén is rengeteg lehetőséggel szolgál táborain keresztül a makói és környékbeli gyerekek és családjaik számára.
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium egy olyan ERASMUS+ pályázatban vesz részt, melynek elsődleges célja az erőszakmentes kommunikáció módszereinek elsajátítása. A program keretein belül az intézmény olasz, finn és portugál delegációkat fogadott, de érkeztek vendégek Bak községből is. A résztvevőket Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte hétfő délután a Városháza dísztermében.
- Több hónap kell még a közel 2,4 kilométernyi iratanyag átköltöztetéséhez - Makóra látogatott a Csiribiri koncert - A kiállítás a szem ünnepe - „Láttad-e már a zenét?” - Étkezés hús nélkül
A nyitott városvezetés szemléletének megfelelően szerdán ismét fogadóórára várta a makóiakat Farkas Éva Erzsébet. A polgármesternél egymás után adták a kilincset a megjelentek, ezúttal 30-an keresték fel többek között szociális és lakhatási ügyekben, de volt, aki a bölcsődei elhelyezés iránt érdeklődött.
Ősszel, a levéltári napok keretein belül nyílhat meg a nagyközönség előtt a Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyének új épületegyüttese. A műszaki átadás már megtörtént, több hónap kell még a közel 2,4 kilométernyi iratanyag átköltöztetéséhez – jelentette be ma délelőtt egy sajtótájékoztatóval egybekötött terepbejáráson Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Családi program várta a Hagymaházba érkezőket, ugyanis Halász Judit művésznő vette birtokába a színpadot zenésztársai kíséretében. A Csiribiri előadáson számos dal csendült fel, melyeket többek között a gitár és a hegedű hangja, valamint a dob ritmusos lüktetése tett még emlékezetesebbé.
Sokan úgy gondolták, hogy hibás fotókat díjaztak nemrégiben a Hagymaház Galériában. Rosszul hitték, ugyanis a pályázók feladata az volt, hogy elmozdult műalkotásokat készítsenek. A kiállítás gerincét a Makói Fotó Barátok Egyesülete és a hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klub adták.
Mint arról már korábban beszámoltunk a József Attila Városi Könyvtár első alkalommal csatlakozott a Közösségek Hete országos programsorozathoz. A záró eseményen a vegánok életstílusáról tartottak előadást a bibliotékában.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felhívására rajzpályázat került meghirdetésre, melyben az alkotásokat Szentpéteri Csilla zongoraművész külön erre a célra válogatott zeneműveire kellett elkészíteniük a nevezőknek. A szervezők hétfő délelőtt egy sajtótájékoztatón zsűrizték a beérkezett pályamunkákat.
- Közeledő álláspontok a kerékpárépítés ügyében - Elérte legmagasabb pontját az új könyvtár - Hevesi Krisztina tartott előadást a kamaszoknak - A horgászat kedvelőinek szervezett megmérettetést a ContiTech - Könnyed hangulatban zárult a jubileumi hét - Kicsik és nagyok falatoztak a Kálvin téri Bölcsődében
A tervezett ütemezés szerint haladva elérte a legmagasabb pontját a József Attila Városi Könyvtár épülete, ahová már kihelyezték a magyar zászlót. A Makovecz Imre által megálmodott új bibliotéka munkálatait a kivitelezővel közösen ma reggel Farkas Éva Erzsébet polgármester is megtekintette.
Hevesi Krisztina szexuálpszichológus ismét Maros-menti településünkre érkezett nemrégiben a Makói Fiatalok Akadémiája meghívására. A Hagymaházban helyet kapó eseményen többek között a jó párkapcsolat témáját érintette.
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a Makó-Maroslele-Hódmezővásárhely között épülő kerékpárúttal kapcsolatban, ennek keretében tartottak hétfőn lakossági fórumot. A Korona földszintjén Farkas Éva Erzsébet polgármester a tervező és a kivitelező részvételével számolt be a beruházás jelenlegi helyzetéről.
Mint arról már több híradásunkból tájékozódhattak, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Művészeti Intézményegysége ebben az évben ünnepli működésének 50 éves jubileumát. Ennek apropóján egy egész hetet átívelő programsorozat került megrendezésre, melynek a végére egy jó hangulatú zenés, beszélgetős délutánnal tettek pontot a szervezők pénteken, az iskola udvarán.
Ételek széles választéka sorakozott az asztalokon a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri Bölcsődéjében. A gyerkőcök és szüleik az eseményen betekintést nyertek a létesítmény menü kínálatába, valamint hasznos receptekkel is gazdagodhattak.
- Pártállástól független, konstruktív együttműködés Makóért - Lehet tram-trainje Makónak is - 9. helyen zárt a CONTITECH Makói KC - Támogatja a civil szervezeteit a város - Mindenkit várt a Búza utcai Bölcsőde
Tíz éven belül kiépülhet Szeged-Makó és Hódmezővásárhely-Makó között egy villamosvasúti vonal, mely a térség számára történelmi jelentőséggel bírhat – fogalmazott Lázár János országgyűlési képviselő egy sajtóbeszélgetés keretében. Mindemellett kitért arra is, hogy tervei szerint a dél-keleti országrészt milyen úthálózati fejlesztések érinthetik a közeljövőben.
A politikának akkor van értelme, ha annak egyértelmű nyertesei a helyi lakosok, az ide érkező turisták és befektetők, nem pedig néhány ember harcáról szól-emelte ki Czirbus Gábor alpolgármester Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke kérésére összehívott sajtótájékoztatón. A párbeszéd kezdeményezője a városvezetés munkájához szeretne hozzájárulni problémafelvetésekkel, valamint konstruktív javaslatokkal.
Aláírták pénteken azokat a támogatási szerződéseket, melyek keretében Makó Város Önkormányzata 36 helyi egyesületnek, alapítványnak, egyéb szervezetnek 20 millió 500 ezer forint keretösszegben biztosít működtetésre támogatást. Farkas Éva Erzsébet polgármester kiemelte, amellett, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a makói társadalom legkülönbözőbb csoportjaival való jó együttműködés kialakítására, céljuk az is, hogy segítsék a közösségek mindennapjait.
A Búza utcai Bölcsőde a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény fenntartásában működik, ahol nemrégiben nyílt napot tartottak a szülők és gyermekeik számára. Szép számmal jelentek meg érdeklődők, akik mindent szemügyre vehettek, ami a napi működéssel kapcsolatos.
- Magyarok, akik magyarok lettek - Természeti kincseink védelmére nevelik a legkisebbeket - Orbán Viktor negyedszerre is Magyarország miniszterelnöke - Fókuszban a Széchenyi 2020 pályázati lehetőségei - Bekukkanthattak a Kálvin téri bölcsőde életébe - Közösségek Hete Makón
Már második alkalommal rendezik meg hazánkban a Közösségek Hete rendezvénysorozatot, melynek apropóján például számos csoport kap teret a bemutatkozásra. A kezdeményezéshez az idei évben a József Attila Városi Könyvtár is csatlakozott, így első ízben a MENYÜKE tagjai adtak műsort a publikumnak.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri bölcsődéjének működésébe tekinthettek be az érdeklődők kedden délelőtt egy nyílt nap keretein belül. A gyermekek találkozhattak leendő társaikkal és nevelőikkel, a szülők pedig megbizonyosodhattak arról, hogy csemetéik kiváló kezekbe kerülnek majd.
Pályázati lehetőségekről és azok feltételeiről, a vidékfejlesztés aktualitásairól, valamint a LEADER-forrásokról is szó esett azon a makói fórumon, amelyet tegnap a Széchenyi Programiroda tartott a Korona földszintjén. A rendezvényen Farkas Éva Erzsébet polgármester a várost érintő beruházásokról adott tájékoztatást.
Huszanhat fővel gyarapodott ismét a magyar állampolgárok száma tegnap délután Makón. A városháza dísztermében Czirbus Gábor alpolgármester köszöntötte az ünnepelteket és nyújtotta át honosítási okiratukat.
Az Országgyűlés döntésének értelmében tíz minisztériummal alakul meg az új kabinet, melyet immáron negyedjére Orbán Viktor vezethet. A miniszterelnök eskütételét követően kiemelte, a kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a háromharmadot szolgálja majd.
Nemrégiben a Makói Óvoda Erdélyi püspök utcai épületének csöppségei vették birtokukba a Maros-partot a madarak és fák napja alkalmából. A kicsik jó pár órán keresztül barangolhattak a természetben, ahol játékos formában ismerkedhettek meg sokszínű élővilágunkkal.
- Magasból mentettek Makón - Elismerések az egészségügyi és a szociális szférában - Ecsetet ragadtak a ContiTech dolgozói - 83-an ballagtak a Návayból - Válogatás tíz esztendő terméséből - Látványtervek a Néprajzi Múzeumról
Sikeres magasból mentést láthattak azok, akik kedden délelőtt a makói Széchenyi téren sétáltak. Pánikra szerencsére nem volt ok, hiszen nem történt baleset, mindössze egy bemutatót tartottak az Országos Mentőszolgálat 70 éves fennállásának tiszteletére.
A modern egészségügy, valamint a megfelelő szociális gondoskodás kiemelten fontos egy város életében. Ezt szem előtt tartva idén is odaítélték a Makó Városért Emlékérmeket azoknak, akik az említett szférákban kiemelkedően teljesítettek az utóbbi években. Az elismerések átvételére a Városnap alkalmából tartott ünnepi testületi ülésen került sor.
Karácsonykor mikuláscsomagot osztott, most mesehősökkel kedveskedett a kisgyerekeknek a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. önkéntes csoportja. A cég képviselői folyamatosan keresik azokat a feladatokat, melyek során értéket tudnak közvetíteni.
A Natura Marosmenti Művésztelep tevékenysége már hosszú ideje meghatározó tényező településünk kulturális életében. A közelmúltban került megrendezésre annak a kiállításnak a záróeseménye a Hagymaház aulájában, mely a közösség elmúlt tíz évének műveiből állt össze. A megjelent alkotók együtt emlékeztek vissza az eddigi szép emlékekre.
A Liget Budapest Projektnek köszönhetően hazaköltözik a Néprajzi Múzeum - csaknem 150 év után kap méltó otthont az ország páratlan etnográfiai gyűjteménye a Városligetben. Az épület látványterveit Dr. Kemecsi Lajos főigazgató mutatta be a makóiaknak a József Attila Múzeumban.
4 osztály 83 végzős tanulója búcsúzott el szombaton a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumából. A ballagási ünnepségen számos kitüntetést, így a Stenger Gizella Alapítvány díjait és az Angyalsóhaj Alapítvány elismerését is átadták.
- Emlékérmekkel mondtak köszönetet - Citromos szelet a város süteménye - Három fúvószenekar muzsikált a Zenepavilonban - Galambosnak lenni rang és kitüntetés - Szombaton is sztároktól volt hangos a főtér - Itthon tartotta a három pontot a Makó FC
A városnapi programsorozat keretében a bölcskorúak barátságos versenyén most az ízeké volt a főszerep. A szakmai zsűri idén első alkalommal a FÉG Nyugdíjas Klub citromos szeletét választotta meg Makó süteményének.
A városért végzett áldozatos és kitartó munkát ebben az esztendőben is emlékérmekkel hálálta meg az önkormányzat. Makó újratelepítésének 319. évfordulója alkalmából idén többek között a település nevelésügyéért, sportjáért és közművelődéséért tett erőfeszítéseikért is vehettek át elismerést a kitüntetettek az ünnepi testületi ülésen.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara, valamint a mórahalmi és a szentesi formáció játéka töltette meg a Makovecz teret. A kilátogatók többek között hallhattak amerikai hangzásvilágú könnyű zenét, magyar rock slágert, indulókat, illetve népdalszvittet is.
A Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola 70 végzős tanulója vett búcsút szombaton szeretett intézményétől. A napsütésben zajló ünnepségen szívmelengető gondolatokkal engedték útjára a négy osztály végzőseit.
Szombaton újabb programokkal várták a szervezők a kilátogatókat a városnapon. A kora délutáni órákban főként táncos produkciókat volt lehetősége megtekinteni az érdeklődőknek, de az este közeledtével elérkezett a sztárvendégek ideje is, Kaczor Feri, később pedig Kasza Tibi és zenekara szórakoztatta a megjelenteket.
- Megalakult az új Országgyűlés - Változatos műsorszámok a városnapi kavalkádon - A lelkiismeretes munkát díjazták - Megáldották a ballagó Jugyusokat - Luncz Lili az ország legjobb kereskedője - Néptánc gála a félévszázados évforduló jegyében - Ütőt ragadtak a ping-pongozók
A napsütéses idő mellé jó hangulat is párosult a pénteki városnapon, ugyanis a kilátogatók számos program közül válogathattak. Voltak olyan fellépők, akik a mozgás különböző formáit népszerűsítették, a zene kedvelői pedig Oláh Gergő, valamint Veréb Tamás koncertjén kapcsolódhattak ki.
Ma délelőtt letették esküjüket az országgyűlési képviselők, ezzel megalakult az új parlament. A 199 fős Országgyűlésben a Fidesz-KDNP 133 mandátumot szerzett, így kétharmados felhatalmazással kezdhetnek bele a következő négy éves ciklusukba. Áder János köztársasági elnök felkérésére immár negyedjére ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt.
Elballagtak pénteken a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola tizenkettedikes diákjai. Az intézmény négy végzős osztályának 62 tanulója vett búcsút a tantermektől, az alsóbb évesektől és tanáraiktól.
Mint arról már korábban beszámoltunk, múlt hét pénteken Makó Város Önkormányzatának képviselő-testülete ünnepi ülés keretein belül adta át a Makó Városért Emlékplaketteket. Ebben az elismerésben a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Művészeti Intézményegysége, a Varga Balett Táncműhely, valamint Szentpéteri Csilla zongoraművész részesült.
Míg tavaly az ország legjobb pénzügyi-számviteli ügyintézőket képző intézménye lett a makói KERI, addig idén a kereskedelmi ágazatban bizonyult eredményesnek diákjuk által az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. Luncz Lili 13. osztályos tanuló a háromnapos döntőt sikeresen teljesítette, első helyezésével a Szakma Sztárja lett.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint vendég fellépők perdültek táncra első ízben a Hagymaház előtti téren, majd a létesítmény színpadán. A nagyszabású eseményen a művészeti intézményegység ötven éves fennállását ünnepelték a résztvevők
- Sokan örülnek a Deák Ferenc utca korszerűsítésének - Lezajlott a magyar érettségi - Rengeteg embert vonzott az idei Városnap - Kilencvenkilenc diák intett búcsút a gimnáziumnak - A zene legyen mindenkié - FODISZ Diákolimpiai döntő az Erdei Ferenc téren
Mint arról korábban már beszámoltunk idén ünnepeli fennállásának 50. évfordulóját a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, művészeti intézményegysége. A néptáncosok és a rajzosok mellett a zenészek egy jubileumi nagykoncertet adtak a nagyérdeműnek a Hagymaházban. A zene elvarázsoló és boldogító erejét az iskola tanulói az egykori diákokkal együtt élték meg.
Maros-menti településünkön már számos fejlesztés ment végbe az elmúlt években. Jelenleg is több beruházás zajlik, mint például a híres építész, Makovecz Imre tervei alapján épülő új könyvtár, valamint a létesítmény környezetének rekonstrukciója.
A Makói József Attila Gimnázium végzős növendékei egy újabb lépcsőfokkal kerültek közelebb a felnőtt élethez, ugyanis ünnepélyes keretek között vettek búcsút az intézménytől. A ballagáson több elismerés is gazdára talált, valamint az Angyalsóhaj Alapítvány díját is átadták.
Számos érdekességgel és kikapcsolódási lehetőséggel várták az érdeklődőket az elmúlt három napban a Városnap alkalmából a szervezők. Több helyszínen kerültek megrendezésre programok, de a Széchenyi tér is minden nap megtelt kilátogatókkal, akik helyi fellépők mellett több sztárvendég előadását is megtekinthették.
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ négy gimnáziumának diákjai ma délelőtt adtak számot írásban a magyar nyelv és irodalom tudásukról. Városunkban a József Attila Gimnázium közel 100 tanulója választhatott a 240 perces vizsga alatt több alkalommal a különböző feladatok közül.
- Újjászületés és megújulás, akkor és most - Népszokások a skanzenben - Újdonságokkal nyitja a szezont a Nyugi bár - Testközelben a mezőgazdasággal - Toronymagas győzelem - Tanáraikért izgulhattak a zenész növendékek
Mint ahogyan most is, közel 300 évvel ezelőtt is tudott élni Makó a megújulás lehetőségével. Településünk az eltelt néhány esztendőben soha nem látott fejlődésen ment keresztül, ami a jövőben folytatódhat – emelte ki Farkas Éva Erzsébet az ünnepi testületi ülésen, mely egyben az idei városnapi forgatag nyitányaként is szolgált. A hagyományoknak megfelelően Makó épülését szolgáló tevékenységekért emlékplaketteket és emlékérmeket adtak át.
A tavalyi évben csatlakozott a makói múzeum a Szentendrén működő Magyarországi Tájházak Szövetségéhez. Az egyesület 2013-ban rendezte meg első alkalommal a Tájházak Napját, melyet ebben az évben a József Attila Múzeumban is megünnepeltek.
A Hagymatikumban működő Nyugi bár tavaly őszi megnyitása óta várja a pihenni vágyókat családias hangulatával és széles kínálatával. Múlt héten pénteken hivatalosan is megnyitották a teraszszezont, így a vendéglátó egység már az épület előtti téren is helyet biztosít a pihenni vágyóknak.
Saját kezükkel tapasztalhatják meg a mezőgazdasági munkákat és gépeket azok az általános iskolás korú gyerekek, akik részt vesznek a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola legújabb kezdeményezésében. A Túragalamb névre keresztelt kirándulások alkalmával az érdeklődők egy teljes napon keresztül ismerkedhetnek az intézmény tevékenységével és az ágazattal.
Billentyűs, pengetős, fúvós és ütős hangszereken zenéltek tegnap a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenepedagógusai a Korona dísztermében. Az intézmény rendhagyó, jubileumi koncertjén a megszokottakkal ellentétben most a növendékek szurkoltak tanáraiknak a közönség sorai között.
- Cél a munkaerő-piaci egyensúly megteremtése - Szemléletváltással a makói gimnázium jövőjéért - Zenei kavalkád a Majálison - „A szépség színes világa…” - Képzőművészet, mely a látást és a gondolkodást fejleszti
A különböző családi programok mellett változatos zenei kínálattal és sztárvendégekkel is készültek az idei makói Majális szervezői. Postás Józsi mulatós számokkal, Singh Viki külföldi és hazai slágerekkel, míg a Desperado tagjai két évtizedes munkásságukból válogatott darabokkal szórakoztatták a közönséget.
A képviselő-testület legutóbbi ülésén többek között sor került a Makói József Attila Gimnázium intézményvezetői pozíciójának betöltését célzó pályázat véleményezésére is. Martinuszné Korom Gabriella megbízott intézményvezető részletes beszámolót adott elő, amelyben az elért sikereken túl a jövő feladatait is taglalta.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak rajzaiból nyílt kiállítás tegnap a Hagymaházban. A tárlat egyfajta művészettörténeti tájékozottságot mutat, hiszen számos technikával készült kép színesíti az aulát.
Április huszonkilencedikén nemzetközileg a tánc világnapját ünnepelik ezen testmozgás kedvelői. Ennek szellemében az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület most is változatos műsort tárt a nagyérdemű elé.
A helyi foglalkoztatási együttműködések fejlesztéséről és a nyújtható támogatásokról esett szó tegnap azon a munkáltatói fórumon, amelyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal, Makó Város Önkormányzata és a Paktumiroda szervezett. A résztvevők ezt követően a Continental csoport makói telephelyén üzemlátogatás keretében ismerhették meg a gyáregység működését.
- Napsütötte Majális - „Képzőművészeti képkockák” - Fűnyíróval díjazták a legvirágosabb utcakertet - „A még biztonságosabb Makóért” - Ismerd meg a rovarok sokszínű világát - Gombfoci mérkőzés Maroslelén
Pénteken tartották a „Virágos Makóért” környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét a Korona dísztermében. A legszebb kertek művelőinek Farkas Éva Erzsébet polgármester és Baranyi Katalin városi főkertész adták át a jutalmakat, köztük egy fűnyírót is. Ezt megelőzően Bókáné Bodor Zsuzsanna szakértőtől kaphattak hasznos praktikákat a jelenlévők.
Kígyózó sorok álltak a legtöbb sátornál és hintánál, annyi érdeklődő látogatott ki a Maros-parton megrendezésre kerülő Majálisra. Az ünnepnap remek hangulatáról színpadi fellépők is gondoskodtak.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, művészeti intézményegysége ezen a héten ünnepeli ötven éves jubileumát. A rendezvénysorozat egy nagy volumenű, közös festéssel vette kezdetét a Bartók Zeneiskola udvarán.
A Magyar Természettudományi Múzeum „Variációk hat lábra - Találkozás a rovarokkal” című vándorkiállítása Erdély és Magyország több települése után most Makóra látogatott el. A változatos tárlaton ezen egyedek számos fajával ismerkedhetnek meg a természet szerelmesei.
A közbiztonság jelentősen javult az elmúlt időszakban – derült ki Palicz András rendőrkapitány Makó város képviselő-testületének áprilisi ülésén tartott beszámolójából. A statisztikák tisztán rávilágítanak: a Maros-menti településen számottevően csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.
- „Visszatértem, maradok és küzdök tovább!” - Megnyitotta kapuit a Család és KarrierPONT - Mentőhelikopter érkezett a baleset helyszínére - Hazai pályán zárja a szezont a Makói KC - Kiadták a Marosvidék folyóirat legújabb számát
Többek között a munka világába visszatérni vágyó hölgyeket, valamint az atipikus foglalkoztatottság széles körben való elterjesztését szolgálja az az EFOP projekt, mely keretein belül Makón Család és KarrierPONT-ot létesítettek. A kezdeményezés megnyitójára, illetve az utána következő munkáltatói fórumra és kerekasztal beszélgetésre az együttműködő partnerekkel a Hagymaházban került sor.
„Visszatértem, maradok és küzdök tovább” – ezt üzente szimpatizánsainak és ellendrukkereinek Lázár János csütörtökön a következő négy évre szóló országgyűlési képviselői megbízólevelének átadóján a makói Városháza dísztermében. A politikus hangsúlyozta, a jövőben több figyelmet kell szentelni a vidéken élő embereknek, és többet kell tanulni tőlük.
A József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Marosvidék Baráti Társaság József Attila Irodalmi Estet szervezett pénteken a bibliotéka olvasótermébe. A rendezvényen Bene Zoltán író, szerkesztő, kritikus méltatta a költőt, valamint a Marosvidék folyóirat legújabb számát is bemutatták.
Tegnap az M43-as autópálya 19-es kilométerszelvényében katasztrófa-felszámolási együttműködési gyakorlatot tartottak a rendőrség, a mentőszolgálat, a vöröskereszt és a katasztrófavédelem munkatársai. A szimulált balesetben egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsi, egy autóbusz és több személygépjármű karambolozott. A helyszínre még egy mentőhelikopter is érkezett, amely a súlyos sérülteket szállította el.
- Gördülékeny ülésen döntöttek - Itt a szúnyog- és a kullancsszezon - Legtöbben a parkolóhelyek miatt aggódnak - I. Givaudan Euro Cap
A tegnapi napon tartotta Makó Város Önkormányzatának képviselő-testülete áprilisi rendes ülését. A délelőtt folyamán többek között sor került egy rendőrkapitányi beszámolóra, amely a közbiztonság jelenlegi helyzetét vázolta fel, de számos támogatás odaítéléséről is döntött a grémium.
Lakossági fórum keretein belül számolt be Farkas Éva Erzsébet polgármester és Siket Tibor beruházásokért felelős munkatárs a Hódmezővásárhely és Makó között megépülő kerékpárút jelenlegi helyzetéről. Szerda délután, a Korona Szálló földszinti termében tehették fel kérdéseiket az érdeklődők a témával kapcsolatosan.
A tavasz beköszöntével a szúnyogok és a kullancsok is megjelennek, ezen élőlényekkel szemben több módon is tudunk védekezni. A témával kapcsolatban Zsámboki Zsolt, a Makói Polgármesteri Hivatal műszaki csoportvezetője, valamint Dr. Czanik Sarolta házi gyermekorvos szolgált hasznos információkkal stábunknak.
- Népviselet Napja a Múzeumban - Játszótérrel bővül a Kaland-part - Újabb előrelépés az Erzsébet-ház megnyitásának ügyében - Újabb zakó a Makói KC-nál
Aláírták annak az Erzsébet-háznak a használatba adási szerződését, amelyet sérült fiatal felnőttek és családjaik megsegítésére szeretnének megnyitni. A Szent István Király Plébánia Egyházközsége határozatlan időre, térítésmentesen biztosította az ingatlant az Angyalsóhaj Alapítvány számára.
A Népviselet Napja alkalmából különleges kamarakiállítással készült a József Attila Múzeum. A két napig megtekinthető tárlaton az intézmény gyűjteményéből válogatták össze a térség ruházatainak jellegzetes darabjait.
Hosszú idő után újra látogatható a Maros folyó mellett található Kaland-part és a Lombkorona sétány. Bár a karbantartási munkálatok miatt még nem teljes nyitva tartással üzemelnek, a természet kedvelőinek kitűnő kikapcsolódási helyszínt nyújtanak.
- Márki-Zay Péter nyilvános bocsánatkérése - Barangolás a Givaudan gyárban - „Mozdulj rá a jóságra!” - Teljesült a SZIGNUM-osok régi vágya - Titkok Makó szívében
A Hagymaház szolgált impozáns helyszínéül szombat délelőtt a 20. Jubileumi Gyermektánc Gálának a Makói Óvoda rendezésében. Az intézmény 6 csoportjának összesen 150 óvodása mutathatta meg büszke szüleinek és hozzátartozóinak, hogy mit is tanultak az elmúlt hónapokban.
A párbeszéd és az együttműködés híve vagyok jelentette ki televíziónknak adott interjújában Lázár János. Ennek okán több ellenzéki politikussal is felvette a kapcsolatot a jövő közös építésének érdekében. Azonban Hódmezővásárhely polgármesterével addig nem kíván beszélni ameddig ő nyilvánosan nem kér bocsánatot tőle. Márki Zay Péter ezt tegnap este megtette.
Mint arról már korábbi híradásainkból tájékozódhattak, az Angyalsóhaj Alapítvány a szombati napot a jótékonykodásnak szentelte, melyet az Erzsébet-házért indítottak. Az intézmény a sérült fiatal felnőttek számára biztosít majd különböző kezeléseket és programokat. A nap első felében a mozgásé volt a főszerep, szép számmal jöttek össze érdeklődők a Hagymatikum előtt.
Vasárnap tárt kapukkal várta a Givaudan Hungary Kft. a Maros-menti településünk lakosait. A nyílt nap apropóján a már kétszázötven éves múlttal rendelkező világcég makói üzemének struktúráját térképezték fel a látogatók.
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium környékén évtizedes múltra tekint vissza a parkolási mizéria. Makó Város Önkormányzata most orvosolta ezt, szombaton Czirbus Gábor alpolgármester húsz új parkolóhelyet adott át ünnepélyes keretek között a diákoknak és szüleiknek, valamint az itt tanító pedagógusoknak.
Második alkalommal szervezett pincelátogatást a Szirbik Miklós Egyesület. A Makovecz tér alatt húzódó, egykori Polgári Védelmi Vezetési Pont megtekintésére ismét hatalmas tömeg gyűjt össze. Makó múltjának még mindig vannak felfedezetlen, rejtett titkai.
- 20. éve a népszokásokért - „Kerek egy ég alatt…” - Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos - Bronzkor ihlette alkotásokkal telt meg a múzeum - Rövid hírek
Korábbi híradásainkban már beszámoltunk arról, hogy a József Attila Múzeum Más-Világ elnevezésű, nagyszabású bronzkori kiállításnak ad otthont. Az intézmény munkatársai ehhez kapcsolódóan egy rajzpályázatot is meghirdettek, melyre szép számmal érkeztek alkotások, és amelynek eredményhirdetésére ma délelőtt került sor.
Ismét gyerekektől volt hangos a József Attila Múzeum, ugyanis a makói és a környékbeli iskolák alsós diákjai honismereti tudásokról adtak számot egy döntő keretében. A már több évre visszatekintő eseményen hat csapat versengett a dobogós helyezésekért.
Ezen a héten, szombaton immár 20. alkalommal várják táncos gálával az érdeklődőket a Makói Óvoda növendékei és pedagógusai a Hagymaház nagyszínpadán. A közel két órás program változatosabbnál változatosabb darabokból épül majd fel, melyeken keresztül a gyerekek megmutathatják szüleiknek, hogy miket tanultak a foglalkozásokon.
- 4 önkormányzati bérlakás 113 jelentkezőre - Tavasztól is biztonságosan az utakon - Makóiak véleményezték a választás kimenetelét - Mindent a Ford T-modellről - Közösen a tudományokért
Közel két hete adhatták le voksaikat a szavazásra jogosult állampolgárok az április nyolcadikai választásokon. Stábunk kíváncsi volt arra, hogy miképpen vélekednek a Maros-parti településünkön az eredményekről.
A szép, tavaszias időjárás beköszöntével a járműtulajdonosoknak is fel kell készülniük a megváltozott körülményekre, ha útnak indulnak. Fontos, hogy az elkopott, télen használt gumiabroncsokat lehetőleg minél hamarabb lecseréljék, ezzel felelősségteljesen vegyenek részt a közlekedésben.
Galamb József életpályája, a Ford T-modell születése és a város közlekedési viszonyai - többek között ezekről a témákról tudhattak meg többet azok a diákok, aki egy honismereti vetélkedőn vettek részt. A legügyesebbek tanulmányi kirándulást nyertek, melyet a nyáron szerveznek meg számukra.
A nyitott városvezetés szemléletének megfelelően, szerdán ismét fogadóórára várta a makóiakat Farkas Éva Erzsébet. A polgármestert ezúttal 45-en keresték fel, közülük a legtöbben szociális és lakhatási ügyekben kértek segítséget.
Mint arról már beszámoltunk, a Makói József Attila Gimnázium ezen a héten fogadja azokat a külföldi diákokat és nevelőiket, akikkel közösen dolgoznak egy két tanéven át folyó Erasmus+ projektben. A program nagy hangsúlyt fektet a természettudományok népszerűsítésére, ebben a szellemben a delegációk tagjai izgalmas tanórákon vehettek részt az iskola oktatóinak előadásában.
- Makóra figyel a kormányzat - A Hagymaház színpadán csillogtatták meg tehetségüket az Almásisok - Allergének a levegőben - Jótékonysági nap az Erzsébet-házért - Nyílt nap a Bárka oviban
Mint ismeretes, Lázár Jánosnak április 8-án nagyarányú bizalmat szavaztak a térség választópolgárai, közel 30 ezren támogatták. Az újonnan megválasztott országgyűlési képviselő televíziónknak adott interjújában hangsúlyozta, hogy Makó előtt nyitva áll a fejlesztés kapuja, és ennek megvalósítását közös munkával szeretné elérni, mindemellett a kistelepülésekre az eddigieknél is nagyobb figyelmet kíván fordítani.
Nemrégiben a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének növendékei változatos produkciókkal örvendeztették meg a publikumot. A nemes célt szolgáló gálaműsort immár harmadik alkalommal hívták életre.
A tavasz eljövetelével a pollenek is bekerültek a levegőbe. A legkorábban virágzók már februártól elkezdték ontani poraikat. Az allergiások száma ebben az időszakban jóval megnövekszik, melyet a gyógyszerészek is tapasztalnak.
Az Angyalsóhaj Alapítvány áprilisban is folytatja áldozatos tevékenységét, 21-én szombaton jótékonysági napot szerveznek a sérült fiatal felnőttek számára létesítendő Erzsébet-házért. Délelőtt futással, közös mozgással, este pedig gálaműsorral hívják fel a figyelmet a kitűzött cél fontosságára. A program részleteiről tegnap számoltak be egy sajtótájékoztató keretében a Hagymaház kávézójában.
Leendő ovisoknak, szüleiknek és nagyszüleiknek szervezett nyílt napot a Bárka Református Óvoda szombaton. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek az intézmény mindennapjaiba és feltehették kérdéseiket a pedagógusoknak.
- „Makó egyik legnagyobb temetője Lengyelországban van” - „A természet, mint megélhetésünk forrása” - Bartók Béla Kerékpáros Emléktúra - Ovisok az iskolakezdés kapujában - Rövid hírek
Lezárult a beiskolázási időszak a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a következő tanévben több mint ötven új elsős ül be az iskolapadba. Arról, hogy mikortól számít egy gyermek iskolaérettnek, valamint mennyire nehéz az ovisok számára az átállás a ma esti HírExtrában beszélgettünk vendégeinkkel.
A hétfői napon indult el a Makói József Attila Gimnáziumban az az egy hetet átívelő programsorozat, amely záróakkordjaként szolgál egy két éves ERASMUS+ projektnek. Az intézmény ezen idő alatt spanyol, török, cseh valamint lengyel diákokkal és tanáraikkal működik együtt, a közös munka a nemzetközi kapcsolatok építésén túl legfőképpen a természettudományok körül forog.
„Kell lennie egy erkölcsi minimumnak, amely nem tartja elfogadhatónak a rasszista, antiszemita, antihumánus beszédet” – emelte ki Urbancsok Zsolt azon a megemlékezésen, amelyet a Holokauszt Emléknap alkalmából tartottak a Makói Zsidó Emlékjelnél. A Kecskeméti Ármin Baráti Társaság vezetője azt is kiemelte, a magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozattal közösséget kell vállalnunk.
- Egy éjszaka a szakmákért - „Tavaszi Zsongás” - Küzdelmes mérkőzésen nyert az M-Foci Kft - Utazás a bolygók csodálatos világába - Rendőrségi hírek
Mesterségek tárháza fogadta a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma látogatóit az intézmény nagyszabású rendezvényén, a Szakmák éjszakáján. A hivatásokkal játékos, valamint gyakorlatias feladatok segítségével ismerkedhettek meg kicsik és nagyok egyaránt.
A Honvéd projekt az infrastrukturális és a soft részek megvalósítását tűzte zászlajára. Az utóbbi keretein belül, pénteken egy „Tavaszi Zsongás” elnevezésű rendezvénnyel készültek a szervezők. Az esemény legfőbb célja az volt, hogy az itt élő fiatalok minél nagyobb számban vegyenek részt a program már sikeresen zajló, tehetséggondozó foglalkozásain.
Rendőrségi hírek
Nem mindennapi látvány fogadta azokat, akik hétvégén betértek az Erdei János Városi Sportcsarnokba. Egy hatalmas sátor állt a pályán, melynek belsejében a naprendszerről láthattak előadást az érdeklődők.
- „Az igazat mondd, ne csak a valódit” - Ismét átadták a Makói Medáliák díjat - A KERI győzelmével zárult a Tavaszi Sporthetek - Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba - Tavaszi sporthetek zárónap - Rövid hírek
Országos szinten tavalyhoz képest közel kettőezerrel többen, csaknem 108 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A Szegedi Tudományegyetem ismét népszerűnek bizonyult, hiszen első helyen több mint 7500-an jelölték meg.
A Makói Medáliák díj 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy az elsőkötetes költőket patronálja. Az idei esztendőben Puskás Dániel költő, valamint műfordító lépett az elismeréssel büszkélkedők sorába.
A XX. századi Istent kereső magyar költők műveiből egy rendhagyó irodalmi műsort adott Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Hagymaházban a magyar költészet napja alkalmából. A versek mondanivalóját Négyessy Katalin gordonkajátéka tette még erőteljesebbé.
- A makói Jobbik nem kommentálja a választási vereséget, a baloldal levonta a tanulságokat - Szakmák éjszakája a KERI-ben - Rendhagyó irodalomóra a Makói Medáliák díjazottjával - „Nekünk két hazát adott a végzetünk” - Vidám családi délelőtt a Hagymaházban
Immár harmadik alkalommal rendezik meg hazánkban a Szakmák éjszakája országos rendezvénysorozatot. Makón a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma várja pénteken az érdeklődőket tizenöt interaktív programmal és értékes ajándékokkal.
A költészet napja keretében rendezett egyik program a Hagymaház pódiumtermében helyet kapó, rendhagyó irodalomóra volt. A jeles eseményen a nagyközönség ízelítőt kapott „A vakok zsoltára” című verseskötetből, mely megálmodója a Makói Medáliák irodalmi díj idei kitüntetettje, Puskás Dániel költő, valamint műfordító.
Az idei esztendőben is március huszonharmadikán ünnepeltük a lengyel-magyar barátság napját. Ezen apropóból a megújult Szent István Szabadegyetem negyedik rendezvényén az előadók személyes élményein keresztül ismerhette meg a hallgatóság, hogy milyen érzés egyszerre két nemzethez is tartozni.
Családi délelőttöt tartottak szombaton a Hagymaház és a MAFIA szervezésében. A gyerekeket kézműves játszóház várta, ahol a papírsárkány készítésben mélyedhettek el, majd a „Húsvét az erdőben” című zenés bábjátékot tekinthették meg.
- „A hír szent, a vélemény szabad” - 50 éve folyik a forgalom a nagylaki határátkelőhelynél - Párbeszéd József Attila és Hamvas Béla között - Bepillantás az óvodai életbe - Floorball meccsnek adott otthont az Erdei János Városi Sportcsarnok
Játékos délelőtt várta nemrégiben a Makói Óvoda Hold utcai tagintézményébe látogató szülőket és csöppségeiket. A rendezvény célja az óvodaválasztás megkönnyítése volt, így a résztvevők részletesen megismerkedhettek a létesítmény nyújtotta lehetőségekkel, illetve az itt dolgozókkal is.
„A média és az újságírók küldetése nem lehet más, mint a közszolgálat” – emelte ki Pintér M. Lajos főszerkesztő azon a megemlékezésen, amelyet Pulitzer József születésének 171. évfordulója alkalmából tartottak Makón. Városunkban számos emlékhely őrzi a sajtócézár emlékét.
A magyar költészet napja alkalmából érkezett vendégelőadóként Nyitrai Tamás az Espersit-házba. A nyelvész különös megközelítéssel olvasott fel József Attila verseket, ugyanis Hamvas Béla életművének néhány részletével vetette össze.
„A magyar határnak kettős feladata van a 21. században. Összeköti a határon túli magyarságot és védi is az országot a beáramló migránsok ellen” – mondta Lázár János pénteken Nagylakon. Itt avatták fel azt az emléktáblát, amely a határátkelőhely 50 éves megnyitása alkalmából mostantól a magyar oldalon álló épület falán tiszteleg.
- Felavatták Apátfalva új sportcsarnokát - Tavaszt köszöntött a Hagymatikum - A bajnokcsapattól kapott ki a Makói KC - Törődjön többet egészségével - Rendhagyó irodalomóra Tóth Péterrel
A Költészet Napja rendezvénysorozat keretében rendhagyó irodalomórát tartott Tóth Péter versmondó pedagógus a városi könyvtárban. A makói diákok és tanáraik József Attila verseivel ismerkedhettek az emberközeli, helyenként humoros megközelítésű alkalmon.
Az idén két hétvégén is megünnepelte a tavasz eljövetelét a Hagymatikum. A második felvonásban énekes produkciók, zenés kívánságműsor és torna várta a fürdőzőket.
Lázár János országgyűlési képviselő szerint minden apátfalvi számára az együvé tartozás lehetőségét szimbolizálja a nemrégiben ünnepélyes keretek között átadott új sportcsarnok. A miniszter azt is kiemelte, a kormány célja minden magyar kistelepülésnek esélyt biztosítani a fejlődésre, a közösségnek lehetőséget a boldogulásra, a családoknak munkát a megélhetésre.
A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda kilépve komfortzónájából pénteken a Tulipán utcai háziorvosi rendelőbe várta érdeklődőit. A már megszokott mérőeszközök mellett az emlőrákszűrő buszt is magukkal vitték, így még szélesebbé téve az egészségszűrést a lakosok körében.
- Történelmi lehetőség, történelmi győzelem - A térség televíziói is jól teljesítettek a választáson - Orvosok a gyermekellátás aktuális helyzetéről - Tiszteletjegy a véradóknak - Ismét segített az Angyalsóhaj
Történelmi győzelmet aratott a FIDESZ-KDNP az árpilis 8-ai választáson. Közel 99%-os feldolgozottság mellett a kormánypárt 133 mandátumot szerezhet, amellyel akár meglehet a kétharmados többsége a következő négy évben is. A Csongrád megyei 4-es számú választókerületben a befutó Lázár János lett, aki a leadott szavazatok 52,43%-val ismét a térség országgyűlési képviselője lesz.
„Ön gondolt másokra - Mi gondolunk Önre” – ez a szlogen áll azon a huszonötezer darab tiszteletjegyet képviselő plaketten, melyet Gergely Gábor igazgatósági elnök nyújtott át Sasvári Krisztina megyei igazgatónak. Ennek köszönhetően továbbra is a Hagymatikumban pihenhetnek a véradók.
Tizenöt ajándékcsomagot állítottak össze a tavaly decemberben Maroslelén megrendezett Angyalsóhaj jótékonysági gálán befolyt összegből. Az édességet, gyümölcsöt és tartós élelmiszert tartalmazó adományokat a megújult könyvtár épületében adták át a családoknak.
A Csongrád megyei 4-es számú választókerület két televíziója, a Hódmezővásárhelyi és a Makói összefogott, hogy az április 8-ai választásokon történt legfontosabbakat megmutassa a térségben élőknek. A közel 5 órás élő műsorfolyam a helyi médiumok történetében egyedülálló volt, melynek sikeréért mintegy 30 munkatárs dolgozott.
Gyermek háziorvosi és védőnői találkozót tartottak a makói kórház Szent István termében. Itt bemutatkoztak Dr. Papp Ferenc és Dr. Bodrogi Tibor gyermekgyógyász szakorvosok, valamint szó esett a gyermekellátás aktuális kérdéseiről is.
- Huszonhárom szavazókörben voksolhatnak a makóiak - Együtt kampányolt Lázár és Rója a makói piacnál - Újabb sportágban mérkőztek meg a makói fiatalok - Továbbra is készenlétben a határokon - Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Gyarmati Lászlónét - Nemzetiségek az Országgyűlésben
A jelenlegi adatok szerint városunkban 19200 választásra jogosult személy szerepel a névjegyzékben, akik huszonhárom szavazókörben tehetik le voksukat április nyolcadikán. Az országgyűlési képviselők választásának legfontosabb tudnivalóiról a Helyi Választási Iroda vezetője, Dr. Turbucz Marietta adott tájékoztatást stábunknak.
Újabb sportágban, a kézilabdában mérték össze erejüket csütörtökön a makói középiskolás diákok az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A Sporthetek végéhez közeledve a József Attila Gimnázium tanulói állnak az élen.
Nemrégiben Makón tartotta utolsó fórumát a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata. A kampányrendezvényen a városunkban, valamint a környező településeken élő román nemzetiségi közösség tagjai értesültek az utóbbi négy év eredményeiről és a jövőbeni feladatokról.
A hosszú évek kitartó munkája meghozta gyümölcsét Gyarmati Lászlónénak, ugyanis márciusban a Parlamentben vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. A Gyarmati Cukrászda tulajdonosát ezen alkalomból Farkas Éva Erzsébet köszöntötte a város nevében.
„A biztonság közös érdek, cél és érték” – mondta Dr. Piros Attila megyei rendőrfőkapitány a képviselő-testület legutóbbi rendes ülésén tartott beszámolójában. A tájékoztatóból a térség jelenlegi migránshelyzetéről és a határokon zajló folyamatos munkáról is informálódhatott a grémium.
- Új üzemcsarnok kezdte meg működését a Váll-Ker Kft-nél - Öt évesek a járási hivatalok - Pályázatból bővül az Egészségfejlesztési Iroda - Nyuszik költöztek a MAFIA-ba - Sütiből lett ajándékcsomag
„Büszkék lehetnek a makóiak erre a vállalkozásra” – mondta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője ma délelőtt a Váll-Ker Kft. újonnan megépült üzemcsarnokának átadóünnepségén. A 247 munkahelyet megőrző beruházás fontos a vállalat életében, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az rugalmasan tudjon alkalmazkodni a változó piaci igényekhez.
A legutóbbi testületi ülésen többek között Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja tartott beszámolót abból az alkalomból, hogy idén öt évesek a járási hivatalok. Tájékoztatójában az elmúlt évek közös munkáját összegezte, így részletesen kitért a Makói járásra is.
40 - 40 millió forintot nyert egy uniós pályázaton a makói és a hódmezővásárhelyi Egészségfejlesztési Iroda a lelki egészség gondozására. A részletekről Dr. Kallai Árpád főigazgató és Gyurisné Pethő Zsuzsanna programigazgató számolt be egy sajtótájékoztató keretében.
A tavaszi szünetben sem zárta be kapuit az Ifjúsági Színtér. A szervezők kvíz kérdésekkel és kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket, sőt még nyuszit is simogathattak.
Huszonkilencedik alkalommal tartotta meg tematikus napját a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola. A rendezvény ebben az évben a jótékonyságról és a testi-lelki egészségről szólt.
- Járdakorszerűsítés 2018-ban is - Rója szerint élménydúsabban, fiatalosabban kellene oktatni - Bepereli Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi és a makói kórház főigazgatója - A Hagymatikumba is ellátogatott a húsvéti nyuszi - Egy pontot szerzett az M-Foci Kft. - ”Mindig kéznél van a láb”
„A középiskolákban lazábban, élménydúsabban, fiatalosabban kellene oktatni” – emelte ki Rója István azon a lakossági fórumon, amelyet nemrégiben Arató Gergely volt oktatási államtitkár tartott Makón. Az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltje szólt arról is, hogy a diákok túlterheltségét nagymértékben csökkenteni kellene.
Közel 7 kilométernyi járdaszakasz fog megújulni ebben az esztendőben – tájékoztatott Farkas Éva Erzsébet polgármester a képviselő-testület egy héttel ezelőtt tartott rendes ülésén. A város vezetője beszámolt a program részleteiről, míg több képviselő arra kérte a település lakóit, hogy óvják és ápolják a már elkészült felületeket.
A Tavaszköszöntő Party első felvonására a határon túlról is érkeztek pihenni vágyók a Hagymatikumba. A gyerekeket kézműves foglalkozással és tojásvadászattal várták a szervezők Húsvét alkalmából.
Pert indít Dr. Kallai Árpád a vásárhelyi kórházat ért igaztalan rágalmak miatt a megyei jogú város polgármestere ellen. A főigazgató az egészségügyi intézmény udvarán megtartott sajtótájékoztatóján azt mondta, több mint 570 dolgozó érzi magát megalázva és földbe tiporva Márki-Zay Péter kijelentései miatt.
- Húsz éve vár Honvéd városrész a megújulásra - Döntött a testület a Kálvin utcai rendelő elbontásáról - A múzeumba is beköltözött a Húsvét - Rója szerint a makói hagyma versenyképességét növelni kellene - A természet szerelmesére, Mendei Árpádra emlékeztek
Húsz év alatt nem valósult meg az a terv, amelyet Honvéd városrész jelenlegi képviselője megálmodott. Most a kormánynak köszönhetően közel 1 milliárd forintból rehabilitálják a területet, ahová Húsvét alkalmából Lázár János is ellátogatott.
A magyar mezőgazdaság színvonalának emelése és a makói hagyma versenyképességének növelése az egyik kitűzött célja Rója Istvánnak. Az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltje mellett nemrégiben Gőgős Zoltán, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese állt ki, aki egy kormányváltás során partnerként tekintene Rójára agráriumkérdésekben is.
Tojásfestés, házi édességek és különböző kölnik készítése mellett nyuszikat is simogathattak a legkisebbek csütörtökön, a József Attila Múzeum húsvétra hangoló délelőttjén. A kíváncsi gyerekeket palacsintával várták, akik a számos kézműves foglalkozás mellett táncjátékokban is részt vehettek a Maros Táncegyüttes növendékeinek közreműködésével.
Márciusi ülésén döntött Makó város képviselő-testülete a Kálvin utcai rendelő épületének elbontásáról és az ott dolgozók átmeneti feladatellátási helyszíneinek kijelöléséről. Az új, háromrészes épület megvalósítására az idei költségvetésben 180 millió forintot különítettek el.
Családtagok, barátok és diákok voltak azok, akik az egy évvel ezelőtt elhunyt Mendei Árpádra emlékeztek meg az Espersit-házban. A természetjárás egyik makói apostolaként ismert pedagógus legnagyobb hobbija a fotózás volt, képeiből „A keresztfához megyek…” címmel nyitottak kiállítást.
A Continental ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. újból nyílt napra invitálta a kíváncsi érdeklődőket. A látogatók többek között a gyártási folyamatokkal, a termékekkel, illetve a vállalat minőségi szemléletmódjával ismerkedhettek meg.
Kilenc vendég népdalkörrel együtt ünnepelte tízéves fennállását a makói Nefelejcs Népdalkör a Hagymaházban. A zenei találkozón citerakísérettel énekeltek az együttesek, akik az ország különböző részeiről hoztak dalokat.
Tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a Pápay Endre Oktatási Intézmény jótékonysági bálja. A „Fogadj el” Alapítvány szervezésében lebonyolított rendezvény célja az iskolában tanuló diákok életének szebbé tétele, a számukra rendezett programok támogatásával.
„A makói és a hódmezővásárhelyi kórház integrációjának és közös együttműködésének köszönhetően az elmúlt időszakban összességében 11,7 milliárd forint támogatásban részesült” – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő egy sajtótájékoztató keretében. Az infrastrukturális korszerűsítés mellett az egészségügyben dolgozók béremelésére is nagy hangsúlyt fektettek, mely tendencia a jövőben is folytatódni fog.
Alig húsz napirendi pontot tárgyalt tegnap délelőtt március havi rendes ülésén Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A grémium többek között döntött a Kálvin utcai rendelőintézet elbontásáról, több vissza nem térítendő támogatás biztosításáról, a Makói Medáliák díj 2018. évi odaítéléséről, de tájékoztatókat is meghallgathattak a Járási Hivatal öt éves tevékenységéről, valamint az illegális migráció aktuális helyzetéről.
A „ Honvéd városrészi központ építése” című projekt keretében, többek között tizennégy otthon korszerűsödik. A Makó Város Önkormányzatának tulajdonában lévő bérlakások helyreállításáról Dr. Szilágyi Tímeával, az Innovációs és Városfejlesztési Iroda vagyoncsoportjának vezetőjével, valamint két érintett lakossal is beszélgetett stábunk.
- Megújuló önkormányzati bérlakások Honvédban - 11,7 milliárd forintból fejlesztették a makói és a hódmezővásárhelyi kórházat - Puskás Dániel veheti át idén a Makói Medáliák díjat - A gyerekek javára gyűjtöttek a Pápay Bálon - Az ének, amely a lelkeket gyógyítja - Betekintés a hűtő-fűtő csőszerelvényeket gyártók világába
- A magyar földért folyó küzdelem még nem ért véget - Lázár szerint a következő időszak legnagyobb feladata a bérfejlesztés - Kosárlabda a Tavaszi Sportheteken - Csikorgó kerekektől volt hangos városunk - A legjobb megelőzés az elrettentés - Borona Piknikkel a sikeres jövőért
A bérek emelkedése és a gyermekek születésének elősegítése az elkövetkezendő évek legnagyobb feladata Lázár János országgyűlési képviselő szerint. Az intézkedések növelnék a kistelepülések megtartóképességét és a régiót is tovább erősíthetik. A miniszter szombaton Óföldeákon, Földeákon és Maroslelén számolt be az eddigi eredményekről és további terveiről.
„A magyar föld védelmében folytatott küzdelmet nem nyertük még meg, új komoly ütközet előtt állunk” – jelentette ki tegnap Lázár János országgyűlési képviselő azon az apátfalvi agrárfórumon, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezete tartott. A miniszter szólt arról is, az április 8-ai választásnak a vidék jövője és sikeressége is a tétje
Immár második alkalommal gyűltek össze vasárnap a gépjárművek szerelmesei Makón a Tavaszi Évadnyitón. Az autós-motoros felvonulás nagy sikernek örvendett a résztvevők és a kilátogatók részéről egyaránt.
Egy délelőtt a kapcsolatépítés jegyében - röviden így is összegezhetnénk a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola által a szombati napon megrendezett, Borona Piknik névre keresztelt eseményt. Az intézmény végzős diákjai ugyanis megismerkedhettek az elhívott környékbeli gazdákkal és vállalkozásokkal, de számot adhattak saját tudásukról is. Mindezekre az iskola tanműhelye biztosított remek helyszínt.
Milyen veszélyei lehetnek az internetnek? Milyen egy nap a börtönben? –többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ azok a diákok, akik részt vettek a Makói Fiatalok Akadémiájának legutóbbi előadásán. A bűnmegelőzéssel kapcsolatban hivatásos rendőrök beszélgettek az érdeklődőkkel a Hagymaházban.
- Az egészség mindenkinek jár! - Lázár szerint eredmény csak akkor van, ha összefogás van - Tavaszköszöntő gyalogtúra - Több százan falatozhattak a város bográcsából - Egyeztettek a kiszombori elkerülő út nyomvonaláról - A Víz Világnapja a Makói Óvodában
„Hibának tartom azt, ha valaki úgy akar megnyerni egy választást, hogy a másikat szidja. Ez nem program, ettől még nem fog bővülni a Hagymatikum Gyógyfürdő, nem lehet fizetést emelni és vállalkozásokat támogatni” – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő legutóbbi makói fórumán. Emellett szólt arról is, hogy az április 8-ai választások tétje személyes ügyként és a haza szempontjából is sorsdöntő.
Egészségszűrések és tanácsadás várta szombaton a lakosságot a makói kórház járóbeteg szakrendelőjében, ahová Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is ellátogatott. Az ingyenes program sikeres volt, hiszen több mint százan vettek részt rajta.
A város egész évben igyekszik különböző kezdeményezésekkel segíteni a nehéz körülmények között élőket. Szombaton egy karitatív akció keretein belül mintegy hatszáz adag bográcsgulyást készítettek a rászorulók részére. A közös főzés, amely számos felajánlásból és rengeteg ember közreműködésével valósulhatott meg, a régi városháza udvarán kapott helyet.
Kékbe öltözött a Víz Világnapja alkalmából a Makói Óvoda Erdélyi Püspök utcai tagintézménye. A hagyományos rendezvényen a gyerekek változatos feladatokon és játékokon keresztül tanulhattak a víz és a környezetvédelem fontosságáról.
Közel húszan érkeztek pénteken Lázár János makói lakossági fogadóórájára. A miniszter az egyéni problémák és kérdések meghallgatása mellett a képviselő-testület tagjaival is egyeztetett a kiszombori elkerülő út nyomvonaláról.
- „Az IMF kis híján térdre kényszerítette Magyarországot” - A szűrés életet menthet! - Van még potenciál a mezőgazdaságban - Lányok rúgták a bőrt - Ünnepség Szikszai György tiszteletére - A Szentföld képekben
Március 24-én szombaton reggel 8 órától 14 óráig egészségszűrésekkel és tanácsadással várják az érdeklődőket a makói kórház járóbeteg szakrendelőjébe. A délelőtt folyamán többek között nőgyógyászati, urológiai és bőrgyógyászati szűrésre is lehet jelentkezni.
Gondolatban Jeruzsálem vagy Betlehem ősi utcáin is barangolhatott a hallgatóság a Máltai Esték legutóbbi, csütörtökön megrendezett eseményén. Biró István görög-katolikus parókus színes úti-beszámolót adott elő a József Attila Városi Könyvtár olvasótermében, melyet a Szentföldön tett zarándoklata során készült saját fotóival színesített.
A Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola dolgozói, valamint növendékei intézményük névadójára emlékeztek. A rendezvénynek az Újvárosi-Református Egyházközség gyülekezeti terme adott otthont.
„Az IMF kis híján térdre kényszerítette Magyarországot” – emlékeztetett Lázár János országgyűlési képviselő, utalva arra, hogy az április 8-ai választás tétje hazánk függetlenségének megtartása. Az elkövetkezendő négy évben azon szeretnének továbbdolgozni, hogy a multicégekkel szemben a hazai termékeket támogassák, állami beavatkozással olcsóbbá tegyék az energiát, és a bankszektor külföldi érdekeltségeit csökkentsék.
A mezőgazdaság és a föld a legnagyobb erőforrása ennek a térségnek – emelte ki Lázár János, országgyűlési képviselőjelölt kedden, a gazdakörben tartott lakossági fórumán. A kormány számos intézkedésével igyekszik a gazdák életét megkönnyíteni, támogatásokat nyújtani a számukra, hogy talpon tudjanak maradni és érvényesülhessenek a piaci versenyben.
- Már Makón is kézbesítik az Erzsébet-utalványokat - Fő cél az életminőség emelése - „Ha munka van, minden van” - II. Tavasznyitó Autós-Motoros Felvonulás - Kézművesek foglalták el a Hagymaházat - Gálamérkőzést játszott a Contitech Makói KC
A magyar kormánytól 2,7 millió hazánkban élő nyugdíjas kap immár harmadik alkalommal tízezer forintos Erzsébet-utalványt. A küldeményeket a Magyar Posta munkatársai folyamatosan kézbesítik az idősebbeknek, akik elsőként Budapesten vehették át a kabinet támogatását, utána Pest megyében, most pedig a vidéki települések kerülnek sorra, köztük Makó is.
„Gyűlöletből az lesz, hogy valakit le lehet váltani, de arra, hogy másnap mi fog történni, nincs válasz” – jelentett ki Lázár János országgyűlési képviselő tegnap a kiszombori művelődési házban tartott fórumán. A miniszter az elmúlt négy év eredményei alapján képzeli el a folytatást, így bejelentette, amennyiben bizalmat kap a választópolgároktól április 8-án, úgy támogatja a kiszombori elkerülő út megépítését is.
Hosszú évek tervezőmunkájának és a kitartó, közös összefogásnak köszönhető, hogy a 47-es főút Hódmezővásárhelyet északról elkerülő szakaszát a mai nap reggelén át tudták adni a forgalomnak. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az elkészült, 13,4 km hosszú úttest nagyban megkönnyíti majd a helyi polgárok életét, várhatóan napi 14-17 ezer járművel csökkenhet a belváros forgalma. A beruházás eredményeképpen a település zajterhelése, valamint a levegő szennyezettsége is jelentős mértékben javulni fog.
Második alkalommal rendeznek tavaszi évadnyitó, autós-motoros felvonulást a technikai sportok szerelmeseinek Makón. A gyülekező után a résztvevők konvojt alkotnak, majd rendőri felvezetés mellett egy jókora kört írnak le a városban.
A hagyományokhoz híven idén is megtartotta kreatív délelőttjét a Marosvidék Baráti Társaság, akik a megszokott módon a Hagymaház aulájába várták az érdeklődőket. A foglalkozás fő témája a Húsvét volt, így nem maradhatott el a tojásfestés és a színes asztali díszek készítése sem.
- Nem a rombolás, hanem az építés a cél - Aktívan az Országgyűlésben is - Kézbesítik az önkormányzat húsvéti ajándékát - Döntetlennel folytatta a bajnokságot a Makó FC - Nőnapi ünnepség a Szépkorúak Klubjában
„Gyűlöletből nem lehet országot, várost és jövőt építeni” – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő tegnap a makói gazdaköri székházban tartott fórumán, utalva arra, hogy az április 8-ai választás kapcsán túl sok az agresszió. Véleménye szerint, az esetlegesen ellenzéki összefogásból megalakuló új kormány helyett, hibáik és vétkeik ellenére még mindig a FIDESZ-KDNP a legjobb választás.
A kötelező betelepítési kvóta elutasítása, történelmi igazságtétel Csongrád-Csanád megyének, földosztási és városmodernizálási programok – csak néhány példa, amely Lázár János országgyűlési képviselő parlamenti munkásságát fémjelzik. A számos kezdeményezésből azokat gyűjtöttük össze, melyeket a miniszter maga is kiemelten fontosnak tart.
Igyekszünk odafigyelni a makói szépkorúakra, hiszen nagyon sokat köszönhet nekik a város – nyilatkozta Czirbus Gábor alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Az önkormányzati képviselők az utóbbi hetekben kezdték meg a húsvéti Erzsébet-utalványok kézbesítését a város nyugdíjasai számára.
A Megyeház utcai helyiségében tartotta meg nőnapi összejövetelét a Szépkorúak Klubja. A vendégeknek süteményekkel, üdítőkkel, az ünnepelteknek pedig egy-egy szál virággal kedveskedtek a jeles nap alkalmából.
- Tisztább levegő, csökkenő zajszennyezés - Makón is várják a SZEVIÉP károsultak kérelmeit - Elindultak a Tavaszi Sporthetek - „Itt az idő!” – múzeumi kiállítás 1848 emlékére - Rövid hírek
Gratulálok a vásárhelyi polgároknak, hogy egy 24 éves álmot közösen a kormánnyal meg tudtunk valósítani – mondta Lázár János országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján hétfőn, ahol a 47-es főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakaszának elkészültéről számolt be. Az út jelentős terhet vesz majd le a település válláról mind a közlekedés, mind pedig a környezetszennyezés tekintetében.
A Makói Művésztelep 1998-as anyagából állítottak össze kamara kiállítást a forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a József Attila Múzeumban. A megnyitón a „Tetten érhető múlt” című pályázat eredménye is kihirdetésre került.
Mint arról már korábban beszámoltunk a magyar kormány március ötödikén rendelte el a SZEVIÉP Zrt. fizetésképtelensége miatt veszteséget szenvedett mikro-, kis- vagy középvállalkozások rendkívüli állami kárrendezését mintegy 1,5 milliárd forint összegben. Az igénybejelentéssel kapcsolatos információkról a Makói Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese, Dr. Lakatos-Tóth Andor adott tájékoztatást stábunknak.
A Tavaszi Sporthetek keretében ismét a makói középiskolák csapatai küzdenek meg több alkalommal a legjobb helyezésekért. A rendezvénysorozat hétfőn a fiú labdarúgással rajtolt az Erdei János Városi Sportcsarnokban.
- Nem hagyhatjuk elveszni a ránk hagyott örökséget - Pálfordulás: Mucsi már tárgyalna a Jobbikkal - Lázár szerint a gyermekvállalás ösztönzése a legfontosabb feladat - Fontos rangadót nyert a Makó - Lázár János is elhelyezte a tisztelet virágait a térség több településén
„Minden gyermek után járó adókedvezményt, támogatást meg kell védeni az április 8-ai választáson” - ezt Lázár János országgyűlési képviselő jelentette ki a hétvégén tartott kötetlen beszélgetései során. A miniszter szombaton Csanádalbertin és Ambrózfalván, vasárnap pedig Pitvaroson számolt be az elmúlt négy év eredményeiről és további terveiről.
Történelmünk útjának fontos mérföldkövéhez érkeztünk. Úgy, ahogy magyarjaink 1848. márciusában – mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester a március 15-ei, városi megemlékezésen tartott beszédében. A Széchenyi téren összegyűlt ünneplő tömeg a délelőtt folyamán a Forgatós Táncegyüttes külön erre az eseményre koreografált előadását is megtekinthette.
Márki-Zay Péter nemrégiben megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester kinyilatkoztatta, hogy Dr. Kiss Attilát, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjét támogatja a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben az április 8-ai választáson. Lépésével azt az üzenetet közvetíti az új városvezető, hogy egyetlen párt mellé teszi le voksát. Mucsi Tamás szerint ezzel nagy hibát követ el.
Földeákon, Kiszomboron, de Csanádpalotán és Magyarcsanádon is járt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a nemzeti ünnepet megelőző napon, március 14-én. Az országgyűlési képviselő a települések vezetőivel közösen emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.
- „A haza függetlenségének ügye soha nem veszhet el” - Megmenekült a csődtől Csanádpalota - Történeti megmérettetés a múzeumban - Gyerekektől volt zajos a sporttelep - Az ég és a föld temploma
Apáink, nagyapáink nemzedéke hosszú évtizedek után a mai napon kaphatta meg a nekik kijáró kellő tiszteletet azok után, hogy a világháborúkban életüket áldozták a hazáért. Az elesett katonák helyreállított sírjainak és emlékművének felújítására és megáldására a Kálvária utcai katolikus temetőben került sor. Ezzel Makó Város Önkormányzata egy, több mint egy évszázados elmulasztott kötelességének tett eleget.
A tradíciókhoz híven a József Attila Múzeum az idén is megrendezte a ’48-as hősök nyomában elnevezésű vetélkedőjét. A rendezvényen a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola növendékei mérték össze tudásukat.
Mondhatni az ország másik végéből, Nyíregyházáról érkeztek azok a papnövendékek és elöljáróik, akik vasárnap tartottak Szent Liturgiát a görögkatolikus templomban. A makói hívek így a kispapokkal együtt kerülhettek közelebb a Húsvéti Titokhoz.
Megérkezett Csanádpalota számlájára az a 72 millió forint összegű gyorssegély, amelyet még Lázár János országgyűlési képviselő ígért a település pénzügyi gondjainak rendezésére – derült ki az országgyűlési képviselő hivatalos Facebook oldalán közzétett videójából. A kormány segítségének köszönhetően a város megmenekült a csődtől és a működésképtelenségtől.
Makói és térségi tanulókkal telt meg hétfő délután az Erdei Ferenc téri Sporttelep a hagyományos mezei futó diákolimpia alkalmából. A szikrázó napsütésnek és a tavaszias időjárásnak köszönhetően nagy örömmel mozogtak együtt a gyerekek, akik közül a leggyorsabbak kvalifikálták magukat a megyei döntőre.
- Megválasztották a szavazatszámláló bizottságok tagjait - A verselés ifjú tehetségei - Okos műhellyel is bővülni fog a Váll-Ker Kft. - Tanulói sikerek a KERI berkeiben - Újabb győzelmet aratott a Makói KC
Szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása, óvodai jelentkezés módjának és általános felvételi időpontjának meghatározása – többek között ezekről a halaszthatatlan ügyekről tárgyalt ma reggel a makói képviselő-testület. A rendkívüli ülésen továbbá az elektromos töltőállomások létesítéséről szóló korábbi határozatot is módosították.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett makói ünnepségsorozatot a vasárnapi istentisztelet nyitotta meg, ezt pedig hétfőn a hagyományos, Városi és Térségi Szavalóverseny eredményhirdetése követte. A versmondók a Koronában, egy díjátadó keretében vehették át jutalmaikat.
Két tanuló az elődöntőig menetelt, egy pedig az áprilisi döntőben is megmérettetheti majd magát az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói közül. Hétfőn büszkén számolt be az intézmény egy sajtótájékoztató keretében a tehetséges fiatalok kimagasló eredményeiről.
A Váll-Ker Kft. az elkövetkező öt évben is Európa legkorszerűbb kandallógyártó vállalkozása lehet egy hamarosan induló beruházásnak köszönhetően – mondta el Tóth István, a cég ügyvezetője múlt héten tartott sajtótájékoztatóján. A közel 1 milliárd forintos fejlesztés egy GINOP pályázat keretében valósulhat meg.
- Minden iskola váljon digitálissá - Nagy lehetőség áll a magyar nemzet előtt - Rendbe hozták a Kisposta tetejét - Nőnapi ünnepség Csanádpalotán - A környezettudatos nevelés gyermekkorban kezdődik
Vacsorával és a helyi előadó csoportok műsorával lepték meg a nőket Csanádpalotán. A rendezvényen részt vett Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntővel és egy szál virággal üdvözölte az ünnepelteket.
A Kossuth utca 66. szám alatti épületen, azon belül a Kispostán nemrégiben több javítás ment végbe közel egymillió forintból. A megvalósult eredményekről Kovács Sándor önkormányzati képviselőt és Farkas László kivitelezőt kérdezte meg stábunk.
Két éve indította útjára a Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Iskola Programot,mely arra hivatott ,hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is tudják fejleszteni digitális ismereteiket .A kezdeményezéshez a Makói Bartók iskola is csatlakozott . Az intézmény vezetője is jelen volt azon az eseményen ,melyen a projektben elért eddigi eredményekről és a jövőbeni tervekről is beszélt Deutsch Tamás miniszteri biztos és Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
Háromnapos kurzusra érkeztek óvodapedagógusok az ország több pontjáról a Makói Óvoda Erdélyi Püspök utcai intézményébe a múlthét folyamán. A résztvevőknek a környezettudatos oktatásról tartottak előadást, majd a tanultakat a gyakorlatban is kamatoztathatták.
A márciusi ifjaknak csak rövid időre sikerült elnyerni szabadságukat, most viszont újra nagy lehetőség előtt áll a magyar nemzet. „Az a kérdés, tudunk-e olyan világba csatlakozni, amelyre mindannyian már hosszú évtizedek óta várunk” – fogalmazott Lázár János országgyűlési képviselő a III. Polgári Bálon. A Forgatós Táncegyüttes műsorában is az 1848-as eseményeket idézte fel, megalapozva ezzel az est gondolatiságát.
- Hamarosan kézbesítik az Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak - Több mint 100 hektáron fejlesztik a makói ipari parkot - Nagyszabású térrehabilitáció a Deák Ferenc utcában - Az ország megvédése alapvető feladat - Tavaszköszöntő a Hagymaházban
Vona Gábor és Kiss Attila nem egyformán gondolkodnak a más pártokkal való párbeszédet illetően. Ez is kiderült azon a lakossági fórumon, melyet csütörtökön a Glorius Vigadóban tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje és helyi országgyűlési képviselő-jelöltje. Az este folyamán szó esett a be- és kivándorlás problémaköréről, de a bérunió szükségességéről és egy igazságos nyugdíjrendszer kialakításáról is.
Március 19-ét követően indulhat a makói ipari park fejlesztésének kiviteli közbeszerzési eljárása – ezt Farkas Éva Erzsébet polgármester jelentette be tegnap egy sajtótájékoztató keretében. A 107 hektáros terület közel teljes közművesítését mintegy 400 millió forintos támogatásból valósítják meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
A Magyar Kormány támogatásának és Lázár János országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően a neves építész, Makovecz Imre által megálmodott könyvtár munkálatai javában tartanak. A létesítmény környezetének rekonstrukciója szintén folyamatban van. A 2,66 milliárd forintot felölelő beruházás mostani állásáról, illetve a jövőbeli teendőkről Gilicze Ferenc műszaki vezetővel beszélgetett stábunk.
Március nyolcadikán, a nemzetközi nőnap keretében Makó Város Önkormányzata szintén tiszteletét és megbecsülését fejezte ki a szebbik nem iránt. A hölgyeket egy változatos műsorral, illetve sok színpompás és illatozó virággal ajándékozták meg településünk vezetőségének férfi tagjai.
Gazdasági eredmények, téli rezsicsökkentés, bevándorlás, magyar termőföld védelme – csupán néhány téma azok közül, amelyek szóba kerültek a legutóbbi Kormányinfón. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter továbbá beszélt arról is, hogy ismét 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, melyeket a következő hetekben kézbesíti a Magyar Posta.
Az elmúlt hetek rendkívül hideg időjárása miatt megnövekedett a családok gázfogyasztása, és ezzel együtt a rezsiszámla is. Ezért a kormány egy téli rezsicsökkentésről döntött – jelentette be tegnap Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook oldalán.
- Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány - Lázár szerint Makó lehet a magyar turizmus egyik meglepetés városa - Töretlen aerobikos sikerek - Nőnapot ünnepelt az MSZP Makó és Térsége Szervezete - Püspökök, akik forradalmárok voltak
Egy órán keresztül válaszolt tegnap Lázár János a Makó Híradó szerkesztőségébe érkező kérdésekre. Az online fórumon szó esett többek között a bevándorlásról, az április 8-ai parlamenti választásról, Makó városának jövőjéről, de azt is megtudhattuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hamarosan ellátogat Makóra.
A hagyományokhoz híven idén is Makó adott otthont az Aerobik Diákolimpia Kelet-Magyarországi döntőjének. Az Erdei János Városi Sportcsarnokban közel 250 versenyző mérettette meg magát, szebbnél szebb ruhákban, színvonalas produkciókkal.
Az MSZP Makó és Térsége Szervezete ünnepélyes keretek között köszöntötte a hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából. A rendezvény szerdán, a Glorius Vigadóban került megrendezésre, melynek folyamán a politikai gondolatok sem maradhattak el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország egyik legjelentősebb eseményeihez tartozik történelmünkben. A 170. évfordulóhoz közeledve egy konferenciát tartottak a Glorius Hotel előadó termében, ahol a helyi eseményeket az egyházak szemszögéből ismertették a jelenlévőkkel.
- Felújítják az óföldeáki erődtemplomot - Város a városban – a bevándorlás hatásai Bécsben - Egy hétig a gyerekek bőrében - Sokszínű alkotások kaptak otthont a Hagymaházban - Mélyvízben a CONTITECH Makói KC
Már második alkalommal tárták a publikum elé változatos kiállításukat a Makói Magán Zeneiskola Képzőművészeti Csoportjainak tehetséges növendékei. A tárlat anyaga a kiszombori, a földeáki és a Kálvin Téri Református Általános Iskola telephelyének anyagát öleli fel.
„Ha Magyarországra beengedjük a bevándorlókat és itt fognak élni, a mi városainkban, akkor ennek is bűnözés, szegényedés, kosz, piszok és lehetetlen városi körülmények lesznek a következményei, csakúgy, mint Bécsben” – jelentette ki Lázár János tegnap a világhálón közzétett videójában. A miniszter az osztrák főváros egy olyan kerületébe is ellátogatott, melyet gyakorlatilag elfoglaltak és saját képükre formáltak a migránsok.
A gótikus stílusú, 14. században épült óföldeáki templom állapotában főként az oldalfalak beázásai, illetve a tetőszerkezet problémái okoztak károkat. A felújításra több mint 83 millió forintot fordíthat a fenntartó, Szeged-Csanádi Egyházmegye.
Bombahatástalanítás digitális térben vagy papírhajtogatás kesztyűben – csak néhány tevékenység azok közül, amelyekre lehetőségük nyílt szülőknek és pedagógusoknak kedden, a Pápay Endre Oktatási Intézményben. A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete elnevezésű programba a makóiak is becsatlakoztak színes, interaktív foglalkozásaikkal.
- Igaz-e a hír: Rója visszalép? - A kormány kártalanítja a SZEVIÉP-károsultakat - 14 képviselő-jelölt lesz a szavazólapon - Nyugdíjas találkozó a prevenció jegyében - Örökzöld vígjáték a MATE előadásában - Telet űztek és tavaszt köszöntöttek
Csizmadobogás töltötte meg a Hagymaházat vasárnap a Maros Táncegyüttes hagyományos Télbúcsúztató és Tavaszköszöntő Gálaestjén. Változatos műsort tekinthetett meg a nagyközönség, amelyet tovább színesítettek a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek vizsgaelőadásai is.
Várhatóan 14 képviselő-jelölt méretteti meg magát az április 8-ai országgyűlési választáson a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben. A szavazólapon való megjelenés sorrendjét tegnap nyilvános ülés keretében sorsolta ki a Választási Bizottság.
A szegedi szocialista hatalom is okolható azért, amiért a SZEVIÉP Zrt. közel 400 vállalkozót károsított meg 10,5 milliárd forinttal. Az érintettek kifizetetlen munkadíjáért 8 éve küzd Szabó Bálint. A tegnapi kormányülésen áttörés történt az ügyben, ahol megszületett az a rendelet, mely szerint az állam 1,5 milliárd forinttal kártalanítja az azóta megmaradt 106 alvállalkozót.
Ismét felgördültek a Hagymaház függönyei, ugyanis a Makói Teátrum tagjai egy újabb klasszikus darabbal készültek a nagyérdemű számára. A Csontkomédia és a Hókirálynő produkciók után, Rejtő Jenő Jutalomjáték című, humoros művét vitték színpadra.
A világhálón terjedt el ma délelőtt az a hír, miszerint Rója István, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltje visszalép a Jobbikos Dr. Kiss Attila javára. Ezt az információt Márki-Zay Péter nemrégiben megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester édesapja posztolta a Facebook-on. Televíziónk az ügyben megkérdezte Róját, igaz-e a hír.
Tavaszi nyugdíjas találkozót tartottak a Hagymatikum Gyógyfürdőben. A vendégek a nap folyamán az intézmény hagyományos szolgáltatásai mellett ingyenes egészségügyi méréseket is igénybe vehettek, melyeket az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai végeztek el.
- Növekvő közbiztonság és csökkenő munkanélküliség - Összetartó az apátfalvi földműves közösség - "Kell egy kapus! Nekünk kettő van!” - A harmadik X-be lép a Makó Budo Klub - Rövid hírek
„Az irigység, a rosszkedvűség, a vetélkedés és az egymás ellenesség soha ne üsse fel a fejét legalább ebben a közösségben, és akkor Apátfalva népe jobb és boldogabb lesz” – ezt az útravalót adta szombaton Lázár János országgyűlési képviselő a gazdabálon megjelenteknek. A Faluházban a hagyományokhoz híven ezúttal is szép számmal összegyűltek a helyi földmívesek, akik a házi pálinkák kóstolása után éjszakába nyúló mulatságot tartottak.
Az embereknek dolgozniuk kell, ez a boldogulás egyetlen módja – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő Fogadóóra című műsorunkban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kitért, hogy a munkanélküliségi arány csökkentése mellett a közbiztonság területén is jelentős javulás mutatható ki.
Megtartotta ez év első sajtótájékoztatóját a Makó Budo Klub. Márton Imre, az egyesület elnöke többek között beszámolt az eddig történtekről valamint a jövőbeli tervekről.
- Élő bejelentkezés a magyar-román határról - Hétvégi meccsdömping - Makón kezdte meg kampányát Lázár János - Az önmagunkhoz vezető út - Óvodai csalogató - Rövid hírek
A nyílt napok sorozatába a Bárka Református Óvoda is becsatlakozott és megnyitotta kapuit, hogy a bölcsisek és szüleik bepillantást nyerjenek az intézménybe. Az érdeklődőket a leendő óvónénik és daduskák fogadták.
Lázár János ma délelőtt a makói támogató aláírások gyűjtését követően a magyar-román határra ment, ahonnan élőben bejelentkezett a nemrég elindított hivatalos Facebook oldalán. Az országgyűlési képviselő-jelölt itt kiemelte, a Maros-parti város után azért ide vezetett az első útja, mert az április 8-ai választás tétje, hogy ki védi majd meg az országot.
Ismét városunkban járt Magyarország egyik legismertebb pszichiátere, Dr. Csernus Imre. A Hagymaház közönségének egy érdekes témát hozott, ugyanis előadása a Találd meg önmagad! címet kapta.zető út
Makó belvárosában kezdte napját Lázár János, aki az április 8-ai választáson a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben újraindul a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjeként. A politikus szakadó hóesésben bíztatta az arra járókat, hogy szavazatukat azokra adják, akik garantálni tudják az ország biztonságát.
- Makóra kerül az egykori Csanád vármegye iratanyaga - Egy modern közösségi ház épül a Honvéd városrészben - Makó regionális centrummá válhat - Elégett a kiszebáb - Farsangi kavalkád a Zöldértben
Sajtótájékoztatóval egybekötött terepbejárást tartottak ma délelőtt a Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyének leendő épületében. Itt Farkas Éva Erzsébet polgármester és Biernacki Karol megyei igazgató bejelentette, hosszú idő után újra visszakerül városunkba az egykori Csanád vármegye iratanyaga.
Dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő fórumán a polgárok széleskörű tájékoztatást kaptak a 3-as választókerületben már végbement fejlesztésekről, illetve a még tervben lévő beruházásokról. A legnagyobb hangsúlyt így a Honvéd projektre fektették.
A határon túli magyar területekkel való együttműködés erősítése mindenféleképpen fontos, ebben Makó egy regionális centrum lehet – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Fogadóóránkban. A beszélgetés során az országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy az ország keleti része bővelkedik tartalékokban, amelyekre megéri alapozni a jövőben.
Alig öt hét van hátra az április 8-ai voksolásig, a pártok pedig már erőteljes kampányba kezdtek. Ennek egyik témája a bevándorlás kérdésköre, amely kiemelten fontos a makóiak és a térségben élők számára a határ közelsége miatt. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a Csongrád megyei 4-es számú választókerület három országgyűlési képviselő-jelöltjét, valamint Mucsi Tamást, aki a DK országos választási listáján szerepel. A korábban tett nyilatkozatokhoz képest, néhány esetben elmozdulás tapasztalható.
Kolompokkal és kerepelőkkel űzték el a telet szombaton a Mohácsi busók Makóról. A maskarások táncosokkal és lovasokkal vonultak fel a város utcáin, majd a József Attila Múzeum skanzenjében mulatsággal várták az érdeklődőket.
A Zöldért étterem adott otthont idén a Roma Nemzetiségi Önkormányzat farsangi ünnepségének. A mulatságon jelmezversenyre és kézműves foglalkozásokra is sor került.
- Testközelben a történelem - Számos probléma kerül majd orvoslásra - A Hagymatikumban is búcsút intettek a télnek - Makói és térségi diákok mérték össze ügyességüket a KERI-ben
A kommunizmus máig tartó hatása, egy rendszerváltó szemszögéből című beszámolójával várta az érdeklődőket Simon István az Ifjúsági Színtérben. A hétvégi eseményen az előadó, többek között személyes élményein keresztül kalauzolta el a közönséget a múlt nagy eseményeibe.
Modernizált iskolaépületek, szűkös parkolóhelyek – csak néhány téma azok közül, amik szóba kerültek kedden Czirbus Gábor alpolgármester lakossági fórumán. A képviselő a Hagymaház pódium termébe várta a 7. választókerület lakóit.
Neves fellépőkkel, köztük Szikora Róberttel, dallamos zenékkel, ötletes jelmezekkel, finom falatokkal és megannyi színes programmal fogadták a Hagymatikumba látogatókat a múlt hétvégén. A farsangi rendezvényen a vígasságé, valamint a felhőtlen kikapcsolódásé volt a főszerep.
7. és 8. osztályos tanulók vetélkedtek a legjobb helyezésekért a KERI hagyományos sorversenyén. Az előző évekhez hasonlóan a változatos feladatok mellé remek hangulat párosult.
- Megújult a kultúra temploma, ami összeköti az eget és a földet - A választás tétje: bevándorlóországgá válik-e Magyarország? - Toroczkai szerint Soros György egy spekuláns - Meridiánnal az egészségért - Polgári Bál a jótékonyság jegyében
A FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete és a Jobb Makóért Egyesület idén is megszervezi hagyományos polgári bálját. A kezdeményezés céljairól és történetéről Weszely Tamás beszélt stábunknak.
A 2018. évi tavaszi parlamenti választás tétje, hogy Magyarország bevándorlóországgá válik-e, vagy megőrzi saját nemzeti identitását, nyelvi egységét – erről Lázár János országgyűlési képviselő Fogadóóránkban beszélt televíziónknak. Mint mondta, a makóiak a határ közelsége miatt különösen érzékelik ezt a problémát, ezért fontosnak tartja, hogy a képviseletükre jelentkező jelöltektől világos és egyértelmű választ kapjanak.
Toroczkai László, a Jobbik alelnöke szombaton Makóra látogatott, ahol Dr. Kiss Attila országgyűlési képviselő-jelölttel tartott lakossági fórumot a Korona földszinti termében. A közel három órás gyűlés középpontjában a migráció és Soros György állt.
Újabb sportolási lehetősége nyílt a hétvégén az idősebb generációnak arra, hogy aktívan töltsék el szabadidejüket. A szombati napon a fitt délelőtt keretében mozoghattak egy jót az érdeklődők az Erdei János Városi Sportcsarnokban, ahol egy meridián tornát követően Lóránth Kata zenés, gyakorlati óráján is részt vehettek.
Két évtizeddel a megépítése után régi-új pompájában tündököl Makovecz Imre Kossuth-díjas építész első makói építménye, a Hagymaház. A kultúra templomának teljes körű felújítása mintegy 130 millió forintból az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Makovecz Imre Alapból került megvalósításra. Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjét követően a nagyérdemű három fúvószenekar ünnepi műsorát hallgathatta meg.
- Batyus bálon ünnepeltek a szépkorúak - Időközi polgármester-választást tartottak Vásárhelyen - Lázár szerint egy országgyűlési képviselőnek az a dolga, hogy segítsen az embereken - Összetartás határok nélkül - Csörgőlabda mérkőzésen vettek részt a KERI tanulói
Almási István novemberi halála miatt időközi polgármester-választást tartottak vasárnap Hódmezővásárhelyen. A voksolást nagy érdeklődés övezte, kiugróan magas részvételi aránnyal zárult. A szavazatok megszámlálását követően sokak által meglepő eredmény született.
A Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja már évek óta sikeresen folytatja a Máltai esték című előadássorozatát, amely jelenleg futó évadában a határon túli magyarokkal foglalkozik. A legutóbbi előadásra csütörtökön került sor a József Attila Könyvtárban, amelyre Romániából és a Szerbiából is érkeztek vendégek
Lázár János 16 éve végzi országgyűlési képviselőként munkáját, 2014 óta már három járás 19 települése tartozik választókerületéhez. Mint ismeretes, az április 8-ai választásokon újra megméretteti magát, ehhez kapcsolódóan március 1-jén kezdi meg kampányjáró körútját, ahol személyesen számol majd be eddigi munkájáról és jövőbeli terveiről. A politikus szerint egy országgyűlési képviselőnek az a dolga, hogy meghallgassa az embereket és segítsen nekik – erről Fogadóóránkban beszélt televíziónknak
Makó város képviselő-testülete farsangi batyus bálra várta a település szépkorúit szombaton az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Az este a jókedv és a zene, a finom falatok és italok jegyében telt, a megjelenteket Farkas Éva Erzsébet polgármester ajándékcsomagokkal is meglepte.
- 400 millió forintba kerül a Makó-Hódmezővásárhely közötti kerékpárút - Lázár hangos, erős és vitatkozós kampányra számít - Különleges műsorral készülnek a felújított Hagymaház átadására - Örömmel fogadták a makóiak Lázár János beszámolóját - Csontokra bukkantak a múzeumban - Ágak-bogak-gyökerek
Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban jelentette meg képviselői beszámolóját, melyben az elmúlt évek makói vonatkozású fejlesztéseiről ad tájékoztatást. A város lakói szívesen vették kezükbe a kiadványt és elégedettek voltak, látva, hogy a Maros-parti település dinamikusan fejlődik.
Makovecz Imre Kossuth-díjas építész egyik leghíresebb makói épülete, a Hagymaház 130 millió forintból újult meg. Ezen apropóból a szervezők egy nagyszabású koncerttel várják a nagyérdeműt az intézmény átadó ünnepségén.
Az április 8-ai országgyűlési választásig alig öt hét van hátra. A Csongrád megyei 4-es számú választókerületben újrainduló Lázár Jánost már nyilvántartásba vette a Választási Bizottság, így március 1-jén megkezdi kampányának azon részét, amely során az elmúlt időszakban elvégzett munkájáról és jövőbeni célkitűzéseiről számol majd be személyesen mind a 19 településen. A politikus hangos, erős és vitatkozós kampányra számít – erről Fogadóóránkban beszélt televíziónknak.
Kisebb vita alakult ki a legutóbbi lakossági fórumon, melyet Gáspár Sándor önkormányzati képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester tartottak. A Makó-Hódmezővásárhelyet összekötő kerékpárutat még el sem kezdték építeni, máris többen kifogásolják annak belterületi szakaszát.
Kisvárdai Lajos fafaragó mester munkáiból nyílt kiállítás a József Attila Városi Könyvtárban. A 71 esztendős Lajos bácsi a megnyitón életéről és munkásságáról is beszélt stábunknak.
Hétköznapi használati tárgyak, fegyverek és ékszerek - csak néhány példa azokból a bronzkori, régészeti leletekből, amelyeket most egy időszakos tárlat keretein belül tekinthet meg a művelődni vágyó közönség. A József Attila Múzeum ad otthont a miskolci Herman Ottó Múzeum kiállítási anyagának, melynek megnyitójára a csütörtöki napon került sor.
- Tovább tombol az influenzajárvány - Járdáktól a sportpálya pazarló kivilágításáig - Lezárult az ivóvízminőség-javító projekt vizsgálata - Továbbra is kedvezményesen lehet üzlethelyiséget bérelni a Csipkesoron - Különleges irodalomóra a JAG-ban - Sulivilág a Bartókban
A járdák felújítása, parkolási gondok, fanyesés és az Erdei Ferenc téri sportpálya pazarló kivilágítása – ezek voltak a legégetőbb panaszok az 5. számú választókerület tegnapi lakossági fórumán. A lehetséges megoldásokról ezúttal Farkas Éva Erzsébet polgármester és Marosvári Attila önkormányzati képviselő tájékoztatták az érdeklődőket.
Csongrád megyében az elmúlt héthez képest tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma, ami azt jelenti, még mindig a járványküszöb túloldalán vagyunk. A vírusos eredetű betegség általában novembertől egészen áprilisig tart, a legtöbb fertőzést januárban és februárban regisztrálják.
Lezárult a 17 települést érintő „Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Projekt„ kivitelező felelősségét firtató vizsgálat – értesült a Délmagyarország című napilap. Ezzel elhárult az akadály a 950 millió forint állami támogatás folyósítása elől, melyet azért biztosítanak, hogy a közel négy éve húzódó botrány végére pont kerüljön, és a problémák orvoslását követően a szakhatósági előírásoknak megfelelő, egészséges ivóvizet nyújtsanak az itt élőknek.
Makó város képviselő-testülete idei első, februárban megtartott rendes ülésén döntött arról, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 2018-ban sem emelkednek a nem lakáscélú ingatlanok bérleti díjai. Emellett továbbra is 20%-os engedményt vehetnek igénybe azok az üzlettulajdonosok, akik a határidőket betartva rendezik fizetési kötelezettségüket az önkormányzat felé.
A Magyar Írószövetség kezdeményezésének köszönhetően most először, február tizennyolcadikán, neves regényírónk, Jókai Mór születésnapján ünnepeltük hazánkban a Magyar Széppróza Napját. Ezen jeles alkalomból, Janáky Marianna író és költő rendhagyó irodalomóráján szerezhettek újabb ismereteket a Makói József Attila Gimnázium diákjai.
- Nyitott ajtók a polgármesternél - A járdák már jók, a közbiztonság még nem - Rendkívüli ülésen tanácskozott a képviselő-testület - 1300 aláírást gyűjtött össze egy nap alatt Lázár János - Sima győzelem a férfi kézilabdázóknál - Kerékpárúttal a sokszínű infrastruktúráért
Fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester hivatali irodájában. A város vezetőjét most is leginkább szociális és lakhatási problémákkal keresték fel, de új vállalkozás elindításával, sőt a Honvéd városrész rehabilitációjával kapcsolatban is érkeztek érdeklődők.
Problémák sokaságát sorolták a 6-os választókerület lakói a kedd este tartott fórumon. A megoldásokat Toldi János önkormányzati képviselő, valamint Farkas Éva Erzsébet polgármester ismertette. A körzet legjelentősebb beruházásáról is szó esett, melyet személyesen a tervezők mutattak be az érdeklődőknek.
A kettős emberhátrány ellenére is gálázott a CONTITECH Makói KC a tavaszi szezon legelső mérkőzésén. A férfi kézisek kiemelkedő védelmüknek köszönhetik sikerüket.
Az április 8-ai országgyűlési választáshoz kapcsolódóan hétfőn kezdődött az ajánlások összegyűjtése, és tegnap a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben újrainduló Lázár János már 1300 darab aláírást le is adott a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Helyi Választási Irodájában. Az országgyűlési képviselő-jelölt a következő négy évben a legfontosabb feladatának az emberek segítését és a haza védelmét tartja.
Ma reggel Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülésen vitatott meg több fontos napirendi pontot. A Polgármesteri Hivatal nagytermében szó esett többek között a város 2017. évi költségvetésének módosításáról és Farkas Éva Erzsébet polgármester béren kívüli juttatásának sorsáról is.
Február 21-én kezdődtek meg a Maroslelét, Makót és Hódmezővásárhelyt összekötő kerékpárút építési munkálatai. Lázár János országgyűlési képviselő Maroslelén elmondta, véleménye szerint a környékbeliek számára sok új lehetőséget kínál majd a beruházás.
- 18 millióból újul meg az SZTK mögötti parkoló - 40 millió forintból újult meg a maroslelei bibliotéka - Sulivilág a Bartókban - Jobbikkal vagy anélkül? - Rangadót vesztett a Makói KC
Hivatalosan is megkezdődött a kampány az április 8-ai országgyűlési választásokra. A Csongrád megyei 4-es számú választókerületben a múlt héten az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Rója István is bemutatkozott, ahol a DK is jelen volt, mint támogató szervezet. A sajtótájékoztatón a két párt között több kérdésben is véleménykülönbség merült fel, melyet nem rejtettek véka alá. Ilyen volt a Jobbikkal való összefogás lehetősége, melyre három különböző választ is kaptunk.
Évtizedes problémát orvosol a makói kórház egy nyertes pályázatnak köszönhetően, mely során bruttó 18 millió forintból megújítják a szakrendelő intézet mögötti parkolót. Ezt követően az intézmény környezetének közlekedési rendjét is átalakítják – derült ki azon a mai sajtótájékoztatón, amelyet Weszelyné Véghseő Henriett önkormányzati képviselő és Dr. Nagy Jenő telephely igazgató főorvos tartottak.
Az, hogy valaki kistelepülésen lakik, nem jelenti azt, hogy ne élhessen minőségi életet: a tudást hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára. Ezt mondta Lázár János Maroslelén, ahol egy megújult könyvtárat adtak át. Az épületet 40 millió forintból építették újjá, mely mostantól az olvasás élményén túl közösségi térként is szolgál majd az itt élőknek.
Ma reggeltől már újra a Justh Gyula utcai orvosi rendelőben fogadják a betegeket Újvároson. A mintegy 42 millió forintból teljes körűen felújított intézményt Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kádár József önkormányzati képviselő is megtekintették.
Lezárult a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének Sulivilág programsorozata. A foglalkozásokon az óvodások megismerkedhettek az iskola tanítóival, valamint az intézmény légkörével.
- Megkezdték a rendelést a felújított újvárosi rendelőben - 18 térségi település polgármestere támogatja Lázár Jánost - Adományosztás a Hunyadi utcában - Az elmúlt 4 év makói eredményei 19 oldalon - Jó formában a Makó FC a bajnoki rajt előtt
Földeák Község Önkormányzata polgármesteri találkozóra invitálta a Csongrád megye 4-es számú választókerületéhez tartozó települések vezetőit. A rendhagyó eseményen a jelenlévők egy nyilatkozat aláírásával szentesítették elkötelezettségüket Lázár János, a térség országgyűlési képviselője mellett. Ezt követően a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszönetet nyilvánított a támogatásukért és az eddig végzett közös munkáért.
Lázár János országgyűlési képviselő értékelő kiadványt tárt a nyilvánosság elé, melyben az elmúlt évek makói eredményeiről, sikereiről és jelenleg is folyamatban lévő projektjeiről tájékoztatja a lakosságot. A füzet számszerűsítve számol be többek között a helyi kórház- és iskolafejlesztésekre fordított keretösszegekről, a városba érkező támogatásokról, de a miniszter parlamentben tett indítványairól és felszólalásairól is tájékozódhat az olvasó.
Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot indított a magyar kormány az Európai Unióval közösen, melynek keretén belül adományosztásra került sor csütörtökön, a Hunyadi utcában. A tartós élelmiszereken felül az újszülöttek gondozásához elengedhetetlen eszközöket is biztosítanak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád megyei kirendeltségének munkatársai.
- Jelölt már van, a program még várat magára - Mesterségek a makói múzeumban - Boldog iskola, boldog óvoda - Hétvégén rajtol a kézilabda bajnokság - Rövid hírek térségünkből
Bár már tavaly augusztusban Botka László, az MSZP akkor még miniszterelnök-jelöltje bemutatta Rója Istvánt, mint a Csongrád 4-es számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltjét, ma Buzás Péter, az MSZP helyi elnöke újra megtette ezt. Mint köztudott, Mucsi Tamás visszalépett Rója javára, mindezek ellenére a két párt között több véleménykülönbség is felmerült a sajtótájékoztatón.
Megtartotta nyílt nap sorozatát a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola. Míg az ovisok a jövendőbeli tanítókkal ismerkedtek meg, a jelenlegi diákokat szüleik figyelték érdeklődve.
Kőműves, burkoló, valamint festő szakos tanulók bővítették tudásukat hat hónapon keresztül a József Attila Múzeumban. Az „Újratervezés” mintaprojekt keretén belül szakmai előadásokon, kirándulásokon vettek részt a nebulók, melyeknek köszönhetően a leendő hivatásuk csínját-bínját is elleshették.
- Repkedtek a milliárdok, újabb beruházások jöhetnek - Állnak a falak, már a tetőt építik az új könyvtárnál - A gyerekek szociális jólétének és életminőségének javítása a cél - Makó városában húszezer választópolgár szavazhat - Élelmiszert és ruhát osztott a Romano Kraj Jogvédő Egyesület - „Menő iskolává” válik a JAG
A Nemzeti Választási Iroda az országgyűlési képviselő választásokról szóló értesítő küldeményeit a Magyar Posta nemrégiben kezdte el kézbesíteni az érintett 7,9 millió választópolgárnak. A tájékoztatót február 19-ig kell megkapniuk, mely a választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról ad információkat.
Javában tart a „Nem vagy egyedül, avagy óvodai és iskolai szociális segítés fejlesztése a makói járásban” című projekt, melyet a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény valósít meg nyolc köznevelési létesítmény bevonásával. A sokrétű pályázatban résztvevő felek egy sajtótájékoztató keretében számoltak be az eddigi eredményekről és a további tervekről.
Gyakorlatilag száz százalékban elkészültek az új könyvtár falai – derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő tartottak. A munkálatok ütemterv szerint haladnak, a bibliotékát várhatóan 2019 első felében adják át az kultúrakedvelőknek.
Gyakorlatilag száz százalékban elkészültek az új könyvtár falai – derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő tartottak. A munkálatok ütemterv szerint haladnak, a bibliotékát várhatóan 2019 első felében adják át az kultúrakedvelőknek.
A Romano Kraj Jogvédő Egyesület és a Johannita Segítő Szolgálat többek között rendezvényekkel, képzésekkel és adományokkal próbálja segíteni a rászoruló kisebbséget. Szervezésükben közel egy tonna ruhát és több száz élelmiszercsomagot osztottak ki szombaton a makói Bethlen utcában.
A Makói József Attila Gimnázium kettő másik, szintén a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ szárnyai alatt működő iskolával közösen új, „Modern tudás, menő iskola” elnevezésű EFOP projektbe kezdett. A hosszútávú együttműködés nyitórendezvénye kedden került megrendezésre a Glorius Vigadóban, ahol a résztvevők az intézmények bemutatkozásai után egy, a jelenkor oktatási sajátosságairól szóló előadást is meghallgathattak.
- Makó, a gyarapodó város - Támogatja cégeit a makói önkormányzat - A család egy híd a múlt és a jövő között - Zárónapjához érkezett a „Hagyma-Ma” mintaprojek - Alakformálás a KERI tornatermében
Újváros fejlesztésének terveiről, valamint a jelenlegi beruházásokról is beszámolt kedden Kádár József önkormányzati képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester. A lakossági fórumon többek között elhangzott, hogy új parkolókat alakítanának ki a Justh Gyula utcában, emellett az épülő kézilabda munkacsarnok alaprajzát is ismertették a jelenlévőkkel.
344 millió forint működési támogatást szavazott meg a grémium az önkormányzati fenntartású cégek költségvetéséhez a legutóbbi testületi ülésen. Míg a tavalyi évhez képest a Hagymaház és az Erdei János Városi Sportcsarnok idén 15 millió forinttal kevesebből gazdálkodhatnak, addig a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. a megnövekedett feladatok ellátása végett 62 millió forinttal kap többet.
Alakformálás, zsírégetés, jobb kondíció - az ezekre való törekvés mindegyike megjelent a vasárnap délutáni ingyenes edzésen az „Ezt válaszd!” keretén belül. A KERI tornaterme négy hónapja közel száz mozogni vágyóval telik meg minden hétvégén, hogy együtt égessék el kalóriájukat.
Megtartotta beiskolázási délelőttjét a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye a jövendőbeli elsősök számára. Az érdeklődők a matematika és a magyar nyelv tanóráival ismerkedhettek meg, valamint bepillantást nyerhettek az iskola mindennapjaiba.
A József Attila Múzeumban tavaly szeptemberben indult útjára a „Hagyma-Ma, Újratervezés, Testhönálló textíliák” elnevezésű mintaprojekt, amely most a végéhez közeledik. A kezdeményezés hagymatermesztéssel foglalkozó szekciójának záróeseményét hétfőn tartották a múzeumban, amelyen ez alkalommal a Pápay Endre Oktatási Intézmény kertész tanulói mellett egyetemi hallgatók is részt vettek.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Makói Csoportjának szervezésében tartott előadást Bíró László római katolikus püspök. Az előadó a család fontosságáról beszélt a nagyérdeműnek a Korona Dísztermében a Házasság hete programsorozat kapcsán.
- Közel 6 millió forintból bővült a makói kórház eszközparkja - 60 szalagot tűztek fel a Galamb iskola bálján - Lázár szerint a JOBBIK saját magát járatja le - Évek óta növekedést mutat a ContiTech
A Continental ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. eredményei évről-évre komoly fejlődést mutatnak. A több fronton is innovatív lehetőségeket kereső vállalat a 2017-es időszakot pozitívan zárta, 12%-os árbevételt könyvelhetett el. Projektjeiken keresztül igyekeznek bebiztosítani egy fenntartható fejlődési modellt a jövőre nézve.
A Jobbik szerint a kormány falurombolásra készül a magyar önkormányzatiság felszámolásával – írja a makohirado.hu egyik újságírója cikkében. Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint a párt nemrégiben levélben fordult néhány kistelepülés vezetőjéhez, melyben önállóságuk miatt aggódnak. Lázár János országgyűlési képviselő ezt az évek óta rendre felbukkanó híresztelést a Kormányinfón ismét cáfolta, véleménye szerint a JOBBIK ezzel csak saját magát járatja le.
Makón a szalagavatók 2018-as sorát a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola zárta. Ünnepélyes keretek között hatvan végzős diák kapta meg szalagját.
Közel 3 millió forint gyűlt össze Szentpéteri Csilla zongoraművész tavalyi jótékonysági koncertjén, melyet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is megtoldott ugyanekkora összeggel. Az ebből vásárolt eszközöket a Makói Kórház Szent István termében mutatták be a sajtó képviselőinek.
- Megkezdődik Honvéd infrastrukturális fejlesztése - Czirbus Gábor kérdése a makói ellenzéknek: „Vásárhely kié?” - A polgármester is köszöntötte 90. születésnapján Jámbor Zoltánt - Választ várnak az MSZP makói iroda vezetőjétől - Közel száz végzős tanulón díszelgett a zöld gomb - Eredményes évet zárt a József Attila Múzeum 2017-ben
Egy pártsemleges kampányban mit keres a Magyar Szocialista Párt Makói Szervezetének iroda vezetője? – ezt a kérdést vetette fel Csávás Antalnak címezve a testületi ülést követő sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor, a FIDESZ helyi elnöke. Televíziónk megkereste az érintettet is, hogy reagáljon az elhangzottakra.
Jámbor Zoltánt 90. születésnapján köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő. A jeles alkalmon oklevéllel és tortával kedveskedtek a szépkorúnak, aki a beszélgetés során felidézte életének fontosabb állomásait.
A Makói József Attila Gimnázium tizenkettedikes tanulói az Erdei János Városi Sportcsarnokban ünnepelték felnőtté válásuk egyik legmeghatározóbb eseményét, a Gombavató bált. A teltházas rendezvényt látványos táncprodukciók, változatos zenei előadások, valamint megindító pillanatok tarkították.
készítette: Borka Péter Facebook: https://www.facebook.com/makoivtv/ Honlap: https://makotv.hu/ Videó csatorna : https://www.youtube.com/MakoiVTV
Makó Város Önkormányzata 2018. január elsején elindította a „Honvéd városrészi központ építése” című projektet, mely megvalósítására 730 millió forint Európai Uniós támogatás áll rendelkezésre. A pályázat során történő infrastrukturális fejlesztések részleteiről egy megbeszélés során értesültek a Támogató Csoport tagjai.
Vásárhely kié? – tette fel a kérdést Czirbus Gábor a legutóbbi testületi ülésen az ellenzéki képviselőknek, utalva arra, hogy az MSZP Makói Szervezetének iroda vezetője egy fotó tanúsága szerint a függetlenként induló Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt mellett kampányol. Az alpolgármester továbbá arra is választ várt, mi az oka annak, hogy a DK és a pártokhoz állítólag nem kötődő jelölt ugyanazzal a szlogennel hirdeti magát.
Eredményes évet tudhat maga mögött a makói közgyűjteményi intézmény. Tavaly közel 17000 fő látogatott el a József Attila Múzeumba, mely 2500-al több, mint 2016 folyamán.
- 160 millió forintból folytatódik a járdafelújítási program - Nyilatkozat az illegális bevándorlás elutasításáról - Testközelben a miniszterrel - Czirbus: „Makó nem kér a kötelező betelepítésből! - „Lelkemben Korea” - Új köntösbe bújt az újvárosi orvosi rendelő - Mintaprojektet zárt a József Attila Múzeum
Lázár János, a térség országgyűlési képviselője a napokban indította útjára honlapját, ahol szinte minden, a politikussal kapcsolatos írott és képi anyag hozzáférhető az érdeklődők számára. Többek között egy nyolc részes videósorozat is megtekinthető az internetes oldalon, amelyben a képviselő egy egész hetét kísérheti végig a néző, ahogy nem csupán politikusként, de férjként és kétgyermekes apaként is megállja a helyét.
Megkezdődött az idei évi első lakossági fórumsorozat. A Bajza utcai iskolában Dr. Hadik György önkormányzati képviselő Czirbus Gábor alpolgármesterrel közösen várta a 4-es számú választókerület polgárait. A tegnap esti eseményre több észrevétellel, valamint kéréssel érkeztek a lakosok.
„Török Miklós és Gáspár Sándor képviselők kiálltak a kötelező betelepítési kvóta mellett, és ezzel együtt elfogadták azt is, hogy Makóra migránsokat telepíthessenek be” – így reagált ma délután a legutóbbi testületi ülésen történtekre Czirbus Gábor, a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség helyi elnöke sajtótájékoztatóján.
Közel másfél órás vita alakult ki az év első makói testületi ülésén az illegális bevándorlás és az azt támogató szervezetek, bevándorlást szervező irodák elutasításáról szóló nyilatkozat tárgyalása során. A képviselők többsége a kezdeményezés mellé állt, míg Gáspár Sándor és Török Miklós nem értett egyet az abban foglaltakkal.
Véget ért a József Attila Múzeum „Testhönálló textíliák” című mintaprojektje. A hétfői záró alkalmon a diákok felidézték a tanultakat, valamint egy tapasztalataikat összegző kérdőívet is kitöltöttek.
Belülről és kívülről is teljesen megújult a Justh Gyula utcai orvosi rendelő. Az ÁNTSZ felé az átadás már megtörtént, jelenleg a bútorok elhelyezése és összeszerelése folyik. A rendelés február 19-én kezdődik meg a korszerűsített intézményben.
Czibolya Kálmán filmvetítésekkel gazdagon illusztrált előadására került sor hétfőn a Szent István Szabadegyetem keretében. A „Lelkemben Korea” című alkalmon a Makói Videóműhely vezetője az ázsiai országgal kapcsolatos alkotásaiból válogatott.
- Lázár az ivóvízminőség-javító programról: „Az előző városvezetés legdurvább hagyatéka!” - Befejeződött a Hagymaház felújítása - Vélemények ütköztek az év első rendes testületi ülésén -Látogatási tilalom a megyei kórházakban - A JAG tanulói is táncra perdülnek - Új mérőlabort kaptak a Návaysok
A JUGYU és a KERI szalagavatója után a Makói József Attila Gimnázium végzős diákjainak tűzik fel a zöld gombokat. A fiatalok már izgatottan várják, hogy az elegáns öltönyökben és a fehér menyasszonyi ruhákban bemutathassák, amit a táncórákon tanultak.
Megújult környezetben, a Polgármesteri Hivatal friss köntösbe öltözött nagytermében került sor szerdán a makói képviselő-testület idei első rendes ülésére. A hosszú, vitáktól sem mentes tanácskozáson megszavazták többek között a város 2018-as költségvetését, de nyilatkozatot tettek a bevándorlást és az azt támogató intézmények elutasításáról is.
A magyar kormány újabb segítséget nyújt, mely során 950 millió forintot biztosít a Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Projekt befejezéséhez - jelentette be ma délelőtt Lázár János országgyűlési képviselő, miután megbeszélést folytatott Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel. A közel négy éve húzódó botrány végére várhatóan 2019-ben kerülhet pont, amennyiben sikerül a szakhatósági előírásoknak megfelelő, egészséges ivóvizet nyújtani a térségben élőknek.
10 millió forintból kialakított új mérőlabort avattak fel pénteken a Návay iskola Bajza utcai épületében. A Vállalkozók évének nyitóeseményével egybekötött ünnepélyes átadón a gépész szakma oktatásának jövőjéről is szó esett.
Az influenza-járványküszöb elértése miatt látogatási tilalmat rendelt el az összes megyei kórház fekvőbeteg-ellátó intézetébe a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztálya. A vizsgált minták döntő részében a B vírus jelenlétét mutatták ki a szakemberek.
Kívülről teljesen megújult Makó legrégebbi Makovecz épülete, az idén 20 éves Hagymaház. A beruházás részleteiről Farkas Éva Erzsébet polgármester, Czirbus Gábor alpolgármester és Szőllösy Béla műszaki ellenőr tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt az intézmény aulájában.
- Makó legjobb vállalkozásait díjazták - Gálffi László: „Páger Antal bennem él” - Dr. Sánta Sándor – orvos és politikus festőecsettel - Megható pillanatok a KERI-ben - Helló, Modern Agrárium! – Vár az SZTE Mezőgazdasági Kara - Rövid hírek
A makói KERI-ben is ünnepélyes keretek között búcsúztak a végzős diákok iskolájuktól a szombaton megrendezett szalagavatón. A hagyományosan az Erdei János Városi Sportcsarnokban megrendezett ünnepségen a hozzátartozók a szalagtűzés után megtekinthették a végzős osztályok táncait, melyeket zenés-énekes előadások és szívhez szóló vetítések tettek még bensőségesebbé.
Február 15-ig adhatják le jelentkezéseiket azok, akik szeptembertől valamilyen felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara új szakokat, tartalmi és módszertani megújulást kínál a hallgatóknak. Ennek részleteiről beszélt televíziónknak Dr. habil. Horváth József dékán.
A településünkön kiemelt szerepet kap a turisztika, ezért Makó Város Önkormányzata évről-évre a Best of Makó díjban részesíti azokat a vállalkozókat, akik ezen a területen színvonalas munkát végeznek. A rangos elismerést több különdíjjal együtt a Vállalkozók bálján adták át a kitüntetetteknek. Az ünnepélyes estének a Glorius Vigadó adott otthont.
Gálffi László 43 éve szolgálja a közönséget színpadon, mozivásznon, képernyőn és pódiumon. Közel száz színházi bemutató és hetvennél is több filmes, televíziós alakítás áll mögötte. Színészi játékáért és életművéért számos szakmai és közönségdíjat is magáénak tudhat. A Páger Antal Színészdíj kuratóriuma pedig idén egyhangúlag az Örkény Színház alapító tagjának ítélte oda a Páger-gyűrűt. Stábunk a díjátadó után a kezdeti éveiről, a Vígszínházról és a makói születésű színészóriáshoz fűződő kapcsolatáról is kérdezte.
A Hagymaházban nyílt kiállítás hétfőn Dr. Sánta Sándor festményeiből. A 40 esztendős munkásságot felölelő tárlatra a város díszpolgárának barátai, kollégái és tisztelői is ellátogattak, megtöltve a galériát.
- Gálffi László kapta a 17. Páger Antal Színészdíjat - A négykerekű nagy mestere - A Jugyusok már megkapták a felnőtté válás szalagját - Egészségházzal a korszerűbb betegellátásért - Visszatekintés a magyar motorgyártás fénykorára - Honosítási ünnepség a Városházán
17. alkalommal gyűlt össze Páger Antal makói születésű színészóriás tiszteletére a nagyérdemű tegnap délután a Hagymaházban. Téni bácsi születésének 119. évfordulóján ünnepélyes keretek között Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész vehette át a Páger-díjat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a múlt héten kezdetét vette a Vállalkozók Éve Makón, az ünnepélyes nyitóeseményen Galamb Józsefre, a város híres mérnökére emlékeztek a résztvevők. A nagyvolumenű rendezvényen előadást tartott Szakács Gábor gépészmérnök, valamint az emléknapon tiszteletét tette Györke Orsolya, a Ford Magyarország PR és közkapcsolatok igazgatója, illetve Lőrincz Péter, a konstruktőr egyik leszármazottja is.
Az elmaradhatatlan keringők, a színvonalas ének-zenés produkciók és néhány útravaló gondolat - ezek jellemezték a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola péntek esti szalagavatóját. Az idei báli szezont Makó egyetlen református középiskolája nyitotta meg.
Huszonhárom fővel gyarapodott a magyar állampolgárok száma városunkban. Makó Város Önkormányzatának felújított dísztermében csütörtökön tartották meg az idei év legelső rendezvényét, ahol közel negyven fő énekelte el közösen a Himnuszt.
Megnyitotta kapuit az Egészségház Magyarcsanádon, melyben a háziorvosi rendelő mellett helyet kapott a védőnői szolgálat és egy vadonatúj gyógyszertár is. A 120 millió forintból megvalósult beruházást szombaton Lázár János országgyűlési képviselő is megtekintette, sőt vitaminokat is vásárolt a patikában.
A Makói Fiatalok Akadémiája, valamint a Maros-parti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület az emléknapon egy rendhagyó, Retro Motor kiállítással adózott Galamb József emléke előtt. A tárlatra látogatók egy-egy régi hazai márka jól ismert darabjait tekinthették meg az Ifjúsági Színtérben.
- Megnyitották a Vállalkozók Évét Makón - Artisjus Irodalmi Díjat vehetett át a makói születésű Turi Tímea - Juniorokkal erősít a CONTITECH Makói KC - Vizsgakiállítás a Bartókban - A műveltség püspökére emlékeztek
Helyreállítják Makó ipartörténeti jelentőségű épületének, a Deák Ferenc utcai egykori Ford lerakat teljes homlokzatát, melynek köszönhetően egy újabb Galamb József emlékhely kialakítására kerül sor a városban – jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester a Vállalkozók Éve nyitóeseményén a Hagymaházban. Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár a kezdeményezéshez biztosította a Miniszterelnökség támogatását.
„Anna visszafordul” címmel megjelent verseskötetéért vehette át csütörtökön, Budapesten az Artisjus Irodalmi Díjat a makói születésű Turi Tímea. A fiatal költőnek ez az első olyan díja, amellyel kifejezetten a szépírói tevékenységét ismerték el, ezért az kiemelt jelentőséggel bír számára.
Hamarosan megkezdi a tavaszi szezont a CONTITECH Makói KC. A férfi kézilabdázók a tabella 10. helyén zárták a 2017-es évet. A játékos állomány csak részben változott, így a vezetés a megmaradt csapat erősítésen dolgozik január óta.
Csütörtök délután nyitotta meg hagyományos félévi vizsgakiállítását a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszaka. Az érdeklődők 68 kisdiák műveit tekinthették meg az intézmény aulájában.
Lonovics József születésének 225. évfordulója alkalmából tartottak csütörtökön ünnepi megemlékezést a Fájdalmas Szűzanya Kápolnában. A Csanádi egyházmegye egykori püspöke több alkalommal is vendége volt a makóiaknak. A legtöbben az egyházmegye bölcs kormányzójaként ismerik el tettei miatt.
- Mentőöv Csanádpalotának - Nógrádi: „A multikulturális társadalom megbukott, nem megy az integráció!” - Nyílt nap a Kálvin Téri Református Általános Iskolában - Pöttöm Palota a Kassai utcai oviban - Rövid hírek térségünkből
.: Egyre több ország támogatja a magyar kormány elképzeléseit, miszerint meg kell állítani a migrációt és felül kell bírálni a kvóta-rendszert – mondta el Nógrádi György televíziónknak. Azt követően, hogy a Városépítők Társasága és a Makói Polgári Szalon vendégeként közel kétszáz fős közönségnek tartott előadást a Korona Konferenciaközpont földszinti termében.
Korábbi híradónkban beszámoltunk már arról, hogy Nyergesné Kovács Erzsébet polgármesterré választását követően szembesült azzal a ténnyel, hogy Csanádpalota csődben van. A képviselő-testület többszöri nekifutást követően végül adósságrendezési eljárást kezdeményezett, emellett a város első embere Lázár János segítségét is kérte. Egy tegnapi lakossági fórumon a miniszter bejelentette, hogy közbenjárásának köszönhetően a település pénzügyi gondjai rendezésére 72 millió forintot kap a Belügyminisztériumon és a Nemzetgazdasági Minisztériumon keresztül.
Nyílt napot tartott a Kálvin Téri Református Általános Iskola a nagycsoportosok számára. A leendő elsősök angol, matek és informatika órákra ülhettek be, míg szüleik a továbbtanulásról hallgathattak meg tájékoztatót.
Idén is játékos foglalkozásra invitálják az óvodába készülő gyermekeket és szüleiket a Makói Óvoda Kassai utcai épületébe. A rendezvényeken a pöttömöket mondókák, mesék és játékok szórakoztatják, míg az anyukák és apukák feltehetik kérdéseiket az ovis élettel kapcsolatosan.
- Idén is átadták Az Év Embere díjakat - Több mint 10 ezer fő használja az e-személyit a Makói Járásban - 17 éve indult útjára a Páger Antal Színészdíj - Galamb Emléknap lesz Makón - Idén egymillióval több szja tervezetet készít a NAV
Immáron 17 éve annak, hogy Makó városa civil kezdeményezésre megalapította a Páger Antal Színészdíjat. A rangos elismerést első alkalommal 2002-ben, Téni bácsi születésének 103. évfordulóján adták át. A Társulat azóta évről évre bővül a magyar színjátszás jeles személyiségeivel, 2018-ban Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész lép be a kitüntetettek sorába.
Mint ahogy már három éve, idén is átadták „Az Év Embere” kitüntetéseket. A Délmagyarország című napilap által alapított díjat mindig azoknak a hétköznapi hősöknek ítélik oda, akik munkájukkal sokat tesznek a közösségért, amelyben élnek. A díjátadóra Szegeden került sor, ahol többek között a makói Bakacsi Pálné tevékenységét is elismerték.
Az e-személyi igazolvány egy modern azonosító okmány, melyet 2016-ban vezettek be hazánkban. Ez a darab a korábbi típusoknál sokkal megbízhatóbb, valamint számos funkció ellátására is alkalmas.
Galamb József tiszteletére rendezett emléknappal veszi kezdetét pénteken a Vállalkozók Éve. Változatos programokkal, több helyszínen várják az érdeklődőket a szervezők az egész nap folyamán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2018-as esztendőben a tavalyi négy milliónál is több személyi jövedelemadó bevallási tervezetet fog elkészíteni, melyek a munkáltatók által biztosított adatok alapján kerülnek összeállításra. Ezzel a döntésével a szerv a korábbinál is egyszerűbbé teszi az állampolgárok ügyintézését.
Beszélgetünk a térség munkaerő-piaci helyzetéről 2 vendégemmel DR. LAKATOS-TÓTH ANDORRALaki Makói Járási Hivataltól érkezett valamint FARKAS JÁNOSSAL Magyarcsanádi polgármesterrel
- Újra a munkaerőpiacon dolgozna? – terítéken a támogatási formák a HírExtrában - Rendőrségi hírek - Ismét színre vitték a Hókirálynőt - Átadták a kibővített járási hivatal új épületrészét Hódmezővásárhelyen
rendőrségi hírek
Kihirdették a sikeres felvételizők névsorát az SZTE új, vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakán. Az országban csak 68-an tanulhatnak tovább ezen a szakon, közülük 35-en a vásárhelyi karon folytathatja majd tanulmányait.
Csongrád megyében valamennyi településen mindössze 2-3% között mozog a munkanélküliség rátája – derült ki azon a közel múltban tartott tematikus értekezleten, melyen a kormányhivatal munkatársai és a térség polgármesterei vettek részt. Az értekezlet célja az volt, hogy a jövőben még intenzívebb kapcsolat alakuljon ki a Járási Hivatalok és a települések vezetői között, annak érdekében, hogy a közmunkán dolgozókat is mihamarabb vissza tudják segíteni az elsődleges munkaerőpiacra. A témáról bővebben a ma esti HírExtrában esik szó.
Ismét műsorra tűzte szombaton „A Hókirálynő” című zenés mesejátékot a Makói Teátrum. Az előadásra érkező gyermekek és szüleik ezt megelőzően a MAFIA újévi kézműves foglalkozásain tevékenykedhettek a Hagymaházban.
Sikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen, ahol a 800 négyzetméterrel kibővített Járási Hivatal új irodaépületben jóval több munkaállomással és komplexebb ügyintézés várja az ügyfeleket. Lázár János rámutatott, a közeljövő feladta a közigazgatásban a teljes digitalizáció, amelyre 180 milliárdot költenek.
- A makói mentőállomás javára gyűjtenek - Miért szavazott igennel Marosvári Attila a fürdőbővítésre? - Tíz év egy füzetben - Imre bácsit köszöntötték születésnapján
A Natura Marosmenti Művésztelep ebben az esztendőben ünnepli fennállásának tíz éves jubileumát, melyet egy kamara kiállítással nyitottak meg. Az alkotótáborban eddig harminchét művész fordult meg, munkájukat egy képzőművészeti katalógussal ismerték el pénteken a Glorius Vigadóban.
Czirbus Gábor alpolgármester pénteken 90. születésnapja alkalmából személyesen köszöntötte otthonában Halasi Imrét. A szépkorú tartalmas, dolgos életet tudhat maga mögött, nyugdíjas napjai ma már inkább pihenéssel telnek.
Az idei évben a makói mentőállomás munkáját támogatják az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Polgári Bál bevételéből. Az eseményre március 10-én 19 órától kerül sor, melynek az Erdei János Városi Sportcsarnok ad otthont.
„Ha most van lehetőség, hogy hitel nélkül, állami támogatásból ez a fejlesztés megvalósuljon, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni” – hangsúlyozta Marosvári Attila a Hagymatikum bővítése és az uszoda építése kapcsán. A települési képviselővel a Fogadóóra című magazinunkban beszélgettünk.
- Kié a legjobb étterem és szállás ? - Csongrád megyében is várják a Czeglédy-ügy károsultjait a kormányablakok - Folyamatosan szépül Makó főtere - A középiskolások is összemérték erejüket - Egy szájjal és egy szívvel imádkoztak a hívek
Tovább szépül Makó főtere az épületek megújulásával, valamint a környező terek rehabilitációjával. Egy 280 millió forintos elnyert támogatásnak köszönhetően várhatóan még nyáron megkezdődhet a Csipkesor felújításának első üteme – jelentette be egy sajtótájékoztató keretében tegnap Czirbus Gábor alpolgármester. Itt az is kiderült, a belvárosi háztömb mellett lévő egykori kaszinó épületének a tetőszerkezetét mintegy 25 millió forintból már sikerült korszerűsíteni.
Reformátusok és evangélikusok valamint római és görögkatolikusok együtt imádkoztak a héten Makó több pontján. A felekezetek minden év Január harmadik hetében azért gyűlnek össze, hogy kifejezzék: egy Krisztushoz tartoznak.
Január 15- e óta várják a kormányablakok és a kormányhivatal a Czeglédy ügy károsultjait, tehát azokat, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg. Csongrád megyében már többen is jelentkeztek.
Jövő héten a hagyományosan megrendezésre kerülő Vállalkozói Est keretén belül adják át Best Off Makó díjakat a helyi vállalkozóknak. Idén is három kategóriában, vendéglátásban, szálláshelyben és egyéb szolgáltatásban mérettetnek meg a pályázók.
- Folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma - A JUGYU diákjai nyitják a báli szezont - Szeged, Makó és Vásárhely fejlesztése egyaránt fontos a kormánynak - Intézményvezetők illetményéről döntöttek - Nyílt nap a SZIGNUM-ban - A Rózsaszín párduc dallamai is felcsendülnek az apátfalvi Faluházban
Az elmúlt esztendőkben az országos tendenciákhoz hasonlóan Makón és térségében is drasztikusan csökkent a közfoglalkoztatottak száma. A Makói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által kiközvetítettek közül többen a városi kórházban kaptak lehetőséget és végül találták meg boldogulásukat.
Nyílt napra invitálta kedden a nagycsoportosokat és a szülőket a Szent István Egyházi Általános Iskola. Az érdeklődők matematika, magyar, angol és testnevelés órákat tekinthettek meg, valamint feltehették kérdéseiket az intézményben dolgozó pedagógusoknak.
Mátó Mátyás és együttese, a Borbély András Band fúvószenekar már igen sok sikeres fellépést tudhat a háta mögött. Az apátfalvi formáció legközelebb január 27-én, szombaton ad nagyszabású koncertet a település faluházában, ahol az indulók és operett darabok mellett Máté Péter feldolgozást is hallhat majd a nagyközönség.
Megmarad az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek illetménye. Erről döntött ma reggeli ülésén Makó város képviselő-testülete.
Makóra az elmúlt néhány évben több mint 70 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett, és további húsz milliárd forintról született már döntés – derült ki abból az interjúból, melyet Lázár János országgyűlési képviselővel készített a Délmagyarország című napi lap. A miniszter ugyanitt azt is kiemelte: A kormány nem szigetszerűen fejleszti Makót vagy Vásárhelyt, térségben gondolkoznak, ahol Szegednek is kiemelt szerepet szánnak.
Javában tart a készülődés a szalag-, valamint a gombavató ünnepségre a makói középiskolákban. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában már lelkesen próbálnak a diákok a táncórákon.
- Energetikailag korszerűsítik a Makói Idősek Otthonát - Európa Családbarát Fürdője lett a Hagymatikum - Folyamatosan fejlesztik a Galambot - Köszöntötték az év első térségi babáját - Közös szavalással ünnepelték a Magyar Kultúra Napját
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően közel 127 millió forintból energetikai felújítást végeznek a Csongrád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonának épületén. A munkálatokat kedden Kiss Ildikó intézményvezetővel közösen Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő is megtekintették.
A tavalyi év nagy változást hozott a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola életében, egy összefogásnak köszönhetően 350 millió forintból újult meg az épület. Ebben az évben tovább folytatódnak a fejlesztések és beruházások, most az iskola belső terére fektetik a hangsúlyt.
Makovecz Imre építész egyik legimpozánsabb épülete, a Hagymatikum „Az Év Családbarát Fürdője” címmel büszkélkedhet Európában. A szakmai díjat egy külföldi megmérettetés során érdemelte ki a létesítmény.
Rózsa János Ignácot, az év első térségi újszülöttjét köszöntötték hétfőn a család apátfalvi otthonában. Az ajándékokat Farkas Éva Erzsébet, a Makói Kistérség Többcélú Társulásának elnöke, valamint Apátfalva Község Önkormányzata nevében Szekeres Ferenc polgármester és Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester nyújtották át a kisfiúnak és édesanyjának.
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium idén sem szakított azzal a hagyománnyal, hogy megemlékezzenek a Magyar Kultúra Napjáról. Január 22-én, azaz a hétfői nap reggelén az iskola folyosóján a jelenlévők együtt szavalták el a Himnuszt, de felszólalt Kotormán István református lelkész, valamint Pálfai Zoltán római-katolikus plébános is.
- Hat éves a Hagymatikum - Suli ajánló nyolcadikosoknak - Rendőrségi hírek - Évkönyvvel köszöntötték a múzeum egykori direktorát - Mosógépet adományozott a DK - A Bálint Optika lett az aranycsapat
A József Attila Múzeum az idén ugyancsak számos programmal készült a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére, ennek fényében került sor a második évkönyvjük bemutatására is. A művet a létesítmény hajdani igazgatójának, Dr. Tóth Ferencnek ajánlották 90. születésnapja alkalmából.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Mosógéppel lepett meg egy rászoruló makói családot Mucsi Tamás a Demokratikus Koalíció 4-es számú választókerületi elnöke a napokban. Az adományozásra ezúttal is a „DK segít!” program keretein belül került sor, ezúttal egy szegedi fiatalembernek köszönhetően.
Hatodik születésnapját ünnepelte szombaton a Hagymatikum Gyógyfürdő. A vendégeket 1000 darabos muffin-torony, gyerekeket és felnőtteket egyaránt szórakoztató, változatos zenei program, valamint számos más kikapcsolódási lehetőség várta.
Nyolcadikosok számára tartottak suli ajánlót szombaton az Ifjúsági Színtérben. A rendezvényen a tanulók feltehették kérdéseiket a felsőbb évfolyamba járó társaiknak, valamint a továbbtanulásról is informálódhattak.
- Fókuszban a Bérpalota felújítás - Öt éves a Bartók bál - Töretlen a Szikszais grundbirkózók sikere - A makói szocialistáknak milyen tervük van Vásárhellyel? - Nő-Köz-Pont indul Makón - Számos betegségre gyógyír a makói termálvíz és a marosi iszap
Jótékonysági bállal ünnepelte meg kettős évfordulóját a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye. Az eseményen tánccal és énekkel mutatkoztak be a nyolcadikosok. A befolyt összegből az iskola hangtechnikáját fejlesztik majd.
Görögkatolikus közösségi ház építésének és egy, a Bérpalotában beázó lakás ügyében is felkeresték pénteken Lázár János országgyűlési képviselőt makói hivatali irodájában. Az év első lakossági fogadóóráján huszonketten húztak sorszámot azért, hogy bejussanak a miniszterhez.
A nyílt grundbirkózó verseny első és második napján is a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola növendékei szerepeltek a legnagyobb sikerrel. A kisiskolások mérkőzéseit ezúttal Komáromi Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai elnöke is nyomon követte.
„A makói szocialistáknak milyen tervük van Vásárhellyel?” – ezt a kérdést tette fel a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete egy közleményben arra a hírre reagálva, hogy az MSZP Makói Szervezetének iroda vezetője gyűjtött aláírást és kampányolt Hódmezővásárhelyen a függetlenként induló Márki-Zay Péter polgármester-jelöltnek – egy fotó tanulsága szerint, melyet a makohirado.hu online portálon tettek közzé. A Fidesz helyi szervezetének közleményét az alábbiakban közöljük.
A Hagymatikum fejlesztésével a gyógyászati részleg is bővülhet és a tervek szerint szélesebb körben hasznosítják majd a makói termálvizet, valamint a marosi iszapot. Ez még vonzóbbá teheti a fürdőt a bel- és külföldiek számára egyaránt. Erről egy beszélgetés keretében tájékoztatták a sajtó munkatársait.
Női információs és szolgáltató központot hoznak létre a Hagymaházban a család-munka összeegyeztethetőségének javítása céljából a makói és több térségi önkormányzat, civil szervezet és munkáltató összefogásával. A projekt részleteiről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót az InfoPontban.
- 50 milliós gyorssegélyt kér Lázár János Csanádpalotának - Hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt mellett kampányol a makói MSZP - Több ház is felépült az ingyen telkeken - Fergeteges party a Hagymatikumban - Alkotások, melyek emlékeket őriznek - A Hókirálynő ismét műsoron
A Magyar Szocialista Párt Makói Szervezetének iroda vezetője gyűjtött aláírást és kampányolt Hódmezővásárhelyen a függetlenként induló Márki-Zay Péter polgármester-jelöltnek egy olvasói fotó tanúsága szerint. Ennek kapcsán jelent meg egy hír ma délután a makohirado.hu online portálon, melyben több kérdést is felvet a cikk írója.
Az első évad sikere után hamarosan egy újabb Rejtő-darabbal áll színpadra a Makói Teátrum. Az amatőr színjátszó társulat addig is a színházkedvelő közönség legnagyobb örömére ismét műsorra tűzte a „A Hókirányő” című zenés mesejátékot.
Pótszilveszter és születésnapi buli várja szombaton a Hagymatikumba látogató vendégeket, ugyanis a létesítmény hat évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A rendezvényen számos szórakoztató programon vehetnek részt a vendégek.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt festmény és szobor kiállítás a József Attila Múzeumban. A tárlat ékköveit abból a 600 műtárgyból válogatták össze, melyet 16 év alatt határon túli magyarok alkottak a makói művésztelepek alkalmával.
Hét ingyen telket hirdetett meg a makói önkormányzat még 2016. év elején, ezek közül hat területen már elkezdődtek az építkezések, sőt, van olyan ház, amelybe már be is költöztek. A program sikere annak köszönhető, hogy emellé az állam támogatását, a CSOK-ot is fel tudják venni a fiatal házaspárok.
- Korszerűsítve lesz a Csipkesor - Még több vállalkozás létesülhet a városban - A makóiakat fogadta a polgármester - Birkózók lepték el a sportcsarnokot - Az utolsó nyílt napon is nagy volt az érdeklődés a Galambban
Várhatóan a nyáron kezdődnek meg a Csipkesor felújításának munkálatai, melyre 280 millió forintos támogatást nyert Makó Város Önkormányzata. Az első ütemben az üzlethelyiségek kívül és belül, valamint energetikai szempontból is megújulnak, de az előttük lévő zöldterület is megszépül.
Fogadóórát tartott tegnap Farkas Éva Erzsébet polgármester hivatali irodájában. A város vezetőjét, közel 30 fő kereste fel, a témák között szociális és lakhatási problémák, valamint rendkívüli élethelyzet miatti segítségkérés is szerepelt.
Nyíltnapi sorozatának utolsó alkalmához érkezett a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola kedd délután. Még ezen az utolsó eseményen is szép számmal jelentek meg nyolcadikosok, akiknek rövid tájékoztatók formájában nyújtottak segítő kezet az iskola tanárai a továbbtanulással kapcsolatban.
Az első „Fürdő Szalon” című beszélgetésnek Gergely Gábor, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági elnöke, valamint két helyi szállásadó volt a vendége. Az eseményen többek között szó esett arról, hogy a létesítmény további bővítése milyen hatást gyakorol a város gazdaságára, illetve az itt működő vállalkozásokra.
- Tető alá hozták a levéltár új épületét - Lázár Jánost indítja a Fidesz az április 8-i választásokon - Rendhagyó irodalomóra Kiss Judit Ágnessel - Tető alá hozták a levéltár új épületét - Csongrád megyében nincs munkanélküliség
Döntött a Fidesz: Csongrád megye 4. számú választókerületben Lázár Jánost indítja az április 8-i választásokon. A jelenlegi országgyűlési képviselő nem marad ellenfél nélkül, az összes ellenzéki párt indít jelöltet a kerületben.
Rendhagyó tanórát tartottak hétfőn a makói Návay iskolában, melynek vendége Kiss Judit Ágnes költőnő volt. A különleges alkalom célja a kortárs irodalom népszerűsítése volt a fiatalok körében.
A terveknek megfelelően zajlanak a Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyének új otthonául szolgáló épület felújítási munkálatai. Elkészült a főépület teteje, már csak a cserepek hiányoznak, és az új épület szerkezete is áll.
Csongrád megyében gyakorlatilag nincs munkanélküliség, hiszen ennek rátája valamennyi településen körülbelül 2-3 százalék között mozog – ezt Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott jelentette ki tegnap azon a tematikus értekezleten, amelyet Makó járás polgármestereivel közösen tartottak. Itt az is kiderült, jó úton halad a közfoglalkoztatottak kivezetése az elsődleges munkaerőpiacra.
- Lakossági fórum Makó jövőjéről - Mobil babahordozók érkeztek a makói kórházba - Élvonalban a rehabilitáció terén - Idén is szerveznek programokat Makón a Magyar Kultúra Napján
Lakossági fórumot rendeztek hétfőn a Korona Szálló földszinti termében, ahol a hátrányosabb helyzetben lévő városrészek felemelésén vagy a belváros zsúfoltságának csökkentésén túlmenően még sok más teendőről is tanácskoztak. Az esemény célja volt, hogy a Maros-parti város településfejlesztési koncepciójáról beszéljenek, meghallgassák az itt élők ötleteit a témával kapcsolatban.
A 9,5 milliárd forint állami támogatásnak köszönhetően, a Hagymatikum fürdő gyógyászati részlege szintén kibővül a közeljövőben. Még több kezelő helyiség, valamint szolgáltatás várja majd a regenerálódni vagy éppen pihenni vágyó vendégeket.
Megérkeztek azok a mobil babahordozó ágyak a makói kórházba, melyeket még a tavaly májusban rendezett Szentpéteri Csilla és zenekara nagyszabású jótékonysági koncertjének bevételéből vásárolt meg az intézmény. A művésznő adományának köszönhetően ezentúl biztonságosabban tudják majd mozgatni a csecsemőket az újszülött osztályon.
A József Attila Múzeum 2018-ban is színes programokkal várja az érdeklődőket a Magyar Kultúra Napjának alkalmából. A hét folyamán a II. Múzeumi Évkönyv bemutatója mellett egy kiállítás is megnyitja majd kapuit, ahol a képzőművészet szerelmesei találhatják meg a kedvükre valót.
- Kiemelt figyelmet kap a délkeleti régió - A doni katasztrófa áldozataira emlékezett a Fidesz - Számos vállalkozásra hatással lesz a fürdőfejlesztés - Erzsébet-program 2018-ban - Kialakult a döntő összetétele
Az ország délkeleti részében található települések fontos gazdasági és munkaerő piaci tartalékokkal rendelkeznek. Ezért a kormány kiemelten támogatja ezeket. Jó példa erre a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Gazdaság , melyet az állam 2016 ban vásárolt vissza magánkézből és azóta is sikeresen működtet. A további beruházások a makói térségre is pozitív hatással lehetnek,emelte ki Lázár János miniszter a birtokon tartott év értékelője kapcsán.
Idén is várja a jelentkezőket a Magyar Nemzeti Üdülési Alap Erzsébet-programja. A támogatásra nagycsaládosok, fogyatékkal élők, és nyugdíjasok egyaránt nyújthatnak be pályázatot.
75 évvel ezelőtt a Don-kanyarban szenvedett megsemmisítő vereséget a 2. magyar hadsereg. A több mint 100 ezer elesett és fogságba esett áldozatról a Fidesz Makói Alapszervezete is megemlékezett a Csanád vezér téri II. világháborús emlékműnél.
Mint arról már többször beszámoltunk, az elkövetkezendő három évben jelentős állami támogatásból számos nagy volumenű fejlesztés kerül kivitelezésre a Hagymatikumban. A nagyívű beruházások komoly hatást gyakorolnak majd a település gazdasági életére és a városban működő vállalkozásokra, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a jövőben a megváltozott viszonyokhoz.
- Közel 30 millió érkezik a makói kórház számlájára - Április 8-án lesznek az országgyűlési választások - Főhajtás a Don folyónál elesett magyarok előtt - A helyiek már szívesen csobbannának a megújult Hagymatikumban - Régi-új fényében a Városháza díszterme - Idén januártól ismét több maradhat a pénztárcában
Családi és élményzónával, csúszdaparkkal, bel- és kültéri élménytérrel, nyári öltözőkkel, és ételudvarral bővül a Hagymatikum szolgáltatási köre, valamint egy a FINA szabályoknak megfelelő, 33 méteres uszodát is építenek abból a 9,5 milliárd forintból, melyet a kormány bocsátott Makó Város rendelkezésére a fürdő fejlesztésére. Televíziónk kíváncsi volt, vajon a helyiek és a térségben élők mit gondolnak a beruházásról.
A második magyar hadsereg 1943-as hősies küzdelme a Don folyó partján mindörökre történelmünk része marad. Ennek 75. évfordulója alkalmából tartottak rendhagyó történelem órát a múzeumban, ahol szó esett a harcok előzményeiről, az áttörésről, valamint Jány Gusztáv peréről is.
„A változások korát éljük” - jelentette ki Dr. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a makói a kórházban. A sajtó képviselőit arról a sikeresen megnyert pályázatról tájékoztatták az igazgatók, amelynek köszönhetően közel 30 millió forintnyi támogatás érkezik a város egészségügyi központjába.
Április 8-ra tűzte ki az országgyűlési választások időpontját Áder János, köztársasági elnök, a kampány pedig hivatalosan február 17-én indul. A mintegy 7,9 millió magyarországi lakóhellyel rendelkező választójogosultnak február 9. után kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést.
Január elsejétől ismét növekedett a minimálbér és a bérminimum – míg előbbi 138500 forint, utóbbi 180500 forint lett. Ezen kívül a fiatalok, a családosok és a nyugdíjasok is számíthatnak bevétel emelkedésre.
A 19. század pompájában, a mai kor elvárásainak megfelelő technikával felszerelve tündököl a Városháza felújított díszterme. A rekonstrukcióra az új városvezetés mintegy 25 millió forintot fordított saját költségvetéséből.
- Új járművet kapott a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság - A miniszter, a polgármester és a tervezők is megtekintették a bővülő Hagymatikumot - 90. születésnapját ünnepelte Margaréta néni - Magyarország kész többet adni az EU kasszájához - Legyen vállalkozása Best of Makó díjas! - Rendőrségi hírek
A kormányzati támogatásból, mintegy 9,5 milliárd forintból megújuló Hagymatikum fürdő egész területét bejárták tegnap Lázár János országgyűlési képviselő, Farkas Éva Erzsébet polgármester, a Makona Tervező Iroda képviseletében az eredeti komplexum megálmodója, Makovecz Imre fia Makovecz Benjámin, a jelenlegi tervező, Gerencsér Judit, valamint a képviselő testület tagjai. Gergely Gábor igazgató egy térkép segítségével minden tervezett fejlesztés helyét bemutatta a jelenlévőknek.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Ünnepélyes keretek között állították szolgálatba ma délelőtt a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság legújabb járművét, egy gépezetes tolólétrát. Az eseményen az állomány mellett részt vett Czirbus Gábor alpolgármester, Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok és Balogh Róbert, makói tűzoltó parancsnok.
Gyermeke, unokái és dédunokái körében ünnepelte 90. születésnapját Gonda Margaréta a Kisbagoly étteremben. Az Önkormányzat nevében Weszelyné Véghseő Henriett és Toldi János képviselők köszöntötték a szépkorút.
Magyarország kész a bruttó nemzeti jövedelem 1,2 százalékára emelni a hozzájárulását az Európai Unió büdzséjéhez a következő hétéves költségvetési ciklusban, mivel az Egyesült Királyság tervezett kilépésével és az új kihívásokkal több feladat jut kevesebb befizetőre – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn egy brüsszeli konferencián.
Makó Város Önkormányzata a hagyományoknak híven a 2018-as évben is meghirdeti a Best of Makó díjat a turisztika védjegyében. A pályázatokat három kategóriában lehet benyújtani január 19-ig.
- Előrelépés a Honvéd városrészi bérlakások felújításában - Történelmi jelentőségű beruházás - Új helyen fogadja a pácienseket a szülészeti és nőgyógyászati osztály - Maroslelei beruházások 2018-ban - Megkezdődött az ötödik Givaudan Teremlabdarúgó Torna
Halaszthatatlan döntést igénylő ügyek miatt tartott Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete ma reggel rendkívüli ülést. Itt az is kiderült, hogy az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság megindította a Honvéd városrészben lévő szociális bérlakások felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást.
Maroslele 2014 és 2020 között mintegy 3,6 milliárd forint értékben hajthat végre beruházásokat. 2018-ban többek között sor kerül kerékpárút építésre, a polgármesteri hivatal épületének bővítésére, a belvízelvezető árkok és az ipari terület fejlesztésére, valamint a könyvtár és a helytörténeti gyűjtemény rendbetételére.
Mint arról korábban beszámoltunk, az igényelt 8,8 milliárd forint helyett végül 9,5 milliárd forint támogatást nyújt a kormány Makónak a Hagymatikum fürdő fejlesztésére. Az igazgatóság úgy látja, a döntés történelmi jelentőségű, hiszen ekkora beruházásra eddig még nem került sor a településen, és ráadásul pont időben jött.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Makói Tagintézményének szülészeti és nőgyógyászati osztálya új helyen folytatja működését. A minden szempontból modernebb épületrészlegben sokkal kényelmesebben, biztonságosabban és gördülékenyebben folyik a munka 2017 karácsonya óta.
- Új korszak kezdődött Makón - Ikrek lettek az első makói babák - Soha nem látott állami támogatás érkezett Makóra - Makón teltházas újévi koncerttel ünnepelték a 2018-as esztendőt - Tovább fejlődött a makói kick-box
A városi kórházban 2018. január 3-án késő este egy makói ikerpár jött a világra. Az újszülötteket és anyukájukat Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte pénteken az önkormányzat nevében, aki a város ajándékaival érkezett.
A Makói Magán Zeneiskola muzsikusai, Cseh Antal operaénekes, valamint Péter Szabó Szilvia előadóművész lépett színpadra az újévi koncerten az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Az igazán sokszínű eseményen a fülbemászó dallamok mellett fényfestés várta a nagyérdeműt.
Soha nem látott mértékű állami támogatásban részesült Makó az elmúlt év végén a Hagymatikum fürdő bővítése kapcsán. Mindez azt mutatja, hogy a kormány jó szövetségese a városnak – jelentette ki Czirbus Gábor, a FIDESZ helyi elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján.
„A makói ellenzék kerékkötője volt mindennek, amit a város elért fejlesztések terén. Mi az együttműködés oldalán állunk, a politikai ellenfeleink pedig a balhé oldalán, így nem lehet várost építeni” – emelte ki Lázár János országgyűlési képviselő a Makói Televíziónak adott évértékelő interjújában, még 2017 év végén. Az országgyűlési képviselő ezen kívül szót ejtett a már folyamatban lévő és leendő beruházásokról, valamint a tavaszi parlamenti választásokról is.
- Makó a siker kapujában! - Kistérségi baba született először Makón - 9,5 milliárd forint érkezik Makóra - Stabil évet zárt a Duocor - Aktívan az év utolsó napján is
Hosszú évek óta hagyomány Makón, hogy szilveszteri futással búcsúztatják az óévet a sportkedvelők és ezt a szokást 2017 utolsó napján is életben tartották. A szervezők a Makovecz térre várták a mozogni vágyókat, akik a szomorú, esős idő ellenére szép számban vettek részt a rendezvényen.
A makói kórházban 2018. január elsején, hajnali 2 óra 16 perckor sírt fel az első újszülött, az apátfalvi Rózsa János Ignác. Két nappal később Farkas Éva Erzsébet polgármester már makói ikreket köszöntött a szülészeti osztályon.
Már az idei év első munkanapján nagy bejelentést tett Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztató keretében. 2020-ig 9,5 milliárd forint érkezik Makóra, melyből a Hagymatikum fürdő bővítése mellett egy új uszodakomplexum is megvalósul.
A Duocor Ipari Bt. december végén rendezte meg hagyományos évvégi bálját az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen a zenéé, a táncé, a finom falatoké és a felhőtlen jókedvé volt a főszerep, de ezek mellett a vállalat a jubiláló alkalmazottjait is felköszöntötte az este folyamán.
„A lelkeknek Atyja, a szívek mozdulásainak Igazgatója vigye ezt az egységet és indítson e példának követésére bennünket!” – Makó történetírójának, Szirbik Miklósnak ezen gondolatát idézve hívta fel a településen élők figyelmét Farkas Éva Erzsébet polgármester az összefogás fontosságára újévi köszöntő beszédében, melyben azt is kiemelte: Makó a siker kapujában áll, az álmok valóra válhatnak, melyben hinni kell, és elfogadni az ehhez nyújtott segítséget.
Makói Híradó - ez történt az évben 4.rész 2018.01.05.
Makói Híradó - ez történt az évben 3.rész 2018.01.04.
Makói Híradó - ez történt az évben 2.rész 2018.01.03.
Makói Híradó - ez történt az évben 1.rész 2018.01.02.
. Megújulhat jövőre a városi piac - Angyalsóhaj est Maroslelén - Nagycsaládosokon segített a képviselő - Karácsonyi koncert a Hagymaházban - Báloztak a balettosok - Szülővárosában mutatta be legújabb lemezét Szentpéteri Csilla
A hagyományoknak megfelelően idén ismét három szegény körülmények között élő nagycsaládot látogatott meg az ünnepek előtt Kovács Sándor. Az önkormányzati képviselő számukra tartós élelmiszerrel és gyümölcsökkel megrakott karácsonyi csomagot nyújtott át.
Tóth Jennifer és csapata zenés-táncos jótékonysági estre invitálta az érdeklődőket tegnap a maroslelei faluházba. A befolyt összeget az Angyalsóhaj Alapítvány számára ajánlották fel, akik ezt a rászoruló gyerekek megsegítésére fordítják.
A Hagymaház színpadára a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres növendékei, kamaracsoportjai és az Ifjúsági Fúvószenekar léptek hagyományos karácsonyi koncertjükön. Az intézmény jelenlegi és egykori tanulói, tanárai mellett Kónya Krisztina, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese kápráztatta el az egybegyűlteket.
Karácsonyi bállal zárták az évet a VargaBalett Táncműhely növendékei. A 162 táncost ünnepi vacsora várta a Korona dísztermében, ahol Szilágyi Annamária a Szegedi Nemzeti Színház színművésze és Nemes Roland szórakoztatta őket.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Makó Város Önkormányzatának három benyújtott pályázata is nyertesnek bizonyult. A városi piac, az ipari park, és az Igazgyöngyök útja összességében 670 millió forintos támogatásban részesült - mondta el Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Szülővárosában mutatta be legújabb lemezét Szentpéteri Csilla zongoraművész. A dedikálással egybekötött találkozón a makói származású zeneszerzőt egykori általános iskolájából, a Bartókból érkező rajongói is nagy örömmel fogadták.
- Karácsonyoztak a nyugdíjasok - Kiemelt támogatás a rászoruló családoknak - 18 millió forint a makói hagymáért - 186-an részesültek idén Bursa Hungarica ösztöndíjban - Makó is készül a Karácsonyra - „Az ünnephez vezető út” - Nyereményeső a Mikroháló Kft-nél
Három mázsányi fát biztosít a Givaudan Hungary Kft., az önkormányzat és Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány évről évre a rászoruló családoknak. Legutóbb a Kmetty utcában vittek házhoz egy adagot, ahol stábunk is ott járt.
Betlehemi játék, énekszó, tanulságos történetek és ünnepi menü - többek között ezekkel zárták az évet az I. számú Idősek Klubja és a Szépkorúak Klubja tagjai. Az összejöveteleken a jó hangulaté és a kötetlen beszélgetésé volt a főszerep.
Idén is meghirdette őszi nyereményjátékát a Mikroháló Kft. A sorsolásban elsősorban az új ügyfeleknek szerettek volna kedveskedni, de a már meglévő szerződéssel rendelkezők nevei is bekerülhettek az urnába. A több mint négyszáz előfizetőből közjegyző jelenlétében harmincegyet húztak ki, akik közül a legszerencsésebb egy ötvenezer forint értékű ajándékutalvánnyal lett gazdagabb.
Összesen 18, fejenként 3 millió forinttal támogat Makói Város Önkormányzata hat, a hagyományos makói hagyma termelésével foglalkozó gazdálkodót – erről még egy szeptemberi testületi ülésen döntöttek. A közel múltban sor került a pályázat kiírására, a nyertesekkel pedig ma írták alá a támogatási szerződést.
Összesen 186 diáknak gratuláltak tegnap Makó város vezetői a Korona dísztermében, ugyanis ennyien nyerték el a Bursa Hungarica ösztöndíjat a településen. A tehetséges fiataloknak ez összesen havi tíz ezer forint segítséget jelent, melynek egyik felét a város, másik felét az állam finanszírozza.
Végéhez közelít az adventi időszak, melynek alkalmából változatos programokkal várják a lakosokat a város különböző pontjain. Többek között színpadi előadásra, koncertre, gyertyagyújtásra és szentmisére is sor kerül a hétvége folyamán.
Hétfőn nyílt kiállítás a Hagymaházban „Az ünnephez vezető út” című rajzpályázatra beérkezett művekből. A makói és térségi 14 oktatási intézményből összesen 380 alkotást küldtek be a diákok, a legjobbak munkáját hasznos ajándékokkal ismerték el.
- Több mint 300 gyereknek szereztek örömöt - Festménykiállítása nyílt Hódmezővásárhelyen Sánta Sándornak - Öt éves a Givaudan Hungary Kft. - Kati nénit köszöntötték születésnapján - Közösen gyűjtött a Tűzoltóság és az ENI - Gyerekkarácsony a Ramazurival
Czirbus Gábor alpolgármester kedden 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Igaz Antalnét. A szépkorú aktív éveiben nagyon szeretett dolgozni, ma már csak besegít a házkörüli teendőkben.
Kettős ünnepet ültek a Givaudan Hungary Kft. dolgozói az Erdei János Városi Sportcsarnokban pénteken este. A svájci tulajdonú cég öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit városunkban, ennek tiszteletére is koccintottak, valamint közösen kívántak egymásnak békés, boldog karácsonyt.
Elsősorban mint orvost, és mint települési képviselőt ismerhetik Sánta Sándort a makóiak, ám azt kevesen tudják, hogy az egykori polgármester a művészeteknek is hódol: negyven éve fest. Egy nagy álma vált valóra múlt hétvégén, mikor képeiből kiállítás nyílt a vásárhelyi Alföldi Galériában.
A Makói Fiatalok Akadémiája jótékonysági adományosztást szervezett hétfőn, a Hagymaházban, ahol közös összefogás keretében gyűjtött ajándékokat kaptak a gyerekek. Az eseményen egy karácsonyi, színházi előadást is megtekinthetett a közönség a Makói Teátrum előadásában.
Játékokat, könyveket és tartós élelmiszert is gyűjtöttek a makói tűzoltók a rászorulók részére. Az adományokat Tóthné Balázs Andreának, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetőjének Balogh Róbert parancsnok adta át.
A Városi Gyerekkarácsony vendége a Ramazuri Játszóház volt, akik tarsolyában sok érdekes és izgalmas játék lapult a csemeték számára. Az egész délutános foglalkozás helyszíne a Hagymaház volt, ahol mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb programot.
Ma délelőtt ünnepélyes keretek között aláírták a Makói Foglalkoztatási Paktum együttműködési megállapodását. A jelenlévők többek között ismertették a kitűzött célokat, valamint kifejezték elköteleződésüket a térség számára legelőnyösebb foglalkoztatási stratégia kialakításához.
- Szolgálat, szeretet és beteljesedés - Megújulhat a makói járóbeteg szakrendelő - Zenés műsorok az Adventi vásárban - Több mint háromszáz gyermek karácsonya vált szebbé - Angyali adomány - Kettős évfordulót ünnepelt a Román Nemzetiségi Önkormányzat
Nem mindennapi polgármesteri köszöntésnek lehetett fül- és szemtanúja az, aki részt vett az Idősek Karácsonyán. Farkas Éva Erzsébet gitárt ragadva kívánt kellemes ünnepeket a nyugdíjasoknak. A program részeként adott koncertet Korda György és Balázs Klári telt ház előtt a Hagymaházban.
A területet érintő egészségügyi fejlesztéseket, illetve a makói és a hódmezővásárhelyi kórház pályázatait ismertette fórumsorozatának utolsó állomásán Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója. A Korona Szálló földszinti termében az is kiderült, hogy pozitív elbírálás esetén mintegy 300 millió forintból újíthatják fel a makói járóbeteg szakrendelőt.
Vastag Csaba mellett a Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium tanulói is felléptek advent harmadik vasárnapján, Makón. A Makovecz tér számos érdeklődővel telt meg, akik meleg italokkal birkóztak meg a hideggel, miközben frissen sütött kürtöskalácsot majszoltak.
Kettős évfordulót ünnepelt szombaton a Román Nemzetiségi Önkormányzat, ugyanis 15 éve alakult meg és 10 éve tart Kolinda estet. A jubileumi rendezvényen három nemzet képviselői, románok, szlovákok és magyarok vettek részt.
Makó Város Önkormányzata és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány a nagylelkű adakozóknak köszönhetően ismét bearanyozta a hátrányos helyzetű családok ünnepét, ugyanis sok-sok ajándékkal lepték meg őket. A csomagok kiosztására egy hangulatos rendezvény keretében az Erdei János Városi Sportcsarnokban került sor.
Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke idén is jótékony célra ajánlotta fel éves cafeteria juttatását. A 200 ezer forintból összesen nyolc családnak állítottak össze személyre szóló csomagokat.
- Lángra lobbant a harmadik adventi gyertya - Kórusénekkel egy jó ügy érdekében - Százezret ért a JAG rajza - A „Gimi Est” varázsa - Romano Kraj konferencia
A hétvégén advent harmadik vasárnapját ünnepeltük, a hit és a remény gyertyája után az öröm lángjai adták hírül a karácsony közeledtét. Városunkban az ünnepségre kilátogatókat a Makói Magán Zeneiskola és az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület növendékei várták színes előadásaikkal.
A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került az adventi kóruskoncert a Szent István Király Templomban, ahol a házigazda dr. Mihálka György Városi Vegyeskar mellett a lugosi Ion Vidu Énekkar is fellépett . Az esten önkéntes adományokat lehetett felajánlani, melyeket a bogárzói templom felújítására fordítanak majd.
Százezer forinttal nőtt az osztálypénze a Makói József Attila Gimnázium nyolcadik osztályának, miután megnyerte a DUOCOR Ipari Bt. idei rajzpályázatát. A felhívásra közel húsz pályamunka érkezett, amelyek közül a cég munkavállalói titkos szavazással választották ki a legjobbakat.
Az országban élő roma kisebbség integrációjának elősegítéséért és felzárkóztatásáért tavasszal egy újabb szervezetet hívtak életre, Romano Kraj Jogvédő Egyesület néven. Tagjaik a közel múltban Hódmezővásárhelyen tartottak egész napos konferenciát, melynek a végén egy együttműködési megállapodás megkötésére is sor került.
A József Attila Gimnázium aulája újra ünnepi díszbe öltözött, ugyanis egyik legnagyobb volumenű rendezvényüket, a „Gimi Estet” tartották. Az eseményen több díj is gazdára talált, valamint egymást követték a különleges produkciók.
Negyedik alkalommal rendezte meg Mikulás napi ünnepségét a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A gyerekeket és szüleiket sok-sok meglepetéssel, bűvésszel és zenés mulatságokkal várták.
Látványos labdás- és aerobic bemutatóval készültek a Makói Általános Iskola Almási Tagintézményének diákjai a mai napra, hiszen átadásra került a felújított tornacsarnokuk. A beruházás mintegy 34 millió forintból valósult meg, a Magyar Kézilabda Szövetségnek és a Makó Város Önkormányzatának köszönhetően.
- Átadták a megújult tornatermet az Almási iskolában - „Van zsákomban minden jó…” - Történelmi utazás a Forgatós Táncegyüttessel - A legifjabb lakosokat üdvözölték - 85 családhoz már megérkezett a Jézuska - Pedagógus köszöntött pedagógust
A tavalyi ősbemutató és a hat állomásos országos turné után ma este újra Budapesten látható az „Itt élned, halnod kell!” című rockmusical Koltay Gábor rendezésében. A látványos zenés történelmi utazásra eddig több mint kétszázezer néző volt kíváncsi.
Az újszülötteket és azok büszke szüleit, valamint nagyszüleit köszöntötte Makó Város Önkormányzata az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen minden csöppséget egy-egy bébikötvénnyel ajándékoztak meg.
A makói és a környékben élő rászoruló családoknak 2,5 millió forintos értékben osztott ki tartós élelmiszereket Farkas Éva Erzsébet polgármester és Karkas Mihály, a Givaudan Hungary Kft. ügyvezetője. Karácsonyhoz közeledve nyolcvanöt rászorulón segítettek ezzel a megmozdulással.
A héten folytatódott a nyugdíjas egyesületek karácsonyi ünnepsége. A Belvárosi Nyugdíjas Klubban Farkas Éva Erzsébet polgármester beszélgetett a tagokkal, míg a Pedagógus Szakszervezetéhez Czirbus Gábor alpolgármester látogatott el.
- Tovább folytatódott a Justh Gyula utcai nyugdíjas klub épülete körüli vita - Mézeskalács házikók egy nemes ügyért - Egy helyen az Év legjobb sportolói - Bemutatkozott a summa cum laude-s fúvószenekar - Mézeskalács és karácsonyfadíszek az Ifjúsági Színtérben - Rendben zajlott az agrártámogatások kifizetése Csongrád megyében
Ünnepi testületi üléssel búcsúztak az idei évtől Makó város képviselői, ahol azonban ettől függetlenül számos, fontos kérdésben is döntés született. Az ülésnek ezúttal a Korona Szálló díszterme adott helyet.
Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót az agrártámogatások előlegfizetési időszakának lezárulásáról ma délelőtt Hódmezővásárhelyen. Mint elmondták, sikeres évet zárt az agrárium, mind a támogatások összege, mind az érintett ügyfelek száma jelentősen emelkedett 2015 óta.
A József Attila Múzeum még novemberben hirdetett pályázatot „Makó épületei mézeskalácsból” címmel. A kiírásra érkezett ötletes műveket egy kiállítás keretében elárverezték, a befolyt összeget pedig jótékonysági célra fordították.
A Makói Magán Zeneiskola huszonhárom esztendeje töretlen a pályán, évről évre nagyobb sikereket érnek el. Európa minden országában, sőt Izraelben is felléptek már. Az utánpótlás zenekar pedig kategóriájának nagydíját hozta el nyáron az orosz fővárosból. Ezek a diákok mutatkoztak be a Koronában, karácsonyi koncertet adva.
Az adventi időszak alkalmából közös készülődésre invitálták a makói fiatalokat az Ifjúsági Színtérbe szombaton. A résztvevők mézeskalácsot díszítettek és karácsonyfadíszeket készítettek el.
- A makói petrezselyemgyökér felért a tokaji termővidék szintjére - Közel 8 millió forint kormányzati támogatást nyertek a térség kistelepülései - Csizmák dobogásától volt hangos a Hagymaház - A hagymanemesítés és termesztés jegyében - Karácsonyoztak a makói hadigondozottak - A nagycsaládosokhoz is eljött a Mikulás
Szombaton tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Makói Nagycsaládosok Egyesülete az újvárosi katolikus plébánián. A rendezvényre ellátogatott a Mikulás, valamint bűvész-showra is sor került.
A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének makói csoportja pénteken tartotta karácsonyi ünnepségét, mely egyben közgyűlésként is szolgált. Az évzáró rendezvényen meghallgatták a pénzügyi beszámolót, tájékoztatást kaptak az őket érintő jogszabályváltozásokról, valamint ajándékokat adtak át a tagoknak.
A „Hagyma-ma, Újratervezés, Testhönálló textíliák” mintaprojekt keretében a József Attila Múzeum dolgozói újabb programra invitálták a fiatalokat. A bemutató középpontjában a hagyma állt, melyről a vendég előadók tartottak részletes tájékoztatást.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a makói petrezselyemgyökeret oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel lássák el. Ennek részleteiről és várható hatásáról ma délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.
Közel nyolc millió forintot nyert összesen a térségben több kistelepülés egy újabb állami pályázaton. Több helyen a járdákat, utakat újítanak fel, urnafalakat építenek, Magyarcsanádon például a belvízelvezető csatornákat rekonstruálják.
A jókedvé volt a főszerep a szombati Adventi vásáron, az önfeledt szórakozásról Janicsek Roland és az Abba Sisters tagjai gondoskodtak. A műsorszámokat az örökzöld slágerek mellett a karácsonyi dallamok tették még hangulatosabbá.
- Ég a remény gyertyája az adventi koszorún - Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Sportkarácsony HD - Hamarosan lehet rúgni a bőrt a belvárosi műfüves pályán is - Kihívásokkal teli évet zárt a ContiTech - Évet zártak a makói nyugdíjas klubok - Megtört az Iroda veretlensége a Duocor kupán
Rohamosan közeledik a karácsony, már a második gyertyát gyújtották meg Makó város adventi koszorúján. A kilátogatókat ismét színvonalas műsorral várták, most vasárnap a Forgatós Táncegyüttes, valamint a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusa működtek közre. Ezt követően a Mikulás is megérkezett lovas szánjával.
Gálamérkőzéssel vette kezdetét a hagyományos Duocor Ipari Bt. cég által rendezett kispályás labdarúgó torna. Ezt követően hússzor csaptak össze a gyár dolgozói az Erdei János Városi Sportcsarnokban, ahol a tábla-szerszám együttes bizonyosult a legjobbnak.
Ízletes étkek, forralt bor és gyermekműsor – többek között ezekkel zárták az évet a Hagymás Makó, a Makó Baráti Kör, az Újvárosi Nyugdíjas Klub valamint a térség szépkorúi. Az összejöveteleken a jó hangulaté és a kötetlen beszélgetésé volt a főszerep.
Közel 1500-an gyűltek össze szombaton az Erdei János Városi Sportcsarnokban a ContiTech hagyományos karácsonyi bálján. A város legnagyobb foglalkoztatója a rendezvényen jubiláló dolgozóit köszöntötte, valamint a munkatársak által előadott zenés produkcióra is sor került.
Teljesen elkészült a Pulitzer sétányon a műfüves futballpálya, már csak a hivatalos átadó van hátra, és lehet rúgni a bőrt a belvárosban is. A 26X14 méteres sporttér mintegy 16 millió forintból valósult meg, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a makói önkormányzat összefogásának köszönhetően.
- Folyamatosan járják a körzetüket a képviselők - Jótékonysági est Lippai Mariannával - Megérkezett a Givaudan Mikulása - Szociális tűzifát kapnak a rászorulók Maroslelén - Rövid hírek
Mikulásként érkezett több makói intézménybe és egy szervezethez Karkas Mihály, a Givaudan Hungary Kft. ügyvezetője. A cég összesen hét laptopot és három asztali számítógépet adományozott, ezzel is biztosítva a gyerekek fejlődését és a rászorultak megsegítését.
Folyamatosan kézbesítik az önkormányzati képviselők a 10.000 Forint értékű Erzsébet-utalványokat a Makón élő 70 év feletti nyugdíjasoknak. Stábunk legutóbb Czirbus Gábort és Kádár Józsefet kísérte el egy-egy útjára.
Zsúfolásig megtelt a Hagymaház Pódiumterme az „ÚJ VILÁG” Alapítvány tegnapi jótékonysági estjén. A rendezvényen Lippai Marianna bloggerrel Hajó Edina műsorvezető beszélgetett a gyászról, a nehézségek leküzdéséről és az életkedvről.
A Belügyminisztérium döntése alapján 2017-ben is támogatásban részesült Maroslele Község Önkormányzata, mely ötven erdei köbméter, tűzifa vásárlására adott lehetőséget. Ennek kiosztása már megkezdődött, a kedvezményezettek háztartásonként öt mázsa tűzrevalóban részesülnek.
- Újabb országos elismerés a Makói Városi Televíziónak - Összefogással az otthon karbantartásért - „Fényírással” tisztelegtek Arany János előtt - Gálával zárták az újabb eredményes esztendőt - Hogyan éljünk egészségesen?
Több mint 280 pályázatból választották ki a „Média a Tehetségekért Díj” idei nyerteseit, akik kedd este a Művészetek Palotájában vehették át az elismeréseket. A négy kategória legjobbjai között ott vannak a Nők Lapja, a Kossuth Rádió, az RTL Magyarország, az M4 Sport és a Makói Városi Televízió fiatal művészeket, tudósokat és sportolókat bemutató riportjai is.
„Az elhízást jelenleg a tíz legsúlyosabb betegség egyikeként tartják számon” -tudtuk meg Kun Judit dietetikustól a SZIGNUMBAN. Az előadó Mit? Mennyit? Mikor? címmel tartott prezentációt az egészséges táplálkozással kapcsolatban.
Ünnepi meglepetéssel készültek a Contitech dolgozói Mikulás alkalmából. A jó hangulatú flashmob során szaloncukrot és csokoládét osztottak a járókelőknek a Bartók tagintézmény előtt, majd a Pápay iskola tanulóit látogatták meg.
Első körben közel harminc, Honvéd városrészben élő, rászoruló családnak segít az önkormányzat házuk karbantartásában az úgynevezett Kaláka program keretében. A lakók saját maguk fogják a különböző, kisebb javításokat megcsinálni, ám ebben a munkában egymásra és szakemberek útmutatásaira is számíthatnak.
Híres magyar költőnk, Arany János kétszáz éve látta meg a napvilágot, a jubileum alkalmából a Makói FotóBarátok Egyesületének tagjai fényképezőgépet ragadtak. Alkotásaikat a Hagymaház Galériában tárták a nagyközönség elé.
- Polgármesteri fogadóórát tartott Farkas Éva Erzsébet - A Mikulás megrakott puttonnyal érkezett a Váll-Ker-be - Karácsonyi dallamokkal telt meg a Hagymaház - Már a tetőszerkezetet cserélik a Makói Levéltár épületén - Az uniós források mintegy 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány - Újra a KERI-ben versengtek az általános iskolások
Fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester hivatali irodájában. A városvezetőt felkereste egy, tűzeset után segítségért folyamodó család, valamint egy új, hagymás csokoládés bonbont is bemutattak neki.
A Váll-Ker Kft. dolgozóinak gyermekeit és unokáit az idén is meglepte a Mikulás. A tradíciókhoz híven, az ünnepségen a Tihanyi Vándorszínpad színészei kalauzolták el a nézőket a mesék világába.
Már javában zajlanak a felújítási munkálatok a Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyének leendő épületében. Ma délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester a kivitelező cég ügyvezetőjével közösen tájékoztatta a sajtó képviselőit a beruházás állapotáról.
2014 óta az uniós források 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány- jelentette be tegnap a Parlamentben Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Majd azt is elmondta: céljuk főként a kis- és középvállalkozások támogatása. Makón több olyan cég is van, amelyik részesült már ezekből a forrásokból, a Váll-Ker Kft. például több mint háromszáz millió forintot köszönhet eddig ennek a döntésnek, jelenleg pedig egy, az eddigieknél is nagyobb összeget biztosító pályázat elbírálására várnak.
A méltán neves Ghymes együttes szombat este Makóra látogatott, ahol a Hagymaházban adott teltházas koncertet. „Mennyből az angyal” című lemezbemutató koncertjük alkalmával a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Kórusával léptek színpadra, különleges atmoszférát kölcsönözve ezzel a rendezvénynek.
Ebben az évben már ötödik alkalommal találkoztak a környék általános iskoláinak sportolói a KERI Kupa keretein belül. Múlt héten szerdán és csütörtökön került megrendezésre az esemény a Návay Lajos Szakgimnázium tornatermében.
- Jótékonysági sütikóstolót szervezett az Angyalsóhaj Alapítvány - Bálon gyűltek össze a gazdák - Javában tart az Adventi vásár - Idén 2000 milliárd forint uniós pályázati forrás került kifizetésre - Kemény küzdelemben makói győzelem
2014 és 2020 között mintegy 9 ezer 300 milliárd forint uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, ennek 82%-át már lekötötte a kormány, csak idén 2000 milliárd forint került kifizetésre- adott tájékoztatást tegnap a Parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A politikus azt is hozzátette: ezt a pénzt nem ingyen kapjuk, nem ajándék!
A múlt hétvégén sem volt hiány a minőségi kézműves termékek, zamatos finomságok, valamint a kulturális műsorok kínálatából az Adventi vásáron. A kilátogatók a sok-sok program mellett karácsonyi ajándék után nézhettek szeretteiknek és élvezhették a meghitt hangulatot.
A hagyományt életben tartva már sokadik alkalommal rendezte meg év végi bálját tagjai számára a Csanád és Térsége Gazdakör. A vendégeket szombat este várták a Korona Szálló dísztermébe egy jóhangulatú estére. Finom ételek és zene mellett oszthatták meg egymással tapasztalataikat a gazdák és megvitathatták az elmúlt egy év történéseit.
Jótékonysági sütikóstolóra invitálta a város lakóit az Angyalsóhaj Alapítvány advent első vasárnapján. A felkínált finomságokkal a halmozottan hátrányos, értelmileg és testileg sérült fiatal felnőttek számára létesítendő közösségi ház ügyére hívták fel a makóiak figyelmét.
- Vita az újvárosi kézilabdacsarnokról - Egyre több jobbikosnál veri ki a biztosítékot Vona hintapolitikája? - Meggyújtották az első adventi gyertyát Makón - Makón is őrzik a József Attila kultuszt - Ünnepi veszélyek - Pihenhet a Makói KC
Az e heti FogadóÓrában Kovács Sándor képviselőt kérdeztük arról, sikerült-e idén megvalósítania, amit szeretett volna, és milyen tervei vannak a következő évre.
Vasárnap gyújtották meg a Makovecz téri Zenepavilonban elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját. Az ünnepségen többek között a Kálvin Téri Református Általános Iskola kórusa és a MÖTYKE tagjai működtek közre.
December első vasárnapjával megkezdődött az adventi várakozás időszaka, ezzel együtt folyamatosan zajlanak a karácsonyi előkészületek is. Az örömteli ünneplés közben azonban hajlamosak lehetünk figyelmetlenné válni. Fontos, hogy ilyenkor is betartsuk az alapvető biztonsági szabályokat és előírásokat.
József Attila a tragikus sorsú, ám páratlan tehetségű költő nyolcvan évvel ezelőtt távozott az árnyékvilágba. Ezen évforduló alkalmából a makói József Attila Múzeum dolgozói egy emléknappal tisztelegtek a poéta előtt.
„Puccsot szerveznek Vona Gábor ellen” - a hír nem most jelent meg először, ám a napokban következtek be olyan fordulatok, amelyek ezt alátámaszthatják. Morvai Krisztina EP- képviselő mérhetetlen csalódásának adott hangot a párt vezetői módszereit illetően, Novák Előd, a Jobbik egykori alelnöke pedig parlamenti „kirúgását” követően először törte meg a csendet, és fogalmazta meg szintén nem túl pozitív véleményét a legnépszerűbb közösségi oldalon a Vona Gábor által vezetett Jobbikról. Televíziónk kíváncsi volt, vajon a párt makói alapszervezetének vezetői mit gondolnak a témáról, ezért megkerestük dr. Kiss Attilát és Zeitler Ádámot is.
Nem szavazta meg Török Miklós a nettó 500 millió forintos állami támogatásból megvalósuló Justh Gyula utcai kézilabda munkacsarnok megépítését a legutóbbi testületi ülésen. Döntését azzal indokolta, ő úgy hallotta, annak a nyugdíjas klubnak az épülete, amelyet a beruházás érdekében el akarnak bontani 250 millió forintot ér. Mikor a képviselők megkérdezték, mivel tudja bizonyítani ezt az összeget, csak annyit felelt, a helyiektől értesült erről, mely akár egy anekdota is lehet.
- Elkezdték kézbesíteni a város karácsonyi ajándékát - Duális képzés a Givaudan Hungary Kft-nél - A napokban utalják az egészségügyben dolgozók emelt bérét - Gémes góljaival nyert az M-Foci Kft. - ”Jogunk van az egészséges jövőhöz!”
Végső nyugalomra helyezték Almási Istvánt, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város volt polgármesterét a Kincses temetőben. Ezt megelőzően a gyászolók a Szent István Király Templomban róhatták le kegyeletüket.
A folyamatos infrastrukturális fejlesztéseknek és az emelkedő béreknek köszönhetően kevesebb az elvándorló orvos, a friss diplomások száma viszont nőtt- jelentette be a tegnapi kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd arra is kitért: az újabb emelt béreket mától utalják az egészségügyi dolgozóknak, valamint praxisonként három millió forint pluszt kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok is. Stábunk tegnap a makói kórházban járt, ahol osztályvezető főorvossal és ápolókkal beszélgettünk a témáról.
Karácsony alkalmából 10.000 Forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak a Makón élő 70 év feletti nyugdíjasok. Az ajándékok kézbesítését már megkezdték az önkormányzati képviselők, stábunk ma délelőtt Kovács Sándort kísérte el a Síp utcába.
Diabétesz Világnapi összejövetelt tartottak a Civil Szervezetek Házában. A Makói Cukorbetegek Egyesülete ingyenes vérnyomás és vércukorméréssel, teszttel, valamint előadásokkal várta a látogatókat.
Harmadik éve tart a Givaudan Hungary Kft. és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével megvalósuló duális képzés. Ennek részleteiről és az elmúlt évek tapasztalatairól Karkas Mihály ügyvezető igazgató beszélt stábunknak.
- Decemberben már postázzák a hulladékszállítási csekkeket - A bérunió és a realitások - Ilyen volt- ilyen lett: bejártuk a felújított Justh Gyula utcai rendelőt - Új helyszínt kapott az Adventi vásár - 5 ország pedagógusai tanácskoztak Makón - Focitorna, ahol minden csapat győzött - Második véradás a Civil Szervezetek Házában
Megtörtént a felújított Justh Gyula utcai rendelőintézet műszaki átadása, ezt követően már csak a berendezés és az ANTSZ engedélye szükséges ahhoz, hogy ismét megnyissa kapuit a betegek előtt. A több mint 33 millió forintos beruházást az önkormányzat saját büdzséből állta, melynek köszönhetően minden megújult, rá sem lehet ismerni az épületre.
Heves vita előzte meg a napirendi pontok tárgyalását a tegnapi november havi rendes testületi ülésen. A grémium tagjai több ponton nem értettek egyet a makói kórház egészségügyi ellátásának színvonalában, a bérunió kérdéskörében, valamint az újvárosi kézilabda munkacsarnok létesítésében. Szó esett még a hulladékszállítási csekkek postázásáról is, melyre Farkas Éva Erzsébet polgármester reagált.
Miről szól pontosan a bérunió, hogyan képzelik megvalósítani, az aláírásgyűjtéssel nem-e adatgyűjtésről és egy újabb jobbikos politikai blöffről van szó? – ezt a kérdést tette fel napirend előtt Czirbus Gábor alpolgármester a jobbikos Zeitler Ádámnak a tegnapi rendes testületi ülésen. Közel egy órás vita bontakozott ki a témában.
Az idén a Hagymatikum Gyógyfürdő előtt, a Makovecz téren kerül megrendezésre az Adventi vásár. A változatos gasztronómiai élmények mellett ünnepi műsorokkal kedveskednek majd a kilátogatóknak.
Egy Erasmus+ program keretén belül 5 ország delegált pedagógusai érkeztek Makóra. A projektnyitó eseményre kedden került sor a Hagymaház Pódium termében. A 3 napos találkozó célja az volt, hogy megvitassák és megalapozzák a következő 2 évben elvégzendő feladatokat.
Második alkalommal szerveztek véradást az ENI dolgozói és más érdeklődők számára a Civil Szervezetek Házában. A rendezvény lebonyolításában a Magyar Vöröskereszt és a Makói Véradó Állomás kollégái segédkeztek.
- Értékteremtő közfoglalkoztatás zajlik Makón - Egyedi látványvilág és örömzene a WOX koncerten - Szomorú vereség - Ünnepi teadélutánt tartottak a Koronában - Mennyivel bővül a kassza a nyugdíjasoknál? - Richter Aranyanyu díjat vehetett át Molnárné Gardi Katalin - Adventi kézműves kiállítás a könyvtárban
A Belvárosi Római Katolikus Templomban az ünnepek közeledtével újra tiszteletét tette a WOX együttes. A tagok különleges produkciókkal álltak a nézők elé, a hangszerek játékához és az énekszóhoz animáció, homokfetés, valamint fényáradat párosult.
Nehéz mérkőzést játszott a Makói KC női kézilabda csapata, melyből a Gyomaendrőd együttese lépett ki győztesként. Kozseránék ezzel lecsúsztak a dobogó ötödik fokára.
Az elmúlt esztendőkben drasztikusan csökkent a közfoglalkoztatottak száma, jelenleg Makó Város Önkormányzatánál és a hozzá tartozó cégeknél, intézményeknél 326-an dolgoznak. Munkakörülményük a kezdetekhez képest folyamatosan javul, nemrégiben pedig Farkas Éva Erzsébet polgármester is megköszönte ez évben végzett tevékenységüket.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Makói Csoportja. A születésnap alkalmából kisbuszt kaptak és emléktáblát avattak.
Aki nyugdíjas, és még nem csengetett nála a postás a kormány tízezer forintos utalványtámogatásával, annál hamarosan fog: elkezdték ugyanis a kézbesítésüket. Makón a hetven éven felüliek emellé további tízezer forintot kapnak a város vezetés jóvoltából, hamarosan ezek kiosztása is elkezdődik. Valamint további pluszokra is számíthatnak a nyugdíjasok.
Kategóriájában közönségdíjat vehetett át Molnárné Gardi Katalin a 2017-es Richter Aranyanyu Díjátadó gálán. A megtisztelő elismerést Dobó Katalin zsűritag adta át az egészségügyi szakdolgozónak.
Adventi kézműves kiállítás nyílt pénteken a József Attila Városi Könyvtárban. Pokomándy Zsuzsanna „A lényeg az alkotás” névre keresztelt tárlatának segítségével a látogatók családias keretek között hangolódhatnak az ünnepi időszakra.
Az Erdei János Városi Sportcsarnokban adott adventváró koncertet az Ismerős Arcok zenekar. Az est jó hangulatához vendég fellépőként a Good Company együttes is hozzájárult.
- Hamarosan átadják a felújított Justh Gyula utcai rendelőt - 4,7 kilométer új járdát építettek - Angol nyelvi vetélkedő a JAG-ban - Vér csak vérrel pótolható - Kieső helyen a CONTITECH Makói KC
Makó nyolc városrészében összesen mintegy 106 millió forintból újulhattak meg a gyalogutak. Az idei járdaprogram eredményeiről és a jövőbeli tervekről ma délelőtt Czirbus Gábor alpolgármester tartott sajtótájékoztatót.
Nem bírt a sereghajtó Karcaggal a Contitech Makói KC. A Gera növendékek szoros mérkőzésen kaptak ki egy góllal.
Hamarosan átadásra kerül a több mint 33 millió forintból felújított Justh Gyula utcai rendelő, a hasonlóan borzasztó állapotban lévő Kálvin téri kapcsán pedig a terv egyeztetése zajlik. Ennek újjáépítésére mintegy 200 millió forintot költ a város.
A hetedik-nyolcadik osztályosok számára rendeztek angol nyelvi vetélkedőt a József Attila Gimnáziumban. Az idei megmérettetésre 18 csapat közel 90 diákja érkezett Makóról, Hódmezővásárhelyről és a környező térségből.
Egy véradó akár három életet is megmenthet” - hangzott el csütörtökön a Véradók Világnapján tartott ünnepségen. A jeles napon negyvenszeres, ötvenszeres, nyolcvanszoros és százszoros donorokat köszöntött a Magyar Vöröskereszt Makói Területi Szervezete
- Már az első emeletét építik az új könyvtárnak - Migránsok vagy külhoni magyarok? - 600 ezer forint fanyesésre - Ünnepi hangulat a Hagymaházban - 7126 méter magasban lengett a makói zászló - Nyílt nap a KERI Bajza utcai épületében - Újra gödörben a Makó FC
- Téli üzemmódra váltott a Makói Városgazdálkodási NKft. - Még várni kell a szemétszállítási csekkekre - A fiatal muzsikusokat ünnepelték - „Az ünnephez vezető út” - Legfontosabb cél: levenni a gazdák válláról a papírmunka terhét - Miniszteri elismerést kapott Apátfalva
A rossz állapotban lévő járdákra, a csapadékvíz-elvezető árkokra és a Nagyér-csatornába bedobott hulladékokra panaszkodtak leginkább a jelenlévők Gáspár Sándor önkormányzati képviselő tegnapi, Czirbus Gábor alpolgármesterrel közösen tartott fórumán. Itt az is kiderült, hogy a makóiaknak még egy ideig biztosan várniuk kell a szemétszállítási csekkekre.
Már negyvenkilenc éve annak, hogy Lisszabonban november huszadikát az Ifjú Zenebarátok Világnapjának nyilvánították, mikor is a fiatal muzsikosokat ünneplik. Ezen alkalomból adtak hangversenyt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai és növendékei.
Az eddigi hagyományoknak megfelelően a Hagymaház Galéria ebben az évben is meghirdeti karácsonyi alkotói pályázatát a makói és térségi általános, valamint középiskolás tanulók számára. A pályaműveket december 8-ig várják a szervezők.
Szél Istvánt választották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezetének élére a tegnapi alakuló ülésen, melynek Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatala adott otthont. Az elnök személye mellett a további tisztségeket is kiosztották, a szervezet legfontosabb céljai között pedig a gazdákat érintő papírmunka csökkentését, a jégkár-mérséklő rendszer megépítését, és egy új öntözési stratégia kidolgozását jelölték meg.
November 15-e óta téli üzemmódra váltott a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. Összesen nyolc géppel tartanak ügyeletet a munkatársak, felkészülve az esetleges hóesésre.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter is elismerte Apátfalva önkormányzatának a közfoglalkoztatás terén elért kimagasló munkáját, ezért november 16-án Budapesten kitüntetést adományozott a községnek, melyet Pogácsás Tibor államtitkár adott át. A településen folyó munkaprogramok részleteiről Szekeres Ferenc polgármester számolt be stábunknak.
2015-ben muszlim menekülteket fogadott be a saját házába, most pedig aláírásgyűjtést kezdeményez a külhoni magyarok szavazati jogának megvonása érdekében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A témával a Vásárhelyi Televízió Keresztkérdés című magazinja is foglalkozott, ahol a párt álláspontját Mucsi Tamás, a DK csongrádi megye 4. számú választó kerületének országgyűlési képviselőjelöltje ismertette, vitapartnere Bálint Gabriella vásárhelyi önkormányzati képviselő volt.
Jó ütemben halad a 2,66 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló új könyvtár építése. A jelenleg zajló kivitelezési munkálatokat ma délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő is megtekintették.
Megsüllyedt útpadkák, a járdák felújítása, parkolási gondok és a közösségi együttélés szabályainak be nem tartása is szóba kerültek Marosvári Attila önkormányzati képviselő tegnapi, Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen tartott fórumán. Lakossági kérdésre az is kiderült, hogy jövő héttől kezdik el kiosztani a 70 év felettiek számára az adventi időszakra vonatkozó 10.000 Forintos támogatást.
Karácsonyi díszek, ajándéktárgyak, adventi koszorúk – többek között ezekből nyílt tárlat a Hagymaház aulájában. A kézzel készített termékeket nem csak kiállították, hanem mindegyik megvásárolható.
Négy kapott góllal tért haza Paksról a Makó FC. A vendégek már az első percekben beköszöntek a maros-mentiek hálójába. Az M-Foci Kft. a héten utolsó őszi megmérettetésére készül.
A városunkban sokak által könyvelőként ismert Kerekes Éva és mászótársa, Herczeg Angelika októberben újból visszatért Nepálba. Négy napos kitartásuknak köszönhetően a Himalája egyik csúcsáról, a Himlung Himal tetejéről csodálhatták meg a kilátást.
Immár tizenkettedik alkalommal jutalmazták Megyei Prima Díjjal a térségben azokat, akik például szolgálnak a közösségnek, öregbítik hazánk hírnevét és értékeit. A kuratórium a Magyar zeneművészet kategóriában a makói származású Szentpéteri Csilla zongoraművésznek ítelte oda a kitüntetést.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szakmái mutatkoztak be szerdán az intézmény Bajza utcai épületében. A nyílt napon az érdeklődők tanácsokat kaphattak a pályaválasztással kapcsolatban és feltehették kérdéseiket az intézményben dolgozó pedagógusoknak.
- Fejlesztenék a városi csapadékvíz-elvezető hálózatot - Világbajnokok támogatják a makói sportéletet - Havonta 4,5 millió forintot spórol meg a napsütés a kórházaknak - Megyei Prima Díjas a makói zongoraművész - Rangadót nyert a Makói KC - Forradalmárok sorsa
A járdák állapota, a csapadékvíz-elvezető árkok karbantartása, az illegális hulladéklerakók felszámolása, illetve a játszóterek építése és felújítása – többek között ezek is szóba kerültek Czirbus Gábor alpolgármester tegnapi, Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen tartott fórumán. Itt az is kiderült, hogy a Szent István Egyházi Általános Iskola bejáratának környékén új parkolókat létesítenek a jövő év elején.
Újabb több mint négyszáz elemmel bővült a makói kórház melletti napelem-park – jelentette be ma délelőtt Nagy Jenő, a tagintézmény igazgató főorvosa. Hasonló számú energiaforrást építettek ki a vásárhelyi kórház tetején is a közel múltban, a grandiózus beruházásnak köszönhetően havonta mintegy 4,5 millió forintot tud megspórolni ezzel a két intézmény.
Az 1956-os forradalom heves eseményei után ezekben a hónapokban kezdődtek meg a megtorlások úgy Makón, mint az egész országban. Marosvári Attila történész előadásában ezt a témakört boncolgatta kedden a József Attila Múzeumban.
Idén november 19-én ünnepelte 90. születésnapját Lator László Kossuth-díjas magyar költő, neves esszéista és műfordító, akinek élete és pályafutása sok ponton kapcsolódik Makó városához. A József Attila Múzeum munkatársai a neves alkalom apropóján budapesti otthonában köszöntötték fel az írót.
- Önkormányzati tulajdonba kerülhet az egykori pártház - Élménybeszámoló a tengeren túlról - Makovecz Központot és Archívumot adtak át Budapesten - Filmcsillagok napja a Hagymatikumban - A Deák Ferenc utcában nyitott új irodát a FIDESZ - Konzultáció a múzeum mintaprojektjérőlOvi bál a jótékonyság jegyében - Nem bírt a CONTITECH Makói KC a Békéscsabával
Mindössze két napirendi pontot tárgyalt ma reggel Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A rendkívüli ülésen a grémium döntött állami és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok cseréjéről, bevonva ebbe a Juhász Gyula téren lévő egykori pártházat, majd tulajdonosi hozzájárulást adott arra vonatkozóan, hogy a József Attila Gimnázium épületére napelemes rendszereket létesítsenek.
Tavaly szeptemberben Czibolya Kálmán, a Makói Videó- és Művészeti Műhely stúdióvezetője nagy kalandra vállalkozott, ugyanis ezúttal a szépséges Kanada volt az úti célja. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kérésére az ott töltött kilenc hónap pillanataiból szemezgetett a József Attila Városi Könyvtárban a makóiaknak.
Makovecz Imre születésének évfordulóján, november 20-án nyitották meg Budapest XII. kerületében a róla elnevezett központot és archívumot. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, aki beszédében úgy fogalmazott az Ybl Miklós díjas építészről: A magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, hagyatéka él és folytatásra vár a Kárpát-medencében.
Első alkalommal került megrendezésre a Filmcsillagok napja a Hagymatikum Gyógyfürdőben. Az érdeklődőket a szombati nap folyamán karikatúra kiállítás, mozi-kvíz, kézműves foglalkozások és filmzenei koncert várta, a szokásos szolgáltatások mellett.
Új irodát nyitott a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete. A Deák Ferenc utcán december 1-jétől megújult környezetben várják a város polgárait észrevételeikkel és ötleteikkel.
A József Attila Múzeum által, szeptemberben elindított mintaprojekttel kapcsolatos konzultáció zajlott múlt héten az intézmény foglalkozató termében. A kezdeményezés, a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” elnevezésű pályázat keretében valósult meg.
Retro hangulatú estet tartottak a Makói Óvoda dolgozói és támogatói számára szombaton a Kelemen házban. A zenés-táncos mulatságot jótékonysági céllal rendezték meg, a befolyt összegből a csoportszobákban használt játékokat fejlesztik majd.
- Nemzetközi díjat nyert a Makói Városi Televízió - XI. Szent Erzsébet Bál - 14 éves kortól mindenki büntethető - Testközelben a termelői munka - Folyamatosan csökken a munkanélküliek száma - Eddig több mint egy millióan küldték vissza a kérdőíveket
Nemzetközi filmfesztiválon vett részt nemrégiben a Makói Városi Televízió, ahol kategóriájában a legrangosabb, első helyezést érte el. A megmérettetésre a világ számos országából érkeztek pályázatok, melyek közül a zsűri a magyarcsanádi Mezei József főszereplésével készült dokumentumfilmet értékelte a legjobbra.
A legfrissebb adatok alapján csak Makón 2010 óta 65,1 százalékkal csökkent a munkanélküliség. A város vezetésének továbbra is fő célja a munkahelyek bővítése és fejlesztése. Ennek érdekében sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program foglalkoztatás-növelést célzó támogatására.
Tizenegyedik alkalommal tartották meg a Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium Szent Erzsébet Bálját. A SZIGNUM rendezvénye idén is a jótékonykodás jegyében telt, felléptek az iskola volt és jelenlegi diákjai, valamint az Írisz Táncklub tagjai is.
„Találkoztam már olyan esettel, amikor a diák az előadást követően drogprevencióra jelentkezett” - tudtuk meg Drimba Tibor főtörzsőrmestertől. A bűnmegelőzéssel kapcsoltban rendőrök, valamint a büntetésvégrehajtási intézet munkatársai beszélgettek a makói fiatalokkal.
A Givaudan élelmiszeripari üzem makói gyáregysége vasárnap kitárta kapuit azon fiatalok előtt, akik érdeklődnek az ipar ezen szegmense iránt. A környék számos középiskolájából érkeztek diákok, valamint a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának több tanára és hallgatója is ellátogatott az eseményre.
Eddig több mint egy millióan küldték vissza a kormány újabb, Nemzeti Konzultációs kérdőíveit- jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi, makói lakossági fórumán. Az országgyűlési képviselő egyúttal arra kérte a Maros- parti település és a térség lakóit, ha még nem tették meg, töltsék ki azt, hiszen ha nem sikerül Brüsszelt megállítani, az a sors vár Magyarországra is, mint Franciaországra, ahol már 8 és fél millió muszlim él.
- A JUGYU is várta leendő diákjait - A közlekedésfejlesztés az életminőség-javítás egyik fontos feltétele - Új rizikócsoport az influenza elleni ingyenes védőoltásban - Zajlik az új közlekedési táblák kihelyezése a városban - Diákok vették birtokukba a Hagymatikumot
A Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola ötödik és hatodik osztályos nebulói a mai napon bebarangolták a makói fürdőt. Részletesen megismerkedtek az impozáns épülettel és bepillantást nyerhettek az itt folyó munkába is.
Megérkeztek az influenza elleni ingyenesen igénybe vehető védőoltások Csongrád megyébe. A három évnél idősebbek számára 55 ezer, míg a legkisebbeknek 150 adag speciális védőoltás áll rendelkezésre. Az idei évtől már a pedagógusok is térítésmentesen vehetik fel a vakcinát.
A kormány jó szövetségese Makónak, hiszen Lázár János országgyűlési képviselő közreműködésével a 2014-ben kitűzött városfejlesztési program megvalósításához eddig mintegy 25 milliárd forint érkezett a településre –emelte ki tegnapi sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor, a Fidesz helyi elnöke. Ennek köszönhetően nagymértékben tudták fejleszteni többek között a külterületi közutak állapotát, valamint a sportinfrastruktúrát.
Nyitott kapuk címmel tartott pályaválasztási előadásokat a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola a ballagás előtt álló nyolcadikosok számára. Az érdeklődők többek között tájékoztatást kaptak az iskola életéről, szakképzéséről valamint a felvételről.
Folyamatosan zajlik Makó belvárosában az új KRESZ táblák kihelyezése. A munkálatok részleteiről Hadik György települési képviselő és Szűcs János, a Városgazdálkodási Nonprofit Kft. műszaki vezetője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Szegedi út és az Árpád utca kereszteződésénél.
Városunkban lezárult az egyházak éve rendezvénysorozat,melynek részese volta görögkatolikus egyház is. Erről és arról is fogunk beszélgetni hogy most szombaton rendezik meg a Szent Erzsébet jótékonysági bálat. Megmutatjuk, hogyan zajlott az idei Héttorony Fesztivál a Hagymaházban és itt lesz velünk egy karikaturista aki a Hagymatikumban készül kiállításra
A makói Jobbik kevesli a városba érkező fejlesztési forrásokat, sőt akad olyan beruházás is, amelynek megvalósulását nem támogatja, köztük a Hagymatikum 8,8 milliárd forintos bővítését. Ehhez képest az elmúlt néhány évben eddig még soha nem látott összegeket kapott a település. Jelenleg mintegy 25 milliárd forint értékben költenek az oktatás korszerűsítésére, az egészségügy fejlesztésére, vagy éppen a vállalkozások támogatásán keresztül munkahely teremtésre – összegezte ma délelőtti sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor, a FIDESZ helyi elnöke.
„Mi leszel, ha nagy leszel?” – az általános iskola végén elérkezik talán a legnagyobb kérdés a diákoknak. Ekkor kell ugyanis eldönteniük, hogyan tovább. Ebből az apropóból nyitotta meg kapuit a KERI, ahol a ballagás előtt állók bepillantást nyerhettek az iskola életébe és a szakmák elsajátításába is.
Kivételes zenei élményben részesülhetett a Hagymaház közönsége kedd este, ugyanis Oroszország délkeleti részéről érkeztek muzsikosok. A Huun Huur Tu zenekar hazájuk, a Tuvai Köztársaság szellemiségét és hagyományait jelenítette meg a színpadon.
Pályaorientációs délelőttöt tartottak a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói számára. A rendezvényen többek között a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a honvédség munkatársai működtek közre.
A hadiárvák az idei év elején kapták vissza korábbi státuszukat, és ennek megfelelően az állam havi közel 9000 forintos életjáradékkal segíti őket, Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter közbenjárásának köszönhetően. A képviselő következő célja, hogy elérje: emelkedjen ez az összeg, hiszen számuk évről évre csökken. Makón és a térségben ez jelenleg több mint négyszáz gondozottnak jelent segítséget.
- Befejeződött a városi járdaprogram - Összefogással a bölcsisekért - Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút - Nyílt nap a JAG-ban - Ősi kultúrák és mesterségek szelleme járta át a Hagymaházat HD - Felemás őszi idény
Makó nyolc városrészében összesen mintegy 106 millió forintból szépülhettek meg a gyalogutak az idei évben – többek között ez is szóba került Kovács Sándor legutóbbi, Lázár János országgyűlési képviselővel és Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen tartott fórumán. Itt az is kiderült, hogy ebben a körzetben számos nagyobb beruházás megvalósult már, illetve további fejlesztések is indulnak.
Igazán egyedi hangzás és látvány fogadta kedd este a Hagymaház vendégeit, kisebb időutazásra kalauzolta el őket a Héttorony Fesztivál. A húros hangszerek, a dob, az énekszó és a nemez párosítása a rejtelmes keleti és a sokszínű magyar kultúra világát idézte.
A MA-TÉR Ifjúsági Egyesület, a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény, a DUOCOR Ipari Bt. és a Váll-Ker Kft. közös összefogásából nemrégiben százötvenezer forintból újultak meg a Búza utcai Bölcsőde kültéri fajátékai. A hivatalos átadással egybekötött sajtótájékoztatóra ma délelőtt került sor az intézmény udvarán.
Nyílt napra invitálta a József Attila Gimnázium a város és térsége nyolcadikos diákjait. A nebulók a bemutató órák keretében ízelítőt kaphattak az iskolában folyó munkáról, valamint a felvételi feladatsorokkal kapcsolatos kérdéseiket is feltehették.
Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tizedikétől kezdődően az ország teljes területén, így Csongrád megyében is téli üzemmódra váltott. Öt mérnökségen mintegy 150 fővel látja el a társaság a megyei közúthálózaton a téli feladatokat, 24 órás ügyeleti szolgálat mellett.
- Tovább csökkentenék az állami bürokráciát - Állami segítség nélkül nem ment volna Honvéd rehabilitációja - Új épületet is kap az Almási Tagintézmény - Rendőrségi hírek - Márton-napi kavalkád a Hagymaházban - Összefogás a sérült fiatal felnőttek fejlesztéséért - Győzött a Makó FC
A kormány három célt tűzött ki maga elé, amikor belevágott a bürokráciacsökkentés programjába – hangsúlyozta ma délelőtt expozéjában Lázár János az Országgyűlés plenáris ülésén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a közigazgatás gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé tételét jelölte meg. Az országgyűlési képviselő által most benyújtott törvényjavaslat ezen szándékok további folytatását célozza meg, amely érintené többek között a CSOK-eljárásokat, a nyilvántartások digitalizációját és azok jobb átláthatóságát.
November tizenegyedikén, Márton napján az éves mezőgazdasági munka befejezését ünnepelték felmenőink. Ezen alkalomból vigasságot rendeztek, újbort ittak és hízott libát falatoztak.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Mintegy harminc millió forintból újulhatott meg a Makói Általános Iskola Almási Tagintézményének sportcsarnoka, azonban a fejlesztés itt nem ér véget: további 1,4 milliárd forintot költenek az intézményre. Az állami fenntartású iskolába a kistérség több településéről járnak gyerekek, több generáció tanult már a falai között.
Ekkora mértékű beruházást Makó Város Önkormányzata önerőből, állami támogatás nélkül több év alatt sem tudott volna megvalósítani Honvéd városrészben – hangsúlyozta a fejlesztések kapcsán Farkas Éva Erzsébet polgármester a legutóbbi, Sánta Sándor települési képviselővel közösen tartott lakossági fórumán. Az is kiderült: hamarosan kezdődik a közbeszerzés, jövőre pedig a tényleges kivitelezés.
- Lázár János bízik a szerelemházasságban - Időutazás az Ifjúsági Színtéren - Pályázz te is! - Cél a társadalmi szerepvállalás erősítése - 20 éves az ENI
Lázár János bízik abban, hogy kényszerházasságból szerelemházasság lesz – Makó és Vásárhely kapcsolatát jellemezte így a legutóbbi, Maros-parti városban (Almási utcai iskolában) tartott lakossági fórumán. Az országgyűlési képviselő azt is hangsúlyozta: célja, hogy még jobban megismerje a választókerületében élők problémáit, a települések sajátosságait- ezért felhatalmazást kér a képviseletükre újabb négy évre.
A Makói Fiatalok Akadémiája újabb programmal kedveskedik az érdeklődőknek. Szombaton nyitotta meg kapuit a retro játékkiállítás az Ifjúsági Színtéren, melynek változatos, több forrásból származó anyaga számos korosztályt megmozgat.
A József Attila Múzeum újabb felhívásokkal várja a város és a térség általános illetve középiskolás tanulóit. Legutóbb alkotói és gyűjtőpályázatot hirdettek.
A Jobb Makóért Egyesület nemrégiben 24 millió forint értékű támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében. Ennek köszönhetően erősíteni kívánják a társadalmi szerepvállalást a makói közösségek fejlesztésével.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény fennállásának huszadik évfordulója és a Szociális Munka Világnapja alkalmából ünnepeltek szombaton az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A közel kétszáz vendéget Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte, aki elismeréseket és jutalmakat is átadott.
- A szemétdíj számlák érkezéséről is szó esett Hadik György lakossági fórumán - A Makói TV nem kerül ki az Invitel csatornakínálatából - Készítsd el saját mézeskalács házikódat! - Rövid hírek
Az eddig elmaradt szemétdíj számlákkal, a hiányos közvilágítással és a kerékpárutakkal kapcsolatosan is választ kaptak kérdéseikre a Hadik György települési képviselő fórumán résztvevők tegnap délután. Ugyanitt az is kiderült: háromszor annyi pályázatot nyújtott be a Makói Önkormányzat 2014 óta, mint az előző városvezetés az ezt megelőző négy éves ciklusa alatt.
Alig néhány hete röppent fel a hír, hogy a Makói Városi Televízió december 1-jétől kikerül az Invitel csatornakínálatából. Ezt az információt a szolgáltató osztotta meg az ügyfeleivel. Az inviteles előfizetőknél valóban akadozott a kép már egy ideje, ám ennek a problémának az elhárításán többen is dolgoztak, a szolgáltató és a televízió műszaki munkatársai egyaránt. Ez végül megoldódott, így mostantól a T-Home mellett az Invitelnél is hibátlan minőségben élvezhető a Makói TV adása.
Az ünnepek közeledtével „Makó épületei mézeskalácsból” címmel felhívást hirdet a József Attila Múzeum. Korhatár nélkül várják a kreatív és a konyhában jártas pályázók alkotásait.
- Miért kell elmondanunk a véleményünket? - Eddig összesen 21 milliárd forintra pályázott az önkormányzat - Készülőben az új műfüves futball-pálya - Küzdelmes játékkal tudott győzni a CONTITECH Makói KC
Második győzelmét zsebelte be a hétvégén a CONTITECH Makói KC. A férfi kézilabdázók a félidei döntetlen után magabiztosan szerezték meg értékes két pontjukat.
Egy pályázatnak köszönhetően Makó városának lehetősége nyílt egy új műfüves futball-pálya kialakítására. A szükséges munkálatok november első hetében indultak a Pulitzer sétányon. Czirbus Gábor alpolgármester kedden személyesen vette szemügyre a helyszínen jelenleg folyó tereprendezési munkákat.
„Akarunk-e együtt élni főként iszlámvallású országokból érkezett bevándorlókkal?” – ez a központi kérdése annak az újabb, Nemzeti Konzultációnak, melyet a közel múltban indított útjára a kormány. Makón a Fidesz Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének tagjai a Városi Piacnál felállított standnál várják a lakosok kérdéseit, érdeklődését a témában.
Az uniós, az államilag finanszírozott és a saját önerőből kivitelezett beruházásokról és a támogatási formákról is beszélt Farkas Éva Erzsébet polgármester a legutóbbi, Lázár János országgyűlési képviselővel közösen tartott lakossági fórumán. Kiderült: mintegy 21 milliárd forint értékű támogatásra nyújtott be pályázatot az önkormányzat az elmúlt három évben, melynek jó részét meg is nyerték.
- Szemét- és elrendezetlen ügyek is terítéken voltak a lakossági fórumon - A migránsáradat valós veszélyei - Útalapot kapott a Sarkantyú utca - Tavasszal költözhet a makói levéltár az új, felújított épületébe
A migránsáradattal érkezett Európába az a pakisztáni mészáros is, aki korábban hetven ember halálát okozta. Bár embercsempészek segítségével sikerült átjutnia még a magyar kerítésen is, de ki az országból már nem: a magyar és az osztrák hatóságok együttes erővel fogták el. A migránsáradat valós veszélyeiről Georg Spöttle tartott tegnap előadást a Korona Szállóban.
November elején új útalapot kapott a Sarkantyú utca, ahol korábban egy kukásautó belecsúszott az árokba. A járhatatlan utca tarthatatlan állapota miatt Makó Város Önkormányzata útalap megerősítő munkákat végeztetett saját forrásból.
Megkezdődtek a tényleges kivitelezési munkálatok a Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyének leendő épületében. A bruttó 136 millió forintos beruházás várhatóan jövő tavaszra készül el, melynek köszönhetően a nemzeti örökség részét képező közgyűjteményt végre modern körülmények között tárolhatják és kezelhetik a jövőben.
- Ovisok is bemutatkoztak a Continental Aerobik Kupán - A MAGOSZ nyerte az agrárkamarai választásokat - Miből áll egy esküvő? - Az Íriszesek még modernebb épületben táncolhatnak - Kísérteties hangulat a Hagymatikumban
Immáron harmadik alkalommal rendeztek regionális felkészítő aerobik versenyt pénteken az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A megmérettetéssel már a jövő évi Diákolimpiára készülnek fel az együttesek.
Cukorvadászattal, kézműves sarokkal, tökös ételekkel és kísérteties hangulattal várták a fürdőzőket szombaton a Hagymatikumban. Az idei Halloween partiról sem maradtak el a sztárvendégek, a közönséget ezúttal Balog Brigi és Kasza Tibi szórakoztatta.
Pénteken az Írisz Táncklub Makó Sportegyesülete egy kisebb műsorral ünnepelte idei fejlesztéseit. A létesítmény az újabb korszerűsítés által takarékosabb és zöldebb lett.
A kozmetikustól kezdve a virágkötőn át egészen a dekoratőrig igen széles volt a paletta az első alkalommal megrendezett Esküvő kiállításon a Glorius Vigadóban. A kétnapos rendezvényre mintegy huszonhárom helyi szolgáltatót hívtak meg, akik valamilyen módon kötődnek a párok nagy napjához.
Mind a 19 megyében elsöprő többséggel nyert a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei küldött-választásán pénteken. Csongrád megyében ezt tisztújítás is megelőzte: Kispál Ferenc lemondott a szervezet vezetői pozíciójáról, a helyét Székkutas polgármestere, Szél István vette át.
- Átadták a felújított II. világháborús emlékművet - Családi napok a Múzeumban - Kerekasztal beszélgetések a Hagymatikum fejlesztéséről - Szüreti Alma Bál a Koronában - Rendőrségi hírek - Sport
A Múzeumok Őszi Fesztiváljának alkalmából Családi napokat tartanak a József Attila Múzeumban az iskolaszünet második felében. A rendezvényen a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, kísérőik pedig megtekinthetik az intézmény állandó és időszakos kiállításait.
„Hagymatikum esték” címmel kerekasztal beszélgetéseket szervezett a Makói Önkormányzat, melynek témája a fürdő fejlesztése. Céljuk az, hogy ezekkel a rendezvényekkel minél szélesebb körhöz eljuttassák a beruházással kapcsolatos, legfontosabb információkat, melyeket szakemberek osztanak meg a nézőkkel. Az eseményt televíziónk is rögzíti minden alkalommal, az első részt ma este, 19 óra 40 perctől tűzzük műsorra.
Szombaton tartotta ötödik Szüreti Alma Bálját a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye. A rendezvényen a diákok szavalással és tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket, melybe a szülők is bekapcsolódtak.
Katonai tiszteletadás mellett adták át kedden a felújított II. világháborús emlékművet Makón. A Csanád vezér téren több százan gyűltek össze, hogy fejet hajtsanak a világégés során elesett honvédek, a kivégzett ártatlan civilek, illetve a városból a koncentrációs táborokba elhurcolt és ott lemészárolt zsidó polgárok előtt.
- „Zenére hangolva” - Mentor nap a Návayban - A MAGOSZ listáját támogatja a Fidesz - „Zenére hangolva”
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezete a közelgő választásokra készül. Erről és a kormány agrár-vidékfejlesztési politikájáról Hódmezővásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót.
Kellemes, zenés betétekkel színesített kiállítás-megnyitón vehettek részt szombaton az érdeklődők a Hagymaházban. Erdélyi Tibor festőművész „Zenére hangolva” című tárlatával is ékesen bizonyítja, hogy milyen harmóniában tudnak a művészeti ágak egymás mellett létezni, egymást inspirálni.
Sokan már a napokban lerótták kegyeletüket a temetőkben, azonban a legnagyobb forgalmat Mindenszentek és Halottak napján tapasztalhatunk a sírkertek környékén. Az esti órákban a látogatók gyertyákkal és mécsesekkel emlékeznek elhunyt szeretteikre.
- A Duocor a fiatalokra is figyel - A hit és a hagyomány ereje - A digitalizáció hálójában - Részletes beszámolók - Gépmustra a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában - Martinuszné Korom Gabriella lett a JAG megbízott intézmény vezetője
Mentor napot tartott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. A rendezvényen a már ide járó, középiskolás diákok mutatták meg nyolcadikos társaiknak, hogy miért is érdemes kerisként folytatni tanulmányaikat.
A már ott dolgozók mellett a diákok számára is megnyílt a Duocor Ipari Bt. kapuja a múlt hét folyamán. Ugyanis a cég idén is meghirdette számukra a gyárlátogatást, melynek célja a szakmunkás képzések, és a hiányszakmák népszerűsítése. Ennek érdekében minden évben egy rajzpályázatot is hirdetnek, mely idén sem marad el.
A makói Návay Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói és nevelői egy tanulságos előadáson vehettek részt október végén a Hagymaházban, Tari Annamária pszichológus prezentálásában. Az eseményen szó esett több olyan problémakörről is, amelyekre fel kell készülnünk és közösen kell megoldást találnunk.
Drónokkal, szimulátorokkal, traktorokkal, állatokkal és interaktív foglalkozásokkal várta a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola a diákokat pénteken. A Gépmustra elnevezésű rendezvényre az egész térségből érkeztek az érdeklődők.
November 20-tól kezdik el kiosztani az időseknek a tavalyi 5000 forintról 10 000 forintra emelt utalvány- támogatást a képviselők, elindult az Ifjúsági Színtér, kikerültek a nemzeti zászlók, több száz millió forintos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre több makói középiskolában, melyet a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum folytatni is kíván – ezek voltak a legutóbbi, rendes testületi ülés legfőbb témái. A grémium, mint minden alkalommal, ezúttal is a Korona Szálló földszinti termében ülésezett a hónap utolsó szerdáján.
A 2017-2018-as tanévet a Makói József Attila Gimnáziumban ötszázharminc diák kezdte meg Martinuszné Korom Gabriella, megbízott intézmény vezető irányításával. A patinás intézményben továbbra is fontos, hogy a tanítás mellett az iskolai élet szintén felpezsdüljön.
- Pályázatot nyújt be az önkormányzat a makói távhőrendszer fejlesztésére - Bajnokot avattak a Sporthéten - Fénybe borulnak a temetők - Szilvásy Nándor hagyatéka - December elsejétől az Inviteles nézők nem láthatják a Makói Tv-t? - Kormányablak buszt járt a JAG-ban
Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a megszokottnál nagyobb a temetők látogatottsága, sokan még vidékre is elutaznak, hogy leróják kegyeletüket szeretteik előtt. A makói Római Katolikus Temetőben a mai naptól éjjel-nappal és megújult utakkal várják a megemlékezőket.
Csütörtökön Szilvásy Nándor grafikusművész és festő előtt tisztelegtek a makói József Attila Múzeumban. Az emlékkiállítás megnyitása után az alkotó életművének egy töredékébe nyert bepillantást a nagyérdemű.
Rendkívüli ülést tartott Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csütörtökön a Polgármesteri Irodában. A grémium „A távhőszektor energetikai korszerűsítése” című pályázattal kapcsolatban hozott döntést. A képviselők úgy határoztak, hogy a közel nettó 775 millió forintos beruházás 387 milliós önerejét hitelből finanszírozzák.
December 1-től kikerül az Invitel csatornakínálatából a Makói Városi Televízió – ezt az információt osztotta meg a napokban a cég ügyfeleivel. A téma a legutóbbi, testületi ülésen is szóba került, ahol Czirbus Gábor alpolgármester felkérésére a helyi televízió ügyvezető igazgatója, Kisistók Tímea reagált a hírre.
Továbbra is járja Csongrád megye településeit a kormányablak busz, mely mobil ügyintéző szolgáltatásként üzemel. Az elmúlt két hétben, Makó város több intézményének udvarában állomásozott a jármű.
- Játékos babaúszás a Hagymatikumban - Kick-boxtól volt hangos a Sportcsarnok - ’56-os arcképcsarnok a múzeumban - Háborús emlékek érkeztek Makóra - Ifjúsági Színtér nyílt Makó szívében
A Honvéd városrészben élők társadalmi és szociális felzárkóztatását segítő programok már a nyár közepén kezdetüket vették, köszönhetően egy pályázatnak, melyre 219 millió forintot nyert az önkormányzat. A legutóbbi testületi ülésen pedig azzal a jó hírrel szolgálhatott Farkas Éva Erzsébet polgármester, hogy a tervezett infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges több mint 700 millió forintot is megnyerték, így a beruházások hamarosan elkezdődhetnek.
A makói születésű Olasz Attila tartott nyílt light-contact és kick-light edzést szombaton az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A kétórás tréningen közel 50 fő vett részt, akik között a szomszédos megyékből is voltak tanítványok.
Nyílt babaúszás óra várta a gyerkőcöket és szüleiket a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben. A mozgalmas foglakozás, a régi és új tagoknak egyaránt jó hangulatban telt.
Különleges kiállítás nyílt a József Attila Városi Múzeumban, melyen az ’56-os hősökre emlékeznek. Az alkotók 23 portréján megelevenednek azok az ismert, vagy szinte már elfeledett személyek, akik közel hatvan éve a magyar szabadságért harcoltak.
A MAFIA, azaz a Makói Fiatalok Akadémiája nem régiben nyitotta meg színterét a Csipkesoron. Az önkormányzat ezzel újabb támogatást nyújt a város ifjúságának. Arról pedig, hogy milyen programok legyenek, csakis az oda járók fognak dönteni.
- 1956. október 23. – A Szabadság Napja - „Diákszemmel 56 eseményei” - Magabiztos első győzelem - Így emlékeztek a kistérség települései ’56 hőseire - Egyházak Éve zárórendezvény - Összegyűltek a makói elszármazottak
Október hónapban került megrendezésre a Makóról elszármazott reformátusok találkozója a József Attila Múzeumban. A makói gyökereket ápoló résztvevők szívesen látogattak vissza a városba, hogy első kézből kapjanak információt a település jelenéről, megosszák egymással tapasztalataikat és beszélgessenek egy jót.
„Meg kell tanítsuk minden utánunk jövő fiatalnak, hogy a hősiességnek, a haza iránti elkötelezettségnek, és a szabadságnak van jelentősége a hétköznapokban és a jövőt illetően is”– hangsúlyozta beszédében Lázár János országgyűlési képviselő a szabadságharc 61. évfordulóján. Szombaton Apátfalvára, Nagylakra, Makóra, Kiszomborra és Földeákra látogatott el az országgyűlési képviselő, hogy a települések vezetőivel és az ott élőkkel közösen emlékezzen meg az 1956-os hősökről. Vasárnap pedig Csanádpalotán, a Kelemen László Emlékparkban koszorúztak.
Városunk Önkormányzata a 2017-es évet a REFORMÁCIÓ elindításának 500. évfordulója alkalmából – országosan is egyedülálló módon egyház közösségeink emlékévévé nyilvánította. A számos proggammal tűzdelt rendezvénysorozat most szombaton érkezett utolsó állomásához. Ez alkalomból a Hagymaház teltházas közönsége Bach H Mol miséjét hallgathatta meg az Orfeo zenekar és a Purcell kórus előadásában.
Pénteken, a József Attila Múzeum dolgozói játékos csapatversenyre hívták a makói diákokat. A vetélkedő témája az 1956-os forradalom és szabadságharc köré épült.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőire és áldozataira a Csanád vezér téren álló kopjafáknál emlékeztek meg Makón. Dr. Juhász Tünde Csongrád megye kormánymegbízottja ünnepi beszédében kifejtette, ’56 üzenete a valódi nemzeti egység.
- A Fideszt és Makovecz Benjámint felháborítja a Jobbik korrupciós vádja - Nagy népszerűségnek örvend az Ezt Válaszd! - Miért kerül ennyibe a fürdő bővítése és az uszodakomplexum? - A Bogárzói juhgomolyának nincsen párja! - Senkit sem vádol korrupcióval a Jobbik, szerintük csak annak gyanúja merülhet fel - 50 felet is korhatártalanul
Zsúfoltságig megtelt a József Attila Városi Könyvtár olvasóterme, Endrei Judit közönségtalálkozóján. A műsorvezető, szerkesztő az egészséges, boldog élet titkát kereste makói rajongóival.
Egy sajtótájékoztató keretében Farkas Éva Erzsébet polgármester, Makovecz Benjámin, a Makona Tervező Iroda ügyvezető igazgatója, és Gerencsér Judit vezető tervező ismertették a fürdőfejlesztés és az uszodakomplexum költségeinek részletes adatait. Azokat az adatokat, melyeket, a különféle vádakat és aggályokat megfogalmazó Jobbikos Zeitler Ádám nem kért el tőlük. A tájékoztatón továbbá az is kiderült: csak az, ami kiegészítésként hozzáépül a már meglévő intézményhez, az több mint a duplája lesz a jelenleginek.
Helyesbített a Jobbik: nem vádolják a Makona Tervező Irodát korrupcióval. Zeitler Ádám, a párt színeiben politizáló önkormányzati képviselő azonban nem biztos benne, hogy az uszodakomplexum tervezett költségét Makovecz Benjámin munkatársai állították be, ezen aggályait azonban – saját bevallása szerint sem osztotta meg - sem a tervező szakemberekkel, sem a város vezetésével. Mint ahogyan a beruházás pontos költségei felől sem érdeklődött. A témáról a párt helyi szervezetének irodájában tartott sajtótájékoztatót Zeitler Ádám.
Korrupció gyanújának felmerülését emlegeti a Jobbik helyi szervezete a fürdőbővítés és az uszodaépítés kapcsán, ugyanis szerintük a beruházás túl van árazva. Zeitler Ádám, a párt önkormányzati képviselője ezzel magyarázta, hogy miért nem szavazta meg a beruházásról szóló határozatot. Czirbus Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke szerint a Jobbik a fejlesztés kérdéséből is politikát csinál, és akár addig is képesek elmenni, hogy megvádolják a költségek megállapítását végző Makona Tervező Irodát. Az ügyben az iroda ügyvezető igazgatója, Makovecz Benjámin is megszólalt.
Különleges elismerésben részesült a bogárzói Dani János György, juhász és családjának keze munkája. Az általuk készített ízletes házi sajt „HÍR” védjegyet kapott a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon.
- Idén is meghirdetik a Bursa Hungarica ösztöndíjat - Zajlik a nemzeti színű zászlók kihelyezése - Újabb sikeres időszakot zárt a Makó Budo Klub - Csongrád-Csanád - és ami mögötte van - DK Segít – hullámpala Enikőéknek
Makó Város Önkormányzata idén is csatlakott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. A főiskolán, egyetemen és középiskolában tanuló diákok November 7-ig pályázhatnak a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán.
A Demokratikus Koalíció által szervezett „DK Segít” program keretében pénteken hullámpalákat adott át Mucsi Tamás a Honvéd városrészben élő Lőrincz Enikőnek.
Mint arról többször beszámoltunk, október 3-án, az Országgyűlés elfogadta Lázár János országgyűlési képviselő egyéni indítványát Csongrád megye Csongrád-Csanáddá történő átnevezéséről. A javaslat makói kezdeményezésre született meg, azóta mégis több oldalról érte támadás. Televíziónk ezért utána járt, milyen jelentőséggel bír a megyeátnevezés, a témáról legutóbbi, Társalgó című magazinunkban Kisistók Tímea Urbancsok Zsolttal, a Makói Levéltár vezetőjével beszélgetett.
Megkezdték a nemzeti színű zászlók kihelyezését a városban. A Szúnyog utcában lakó Igaz Sándornál szerdán szerelték fel a lobogót, melyet Toldi János települési képviselő is megtekintett.
- Idősbarát Önkormányzat díjat kapott Makó - Egészségszűrések a Hagymatikumban - Nagy Rajzolás az Espersit-házban - Abigél titkai Piros Ildikótól - Nem hozott sikereket a hazai pálya - sporthírek - rövidhírek
A Magyar Festészet Napja alkalmából invitálta Nagy Rajzolás elnevezésű programján közös alkotásra a város diákjait a József Attila Múzeum. A résztvevők négy fős csoportokban festettek az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm témájához kapcsolódóan plakátokat.
Kedden számos egészségszűrésen vehettek részt a fürdőzők a negyedik alkalommal megrendezett Nyugdíjas találkozó keretén belül. Emellett kilehetett próbálni a masszázskezeléseket és a gyógytorna szolgáltatásokat is.
Az idősek világnapja alkalmából hétfőn elismeréseket adott át Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban az Idősbarát Önkormányzat díját Makó város nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester vette át.
Abigél titkait hozta el szombaton Makóra Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész. Szabó Magda születésének 100. évfordulóján a nagyérdemű az írónő életművéből és hitvallásából kapott egy kis ízelítőt.
- Egyetlen okmányt sem kell cserélni Csongrád- Csanád miatt - Czirbus: „A városfejlesztési kérdésekből is politikát csinál a Jobbik” - Elkezdődött az Őszi Sporthét Makón - Újraélesztési világnap a makói mentősökkel
A korábbi, választásokon adott ígéretükkel ellentétben, a makóiak véleményével ment szembe Zeitler Ádám, és a Jobbik helyi szervezete, amikor a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen nem szavazta meg a fürdő fejlesztését és az uszoda megépítését – hangsúlyozta ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretében Czirbus Gábor. A Fidesz Makói Szervezetének elnöke mindemellett azt is kiemelte: azt, hogy mekkora mérföldkő ez a beruházás a város életében, mi sem mutatja jobban, hogy az ellenzéki képviselők között azonban mégis akadt valaki, aki képes volt az ügyben pártpolitikát félretéve gondolkodni.
Egyetlen személyi okmány cseréje sem lesz szükséges 2020. június 4-e után, mikor a gyakorlatban is megtörténik Csongrád megye Csongrád- Csanáddá történő átnevezése. A határozat egyedül a hivatalokat érinti majd, de várhatóan számukra sem fog különösebb megterhelést jelenteni.
Hagyományosan október tizenhatodika az újraélesztés nemzetközi világnapja, ehhez az Országos Mentőszolgálat is csatlakozott. A Makói Mentőállomás szakemberei lelkesen készültek ezen eseményre és mindent megtettek, hogy a látogatók hasznos ismeretekkel térjenek haza.
A nagy sikerre való tekintettel országos turnéra indult a tavaly nyáron a Hősök-terén bemutatott „Itt élned, halnod kell!” című rockmusical Koltay Gábor rendezésében. A produkció múlt hétvégén érkezett utolsó állomásához, a szegedi Dóm-téren tekinthették meg az érdeklődők a nagyszabású művet, melyben az indulás óta a makói Forgatós Táncegyüttes is közreműködött.
- Mi az igazság a csanádpalotai vízről? - Harmadik Honvéd városrészi nap - Egészségkerékpározás a nőkért - A szauna szeánszok varázsa - Rockmusicalben elevenedett meg a magyar történelem
A Hagymatikum idén is csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség őszi, központi programjához. A Magyar Fürdőkultúra Napja alkalmából szombaton élő koncerttel, hastánc bemutatóval, és szauna szeánszokkal kedveskedtek a betérő vendégeknek.
A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda pénteken Egészségkerékpározásra hívta a lakosokat Makón. A rendezvény fontos üzenete az volt, hogy minél több nő vegyen részt rendszeren szűrésen és vigyázzon magára.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Honvéd városrészi napot, ahol összegyűlt a településrész apraja-nagyja. A felhőtlen szórakozáshoz jó ebéd is járt, utóbbiból a rászorulók javára is felajánlottak.
A közel múltban számos, főleg országos médiumban felröppent a hír: a csanádpalotaiak a problémás ivóvízjavító- programnak köszönhetően a baktériummal fertőzött vizet kénytelen inni. Ezt egy, a közel múltban a településen tartott lakossági fórumon cáfolták meg Szabó Sándor, a Makói Polgármesteri Hivatal jegyzői irodájának vezetője, és az Alföldvíz Zrt. munkatársai.
- Döntöttek a Hagymatikum bővítése és az uszodakomplexum kapcsán - Családra lelt a háborús hős - Vöröshagyma és krumpli a rászorulóknak - Küzdelmes mérkőzés a felnőtt férfi kézilabdában - Csanád nélkül Szeged- Csanádi Egyházmegye sem létezne - Az MSZP továbbra is Rójának szavaz bizalmat
A makói önkormányzat START munkaprogramja keretében megtermelt burgonyával és vöröshagymával 373 háztartást támogat az idei évben. A rászoruló nagycsaládosok és nyugdíjasok megsegítése mellett a közétkeztetésbe is kerül a zöldségekből.
Megtalálták Tóth Ferencz István makói származású katonának a leszármazottjait, aki a II. világháború során halt hősi halált. Sarkadi Ágotának és munkatársainak erőfeszítéseiről az ügyben már korábban beszámoltunk és a kemény munka most kifizetődni látszik.
A Magyar Szocialista Párt hódmezővásárhelyi és makói szervezete továbbra is Rója Istvánnak szavaz bizalmat, vagyis ő marad a jelöltjük a 2018-as országgyűlési választásokon - írták egy, a televíziónk szerkesztőségébe eljuttatott közleményben. A döntést a legutóbbi taggyűlésükön erősítették meg.
2020. június 4-e után ismét nevében hirdeti megyénk Csanád, a királyi hadvezér emlékét, akinek tulajdonképpen maga a megye és akkoriban a püspökség a megalakulását köszönheti. Bár azóta a területet megcsonkították, lakosainak jó részét elcsatolták, az egyházat és követőit megtépázták- a rendszerváltás után több mint negyed évszázaddal, ezzel a döntéssel visszakapja ez a térség is a tiszteletet és a megbecsülést. Az egyházmegye történetéről Pálfai Zoltán plébános mesélt televíziónknak.
- Makónak központi szerepet szán a kormány - Meglepetésekkel készül a Hagymatikum - Jéghoki népszerűsítése Makón - Kitüntették a megyei rendőrfőkapitányt - Rendőrségi hírek
- Makónak központi szerepet szán a kormány - Meglepetésekkel készül a Hagymatikum - Jéghoki népszerűsítése Makón - Kitüntették a megyei rendőrfőkapitányt - Rendőrségi hírek
Fontosak a Makónál lévő magyar-román határszakasz átlépési pontjai, és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a kormány számára, hiszen a Maros-parti városnak gazdasági és politikai szempontból is kiemelt szerepet szánnak ebben a térségben. A témáról Lázár János országgyűlési képviselő beszélt legutóbbi, makói lakossági fórumán.
A Magyar Fürdőkultúra Napja alkalmából számos meglepetéssel készül a makói Hagymatikum Gyógyfürdő. Az érdeklődőket szombaton koncerttel, kívánságműsorral és hastáncbemutatóval is várják.
Dr. Lukács János rendőr-dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozata elismerésben részesült. Ezt szeptember végén ünnepélyes keretek között vehette át a Honvédelmi Minisztériumban.
Kettős jubileumot ünnepeltek szombaton a Hagymaházban. A Makói Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesülete megalakulásának huszadik, míg a Maros Zenekar tizenötödik évfordulójának alkalmából lépett fel, a rendezvényre a térség több együttese is ellátogatott.
- Újra elindult a Szent István Szabadegyetem - A közmű-engedélyezések gyorsítása ügyében négy törvény módosítását is javasolta a Miniszterelnökség - Kettős jubileumot ünnepelt a Maros Táncegyüttes - Megnyílt a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Mint ismeretes július 1-jétől ingyenessé tette a Kormány a közműcsatlakozásokat, a Miniszterelnökség javaslatára. Ezt követően szeptember 1-től megtörték a közműszolgáltatók monopolhelyzetét is, és megnyitották ezen munkálatok lehetőségét valamennyi vállalkozás számára. Ennek köszönhetően két hónap alatt több mint 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis- és középvállalkozások. A legutóbbi döntés értelmében pedig gyorsabbá válnak az engedélyezések.
A Szent István Szabadegyetem hetedik évadját kedden Pálfai Zoltán nyitotta meg. A SZIGNUM nagy előadótermében „Egység a kereszténységben- egység a sokféleségben?” címmel tartott előadást a római katolikus plébános.
Az Alföldi Galériában nyílt meg a legnagyobb múltú országos képzőművészeti seregszemle, a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat. Az ünnepségen Lázár János országgyűlési képviselő és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntötték az alkotókat. Idén a Tornyai-plakettet és a vele járó egymillió forintot Keserű Ilona festőművész érdemelte ki.
- Makón gálázott a Fradi - 210-en igényeltek nemzeti lobogót - Az aradi vértanúkra emlékeztek Makón - Görögkatolikus hétvége Makón
Szeptember végéig 210 makói igényelt lakóépületére nemzeti lobogót. Ezek ingyenes kiszállítását és felhelyezését a mai napon kezdték meg – jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester és Hadik György önkormányzati képviselő egy sajtótájékoztató keretében.
Városi ünnepséget tartottak a Kossuth-szobornál pénteken az aradi vértanúk emlékére. A diákok és a zenekar színvonalas műsora után mécsest gyújtottak és virágot helyeztek el a jelenlévők.
Az októberi búcsú a makói görögkatolikusok egyik leginkább számon tartott eseménye, melyet 240. esztendeje ünnepelnek a településen álló templomuk felszenteléséről megemlékezve. Ennek apropóján több rendezvényt is tető alá hoztak, pénteken a Szent Efrém férfikar előadásán, vasárnap pedig egy szent liturgián vehettek részt az érdeklődők a helyi Görögkatolikus Templomban.
4-0-ra győzött az NB. I-es Ferencvárosi Torna Club a Makó FC ellen, barátságos mérkőzésen. A vereség ellenére remekül teljesített a hazai gárda, akik megtiszteltetésnek vették, hogy a Fradival avathatták fel az új sportkomplexumot.
- Átadták a megújult VASAS pályát - A parkolás és a szeméttárolók elhelyezése okozza a legtöbb gondot - Gólt rúgott a Makó FC a Dunaújvárosnak - Családi nap a Kassai utcai oviban - Szentképek a Hagymaházban
Közel 70 év után megújult a makói Erdei Ferenc téri sportkomplexum öltöző és lelátó épülete. A létesítményt vasárnap ünnepélyes keretek között egy Makó-Ferencváros barátságos mérkőzés alkalmával vehették birtokba a sportolók. A találkozó előtt Farkas Éva Erzsébet polgármester, Lázár János országgyűlési képviselő és Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke köszöntötték a több mint ezer kilátogatót.
A parkolás, a kukák elhelyezése és a kollégium hangoskodó diákjai miatt emeltek hangot pénteken este a Hunyadi, a Tömörkény és a Posta utca lakói. Ezek a problémák már hosszabb ideje foglalkoztatják az ott élőket, ezért a településrész képviselője, Czirbus Gábor alpolgármester megbeszélésre invitálta őket.
Családi napot rendezett a Makói Óvoda a Kassai utcai épületében. A vidám szombat délelőtt központi témája a kisállatok voltak. A gyerekek és szüleik változatos foglalkozásokon vehettek részt, valamint egy zenés színdarabot is megtekinthettek.
Orth István képzőművész műveiből nyílt kiállítás szombaton a Hagymaház aulájában. A nagyszebeni alkotó Szentképek sorozata mellett makói vonatkozású képekkel érkezett a tárlatra.
- Megújult az Almási tornacsarnoka - A Fradi ellen lép pályára itthon a Makó FC - Dáridóval és paródiával köszöntötték az időseket - Magyar Termék Nagydíjas vállalkozásnál kezdődött az idei PÁV - A térség polgármesterei is üdvözlik a megye átnevezését - Ruhaosztás a hátrányos helyzetűeknek
Az Élet Napos Oldalán Egyesület nagyobb mennyiségű ruhaneműt ajánlott fel Makó Város Önkormányzatának. Az adományt a mai napon, az Egyesített Népjóléti Intézmény jóvoltából kiválasztott húsz, rászoruló család kapta meg.
Október 1-je az Idősek világnapja, ez alkalomból a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény a hagyományokhoz híven idén is köszöntötte szépkorúit. A Korona Szálló Dísztermében közel hetven főt vendégeltek meg vacsorával, valamint egy jó hangulatú dáridóval.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal idén 18. alkalommal szervezi meg a Pályaválasztási Napok rendezvénysorozatát. Ennek egyik programelemeként több mint 1300 fiatalnak nyílik lehetősége arra, hogy bepillantson valamely szakma mindennapjaiba. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével mintegy 50 cég és tanműhely vállalta a diákok fogadását egy bemutató erejéig. Az üzemlátogatások sorozata Makón, a nemrégiben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett Váll-Ker Kft. Honvéd utcai telephelyén kezdődött.
Egy közleményben örömüket és köszönetüket fejezték ki a térség településeinek polgármesterei a Magyar Országgyűlésnek, hogy ellenszavazat nélkül elfogadták Lázár János országgyűlési képviselő Csongrád megye, Csongrád- Csanádra történő átnevezési javaslatát. Véleményüket úgy indokolták: a döntéssel a magyar közvélemény figyelme is ráirányul mindarra, amit az országnak Csanád, a csanádi térség és az itt élő emberek jelenthetnek.
Végéhez közelítenek a munkálatok az Almási iskola tornacsarnokában. A több mint 30 millió forintos beruházást a Magyar Kézilabda Szövetség támogatta, melyből közel 10 millió forintot az önkormányzat finanszírozott. A rekonstrukció során kijavították a tetőt, felújították a mosdókat, kicserélték a bejárati ajtókat és a folyosó feletti üvegtetőt, valamint egy térelválasztó függöny is felszerelésre került.
- „A zene az kell…” - Gólyatréning a KERI-ben - Szentimádság Lisieux-i Kis Szent Terézhez - Védett fák megismerése biciklitúrával egybekötve - Kiskertész nap, nagyoknak is
A Zene Világnapját 1975 óta ünneplik világszerte minden év október 1-én. Idén sem volt ez másképp, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és felkészítő tanáraik a Korona Szálló dísztermében varázsolták el a nagyközönséget változatos zenei repertoárjukkal.
Leendő gólyáknak, vagyis az általános iskolákból jövő nyáron elballagóknak szerveztek pályaorientációs napot kedden a KERI-ben. Itt több mint száz makói és térségi diák ismerkedett meg az intézménnyel játékos, interaktív formában.
Negyedik alkalommal tartott Kiskertész napot a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola tanüzemében. A diákok és szüleik testközelből ismerhették meg, hogy mit és hogyan is oktatnak az intézményben.
Október beköszöntével a vállalkozó szelleműek kerékpárt ragadtak és együtt tekertek a városban. A túra minden korosztálynak jó lehetőséget nyújtott egy tartalmas délelőtt eltöltésére a szabadban.
A Rózsaeső Imanap már hagyománnyá nőtte ki magát városunkban, hiszen 2008 óta minden évben megemlékeznek a római katolikus szerzetesnőre, Kis Szent Terézre. Szombaton az Isteni Irgalmasság Kápolnába és a Szent László Király Templomba várták a híveket az ünnepi eseményre.
- ”Tanya-kaland” az óvodában - Egy nap az állatokért - Játékosan a biztonságos közlekedésért - Magyarnak kincse a népdal - Nem alakítható át a makói tanuszoda - Makói egészségügyi dolgozó a döntősök között
Balesetvédelmi oktatáshoz szükséges eszközöket kapott a Makói Rendőrkapitányság az ENI-től, a közlekedési táblákat és puzzle-t az intézmény vezetője, Tóthné Balázs Andrea adta át Palicz András kapitánynak ma délelőtt. Az ajándék - a tervek szerint - jövő tavasszal, Rendvédelmi Napok keretében kerül majd bevetésre az óvodások és iskolások körében.
Ma ünnepeljük az állatok világnapját, mely Assisi Szent Ferenc, védőszentjük halálának évfordulója. Ebből az alkalomból ország és világszerte számos programot szerveznek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az élővilágra és arra, hogy a környezetünkben lévő élőlényekért felelősséggel tartozunk. Televíziónk is ebből a célból keresett ma fel több állatvédő szervezetet és Dr. Sebő Ottó állatorvost.
Népzenei találkozót szervezett a Nefelejcs Népdalkör, amelyre a házigazda mellett a környék kilenc együttese fogadta el a meghívást. Ez a zenei összejövetel már tradíciónak számít Makón, ugyanis immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a délután.
Ismét egyeztetést tartott hétfőn Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hagymatikum fejlesztésével kapcsolatosan. A megbeszélésen részt vettek a MAKONA Építész Tervező és Vállalkozó Kft. munkatársai is, akik arról tájékoztatták a jelenlévőket, hogy a mostani igényeknek megfelelően a meglévő tanuszoda átalakítása nem lehetséges.
Családi napot tartottak az Erdélyi Püspök utcai óvodában, melynek központjában ezúttal a „Tanyasi állatok” témaköre állt. A jószágokkal és növényekkel változatos játékokon keresztül ismerkedhettek meg a gyerekek.
A Richter Aranyanyu Díj immár hetedik éve az egyik legrangosabb hazai elismerés, amely az orvosi, pedagógiai, egészségügyi és a szociális területen dolgozó nőket ismeri el. Molnárné Gardi Katalin a makói kórház aneszteziológus szakasszisztense hatszáz ajánlottból került be a döntőbe, a közönségszavazás pedig november 5-ig tart.
- Csanád megye visszakerül Magyarország térképére - Ledöbbentek az MSZP-nél Botka lemondásán - Várat magára a győzelem - Huszonhatan tettek állampolgári esküt a Korona Szállóban - 1600 négyzetméter térkő
A nyolc városi körzetben összesen 100 millió forintból szépülhettek meg a gyalogutak az idei évben. Kovács Sándor települési képviselő pénteken mutatta be a körzetében megvalósult járdafelújításokat. Az eseményen jelen volt Földesi Csaba a makói kivitelező cég vezetője is.
Huszonhatan tettek állampolgári esküt a Korona Szálló földszinti termében. Czirbus Gábor alpolgármester az ünnepélyes ceremónián felidézte a történelmi előzményeket és a közelmúlt eseményeit is.
A Csongrád- Csanád név nem csak egy szimbolikus gesztus, hanem fejlődési lehetőség és felelősség is lehet Makó számára” – hangsúlyozta a megye átnevezésére vonatkozó javaslata kapcsán a legutóbbi, a Korona Szállóban tartott lakossági fórumán Lázár János országgyűlési képviselő. A Parlament ma ellenszavazat nélkül elfogadta az indítványt, így Csongrád megye felveszi a Csanád nevet is.
A legtöbb MSZP-s képviselő olyannyira ledöbbent Botka László, a napokban bejelentett lemondásán, hogy többségük nem is tudta kommentálni a hírt, vagy a nyomdafestéket féltve nem akarta. Televíziónk is megkereste a szocialista párt helyi szervezetének tagjait, valamint Rója Istvánt, a JAG egykori igazgatóját, hiszen őt személyesen Botka László javasolta a térség országgyűlési képviselő-jelölt posztjára.
- „A fiatalok itthon tartásának egyik kulcsa, hogy vidéken is boldogulni tudjon az ember.” - Családi nap kicsiknek és nagyoknak - Fél évszázados jubileumát ünnepli a makói Bartók iskola - Ezt Válaszd! – ha hétvégén sportolni szeretnél - Bebetonozták a jövőt a Csanádi pusztában - Jubileumi kollégiumi találkozó a Návayban
Lakossági fórumokra várják idén ősszel a lakosokat Lázár János országgyűlési képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester. Az első rendezvénynek pénteken a Korona Szálló nagyterme adott otthont, ahol a polgármester és az országgyűlési képviselő nagy érdeklődés mellett számoltak be az elmúlt időszak eseményeiről.
Már hagyomány, hogy ősszel Családi napot szerveznek a SZIGNUM-ban. A rendezvény jó hangulatáról a közös programok mellett, a finom ételek gondoskodtak.
Ez év szeptemberében ötvenedik alkalommal nyitotta meg kapuit a tanulók előtt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye. A jubileumhoz kapcsolódóan a neves tanintézet vezetősége több programot is szeretne lebonyolítani a tanév folyamán.
Valóra vált Nagyér újabb álma: 130 millió forintból kilátó épül a Zöldi- malom kéményéből. A beruházás alapkövét Lázár János országgyűlési képviselő, és Lőrincz Tibor, a falu polgármestere tették le a közel múltban.
Tizedik alkalommal került sor a kollégiumok találkozójára a Návay iskolában. A rendezvényre makóiak mellett szentesi, hódmezővásárhelyi és csíkszeredai diákok és tanárok is érkeztek.
- A makóiakat fogadta az országgyűlési képviselő - Tanárok éjszakája a Múzeumban - Megsegíti testvértelepülését Makó városa - Őszi Fitt Nap az Erdei János Városi Sportcsarnokban - A külváros forgalmi rendje is megváltozik
A nyári időszakot követően első fogadóóráját tartotta ma délután Lázár János országgyűlési képviselő. A miniszter szociális és más jellegű témákban is meghallgatta a makói és térségi polgárok problémáit a Polgármesteri Hivatalban lévő irodájában.
Elkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja című programsorozat, melynek keretében az intézmények országszerte kulturális, ismeretterjesztő előadásokra, foglalkozásokra invitálják látogatóikat. A makói József Attila Múzeum ötödik alkalommal csatlakozott az eseményhez, nyitó rendezvényük a Tanárok éjszakája volt.
Megállapodási szerződést írt alá csütörtökön Farkas Éva Erzsébet makói és Ihász János igazfalvi polgármester. Ennek értelmében Makó városa egymillió forinttal járul hozzá a vihar sújtotta település templomának helyreállításához.
A belvároson kívül eső területek forgalmi rendjének megváltoztatását és a makói hagymatermesztők támogatását is megvitatta Makó város képviselőtestülete a legutóbbi rendes ülésen. A tanácskozásnak ezúttal is a Korona Szálló Díszterme adott otthont.
- Oscar-díj a főzőműsorban - Mégsem született döntés a Hagymatikum és az uszoda kapcsán - Közmeghallgatást tartott a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat - Csúfos vereség az NB III-ban - Egy éve a Makó környéki emberek szolgálatában - Kínában járt a Maros Táncegyüttes
A Kínai nagy falon sétált nemrégiben a Maros Táncegyüttes néhány tagja. Sanxi tartomány, Jülin városában magyar delegációként vettek részt a makóiak az örökre szóló élményekben.
Sokan állítják magukról, hogy nem a konyha nagymesterei. Egy 7 részből álló gasztronómiai magazinban azonban mi megmutatjuk, hogy jó alapanyagokból kellő felszereléssel bárki gyors, finom és akár különleges ételeket is készíthet. Ehhez a Valker Kft kültéri kemencéit és néhány mester shéfet is segítségül hívtunk.
A makói Sorsok Háza Szociális Intézmény nemrégiben ünnepelte fennállásának egyéves évfordulóját. Ezen alkalomból a létesítmény munkatársai egy kis ünnepéllyel kedveskedtek a közösség tagjainak, ahol rövid műsorral, versmondással és történetek mesélésével töltötték az időt.
Tovább gyűrűzik a Hagymatikum fejlesztése és a tervezett uszoda megépítésének ügye. Bár a képviselők többsége szerette volna, végül mégis úgy egyeztek meg: még nem hoznak döntést. A tegnapi testületi ülésen az ellenzék részéről több, anyagi jellegű kérdés is felmerült, így a szintén jelenlévő Lázár János országgyűlési képviselő javaslatára részletes beszámolót kérnek a Makona Irodától az uszoda tervei kapcsán, és azt is megvizsgálják: a jelenlegi tanuszodát át lehetne-e alakítani.
Közmeghallgatást tartott kedden a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Királyhegyesi utcában. A részvevőket saját problémáik mellett leginkább a Honvéd városrész rehabilitációs programja érdekelte.
HírExtra – a Hagymatikum fejlesztése
- Jótékonysággal a makói kórház gyermek- és újszülött ellátásáért - Van-e realitása a Béruniónak? - Végéhez közelít az idei járdaprogram - Rendőrségi hírek - Új tűzoltógépjármű érkezett Makóra - Hazai pályán győzött a Makói KC
Vajon egy millió aláírás elég ahhoz, hogy akár holnaptól nyugati színvonalon éljünk? Van-e realitása a Jobbik által hirdetett Béruniónak? Az ország, és a térség gazdasági helyzete kapcsán erről is beszélt stábunknak Lázár János országgyűlési képviselő pénteken, a Fogadóórában.
Még májusban aratott hatalmas sikert Szentpéteri Csilla és zenekara nagyszabású jótékonysági koncertje a Hagymaházban. A makói származású zongoraművész az est teljes bevételét, mintegy 2 millió 370 ezer forintot a városi kórház gyermek- és újszülött ellátásának javítására ajánlotta fel. Az ebből az összegből beszerzett eszközöket pénteken mutatták be a sajtó képviselőinek.
A Makói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság eszközparkja hétfőn egy modern gépjárműfecskendővel bővült. Ezt ünnepélyes keretek között Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok adta át a helyi egyenruhásoknak.
Két ellentétes félidőt láthattak a szurkolók a hétvégi Makói KC és Abonyi KC mérkőzésen. A helyiek a második játékrészben szerezték meg az értékes két pontot.
Több városrészben is véget értek a járdafelújítási munkálatok. Czirbus Gábor alpolgármester a Báró Jósika utcában elkészült szakaszt tekintette meg, ahol a program fogadtatásáról és jövőjéről is beszélt a sajtó munkatársainak.
- Magyarcsanádon is elkészült a műfüves focipálya - Megújult a járda a Platán utcában - Jubileumi Szent Gellért Fesztivál - Aikido a mindennapokban - Mintaprojekt a szakmákért
Három témában indul mintaprojekt a József Attila Múzeum kivitelezésében, melyben több intézmény is közreműködik. A „Hagyma-ma, Újratervezés, Testhönálló textíliák” programsorozata a fiataloknak segítséget nyújt szakmai tudásuk elmélyítésében és a régi mesterségek megismerésében.
Ünnepélyes keretek között adták át a térség negyedik új, műfüves futballpályáját, Maroslele, Kiszombor és Csanádpalota után Magyarcsanádon is elkészült a sportlétesítmény. A mintegy 33 millió forintos beruházás az állam, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az egyházmegyének köszönhetően valósult meg.
A Szeged -Csanádi Egyházmegye idén 10. alkalommal rendezi meg az egyházmegye első püspöke ,a vértanú Szent Gellért nevéhez fűződő zenei Fesztiválját. Az 1 hetes rendezvénysorozat egyrészt a megemlékezést szolgálja ,emellett művészi-, kulturális- és zenei élményt ígér azoknak is akik a hit révén nem kötődnek szorosan a hívőközösséghez. A várható programokról egy sajtótájékoztatón számoltak be.
A városi járdaprogram keretein belül újult meg a gyalogút a Platán utcában. Erről Marosvári Attila önkormányzati képviselő és Tóth Kása Józsefné kivitelező tartott tájékoztatót.
- Felújítások és fejlesztések a Kálvin téri óvodában - Lázár János a FogadóÓra vendége - A makóiak támogatják a Hagymatikum bővítését - Debütált a buhurt Makón - Rövid hírek
A Makói Gyógyfürdő Zrt. vezetősége az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a komplexum minden tekintetben megújuljon és fejlődjön. Az élményrészleg tovább fejlesztésén túl még tervben van egy uszoda kialakítása is. Ezekkel az innovációkkal kapcsolatban voltunk mi is kíváncsiak a helyiek véleményére.
Az ötödik Nagy Sportágválasztón a buhurtot is megismerhette a nagyközönség. Az első makói versenyre tizenhat elszánt harcos érkezett, hogy összemérje erejét és tudását a csatatéren.
Mai Híradónk után a FogadóÓra vendége a térség országgyűlési képviselője lesz, akivel fejlesztésekről beszélget a műsorvezető. Kiemelt témaként kezelik a Hagymatikum jövőjét, hiszen hamarosan eldőlhet, hogy 3,5 vagy 8,5 milliárd forintból kerül majd fejlesztésre. Ezek mellett szó lesz a helyi politikai életről, hiszen kirajzolódni látszik, hogy kik lesznek a kihívói Lázár Jánosnak.
A Makói Óvoda Kálvin téri épületében tájékoztatták kedden a sajtó képviselőit a nyár folyamán lezajlott felújításokról és karbantartási munkálatokról. Ezt követően Bába Andrásné intézményvezető Toldi János önkormányzati képviselővel és Zsámboki Zsolt beruházási és városüzemeltetési ügyintézővel közösen bejárták a korszerű létesítményt.
- A DK jelöltje Mucsi Tamás - Nyárbúcsúztató a Hagymatikumban - Vereséges hétvége - A Mátrából érkezett Makóra Piroska néni
Gyurcsány Ferenc szerint jelenleg annyira közelítenek az MSZP és a DK nézetei egymáshoz, mint a föld az éghez, és ha külön- külön állítanak a Csongrád megye 4. számú választókerületben jelöltet, annyi esélyük lesz Lázár ellen, mint hintalónak az epsomi derby-n. A DK elnöke a Glorius Vigadóban tartott tegnap este fórumot, ahol mindennek ellenére bemutatta párt jelöltjét, Mucsi Tamás személyében.
Hatalmas bulival készült a Rádió7 a Hagymatikum utolsó szabadtéri programjára, az Indián Nyár partyra. Szórakozásból nem volt hiány, többek között ki lehetett próbálni az élő csocsót, a football-biliárdot, emellett aquafitnesszel is készültek a vendégeknek.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Tóth Gábornét makói otthonában Czirbus Gábor alpolgármester. Piroska néni a Mátrából költözött a Maros-menti városba, ahol tizenhét éve él.
- Több nagyberuházás is indulhat uniós forrásból - Hadházy ítéletet mondott, mielőtt tájékozódott - A csanádi emberek identitása nem sérülhet tovább - A 90 éves Marika nénit köszöntötték - Rendőrségi hírek
Az Országgyűlés ma reggel tárgyalta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár közösen benyújtott indítványát. A javaslat Csongrád-Csanádra változtatná a jelenlegi Csongrád megye nevét.
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek az 1,2 milliárd forintos uniós támogatást elnyert szegedi székhelyű Korábban érkeztem alapítvány ügyében. A parlamentben Hadházy Ákos LMP -s képviselő interpellációt nyújtott be a miniszterelnökséget vezető miniszterhez,mert szerinte ez az összeg aránytalanul nagy, és vélelmezi ,hogy pazarlóan is költik majd el, ez pedig összefüggésben lehet azzal, hogy a kuratórium tagja Lázár János felesége is.
Otthonában köszöntötte Börcsök Bálintnét 90. születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében dr. Hadik György. A települési képviselő egy különleges meglepetéssel is készült a jeles alkalomra.
Makó Város Önkormányzata 2 milliárd 730 millió forint értékben pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében kilenc nagyobb beruházás megvalósítására. Ebből öt már pozitív elbírálásban részesült, így többek között hamarosan megkezdődhet az Ipari Park bővítésének első üteme, a Csipkesor megújítása, valamint a Makót Maroslelével összekötő kerékpárút építése is.
- Makovecz- uszodát szeretnének a fórum résztvevői - Mezőgazdasági bemutató Apátfalván - Fejlesztések önkormányzati támogatással - A könyv, mely túlmutat Csanád megye határán is - Rendőrségi hírek
Nagy érdeklődés mellett számolt be a lakosoknak Czirbus Gábor alpolgármester, és Gergely Gábor, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának elnöke a fürdő tervezett fejlesztéséről tegnap délután egy fórum keretében, a Korona Szállóban. A felszólalók egyöntetűen a nagyobb beruházás megvalósítása mellett tették le a voksukat, amely magában foglalja egy Makovecz- stílusú uszoda megépítését is.
Szeptemberben már szinte hagyomány, hogy a gazdák összegyűlnek Apátfalván és egy napot töltenek együtt. A mezőgazdasági bemutatóra számos cég érkezett, akik előadásokat tartottak, valamint hasznos tanácsokkal látták el a résztvevőket.
Az előkészítés- és megvalósítás alatt álló, illetve tervezett állami beruházások mellett számos fejlesztés zajlik a városban önkormányzati támogatással. Így korszerűsítik több sportkomplexum és egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény infrastruktúráját, folyamatban van a járdaépítési program, de kiemelt figyelmet fordítanak a saját tulajdonú bérlakások karbantartására és tatarozására is.
Makó Város Önkormányzata a 2015-2016-os évet Návay Lajos emlékének szentelte. Az elmúlt időszakban többek között kiállítást, konferenciát és versenyt tartottak. A záró rendezvényen pedig bemutatták a mártírhalált halt politikusról szóló díszkötetet.
A gyerekeket és a felnőtteket is egyaránt elbűvölték az erős emberek versenye vasárnap a Gerizdes városrésznapon. Bár a kezdő programokat a rossz idő miatt el kellett halasztani, a kora esti órákban szépszámú érdeklődő érkezett a játszótérre.
- További milliárdok érkezhetnek Makóra - Maroslelén és Kiszomboron is a mozgásé volt a főszerep hétvégén - Újabb állomásához érkezett az Egyházak éve programsorozat - A sport mindenkié!
A már folyamatban lévő állami beruházások mellett számos előkészítés alatt álló és tervezett fejlesztést is kilátásba helyezett a város vezetése. Így kézilabda munkacsarnokot alakítanak ki Újvároson, bővítik a Hagymatikum Gyógyfürdőt, valamint pályáznának egy 80 fős munkásszállás építésére is az ipari övezetben – ismertette Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztató keretében.
Maroslelén és Kiszomboron is a mozgás volt a középpontban hétvégén. Előbbi településen a motorok és lóerők szerelmeseit is várták a sportnapra, Kiszomboron pedig focival, sorversenyekkel, de akár sárkányreptetéssel is ki lehetett kapcsolódni. A rendezvényekre Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is ellátogatott.
A reformáció 500. évfordulójának alkalmából Makó városa a 2017-es évet az Egyházak évének nyilvánította. Ezen apropóból egy egész éven átívelő, vallási vonatkozású programsorozaton vehetnek részt az érdeklődők, melynek része volt Dr. Laurinyecz Mihály plébános „Amit a katolikusság kapott a reformációtól” című előadása is.
Rangadóval kezdi a 2017/2018-as őszi szezont az NB II. Dél-keleti csoportjában szereplő Makó KC női felnőtt kézilabdacsapata. Az együttestől ketten távoztak és ketten érkeztek emellett a juniorok is szerepet fognak kapni a mérkőzéseken.
A múlt év betegszámairól, a terület kórházait és egészségügyi intézményeit érintő fejlesztésekről, és a szűrővizsgálatok jelentőségéről is beszélt dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a napokban tartott, földeáki, lakossági fórumán. Az érdeklődőket a Művelődési Házban várta.
A turizmusban is érintett vállalkozókat tájékoztatta tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester a Hagymatikum fürdő tervezett fejlesztési elképzeléseiről, kikérve az ő véleményüket is. A hozzászólók a versenyképesség megőrzése és a sportturizmus fellendítése érdekében a nagyobb beruházás megvalósítását és a Makovecz- stílusú uszoda megépítését támogatták.
A helyi és a sztárfellépők mellet árusok sokasága várta az érdeklődőket a Hagymafesztiválon. A saját készítésű termékek között volt strucctojásból készült ékszer, névre szóló evőeszköz, de lehetett kapni bodzabogyó lekvárt is. A standolók soraiba a Makói Városi Televízió is beállt. A résztvevőket játékokkal és megannyi nyereménnyel várták.
Makó Város Önkormányzata és intézményei, gazdasági társaságai az elmúlt közel három év alatt összesen 116 pályázatot nyújtottak be, illetve készítettek elő. Ezek összértéke meghaladja a 21 milliárd forintot – összegezte Farkas Éva Erzsébet polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján az InfoPont-ban.
- A nyári időszak utáni első polgármesteri fogadóóra - Döntöttek a Maros-parti üdülőtelkek sorsáról - A Hagymatikumból jelentkezik a Rádió 7 - Szója fajtabemutatót tartottak Kiszomboron - Testvérvárosi delegációk a Hagymafesztiválon
A szegedi Gabonakutató és a Magyar Szója Egyesület negyedik alkalommal megrendezett fajtabemutatójára került sor Kiszomboron. A résztvevők a szántóföldi bemutatót követően a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről és a magyar szójapiac helyzetéről hallgathattak meg előadásokat Makón a Kelemen Házban.
Az őszi szezont egy játékos Indián nyár partyval nyitja meg a Hagymatikum. A nap koordinátorai a Rádió 7 munkatársai lesznek, akik különleges sportprogramokkal várják a fürdőzőket.
A nyári időszakot követően első fogadóóráját tartotta szerdán Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város vezetőjét leginkább szociális és lakhatási problémákkal keresték fel, de akadtak érdeklődők a 70 éven felülieknek járó támogatással kapcsolatban, valamint a téli időszakra vonatkozó tűzifa igénylés és a Honvéd városrész rehabilitációs programja is szóba került.
Elbírálták a Maros-parti üdülőtelek pályázatokat a szerda délelőtt tartott, rendkívüli testületi ülésen. A halaszthatatlan ügy tárgyalása gördülékenyen ment, a beérkezett hét pályaműből öt felelt meg a kiírásnak.
A Hagymafesztivál célja a gasztronómia és a kulturális élvezetek mellett a testvérvárosi és külkapcsolatok megerősítése. Idén is több külföldi és hazai delegáció érkezett Makóra.
- Újabb konzultációra hívják a makóiakat a fürdőfejlesztés kapcsán - „Mindannyian Trianon gyermekei vagyunk!” - Sült is, pörkölt is nyert a Hagymafesztivál főzőversenyén - Csongrád megyében első a Hagymatikum - II. világháborús makói honvéd családját keresik
Fontosnak tartja-e a fürdő élmény részlegének bővítését, mekkora, milyen típusú uszodát létesítsenek Makón, és az hol kapjon helyet? Többek között ezekre a kérdésekre várják a városvezetők a makóiak válaszát a Hagymatikum tervezett fejlesztése kapcsán egy újabb konzultáció keretében. A részletekről ma délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztatón számolt be.
Az idén 10 éves Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány Makón, a József Attila Múzeumban tartotta a „Trianoni Szemle” folyóirat újabb számának bemutatóját. Ennek keretében sor került a „Környék Trianonja” című érdekfeszítő beszélgetésre is.
Megtisztelő felkérést kapott Sarkadi Ágota és családja hadisír gondozási tevékenységükkel kapcsolatosan. Egy 1919-ben született, Ukrajnában elesett, makói születésű katona családjának beazonosítása kapcsán kereste meg őket egy hadi egyesület, melyhez a makóiak segítségét kérik.
Legutóbb szakmai zsűri ítélt díjat a Hagymatikumnak, amikor 5 csillagos élmény- és 4 csillagos gyógyfürdő elismerésben részesült a makói komplexum. Most viszont a vendégeknek köszönhetik azt, hogy az idén ötödik helyezést értek el az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában, az Év fürdője versenyen.
A Váll-Ker Kft. különleges, hagymás sültjei és a Makói Hagyma Terméktanács pörköltje hódították el idén a főzőverseny első helyezettjeinek járó díjakat a Hagymafesztiválon. A mintegy harminc csapat ötven különféle étele közül Libor Mária, Limara gasztrobloggernek Gergely Nóra dekoratőr, és a Konyhafőnök VIP című műsor győztese, Gáspár Bea segítettek kiválasztani a legjobbakat.
- Drogprevenciós Kiállítás nyitotta meg kapuit Makón - Tóth Gabi zárta a Hagymafesztivál első napját - Ösztöndíjjal segíti a ContiTech a tehetséges egyetemistákat - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Hiába vezetett a Makó FC az első percektől kezdve, a bűvös három pontot az Iváncsa együttese vihette haza. Szombaton 2-0-s előnyből kapott ki a hazai gárda.
Egy rendhagyó kiállítás, a Köztes Átmenetek látogatott Makóra, hogy interaktív drogprevenciós előadást, közös beszélgetést és tárlat vezetést tartson a tizenhárom éven felüli iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt. A rendezvényre a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény „Nem vagy egyedül” című pályázata adott lehetőséget.
A már meglévő gyakornoki programok mellett egy ösztöndíj pályázatot is meghirdetett idén ősztől a Continental ContiTech makói csoportja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló tehetséges diákok számára. A cég és a felső oktatási intézmény évek óta szoros kapcsolatot ápol, együttműködésük célja, hogy úgy kerüljenek ki a hallgatók a munkaerőpiacra, hogy birtokában vannak a megfelelő gyakorlati ismereteknek, a legtehetségesebbeket pedig a ContiTechnél állás várja.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Már a Hagymafesztivál első estéjén zsúfolásig megtelt a Főtér. A zenekedvelő közönséget a kisszínpadon a Route 43 és Opitz Barbara várta, a szökőkút körüli téren pedig Tóth Gabi és zenekara csapott hatalmas bulit.
- Lezárult az eddigi legsikeresebb Hagymafesztivál - Agrárfórum a XXVII. Hagymafesztiválon - Méltatlan vita a koraszülöttek támogatásáról - Endre Béla lappangó műveit keresi a Tornyai János Múzeum - Rendőrségi hírek
Személyeskedésig fajult a találkozó ,melyen Hadházy Ákos Lmp-s politikus először egy tejeszacskóval majd egy kiskutyával élő hasonlattal élt amikor a koraszülöttekről beszélt. Ezt az intézmény vezetője kikérte magának.
A hétvégén 27. alkalommal került megrendezésre a makói Hagymafesztivál. A háromnapos programsorozatra több ezren kilátogattak, melyet péntek délután ünnepélyes keretek között Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő nyitott meg.
.: A Hagymafesztivál nyitónapján került megrendezésre egy újabb Gazdaköri Találkozó, amely iránt nagy volt az érdeklődés. A fórumon számos meghívott gazda és szakértő előadását hallgathatta végig a nagyérdemű.
Az alföldi festészet egy kiemelkedő, de méltatlanul kevéssé ismert alakjára, Endre Bélára emlékező kiállításra készül a Tornyai János Múzeum 2018-ban. Ehhez azon magánszemélyek, vállalkozások és intézmények jelentkezését várják, többek között Makóról is, akik a művészhez kapcsolódó dokumentumok, műalkotások tulajdonában vannak, vagy tudnak azok hollétéről.
- Megnyílt a 27. Hagymafesztivál - Lázár további egyeztetést javasolt a fürdő fejlesztése kapcsán - Megújult Nyugi Bár várja a vendégeket a Hagymatikumban - Návays pedagógusok a Váll-Ker Kft-ben - Négy meccs, három pont
A Hagymatikum fejlesztése volt a témája a mai, rendkívüli testületi ülésnek, melyen Lázár János is részt vett. Az országgyűlési képviselő ismét biztosította a kormány támogatásáról a települést, sőt, bejelentette: a fejlesztés keretében az eddigi 3,5 milliárd forint mellé készek további 4,5, 5 milliárd forintot biztosítani egy Makovecz-stílusú uszoda megvalósítására. Emellett más lehetőségek is felmerültek, melyről szintén tájékoztatta a grémiumot.
Gazdaköri találkozóval nyitotta meg kapuit ma délelőtt a 27. Hagymafesztivál. Adásunk előtt nem sokkal délután öt órakor ünnepélyes keretek között is elindult a háromnapos forgatag, mely az eddigieknél nagyobb területen, több programmal és kiállítóval, esténként sztárfellépőkkel várja a kilátogatókat.
Sokak nagy örömére új köntösbe bújt és kibővült a Hagymatikumban található régi büfé, melynek szolgáltatásai mostantól belépő megváltása nélkül is igénybe vehetők. A Nyugi Bár modern és hangulatos környezetéhez kiváló ételek és italok is társulnak.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói a duális képzés keretében több cégnél is elvégezhetik szakmai gyakorlatukat. Köztük a Váll-Ker Kft-nél, ahová a tanévkezdés előtt rendhagyó módon az iskola tantestülete is ellátogatott.
- Legyél Te is televíziós! - Sikeresen zárult a bűnmegelőzési program - Az egészséges életmód a hosszú élet titka - Barátságos fizika címmel nyílt kiállítás - Nő a migrációs nyomás, de nincs veszély
A Hagymafesztiválon most először a Makói Városi televízió stábja nemcsak forgatócsoportjával képviselteti magát . A csapat szombaton egy kihelyezett ministúdióba települ ki ,ahol betekintést enged nyerni egyes munka folyamatokba. A helyszínen bárki kipróbálhatja magát riporterként, műsorvezetőként vagy akár operatőrként.
Mint arról korábban már többször beszámoltunk: folyamatosan nő a migrációs nyomás a román határszakaszon, a legutóbbi adatok szerint augusztus 1- és 27-e között mintegy 176-an próbáltak illegálisan bejutni az országba. Azonban sem a makóiaknak, sem a környékbeli településen élőknek nincs okuk aggódni- derült ki Palicz András rendőrkapitány és Szilassi- Horváth Jenő határrendészeti szolgálatvezető beszámolóiból, melyeket a legutóbbi testületi ülésen hallgathatott meg a grémium.
Lezárult a Makó Város Önkormányzata és a Makói Rendőrkapitányság által közösen indított bűnmegelőzési program. Ennek eredményeiről ma délelőtt Toldi János önkormányzati képviselő és Palicz András rendőrkapitány számolt be egy sajtótájékoztató keretében. Ezt követően átadták a „Te ÉRTÉKED, a Te ÉRDEKED” online kvíz nyertesének a fődíjat.
Dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő szerdán 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Mágori Istvánt. A szépkorú még ma is aktívan tevékenykedik, kedvenc időtöltése a kertészkedés.
„Barátságos fizika” címmel nyílt kiállítás a József Attila Múzeumban. Az interaktív tárlaton ötven játék segítségével ismerkedhetnek meg a tanulók az egyik legősibb tudományág érdekességeivel.
- Magyar Termék Nagydíjat kapott a Váll-Ker Kft - Több program több kiállító-27. Hagymafesztivál - Néprajzkutatók eszmecseréje a József Attila Múzeumban - Szakmai nappal egybekötött fajtabemutatót tartott a Gabonakutató - Rövid hírek
A néprajzkutatók második makói találkozójának idén is a József Attila Múzeum adott otthont. A tavalyi sikereknek köszönhetően az előadók létszáma most a duplájára nőtt, összesen 21 prezentációt láthattak az érdeklődők.
Két évtizede díjazzák a minőséget – idén összesen 54 cég 64 terméke, szolgáltatása érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát. Köztük a Váll-Ker Kft. is, amely a Makói Kemencés és Hagymás Grillfesztivállal nyerte el a rangos elismerést.
Az eddigieknél nagyobb területen, több programmal és kiállítóval , esténként sztárfellépőkkel várják a 27. Hagymafesztiválra érkezőket. Mindhárom napon az értékek és a hagyomány bemutatása szövi majd át a programokat.
- Családokkal telt meg a Patai tér - Lázár János benyújtotta megyeátnevezési javaslatát - Interaktív kiállítás a József Attila Múzeumban - Szakmai nappal egybekötött fajtabemutatót tartott a Gabonakutató - Szegedi adomány egy makói családnak - Rendőrségi hírek - Röid hírek
Az egész országból és a határon túlról is érkeztek a szegedi Gabonakutató által megrendezett szakmai napra. A kukorica, szója, napraforgó és takarmánycirok fajtákat prezentáló előadások mellett szántóföldi bemutatóra is sor került.
Ma délben érkeztek meg azok az eszközök a József Attila Múzeumba, amelyek a „Barátságos Fizika” nevet viselő vándorkiállítás főszereplői. A tárlat kapuit csütörtökön 10 órától nyitják meg.
Két koncert kivételével minden programot meg tudtak tartani a második Patai téri napon. Bár az időjárás borús és szeles volt, a résztvevőket ez sem tántorította el az önfeledt szórakozástól.
Nyolcvan méterig ingyenesen lehet kutat fúrni, több mint 150 kistelepülés önkormányzati fejlesztését támogatja a kormány, öntözőrendszer épül a mezőhegyesi és apátfalvi térségben- többek között ezekről is beszélt Lázár János a legutóbbi kormányinfón Budapesten, hétfőn pedig benyújtotta a Parlamentben megyeátnevezési javaslatát.
Szegedről érkezett adomány egy makói rászoruló családnak a közel múltban. A bútorokat, iskolai felszereléseket és ruhákat egy helyi vállalkozó szállította át a két gyermeket egyedül nevelő Vikinthánénak, az akcióban a DK segített.
Megkezdődött a tanév a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményében, ahol szeptembertől 272 diák ül be az iskolapadba. Nem telt tétlenül a nyár sem, hiszen számos felújítási és karbantartó munkára is sor került.
Két, kerek évfordulót ünnepeltek vasárnap a bogárzói búcsúba látogatók. Az egykor virágzó tanyavilág templomát 110 éve szentelték fel, valamint a X. Natura Marosmenti Művésztelep: Ég-föld határán című kiállítását is itt csodálhatták meg a vendégek.
- Zöld út a Tram Train-nek - Az egészség jegyében telt a szombat Makón - Könyvbemutatóval egybekötött tanévnyitó ünnepség - 115 gólya táborozott a JAG-ban - A bogárzói búcsún jubileumot ünnepeltek - rövid hírek
Két, kerek évfordulót ünnepeltek vasárnap a bogárzói búcsúba látogatók. Az egykor virágzó tanyavilág templomát 110 éve szentelték fel, valamint a X. Natura Marosmenti Művésztelep: Ég-föld határán című kiállítását is itt csodálhatták meg a vendégek.
Tizenegyedik alkalommal szervezte meg hagyományos Hagyma-túráját a Makói Természetbarát Sportegyesület, valamint a Makói Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda. Szombaton a gyalogosoknak 15, míg a kerékpárosoknak 50 kilométert kellett teljesíteniük a túrán.
Április végén úgy tűnt, nem valósulhat meg a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő Tram Train, hiszen az eredetileg 23,5 milliárd forintos beruházás összege a duplájára emelkedett. Lázár János akkor azt mondta, ez megengedhetetlen. Most mégis zöld utat kapott a Tram Train. Kiderült, hogy a költségek az eredetivel szinte megegyezőek lesznek. Az is biztos, hogy a projekthez kapcsolódóan a térségben jelentős vasúthálózat-fejlesztés lesz, melynek Makó is részese lehet. Erről beszélt Lázár János országgyűlési képviselő egy interjúban.
A nagy múltra visszatekintő és komoly presztízsű Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola az idei tanévet augusztus utolsó napján nyitotta meg ünnepélyes keretek között. Ezen év különlegessége, hogy az érdeklődők az évnyitó után egy könyvbemutatón vehettek részt, melynek témája egy, az intézmény múltját felelevenítő kötet volt.
Két napos gólyatábort tartottak a Makói József Attila Gimnázium újdonsült tanulói számára. Szórakozásból most sem volt hiány: terem dekorálás, játékos akadályverseny, városjáró vetélkedő és bográcsozás várta az ifjú diákokat.
- Előreláthatóan 200 millió forintból épülhet újjá a Kálvin rendelő - Megújult a KERI homlokzata - Kutyafuttatónak örülhetnek hamarosan az ebtulajdonosok - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
A tervek szerint jövő nyár elején indulhat meg, és előreláthatóan 200 millió forintba fog kerülni a Kálvin utcai rendelő újjáépítése – mondta el Farkas Éva Erzsébet polgármester ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretében. A városvezető Kádár József települési képviselővel közösen ezúttal a Justh Gyula utcai intézményben zajló munkálatokat tekintette meg, ahol már az új nyílászárók is a helyükre kerültek.
Egyöntetűen megszavazta a grémium a legutóbbi testületi ülésen a Fidesz frakció indítványát, amely szerint egy modern, 21. század elvárásainak megfelelő kutyafuttatót hoznának létre a városban. A helyszín kijelölésére hamarosan lakossági konzultációt indítanak.
- Megemelték az idősek és a diákok támogatását - Tanszervásárlási utalvány is járt a tankönyvek mellé - Patai téri napot rendeznek - Trükkös szezonzáró a Hagymatikumban - rövid hírek
Az idei utolsó programját szervezte meg a szabadtéri színpadján a Hagymatikum Gyógyfürdő. A vendégeket koncertekkel és aquazumbával szórakoztatták, a nyári szezont pedig egy bűvész varázsolta el.
Többek között az idősek és a diákok támogatásának megemeléséről is döntött tegnap a grémium a nyári szünet utáni első, rendes testületi ülésen. Ennek értelmében a hetven éven felüliek jövőre a Karácsony mellett Húsvétkor is kapnak étkezési utalványt, melynek összegét 5000 forintról 10 000 forintra változtatták, a családokat pedig a szokásos 3000 forint beiskolázási támogatás helyett a következő évben már 5000 forinttal segítik.
Makó Város Önkormányzata fontosnak tartja, hogy minden városrészi közösségben jó kapcsolat alakuljon ki az ott lakók között, ezért sorra rendezik a kulturális és szórakozató programokat. Szombaton egészségügyi szűrésekkel, bűvész műsorral és különféle koncertekkel várják az
272 diák vehette át a tankönyveit kedden a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményében. A kötetek mellé 3000 Forint értékű vásárlási utalványt is kaptak, amelyeket Kovács Sándor önkormányzati képviselő nyújtott át a szülőknek.
M- JAM nélkül nem lehet zenepaviloni programsorozatot zárni, így volt ez az idén is, az együttes több mint négy éve van a koncertezők utolsó helyén. A zenekar egy igazi Retro Bulival készült, melynek slágerit a közönség előszeretettel énekelte velük közösen.
Mintegy 7 millió forintból állították helyre a KERI Posta utcai épületének homlokzatát. A felújításhoz Makó Város Önkormányzata 5 millió forintot biztosított támogatásként. Ennek részleteiről csütörtökön Czirbus Gábor alpolgármester és Kincses Tímea igazgató tartott sajtótájékoztatót. TÖBB
- Fesztivál Lovasverseny a Vásártéren - Ismét találkoztak a térség nyugdíjasai - Együtt sportoltak kicsik és nagyok a Szent István téri napon - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
A makói Vásártéri Lovaspályán került megrendezésre vasárnap a Fesztivál Lovasverseny. A Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező indulók négy kategóriában mérték össze fogathajtó tudásukat.
Közel 190-en gyűltek össze a hétvégén megrendezett Makó és Kistérségi Nyugdíjas Találkozón. Az Erdei János Városi Sportcsarnokban az egybegyűlteket Farkas Éva Erzsébet polgármester és Gáspár Sándor önkormányzati képviselő köszöntötték.
- X. Csókási találkozó - Jubileumi megemlékezés - Szent István téri kavalkád - Pontatlan mérkőzés - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Rendőrségi hírek
Míg a kicsiket aszfaltrajz-, addig a felnőtteket főzőverseny várta a harmadik alkalommal megrendezett Szent István téri napon. A színpadi programok mellett a kötetlen beszélgetésé volt a főszerep.
Jubileumi megemlékezésüket tartották a hétvégén a csókási tanyavilágból elszármazottak. Az egykori iskola helyén álló keresztnél immár tizedik alkalommal idézték fel az elmúlt időket.
- Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Karsai Ildikó - Juniorokkal erősít a CONTITECH Makói KC - Készülnek az első Makói Buhurt Vívóversenyre - A makóiak elővigyázatosak a tojásvásárlásnál
Javában tartanak a Hagymaház renoválási munkálatai. A szakemberek már elkészültek az épület hátsó tornyának felújításával, ennek keretében kicserélték az üvegszerkezetet valamint lefestették azt. A mintegy 130 millió forintból megújuló intézmény előreláthatóan októberben nyitja meg ismét kapuit a látogatók előtt.
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Karsai Ildikó munkásságáért az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A grafikusművész a kitüntetést a Natura Marosmenti Művésztelep záró kiállításának megnyitóján vehette át.
Gőzerővel készül Ferenczi Gábor az első Makói Buhurt Vívóversenyre. Stábunknak beszélt az általa űzött sportág szépségeiről és nehézségeiről, valamint a közelgő megmérettetésről is.
Nem csak külföldön, hanem már hazánkban is találtak szennyezett tojást – tette közzé a NÉBIH. A szakemberek fipronil jelenlétét mutatták ki a Jász- Nagykun-Szolnok megyéből származó termékekben, mely jócskán meghaladta a megengedett értéket. Stábunk kilátogatott a makói piacra, kíváncsiak voltunk, vajon mit szólnak a helyiek a botrányhoz, oda figyelnek-e arra, hol vásárolják a tojást.
- Megnyílt a Marosmenti Művésztelep zárókiállítása - Fúvószenekari találkozó Makón - Roczkó András: Az algyői ipari park is az algyőieké! - Sporttól a szórakozásig - Rendőrségi hírek
Szeptember 10-én fog eldőlni, kik folytatják Algyő vezetését. Mint arról korábban beszámoltunk, a képviselő-testület feloszlatta önmagát, így előre hozott választásokat tartanak a településen. Tegnap a független színekben induló helyi gyógyszerész dr. Roczkó András ismertette programját egy lakossági fórumon keretében.
23. alkalommal rendezte meg Nemzetközi Fúvószenekari Találkozóját a makói Magán Zeneiskola. Augusztus 20-án a Fő téren a hazaiak mellett Taiwanról, Moszkvából és Prágából érkezett vendégek is szórakoztatták a közönséget.
Vasárnap került sor a tizedik, Jubileumi Natura Marosmenti Művésztelep zárókiállításának megnyitójára. Az alkotók több kitüntetést is átvehettek, Karsai Ildikó pedig munkájáért az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott elismerést.
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre most szombaton a Szent István téri városrészi nap, melyhez idén is csatlakozott az Egészségfejlesztési Iroda. A szervezők sport programokkal, egészségügyi szűrésekkel, színpadi produkciókkal valamint „A te Értéked, a te Érdeked!” interaktív rendőrségi bemutató várják az érdeklődőket.
- Beiskolázási támogatás 1661 makói diáknak - Csordás Tibor is fellép a Hagymatikumban - Milyen példát adhat Szent István emléke 2017-ben? - Tervezzük meg együtt Makó arculatát! - Rendőrségi Hírek
Koncertekkel, bűvész műsorral valamint sztárvendéggel búcsúzik szombaton a Makói Gyógyfürdő Zrt. a nyári szezontól, melyet kifejezetten sikeresen zárnak. Összesen nyolc nagyszabású rendezvénynek adott otthont a komplexum, melyeken több mint tízezren szórakoztak. A vezetőség reméli ezt a számot szavazatokra is válthatja, hiszen beneveztek az „Év fürdője” versenyre.
Az államalapításra emlékeztek hétvégén Csanádpalotán és Apátfalván is. Az új kenyér megszentelése mellett számos ünnepi gondolat elhangzott a településeken, melyekre Lázár János is ellátogatott. Az országgyűlési képviselő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2017-ben Szent István hagyatékának ismét kiemelt jelentősége van.
Idén 1661 makói általános iskolás diák kap 3000 Forint értékű beiskolázási támogatást. Ennek részleteit ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretében ismertették.
- Rója István az MSZP országgyűlési képviselő- jelöltje - Átadták a díszpolgári címeket - Államalapítási ünnepségek a térségben - A szegediek szeretnék visszakapni a pénzüket
A településkép védelméről szóló törvény alapján Makó Város Önkormányzatának is el kell készítenie arculati kézikönyvét. Ebben az itt élőknek is fontos szerep jut, ezért nemrégiben tájékozató fórumot tartottak számukra a Korona Szállóban.
Pártpolitika-mentes oktatást hirdetett, tegnap pedig az MSZP országgyűlési képviselő- jelöltjeként mutatták be Rója Istvánt egy sajtótájékoztató keretében. A JAG korábbi igazgatóját Buzás Péter volt polgármester és Botka László, a párt miniszterelnök- jelöltje testőrök gyűrűjében kísérték a Széchenyi térre, a régi városháza elé.
Az államalapításról a térség települései is megemlékeztek. Lázár János országgyűlési képviselő augusztus 19-én Ambrózfalván, Óföldeákon és Földeákon mutatott rá Szent István király örökségére.
Nem hagyta ünnepelni tegnap délután Szabó Bálint jogász az MSZP megyei vezetőit és aktivistáit a Botka, Rója és Buzás által tartott sajtótájékoztatón – legalábbis ezzel vádolták. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője egy másfél millió forintos csekket szeretett volna nekik átnyújtani, arra kérve őket: fizessék vissza a szegediektől ellopott pénzt. Mint arról korábban beszámoltunk: a jogász feljelentést tett egy 100 millió forintos csalás ügyében, melynek érintettjei főként MSZP-s politikusok, köztük a makói Gazdag János.
Már hagyománynak számít Makó városában, hogy az augusztus 20-i ünnepségsorozathoz kapcsolódóan átadják a díszpolgári címeket és más kitüntetéseket. A város díszpolgárai idén Kotormán István lelkész igazgató és Béres György nyugalmazott plébános lettek. Több pedagógust is jutalmaztak arany, gyémánt és vas diplomákkal.
- A keresztény állam megteremtőjére emlékeztek Makón - Unokáikkal ünnepeltek a nyugdíjasok - Ikszeltek a Makóiak - Rövid hírek - Rendőrségi hírek
Változatos programokkal készültek Szent István király és az államalapítás megünneplésére. Bár az időjárás többször beleszólt a rendezvények lebonyolításának menetébe, a hagyományos események legtöbbje nem hiúsult meg. A városi ünnepségre idén a Korona szálló dísztermében került sor.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Nyári Játszóházi programsorozatának záró rendezvénye idén is a generációk találkozója volt. Az egész napos eseményen többek között volt rendőrségi bemutató és pogácsa sütés is.
Makó, 2017.08.20.
- Vöröshagymát kaptak a rászorulók - Újabb 1 milliárd kell a tiszta vízhez - Befejeződtek a könyvtár alapozási munkálatai - Városi ünnepség az államalapítás napján
Szent István király tiszteletére rendeznek városi ünnepséget vasárnap a Főtéren. Az államalapítás napján többek között lesz új kenyér szentelés, fúvószenekari találkozó és Csillagmenet is.
Befejeződtek a Makovecz Imre korábbi tervei alapján megépülő új, modern könyvtár alapozási munkálatai. A jelenlegi állapotot ma délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János önkormányzati képviselő a kivitelező cég műszaki vezetőjével közösen tekintették meg.
123 mázsa vöröshagyma termett az idei évben a makói önkormányzat Start-munkaprogramjában megművelt földeken. Ebből, a rászorulók és nagycsaládosok részére nyújtott támogatás mellett jut a közétkeztetésbe is.
Teli műszaki problémákkal zárult le a Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító projekt, melynek megmentésén 2015 óta fáradozik a város vezetése és a társulás. Az már biztos, hogy az eddigi közel 600 millió forintos plusz ráfordítás sem fedezi a hibátlan megvalósuláshoz szükséges költségeket. Ezért a tegnapi napon újra összeült a társulás és arról döntött, hogy további 1 milliárd forintos kiegészítő pályázati támogatásra nyújt be igényt a magyar kormányhoz.
- Elkezdődött az Almási iskola tornacsarnokának felújítása - Rendkívüli testületi ülés - Jubilál a Natura Marosmenti Művésztelep - Alig több mint két hét van hátra az iskolakezdésig - Rendőrségi hírek!
Augusztus elején elkezdődött az Almási iskola tornatermének felújítása. A több mint 30 millió forintos beruházást a Magyar Kézilabda Szövetség támogatja, ebből közel 10 millió forintot az önkormányzat finanszíroz. A munkálatok során kijavítják a tetőt, felújítják a mosdókat, valamint a bejárati ajtókat és a folyosó feletti üvegtetőt is kicserélik.
Rendkívüli testületi ülést tartottak ma délelőtt a Városháza első emeleti tárgyalójában. A grémium összesen hat, halaszthatatlan kérdésben hozott döntést.
A tízedik Natura Marosmenti Művésztelepen idén tizennégy művész vesz részt, köztük festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok és fotósok. Az alkotóknak három hét áll rendelkezésükre a megadott témában dolgozniuk. Stábunk betekintést nyert a folyamatosan zajló munkálatokba.
Rendőrségi hírek!
Főként a tanárok összeállított listája alapján vásárolnak be a szülők az iskolakezdésre – legalábbis a stábunk által megkérdezett édesanyák mind erről számoltak be. Az is kiderült: ez nagyban megkönnyíti a helyzetüket. Sokan már elkezdték beszerezni a tanszereket, de akadnak olyanok is, akik folyamatosan, a tanév alatt vásárolják meg. Azt kevesen tudják azonban, hogy az ingyenes tankönyvek mellett iskolakezdési támogatást is lehet igényelni a munkáltatótól.
- Felújítás és korszerűsítés a KERI-ben - Berecz András, a mesemondó meséje - Megérkeztek a tankönyvek a Bartókba - Zenés, vetélkedős strandparti - Színpadon a balettosok
Hétvégén Makóra, a Hagymatikumba érkezik a Rádió 88 strandpartija. A műsorvezetők a nyár legnagyobb slágereivel, valamint számos vetélkedővel készülnek a fürdőzőknek. A program mellé csatlakozott a Maros-parti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület, akik többek között a Ford T-modellt is elhozzák magukkal.
Mesékről, utazásokról és nagy találkozásokról is hallhatott a makói kultúrakedvelő közönség Berecz András Kossuth-díjas mesemondótól pénteken este a Korona Szálló teraszán. Az énekes, folklórkutató a Katedra Plusz vendége volt, akivel Bátori Éva operaénekes beszélgetett.
Mintegy 100 millió forintot fordítottak korszerűsítésre és felújításra a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma három épületében. A munkálatok ugyan még zajlanak, ám a szeptemberi tanévkezdés előtt befejezik.
Szombaton a Kelemen házban tartották bemutatójukat a Kocsis György Színjátszótábor növendékei. La Fontaine, Lázár Ervin és Goldoni darabjai is megelevenedtek a teltházas közönséggel megtartott előadáson.
Több mint hétezer tankönyv érkezett a múlt hét folyamán a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tagintézményeibe. Az idei év során a dolgozók munkáját azzal is segítik, hogy a könyveket előválogatják számukra.
- Lezárult a Művészetek Katedrája - Új, műfüves foci pályát avattak Csanádpalotán - Fokozódik a migránsok száma térségünkben - Templomtúra két keréken
Műsoros összeállítással köszöntek el mestereiktől és a várostól a Művészetek Katedrájának résztvevői. A záró estén a művészpalánták számot adtak tudásukról és tehetségükről a makói kultúrakedvelő közönségnek.
Ünnepélyes keretek között adták át hétvégén Csanádpalota új, műfüves futballpályáját. A sportlétesítmény mintegy 32 és fél millió forintból valósulhatott meg, melynek 30%-át az önkormányzat, a fennmaradó összeget pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség finanszírozta.
Tovább nő azoknak a bevándorlóknak a száma, akik illegálisan akarnak Magyarországra belépni. Eddig nem sűrűn fordult elő, ám a napokban Makó és Kiszombor külterületén is fogtak el határsértőket. Televíziónk megkérdezte a helyieket, hallottak-e az esetről, és mi a véleményük a migrációról.
Biciklis templomtúrára invitálta szombaton a makóiakat a Szirbik Miklós Egyesület. A negyedik alkalommal szervezett kétkerekes városnézés során bejárták a református temető legfontosabb sírhelyeit és még a Kálvin téri templom tornyába is fellátogattak.
- Nem csökken az illegális határátlépők száma - Házkutatást tartottak a makói városházán - Folyik a munka a Művésztelepen - Szúnyoggyérítés lesz szerdán - VII. Marosmenti VW Konszern Party - Zongorakurzus Berecz Mihály vezetésével - Jól kezdte az NB III-at a Makó FC
Makó külterületén is migránsokra bukkantak a rendőrök a hétvégén, a hatósági összesítésből kiderült: továbbra sem csökken a magyar határszakaszon illegálisan belépni szándékozók száma. Az elmúlt héten több mint kétszázan próbáltak bejutni az országba, és ez a hét is aktívan indult: már a hajnali órákban tizenegy főt állítottak elő a román határon.
Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a hétvégén a Marosmenti Volkswagen Konszern Party. A családias hangulatú rendezvényre az országból és a határon túlról is érkeztek a cégcsoport által gyártott autók szerelmesei.
Zongorakurzust is tartottak a Művészetek Katedrája Nyári Szabadegyetemen, a Londonból érkezett Berecz Mihály vezetésével. A képzésen öten vettek részt, akik a hét folyamán tökéletesítették zongoratudásukat, sok értékes tanáccsal gazdagodva.
Pontot tudott szerezni a 2017/2018-as őszi szezon első mérkőzésén az M-Foci Kft. Méhes Tibor tanítványai a szintén újonc Vecsési FC csapatát fogadták szombaton az új sportkomplexumban.
- A Bor ’la Bor koncertezett a Zenepavilonban - Gőzerővel készül a rajtra az M-Foci Kft. - Hasznos tanácsok a bűnmegelőzés érdekében - Falunapon szórakoztak a pitvarosiak - Rövid hírek - Rendőrségi hírek
Augusztus első hétvégéjén a hagyományokhoz híven idén is falunapra hívták a pitvarosaikat és a környékben élőket. Az Erdei Ferenc Közösségi Színtér udvarán színes, kulturális programokkal és különböző bemutatókkal szórakoztatták a kilátogatókat. A rendezvény sztárvendége ezúttal Korda György és Balázs Klári volt.
Bűnmegelőzési és vagyonvédelmi tanácsokat kaphattak azok az érdeklődők, akik a napokban kilátogattak a Hagymatikum előtti térre. A lopások és betörések visszaszorítása érdekében ugyanis egy kisbusszal járják a Csongrád Megyei Rendőr főkapitányság munkatársai a térséget, és igyekeznek sok hasznos információt megosztani a lakosokkal a témában.
A kecskeméti Bor ’la Bor együttes adott koncertet vasárnap a Hagymatikum előtti téren. A zeneszerető közönséget ezúttal a nép- és a funky muzsika világába kalauzolták el.
- Aláírták a Makó Számít Rád! Ösztöndíj Program támogatási szerződéseit - Maroslelén járt a mozgó kormányablak busz - Ének hangja száll a Művészeti Iskolából - Rendőrségi hírek - Rövid Hírek
Kilencedik napja foglalkozik Bátori Éva makói származású operaénekes, érdemes művész a felnövekvő tehetségekkel. A Művészetek Katedrája klasszikus ének kurzusán a légzésgyakorlatoktól egészen a színpadi szereplésig mindent átvesznek a diákok.
Aláírták ma délelőtt a Makó Számít Rád! Ösztöndíj Program nyertes pályázói és Farkas Éva Erzsébet polgármester a támogatási szerződéseket. Huszonkét pályázatból tizenkilenc kapott pozitív elbírálást, így az azokat benyújtók 30 ezer forintot kapnak havonta, valamint megteremtik számukra a munkavállalás lehetőségét.
Maroslelén fogadta az ügyfeleket a mozgó kormányablak ma délelőtt. A kisbuszban több ügytípus ügyintézésére volt lehetőség, amivel sok helyi lakos élt is.
- Elkezdődött a X. Natura Marosmenti Művésztelep - Volkswagen életérzés a Maros-parton - Lezárult a Színművészeti kurzus Szalma Tamással -Közel négyszáz tárgy érkezett a Múzeum néprajzi gyűjtésére HD - Hamarosan zárja kapuit a Pótnagymamák Tábora
Pénteken tartják a Pótnagymamák Táborának záró rendezvényét, amely az idei évben is három héten át várta a rászoruló gyermekeket, ezúttal a régi tűzoltóság épületében. Az eltelt idő alatt számos, színes programot szerveztek a több mint nyolcvan általános iskolás diák számára, ma délelőtt például bűn- és baleset megelőzési előadást tartottak a Makói Rendőrkapitányság munkatársai.
Tegnap zárult le a Színművészeti mesterkurzus a Művészetek Katedrája Nyári Összművészeti Szabadegyetemen. A résztvevők a hét napos képzésen Szalma Tamás vezetésével a színészet mesterségében mélyedhettek el, sok új gyakorlattal és élménnyel gazdagodva.
Szűcs Tibor előadásával kezdődött meg az idei Natura Marosmenti Művésztelep. A fotóművész a tízedik, jubileumi rendezvény megnyitóján a Kisképző oktatástörténeti archívumában végzett kutatásait tárta az érdeklődők elé.
Idén márciusban tett felhívást a József Attila Múzeum néprajzi tárgyak gyűjtésére a makói és környékbeli lakosság körében. Az azóta eltelt időszakban közel négyszáz értékes és érdekes kincset kapott ajándékba az intézmény.
La Fontaine, Lázár Ervin és Goldoni darabjai is megelevenednek hamarosan a VargaBalett Táncműhely növendékeinek előadásában. Az egyesület a héten tartja ugyanis a már több éves hagyománnyal bíró színjátszó táborát, ahol a gyerekek színművészektől sajátíthatják el a szakma csínját-bínját. Az oktatás és a próbák a Kálvin Téri Református Általános Iskolában zajlanak, a bemutató pedig a Kelemen Házban lesz szombaton.
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre szombaton a Marosmenti Volkswagen Konszern Party, melynek helyszíne idén is a Zöldház lesz. A szervezők lélegzetelállító autókkal és családközpontú programokkal várják az érdeklődőket.
- Megújul az újvárosi rendelő - Vízitúra a Maroson - Tegyünk együtt az anyatejes táplálkozásért - Színpadra viszik a négyszögletű kerekerdő hőseit a VargaBalettosok - Rövid Hírek
Makó Város Önkormányzata nettó 33 millió 250 ezer forintot fordít az újvárosi rendelő felújítására, melynek munkálatai folyamatosan zajlanak. Dr. Hadik György és Kádár József önkormányzati képviselők hétfőn közösen megtekintették a Justh Gyula utca 23. szám alatti intézetet.
Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet a szoptatás világnapjává, melyhez a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény idén is csatlakozott. A József Attila Gimnázium aulájában érdekes előadásokkal és divatbemutatóval várták a kisgyermekeseket, valamint a leendő szülőket.
- A Hagymatikum előtt szelfizhetünk - Nagyon készül a Forgatós- Makón járt Koltay Gábor - Idén is népszerű volt a Hagymatikum Sportnapja - Harsona hangjától volt hangos a Magán Zeneiskola - Rendőrségi hírek
Tavaly nyáron Itt élned, halnod kell címmel a budapesti Hősök terén a magyar történelem legfontosabb időszakait egy zenés történelmi utazás keretében láthatta a közönség. A látványos produkció gerincét a táncosok, köztük a makói Forgatós alkották. Hamarosan 6 állomásból álló turnéra indulnak az előadással, melynek most is részese lesz városunk amatőr táncegyüttese, akiknek próbáját Koltay Gábor rendező vasárnap meg is tekintette.
A Hagymatikum előtti téren állították fel Makó első szelfipontját. A hat és fél mázsás turisztikai látványosság a város minél szélesebb körben való népszerűsítését szolgálja.
Sikeresen zárult a Művészetek Katedrájának első kurzusa. A három napos fúvós képzésen Fejér András Liszt Ferenc-díjas harsonaművész foglakozott a diákokkal, akik nemcsak Makóról, de a környező településekről is érkeztek.
- Újabb két járdaszakasz készült el - Gulyás Dénes operaénekes volt a Katedra Plusz vendége - Rendőrségi hírek - halálos baleset - Cigarettacsikkek okozzák a legtöbb tüzet - Rövid hírek
Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes volt a Katedra Plusz vendége szerda este a Korona Szálló teraszán. A szabadtéri beszélgetés során az Érdemes- és Kiváló művész pályafutásának fontosabb állomásai kerültek terítékre.
A Táncsics valamint a Berzsenyi utcák lakói stabil és egybefüggő járdát kaptak a napokban, ezt a két szakaszt újították fel Honvéd városrészben a járdaprogram keretein belül. A kész munkát csütörtökön Dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő, Gilingerné Ráday Krisztinával valamint a kivitelezővel közösen tekintette meg.
Péntek éjfélig a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben hazánkban. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy ezzel párhuzamosan június 20-a óta országos tűzgyújtási tilalom van elrendelve, mely visszavonásig él.
- Elkezdték kitakarítani a Nagyér-csatornát - A Korona Szálló előtti téren állítják fel a haranglábat - Már zajlik a szakmai munka a Művészetek Katedrájában - Horváth János lett a SZIGNUM igazgatója - Salvador Dali Szegeden
Tíz év után lemondott a SZIGNUM vezetői pozíciójáról Szűcs Péter, a helyét a korábbi igazgatóhelyettes, Horváth János vette át. Televíziónk az intézményben kereste fel az új igazgatót, aki már nagy erőkkel hozzálátott a munkához.
Négy mestertanárral és negyven hallgatóval nyitotta meg kapuit tegnap a Művészetek Katedrája. A Nyári Összművészeti Szabadegyetem első napjának szakmai munkájába stábunk is betekintést nyert.
Hosszas vitát követően, de végül megszavazták a tegnapi, rendkívüli testületi ülésen, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából tervezett harangláb a főtéren, a Korona Szálló előtt kapjon helyet. Az emlékművet október 21-én, egy nagyszabású ünnepség keretében adják át.
Több, mint tíz év után megkezdődött a Nagyér-csatorna kotrása. A mintegy 1400 méteres kanális teljes megtisztítása előreláthatóan egy hétig fog tartani, ugyanis olyan nagy mennyiségű a benne lévő iszap.
A művészetek központjának, a Szegedi REÖK Palotának tízedik születésnapját nagyszabású kiállítással ünneplik. Ez alkalomból múlt pénteken Salvador Dali 1945 utáni időszakából származó alkotások tárlata nyílt meg, ahol a katalán mester 60 alkotása látható.
- Akár 40 Celsius-fokot is mérhetünk a napokban - Kezdődik a Művészetek Katedrája - Kutyás terápiás foglalkozásokra gyűjtenek - Kihirdették a 2018-as évadot - Rövid hírek
A mostani a szezon eddigi legerősebb hőhulláma, a következő napokban a hőmérséklet csúcsértéke elérheti akár a 40 Celsius-fokot is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján tartós hőség várható, ezért dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár péntek éjfélig hőségriadót rendelt el.
Adásunkkal egy időben, ma délután veszi kezdetét a Művészetek Katedrája Nyári Összművészeti Szabadegyetem. A különleges kurzussorozatot hagyományteremtő céllal szervezi meg az Angyalsóhaj Alapítvány. Helyszínéül a Makói Magán Zeneiskola és a Bartók Székhelyintézmény szolgálnak majd, valamint a ma délelőtt tartott, rendkívüli testületi ülésen a grémium megszavazta, hogy a Korona Szálló több termét is kedvezményesen bérelhetik ki.
Immár második alkalommal rendezték meg idén a Kéz a Kézben Toleranciatábort. Az érzékenyítő program elérte a célját, hiszen három makói tanuló arra vállalkozott, hogy többek között kutyás terápiás foglalkozásokra gyűjtenek.
Minden jegy elfogyott a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Ezért már most meghirdették a 2018-as évad programját, melyre a jegyek értékesítése meg is kezdődött. A jövő évi repertoárt is színes műfaji változatosság jellemzi. Lesz opera, próza, musical is a színpadon.
- Caramel koncertjével zárult a Makói Nyár - Rajong Makóért a hongkongi Ingrid - A Szegedi Nemzeti Színház tagjaitól tanulhatnak a VargaBalett növendékei - Csúcsvirágzás a Füvészkertben - Rövid hírek
A Szegedi Nemzeti Színház táncművészeitől tanulhatnak a Varga Balett növendékei a műhely idei, nyári táborában. Az öt napos foglalkozásokon közel százan vesznek részt, melyeknek a Kálvin Téri Református Általános Iskola ad otthont.
Molnár Ferenc „Caramel” élő koncertjével zárult az idei Makói Nyár programsorozata. A többszörös Fonogram-díjas énekes legújabb lemezéről, kislányának írt daláról és további terveiről is beszélt stábunknak.
A 10. Jubileumi Lótusznapok megrendezésére most hétvégén kerül sor a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. A jeles évfordulót mintha megérezték volna a virágok, hiszen száz számra pompáznak a tó felszínén. A szervezők a látvány mellett színes programokat is kínálnak a látogatóknak.
Újra látogatást tett városunkban Ingrid Cheuk hongkongi származású cserediák. Először 2002-ben érkezett a Maros-parti városba, akkor három hetet töltött itt és a Návay Lajos nevét viselő szakközépiskola diákja volt.
- 300 ezer forintos felajánlás a makói mentősöknek - Négy testvérből világhírű zenekar - Rendőrségi hírek - Magyar éremeső a 17. FINA Vizes Világbajnokságon - Nem csak a makóiakat várja az „Igazgyöngyök útja”
Az 1900-as évek elejét idézi meg az a szalon és kiállítótér, amely központjául szolgál majd az „Igazgyöngyök útja” elnevezésű turisztikai projektnek. A Korona Szálló földszintjén helyet kap egy „szalon fotópont”, és egy szatócsbolt is, de számos látványosságot terveznek a város több nevezetes épületénél, így például a fürdőnél és több templomnál is. A fejlesztésre a közel múltban nyújtottak be pályázatot.
- Szakmai tanárok összekapcsolása az e-mezőgazdasággal - Zenei kavalkád a Fürdőfesztiválon - Rendkívüli testületi ülést tartott a város vezetése - Kínába készül a Maros Táncegyüttes - 17. FINA Vizes VB
A zeneszerető közönség széles rétegét szólították meg az idei Fürdőfesztiválon. Gál Csaba Boogie és zenekara, a T-moll Akusztik és a Gypo Circus mellett Pál Dénes, valamint a Molnár Dixieland Band is ellátogatott a Hagymatikumba, hogy élő koncerttel szórakoztassák a fürdőzőket.
Rendkívüli testületi ülést tartottak ma délelőtt a Városháza első emeleti tárgyalójában. A grémium azért ült össze, hogy több, halaszthatatlan, pályázatot is érintő kérdésben döntést hozzon.
Montenegróban járt és Kínába készül a Maros Táncegyüttes. Sikereikről és terveikről az együttes művészeti vezetője, Tóthné Döme Mária számolt be stábunknak.
- Két héten át a Művészetek Katedrája lesz Makó - Tábor a hittanos gyerekeknek - Pusztító szél és villámok - Katus Attilával aerobikoztak a Hagymatikumban - Rövid hírek
Egy hetes nyári tábort szervezett a makói Görögkatolikus Parókia. A gyerekek játszva tanulnak a hitről, emellett ügyességi feladatokat hajtanak végre.
A mozgás kedvelői sem maradtak programok nélkül az idei Fürdőfesztiválon. A sport szerelmeseit különböző vízi tornákkal és látványos sportbemutatókkal szórakoztatták, a bátrabbak pedig együtt is aerobikozhattak Katus Attilával.
Bár a viharok száma – a korábbi évekhez képest - nem emelkedett nagymértékben hazánkban, viszont egyre erőteljesebbek. A villámok pedig kiszámíthatatlanok, amit jól példáz a legutóbbi, csongrádi eset is. Éppen ezért az elővigyázatosságra hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Július 10-én lezárult a jelentkezés az első Művészetek Katedrájára. Ennek eredményeként négy kurzussal és mintegy negyven fővel indulhat el a nyári szabadegyetem.
- Villámcsapás ért két szentesi nőt Csongrádon - A Makói Önkormányzat nyerte a Givaudan focitornát - V-Tech volt kihagyni Kefír koncertjét - A Tetovált Séf főzött a Hagymatikumban - Szakmai tanárok összekapcsolása az e-mezőgazdasággal - Vajnai János műveiből nyílt kiállítás az Espersit-házban
Igazán kulináris élményekben lehetett része azoknak, akik kilátogattak a Fürdőfesztivál zárónapjára. A Tetovált Séf, alias Serényi Zsolt eszement kuktájával egy izgalmas, humoros, interaktív főzőshow-t hoztak el a fürdőzőknek.
Tömeget mozgatott meg Kecskés Tibor, azaz Kefír a Marczibányi téren, a Retro Szombaton. A V-Tech frontembere fellépésről fellépésre jár, így nagyon büszke arra, hogy zenekara a mai napig aktív.
Az idei évben a Makói Önkormányzat nyerte a Givaudan Hungary Kft. csapataival vívott futball tornát. A sporteseményt már hosszú ideje, évente két alkalommal is megszervezi a cég, ezúttal a családi nap keretében került rá sor.
Vasárnap délután a Körös-torok strandján két szentesi nőt ért villámcsapás. Mindketten súlyos égési sérülésekkel kerültek kórházba, ahol jelenleg is ápolják őket.
A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola konzorciumvezetésével, összesen mintegy 85 millió forintot nyert partnereivel, hogy az európai mezőgazdasági és mezőgépész tanárok részére agrárinformatikai ismeretek oktatási anyagokat készítsen. Erről az intézmény igazgatója beszélt stábunknak, kiemelve a mezőgazdaság 21. századi kihívásait is.
Vajnai János nyugalmazott középiskolai tanár rajzaiból nyílt kiállítás az Espersit-ház folyosógalériájában. A képeken Juhász Gyula és József Attila műveihez készített hozzáadott illusztrációkat tekinthetnek meg az érdeklődők.
- Az idén is nagy sikerrel rendezték meg a Givaudan napot - Kézműves angoltábor a múzeumban - Kicsi gesztenyék a Retro Szombaton - Tanyasi kakaspörkölttel nyert a Tökös Ötös - Rendőrségi hírek
Már hagyomány, hogy a Fürdőfesztivál alkalmából bográcsos versenyre hívják a környékbeli főzőmestereket. Idén is több csapat indult, akiknek főztjeit lelkes pörköltkedvelő zsűri díjazta, köztük Libor Mária gasztroblogger és Varga Róbert, a Hagymatikum éttermének konyhafőnöke.
A TNT frontembere, Dobrády Ákos sztárfellépőként érkezett a Retro Szombat színpadára. Az énekes saját, valamint zenekarának legismertebb slágereit hozta el a makói közönségnek.
Kreatív angoltábort tartanak a héten a József Attila Múzeumban. A résztvevő gyerekek angol nyelvtudásuk fejlesztése mellett különböző kézműves foglalkozásokon vesznek részt.
Többek között sárkányhajózás, kajakozás, amerikai foci bemutató, a kisebbeket ugrálóvár, ízletes ebéd, és természetesen a kalandpark izgalmai is várták azokat, akik kilátogattak a Givaudan Hungary Kft. idei családi napjára. A rendezvény fő helyszíne ezúttal is a Maros-part volt, ahol több mint ezren szórakoztak önfeledten.
Rendőrségi hírek
- Medgyesi elhatárolódik, a Fidesz felháborítónak tartja - Közel 4500-an fesztiváloztak a Hagymatikumban - Retro életérzés Makón - Lázár János: „Makó valóban a makóiaké” - Harmadik lett a 4X100-as férfi váltó magyar csapata
Rója István ügyéről, a makói Jobbik és baloldal összeborulásáról, a korai kampányról, az ivóvízminőség-javító programról, a beruházásokról, de a Makóhoz és a térséghez fűződő kapcsolatáról is beszélt Lázár János a közel múltban a Makó Híradónak. Korom András újságíró a Glorius Hotel teraszán faggatta a politikust, aki a család kedvencével, Derékkel, a labradorral érkezett.
Az előző évekhez hasonlóan, immáron ötödik alkalommal tartotta meg fürdőfesztiválját a Hagymatikum. A színes, változatos programokra közel 4500-an voltak kíváncsiak, közülük többen Romániából és Szerbiából érkeztek.
Szombaton harmadik alkalommal utazhattak vissza a múltba a Marczibányi térre érkezők, ugyanis idén is megrendezték a retro napot Makón. A szervezők most is kittetek magukért, hiszen a régi gépjárművektől egészen a plakátokig mindent kiállítottak, ami a ’70-es és ’80-as évekből való.
- Tovább gyűrűzik a szegedi parkolási botrány - Magyar zászló lobogjon minden házon! - Több pályázat benyújtásáról döntöttek - Látássérülteken segített a Givaudan Hungary Kft. - Lázár János: „Nem szabad bevinni a politikát az iskolákba”
Költségvetési csalás, hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt tett ma délelőtt feljelentést ismeretlen tettes ellen a Makói Rendőrkapitányságon Szabó Bálint jogász. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjének információi szerint hivatalos személyek, országgyűlési és európai parlamenti képviselők, és rendőrségi vezetők is kaptak a Szegeden ingyen osztogatott parkolóbérletekből. A nagyságrendileg 100 millió forintos visszaélésnek makói érintettjei is vannak.
Jövő héttől igényelhetnek lakóépületeikre a makóiak nemzeti lobogót – jelentette be Hadik György önkormányzati képviselő a mai rendkívüli testületi ülést követően. A grémium az idei évre vonatkozóan mintegy 2,5 millió forintos költségkeretet állapított meg zászlókihelyezésre, így első körben 312 háztartásba kerülhet trikolór.
Rendkívüli ülést tartott ma reggel Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A grémium tizenkét napirendi pontot tárgyalt, melyek között döntöttek több pályázat benyújtásáról, iskolakezdési támogatás biztosításáról a helyi általános iskolások számára, valamint megválasztották a Makói Városfejlesztő Kft. új ügyvezetőjét is. A harangláb felállításáról szóló előterjesztésről azonban nem született határozat, annak részleteit egy későbbi alkalommal vitatják meg.
A Givaudan Hungary Kft. 150.000 forinttal támogatta a Látássérültek Délalföldi Egyesületét, így első sorban egészség- és betegségmegelőző, beszélő programmal ellátott segédeszközöket vásárolhattak. Továbbá a 77 Elektronikai Kft. öt darab speciális vércukorszint-mérő készüléket adományozott a szervezetnek.
A Seuso kincsek visszakerülése, a Vizes VB, egy húsz pontos akcióterv a magyar, minőségi élelmiszerek érdekében, egy nagyszabású, turisztikai fejlesztés és Rója István is szóba került a tegnapi, nyári szünet előtti utolsó kormányinfón. Lázár János miniszter a gimnázium igazgatójának ügye kapcsán kiemelte: nem szabad bevinni a politikát az iskolákba.
- Kezdetét vette Honvéd felzárkóztatása - Megtévesztő útvesztő - Ötödik fürdőfesztiváljára készül a Hagymatikum - Megújul az út a csodarabbi sírjához - Bábtól a bábszínházig
Munkamegbeszéléssel vette kezdetét ma hivatalosan is a „Makói Honvéd városrészének megújítása” projekt. Mint ismert, a Településfejlesztési Operatív Program keretein belül 219 millió forintot nyert a város a Honvéd városrészben élők társadalmi együttműködésének erősítésére.
Több mint 5 hektáron, körülbelül 5 km bejárható úttal, szombaton nyitja meg kapuit a kiszombori kukorica útvesztő, melynek témája idén a Rónayak éve lesz. A szervezők a szokásos programokon kívül több újdonsággal is készülnek a bolyongás kedvelőinek.
Pénteken háromnapos fürdőfesztivál kezdődik a Hagymatikumban, ahol a programokat sztárvendégek színesítik. Itt lesz többek között Gál Csaba Boogie és zenekara, Pál Dénes, a Molnár Dixieland Band, de Katus Attila és a Tetovált séf is szórakoztatja majd a fürdőzőket.
Mintegy 200 millió forint pályázati pénzből fejlesztik a jángori zsidó temetőt és az ortodox zsinagógát Makón- derült ki a napokban. A MAZSIHISZ másfél milliárd forintot nyert a Kelet- Magyarországon fellelhető zsidó örökségek felújítására, céljuk egy zarándokút létrehozása, melynek a Maros-parti város is kiemelt állomása lesz.
Ördögök, hercegnők és divattervező báb is készült már a héten a Bábtól-bábszínházig kreatív kézműves táborban. A gyerekek pénteken egy történetet fognak előadni, ehhez alkotják meg a szereplőket papírból és különféle szövetekből.
Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk érvénytelenítette a Makói József Attila Gimnázium igazgatói pályázatát az oktatásért felelős államtitkár. A következő nyilvános pályázati felhívás közzétételére 3 hónapon belül kerül sor. Annak elbírálásáig az iskola igazgató helyettese vezeti az intézményt. A döntést a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége kifogásolta ,melyre a FIDESZ Makói szervezete közleménnyel reagált.
- Retro Szombat a ’60-’70-es évek jegyében - Hideg vízzel és párakapukkal igyekszik az önkormányzat segíteni a melegben - A makói oktatás ügye nem pártpolitikai kérdés - Rendőrségi hírek - Önkéntes, területvédelmi tartalékosokat toboroztak Makón
Rendőrségi hírek
Az Infopontnál friss, hideg vizet osztanak, de a városban lévő párakapuk is segíthetnek elviselni a nagy meleget a makóiaknak. Ma már ugyan enyhébb az időjárás, ám az előrejelzések szerint jövő héten visszatérhet a kánikula.
Jaffa kert, rég nem látott játékok, veterán járművek, diafilmes matiné, koncertek és a ’60-’70-es évek hangulata – csupán néhány ízelítő az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Retro Szombat programjaiból. A Hagymaház előtti téren július 22-én egész nap várják a nosztalgiázni vágyókat.
Már tavasszal megkezdődött a Magyar Honvédség Önkéntes Területvédelmi, Tartalékos Rendszerének újjáépítése, ma délelőtt a Makói Kormányablaknál várta a Magyar Honvédség a jelentkezőket. Az ország összes járásában százfős századokat hoznak létre, már a parancsnokok kiválasztása is megtörtént. A munka és iskola mellett is végezhető szolgálat célja, hogy növelje a biztonságot.
- Nincs többé céltalan bolyongás a Maros-parti üdülőövezetben - Kézműves tábor a Gyermekkönyvtárban - Vígjáték a lélekről, a vágyakozásról és az útkeresésről - Nincs többé céltalan bolyongás a Maros-parti üdülőövezetben - Rövid hírek
Nevet kaptak a Maros-parti üdülőövezet utcái. Az utcatáblák kihelyezését Toldi János önkormányzati képviselő és Szűcs János, a Makói Városgazdálkodási Nkft. műszaki vezetője is megtekintették.
Nemdohányzó munkahellyé nyilvánították a Makói Járási Hivatal Deák Ferenc utca 6. szám alatti épületét júniustól. A döntést az ott dolgozó kollégák szorgalmazták, csatlakozva a Csongrád Megyei Kormányhivatal központi épületében dolgozó kollégáikhoz.
A nyár folyamán már második alkalommal rendezi meg Szorgos kezek című táborát a makói gyermekkönyvtár. Ezen a héten a környezettudatosságra hívják fel a táborozók figyelmét, ezért többek között PET-palackot, sajtos dobozt, valamit WC-gurigákat hasznosítanak újra a résztvevő gyerekek.
„Terápiára járni kár” - hangozott el szombaton a Makói Nyár programsorozat harmadik előadásán. Azonban akik részt vettek a Madách Színház Csoportterápiáján, hatalmas élménnyel térhettek haza. A nagyszabású musical komédia nagy sikert aratott a Hagymaház szabadtéri színpadán.
- Végre megszűnhet a Nagyér-csatorna bűze - Élettel telt meg a vasútállomás - Folytatódnak a bűnmegelőzési programok - Hangulatos gitárkoncert a Zenepavilonban - Még kitart a hőség
Júliusban és augusztusban is folytatódnak a bűnmegelőzési programok, melyeket Makó Város Önkormányzata és a Makói Rendőrkapitányság közösen szervez. A különféle interaktív bemutatókon szerzett információk elméleti tesztelését otthonukban is elvégezhetik az érdeklődők a város honlapján található kvíz kitöltésével.
A mai napon több órán át megközelítette a negyven fokot a hőmérő higanyszála Makón, és az előrejelzések szerint a kánikula még holnap is kitart. A rekkenő meleg sokak szervezetét megterhelheti, jelentkezhet álmatlanság, dekoncentráltság, fejfájás és migrén, de nehéz napok várnak a szívbetegekre és a vérnyomás-panaszokkal élőkre is.
Vasúttörténeti kiállítás, hajtányozás és szórakozás. Ezek jellemezték az Állomás téri napot és a Vasutasok napját. A kettős eseményt Toldi János önkormányzati képviselő kezdeményezte, melyre sokan voltak kíváncsiak.
Ismét gitárkurzust tartottak Kiszomboron. Ennek egyik momentumaként a Zenepavilon rendezvénysorozat keretében Csáki András és ifjú gitárművészek adtak koncertet a Hagymatikum előtti téren.
Még a nyár folyamán megtörténik a Nagyér-csatorna kikotrása, így előreláthatóan megszűnik, vagy mérséklődik az a kellemetlen szag, melyet a környezetében élők, közlekedők éreznek már jó ideje. A kanálist már több mint tíz éve nem takarították ki, a szakemberek szerint hatalmas mennyiségű szemét lehet benne.
- Nyitott ajtók az országgyűlési képviselőnél - Konzultációra hívja az önkormányzat a lakosságot! - Állomás téri napot rendeznek szombaton - Rendőrségi hírek - Doktor László koreografálja a híres rockmusicalt - Sajtótájékoztatót tartott az LMP
Mai lakossági fogadóóráján is sokan keresték fel Lázár Jánost, a térség országgyűlési képviselőjét. A miniszter szociális és más jellegű témákban is meghallgatta a makói és térségi polgárok problémáit a Polgármesteri Hivatalban lévő irodájában.
Sajtótájékoztatót tartott a Lehet Más a Politika frakcióvezető helyettese tegnap délután Makón. Schmuck Erzsébet kifejtette, a paksi bővítés kapcsán népszavazásra van szükség, valamint progresszív adózást és általános béremelést sürget. A rendezvényen felszólalt Lopusni Zoltán a párt megyei elnöke, aki a futball támogatása helyett munkahelyteremtésre szólította fel a kormányt.
„Ahogy a belvárost érintően, úgy a külvárosi részek tekintetében is kikérjük a lakosság véleményét a makói közlekedéssel kapcsoltban! „ – mondta el Czirbus Gábor alpolgármester ma reggeli sajtótájékoztatóján. Egy kérdőívet állítottak össze, mely a mako.hu-n, a Város honlapján érhető el, augusztus 20.-ig.
Hosszú évek óta első alkalommal szervezik meg holnap az Állomás téri napot és vasutasok napja rendezvényt. A délelőtti órákban bemutatkoznak a mentőszolgálat, a rendőrség, valamint a tűzoltóság munkatársai, de egész nap játszóházzal, légvárral, kézműves édességekkel, pogácsával, zsíros kenyérrel, valamint vasúttörténeti kiállítással várják a kilátogatókat az Állomás téren.
Rendőrségi hírek
Tavaly nyáron a Hősök terén egyetlen vidéki táncegyüttesként vett részt a makói Forgatós az elmúlt évtizedek legnagyobb formátumú színpadi produkciójaként emlegetett “Itt élned halnod kell” című előadásban. Az akkori sikernek köszönhetően Koltay Gábor rendező az idei előadás koreografálására a helyi csoport vezetőjét Doktor Lászlót kérte fel.
- Makói arany az erőemelő Európa Bajnokságon - Egyre elégedettebbek a Kormányhivatal ügyfelei - Elő a zsebkendőkkel! - A Hollósy Kornélia utcán várják a Földhivatal ügyfeleit - Nyelvi tábor Makón
Elköltözött a Makói Járási Hivatal Földhivatali Osztálya. Június eleje óta már a Hollósy Kornélia utca 2./a szám alatt, a második emeleten várják a hivatal dolgozói az ügyfeleket.
A meleg idő miatt gyorsan emelkedik a levegőben lévő pollenek mennyisége, így arányosan növekednek az allergiás megbetegedések. A pázsitfű és- a csalánfélék mellett várhatóan a kültéri allergén gombák koncentrációja érheti el a legmagasabb szintet országszerte.
Jelentősen csökkent a várakozási idő, és ezzel arányosan nőtt az ügyintézés minősége a Járási Hivatalokban és a Kormányablakoknál – derült ki a legfrissebb felmérésekből. Csongrád megyében több mint kétezer ügyfelet kérdeztek meg, mit gondolnak a szolgáltatásról.
Amerikai mintájú vezetői és kulturális képzésen vehetnek részt az érdeklődők a hét folyamán az Ohioból érkező trénerek segítségével. A résztvevők angol tudásukat használhatják és tökéletesíthetik, közben önmagukról is sokat tanulva.
- 14,8 milliárd forint támogatás foglalkoztatásra - 48.000 háztartással többe jutnak el műsoraink - A Voc-Art’ zenekar volt, van és lesz - Nyugdíjas találkozó a Hagymatikumban - „Makói templomok a pincétől a padlásig”
Csongrád megyében jelenleg közel 13 000 fő foglalkoztatását tudja támogatni a kormányhivatal, 14,8 milliárd forint áll erre rendelkezésre. A programokat egy fórumsorozaton népszerűsítették dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és a hivatal foglalkoztatási főosztályának munkatársai. A közel múltban Makón jártak, ahol a projektben résztvevő Marostech Kft-nél is látogatást tettek.
A zenepaviloni koncertsorozat legutóbbi fellépője a Voc-Art’ volt, akik az elmúlt ötven év slágereit idéztek fel a nagyérdeműnek. A vasárnapi est egyben egy bemutató is volt, hiszen az együttes új felállásban járja az országot.
Harmadik alkalommal rendeztek nyugdíjas találkozót kedden a Hagymatikumban. A nap folyamán ingyenes egészségügyi méréseken és gyógytornán vehettek részt a fürdőzők, valamint mulatós zenét hallgathattak.
2016 őszén az egész országban végleg megszűnt a analóg kábel szolgáltatás. Ennek következtében azóta az előfizetők televíziójukon bizonyos csatornákat nem tudnak fogni. Ebben érintett volt aa Makói Városi Televízió is, hiszen sok háztartásból eltűntek a helyi műsorok. A probléma megoldódott, hiszen mostantól mindkét szolgáltató csatorna kiosztásában megtalálható a helyi adás.
„Makói templomok a pincétől a padlásig” címmel zajlik a hét folyamán a 11. honismereti tábor városunkban. Az idei évben a szakrális helyek állnak a középpontban, így a templomokat és a kegyhelyeket járják végig a gyerekekkel.
- Célkeresztben a fejlesztési tervek - Egyre népszerűbb a crossfit Makón - Ismét jó hangulatban telt a kistérségi nyugdíjas találkozó - Megújult tornacsarnokot kapnak az „Almásisok” - A régi nyár el nem múló pillanatai
„A Régi Nyár" című operettel folytatódott szombaton a Makói Nyár programsorozata. Az előadáson a közönséget érzelmi hullámvasútra ültették, akiket közben népszerű dallamokkal, mára már örökzöld slágerekkel szórakoztattak a Budapesti Operettszínház sztárjai.
Több mint 150-en gyűltek össze a hétvégén megrendezett kistérségi nyugdíjas találkozón, melynek ezúttal is Makó adott otthont. A Korona Szálló dísztermében egybegyűlteket Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte.
A „Hagymatikum gyógyfürdő bővítése” és a „Páger Mozi és Rendezvényház rekonstrukciója” beruházások megvalósítása érdekében módosítani kell a város településszerkezeti tervét, valamint a helyi építési szabályzatot. Ennek részleteiről lakossági fórum keretében számoltak be az érdeklődőknek hétfőn a Korona földszinti termében.
Hamarosan elkezdődhet az Almási iskola tornatermének felújítása. A 29 millió forintos beruházást a Magyar Kézilabda Szövetség támogatja, ebből közel 9 millió forintot az önkormányzat finanszíroz.
- 10 éve várt járdaépítés - Húsz önkormányzati bérlakást újítottak fel eddig - Lezárult a XVII. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep - Egészségügyi dolgozókat jutalmaztak - Országhatáron túlnyúló sportnap a Hagymatikumban
Múlt hét pénteken városunkban tartották a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Semmelweis Napi ünnepségét. A rendezvényen a makói és a vásárhelyi kórház összesen 40 dolgozója részesült főigazgatói dicséretben, valamint több más elismerést is átvehettek.
Húsz önkormányzati bérlakást újított eddig fel a makói városvezetés, mintegy 32 millió forintot költöttek erre a célra. 2014 előtt évi, alig több mint 30 ezer forintot szántak állagmegóvásra, ez meg is látszott az ingatlanok állapotán.
A Hagymaház Galériában nyílt kiállítással zárult az idei, XVII. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep. A tárlaton a résztvevők válogatott munkáit tekinthették meg az érdeklődők, valamint három pannó is átadásra került.
A Hargita utcában 27 évvel ezelőtt lerakott nagyméretű téglákat is kicserélték modern térkőre az idei 100 millió forintos járdaépítési program keretében. A 8-as számú választókerületben zajló munkálatokat csütörtökön Gáspár Sándor önkormányzati képviselő is megtekintette a kivitelező cég ügyvezetőjével.
- 211 makói kisgyermeket olthatnak bárányhimlő ellen - Szorgos kezek a könyvtárban - Hamarosan lehet rúgni a bőrt a Vasas-pályán - Díszpolgári címet hozott, és Emlékplakettet kapott Galamb Erzsébet - Bemutatkozott a Makói Teátrum
Rejtő Jenő egyfelvonásosaival, a Csontkomédiával mutatkozott be a színházkedvelő közönségnek a Makói Teátrum. A tizenhat főből álló társulat egyből két estén is számot adott félévados munkájáról.
Hamarosan birtokba vehetik a sportolók és a nézők a mintegy 405 millió forintból megújult Erdei Ferenc téri sportpályát. Jelenleg a komplexum műszaki átadása zajlik, és ha minden a tervek szerint halad, július 15-e után megnyithatja kapuit.
Egész héten át barkácsoltak a szorgos résztvevők a József Attila Városi Könyvtárban megrendezett foglalkozásokon. A gyerekek különböző nyári témájú apróságokat, díszeket és dekorációkat készítettek, melyeket aztán hazavittek.
Makó Város Képviselő-testülete májusi ülésén döntött arról, hogy a makói lakóhellyel rendelkező, 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. napja között született gyermekek ingyenesen igényelhetik a bárányhimlő elleni védőoltás beadását. A programban városszerte 211 óvodába készülő kisgyermek érintett.
Korábban egészségügyi okok miatt nem tudta átvenni a városvezetéstől a Makó Városáért Emlékplakettet Galamb Erzsébet, a híres Ford T-modell konstruktőrének leszármazottja, melyet a városvezetés ítélt oda a számára, ezért erre a legutóbbi testületi ülésen került sor. Azonban a nyugalmazott építészmérnök sem érkezett üres kézzel, egy Galamb József nevére kiállított, posztumusz díszpolgári címet adományozott a József Attila Múzeumnak.
- Sissi a Múzeumok Éjszakáján - Nyelik a pénzt a borzasztó állapotú bérlakások - 219 alsóst díjaztak - A molnárfecskék röppályája is szóba került - XVII. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep - Rendőrségi hírek
Idén is programok sokaságával várták az érdeklődőket a makói Múzeumok Éjszakáján, melynek középpontjában ezúttal Erzsébet királyné állt. A József Attila Múzeum skanzenjében korhű fegyver- és ruhabemutatóval, zongorakoncerttel, táncházzal és zseblámpás tárlatvezetéssel színesítették az ünnepet.
A saját önerős, valamint a pályázatokon nyert pénzből finanszírozott beruházásokról tartott beszámolót a tegnapi testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet polgármester. A 2014 és 2017 között megvalósított és tervezett projektek közül kiemelten beszélt a bérlakások felújításáról, a közterületek és középületek, valamint az utak és járdák rekonstrukciójáról is.
Makó Város Önkormányzata a hagyományokhoz híven idén is két alkalommal jutalmazta a város legkiválóbb diákjait. A Hagymaház szabadtéri színpadán az alsó tagozatosokat kedden köszöntötték, valamint ekkor adták át a Gyémánthíd-díjat is.
A 2014- 2017 közötti pályázatok és beruházások, az idei Díszpolgári cím, a kiszombori óriás plakát, a CT működése, és még a molnárfecskék röppályája is szóba került a tegnapi, rendes testületi ülésen. A grémium ezúttal is a Korona Szálló Dísztermében vitatta meg a város dolgait.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep. A résztvevők sajátos szakmai ismereteket sajátíthatnak el a munkát irányító művésztanárok segítségével. Az idei évben a műalkotások tematikájának középpontjában az ünnepek állnak.
- Kiváló teljesítmény - NB III-as a Makó - Makó kulturális értékei egy könyvben - Idén is díjazzák a legjobb tanulókat és sportolókat - Elindult a Makói Nyár
Az idei évben is díjazza a város vezetése azokat az általános iskolás tanulókat, akik kiemelkedő tanulmányi eredménnyel zárták az évet, valamint a sportban is kiváló teljesítményt nyújtottak. Tegnap késő délután a felső tagozatos diákok vehették át az elismeréseket.
Vasárnap este a Budapest Klezmer Band fellépésével vette kezdetét az idei Makói Nyár rendezvénysorozat. A viharos idő ellenére szép számmal látogattak el nézők a koncertre, ahol autentikus zsidó muzsikát hallgathattak meg.
- Ismét Makóra látogatott Habsburg György - Mozgás éjszakája, harmadik alkalommal Makón - Kamarakiállítás Erzsébet királyné tiszteletére - A zsidókat ünnepelték Makón - Lovagi torna a Szent László napon
Ismét Makóra látogatott Habsburg György, utazó nagykövet. Ezúttal a Kiegyezés és Sissi kiránynővé koronázásnak 150. évfordulója alkalmából utazott a Maros-parti településre, a József Attila Múzeumban nyílt kamara kiállítás megnyitóján találkozhattak vele az érdeklődők.
Erzsébet királyné tiszteletére nyitottak kamarakiállítást pénteken a József Attila Múzeumban, ahol tiszteletét tette Habsburg György, utazó nagykövet is. A tárlaton Sissi ruháinak rekonstrukcióit, őt ábrázoló festményeket és személyéhez kötődő ereklyéket tekinthettek meg az érdeklődők.
Harmadik alkalommal rendezte meg Makón az Egészégfejlesztési Iroda a Mozgás Éjszakáját. Az eseményen a helyi sportegyesületekkel és civil szervezetekkel együttműködve hívták sportolni a lakosságot péntek este. 14 szervezet, sportklub és tréner részvételével összesen 25 mozgásformát próbálhattak ki a résztvevők.
Pészah, kóser és klezmer. Többek között ezeket a hagyományokat ismerhették meg azok, akik vasárnap ellátogattak a Hagymaház előtti térre. Az első alkalommal megrendezett Zsidó Kulturális Napon kiállítással, túrával és koncertekkel emlékeztek vissza a szomorú sorsa jutottakra.
Tizedik alkalommal szervezték meg a Katolikus Plébánián a Szent László, valamint az ezzel egybeeső Újvárosi napot. Az esemény hagyományosan szentmisével kezdődött, majd különféle gyermekprogramok és színpadik fellépők várták az érdeklődőket.
- Visszafizetési kötelezettség fenyegeti Makót és 16 térségi települést - Ismét Makó lett a Legsportosabb Település - Jól halad a járdaépítés Makón - „Töltsön egy estét Sissi királynéval” - Az ország legjobbjai között a makói mentősök - Balerina tábort tartott a VargaBalett Táncműhely - Elismerték a SZIGNUM tanárait
Hétfőn egyeztetnek a Miniszterelnökségen a mintegy 3,7 milliárd forintos „Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Projekt” ügyében – jelentette be Lázár János miniszter a tegnapi Kormányinfón. A politikus kiemelte: az országban 45 településen nem valósult meg határidőre az előírásoknak megfelelő, egészséges ivóvíz biztosítása, köztük Makó városában. Hozzátette: itt plusz 560 millió forintot költenek szűrőberendezésekre és átmosásra, de ezenfelül még további 1 milliárd forintra lenne szükség a hálózat kitisztítására, fertőtlenítésére. Hogy ki és hol hibázott a kivitelezés során, azt nehéz megállapítani, jelenleg vita övezi, hogy a beruházót, a kivitelezőt vagy a tervezőt terheli a felelősség – szögezte le a miniszter.
Harmadik helyen végzett esetkocsi kategóriában a makói mentőállomás csapata az Országos Mentőversenyen, amelyet nemrégiben Csillebércen rendeztek. A szakmai vetélkedő reggeltől estig hét helyszínen zajlott, mely során különböző versenyszámokban mérték össze tudásukat és felkészültségüket az ország minden régiójából érkező mentősök.
Idei első nyári táborát a kis balerináknak tartotta a VargaBalett Táncműhely. Ennek legfőbb célja az volt, hogy a mozgást és a balettet megszerettessék a kislányokkal.
A pedagógus köszöntések utolsó állomásán a Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium három tanárát tüntették ki. Farkas Éva Erzsébet polgármester és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány képviselője ma reggel, a Belvárosi Szent István király templomban nyújtották át az elismeréseket.
A József Attila Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz. Különlegességként Ferenc József felesége Erzsébet koronázási ruhájának hű mását és több viseletét is megtekinthetik az érdeklődők. Ehhez kapcsolódóan „Töltsön egy estét Sissi királynéval” címmel nyílt kiállítás, mely hétfőig tekinthető meg, ennek megnyitójára ma délelőtt Habsburg György is ellátogatott. A nagykövet Erzsébet történelmi szerepéről is beszélt stábunknak.
Több mint 50 éves járdát is cserélnek az idei 100 millió forintos járdaépítési program keretében. A Vásárhelyi utcában zajló munkálatokat csütörtökön Kádár József önkormányzati képviselő is megtekintette a kivitelező cég ügyvezetőjével.
Főként a Honvéd városrésszel kapcsolatos fejlesztés iránt érdeklődtek Farkas Éva Erzsébet polgármester mai fogadóóráján. A rehabilitációs program első szakaszában 15 munkavállalót tud majd alkalmazni az önkormányzat, erre már két jelentkezőt is meghallgatott a város első embere.
- Rendkívüli patkányirtás a városban - Pénteken ismét „Mozgás Éjszakája” - Bemutatták a jövő betegágyát - Fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester - Kalandozás a zsidó kultúra és hagyományok körül
Kína és 16 Közép és Kelet-Európai ország egészségügyi minisztereinek találkozóját rendezték meg a hét elején Budapesten. Az eseményhez az "Egészség Kapuja" kiállítás is csatlakozott, melynek egyik kiállítója a makói Duocor volt.
Első alkalommal kerül megrendezésre most vasárnap a Zsidó Kulturális Nap a Hagymaház előtti téren. Itt változatos programokkal, köztük látványkonyhával, kóstolóval, játszóházzal és koncertekkel várják az érdeklődőket.
Rendkívüli patkányirtást végeztek a mai napon Makó város területén több körzetben. Az irtást Kovács Sándor önkormányzati képviselő és Rehák Zsolt, az Alföldvíz Zrt. 4-es számú divízió szennyvízágazat vezetője is megtekintette a Csanád vezér téren.
- Hosszú idő után hazatér szülővárosába Szabó „Sonka” - Tiszta vizet és lassabb forgalmat szeretnének a lakosok - Festmények a szenvedélybetegségekről - DK: Sikeres volt az aláírásgyűjtés! - Rendőrségi hírek
A nemrég felújított Kölcsey utcai játszótéren tartott lakossági fórumot tegnap délután Czirbus Gábor alpolgármester, a körzet képviselője. Főként a nagy forgalom miatt panaszkodtak az ott élők, de szóba kerültek az illegális szemétlerakó helyek, és az ivóvíz probléma is.
Makó Város Önkormányzata sajtóközleményben tudatta, hogy teljesítik Szabó László egykori magyar férfi kézilabda-válogatott kívánságát, miszerint hazaköltözhessen szülővárosába. A jó hírt hétfőn Farkas Éva Erzsébet személyesen közölte a volt makói sportolóval.
„Önpusztítók” címmel nyílt kedden kiállítás a József Attila Könyvtár olvasótermében. Az élethű festmények és grafikonok Gera Ákos kezei alól kerültek ki, aki a szenvedélybetegségek témájába kalauzolta el érdeklődőit.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Sikeresnek ítélte Török Miklós DK-s képviselő a közel múltban, az egészségügy érdekében szervezett aláírásgyűjtésüket, hiszen újjáépül a Kálvin utcai rendelő. A politikus azt azonban nem tudta megmondani, pontosan hány aláírást tudtak ennek érdekében összegyűjteni. A Fidesz szerint azonban csupán adatgyűjtészajlott, hiszen sem a korábbi években, és most sem jellemző, hogy Török Miklós bármiben együttműködne a városvezetéssel.
- Nagyobb rendőri jelenlétet és több parkolót szeretnének a makói lakosok - Szent László napra készül az Újvárosi Templom - Patkányinvázió a belvárosban? - Cél az Európa-bajnokság - Ifjú alkotók kiállítása
Tízedik alkalommal rendezik meg vasárnap az Újvárosi Szent László Napot. A jubiláló esemény szentmisével kezdődik, majd egész délután változatos programok várják a gyerekeket és szüleiket egyaránt.
Marosvári Attila és Kovács Sándor önkormányzati képviselők választókörzetében folytatódtak városunkban hétfőn az utcafórumok. A kötetlen beszélgetés során több problémát is a városvezetés figyelmébe ajánlottak a lakosok, mint például a zöldterületek és parkolók állapota, valamint a közbiztonság.
Öt fiatal alkotó műveiből összeállított kiállítással indult a Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep, mely idén 17. alkalommal kerül megrendezésre. A tárlaton egymás mellett tekinthetőek meg a lányok régi és új képei, megmutatva mennyit fejlődtek az évek során.
Patkányt fotózott a DK helyi választókerületének elnöke, Mucsi Tamás a napokban a belvárosban, és elmondása szerint több lakos is észlelt rágcsálókat ugyanitt. A politikus egy sajtótájékoztató keretében számolt be minderről.
- Huszonhét nyolcadikos búcsúzott a Bartók iskolától - „Nem hal meg, akire emlékezünk” - Sissi a Múzeumok Éjszakáján - Jazz- rock a Zenepavilonban - Uszonyosúszó sikerek az Országos Bajnokságon és a Diákolimpián
Huszonhét nyolcadikos búcsúzott szombaton a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményétől. A ballagási ünnepség keretében jutalmazták a kiváló tanulmányi és zenei eredményeket elért, kimagasló közösségi munkát végzett diákokat, valamint átadták a Bartók-díjat és az Angyalsóhaj Alapítvány elismerését is.
Az anyag életre kel címmel nyílt tárlat Hadik Magda emlékére péntekeken. A József Attila Múzeum földszinti kiállítótermében a szobrászművész kisplasztikáit, szobrait valamint érmeit gyűjtötték össze. A megnyitón Hadik György önkormányzati képviselő is részt vett, mint családtag.
Az immár harmadik alkalommal megrendezett Zenepavilon fellépője ezúttal – a két helyi formáció után – egy szegedi, jazz- rockot játszó csapat volt. A korábbi rendezvényekhez hasonlóan tegnap is megtelt a Hagymatikum előtti tér.
A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó négynapos programsorozatot állított össze a József Attila Múzeum. Bemutatóval, kiállítással és évkönyvvel is várják az érdeklődőket, a központi téma pedig Erzsébet királyné lesz.
- Újabb pályázati sikerek - Hamarosan megkezdik az újvárosi rendelő felújítását - Megoldódott a lakosok közlekedési- és parkolási problémája - Pályázati támogatásokról döntöttek - Négy intézmény 16 pedagógusát jutalmazták - Irodalmi kirándulás Erdélyben
Gáspár Sándor és Kádár József önkormányzati képviselők választókörzetében folytatódtak városunkban csütörtökön a nyári utcafórumok. A kötetlen beszélgetésen Farkas Éva Erzsébet polgármester a fejlesztések jelenlegi állapotáról, valamint az újabb pályázati sikerekről is tájékoztatta a lakosságot.
Az elmúlt két napban négy intézmény 16 pedagógusának kiemelkedő munkáját jutalmazták. A Belvárosi Református Templomban Farkas Éva Erzsébet polgármestertől és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány képviselőjétől tizenegyen vehettek át elismerést.
Rendkívüli ülést tartott ma reggel Makó Város Őnkormányzatának Képviselő-testülete. Hét napirendi pontot tárgyalt a grémium, melyek között döntés született a Makó és Maroslele közötti kerékpárúttal kapcsolatos határozati javaslatról, valamint több civil szervezet támogatásáról.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő programjának, a Határtalanul! elnevezésű pályázat megnyerésének köszönhetően négy napot tölthetett el Erdélyben a Makói József Attila Gimnázium hetedik évfolyama. A diákok többek között Kolozsváron, Parajdon és Segesváron is járták.
Megoldódott a Széchenyi téren és a Szegedi utcán lévő tömbházakban élők parkolási és közlekedési problémája, ezentúl már csak az ott lakók használhatják a két épület közötti területet. Panaszaik szerint korábban annyi autó állt meg ott, hogy még gyalogosan is nehéz volt a házak bejáratát megközelíteni.
Újabb, több mint egy milliárd forintot nyert pályázatokon Makó a közel múltban. Ennek köszönhetően elkezdődhet a Honvéd Városrész rehabilitációja, a Makó és Maroslele közötti kerékpárút megépítése, valamint a Csipke sor megújítása.
- Újjáépítik a Kálvin utca rendelőt - Bronzérmet hoztak a JUGYU-sok Piliscsabáról - Lövések és tűz a földeáki iskolában - Határtalanul! a pitvarosi diákok szemével - Zenei műfajok keveredése a Zenepavilonban
A Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikes diákjai egy sikeres pályázatnak köszönhetően Erdélyben járhattak. A Határtalanul! elnevezésű projekt kapcsán szerzett élményeiket egy látványos bemutató óra keretében osztották meg az itthon maradt társaikkal.
Ötödik alkalommal ismerkedhettek a közbiztonsággal a földeáki diákok, óvodások és szüleik. A Návay iskola udvarán a rendőrség, a tűzoltóság, a büntetésvégrehajtás, a polgárőrség, valamint a honvédség tagjai mutatták be mesterségüket az érdeklődőknek.
A megyei első helyezést követően a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola csapata képviselhette Csongrád megyét a 22. Csecsemő és Kisded Gondozási Versenyen. A vetélkedőn elméleti, gyakorlati valamint kreatív feladatokat kellett teljesíteniük a makaóiaknak, akik végül a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Két fontos bejelentésre került sor a szerdai utcafórumokon. Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, a városvezetés úgy döntött, hogy elbontják a Kálvin utcai rendelőt, melynek helyére új, XXI. századi színvonalú intézményt fognak felhúzni. Czirbus Gábor alpolgármester pedig fórumán tette közhírré, hogy leleplezték a Szent István téri illegális szemétlerakót, aki ellen megteszik a szükséges lépéseket.
Második fellépőként szintén egy helyi együttes, a WOX szórakoztatta a közönséget vasárnap a Zenepavilonban. A zenekar négy esztendeje egy férfi énekkarként indult, de mostanra fiatalokkal kibővülve már hangszeres zenét játszanak. Koncertjükre sokan voltak kíváncsiak.
- Erzsébet királyné is díszíti majd a Városháza nagytermét - Nyári táborok a múzeumban - Makón járt Király István - Újabb 41 pedagógust köszöntöttek - Tűzoltók bemutatóztak az Erdélyi püspök utcán - Rendőrségi hírek
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
A Makói Óvoda Erdélyi püspök utcai épületében a nyári szünet közeledtével sem unatkoznak. Nemrégiben egy mezítlábas sétányt adtak át, legutóbb pedig egy országos pályázatot nyertek, melynek köszönhetően tűzoltók tartottak bemutatót a gyerekeknek.
A napokban újabb négy intézménybe látogatott el Farkas Éva Erzsébet polgármester a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány képviselőjével, hogy jutalmazza a kiemelkedő munkát végzett pedagógusokat. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában hétfőn húszan vehettek át elismerést.
Az idei nyáron is számos programmal várja a József Attila Múzeum a gyerekeket. Ezekről Szikszai Zsuzsanna igazgató és a táborok szervezői tartottak sajtótájékoztatót.
Már javában tartanak a Városháza Dísztermének felújítási munkálatai, ám előreláthatóan leghamarabb decemberre lesz kész. Ennek oka, hogy egy speciális médiakommunikációs hálózatot, valamint klíma- és világításrendszert építenek be, hiszen felkerül a falra több, híres festmény is.
- Megkezdődtek az utcafórumok - Rendvédelmi nap a Bartókban - Jól halad a járdafelújítás - XIV. Vertán-telepi nap - Meglepődtek a szegedi iskolások
Már hagyomány, hogy televíziónk szerkesztőségébe iskolás csoportok látogatnak el, hogy bepillantást nyerhessenek egy izgalmas szakma kulisszái mögé. A szegedi Dózsa György Általános Iskola 4. osztályos tanulói makói kirándulásuk alkalmával érkeztek hozzánk.
Első alkalommal tartotta meg Rendvédelmi napját a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye. Az intézmény udvarát rendőrök valamint tűzoltók lepték el, akik bemutatókkal és játékokkal készültek a tanulóknak.
Már több képviselői körzetben zajlik a járdafelújítás. A Mikes Kelemen utcai munkálatok a végső fázisnál tartanak, itt az elkészült utcarészt Toldi János települési képviselő és Silye Zoltán, a kivitelező cég ügyvezetője mutatták be.
A hétvégén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Vertán-telepi napot. A szervezők minden korosztály számára érdekes versenyekkel, fellépőkkel várták a résztvevőket, majd tombolával és retroshow-al ért véget a program.
- Nyergesné Kovács Erzsébet lett Csanádpalota polgármestere - Háromgólos előnyben a Makó FC - Műfüves focipályát avattak Kiszomboron - Közlekedésbiztonsági fórum a Koronában
Teljesen új, modern műfüves futballpályát adott át Lázár János országgyűlési képviselő pénteken Kiszomboron. A mintegy 31 millió forintos beruházás a Magyar Labdarúgó Szövetség országos pályaépítési programjának keretében valósult meg.
Nyergesné Kovács Erzsébet nyerte a tegnap tartott időközi választást Csanádpalotán, így mától ő irányíthatja a települést, mint polgármester. Az összes voks 43%-át sikerült megszereznie, ami 609 szavazatot jelent.
A közelmúltban vette át a makói önkormányzat nevében Czirbus Gábor alpolgármester a „Közlekedésbiztonsági díj” elismerést. Ezzel nyereményként egy közeledésbiztonsági program is járt, melynek részeként került sor szakértői fórumra a Korona szállóban.
Kovácsné Halász Éva, a Fidesz Magyar- Polgári Szövetség csanádpalotai szervezetének elnöke saját bevallása szerint megdöbbenve olvasta Debreczeni István nyilatkozatait, amelyekben – többek között – azt állítja, ő annyira jobbikos, mint fideszes. Mint arról tegnap beszámoltunk, a polgármester-jelölt egyéb más területeken is ellentmondásba került még saját családjával is, így arra is kíváncsiak voltunk, vajon a palotai választó polgárok mit gondolnak róla.
- Minden baba megkapta kis fáját - Baloldali összeborulás lesz 2018-ra - Paprikás hangulat Lázár János és Nyergesné Kovács Erzsébet csanádpalotai fórumán - 79 pedagógus munkáját jutalmazzák Makón - Sikeresen szerepelnek a Forgatósok - Rekord számú vendég a Hagymatikumban
Betegsége miatt Gyurcsány Ferenc nem tudott részt venni a Demokratikus Koalíció makói fórumán, helyette Nagy-Huszein Tibor, a párt alelnöke ismertette a Sokak Magyarországa választási programjavaslatot. A gyűlésen az is kiderült, hogy a Botka László és a Gyurcsány Ferenc közötti összecsapás ellenére baloldali összefogás lesz 2018-ra, valamint, hogy a DK díszpolgárrá terjeszti fel Rója István iskolaigazgatót.
A vasárnap esedékes polgármesteri választásokat megelőzően, tegnap késő délután Csanádpalotán járt Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, hogy ezáltal is kifejezze Nyergesné Kovács Erzsébet támogatását, valamint személyesen válaszoljon a palotaiak által feltett kérdésekre. Az estébe hajló rendezvényen több mint százan gyűltek össze, voltak, akik meglehetősen paprikás hangulatban érkeztek.
Végéhez ért a 2017-es év Baba-park programja, melyben 383 baba kapta meg fáját, oklevelét és a térképet, mely csemetéjéhez vezeti őket és szüleiket. A rendezvénysorozat minden évben nagy népszerűségnek örvend a szülők és a nagyszülők körében is.
Két nap alatt öt intézménybe látogatott el Farkas Éva Erzsébet polgármester a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány képviselőivel, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is jutalmazza a pedagógusokat. A köszöntések első állomása a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda volt.
Számos sikeres szereplést, fellépést és versenyt tudhat maga mögött a Forgatós Táncegyüttes. Ezekről, valamint a közeljövőben tervezett programjaikról Doktor László és Bagaméri Andrea számolt be stábunknak.
A Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. a latin kultúra jegyében tartotta meg nagyszabású szezonnyitó buliját a hétvégén, melynek óriási sikere volt, közel ötezren vettek részt a rendezvényen. A nap folyamán volt tánc-, étel- valamint kávébemutató, délután pedig Szabó Ádám harmonikás szórakoztatta a fürdőzőket.
- A makóiak szerint másra kellett volna fordítani a milliókat - Luxus utak, luxusautók, 100 milliós jelzáloghitel a Debreczeni Istvánról szóló szórólapokon - Trianonról a Makói Polgári Szalonban - Egészségfejlesztés a Hagymatikumban - Átadták a Pápay-díjakat
A Debreczeni Istvánt, csanádpalotai polgármester-jelöltet ért vádak listája meglehetősen hosszú: szórólapokon taglalják az állítólag nyugdíjból finanszírozott utazásait és luxusautóit, tönkrement cégeit és a családi házán lévő jelzáloghitelt. Családtagjai pedig a legismertebb közösségi portálon, nyilvános posztokban tesznek neki szemrehányást legutóbbi nyilatkozata miatt. Televíziónk kíváncsi volt Debreczeni István álláspontjára is az ügyben, ezért megkerestük a polgármester-jelöltet.
Todor Manoljovic életéről szóló vendégkiállítást kapott a József Attila Városi Múzeum, melyet az Espersit-házban nyitottak meg. A költő nagy rajongója volt József Attilának és Ady Endrének, így lehet a tárlat egy híd a két nemzet között.
A makóiak nagy részét felháborítja, hogy a Buzás Péter által vezetett önkormányzatnál 2014 előtt több mint 174 millió forintot osztottak ki jutalomként. Tegnapi Híradónkból kiderült, hogy az érintettek nem kívántak a kameránk elé állni, ma megkérdeztük az utca emberét is, mit gondol az ügyről és annak fontosságáról.
A XVIII. alkalommal megrendezett Pápay napok keretében adták át a Pápay-díjakat az intézmény kertjében, ahol az iskola névadójának emlékkövét is megkoszorúzták. Idén négyen részesültek kitüntetésben példamutató munkájuk elismeréseként.
Elsőként a Hagymatikum dolgozóit vizsgálták az Egészségfejlesztési Iroda és az EVP új kezdeményezése során. Ennek lényege, hogy a térség cégei számára felajánlják a lehetőséget, hogy azokhoz kitelepülve, végezzenek egészségügyi szűréseket. Erről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Gyógyfürdő orvosi rendelőjében.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a trianoni béke került terítékre a Makói Polgári Szalon legutóbbi estjén. A Korona Szállóban pénteken dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész tartott előadást az érdeklődőknek.
Még ki sem hűlt a Makó-Térségi Víziközmű Kft. körüli pénzosztási botrány és az sem derült még ki, hogy ki a felelős a mintegy 3,7 milliárd forintos ivóvízminőség-javító program hibás megvalósításáért, máris újabb csontváz hullott ki az előző városvezetés szekrényéből. Ugyanis a közelmúltban néhány nyilvánosságra került dokumentum tanúsága szerint, több mint 174 millió forintot osztottak ki jutalomként a Buzás Péter által vezetett önkormányzatnál 2014 előtt, melyből mindössze csupán 8-10 munkavállaló részesült. Televíziónk megkereste az érintetteket, hogy megkérdezze tőlük, kik és milyen feladatellátásért kapták meg ezeket az irreálisan magas összegeket.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Hetedik alkalommal rendezte meg Családi és Sport Napját a ContiTech. A város legnagyobb munkáltatója változatos programmal várta a dolgozókat, családjaikat és barátaikat a Báló ligeti MAK sportpályára.
Három éves hagyományát öregbítette az Egyesített Népjóléti Intézmény szombaton, amikor újra nyeregbe ültek, hogy az egyik közeli településre biciklizzenek. A programon közel hetvenen vettek részt.
Pozitívan zárultak azok a tárgyalások, melyeket Nyergesné Kovács Erzsébet folytatott a tótkomlósi zipzárgyárral, ennek értelmében már ősztől mintegy harminc betanított munkást vennének fel a városba települő üzembe. Erről, az óvodát és a bölcsődét érintő problémákról, valamint a fiatal vállalkozók támogatásáról tegnapi fórumán számolt be a polgármester-jelölt.
- Nemzeti összetartozás napja - Pünkösdölő Csanádpalotán - Egyedül Istené a dicsőség - Idén 383 baba születésének tiszteletére ültetnek fát - Nyáron indul a Művészetek Katedrája kurzussorozat
Közzétette felhívását a „Művészetek Katedrája” elnevezésű, Nyári Összművészeti Szabadegyetemre való jelentkezésre az Angyalsóhaj Alapítvány. 2017 augusztusának első két hetében nyolc művészeti ágban indulhat kurzus Makón. Ennek részleteiről tartott múlt héten sajtótájékoztatót Farkas Éva Erzsébet polgármester, a szabadegyetem védnöke.
2010 óta június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Ez alkalomból tartott trianoni megemlékezést a város, amelyre meghívták az oktatási intézményeket, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokat is.
Hagyományőrző programokkal, számos fellépővel és ízletes, alföldi gulyással várták vasárnap a csanádpalotaiakat az első alkalommal megrendezett Pünkösdölőre. A programoknak a sportpálya adott otthont, ahol Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő és Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester-jelölt is köszöntötték a jelenlévőket.
„Egy olyan világban, ahol nagy a hiszékenység és sok mindent el lehet bolondítani, ott igaz hitre nagy szükség van”- hangzott el pénteken este Dr. Fekete Károly, püspök előadásán. Az Újvárosi Templom zsúfoltságig telt érdeklődőkkel az Egyházak Éve programsorozat legutóbbi állomásán.
Csütörtökön két helyszínen osztottak ki közel száz kisfát az idei Babafa programsorozat nyitányán. A gyermekek névre szóló emléklapot kaptak, melyeket Farkas Éva Erzsébet polgármester, Kovács Sándor valamint Kádár József önkormányzati képviselők adtak át.
A ma esti Fókuszban a makói csapat, sikeres tavaszi szezonjáról beszélgetünk, hiszen megyei bajnokként üdvözölhetjük őket
- Hullanak a csontvázak az előző városvezetés szekrényéből - Újabb, Nyergesnét lejárató újságok Csanádpalotán - Feljelentést tett Czirbus Gábor alpolgármester - Újraszínezték a Návay teret - Véradást szerveztek az ENI munkatársai számára
Feljelentést tett Czirbus Gábor alpolgármester illegális hulladéklerakás ügyében a Makói Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodáján. Erről tegnap a Szent István téren tartott sajtótájékoztatót.
A Zrínyi utcai óvodások vették először birtokba azt a játszóteret, amelyet Czirbus Gábor alpolgármester képviselői alapjából újítatott fel. A Kölcsey utcán lévő parkban a régi játszótér helyén három új elem került kihelyezésre.
A Magna Cum Laude koncertje zárta az idei évben megrendezett Kemencés és Hagymás Grillfesztivált. A zenekarra számos fellépés vár és emellett folyamatosan készülnek legújabb slágereik is.
Véradást szerveztek az Egyesített Népjóléti Intézmény dolgozói számára a Civil Szervezetek Klubjában. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett alkalom lebonyolításában a Magyar Vöröskereszt és a Makói Véradó Állomás kollégái segédkeztek.
Mintegy 174 millió forintot osztottak ki jutalomként a Buzás Péter által vezetett önkormányzatnál 2014 előtt, és mindössze 8-10 munkavállalóból állt az a kör, aki részesült ebből – derült ki a közelmúltban néhány, nyilvánosságra hozott dokumentumból. A részletekről Czirbus Gábor, a Fidesz helyi elnöke egy sajtótájékoztató keretében számolt be ma délelőtt.
Újabb újságokat találhattak a postaládájukban a palotaiak, melyekben – többek között- azt feszegették: miért írtak ki máris pályázatot Magyarcsanád jegyzői állására. Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester- jelölt legutóbbi lakossági fórumán, programjának ismertetése mellett erre is választ adott.
- „Trianon nem békeszerződés, hanem diktátum volt” - Vadonatúj érzést hozott Radics Gigi Makóra - Kihívás napja - Makó - Fókuszban a fiatalok és a helyi vállalkozások jövője Csanádpalotán - Feloszlatta magát Algyő képviselőtestülete
Napra pontosan 75 évvel a trianoni országcsonkítás tragédiájára emlékeztető jelkép első, 1942-es felavatása után közadakozásból állították újra az Országzászló emlékművet Makón. A Csanád vezér téren közel ezren gyűltek össze, hogy részesei lehessenek a történelmi pillanatnak. Az avatóünnepségen Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő köszöntőt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig ünnepi beszédet mondott.
Ismét Makón koncertezett Radics Gigi, aki most a szabadtéren káprázatta el közönségét. Az énekesnő interjúnkban beszámolt a jövőbeli terveiről és arról, milyen kötődése van városunkhoz.
A fiatalok és a helyi vállalkozók jövője, a fogorvosi ellátás, a romos, önkormányzati ingatlanok sorsa, és a külterületi dűlőutak állapota is szóba került Nyergesné Kovács Erzsébet legutóbbi csanádpalotai, lakossági fórumán. A polgármester- jelölt ezúttal a piactéren várta a lakosokat.
- Hősökre emlékeztek Makón - Dr. Sebő Ottó lett a 2016-os év Állatvédő Állatorvosa - Zenei kavalkád a Grillfesztiválon - Polgárőröket köszöntöttek - Évadzáró gálára készül a Maros Táncegyüttes
Sok munkával és fellépéssel telt az idei fél esztendeje a Maros Táncegyüttesnek. Már hagyomány náluk, hogy az iskolai tanév végéhez közeledve egy gála keretében mutatják meg mindazt, amit elsajátítottak. Most pénteken a közel 150 tanítvány együtt táncol majd a Hagymaház színpadán.
A Makói Polgárőrök Egyesülete vasárnap tartotta közgyűlését, ahol többek között sor került a jubiláló tagok köszöntésére. A tanácskozásra ellátogatott Toldi János önkormányzati képviselő, valamint a helyi rendvédelmi szervek vezetői is.
Dr. Sebő Ottó lett a 2016-os év Állatvédő Állatorvosa, a díjat az állatvédő szervezetek jelölése alapján ítélik oda. Több mint húsz éve van a pályán, és naponta 50-60 kedvencet is ellátnak kollégáival.
A Magyar Honvédség, Makó Város Önkormányzata és a Csongrád Megyei Kormányhivatal közösen emlékezett meg május utolsó vasárnapján a Magyar Hősökre. Városunkból nyolcezer-ötszáz férfi vonult be a háborúba életükkel áldozva a Hazáért.
A XV. Kemencés és Hagymás Grillfesztivál nem kizárólag a finom ételekről szólt, a kulturális események is helyet kaptak. A péntek esti koncertek után szombaton is több fellépő szórakoztatta a résztvevőket, köztük fúvósok, a Váll-Ker zenekar és László Attila, a 2010-es Csillag születik győztese.
- Vizsgálóbizottságot állítanak fel az ivóvíz ügyben - Műfüves pályát avattak Maroslelén - Bajnok a Makó FC - Az LGT sztárjaival startolt el az idei grillfesztivál - Nyugalmat és élhetőbb települést szeretnének a palotaiak - Gyereknek lenni jó - Kemencés hagymás finomságok
Már az első félidőben kiütötte ellenfelét a Makó FC a szombati mérkőzésükön. A bajnokcsapatnak még egy találkozója van a 2016/2017-es tavaszi szezonból.
Tovább gördül az ivóvízminőség-javító program ügye, miután múlt héten csütörtökön megérkezett a Társulás által kért hivatalos igazságügyi szakértői vélemény, mely több hibát és mulasztást is feltárt. Hogy kik ezért a felelősek, annak kiderítésére egy vizsgálóbizottságot állítanak fel – hangzott el a mai rendkívüli testületi ülésen.
Az LGT leghíresebb slágerei is felcsendültek a XV. alkalommal megrendezett Kemencés és Hagymás Grillfesztivál nyitónapján, pénteken este. A Zenevonat együttes produkciójának igazi különlegessége az volt, hogy az egykori Locomotiv GT két tagja is színpadra lépett.
Orvosi ügyeletet, iható vizet, munkahelyeket, élhetőbb települést és nyugalmat szeretnének a Csanádpalotaiak – derült ki Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester- jelölt legutóbbi lakossági fórumán. Sokak szerint kezd eldurvulni a kampány, ami a lakosok számára visszatetsző.
Teljesen új, modern műfüves futballpályát adtak át Maroslelén a hétvégén. A mintegy 30 millió forintos beruházás a Magyar Labdarúgó Szövetség, és Lázár János közbenjárására a kormány támogatásával valósulhatott meg.
Az idei évben akár a tűzoltók és a rendőrök bőrébe is belebújhattak, azok a gyerekek, akik ellátogattak az egyenruhások által szervezett rendezvényre. Gyermeknap alkalmából a városban több helyszínen is várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. A főszerep természetesen mindenhol a játéké volt.
100 kemencét és 50 grillt készítettek elő a XV. alkalommal megrendezett Kemencés és Hagymás Grillfesztiválon. A főzőverseny csapatai idén is kitettek magukért, mind ízben, mind látványvilágban elképesztő finomságok készültek.
- Összefogás a sérült gyermekekért - Továbbra sincs felelőse az ivóvíz problémának - 25 éves a Váll-Ker Kft. - Modern Városok Program utolsó állomása Hódmezővásárhely volt - A legkisebbeket is megajándékozták a Gyereknapon
Két jubileummal is készült a hétvégére a Váll-Ker kft., egyrészt a vállalatot 25 évvel ezelőtt alapították, másrészt 15 alkalommal került megrendezésre a Kemencés és Hagymás Grillfesztivál. Idén is számos ínyencség került a cég által gyártott grillekre és a kültéri kemencékbe. A jó hangulatról sztárfellépők is gondoskodtak.
Csongrád megyében egyedülálló, mozgáskorlátozott gyermekek részére kialakított játszóteret adtak át vasárnap a makói Petőfi parkban. Közadakozásnak köszönhetően közel ötmillió forintból létesítettek speciális játékelemeket.
Még mindig nem oldódódott meg az ivóvíz probléma a térségben. Mint arról korábban már többször is beszámoltunk, a víz ihatatlan a rendszerben lévő baktérium miatt, és ha záros határidőn belül nem változik a helyzet, a településeknek vissza kell fizetniük az uniótól kapott mintegy 3, 1 milliárd forint támogatást. A történteknek egyelőre nincs felelőse.
A Modern Városok Program utolsó 23.állomásaként látogatott el Hódmezővásárhelyre el Orbán Viktor miniszterelnök aki a polgármesterrel együttműködési megállapodást írt alá, olyan fejlesztésekről ,melyek nagyban meghatározhatják a város és a térség jövőjét is. Mindezekről és a kisebb városok valamint falvak támogatásáról televíziónknak adott interjút.
Vasárnap reggel került sor az újszülött gyermekek bébikötvényének átadására, ahol fejenként 100-100 ezer forintot vehettek át a szülők. A jelképes összeget Farkas Éva Erzsébet polgármester az önkormányzati képviselőkkel együtt osztotta ki azoknak, akiknek gyermekeik 2016. október és 2017. április hónap között születtek.
- Megállapodást kötött Orbán Viktor - Az ízek hétvégéje lesz Makón - Lezárult a Kassai utcai óvoda tehetséggondozó pályázata - Régészet napja a múzeumban - Szakszerűen a korai nyelvi szűrésről - Sikert sikerre halmoznak a JAG-osok
A korai nyelvi szűrésről tartottak kerekasztal-beszélgetést a mai napon a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének szervezésében. A szakmai egyeztetésre mintegy ötven logopédust vártak, akik interaktív előadásokat hallgathattak meg a témában.
”Szomszédban a gepidák” címmel tartottak ismeretterjesztő előadást a Régészet napja alkalmából a József Attila Múzeumban. Ezt követően a diákok bepecsételt kerámiaedényeket készíthettek el, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében.
Országos, rajz és környezetismeret versenyen nyertek első valamint harmadik helyezést a makói József Attila Gimnázium diákjai. A kitűnő eredményekkel büszkélkedő tanulók Bécsben és Erdélyben pihenhetik ki fáradalmaikat.
Projektzáró rendezvényt tartott a Makói Óvoda Kassai utca tagintézménye kedden a Hagymaházban. Először egy előadásra került sor, ami során bemutatták a program eredményeit, majd a tehetséggondozó szakkörök által készített munkákból nyílt kiállítás.
Ma délután a Steel koncerttel nyitotta meg kapuit a XV. Kemencés és Hagymás Grillfesztivál. Szombaton egész napos programsorozat várja az érdeklődőket. Köztük zenei felvonulás, Radics Gigi és a Magna Cum Laude koncertje.
- Újabb három család talált otthonra Makón - Tartós élelmiszert osztott a Vöröskereszt és a Givaudan Hungary Kft. - Egyháztörténeti konferenciát tartottak - Ismét ingyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás - Rendőrségi hírek
Makó Város Önkormányzata - igazodva a Magyar Kormány otthonteremtési programjához - újabb három családnak nyújtott segítséget jövőbeli tervei megvalósításához. A Szerecsen utcai építési telkekre sikeresen pályázók Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen ma írták alá a szerződéseket.
Pénzadományt nyert a Magyar Vöröskereszt makói területi szervezete a Givaudan Hungary Kft-vel közös pályázatán. Ebből az összegből 75, egyenként közel 16.000 Ft értékű, tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot állítottak össze.
Az Egyházak éve programsorozat második rendezvényére kedden került sor a Korona Szállóban. Az egyháztörténeti konferencián Dr. Molnár János nyugalmazott egyetemi docens, valamint Dr. Benyik György teológiai tanár tartottak előadást.
Továbbra is ingyenes lesz a bárányhimlő elleni védőoltás, nincs veszélyben a belgyógyászat, új házi orvos a kilencedik körzetben – többek között ezekről is szó esett a tegnapi, rendes testületi ülésen. A grémium összesen 23 napirendi pontot tárgyalt.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Művésztelep a város szívében - Névtelen szórólapok Csanádpalotán - Dobogós helyen zártak a Makó KC lányai - Magyar Természet Napja
Idén ünnepli tízedik születésnapját a NATURA Marosmenti Művésztelep. A jubileum a visszatekintés és az összegzés jegyében telik, mely ihlető forrása lehet a mostani műhelytevékenységnek. Az alkotóközösség eddigi munkáját és eredményeit ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretében mutatták be az InfoPontban.
A közel múltban zárult le a fürdő bővítéséről szóló lakossági konzultáció, a kérdőíveket több mint ötezren töltötték ki. Kiderült, melyek azok a fejlesztések, amelyeket hiányolnak a makóiak, és az is, a jövőben milyen rendezvényeket látnának szívesen a Hagymatikumban.
„Állítsuk meg Nyergesnét” címmel névtelen szórólapokat kaptak a napokban a csanádpalotaiak. Összesen hatan indulnak a polgármesteri címért a településen, valaki mégis csak Nyergesné Kovács Erzsébetet szeretné „megállítani”. A jelölt tegnap délutáni fórumán szóba került a röpirat, kiderült: azon hazug állítások, és vádak szerepelnek.
A makói múzeum skanzenjének növényvilágával ismerkedhettek meg az érdeklődők a Magyar Természet Napja alkalmából. A látogatók számára Baranyi Katalin, városi főkertész mutatta be az itt található örökzöld különlegességeket.
- Lázár gazdasági együttműködést szorgalmaz a térségben - Gyerekszemmel a közelgő nyár veszélyeiről - Nyugalmazott pedagógust köszöntöttek -Iskolai úszóverseny
A „Tegyünk együtt egy biztonságosabb Makóért!” bűnmegelőzési program keretében tartottak ma délelőtt rendhagyó osztályfőnöki órát a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményében. Ennek keretében a közelgő nyár és a fürdőzés veszélyeiről esett szó.
A Kormány számára a legfontosabb és legstabilabb szövetségesek a vállalkozók, mivel képesek maguknak és másoknak is munkát biztosítani – mondta Lázár János, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórummal egybekötött küldöttgyűlésén. A miniszter azt is hangsúlyozta: 2018- ban mindenki dolgozhat Magyarországon, aki akar.
Bozsér Györgyné Kasparek Ilonát 95. születésnapja alkalmából Czirbus Gábor alpolgármester köszöntötte. A nyugdíjas tanítónő tavaly költözött Makóra lányához Nógrád megyei otthonából.
- Elkezdődött a makói járdák felújítása - Országos elismerést kapott a Hagymatikum Gyógyfürdő - Újabb 562 millió forintot nyert Kiszombor pályázatokon - Kiszínezték a József Attila Múzeum kerítését - Fórumra várta a palotaiakat Nyergesné Kovács Erzsébet - Rövid hírek
Ismét mintegy 562 millió forintot nyert TOP-os pályázaton Kiszombor, így az eddig végrehajtott fejlesztéseken kívül számos újat is terveznek. Ezekről egy lakossági fórum keretében számolt be Szegvári Ernőné polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő.
Megkezdődtek a makói járdák felújításának tényleges munkálatai. A Kápolna utcában tegnap délelőtt Hadik György önkormányzati képviselő és Tóth-Kása Józsefné egyéni vállalkozó adott tájékoztatást a tervezett ütemezésről.
A falusi turizmusban rejlő lehetőségek kihasználása, a település képének rendbetétele, a közösségi élet fellendítése – csak néhány azok közül a tervek közül, amelyeket Nyergesné Kovács Erzsébet szeretne megvalósítani polgármesterré választásának esetén Csanádpalotán. Tegnap délután mintegy negyven érdeklődő előtt, lakossági fórum keretében ismertette programját.
5 csillagos élmény- és 4 csillagos gyógyfürdő elismerésben részesült a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. Ezekről a kitüntetésekről tartott sajtótájékoztatót Weszelyné Véghseő Henriett önkormányzati képviselő és Gergely Gábor igazgatósági elnök.
Május 18-án ünnepeljük világszerte a Nemzetközi Múzeumi Világnapot. Ez alkalomból a József Attila Múzeum számos programmal kedveskedett a felnőtteknek és a diákoknak egyaránt.
- Még mindig magas a bakteriális fertőzés mértéke az új ivóvízhálózatban - Világbajnok ping-pongozott Makón - Sikeres duális képzés - Közlekedésbiztonsági fejlesztések Makón - Makói siker Moszkvában
Újabb 900 millió forintra lesz szükség ahhoz, hogy legyen remény az ivóvízhálózat problémájának megoldására- derült ki abból a szakértői vizsgálatból, amely a közel múltban fejeződött be. Ugyanis még mindig magas bakteriális fertőzést mérnek az új rendszerben, és ha záros határidőn belül nem születik megoldás, a több mint 3 milliárd forintos uniós támogatást vissza kell fizetniük a térség településeinek.
Makó szervezett sportjának 105. születésnapján ping-pong ütésektől volt hangos az Erdei János Városi Sportcsarnok, ugyanis amatőröknek rendeztek asztalitenisz bajnokságot. A jeles napra Klampár Tibor, a sportág ikonja is ellátogatott, sőt még az ütőt is megragadta.
A Vállker Kft. mellett Makón a Duocor Bt. is fogad szakmai gyakorlatra jelentkezőket a duális képzés keretében. A tavaly szeptemberben induló program immár több mint fél éve működik, az eddigi tapasztalatok pedig pozitívak, a diákok már az év végi vizsgamunkájukat készítik.
Moszkvában járt a Magán Zeneiskola utánpótlás gyermekifjúsági fúvószenekara. Több ország résztvevői közül a nemzetközi versenyen a makóiak kategóriájukban első helyezést értek el. A 9 napos út végén a Hagymatikum előtti parkolóban készítettünk interjút a résztvevőkkel.
Több mint 570 táblát cserélnek le, helyeznek át, vagy pótolnak a nyár végéig Makón. Ennek okairól és a tervezett munkálatokról tartott sajtótájékoztatót Czirbus Gábor alpolgármester és Szűcs János, a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. műszaki vezetője.
- „A te ÉRTÉKED, a te ÉRDEKED!” - Elsöprő versenyeredmények a Makó Budo Klubnál - Mucsi: „Kérjen bocsánatot, vagy mondjon le a városvezetés!” - Ki volt valójában Erdei Ferenc? - Nyugdíjasokat szórakoztatott Peller Károly - Óvodás kirándulás a Maros parton
Mucsi Tamás bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel a város vezetőit, és Toldi János képviselőt a Rója István pályázatával kapcsolatos véleménykinyilvánításuk miatt. Azzal vádolja a testület fideszes tagjait, hogy bár nem tartották innovatívnak az igazgató pályázatát, valójában az ő munkájuk nélkülözi ezt.
Kezdődik a strandszezon! A tolvajok kedvenc területének számítanak a strandok, uszodák környéke. Többek között erre a veszélyre és a lopások megelőzésére hívták föl a figyelmet a Hagymatikumban a keddi Nyugdíjas találkozón.
Múlt hétvégén egy Erdei Ferenc életéről és munkásságáról szóló szórólapot találhattak a makóiak a postaládájukban, amelyben arról írnak: az egykor íróként és szociográfusként tisztelt férfi később politikusként kiszolgálta a Rákosi diktatúrát, felelős volt magyarok százezreinek malenkij robotra hurcolásáért, valamint a padlássöprésekért. A téma azért is lehet érdekes, mert Makón a mai napig emléktábla, plakett, köztér és szobor is őrzi az emlékét.
Nyugdíjas találkozót rendeztek kedden a Hagymatikumban. A nap folyamán ingyenes egészségügyi méréseken, zenei időutazáson, valamint gyógytornán vehettek részt a fürdőzők. A találkozó sztárvendége Peller Károly volt.
Május 10-e a madarak és fák napja. Ebből az alkalomból az Erdélyi Püspök utcai óvoda nevelőtestülete elvitte a gyermekeket a Maros partra, ahol természetes közegben, játékos keretek között ünnepelték meg a jeles dátumot.
- Rangadót nyert a Makó FC - Újabb, közel négyszáz fotó Makó múltjáról - Igazgatói meghallgatás - Jutalmazták a megyei vöröskereszteseket - Új benzinkút Makó-Rákoson
Május 8-án ünneplik a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom világnapját. Ebből az alkalomból számos megyei szintű elismerést adtak át pénteken a Korona Szálló dísztermében.
Újabb, közel négyszáz régi fotót gyűjtött össze Makó múltjáról Halász Tamás, a Makó Anno sorozat szerkesztője. A kötet bemutatóján kiderült: az egykori Magyar Királyság kormányzója, Horthy Miklós is feltűnik néhány felvételen.
Múlt csütörtökön hallgatták meg a tankerületnél Rója Istvánt, a József Attila Gimnázium igazgatóját. Ebből az apropóból Mucsi Tamás, a DK 4. számú választó kerületének elnöke egy sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: méltatlannak tartja, hogy az igazgatóval tesztet töltettek ki, mint a kisiskolásokkal.
Pénteken ünnepélyes keretek között új benzinkutat adtak át Makó-Rákoson. A megnyitón részt vett Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei szervezetének elnöke, aki ezt követően rövid tájékoztatást adott a gazdákat érintő aktualitásokról.
- Ételbemutató a Kálvin téri bölcsödében - Agrár- és vidékfejlesztési ügyfélszolgálat nyílt Hódmezővásárhelyen - A makói sport egy évszázada - Szexuálpszichológus a párkapcsolati krízisekről
Először rendezték meg pénteken a Makói Fiatalok Akadémiáját a Hagymaházban. A résztvevők dr. Hevesi Krisztina pszichológus előadását hallgathatták meg, majd kültéri programokon vehettek részt.
Megnyílt az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálata Hódmezővásárhelyen. A Kálvin téri kirendeltségen a gazdálkodók - a korábbiaktól eltérően - egy helyen intézhetik vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos, valamint az agrárgazdasági kamarához tartozó ügyeiket. A ma még egyedülálló ügyfélhálózati rendszer egy éven belül terjedhet el szerte az országban.
Ételbemutatót tartott az ENI kicsiknek és nagyoknak a Kálvin bölcsiben csütörtökön. A gyerekek és szüleik végigkóstolhatták az intézmény menüjét, képet kaphattak arról, hogy mit is fogyasztanak az ide járó csemeték.
- Tűzoltó parancsnok és gyűjteménykezelő zárja a kitüntetettek sorát - Facsemetét kaptak az óvodások - Utcafórumot tartott az MSZP - Filmzenei koncert a Hagymaházban - 105 éves Makó szervezett sportja
Május 15-én lesz 105 éve, hogy megalakult a Makói Atlétika Klub, ettől a dátumtól számítjuk a város szervezett sportéletét. Ez alkalomból vasárnap több programra is várják az érdeklődőket.
A legismertebb filmzenék – köztük mindenki kedvencei, a Rocky, a Star Wars, a Volt egyszer egy Vadnyugat és még sok más gyöngyszem csendült fel városnap alkalmából a Hagymaházban. A különleges élményt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara biztosította a zenekedvelő közönség számára.
Makó Város Emlékérme díjjal ismerték el Balogh Róbert tűzoltóparancsnok és Börcsök Attila gyűjteménykezelő munkásságát is. A kitüntetést szintén a közel múltban tartott Dísztestületi ülésen vehették át.
Utcafórumot tartott Gőgös Zoltán az MSZP alelnöke a régi városháza előtt. Az érdeklődők a „Fizessenek a gazdagok!” című program - főként a vidéket érintő - részleteit ismerhették meg.
A Föld napja alkalmából facsemetét ajándékozott a Csongrád Megyei Önkormányzat több településnek. Makón a választás a Kálvin téri óvodára esett, így ide került a platán.
- Lezárúlt a fürdőkonzultáció - Háziorvos és nőgyógyász munkáját is elismerték - A JAG diákjai is búcsút vettek iskolájuktól - Presbiterek találkoztak Makón
A Szikszai György Református Általános Iskola adott otthont a Tiszántúli Egyházkerület presbiteri találkozójának. Az eseményen kettős évfordulót ünnepeltek, ugyanis 500 éve vette kezdetét a reformáció, és 450 esztendeje alakult meg a Tiszántúli református egyház.
71 tanuló búcsúzott idén a Makói József Attila Gimnáziumtól. A ballagási ünnepségen számos elismerést átnyújtottak a kiemelkedő tanulmányi- és versenyeredményekkel bíró diákoknak, az intézmény büszkeség táblájára pedig Vigh Vivien Mercédesz végzős tanuló kerülhetett fel.
A makóiak egészsége érdekében tett munkásságukért „Makó Város Emlékérme” díjat kapott dr. Jeszenszkyné dr. Makány Julianna háziorvos, és dr. Kocsis Ernő szülész- nőgyógyász. Az elismeréseket szintén a közel múltban tartott Dísztestületi ülésen adták át.
Több mint ötezren töltötték ki a makói önkormányzat fürdőkonzultációs kérdőíveit. Ennek eredményeit bemutató sajtótájékoztatót tartott tegnap a Hagymatikumban Farkas Éva Erzsébet polgármester, Weszelyné Véghseő Henriett képviselő és dr. Nagy Jenő igazgatósági tag.
- Újabb 380 millió forintos támogatás Földeáknak - Kiírták a „Makó Számít Rád” ösztöndíjprogram pályázati felhívásait - Díjeső a KERI-s ballagáso - Örömzenélésre hívta a makói és térségi diákokat Szentpéteri Csilla - Tanárok munkáját is elismerték - Ezrek Bereczki Zoltán koncertjén
70 tanuló búcsúzott el szombaton a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumából. Farkas Éva Erzsébet polgármester a ballagási ünnepségen több díjat is átadott.
A már megvalósult beruházásokon kívül újabbakat támogat a kormány Földeákon, így mintegy 380 millió forint érkezhet hamarosan a településre – derült ki Lázár János tegnap esti lakossági fórumán. Az országgyűlési képviselő a Művelődési házban várta a földeákiak kérdéseit.
Rendkívüli ülést tartott ma délelőtt Makó város képviselő-testülete. Összesen hat napirendi pontot tárgyalt a grémium, így például döntöttek szociális tűzifa tulajdonba adásáról, telekpályázatról, és a városi iskolák fejlesztéséről.
Még 2015 májusában Makón indította útjára Szentpéteri Csilla zongoraművész a „Láttad-e már a zenét?” című interaktív ifjúsági koncertsorozatot. A látványos produkciót azóta már az egész országban színpadra vitték, legutóbb hétfőn a Hagymaházban, immár 32. alkalommal.
A „Makó Város Emlékérme” díjak átadásával folytatódott a városi elismerések sora. Ebben a kitüntetésben részesült Hajdu Márta művésztanár, Sisák Tibor szaktanár, valamint Stenszky Csaba testnevelő tanár, melyet az oktatásban végzett kimagasló munkásságukkal érdemeltek ki.
Tömegeket vonzott Chase, a Dal 2017 felfedezettje és Bereczki Zoltán fergeteges koncertje a Városnapon. Az énekesek ismert slágerekkel készültek, melyeket együtt énekelt velük a közönség.
- 2,35 millió forint gyűlt össze a makói kórház gyermek- és újszülött ellátására - Elballagtak a Galamb József végzősei - Építészmérnök, iskolaigazgató és sportegyesület a díjazottak között - Fókuszban a KERI sikere - Rendőrségi hírek
Hatalmas sikert aratott vasárnap este Szentpéteri Csilla és zenekara jótékonysági koncertje a Hagymaházban. A makói származású zongoraművész az est teljes bevételét, mintegy 2 millió 350 ezer forintot a városi kórház gyermek- és újszülött ellátásának javítására ajánlotta fel.
A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai szombaton búcsúztak el tanáraiktól, felújított intézményüktől, átlépve életüknek egy következő szakaszába. A ballagáson tizenkét diákot jutalmaztak kitűnő munkájukért.
A KERI az ország legjobb pénzügyi-számviteli ügyintézőket képző intézménye lett. Ezt a címet pedig két diákjának köszönheti, akik kiemelkedően szerepeltek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen.
Makó Városért Emlékplakettel ismerték el Szűcs Lajos Péter, a SZIGNUM igazgatójának, Galamb Erzsébet, Galamb József leszármazottjának a településért tett tevékenységét, valamint a Makói Úszó Klub eddigi eredményeit. A díjak átadására a közel múltban tartott Dísztestületi ülésen került sor, melynek a Korona Szálló adott otthont.
- Hamarosan elkezdődik az új városi könyvtár építése - Városnapi kavalkád Makón - Édesanyákat köszöntött az alpolgármester - Elbúcsúztak a Jugyusok - Megváltozott a magyar írásbeli feladatsora
Ma délelőtt aláírták az új, városi könyvtár kivitelezési szerződését, ennek értelmében az azt elnyerő Építészmester Zrt. hamarosan hozzá kezd a munkálatoknak. A részletetekről Farkas Éva Erzsébet polgármester, és Paragi István az Építészmester Zrt. vezérigazgatója egy sajtótájékoztató keretében számoltak be.
Portékamustra, kézműves kuckó, egészségügyi szűrések, véradás, koncertek – többek között ezekkel a programokkal várták az érdeklődőket a makói Városnapon. Habár az idő nem kedvezett a születésnapi fesztiválnak, mégis sokan kilátogattak a Főtérre, hogy részesei lehessenek a kavalkádnak.
Csongrád megyében 4920, ebből Makón 385 diák kezdte meg ma délelőtt az érettségit, a szokásokhoz híven a magyar írásbeli volt az első a sorban. Stábunk a KERI-ben járt, ahol azt is megtudtuk, hogyan változott meg az idei évtől ennek a tantárgynak a feladatsora.
A 2016/2017-es tanév zárasát a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola kezdte meg ballagási ceremóniájával. A pénteki ünnepségen hatvanhat diák búcsúzott szeretetet tanáraitól valamint iskolájától.
Anyák napi ünnepséget tartottak pénteken a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény II. számú Idősek Klubjában. Az eseményen Czirbus Gábor alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket.
Egyre nagyobb teret hódítanak az autóiparban a műanyag hűtő- fűtő csövek, és ezt felismerte a makói Continental Contitech is. Néhány éve elkezdték ezek gyártását, így új piacok nyíltak a cégcsoport előtt. Kapacitásbővítésre volt szükség, amely természetesen újabb munkahelyeket is eredményezett.
- Átadták a városi elismeréseket - Megyei fociverseny a Pápaynál - Gáláztak az Almásisok - Szegedi óvónők látogatása Makón
A Makói Városnapok programsorozat első rendezvénye volt a ma délben tartott Dísztestületi Ülés, melynek a Korona Szálló adott otthont. A Maros parti település újjászületésének 318. évfordulójára emlékezve az idei évben is többen elismerésben részesültek a településért tett munkásságukért.
A jótékonyság jegyében tartott gálaműsort a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye a Hagymaházban. A diákok táncos és zenés produkciókkal léptek színpadra.
- A teljes makói ellenzék felvonult a Gimnázium előtt - Tavasz várás ovis módra - Ingyenes jegyek Szentpéteri Csilla koncertjére - Kistérségi kerékpártúra - Az ország legjobb pénzügyeseit képzik a KERI-ben - Rendőrségi hírek
A makói KERI az ország legjobb pénzügyi-számviteli ügyintézőket képző intézménye lett. Az iskola ezt a címet a diákjaik által az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért kiemelkedő teljesítményükkel érdemelte ki.
Huszadik alkalommal rendezte meg hagyományos tavaszi gálaműsorát a Makói Óvoda négy tagintézménye. A Hagymaház színpadán közel 120 kisgyermek lépett fel, hogy bemutassák néptánc tudásukat a közönségnek.
Húsz diáknak adományozott belépőjegyet Szentpéteri Csilla koncertjére az Angyalsóhaj Alapítvány, ezek átadására tegnap, a Hagymaházban került sor. Ugyanitt a kuratórium tagjai azt is bejelentették, hogy minden középiskola egy- egy diákja pénzjutalomnak örülhet majd, melyet a ballagásokon nyújtanak át nekik.
A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda idén is megszervezte hagyományos Makó - Földeák - Maroslele kerékpáros túráját. Bár az idő elég szomorkás volt, az esemény résztvevőit ez sem tántorította el a több mint 40 kilométeres távtól.
Közel háromszázan tüntettek a József Attila Gimnázium igazgatója mellett tegnap délután, miután Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének többsége legutóbbi rendes ülésén nem javasolta Rója István újabb 5 évre történő megbízását. A megmozduláson az iskola tanulói és tanárai mellett valamennyi ellenzéki politikus is megjelent.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Zenei délután a Hagymaházban - Tanácsosi címmel ismerték el Balogh Róbert munkáját - Elsősegélynyújtó versenyen a JUGYU-ban - Együttműködési megállapodás született a város és a polgárőrök között - Bajnoki helyen a Makó
Tavaszi művészeti gálát tartott a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Hagymaházban. Az eseményen közreműködtek az intézmény szóló hangszeresei, kamara, néptánc és balett csoportjai valamint az Ifjúsági Fúvószenekar is.
Tanácsosi címmel ismerték el Balogh Róbert makói tűzoltó parancsnok eddigi munkásságát. A kitüntetést – melyet Pintér Sándor adományozott a számára - a közel múltban Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon vehette át. A Rendőrség és Tűzoltóság Napja alkalmából számos elismerést kiosztottak még, több Csongrád megyei tűzoltó is kapott érdemérmet.
A Magyar Vöröskereszt 46. alkalommal szervezi meg idén a felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó versenyt. A területi fordulónak pénteken a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola adott otthont.
Együttműködési megállapodást kötött Makó város vezetése a polgárőrökkel. A kapcsolat szorosabbra fűzése a rendőrséggel közösen indított bűnmegelőzési program újabb állomása, amelynek a keretében mintegy ötszáz ezer forintos támogatást is kapott az egyesület.
- Összefogás a fiatalok helyben tartásáért - Majális a Maros- parton - Polgármesteri látogatás a makói középiskolákban - Fókuszban a polgárőrök - Tovább emelkednek a bérek és csökken az adó is
Nagy sikere volt az idei majálisnak Makón, a hűvös időjárás ellenére több ezren kilátogattak a Maros- parti rendezvényre. Ami nem is csoda, hiszen volt itt minden, mi szemszájnak ingere, a különleges ételek és italok mellett pedig sztárfellépők is várták az érdeklődőket.
Makó Város Önkormányzata folyamatos egyeztetéseket és fórumokat szervez az ösztöndíjprogram minél szélesebb körű megismertetésére. Mint az imént be is számoltunk róla, múlt héten a vállalkozóknak, addig most a helyi középiskolások számára adtak tájékoztatást.
Vállalkozói és szakképzési fórumot tartottak pénteken a Korona Szálló dísztermében. Az esemény központi témája a „Makó Számít Rád!” elnevezésű ösztöndíjprogram volt, de szó esett a szakképzési rendszer átalakításáról és annak gyakorlati megvalósulásáról is.
Ma délelőtt a Parlamentben kerül benyújtásra a 2018-as költségvetés, mely többek között optimista növekedési előrejelzést, felpörgő inflációt, a korábban tervezettnél magasabb költségvetési hiányt tartalmaz. A munkából élő emberek támogatása a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapott és az is szembetűnő, hogy nagyon sok beruházásra lesz állami forrás.
Fél millió forint támogatást szavazott meg a képviselő testület legutóbbi ülésén a Makói Polgárőr Egyesület számára. A civil szervezet immár húsz éve működik a városban, tagjai igyekeznek a rendőrökkel és a közterület felügyelőkkel együttműködve fenntartani a rendet a Maros-parti városban. Tevékenységükről vezetőikkel beszélgetünk a ma esti Fókuszban.
- Bírálatok, érvek , helyi fejlesztések - Lázár János a FogadóÓrában - Megkezdődött az Országzászló alapozása - Gyerekek egyenruhában - Fokozott rendőri ellenőrzések - Szent György napi bál
Szerdán az Európai Parlament brüsszeli ülésén Magyarország is napirenden volt, ahol több kifogás is felmerült a hazai döntésekkel kapcsolatosan. Ezekről is beszélt Lázár János miniszter a Makói televíziónknak adott interjújában. Emellett szó volt a 2018 as költségvetés kapcsán a munkából élő emberek támogatásáról,valamint a Makói fejlesztésekről és arról,hogy a város ha összefog Hódmezővásárhellyel együtt messzebbre jutnak.
Megfelelt a szakvéleménynek az az Országzászló felállításáról szóló tervdokumentáció, melyet a testületi ülésen, szerdán megszavazott a grémium. A munkálatok elkezdődtek, az ünnepélyes átadót május végére tervezik.
A Makói Rendőrkapitányság szervezésében Nyílt Napon várta a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a határrendészet a gyerekeket ma délelőtt Makón. A rendezvényen különböző bemutatókkal és versenyekkel kedveskedtek az egyenruhások munkája iránt érdeklődőket.
Szent György napi bált rendezett a hétvégén a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat. A résztvevőket tradicionális zenével és tánccal fogadták, valamint bemutatkozott a nemrégiben kinevezett szegedi román főkonzul is.
Társalgó 2017.04.27.
- Testületi ülés Makón - Tegyünk együtt egy biztonságosabb Makóért! - Musical élmények a Hagymaházban - Dalra Hívó koncert a Bartókban - A szabadság szobrai
Tegnap tartotta Makó Város Önkormányzata április havi rendes testületi ülését, melynek ezúttal már a Korona Szálló adott otthont. Televíziónk az ülést élőben közvetítte,azonban az új helyszínen műszaki problémák adódtak,így sem képben sem hangban nem lettek leadásra alkalmasak a felvételek.Ezért mostani összefoglalónkat korábbi képekkel illusztráltuk.
Makóra is elhozta különleges szobrait Gérné Mezősi Aranka művésztanár. A kiállítás a Hagymaházban nyílt meg és a Lebegés címet kapta, ugyanis a bemutatott alkotások a levegőben lógnak.
Makó Város Önkormányzata és a Makói Rendőrkapitányság május hónaptól bűnmegelőzési programot indít a településen, annak érdekében, hogy növeljék az itt élők biztonságérzetét. Ennek pontos részleteiről ma délelőtt Farkas Éva Erzsébet polgármester, Palicz András rendőrkapitány és Decsiné Oláh Zsuzsanna bűnmegelőzési előadó tartott közösen sajtótájékoztatót az InfoPontban.
Igazi musical élményben lehetett részük azoknak, akik kedden ellátogattak Janza Kata és Veréb Tamás koncertjére a Hagymaházba. A repertoár igen színes volt, hiszen többek között az Elisabeth, a Rómeó és Júlia, valamint a Honfoglalás című színdarabok zenéi csendültek fel.
A Hang Világnapja programsorozathoz kapcsolódóan hétfőn dalra hívták szüleiket a Bartókosok. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az elmúlt év során elsajátított kórusműveket adták elő koncertjükön.
- Szakmák éjszakája a Galamb iskolában - Rendőrségi hírek - Fontos egy pont - Fókuszban a DuoCor szakmai gyakorlata - Szakmák éjszakája a Galamb iskolában - Rövid hírek
Még a héten átvehetők az új, ingyenes szelektív hulladékgyűjtő edényzetek. Ennek pontos rendjéről tartott ma délután sajtótájékoztatót Czirbus Gábor alpolgármester az InfoPontban.
Rövid hírek
A Vállker Kft. mellett Makón a Duocor Bt. is fogad szakmai gyakorlatra jelentkezőket a duális képzés keretében. A tavaly szeptemberben induló program immár több mint fél éve működik, az eddigi tapasztalatok pedig pozitívak.
Változatos programokkal készült a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola a Szakmák éjszakájára. A különböző gépek és tevékenységek gyakorlati kipróbálása mellett a megújult iskola működésébe és a munkálatok eredményeibe is bepillanthattak a résztvevők.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Dr. Németh Róbert rendőr főhadnagy, kiemelt fővizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Rendőrségi hírek térségünkben - Álmodd meg a csodát… - Reformáció másképp - Irodát nyitott a Makó Híradó - Így kell vonzóvá tenni a szakmák világát
Második alkalommal rendezték meg hazánkban a Szakmák éjszakája országos rendezvénysorozatot. A makói KERI idén tizenöt interaktív programmal várta elsősorban a továbbtanulás előtt állókat.
Lakossági kérésre irodát nyitott a Makó Híradó internetes hírportál. Ezen túl minden hétköznap a Szegedi utca 2. szám első emeletén várják az érdeklődőket a médium újságírói.
Alíz helyett az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület látogatott el Csodaországba a hétvégén. A tánc világnapján közel nyolcvan táncos gálázott a Hagymaház színpadán.
Szlaukó Orsolya ceglédi evangélikus lelkész csütörtökön a makói Koronában tartott előadást a reformációról, és arról, hogy mit is jelent ez a XXI. században. Külön kitért az ifjúság és az egyház kapcsolatára, a problémákra és a lehetséges megoldásokra.
Makón rendezték meg hétvégén a Református Óvodák 26. Kárpát-medencei Szakmai Találkozóját. A kétnapos rendezvényre mintegy 300 óvodapedagógus érkezett, akik a Hagymaházban számos előadást hallgattak meg a gyermekek egyik legfőbb nevelési eszközéről, a meséről.
A diákokat és felkészítő tanáraikat is díjazták a Szentesen megrendezett V. Csongrád Megyei Fafúvós Versenyen. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tizenkét fővel indult, közülük nyolcan a dobogó minden fokáról részesültek díjazásban.
Ünnepélyes keretek között adták ma át a külsejében és energetikájában teljesen megújult Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolát. A mintegy 350 millió forintból megvalósult beruházás záró rendezvényén az intézmény igazgatója, a város polgármestere, a Norvég Királyság magyarországi nagykövete, valamint a Földművelésügyi és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárai is értékelték a projektet.
Még január elsején lépett életbe az a korlátozás, amelynek értelmében a 20 tonna össztömeget meghaladó járműveket kitiltották a 43-as főút makói szakaszáról. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a városvezetés tárgyalásai következtében feloldották a makói gazdákat korlátozó közlekedési tilalmat, erről ma reggel Kádár József tartott sajtótájékoztatót.
Négy makói vállalkozás képviselője, valamint Farkas Éva Erzsébet polgármester tegnap aláírta a járdák felújítására vonatkozó szerződéseket. A munkálatok májusban kezdődnek és ősszel fejeződnek be.
85. alkalommal tartott Kormányinfót tegnap délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető számos aktuális témát napirendre tűzött, beszélt többek között az ország jövő évi költségvetéséről, a tervezett áfa- és adócsökkentésekről, a brüsszeli kettős mércéről, de szó esett még a nemzeti konzultációról is.
- Átadták a felújított Galamb iskolát - Lázár: A munkából élők költségvetése lesz a 2018-as - Makói zenészsikerek - Feloldották a gazdákat korlátozó tilalmat - Májusban kezdődik a járdák felújítása
- Fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester - A csapadék hiányzott, a fagy nem a földeknek - Solar korszak a Galamb Iskolában - Holokauszt diákszemmel - Szakmák éjszakája Makón - Az 1200 makói zsidó áldozatra emlékeztek
Főként szociális és lakhatási problémákkal keresték fel ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármestert fogadóóráján. A város vezetője ezúttal is a hivatali irodájában fogadta a makóiakat.
350 millió forintos energetikai felújítás kezdődött a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. A munkálatok a terv szerint haladtak, így sor kerülhet a projekt zárórendezvényére.
Rendhagyó módon április közepén az ország több pontján is havazott. A hegyekben meg is maradt a hó, de az Alföldön csak átmenetileg lett fehér a táj. A rendkívüli időjárásnak egyaránt lehet pozitív és negatív hatása a mezőgazdaságra.
A városi megemlékezést követően ma délelőtt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában is tisztelegtek a holokauszt áldozatai előtt. Ennek keretében Urbancsok Zsolt, a helyi levéltár osztályvezetője tartott rendhagyó történelemórát a diákoknak.
Immár második alkalommal, az idei évben is megrendezésre kerül a „Szakmák éjszakája” Makón. A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola, valamint a Návay Lajos Szakgimnázium és Szakképző Iskola is változatos programokkal várják a fiatalokat pénteken este.
Rövid sétával egybekötött megemlékezésen rótták le tiszteletüket a zsidó holokauszt áldozatai előtt Makón. A menet a zsinagógától indult, majd Dr. Kecskeméti Ármin tábláját érintve a Csanád vezér téri emlékjelnél ért véget, ahol a résztvevők mécseseket és magukkal hozott köveket helyeztek el.
- Kellemetlen napok jönnek a front érzékenyeknek - Rendőrségi hírek - A szeretet nyelvén - Fokozott ellenőrzés volt húsvétkor Csongrád megye útjain - Rövid hírek
Jelentősen megugrott az extrém időjárás miatt a makói kórház sürgősségi osztályának forgalma. Sokan nehezen viselik a hirtelen hőingást, főként a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők vannak kitéve a szélsőséges viszonyoknak.
A rendőrség a közlekedési balesetek megelőzése érdekében húsvét alkalmából fokozott ellenőrzést tartott a megye útjain, melynek során elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát, a sofőrök biztonságos vezetésre alkalmas állapotát ellenőrizték.
Zamenhofra, a nemzetközi eszperantó nyelv megalkotójára emlékeztek tegnap a Petői Parkban. Ezt követően egy új előadási formával, a Hangszínházzal kedveskedtek a makói eszperantisták az érdeklődőknek.
- Fókuszban a duális képzés - Tavaszköszöntő a Hagymatikumban - Családi húsvétoló a múzeumban - Elsöprő Makó Fc győzelem - Újra kijavították a Makói Zsidó Emlékjelet - Rendőrségi hírek
2014-ben avatták fel a rendőrség épülete előtt a Makói Zsidó Emlékjelet. Az emlékmű üvegfelületét azóta már többször javították, a tervezők reményei szerint a legutóbbi korrigálás már a végleges megoldás lesz.
Tavaly szeptemberben tíz tanuló kezdte meg a szakmai gyakorlatát a helyi Váll-Ker Kft-nél, amelyet a duális képzés tett számukra lehetővé. Az azóta eltelt több mint fél év tapasztalatairól beszélgetünk a ma esti Fókuszban, ahol az is kiderül: miért előnyös ez a program a diákoknak, és a vállalkozásoknak egyaránt.
A húsvétot és a rock&rollt helyezte a makói Hagymatikum tavaszköszöntő programjának középpontjába. A gyerekek számára kézműves foglalkozásokat, tojásvadászatot és versmondó versenyt tartottak, míg a felnőttek szórakozásáról több fellépő is gondoskodott.
Családi húsvétolót tartottak nagyszombaton a József Attila Múzeumban. A rossz idő ellenére is szép számmal jelentek meg érdeklődők, akik kézműveskedtek, állatokat simogattak és különböző népi játékokat próbáltak ki.
Sonka, tojás és locsolkodás nélkül el sem tudtuk képzelni néhány évvel ezelőtt a Húsvétot. Most, hogy közeledik az ünnep kíváncsiak voltunk, vajon a makóiak követik-e még a hagyományokat, és mi kerül a négy nap alatt az asztalra?
A régi népszokások is megelevenednek szombaton a József Attila Múzeum udvarán, ahol Húsvétolóra várják az érdeklődőket a szervezők. A kézműves foglalkozás, a népi játék és a színházi előadás középpontjában természetesen a tojás és a nyuszi lesz.
A füstölés alkalmazása szinte egyidős az emberiséggel, Magyarországon is komoly hagyománya van. Mára általánosan elterjedt, hogy nem otthon végzik ezt a fontos folyamatot, hanem a vágás után elviszik szakemberhez a tartósításra szánt húsokat.
Öt rászoruló makói családnak teszi szebbé a húsvéti ünnepet az Angyalsóhaj Alapítvány. A tartós élelmiszereket, helyi termékeket és sonkát egyaránt tartalmazó mintegy 20 ezer forint összértékű csomagokat szerdán személyesen vitte házhoz Juhászné Rácz Zita gazdasági ügyekért felelős kuratóriumi tag.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt, erre az eseményre emlékeznek hívei.
- Húsvétoló a múzeum udvarán - Hogy készül a füstölt sonka - Angyali segítségnyújtás Húsvét előtt - Húsvét, a kereszténység ünnepe - Húsvéti körkép - rövid hírek
- Rendőrségi hírek - Elismerték a Forgatós Táncegyüttes tudását - Húsvétoló Csanádpalotán - Pulitzer a sajtószabadság vezéralakja - Barangolás a költészet világában
Kézműves foglalkozással, néptánc előadással, mesejátékkal és tojásvadászattal várta a csanádpalotai gyermekeket és szüleiket hétvégén a Művelődési Házba a Fidesz helyi szervezete. A rendezvényt a közeledő Húsvéti Ünnepek apropóján szervezték meg.
Rangos elismerésben részesült a makói Forgatós Táncegyüttes. A Szegeden megrendezésre kerülő XXVII. Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon a Libbentő és a Fürgelábak csoport is arany minősítést kapott.
Pulitzer József mindmáig a médiatörténelem egyik legjelentősebb alakja. Pályafutása alatt számos újítást vezetett be, többek között ő tette le az alapjait a mai bulvár újságírásnak, tényfeltáró riportokat készítetett, mely során politikai botrányok, korrupciós ügyek, visszaélések sorát íratta meg szerkesztőivel. A Pulitzer Emléknapok alkalmával látogatást tett Makón Izrael Állam nagykövete és az Egyesült Államok Nagykövetségének tanácsosa, akik szerint hagyatéka a mai napig nagyon erős, az amerikai független, modern hírlapírás atyjaként emlékszik rá az utókor.
„Barangolás a költészet világában” címmel tartott előadói estet Lukács Sándor a Magyar Költészet Napján a Hagymaházban. Az érdemes művész a hazai klasszikusok legjavából és saját költeményeiből szavalt közönségének.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Szentpéteri Csilla jótékonysági koncertje - A „Miért félünk az őrültektől?”című verseskötetet jutalmazták - Tisztelgés Juhász Gyula emléke előtt - Pulitzer József emlékezete - rövid hírek
Sztárfellépőkkel, és helyi táncegyüttesekkel készül Szentpéteri Csilla egy nagyszabású jótékonysági koncertre május 7-én a Hagymaházban, melynek bevételét a makói kórház gyermek- és újszülött ellátásának javítására ajánlja fel.
Tizenharmadikként Nagy Hajnal Csilla első kötetes költő vehette át a Makói Medáliák díjat a Magyar Költészet Napján. A szlovákiai származású fiatal „Miért félünk az őrültektől?” című könyvével diadalmaskodott.
Különleges sétával emlékeztek Juhász Gyulára halálának 80. évfordulója alkalmából. A túra résztvevői Forgó Géza történész vezetésével felkeresték a híres költő életének fontos makói helyszíneit.
Hétfőn mutatták be a „Pulitzer József emlékezete” című angol és magyar nyelvű kötetet a József Attila Múzeumban. Halmágyi Pál és Csillag András, a könyv szerzői, amellett, hogy ismertették művüket, a közönség kérdéseire is választ adtak.
- Őrizetben a halált okozó testi sértés gyanúsítottja - Egy a tíz ellen - Fókuszban az újvárosi fejlesztések - Újabb sikert aratott a Makó KC - rövidhírek - rendőrségi hírek
Három millió forinttal támogatja a Makói Önkormányzat a belvárosi katolikus temető útfelújítását, kölcsön adják a „Lakodalom” című festményt a varsói kiállításra, valamint a képviselőtestület hozzájárult, hogy újabb szélessávú internet hozzáférést építsenek ki a víztoronyra. Ezek voltak a ma délelőtti rendkívüli testületi főbb napirendi pontjai, a grémium már a Koronában ülésezett.
Egy makói szórakozóhely előtt kialakult vita hevében egy öt fős társaság egyik tagja egy férfit ököllel bántalmazott. A sértett a helyszínen eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően meghalt. Az ügyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, ennek részleteiről ma tájékoztatták a sajtó munkatársait.
Mintegy 3 millió 250 ezer forintból újult meg az Újvárosi Nyugdíjas Klub Justh Gyula utcai épülete. Ezen kívül azonban még számos beruházást terveznek a városrészben - többek között - kezdetét veszi a rendelő intézet rekonstruálása, valamint egy teljesen új tornacsarnok is épül a Szikszai Iskolában.
Ma van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból több ízben emlékeztek József Attilára nemcsak országszerte, de városunkban is. A programsorozat délelőtt verskereső játékkal, valamint szavalóversennyel kezdődött Makón.
- „A világ, ami körülvesz…” - A toll és az ecset hazai mestei - 170 éve született a legnagyobb makai - Sakkverseny Pulitzer emlékére - Programajánló - Rövid hírek
Pulitzer József sajtómágnás napra pontosan 170 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Makón. Pályafutása alatt világhírnévre tett szert, a mai napig az amerikai újságírás legrangosabb díja az ő nevét viseli, melyet 1917-ben, 100 éve adtak át legelőször. Ezen jubileumok alkalmából tartottak ma délelőtt ünnepi megemlékezést a Korona Szálló dísztermében, ahol Izrael Állam nagykövete és az Amerikai Nagykövetség tanácsosa is tiszteletét tette.
A jeles évforduló alkalmából az emléknapokhoz kapcsolódóan ma délelőtt a József Attila Múzeumban A toll és az ecset hazai mesterei” – címmel nyílt tárlat,mely Pulitzer József és Munkácsy Mihály a két jó barát, életét és munkásságát mutatja be. A kiállítás kuriózuma az a kép ,melyet a mester amerikai látogatása alkalmával a sajtómágnás feleségéről festett.
Eredményt hirdettek pénteken a „Világ, ami körülvesz…” címmel meghirdetett fotó- és képregény pályázat versenyén. Összesen 170 munka érkezett be a felhívásra, a díjazottak értékes könyvutalványokat és rajzeszközöket kaptak az Angyalsóhaj Alapítvány jóvoltából.
- 170 éve született Pulitzer - Sikeres Galambos diákok - Lengyel, magyar két jó barát -Lázár: „Sorossal van, a CEU-val nincs problémája a kormánynak” - Rendőrségi hírek www.makotv.hu
Rendőrségi hírek
Harmadik alkalommal rendezett a két nemzet legendás barátságának tiszteletére lengyel-magyar napot a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium. A mai programok középpontjában ezúttal a néphagyományok és I. Nagy Lajos király személye álltak.
Május 10-én tárgyalja az Európai Unió Bírósága a kötelező kvóta ügyét – jelentette be Lázár János miniszter a tegnapi kormányinfón. A politikus beszélt a „lex CEU”-ként emlegetett felsőoktatási törvényről, Soros Györgyről, és a kutak engedélyeztetéséről is.
Pulitzer József 170 évvel ezelőtt április 10.-én Makón látta meg a napvilágot. Pályafutása során világhírnévre tett szert ,a mai napig az amerikai újságírás legrangosabb díja az ő nevét viseli. Városunkban máig több helyszín és ereklye őrzi emlékét.
Több versenyen is szép eredményeket értek el a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai. Szügyi Balázs a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen az ország legjobb mezőgazdasági gépészei közé került, míg két iskolatársa az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny második fordulójára jutott be.
A Makói születésű Pulitzer Józsefre emlékezünk , aki Makón 1847. április 10.-én született .Ajánljuk azokat a programokat melyeket a város szervez tiszteletére.Ellátogathatnak velünk a számadás kiállításra és egy vonóskoncertre. Tartsanak velünk
- Hubay Jenőre emlékeztek - Szakmai tanácsok az óvónőknek - Sajátos nevelési igényű diákok versenyeztek - rövid hírek
A Pápay Endre Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény adott otthont kedden a 42. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulójának. A megmérettetésre a házigazdákon kívül Szentesről, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Csongrádról érkeztek csapatok.
A tanulás és magatartásbeli problémákkal küzdő gyermekek helyes kezeléséről, a szülőkkel folytatott kommunikáció módjáról tartottak előadást a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének munkatársai ma délelőtt a városban dolgozó óvónőknek. Az eseménynek az Erdélyi Püspök utcai óvoda adott otthont, és interaktív volt, így a pedagógusoknak lehetőségük nyílt megvitatni eddigi tapasztalataikat is.
A világhírű magyar hegedűiskola megalapítójának, Hubay Jenő halálának 80. évfordulója alkalmából tartottak hangverseny előadást a Makói Magán Zeneiskolában. A zeneszerző műveit Szecsődi Ferenc hegedűművész és Benedekfi István zongoraművész komponálta a közönségének.
- Új parkolók a Kálvin téren - Örömzenélés a Hagymaházban - Még lehet pályázni a Szerecsen utcai telkekre - Egyházi adomány a rászorulóknak - Engedélyköteles a 43-as főút használata a 20 tonnánál nehezebb tehergépjárműveknek - tojásfa
Évtizedekre visszanyúló problémás helyzet oldódik meg a Kálvin téri bölcsőde és óvoda körül. Egymillió forintból tizenkét új parkolót alakítanak ki, ezzel remélhetőleg csökkentve a helyhiányt az egyirányú utcában.
A családok lakáshelyzetének javítására és a városban történő hosszú távú letelepedésük elősegítése érdekében egyfordulós nyílt pályázatot hirdetett Makó Város Önkormányzata. Ezt négy darab Szerecsen utcai közművesített építési telek hasznosítására lehet benyújtani április 10-ig.
Még január elsején lépett életbe az a korlátozás, amelynek értelmében a 20 tonna össztömeget meghaladó járműveket kitiltották a 43-as főút makói szakaszáról. A gazdálkodók külön engedéllyel kérhetik felmentésüket a tilalom alól. Ennek részleteiről tartott sajtótájékoztatót hétfőn Kádár József önkormányzati képviselő.
Az idei Nagy Böjt időszaka alatt is élelmiszergyűjtést szervezett a makói Szent István Király Plébánia. Így a segítőkész civileknek, valamint a Magyar Élelmiszer Banknak köszönhetően több mint háromszáz csomagot tudnak adományozni a rászorulóknak. Tegnap délután a nagy családosoknak nyújtották át a segítséget.
Az egész megyéből érkeztek vonós zenekarok, és kamaracsoportok a hétvégén a Hagymaházba, ugyanis itt rendezték meg az éves találkozójukat. A zenészeket a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola látta vendégül.
- Megújult az Újvárosi Nyugdíjas Klub - Fókuszban a fürdő konzultáció - Tündökölnek a Makó KC fiai - Rendőrségi hírek - Szirbik Miklósra emlékeztek - Rövid hírek www.makotv.hu
Mintegy 3 millió 250 ezer forintból újult meg az Újvárosi Nyugdíjas Klub Justh Gyula utcai épülete. A létesítményt tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kádár József önkormányzati képviselő adták át használatba a klubtagoknak.
Konzultációt indított a Hagymatikum és a város vezetése a fürdőt érintő fejlesztésekről. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, mintegy 6,5 milliárd forintos állami támogatás biztosítja, hogy a korábban elmaradt tervek is megvalósuljanak, ezek kapcsán pedig a makóiak véleményét is kikérték.
Szirbik Miklós református lelkészre, Makó első helytörténészére emlékeztek vasárnap a Református ótemetőben. A nevét viselő egyesület tagjai kettős évforduló alkalmából látogattak el felújított sírjához.
- Díjazták a legszebb makói kerteket - Ismét a dobogó legfelső fokán Panyor Krisztina - 67 év néprajzi gyűjtőmunka egy kiállításon - Évet értékeltek a Kertbarát Körök - Botot kóstoltak Földeákon - Rövid hírek
Vasárnap tartották a „Virágos Makóért” környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét a Hagymaházban. A legszebb kertek művelőinek Farkas Éva Erzsébet polgármester és Baranyi Katalin városi főkertész adták át a jutalmakat. Ezt megelőzően Dr. Bálint György médiakertész tartott előadást a jelenlévőknek.
Botot kóstolhattak Földeákon a vállalkozó szellemű érdeklődők a hétvégén. Ezeket azonban nem megízlelni lehetett, csupán segítségül venni egy különleges mozgásformához, melyet a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda szervezésében a Zöldlépés Nordic Walking Közhasznú Egyesület tagjai mutattak be a sportolni vágyóknak.
Idén Makó adott otthont a Csongrád megyei kertbarát körök találkozójának. Az egyesületek tagjai a Maros-parton, ahol eszmecserét folytattak ötleteikről, programjaikról. A rendezvényen Ezeket Farkas Éva Erzsébet polgármester is részt vett.
„Számadás” –ezt a címet kapta a József Attila Múzeum pénteken nyílt kiállítása, ahol több mint száz néprajzi tárgyat tekinthetnek meg az érdeklődők. A címadás nem véletlen, hiszen a kiállított darabokat az intézmény 67 éves fennállása alatt összegyűlt kincséből válogatták ki. A különleges gyűjteményről egy kötetet is kiadtak, melyet szintén a megnyitón mutattak be.
- Nyitott ajtók a miniszternél - Hétfőtől osztják az új szelektív kukákat - Vonószenekarai találkozó a Hagymaházban - Lezárult a Tavaszi Sporthét - Rendőrségi hírek
Mai lakossági fogadóóráján is sokan keresték fel Lázár János országgyűlési képviselőt. A miniszter szociális és más jellegű témákban is meghallgatta a makói és térségi polgárok problémáit a Polgármesteri Hivatalban lévő irodájában.
Április elsején kezdi meg működését Makó és térsége új hulladékkezelési közszolgáltatója. Ezzel egy időben, hétfőtől ingyenesen kiosztásra kerülnek a szelektív edényeztek. Ennek részleteiről tartott ma délelőtt sajtótájékoztatót Czirbus Gábor alpolgármester és Siket Tibor, a DAREH Bázis Zrt. igazgatósági elnöke.
„Az előző polgármester elismerte, hogy ezt elcseszték. Ezekkel a szavakkal mondta, mert igenis volt pályázat a rendelők felújítására.” – reagált Sánta Sándor az ellenzéki képviselők egészségügyet érintő vádaskodására a tegnapi testületi ülésen. Az első napirendi pont megtárgyalását megelőzően mintegy két órás vita bontakozott ki a témában.
Idén a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rendezi a Csongrád megyei Vonószenekari találkozót. Szegedről, Szentesről, Kistelekről és Hódmezővásárhelyről is érkeznek zenészek a szombati rendezvény alkalmából a városba.
- Megérkezett a több mint három milliárd forint állami támogatás - 660 ezer forintos támogatás 60 makói fiatalnak - Átadták a megújult Apátfalvi házat - Rendőrségi hírek - rövid hírek Makó és térségéből
Tegnap tartotta a Makói Önkormányzat képviselő testülete március havi rendes ülését. A grémium elfogadta – többek között – a 2017. évi költségvetés módosítását, a Farkas Éva Erzsébet által benyújtott Ifjúsági Koncepciót, de tárgyaltak a civil szervezetek és az egyházak támogatásáról, valamint az új hulladékgazdálkodási rendeletről is.
Sikeres pályázatnak köszönhetően több mint három millió forintból szépülhetett meg a múzeum skanzene. A kívülről megújult Apátfalvi Házat ünnepélyes keretek között kedden adták át, de a tervek szerint ez még csak a kezdet.
Április 30-ig jelentetik meg a „Makó Számít Rád!” új ösztöndíjprogram pályázati kiírását, mely során két éven keresztül mintegy 660 ezer forintos támogatásban részesülhet hatvan helyi diák. Ennek részleteiről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be Farkas Éva Erzsébet polgármester és dr. Szabó Sándor jegyzői irodavezető az InfoPontban.
- Kulturált vita az iskolában - baleset Makón - Demeter Sándor emlékest a jótékonyság jegyében - Fókuszban a járdafelújítás - Szűk makói siker - rendőrségi hírek - rövid hírek Makó és térségéből
Mintegy 100 millió forintot különített el Makó Város Önkormányzata az idei költségvetésből a meglehetősen rossz állapotban lévő járdák felújítására. A város összes választókerületében, harminc utcában kerül sor hamarosan a rekonstrukciós munkálatokra.
Immár hetedik alkalommal rendezték meg tegnap a Demeter Sándor emlékestet. A kiváló taekwondo mester tiszteletére szervezett gála mindig nemes célú, idén a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány javára gyűjtöttek.
Második nyílt foglalkozását tartotta tegnap délután az Almási Disputakör. Ez alkalommal arról szólt a vita, hogy mi a fontosabb az életben: a tehetség vagy a szorgalom.
Mintegy 100 millió forintot különített el Makó Város Önkormányzata az idei költségvetésből a meglehetősen rossz állapotban lévő járdák felújítására. A város összes választókerületében, harminc utcában kerül sor hamarosan a rekonstrukciós munkálatokra.
- Elkészültek az új országzászló tervei - Tavaszi Fitt nap Makón - Húsvéti délelőtt a Marosvidékkel - Az I. Világháború titkai - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Elkészültek az új országzászló tervei, amelyek szerint a Csanád vezér téren, a „Korsós lány” szobor helyén állítanák fel, főhomlokzata pedig a tér nyugati falával párhuzamosan kerülne kialakításra – derült ki azon a bizottsági ülésen, amely nem régiben tárgyalt az emlékmű sorsáról.
Húsvét közeledtével tartotta meg szombaton hagyományos ünnepi kézműves délelőttjét a Marosvidék Baráti Társaság. A Hagymaház aulája kicsikkel és nagyokkal telt meg, akik szebbnél szebb ajándékokat készítettek.
- Modern újraélesztő és lélegeztető gépet kapott a Makói Mentőállomás - Kitüntetéseket adott át a megyei főkapitányság - Oviba barangoló-mozgás,játék,öröm... - Az I. Világháború titkai
Kreatív húsvéti kézműves délelőttre várja az érdeklődőket a Marosvidék Baráti Társaság szombaton a Hagymaházba. A részvevőknek lehetőségük lesz a közelgő ünnep emblematikus díszeinek elkészítésére és a hagyományok megismerése is.
A jó időnek és a nagy érdeklődésnek köszönhetően benépesült a Makói Óvoda Kálvin Téri Tagintézménye, ahová ma délelőtt azok a szülők és gyermekeik is bekukkanthattak akik szeptemberben kezdik az óvodát .
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa részesült elismerésben, köztük makói rendőrök és közalkalmazottak is.
Egy teljesen új, elektromos lélegeztető készülék valamint egy modern mellkas kompressziós gép segíti ezentúl a makói mentősök munkáját. Az eszközöket az Országos Mentőszolgálat Alapítvány támogatóinak köszönhetik a szakemberek, az értékük pedig közel nyolc millió forint.
Megismerkedünk a Roma kultúrán belül azokkal a szokásokkal melyeket még a mai napig tartanak a helyiek. Elkalauzoljuk önöket egy tájkép és egy ikonfestő kiállítására. Megmutatjuk hogy a felújított Apátfalvi ház a skanzenben hogyan őrzi a régmúlt emlékeit és meginvitáljuk önöket egy néprajzgyűjtemény bemutatójára.
Az I. Világháború kevésbé ismert szegmenseiről végzett kutatásokat Pintér István történész és fia, majd eredményeikről több könyvet is megjelentettek. Ezeket a közel múltban mutatták be a József Attila Városi Könyvtárban, beszélgető partnerük Dr. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató volt.
- Hamarosan kezdődik a járdajavítás - Elégedettek az orvosok és a betegek a Hollósy Kornélia utcában - Ausztria két keréken - Nem vonják vissza a „lex Heinekent” - Újabb Panyor sikerek
Még 2015 tavaszán költözött több SZTK-ban rendelő orvos az egykori Közhivatalok Házába a Hollósy Kornélia utcára. Azóta közel két év telt el, az orvosok és páciensek a kezdeti súrlódások után megszerették az új helyüket.
A téli fagy és jég jelentős károkat okozott a város utcáin Azonban nemcsak emiatt használhatatlanok a makói utak a problémát az is okozza hogy hosszú éveken át nem fordítottak megfelelő mennyiségű pénzt az elhanyagolt utak javítására. A testület februárban 100 millió forintot szavazott meg a felújításokra. A munkálatok hamarosan el is kezdődnek..erről tájékoztatták tegnap a sajtó képviselőit. 1.vk. : Baross , Kürt, Szerecsen 2. vk.: Vásárhelyi, Alma 3. vk.: Jókai, Berzsenyi, Vásárhelyi, Táncsics 4.vk.: Kápolna, Berzsenyi , Bajza 5.vk.: Platán, Nagyér sétány I. szakasz 6.vk.: Kálvin u. ABC előtt, Balaton, Hold, Mikes Kelemen u. folytatása, Bajcsy Lktp, Tinódi, Lonovics sarok 7.vk.: Árpád, Szegedi, Kont, Báró Jósika 8.vk.: Vörösmarty, Martinovics , Hargita
A Lázár János miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes által benyújtott „lex Heineken” néven ismertté vált törvényjavaslat szerint börtön, vagy akár két milliárd forintos pénzbüntetés is járhat azoknak, akik önkényuralmi jelképeket kereskedelmi célokra használnak. A napokban felröppent a hír, hogy a kormánypárt kihátrál a javaslat mögül, és azt visszavonják, ám a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt cáfolta.
Krimmltől Salzburgig kalandozhattak azok, akik hétfő délután ellátogattak a József Attila Városi Könyvtár olvasótermébe. A vetítéssel egybekötött ausztriai úti beszámolót Kolumbán Katalin ajánlotta az érdeklődőknek.
- Feloldották a zárlatot a Makói Kórházban - Polgármestert választanak Nagylakon - Futóverseny a Hold utcában - Környezetvédelem az óvodások szemével - Újabb vita az egészségügy helyzetéről - rövid hírek
Március 4-én rendeltek el látogatási tilalmat és zárlatot a makói kórházban kanyarójárvány miatt. Mostanáig 15 megbetegedés igazolódott a megyében, de ez a szám napok óta nem emelkedett, ezért 18 nap után ma reggel nyolc órakor a korlátozásokat feloldották.
A Víz Világnapja alkalmából játékos foglalkozásokat tartottak a makói óvodások számára az Erdélyi püspök utcában. A gyerekek hat helyszínen szórakozva tanulhattak a környezetvédelemről, az élővilágról, valamint az újrahasznosítás fontosságáról.
Támogatásáról biztosította Lázár János országgyűlési képviselő Locskai Zoltánt, Nagylak jelenleg ügyvivő alpolgármesterét a vasárnap esedékes, időközi polgármester választáson – derült ki tegnap a település művelődési házában tartott lakossági fórumon. A politikusok ismertették a közös munka programpontjait, valamint a tervezett fejlesztésekről is szó esett.
Aláírásgyűjtésbe kezdett a DK helyi szervezete a makói rendelők felújítása ügyében. Mucsi Tamás választókerületi elnök szerint az erre vonatkozó ígéreteit nem tartja be a Fideszes városvezetés. Czirbus Gábor, a párt helyi elnöke ma délután sajtótájékoztató keretében reagált a vádakra.
Főként szociális és lakhatási problémákkal keresték fel ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármestert fogadóóráján. A város vezetője ezúttal is a hivatali irodájában fogadta a makóiakat.
Mérgező anyagot szállító kisteherautót fogtak el Makó és Tótkomlós között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. Közúti ellenőrzés fordult hajszába, amikor a gépjármű vezetője a járőröket megpillantva hirtelen irányt váltva menekülni kezdett.
A felzárkóztatás mellett a tehetségek felkarolására is nagy hangsúlyt fektet a Bárka Óvoda. Ehhez kapcsolódóan tegnap délután a vizuális tehetséggondozó műhely bemutatkozására látogatott el stábunk.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Dr. Németh Róbert rendőr főhadnagy, kiemelt fővizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Április végén már biztosan átadásra kerül a megújult Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola, hiszen a munkálatok a tervek szerint haladnak. A kiépülő, egyedi energetikai rendszert a Szakmák Éjszakáján mutatják be először a nagy közönség előtt.
- A terveknek megfelelően halad a Galamb felújítása - Elsöprő győzelem - Zenével és tánccal ünnepelt a Roma Nemzetiségi Önkormányzat - Festmények egy mozdonyvezető szemével - Tavaszi gépmustra
Szabó Imre első festménykiállítása nyílt meg pénteken a József Attila Városi Könyvtár olvasótermében. A nyugalmazott mozdonyvezető az összesen levezetett közel hárommillió kilométer alatt elsuhanó tájat eleveníti fel leginkább képein.
A Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 2014 óta ünneplik meg a Roma Kultúra Világnapját városunkban. Ebből az alkalomból néptánc, népzene és hegedűszó várta péntek délután a Széchenyi térre látogatókat.
Élőben, működés közben, webes felületen, de akár mobiltelefonon is nyomon lehet majd követni a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola új energetikai rendszerének működését, amely hamarosan elkészül. Az épületet mintegy 350 millió forintból újítják fel, ennek a része a fűtés korszerűsítése is, melynek köszönhetően előreláthatóan 20 millió forintot is meg tud majd spórolni az intézmény.
Hagyományteremtő szándékkal tavaszi, évadnyitó találkozóra hívták a technikai sportok szerelmeseit vasárnap az Erdei János Városi Sportcsarnokhoz. A gyülekező után a résztvevők konvojt alkottak, majd rendőri felvezetés mellett egy jókora kört írtak le a belvárosban.
- Számít a makóiak véleménye is! - Rendőrségi hírek - Újabb kick-box csoport alakult Makón - József Attila-díjat kapott Jámborné Balog Tünde
Kiemelkedő irodalmi munkássága elismeréseként József Attila-díjat kapott Jámborné Balog Tünde író, képzőművész. A makói művésztelep korábbi vezetője a Pesti Vigadóban vehette át a kitüntetést kedden.
Fedett uszoda, új, kültéri termál medence, nyári- és téli öltözők, valamint egy sportmedence szerepel többek között a Hagymatikum fejlesztési terveiben, amellyel kapcsolatosan egy konzultációt indít a fürdő és a város vezetése közösen. A jövő hét elején már a postaládákban lesznek azok a kérdőívek, amelyekben elmondhatják a makóiak a véleményüket – hangzott el ma délelőtt egy sajtótájékoztatón.
Veres József nyugalmazott középiskolai tanár műveiből nyílt nemrégiben tárlat a Hagymaház aulájában. A kiállító orosz irodalmi élményei és vallásos neveltetése nyomán kezdett festeni, alkotásai művészeti értékük mellett felszentelt, kultikus képek is.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
Rendkívüli ülést tartott ma délelőtt Makó város képviselő-testülete. Összesen öt napirendi pontot tárgyalt a grémium, melyből egy zárt előterjesztés volt. A városvezetők többek között megalkották a „Makó számít rád!” tanulmányi ösztöndíjrendszerről szóló önkormányzati rendeletet, valamint döntöttek arról is, hogy nyolc környező kistelepüléssel konzorciumban közel 500 millió forint összegben a Magyar Kormány felé pályázatot nyújtanak be.
- Március 15-i ünnepség Makón - Szeptembertől indul az új tanulmányi ösztöndíjprogram - Történeti vetélkedő: a ’48-as hősök nyomában - Így emlékezett a Fidesz helyi szervezete a forradalom hőseire - Bánk Bánnal emlékeztek a Juhász Gyulában - Március 15-i ünnepségek a kistérségben
„Ahhoz, hogy a történelem fényes lapjaira kerüljünk, ahhoz bőségesen van tenni valónk, például az összefogás terén”- ezt már Csanádpalotán mondta Lázár János március 15-én. Az országgyűlési képviselő az ünnep alkalmából végiglátogatta a környék településeit és együtt emlékezett az ott élőkkel az 1848-49-es Szabadságharc hőseire.
A ’48-as hősök nyomában szerveztek kedden délelőtt történeti vetélkedőt középiskolások részére a József Attila Városi Múzeumban. Az intézmény célja az volt, hogy a mai fiatalság megismerje és megértse, mi történt 169 évvel ezelőtt.
Zenés műsorral, koszorúzással valamint mécsesgyújtással emlékezett meg a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseire március 14-én. Az ünnepségen Czirbus Gábor, a párt helyi szervezetének elnöke, valamint Lázár János, országgyűlési képviselő mondtak beszédet.
Fáradhatatlanul, összefogással és gyűlölet nélkül kell dolgoznunk azért, amiben hiszünk- többek között ezt az üzenetet hagyták hátra az 1848-49-es Szabadságharc hősei – emlékezett meg ünnepi beszédében Farkas Éva Erzsébet polgármester a forradalom 169. évfordulóján. Március 15-én délelőtt Makón a Kossuth-szobornál ünnepi műsorral várták azokat, akik le szerették volna róni tiszteletüket a honvédek előtt.
Rendhagyó produkcióval készültek a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai és pedagógusai március 15-re. Az előadás során a Bánk Bán 169 évvel ezelőtti, Nemzeti Színházas bemutatóját elevenítették fel a közönség bevonásával.
- Kitüntetésben részesült Tóth István - Országos elismerés a Makói tévének - Döntöttek az óvodai beiratkozás rendjéről - Mester és tanítvány egy színpadon
„Férfibajok: célkeresztben a prosztatarák”címmel pályázatot írt ki a Magyar Rákellenes Liga és a Média Light akiknek szándéka az volt ,hogy minél több média felhívja a prosztatarák szűrésére a figyelmet. A pályaműveket írott rádiós és televíziós kategóriákban várták. Ez utóbbi nyertese lett a Makói Városi Televízió stábjának filmje ,melynek mottója az volt „ Egy csepp vér életet menthet „
Szilágyi Éva, Radicsné Hős Dorina, Szalma Tamás, Cseh Antal – csupán néhány név azokból a Makóról elszármazott művészek közül, akik szombaton az Angyalsóhaj Gálán elkápráztatták a teltházas közönséget. Hozzájuk csatlakozott több helyi fiatal tehetség is, akikkel közösen a tánc, az ének és a zene különböző világába kalauzolták el a hallgatóságot.
Rangos kitüntetésben részesült a Váll-Ker Kft. ügyvezető igazgatója. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől hétfőn az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztet vehette át. Ezzel ismerték el Tóth István Makó gazdasági és vállalkozási életében végzett évtizedes, sikeres munkáját.
Rendkívüli ülést tartott tegnap délután Makó város képviselő-testülete. Összesen három napirendi pontot tárgyalt a grémium, így például az óvodai körzethatárok felülvizsgálatáról, valamint az idei beiratkozási rendről is döntöttek.
Szemléletformálási előadásokat tartottak csütörtökön a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. Délelőtt a diákok, délután pedig szüleik nyerhettek betekintést az intézmény felújítása során alkalmazott munkamódszerekbe, energiamegtakarítási eljárásokba, valamint a várható eredményekbe.
- Jótékonysági gálaest a makói fiatal tehetségekért - „Jöttünk, láttunk…” - Polgármesteri látogatás a Makói Nők Klubjában - Elvis, oltár, Miami - A szőlőtermesztés múltja Makón - Rövid hírek
Több mint száz fellépő, köztük Makóról elszármazott neves művészek és fiatal helyi tehetségek mutatkoztak be szombaton egy gálaest keretében a Hagymaház színpadán. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági rendezvény bevételét elsősorban a nyáron induló összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják majd.
Az Angyalsóhaj Alapítvány szombaton tartotta gálaműsorát, mely égisze alatt elsőként képzőművészeti kiállítás nyílt a Hagymaház aulájában. A tárlaton a makói származású Munkácsy-díjas művész, Imre Mariann munkái mellett fiatal helyi alkotók is bemutatkoztak.
A Makói Nők Klubjának márciusi találkozójára ellátogatott Farkas Éva Erzsébet polgármester. Ahogy a többi egyesületnél, úgy itt is személyesen ismertette a városi beruházásokat, köztük a fürdőfejlesztést, az új könyvtár építését és az Erdei Ferenc téri sportpálya felújítását, valamint a tagokat érintő kérdésekről is szó esett.
Makóra is ellátogatott a Bánfalvy Stúdió legújabb előadása, az Elvis, oltár, Miami, avagy fél millió dollár gazdát keres című komédiája. A Hagymaház színpadán olyan neves színészek léptek fel, mint Bánfalvy Ágnes, Vastag Tamás valamint Hujber Ferenc.
A makói szőlő- és bortermelés múltjáról tartott előadást a közel múltban Dr. Mód László egyetemi adjunktus a József Attila Városi Könyvtárban. A Bruder János Kertbarát Kör szervezésében létrejött rendezvényen megtudhatták az érdeklődők, hogy annak idején miért az árterekben termesztették ezt a gyümölcsöt, és milyen bor fajták készültek belőle.
- A Hollósy Kornéliára költözik a gyermekorvosi ügyelet - Makóra látogatott „Atom Anti” - Régészek titkos élete - Zöld utat kapott Paks II. - Rendőrségi hírek - Nőnapi köszöntőt tartott a makói MSZP
A Makói Kórház zárlata miatt a Hollósy Kornélia utcában lévő szakrendelőkben meghosszabbítják gyermekorvosi ügyeletet, így hétköznap délután négy órától este nyolc óráig, valamint hétvégén reggel nyolc órától szintén este nyolc óráig itt fogadják a sürgősségi ellátásra szoruló gyerekeket.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Paks II. finanszírozását, így az utolsó akadály is elhárult a beruházás elől – derült ki Lázár János tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint ez az elmúlt 30 év legnagyobb gazdaságdiplomáciai sikere, amellyel a kormány hatvan évre rendezte Magyarország áramigényét és az alacsony árakat.
Hétfő este versekkel, dalokkal és virágokkal köszöntötte az MSZP makói szervezete a város hölgyeit. Dr. Buzás Péter üdvözölte a megjelenteket, majd Márió harmonikázott.
Interaktív történelemórával egybekötött régészeti foglalkozást tartottak a Salisbury Archaeology munkatársai a Bagolyvárban. A Régészek titkos élete című rajzpályázaton nyert alkalmon, az archeológusok életéről tanulhattak, és különböző leleteket vizsgálhattak meg saját kezűleg a gyerekek.
- Angyalsóhaj Gála a Hagymaházban - 10 éve a veterán járművek bűvöletében - Verssel, énekkel, virággal köszöntötték a hölgyeket - Musicalek nőnapra
Nőnapi mulatsággal egybekötött Tavaszköszöntővel várták a hölgyeket tegnap a Hagymaházban. Az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület mellett Homonnay Zsolt színművész kedveskedett a részvevőknek. A város nevében Hadik György települési képviselő mondott ünnepi beszédet.
Éves közgyűlését tartotta nemrégiben a Maros-parti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület. A találkozón részt vett Farkas Éva Erzsébet polgármester is, aki többek között beszélt a Ford T-modell születésének 110. évfordulójáról, valamint a Galamb József emlékévről is.
Jótékonysági gálaestet tart az Angyalsóhaj Alapítvány március 11-én 18 órakor a Hagymaházban. A szombati rendezvényen száznál több Makóról elszármazott művész és városi tehetség lép fel.
Verssel, énekkel és virággal köszöntötték tegnap délután a makói önkormányzatnál és annak tulajdonában álló cégek női dolgozóit. A rendezvényt a Korona Szálló dísztermében tartották meg, ahol a műsort követően egy állófogadásra is sor került.
- Nem halálos a kanyaró - 110 millió forintot kap Királyhegyes útfelújításra - Romantikus nőnap - Biztonságos a Hagymatikum fürdő - Rendőrségi hírek - Vereséggel kezdte a szezont az M-Foci Kft.
A kanyarójárvány kapcsán az utóbbi napokban felmerült az a kérdés, hogy biztonságos-e a Hagymatikum mindennapos üzemeltetése. A témával kapcsolatban a Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály állást foglalt, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági elnöke pedig közleményt adott ki.
A Korona Szálló díszterme húsz év romantikájával és megannyi érdeklődővel telt meg tegnap délután, ugyanis Balázs Pali adott koncertet elsősorban a hölgyeknek nőnap alkalmából. Az énekes, műsorvezető nem először járt már Makón, azonban minden alkalommal szívesen érkezik újabb fellépésre.
Ma reggelre derült ki, hogy újabb egészségügyi dolgozó kapta el a kanyarót, ezúttal a Szegedi Klinika alkalmazottja. Így már 13 esetről tudnak a hatóságok. Kallai Árpád, a Makói Kórház főigazgatója tegnap még 12 megbetegedésről beszélt, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ez a szám emelkedni fog. Diagnózisunkban kitért arra, hogy nem egy halálos vírusról van szó és azt is elmondta, hogy a kórházban szigorú, sokak számára talán túlzónak tűnő intézkedéseket hoztak a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.
Az utak és a járdák állapotáról, valamint a katolikus templom felújításáról esett főként szó Lázár János tegnap délutáni, királyhegyesi fórumán. Az országgyűlési képviselő és a település polgármestere a művelődési házban válaszoltak a felmerülő kérdésekre, problémákra.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Dr. Németh Róbert rendőr főhadnagy, kiemelt fővizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Tizenhetedik évét kezdi a Marosvidék - Ezerrel kevesebb bűncselekmény Makón - Nagycsaládos farsang a plébánián - Fókuszban a Galamb iskola
Drasztikusan csökkent Makón és a térségben a regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt években – derült ki egy friss statisztikából. Palicz András rendőrezredes, a Makói Rendőrkapitányság vezetője szerint ez az összehangolt munkának és a több száz térfigyelő kamera beüzemelésének is köszönhető.
Jelmezversennyel egybekötött farsangi mulatságot tartottak a nagycsaládosok a Szent László Király Plébánián szombaton. A rendezvényen megjelent gyerekeket és szülőket játékos feladatok is várták.
A Marosvidék Baráti Társaság vasárnap tartotta hagyományos évadnyitó taggyűlését, ahol a tavalyi év munkái mellet beszámoltak a 2017-es tervekről, valamint szó esett a 110 éves bogárzói templomról is.
- Kanyaró miatt lezárták a Makói Kórházat - Újabb migrációs hullám várható - Makó az ország legnagyobb seregszemléjén-Utazás Kiállítás - Remekül szerepeltek a makói aerobikosok - Rövid hírek
2016 eleje óta terjed a kanyaró Romániában, a 3109 regisztrált beteg közül 16-an bele is haltak a betegségbe, adta hírül február végén a helyi hírtelevízió. Hétvégén a Makói Kórház vezetése rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 10 alkalmazott betegedett meg az elmúlt hét során, közülük 5-nél azonosították a kanyaró vírust. A szükséges intézkedéseket megtették. A jelenlegi helyzetről a tisztiorvosi szolgálat tájékoztatta szerkesztőségünket.
Magyarország első számú turisztikai vására, az Utazás Kiállítás 40. születésnapját ünnepelte Ezúttal is díszvendégeket bemutató látványos műsorokkal, gasztronómiai kalandokkal és kulturális csemegékkel csábították a látogatókat. Makó Város önkormányzata a Hagymatikum Fürdővel és a Glórius Hotellel érkezett a seregszemlére.
A legfrissebb becslések szerint mintegy 800 ezer menekült szorult be a balkáni térségbe, ők nem tudnak visszatérni Törökországba. Ezért a kormány ismét nagyobb migrációs hullámra számít, így újabb fél évig meghosszabbították a válsághelyzetet- jelentette be Lázár János miniszter legutóbbi, budapesti sajtótájékoztatóján. Kiderült: a szerb határszakaszon jól vizsgázott az okos kerítés, így azt tovább építik, a román határszakaszon erre egyelőre nincs szükség.
- Agrárfórumot tartottak a makói gazdák - Aerobik Diákolimpia döntő Makón - Nagybecskerekig utaznak a „Barátság ablakok” - Kamarai beszámolóülés Makón
Vanjek Tivadar szerb festőművész életével és munkásságával ismerkedhettek meg a magyarcsanádi iskolások ma délelőtt a makói József Attila Múzeumban. Az előadást a Nagybecskereki Múzeum munkatársai tartották számukra, méghozzá szerb nyelven.
Agrárfórumra invitálták csütörtökön a helyi termelőket a makói Gazdaköri Székházba. A rendezvényen a Vidékfejlesztési Program és a földügyi aktualitások mellett vízjogi engedélyezési eljárásokról és az uniós támogatásokról, pályázatokról is szó esett.
A tavalyi év értékelése mellett az idei lehetőségek is szóba kerültek a tegnap délután tartott gazdasági fórumon. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége mellett Makó polgármestere szólalt fel, aki ismertette a város gazdaságpolitikáját és a folyamatban lévő, illetve hamarosan induló beruházásokat.
- 25 000 Hagymatikum belépőjegy ajándékba - A Belügyminisztérium legjobb judósai versenyeztek Makón - Korszerűsödik a Galamb iskola - Napsugár az óvodában - Hétvégén kezdődik a tavaszi futball szezon
25 000 belépőjegyet nyújtott át ma a Hagymatikum Gyógyfürdő vezetése a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének. Az ajándékot a véradók között osztják szét.
Farsangi témájú rajzpályázatot hirdetett, eredetileg egyéni és csoportos kategóriában a Makói Óvoda alapítványa. 57 alkotás érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt. A kis művészek mindegyike munkájáért jutalomban részesült kedden az Erdélyi Püspök utcai kiállításon.
Homlokzati felújítás és energetikai korszerűsítés zajlik a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. A 350 milliós beruházás a tervek szerint az intézmény költségeinek jelentős csökkenését eredményezi majd.
Farsangi mulatsággal egybekötött tavaszváró gálaműsorral várta hétvégén közönségét a Maros Táncegyüttes a Hagymaházban. Az idén egy különlegességgel is készültek, hiszen a nézőtéren egy szakmai grémium is jelen volt.
- Ezer munkahellyel több, ezer bűncselekménnyel kevesebb - Országos Judo Bajnokságot rendez Makó - Télbúcsúztató Maros módra - Fórum az új könyvtárról - Bekukkantó a Bárka oviban
Leendő kiscsoportosoknak és szüleiknek tartott „Bekukkantó” nyílt napot a Bárka Óvoda szombaton és hétfőn. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek az intézmény mindennapjaiba és feltehették kérdéseiket a pedagógusoknak.
Az elmúlt években közel egy ezerrel csökkent az álláskeresők száma Makón, és ezzel párhuzamosan, szintén drasztikusan – több mint egy ezerrel kevesebb bűncselekmény történt a Maros-parti városban – derült ki Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő tegnapi, az Almási utcai iskolában tartott, közös lakossági fórumán. Ezen kívül szó esett még a közel jövőben megvalósuló fejlesztésekről, és a béremelésekről is.
A Makói Városi Televíziót támogatja
- Átadták a Best of Makó díjakat - Nyíltan és őszintén a kommunizmus ámokfutásáról - Jelmezverseny a Koronában - Ovi/ba/rangoló - Rendőrségi hírek
Idén is kiosztották a Best of Makó elismeréseket azoknak a helyi vállalkozásoknak, akik a turizmus területén kiemelkedő tevékenységet folytatnak. Ebben az évben azonban számtalan különdíj is gazdára talált, ugyanis több médiummal bővült a támogatók köre.
Magyarország 20. századi sorstragédiáiról tartott előadást Rákay Philip múlt hét pénteken a Hagymaház pódiumtermében. A Szabadság tér ’89 és ’56 műsorvezetője a Rákosi-korszak és a rendszerváltás közötti időszak kommunista ámokfutásáról, valamint annak utóéletéről beszélt a Makói Polgári Szalon vendégeinek
Ismerkedésre, beszélgetésre és játékra invitálták a szülőket és gyermekeiket a Hold utcai oviba a múlt hét végén. Bemutatták az óvodai nevelés céljait és feladatait, valamint az intézmény sajátosságait és épületét.
Makóról, Kiszomborról, de még Siófokról is érkeztek résztvevők a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett szombati farsangi mulatságra. Jelmezversenyt is tartottak, amire 13 nevezés érkezett, a zsűri elnöke Sánta Sándor képviselő úr volt.
A Makói Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt napokban történt kék hírekről Verebes István vizsgáló tájékoztatta szerkesztőségünket.
- Vállalkozók Estje a Glorius Vigadóban - Magyarok a Gulágon - Vegyes eredmények a kézilabda mérkőzéseken - Pöttöm palota – játékos foglalkozás az oviban - Rövid hírek
A második világháború során körülbelül 700 ezer magyar állampolgár került szovjet fogságba. Sorsukról negyven évig nem volt szabad beszélni, sőt erről az időszakról a történelemkönyvek még a mai napig is többnyire hallgatnak. A Hagymaházban pénteken nyílt „Magyarok a Gulágon” című kiállítás nekik is állít emléket.
Csütörtök délután Pöttöm Palota címmel játékos rendezvényen ismerkedhettek az óvodába induló gyerekek és szüleik a kiscsoportos élettel a Kassai utcában. Megtapasztalhatták milyen együtt játszani, közösségben lenni, az anyukák és apukák pedig feltehették kérdéseiket a pedagógusoknak.
Az elmúlt négy évben megnégyszereződött a Makón töltött vendégéjszakák száma – derült ki a szombat este tartott Makói Vállalkozói Esten, melynek az idei évben is a Glorius Vigadó adott otthont. A jó hírt Farkas Éva Erzsébet polgármester jelentette be, aki mindehhez hozzátette: a siker az összefogás erejében rejlik, melynek meghatározó közösségét alkotják a vállalkozók.
- Folytatódik az egészségügy fejlesztése - Polgármesteri látogatás az értelmi fogyatékossággal élők makói klubjában - 800 millió forint a makói közösségfejlesztésre - Ismét átadják a Best of Makó díjakat
A kórház korszerűsítése, új egészségszűrő eszközök vásárlása, iparűzési adómentesség a háziorvosoknak és a védőnőknek- ez csak néhány azok közül az intézkedések közül, melyet Makó város önkormányzata az egészségügy fejlesztése érdekében tett az elmúlt két évben. A beruházásokról Farkas Éva Erzsébet számolt be legutóbbi, a Kálvin rendelő kapcsán tartott lakossági fórumán.
Az értelmi fogyatékossággal élők makói klubjába látogatott el tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester. A tagokkal folytatott kötetlen beszélgetés során megismerte számos problémájukat, melyek közül többre is megoldást ígért. A városvezető bejelentette: az önkormányzat átvállalja a csoport egyesületté alakulásának költségeit.
Február 28-án kerül benyújtásra az a pályázat, amelyen Makó mintegy 800 millió forintot nyerhet intézmények infrastrukturális fejlesztésére, valamint a helyi közösségi és kulturális élet támogatására. A projekt kiemelt része lenne a Korona Szálló emeletének felújítása, ahol több civil szervezet foglalkozása is helyet kaphatna.
Szombaton a Glorius Vigadóban rendezik meg a vállalkozók estjét, ahol ünnepélyes keretek között átadják a 2017-es Best of Makó díjakat. A bírálóbizottság a meghirdetett három kategória legjobbjait és különdíjasokat is jutalmaz majd.
Bátori Éva, operaénekes szervez egy jótékonysági gálát ,melyen Makóról elszármazott és ma is itt élő művészek lépnek fel. Megmutatjuk,hogy mi került abba az időkapszulába,melyet az új könyvtár alapkőletételekor helyeztek el. Végül jártunk a második Polgári bálon -ennek legemlékezetesebb pillanatait is felelevenítjük. Makó, 2017.02.23.
- Örömmel fogadta a fiatalok ötleteit a polgármester - Az Angyalsóhaj ezúttal a Velnök utcába látogatott - Márciustól ingyenesen lehet házasodni - A Rákosi-korszaktól a rendszerváltásig a Polgári Szalonban - Tudatos fogyasztók iskolája a KERI - Vadsíppal a baleset ellen
Sikeresen pályázott a makói KERI a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” cím elnyerésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elismerését tegnap délelőtt Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár ünnepélyes keretek között adta át az intézmény diákjainak.
Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ennek előestéjén a Makói Polgári Szalon vendége Rákay Philip televíziós műsorvezető lesz a Hagymaház pódiumtermében, ahol a Rákosi-korszak és a rendszerváltás közötti időszakról tart előadást az érdeklődőknek.
Makó Város Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a város fiataljait, ennek keretében „Makó számít Rád!” ösztöndíjprogram bevezetését tervezi. A rendelettervezetet először oktatási, közigazgatási és egészségügyi szakemberekkel véleményeztették, majd egy beszélgetés keretében kikérték a fiatalok véleményét.
Március 1-től ingyenes lesz a házasságkötés Makón, erről a tegnapi, rendkívüli testületi ülésen döntött a grémium. A jövőben sem a hivatalban, sem a külső helyszínen tartott esküvőért nem kell fizetni, a döntés akár 25 ezer forintot is a párok zsebében hagyhat.
A vadbalesetek elkerülése érdekében vadriasztókat osztottak kedden a Makót Tótkomlóssal összekötő úton. A Makói Rendőrkapitányság fokozott figyelemre és óvatosságra inti a gépjárművezetőket.
- Halaszthatatlan ügyekről döntött a testület - Lázár az ivóvíz javítóprogramról: „A tavalyi év legkellemetlenebb ügye” - Enyhült az influenzajárvány - Makói arany Zentán - Rövid hírek
Rendkívüli ülést tartott ma délután Makó város képviselő-testülete. Összesen kilenc napirendi pontot tárgyalt a grémium, így például döntöttek a családi események megrendezésének térítési díjáról, valamint az országzászló felállításáról is.
Egyelőre kizárólag a makói kórházban került visszavonásra a látogatási tilalom, amelyet az influenza miatt rendeltek el. Bár az idei járvány intenzívebb volt a tavalyinál, megyei és országos viszonylatban is alacsony a megbetegedések száma városunkban.
Bruttó 710 millió forint- ekkora összeget kellett a kormánynak biztosítania az adófizetők pénzéből még ahhoz a 3,7 milliárd forinthoz, melyet az Európai Unió adott ivóvízminőség javításra Makónak és a térségnek. Az uniós pénz elfogyott, a víz azonban sokkal rosszabb minőségű lett, mint volt, felelős pedig nincs – sorolta Lázár János az ügy kapcsán legutóbbi, a Szikszai iskolában tartott lakossági fórumán.
- Fórumot tartottak a Kálvin utcai rendelő sorsáról - Rendőrségi hírek - „Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek” - Fontos az egészséges munkavállaló
Az idei évtől közel négy millió adózó szja-bevallás tervezetét elkészíti a NAV, és március 15-ig lehet kérni, hogy ellenőrzés céljából postázzák ki. Ez a lehetőség azonban nem mindenki számára érhető el, így például az egyéni vállalkozók, az őstermelők, vagy az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek nem igényelhetik
A Makói Rendőrkapitányság dolgozói évente több alkalommal is adnak vért, így volt ez a múlt héten is. Emellett a mostani alkalommal az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából olyan egészségügyi szűrésen is részt vehettek a munkatársak amelyre eddig még szervezett formában nem volt lehetőség.
Farsangi vigasságot rendeztek szombaton a város időseinek. A hagyományokhoz híven most sem maradhatott el az ajándékba kapott itóka és a fánk.
Szeptemberben már a Tinódi utcában kezdődhetnek meg a háziorvosi rendelések, ha minden a tervek szerint halad- jelentette ki Farkas Éva Erzsébet polgármester a Kálvin utcai intézet költözése kapcsán, a Városházán tartott lakossági fórumon. Az is kiderült: a város a legjobb állapotban lévő épületét bocsátotta rendelkezésre erre a célra, mégis vannak, akik kifogásolják a döntést.
- József Attila nevét kapja az új könyvtár is - A makói kórház javára gyűjtöttek - Családjával ünnepelt Margit néni - Gólzáporos nyitány - Szorobánon számoltak a SZIGNUM-ban - Sport
Második alkalommal rendezett Polgári Bált a Jobb Makóért Egyesület és a Fidesz Makói Alapszervezete. Az est a szórakozás mellett idén is a jótékonyság jegyében telt, most a kórház újszülöttjeinek korszerűbb ellátására gyűjtöttek.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Halász Jánosnét az önkormányzat nevében Weszelyné Véghseő Henriett képviselő és dr. Szabó Sándor, a jegyzői iroda vezetője. Margit néni jó egészségben ünnepelt gyermekei és unokái társaságában.
Pénteken délután letették az új, Makovecz Imre tervezése alapján épülő könyvtár alapkövét. Az ünnepségen kiderült: a leendő intézmény is József Attila nevét viseli majd.
A Szent István Egyházi Általános Iskola negyedik osztályosai ismerkedtek meg pénteken az abakuszfélék családjába tartozó, távol-keleti eredetű golyós számolóeszközzel. A diákok interaktív foglalkozás keretében elsajátították a szorobánon való számolás alapjait.
- Letették a könyvtár alapkövét - 650 millióból kézilabdacsarnok épül - A biztonságos internetezésről, gyerekeknek - Hagyj egy nyomot a jövőnek! - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Az új könyvtár alapkőletételét megelőzően egy pályázatot hirdettek „Hagyj egy nyomot a jövőnek!” címmel, melyre 340 pályamű érkezett. Ezekből ma délelőtt nyílt kiállítás a József Attila Városi Könyvtárban. A legjobb alkotásokat a délutáni ünnepségen az alapkőbe helyezett időkapszulába tették.
Ma délután letették a József Attila könyvtár helyén hamarosan felépülő új, Makovecz Imre által tervezett intézmény alapkövét. Az új, háromszintes épület külön felnőtt- és gyermekkönyvtári szekcióval, előadóteremmel, kutató szobával, klubhelyiséggel, számítógépes oktatóteremmel és korszerű technikai hátérrel nemcsak a térségben élők információhoz jutását segíti majd, de közösségi térként otthont ad a városban szervezett kulturális eseményeknek is. A kormány kiemelten fontosnak tartja Makovecz Imre életművének gondozását, ezért mintegy 2,66 milliárd forinttal támogatja a beruházást. Az ünnepségen Farkas Éva Erzsébet polgármester, a képviselőtestület tagjai és Lázár János országgyűlési képviselő közösen írták alá azt a dokumentumot, amely egy időkapszulába helyezve került az alapkő mellé, majd ezt követően a miniszter köszöntötte a megjelenteket.
A makói gyermekek tudatos és biztonságos internetezését segíti a Vodafone a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal együttműködve. Közös programjuk keretében kedden az Almási iskola tanulói interaktív foglalkozáson ismerkedtek a digitális térben rájuk leselkedő veszélyekkel és azok elkerülésével.
Mintegy 650 millió forint állami támogatásból kézilabda csarnok épülhet az újvárosi Szikszai György Református Általános Iskola közelébe- derült ki Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő tegnap esti lakossági fórumán. Ezen kívül szó esett még a közmunkaprogramról, a város legfrissebb bűnügyi adatairól, valamint a kül- és belterületi utak állapotáról is.
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2017.
- Új ösztöndíjprogram indulhat - Negyvenketten kaptak magyar állampolgárságot - Második Polgári Bál - Amatőr színjátszó csoport alakult - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Makó Város Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a város fiataljait, ennek keretében „Makó számít Rád” ösztöndíjprogram bevezetését tervezi. A rendelettervezetet oktatási, közigazgatási és egészségügyi szakemberekkel véleményeztették, melynek részleteit egy fórumon egyeztették.
Negyvenketten tettek állampolgársági esküt ma délután a makói Városházán. A honosítási eljárást 2014 óta a Maros-parti városban is lehet kérvényezni, azóta csaknem ötszázan éltek ezzel a lehetőséggel.
Az idei évben a makói kórház gyermekosztályának adományozzák az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Polgári Bál bevételét. Az eseményre holnap este hét órától kerül sor, melynek az Erdei János Városi Sportcsarnok ad otthont.
Amatőr színjátszó társulatot alapítottak Makói Teátrum néven a városban. A 16 taggal működő csoport júniusban tervezi első darabját bemutatni, melynek címét egyelőre még homály fedi.
- Angyali sóhajok gálája - Újabb négy ingyen telekre írtak ki pályázatot - Jégből készült kacsa - Rendőrségi hírek - Fogadóórát tartott a polgármester
Fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város vezetőjét főként szociális, és lakhatási problémákkal keresték fel a lakosok, ezenkívül szóba került a nyugdíjasoknak járó szemétszállítási díjkedvezmény is.
Rendőrségi hírek
Világbajnok jégszobrásszal közösen készített jégkacsát nemrégiben a Balatonon a bartókos művésztanár és a kiszombori fafaragó. A számukra is új alapanyag okozott meglepetéseket az alkotás készítése folyamán, de a végeredménnyel mindenki elégedett volt.
Makóról elszármazott, a városhoz kötődő és helyben élő művészek egyaránt fellépnek azon a nagyszabású gálaesten, melyet az Angyalsóhaj Alapítvány szervez. A rendezvényre március 11-én este kerül sor a Hagymaházban, melynek a teljes bevételét továbbra is jótékony célokra költik. A részletekről egy sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezet tagjai.
Újabb, ezúttal négy közművesített telekre írt ki pályázatot a Makói Önkormányzat, amelyek a Szerecsen utcában találhatóak. A korábbi évben meghirdetett lehetőségre nagy volt az érdeklődés, ezért döntöttek úgy, hogy idén folytatják a programot.
- Több oktatási intézmény is megújul idén - A Galambosok is megkapták szalagjukat - Számolj te is szorobánon! - Országzászló a Csanád vezér téren - Az égig érő fa meséje gyermekszemmel
Múlt héten pénteken nyitották meg „Az origami csodálatos világa” című vándorkiállítást a József Attila Múzeumban. Ehhez a 25 éves jubileum jegyében az Első Szorobán Alapítvány is csatlakozott. A tárlat megtekintése mellett a diákok interaktív foglalkozás keretében elsajátíthatták a számolóeszköz alapjait is.
Szombaton a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola szalagavató ünnepségével zárult az idei báli szezon. Ünnepélyes keretek között hetvenkettő végzős diák kapta meg szalagját.
Országzászló a Csanád vezér téren
Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten elfogadta a képviselő-testület a város idei költségvetését, ami azt jelenti, hogy szabad utat kaptak a helyi finanszírozású beruházások is. Ennek értelmében több oktatási intézmény is megújulhat, 5-5 millió forintos támogatást például a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és a József Attila Gimnázium.
Beiskolázási foglalkozást szerveztek tegnap délután a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményében. A tanítók nagycsoportos óvodásoknak hirdettek rajzversenyt, mely során egy meseillusztrációt kellett elkészíteniük.
- 71 gombot tűztek fel - Házasság hete a Szigeti családdal - Legyen nemzeti kérdés a romák ügye! - Nincs még belvízhelyzet - Téli Kupát nyert az Onion City
Meghitt beszélgetést tartottak tegnap délután a Házasság hete alkalmából a Korona dísztermében, ahol az apátfalvi, öt gyermekes Szigetiék meséltek kapcsolatukról. A beszélgetés során fény derült a jó házasság titkára is.
A kisebbség felzárkóztatása és az összefogás jelentősége volt a témája annak a konferenciának, melyet első alkalommal szervezett meg a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Korona Konferencia Központban. A rendezvényen a megye több szervezetének vezetője is részt vett, hogy tapasztalatcsere révén még hatékonyabb munkát tudjanak végezni a jövőben.
Még mindig nem sikerült kideríteni, hogy több mint fél évszázada miért váltottak a szalagról a gombra a József Attila Gimnázium tanárai. A hagyomány azonban folytatódik, pénteken este három osztály diákjai kapták meg a zöld gombot.
Makón és környékén még nem fenyegeti magasabb belvíz a környező földeket, ám az Alsó- Tisza - vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai már megtették a szükséges óvintézkedéseket. A Maros azonban megáradt a hétvégén, és a folyón megjelent jégtömbök miatt lassabb apadás várható.
- Bővül a támogatási rendszer Makón - Az origami csodálatos világa - Úthibák nehezítik a közlekedést - Biztonsági kockázat-4 törvénymódosítása szükséges - Rövid hírek
Az idei évben első sorban a fiatalok támogatási keretét szeretné bővíteni a városvezetés- derült ki a szerdán tartott testületi ülésen. Ennek értelmében egy új ösztöndíj rendszer bevezetését tervezik a már meglévő mellett, valamint folytatódik az ingyen telkek pályáztatása is.
A Magyar Origami Kör 2013-ban ünnepelte megalakulásának huszonötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból született meg az a vándorkiállítás, mely a mai naptól a makói József Attila Múzeumba látogatóknak enged bepillantást a papírhajtogatás sokszínűségébe.
A szennyvízcsatorna-hálózat garanciális hibáinak javítása során keletkezett útátvágások tavaly késő ősz óta nehezítik a közlekedést városszerte. A kivitelező többszöri felszólítás ellenére sem korrigálta a mulasztásokat, mivel az időjárási viszonyok hátráltatták a munkálatok teljesítését.
- 6,5 milliárd forintos fejlesztés a Hagymatikumban - Elfogadták a város idei költségvetését - Üzenet a múltból - vissza a jövőbe - Pofonokat osztottak a Bajzában - Folytatódik a báli szezon Face: https://www.facebook.com/makoivtv/
Még decemberben megszületett az a döntés, mely szerint Makó 5 milliárd forintos állami támogatást kap elképzelései megvalósításához. Arról, hogy ezt az összeget mire fordítják Farkas Éva Erzsébet tájékoztatta a lakosságot Lázár János országgyűlési képviselővel közösen tartott fórumán. A miniszter itt jelentette be, hogy ezen az összegen felül a Hagymatikum bővítésénél a korábbi 4,5 milliárd forint helyett 6,5 milliárd forinttal kalkulálhat a város.
Elfogadta a képviselő-testület Makó 2017. évi költségvetését, így a település 3,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén. Az ülésen kiderült, a számos kormányzat által támogatott beruházáson kívül saját finanszírozású projekteket is terveznek, ilyen például több intézmény felújítása, vagy az út- és járdarekonstrukció.
A hétvégén folytatódik a báli szezon. A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola és a Makói József Attila Gimnázium tanulói végső próbáikat tartják, a gomb- és szalagtűzést gyakorolják. A sláger a bécsi keringő, azonban minden osztály saját zenével és koreográfiával varázsolja egyedivé produkcióját.
Véget ért a régi könyvtár bontása, a kivitelező a munkaterületet simára egyengetve adta át kedden. Érdekes fejlemény, hogy egy időkapszulát is találtak, amelyet még a könyvtár építése során, 1969-ben helyeztek el az alapkőben.
- Rendőrségi hírek - 70-en kaptak szalagot a KERI-ben - Disputások a televízióban - Fókusz előzetes - Imáta néni receptje a hosszú életre - Rövid hírek
Stúdiónkban már több alkalommal jártak makói diákok, akik a televíziózás rejtelmeibe szerettek volna betekintést nyerni. Múlt héten a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény Disputa szakkörének tagjai próbálhatták ki magukat a kamerák előtt.
A két szakgimnáziumi mellett az idén először egy szakközépiskolai osztály is befejezi tanulmányait a makói KERI-ben. A végzős diákok szombaton tartották szalagavató báljukat az Erdei János Városi Sportcsarnokban, melyen stábunk is ott járt.
Dr. Draskóczy Edéné Dr. Eszes Ilma Imáta 1927. február 5-én született Szentesen. Férje csábította át Makóra, ahol már 60 éve élnek közösen. A doktornő most ünnepelte 90. születésnapját, ebből az alkalomból Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kovács Sándor önkormányzati képviselő is köszöntötte.
- Különleges meglepetés a JUGYU bálon - Elkergették a telet Makón - Értékekre nevelés - Buli a suli! - Zajlik az Újvárosi Nyugdíjas Klub felújítása - Rövid hírek
Vár a Bartók! címmel tartott beiskolázási délelőttöt szombaton a Makói Általános Iskola Bartók Székhelyintézményében a jövendőbeli elsősök számára. Az érdeklődők többféle mozgásformát próbálhattak ki a mindennapos testnevelés jegyében valamint a kínai nyelvvel is megismerkedhettek.
Mintegy 2,8 millió forintból újul meg az Újvárosi Nyugdíjas Klub Justh Gyula utcai épülete, melyet várhatóan február végén már birtokba vehetnek a klubtagok. A munkálatokat ma délelőtt Kádár József önkormányzati képviselő és Zsámboki Zsolt, a Polgármesteri Hivatal műszaki csoportvezetője közösen tekintették meg.
Egy igazán különleges meglepetéssel: lánykéréssel készült a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola egyik végzős diákja a hétvégén tartott szalagtűző ünnepségre, bátorságát egy határozott „igennel” díjazta kedvese. Az eseménynek az Erdei János Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol három osztály végzősei léptek a parkettre.
Ostorcsattogtatás, kiszebáb égetés és nem utolsó sorban Mohácsi busók – így űzték el a telet Makón. A busójárás a Pulitzer kollégiumtól indult a József Attila Városi Múzeumig, ahol jelmezversennyel, tánccal és kézműves foglalkozással várták az érdeklődőket.
Az Egyházak éve rendezvénysorozat keretében pénteken tartotta meg előadását Dr. Papp Miklós morálteológus „Értékekre nevelés” címmel a Koronában. A teltházas rendezvényen szó esett házasságról, gyereknevelésről, szerelemről és az emberi életet vezető alapvető erényekről.
- Bemutatták Makó idei marketingtervét - 130 millió forint a Hagymaház felújítására - Farsangi mulatságra invitál a Múzeum - Fókuszban a Kálvin utcai rendelő sorsa - Kiosztották a félévi bizonyítványokat - Rövid hírek
Közel hatvan turisztikai szolgáltatónak és vállalkozónak tartott tájékoztatást tegnap a Korona Szállóban Farkas Éva Erzsébet polgármester a városba érkező közel 5 milliárd forint értékű támogatásokról és a fürdő fejlesztéséről. A találkozón emellett bemutatásra került Makó 2017. évi marketingterve is.
A Hagymaház tetőszerkezetének javítása, valamint hőszigetelése mellett az épület homlokzatának teljes rekonstrukciója is megvalósulhat abból a 130 millió forintból, melyet a kormány bocsátott Makó város rendelkezésére. A patinás intézmény felújításának részleteiről Czirbus Gábor alpolgármester, Zsámboki Erika, az intézmény vezetője, valamint Siket Tibor, a polgármesteri hivatal műszaki vezetője számoltak be ma délelőtt.
Országszerte minden alap- és középfokú oktatási intézményben kiosztották a tanulmányi értesítőket. Köztük a makói Bartók Iskolában is, melynek diákjai az első félévet szép eredményekkel zárták.
Farkas Éva Erzsébet polgármester folyamatosan látogatja a településen tevékenykedő civil szervezeteket. A héten a Makói Baráti Kör, a FÉG és a Belvárosi Nyugdíjas Klub rendezvényein vett részt. A találkozókon a legtöbb résztvevőt a Kálvin utcai orvosi rendelő sorsa érdekelte.
Farsangi felvonulás indul szombaton fél 10-től a Pulitzer kollégiumtól, melyen többek között mohácsi busók fognak gondoskodni a jó hangulatról. Ezt követően zenés, táncos mulatságra invitálja a makóiakat a József Attila Városi Múzeum.
- Az Év embere lett Sipos Maja - Összefogás az egyházak között - Eszenyi Enikő visszaemlékezései Páger Antalról - Hétvégén kezdődik a báli szezon - Rekord alacsony a munkanélküliség az országban
Mintegy 152 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma az elmúlt egy évben- derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolójából. Ez a tendencia a Makói Járásra is igaz, míg 2015 év végén közel 1800-an kerestek munkát a városban és környékén, addig tavaly decemberre ez a szám 1400-ra csökkent.
A hagyományokhoz híven, idén is február első hétvégéjén kezdődik a báli szezon Makón. Pénteken este a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai lépnek a parkettre, szombaton pedig a KERI tanulói mutatják be tánctudásukat. A koreográfián már az utolsó simításokat végzik, a fellépés előtti táncpróbákra stábunk is ellátogatott.
Sipos Maja Flórát választotta Makóról az Év emberének a Délmagyarország szerkesztősége. A gimnazista lány, azzal érdemelte ki a ezt a kitüntető címet, hogy a nyári szünetéből áldozott időt, elhanyagolt honvédsírok rendbetételére.
A 2017-es esztendő a reformáció 500. évfordulója. Ebből az alkalomból Makó város önkormányzata úgy döntött, hogy az ökumenizmus jegyében meghirdeti az „Egyházak évét”.
Több mint 60 játékfilmben és tévéfilmben szerepelt. Filmes alakításaiért számos szakmai és közönségdíjat is magáénak tudhat, önálló estjével pedig országszerte nagy sikereket arat. A Páger Antal-színészdíj kuratóriuma idén egyhangúlag Eszenyi Enikő színművésznőnek ítélte oda a Páger-gyűrűt. Stábunk a díjátadó után a színészóriáshoz fűződő kapcsolatáról, és emlékeiről is kérdezte.
- Csongrád megyében visszavonták a riasztást - Családi emlékek Téni bácsiról - Javában zajlik a könyvtár bontása - Képzőművészeti kiállítás a Hagymaházban - rendőrségi hírek - rövid hírek
Több megyében, köztük Csongrád megyében is, már elsőfokúra mérsékelték vagy visszavonták az ónos eső miatt kiadott riasztásokat. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azonban továbbra is felhívja mindenki figyelmét, hogy fokozott óvatossággal vezessen és csakis szükség esetén üljön a volán mögé.
A Páger családot a kezdetek óta Gyarmathy Antal képviseli abban az öt fős szakmai kuratóriumban, amely minden évben dönt a Páger Antal-színészdíj odaítéléséről. A színészóriás unokája megannyi személyes emléket őriz szeretett nagyapjáról. Ám a díjazottak és a makóiak évről-évre szolgálnak eddig még nem hallott töredékekkel is róla.
Már a tetőszerkezetet és a födémet bontják a József Attila Városi Könyvtár régi épületén, a tervek szerint jövő hét végére nyoma sem marad az egykori intézménynek. Közben a polgármester aláírta azokat a támogatási szerződéseket, amelyeknek köszönhetően hamarosan elkezdődhet az új könyvtár építése is.
Tegnap nyitotta meg hagyományteremtő szándékkal kiállítását a Magán Zeneiskola képzőművészeti tanszaka a Hagymaházban. A tárlat közel száz diák alkotásaiból vonultatott fel több száz darabot.
- 2017 a fiatalok éve Makón - Halaszthatatlan ügyekről döntött a testület - Eszenyi Enikő ajándéka a makói közönségnek - Vizsgakiállítás a Bartókban - rövid hírek
MOL Pick Szeged – RK Vojvodina kézilabda mérkőzés
Több szakember is a makói fiatalok problémáira kereste a megoldást a nem régiben tartott Ifjúsági Konferencián, melynek a Korona Szálló díszterme adott otthont. A rendezvényen kiértékelték azt az online kérdőívet is, melyet a Makói Önkormányzat és a MA-TÉR Ifjúsági Egyesület indított útjára, annak érdekében, hogy kiderüljön: mire vágynak a helyi fiatalok.
Két napirendi pontot tárgyalt mai rendkívüli ülésén Makó város képviselő-testülete. A grémium többek között felülvizsgálta a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal megkötött együttműködési megállapodásokat, valamint módosította a DABIC Nonprofit Kft.-ben lévő törzsbetét számviteli nyilvántartását.
„A Gyönyörben nincs középút” című önálló estjével készült Eszenyi Enikő szombat este a Hagymaházban a másnapi Páger Antal-színészdíj átadójára. A színművésznő felváltva énekelt, olvasott fel, ezzel mosolyt és könnyeket csalva a közönség arcára.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszaka megtartotta szokásos félévi vizsgakiállítását. Az érdeklődők nyolcvan diák kézimunkáját tekinthették meg, melyeket Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója ajánlott a nagyközönségnek.
- Száz millió forint az utak felújítására - Eszenyi Enikővel bővült a Páger-társulat - Filmvetítéssel emlékeztek az áldozatokra - Jöhet a tramtrain Szeged és Makó között is? - Nyolc góllal nyert a MOL-Pick Szeged - Az ötlettől a megvalósulásig: a Páger-díj története
16. alkalommal gyűlt össze Páger Antal makói születésű színészóriás tiszteletére a nagyérdemű tegnap délután a Hagymaházban. Téni bácsi születésének napra pontosan 118. évfordulóján Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő vehette át a Páger-díjat.
2002-ben ítélték oda először Makón a Páger-gyűrűt, a díj azóta országos ismeretségre tett szert. Megalakulásáról és sikerének titkairól egy kerekasztal beszélgetés keretében emlékezett meg a négy ötlet gazda: Karsai Ildikó, Varga Márta, Sípos Jenő, valamint a nemrégiben elhunyt Franyó Róbert édesapja, Franyó János. A rendezvénynek a Korona adott otthont.
Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét vetítették pénteken a Hagymaházban, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. A díjnyertes regényadaptációt közel 300 diák tekintette meg.
A közel jövőben megvalósuló beruházásokról, az utak, és járdák felújításáról, az idősek és a fiatalok támogatási lehetőségeiről, valamint a városi televízióról is szó esett Farkas Éva Erzsébet szépkorúaknál tett látogatásán. A polgármester a következő hetekben találkozik az összes civil szervezettel, legutóbb a Belvárosi Nyugdíjas Klubban fogadta a kérdéseket.
- Energetikai felújítás kezdődik a Galambban - Szülinapi party a Hagymatikumban - Rendőrségi Hírek - A jótékonyság nevében báloztak a Bartókosok - Fertődtől a Loire-ig - Címvédés a IV. Givaudan Téli Kupán - Látogatási tilalom a kórházban
Egy Makói születésű fiú írta annak a dalnak a szövegét ,mely a DAL című televíziós produkció egyik sikerzenéje. és továbbjutója a döntőbe. A szerzőt várom ide a Társalgóba,majd kicsit nosztalgiázunk a Páger díj kitalálóival és visszatekintünk az eltelt több mint 15 évre.
- Polgármesteri látogatás a nyugdíjas klubban - Újévi koncertet rendeznek Apátfalván - Hétvégéig biztosan tartanak a szmog miatti intézkedések - Kicserélik az ágyneműket a kórházban -Lezárult az idei grundbirkózó verseny
Közel 250 millió forintot nyert a Csongrád Megyei Egészségellátó Központ egy konzorciumi pályázaton. Ennek köszönhetően a vásárhelyi tüdőgondozót az Erzsébet kórházba költöztetik, a makói mosodát raktárrá alakítják át, valamint nyárra teljesen új textíliákat kap mindkét egészségügyi intézmény.
Az apátfalvi önkormányzat újévi koncertre invitálja a zenekedvelő közönséget. A szokásoktól eltérően idén most a község Faluházában rendezik meg az eseményt, szombaton 16 órától. A program főszervezője most is Mátó Mátyás az Ifjúsági Fúvószenekar vezetője.
Kisfiú is kérdezte a polgármestert kedden a nyugdíjas klubban tartott találkozón. Szó esett a makói ivóvíz javításának kérdéséről és a várost érintő fejlesztések részleteiről is.
Hétfő óta szmogba borultak a hazai nagyvárosok, és az előrejelzések alapján ez a következő napokban sem fog sokat változni. A szakemberek szerint érdemes mindenkinek mellőzni az autós közlekedést, valamint a saját egészségünk érdekében minél kevesebbet tartózkodjunk a szabadban, és próbáljunk ritkábban szellőztetni.
- Babatápszer a nagycsaládosoknak - Klárika nénit köszöntötte a polgármester - Két művész kapta idén a vásárhelyi Bessenyei Díjat - Disznót vágtak Makón a gazdák - Címvédés a IV. Givaudan Téli Kupán
Több mint két mázsás disznót vágtak szombaton a Csanád és Térsége Gazdakör tagjai. Az egyesület makói székházánál rendszeresen szerveznek programokat, amelyeken szívesen látják a gazdákat.
Kovács Zsuzsa színművész és Borsos Annamária, zongoraművész, művésztanár vehették át idén a Hódmezővásárhelyen alapított Bessenyei-díjat. A gálaesten a rangos elismeréseket Almási István, Vásárhely polgármestere és B. Élthes Eszter, a színészfejedelem özvegye adták át.
Otthonában köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester Nagy Istvánné Harcsár Klárát 90. születésnapja alkalmából, aki cukrászdában, szabóműhelyben és iskolai konyhán is dolgozott aktív éveiben.
Babatápszert adott a makói nagycsaládosoknak a máltai szeretetszolgálat, az ENI-n keresztül. Egy szerencsés csöppség emellett még külön ajándékot is kapott.
- Látogatási tilalom Makón - rendőrségi hírek - Nem szűnik meg a Levéltár - A jótékonyság nevében báloztak a Bartókosok - Energetikai felújítás kezdődik a Galambban - Fertődtől a Loire-ig
350 millió forintból valósulhat meg a „Solar korszak a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában” pályázat. Ennek alkalmából ma délelőtt projektnyitó rendezvényt és sajtótájékoztatót tartottak.
Korábbi híresztelésekkel ellentétben a városban maradhat a Makói Levéltár. Már jövőre új helyen kezdheti meg működését a ritka iratanyaggal büszkélkedhető intézmény. Erről és az ehhez kapcsolódó várható változásokról a levéltár vezetőit kérdeztük.
Negyedik alkalommal rendezte meg szombaton a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye jótékonysági bálját. Az estre közel kétszázan érkeztek, köztük jelenlegi és volt diákok, tanárok, szülők, valamint támogatók is.
Kölcsey Ferencz Himnuszát 1823.január 22.-én fejezte be,1989 óta e napon ünnepeljük a Magyar Kultúra napját. A József Attila Múzeumban ez alkalomból egy makói kötődésű, szegedi festőművész Sonkodi Rita kiállítása nyílt meg,Fertődtől -Loire-ig címmel.
- A MENYÜKÉNÉL járt Farkas Éva Erzsébet polgármester - Farkas Éva Erzsébet beszéde a Magyar Kultúra Napján - Szülinapi party a Hagymatikumban - Aranyt verseltek a SZIGNUM-ban - Rendőrségi hírek
Szinte napra pontosan egybeesett a Makói Hagymatikum hétvégi, ötödik születésnapja a kétmilliomodik látogató érkezésével. Ezt a jubileumot most is telt házzal ünnepelték. A vendégeknek lufihajtogatással, gyerekműsorral, csillámfestéssel, sztárvendégekkel, élő zenével és tortával kedveskedtek. A programban idén fontos helyett kapott a sport népszerűsítése is.
A SZIGNUM ma délelőtti, Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényén is egy perces néma csenddel, közös imádsággal és gyertyagyújtással emlékeztek meg az olasz országi buszbaleset áldozatairól. Ezt követően a Magyar Kultúra Napja valamint Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából idén a költő verseit szavalták el közösen a SZIGNUM diákjai.
Farkas Éva Erzsébet polgármester sorra látogatja a makói civil szervezeteket a következő időszakban. A Nefelejcs Népdalkör után múlt héten a MENYÜKÉnél járt, melynek tagjai több problémát is felvetettek a város vezetőjének.
Mágikus téli délutánra várták az ovisokat a közel múltban az Almási utcai iskolában. A programot már hosszú évek óta, rendszeresen megszervezik, hiszen a célja az, hogy megkönnyítsék az iskolába való beilleszkedést. Ennek érdekében kézműves foglalkozást tartottak nekik, megismerkedhettek a digitális táblával, valamint egy bűvész is szórakoztatta őket.
- Elkezdték az Újvárosi Nyugdíjas Klub felújítását - Lázár János feljelentést tett a Budapest 4-es Metró Projekt kapcsán - Országos vérhiány - Időkapszula a jövőnek - Rövid hírek
Hűtlen kezelés, vesztegetés, adócsalás és sikkasztás – csak néhány azok közül a szabálytalanságok közül, melyet az Európai Csalásellenes Hivatal talált a 4-es Metró Projekt pénzügyi körülményeit vizsgálva. Ennek alapján Lázár János miniszter feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen- derült ki a politikus tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A „Hagyj nyomot a jövőnek!” elnevezésű pályázatra beérkezett rajzokat, novellákat, képeket tavasszal az új Makovecz-könyvtár alapkövével együtt egy időkapszulába helyezik el. A pályamunkákat február 10-ig várják a szervezők, az alkotók jutalomban is részesülnek.
A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében. Naponta országosan 1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz elegendő vérmennyiség rendelkezésre álljon. Ez sajnos nem mindig teljesül, ezért általános vérhiány van, mely Makót is érinti.
Új burkolatot, nyílászárókat, festést és energiatakarékos világítást kap az Újvárosi Nyugdíjas Klub Justh Gyula utcai épülete. A több mint negyven éves intézmény mintegy 2,8 millió forintból újulhat meg, az önkormányzat jóvoltából. A munkálatokat már elkezdték.
- Polgármesteri segítségnyújtás - Több kedvezményt kapnak a családok 2017-ben - Országos döntőben a József Attila Gimnázium matematikusai - A görög katolikusok fogadták a keresztényeket - Rövid hírek
Még januárban ajánlott nyilatkozniuk a magánszemélyeknek munkáltatójuk felé azokról az adókedvezményekről, amelyet igénybe szeretnének venni. Amennyiben ezt időben megteszik, már év közben hozzá juthatnak ezekhez az összegekhez.
Az Angyalsóhaj Alapítvány keretében Farkas Éva Erzsébet polgármester minden hónapban egy rászoruló családnak nyújtja át cafeteria juttatásának egy részét. Most Kerekes Bernadettnek segített, aki egyedül neveli egyéves kislányát.
A Makói József Attila Gimnázium diákjai nyerték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny Hunnia körzeti fordulóját. Az agytornán az ország Dunától keletre eső részétől egészen Erdélyig voltak csapatok, melyből a makóiak elsőként jutottak tovább az országos döntőbe.
Az ökumenikus imanyolcad első napján minden makói keresztény közösség saját templomában kezdte meg híveivel a közös imádságot. Ezen a héten már egymás imatermeibe látogatnak el. A tegnapi napon a görögkatolikusok látták vendégül a különböző felekezeteket.
- Szabad utat kaptak a határon átnyúló pályázatok - Kétmilliomodik vendég a Hagymatikumban - Egy színpadon Págerrel-színészlegendák - 30 éve grundbirkóznak a makóiak - Antal József atyára emlékeztek
2012-ben nyitott meg a Hagymatikum, most hétvégén már az ötödik születésnapját ünnepli. Az évek során a létesítmény látogatószáma folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, míg a mostani évfordulóhoz közeledve elérte a kétmilliót.
A képviselők összesen tíz napirendi pontot tárgyaltak meg a mai rendkívüli testületi ülésen- köztük határon átnyúló, fiatal vállalkozókat segítő és turisztikai pályázatokról, a Hagymatikum fürdő bővítéséhez szükséges területekről, valamint a Levéltár új épületéről is szavaztak.
Idén a Páger Antal színészdíjat Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Vígszínház igazgatója veheti át a Hagymaházban megrendezésre kerülő ünnepségen. Személyéről az 5 tagú kuratórium döntött, köztük Hegedűs D.Géza aki fontosnak tartotta,hogy a művésznő még személyesen is játszhatott Téni bácsival ,ahogyan ő maga is.
Antal József atyára, makói költőre, íróra, a beat mise magyarországi úttörőjére emlékeztek meg halálának 20. évfordulója alkalmából a hétvégén. A lelkipásztor a szervita kápolna egykori templomigazgatójaként is hosszú évekig szolgálta a helyi közösséget.
- Megújúlhat az Istók Margit Ház is - Fellendülhet a Sportélet Makón - Elkezdődött az Ökumenikus Imahét - Tombol az influenzajárvány - Újabb rászoruló családok kaptak ingyenes tüzelőt - Második lett Makó
Országosan tombol az influenzajárvány. A megbetegedések aránya a múlt héten tízszeresére növekedett Csongrád megyében. Hódmezővásárhelyen és Szegeden több egészségügyi intézményben is látogatási tilalmat rendeltek el, Makó és vonzáskörzetében azonban még mindig igen alacsony az aktivitás.
A Páger Mozi és Rendezvényház mellett jövőre megújulhat az Istók Margit Ház is – a jó hírt tegnap a Nefelejcs Népdalkörnél tett látogatásán jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester. A találkozón kiderült: az új intézményekben a civil szervezetek is helyet kaphatnak.
Fellendülhet a Sportélet Makón, amennyiben a megvalósulnak a tervezett fejlesztések . Az erre fordított összeg akár 1 milliárd Ft is lehet az elkövetkezendő 2 év alatt. A tervek között szabadtéri sportkomplexum létrehozása ,tornaterem felújítás ,műfüves pálya és kézilabda munkacsarnok megvalósítása szerepel.
A Páger Mozi és Rendezvényház mellett jövőre megújulhat az Istók Margit Ház is – a jó hírt tegnap a Nefelejcs Népdalkörnél tett látogatásán jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester. A találkozón kiderült: az új intézményekben a civil szervezetek is helyet kaphatnak.
A szokatlanul hideg tél indokolta idén, hogy a Makói Önkormányzat a már megszokott támogatások mellett ingyenes tűzifát is biztosítson a rászoruló családok számára. Tegnap az 1-es számú választó kerületben Kovács Sándor, a Honvéd városrészben pedig dr. Sánta Sándor települési képviselőket kísérte el stábunk az adományok átadására.
A digitalizáció a következő évek legnagyobb kihívása mind a vállalkozások, mind pedig az állampolgárok számára. A kormány ezért több lépésben támogatja és fejleszti ezt a területet, így január elsejétől csökkentették az internet áfáját, márciusban megjelenik a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, valamint 2018 végéig minden háztartásban lehetőség lesz szupergyors internet-szolgáltatás igénybevételére.
- Négygyermekes család örülhetett ma az ingyen tűzifának - A jeges Maros veszélyei - Sakkbajnokság az általános iskolások számára - Márciustól jön a legolcsóbb internet - rövid hírek - rendőrségi hírek
A meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint országszerte továbbra is kemény fagyok várhatóak. Éjszakánként megyénkben is akár -15 –20 fokos hidegre kell számítani. A tartós hideg miatt a Maros már hetek óta befagyott, a várható jégzajlásra is felkészült az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
Négygyermekes makói család örülhetett ma annak a tíz mázsa tűzifának, amelyet a kettes számú választó kerületben Kádár József képviselő adott át számukra. A városban összesen 78 rászoruló család részesül ebben a támogatásban.
- Hatgyermekes család kapott tűzelőt - A doni áttörésre emlékezett a Fidesz - Hetven milliárd a kórházak adósságrendezésére - Óvatosan közlekedjünk a csúszós utakon! - Vita az Ifjúsági Koncepción - Több baleset az ónos eső miat
Mint arról tegnap beszámoltunk, bemutatkozott Makó új ifjúsági egyesülete, a MA-TÉR. Az önkormányzattal közösen egy konzultációra hívják a város fiataljait, akik egy online kérdőívben mondhatják el elképzeléseiket. Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke azonban kifogásolta ezt a lépést, véleményét tegnap egy sajtótájékoztatón osztotta meg a helyi médiával.
Ma reggelre az ónos és a havas eső miatt lefagyott útburkolatokra, csúszós utakra kellett számítaniuk a közlekedőknek Csongrád megyében. Térségünkben is több baleset történt, a rendvédelmi szervek, valamint a mentőszolgálat munkatársai folyamatosan kapják a riasztásokat.
A csúszós utakon, járdákon bekövetkezett balesetek nagy része elkerülhető lenne- hívta fel a figyelmet ma egy közleményben a rendőrség. A szakemberek arra kérnek mindenkit, az időjárási viszonyoknak megfelelően, körültekintően közlekedjenek.
Átvállalta a kormány a kórházak adósságállományát, összesen hetven milliárd forintot fordítottak erre – derült ki Lázár János tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter emellett kiemelten beszélt a rendkívüli hidegről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről is.
A Don-kanyarban 74 évvel ezelőtt több mint százezer magyar katona, köztük számos makói és térségi is életét vesztette, vagy fogságba esett. A hősökre a hagyományokhoz híven a Fidesz Makói Alapszervezete is megemlékezett tegnap a Csanád vezér téri II. világháborús emlékműnél.
Makó Város Önkormányzata nemcsak anyagi támogatással segíti a rászorulókat, hanem például a mostani nagy hidegben tüzelővel is. Tegnap délután Hadik György önkormányzati képviselőt kisértük el körzetében az egyik családhoz.
Kiállítás ,könyvbemutató,nosztalgiázás a József Attila könyvtárban és egy Páger díjas aki ma már a zsűriben foglal helyet. Kútvölgyi Erzsébettel a Vígszínházban beszélgettünk.
Sajtótájékoztatón mutatkozott be tegnap a MA-TÉR Ifjúsági Egyesület, amely az önkormányzattal közösen konzultációra hívja a város fiataljait. A város honlapjára felkerült egy kérdőív, melyet kitöltve mondhatják el elképzeléseiket.
Januártól már csak az új, a fogyasztókat és a tisztességes termelőket védő őstermelői igazolványok érvényesek. Ezek már elektronikusak, adatokat is tartalmaznak a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében. Az igazolványcsere mintegy 15 ezer őstermelőt érint a megyében, több mint 95%-uk már kiváltotta.
„Zagolni zabad?”- így hangzik gróf Nádasdy Borbála első életrajzi kötetének címe, amelynek sajátos története van. Többek között erről is beszélgettünk az írónővel, aki első alkalommal találkozott tegnap makói olvasóival. A rendezvénynek a József Attila Városi Könyvtár adott otthont.
- Figyeljünk egymásra és embertársainkra! - Pitvaroson 122 család kap tűzifát - Változtak a személyi okmányok meghosszabbításának szabályai - ARC’ Poetica- Az ember - Több száz vízóra fagyott el
10 évvel ezelőtt amikor bezárt a Páger mozi, a makóiak ígéretet kaptak arra ,hogy az omladozó épületet felújítják. Erre a közeljövőben lehetőség adódik, hiszen a város több mint fél milliárd forintot szán a rehabilitációra.
Az öt éve Magyarországon nem tapasztalt hideg idő miatt az ALFÖLDVÍZ Zrt.-hez szombaton már több száz bejelentés érkezett vízmérők elfagyásáról. A tartós mínuszok komoly károkat okoztak elsősorban az aknákban és a fűtetlen pincékben lévő vízmérőkben. Ezek javítása folyamatosan zajlik városunkban is.
Januártól már a születési dátumhoz igazítják a személyi okmányok érvényességét, a jogosítvány esetében pedig ez az időpont nem nyúlhat túl a már meglévő orvosi alkalmassági időpontján. Emellett ez a vizsgálat is szigorúbbá vált, tavaly óta az alvás közbeni légzést is figyelik.
A kistelepülések, ahogy tavaly, úgy idén is pályázhattak rászorultsági alapon kiosztható tüzelőre. Ezt a lehetőséget használta ki Pitvaros Önkormányzata is, ahol a héten osztották ki a tűzre valót százhuszonkét családnak.
A rendkívüli időjárásra való tekintettel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az idén is kijelölt olyan melegedőhelyeket, melyet bárki igénybe vehet. A makói járásban Csanádalbertin és Pitvaroson van ilyen, míg a városban az Egyesített Népjóléti Intézmény is várja az utcáról betérő embereket.
- Tűzifával segít az önkormányzat - Pitvarosi a térség első babája - A Szikszai Iskola képviseli Makót - Makói fejlesztések 2017-ben - Szerkezetkész állapotban az Erdei Ferenc téri sportkomplexum - Rövid hírek
A második ütemhez érkezett az Erdei Ferenc téri sportpálya lelátójának építése. Az ezer négyzetméter alapterületű, európai színvonalú, modern öltözőkomplexum mintegy 403 millió forintból valósul meg. Stábunk a város vezetőivel együtt megtekintette a munkálatokat.
Ötmilliárd forint már rendelkezésre áll Makó város önkormányzatának a városfejlesztésre. Ebből az összegből többek között könyvtárépítés, iskola felújítás és sportpálya renoválás is meg fog valósulni.
78 rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő nagycsaládnak biztosít idén téli tüzelőt Makó Város Önkormányzata. Az első fuvart tegnap Czirbus Gábor alpolgármester személyesen vitte ki az Aradi utcai II-es telepről.
Január harmadikán született meg a kistérség első babája a makói kórházban. A pitvarosi Csicsely Zsófiát, a Kistérségi Társulás nevében annak elnöke, Farkas Éva Erzsébet és Radó Tibor, a község polgármestere köszöntötte tegnap otthonában.
A középiskolások mellet az általános iskolások számára is meghirdették a Futsal Diákolimpiát. A csoportmérkőzések döntőjét a makói Szikszai György Református Általános Iskola nyerte, így a jövő heti megyei olimpián, ők képviselhetik Makót.
- Idén is átadják a Páger gyűrűt - Elkezdték a könyvtár bontását - Noel az első makói baba - Drasztikusan csökken a baromfihús, a tojás és a tej ára - Futball három hétvégén keresztül - Rövid hírek
Január 5-én született az első makói kisbaba. Noel és anyukája ma hagyhatták el a makói kórházat, ám előtte Farkas Éva Erzsébet polgármester adta át számukra a város ajándékait.
Ma elkezdődött a városi könyvtár régi épületének bontása, a munkálatoknak 30 napon belül be kell fejeződniük. A helyén egy teljesen új, modern intézményt húznak fel, valamint a körülötte lévő területet is rendezik majd.
Rudolf Péter, Cserhalmi György, Király Levente, Udvaros Dorottya csak néhány név azok közül akik kiérdemelték a makói önkormányzat által alapított Páger díjat. 2012-ben Kútvölgyi Erzsébet színművész, rendező a Vígh Színház tagja vehette át Téni bácsi pecsétgyűrűjének mását, aki azóta kuratórium tagjaival együtt dönt arról, ki kerülhessen be a híres társulatba. Idén Eszenyi Enikőnek adatik meg.
Drasztikusan, 27%ról 5%-ra csökkentette a kormány a baromfihús, a friss tej és a tojás áfáját 2017. január elsejétől. A szaktárca az ágazat fellendülését várja az intézkedéstől. Megkérdeztük a makóiakat is, mit szólnak az árcsökkentéshez.
Hétfőn megkezdődik a József Attila Városi Könyvtár bontása. A több mint negyven éves épületből már szinte mindent elszállítottak. Mielőtt a falakat is lebontják, stábunk az intézmény egykori építészével tett egy sétát felidézve a múltat.
- Újra biztonságosan gyalogolhatunk az Alkotmány utcában - Sikeresen debütált a Diótörő mesebalett Szegeden - Még nem késő beadatni az influenza elleni oltást - Futsal diákolimpiát rendeztek Makón - Könvytár bontás előtt
Bár még nincs járvány, már most sokan jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a háziorvosoknál. Az ANTSZ adatai szerint előző héten az országban 8200-an fordultak orvoshoz. A legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Csongrád megyében eddig nem mutatták ki a vírust, így a szakemberek szerint még mindig nem késő beadatni a védőoltást.
Hosszadalmas csatározások és egyeztetések eredményeként kaphatott új és járható járdát az Alkotmány utca páratlan oldala. Ráadásul a korábbi rossz minőségű gyalogút újjáépítésébe az itt élőknek nem kellett önerőt befizetniük, sőt Kovács Sándor képviselő a tavalyi évben százezer forinttal még támogatta is a megvalósulást.
A VargaBalett Táncműhely volt és jelenlegi táncos növendékei két teltházas előadással, mintegy 1300 néző előtt mutatták be december végén Csajkovszkij utolsó balettjét a Szegedi Nemzeti Színházban. Hoffmann „A diótörő és az egérkirály” című meséje igazi téli színházi élményt nyújtott a közönségnek, melyet a szervezők karácsonyi ajándéknak szántak.
- Ötmilliárdos fejlesztés Makón - Ítéletidő jön a hétvégére - Hobby-tól a világbajnoki címig - Nem lesz drágább az élet Makón 2017-ben - ARC’ Poetica- Az ember
Tavasszal indul a Makovecz könyvtár építése, de ezen kívül a város sportpályái, a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola is megújulnak, valamint folytatják az ivóvíz rehabilitációs programot. A fejlesztésekre több mint öt milliárd forint áll rendelkezésre.
Aranyéremmel és világcsúccsal tért haza a decemberi Moszkvában megrendezett világbajnokságról Majoros Róbert. A makói súlyemelő eredményét a város is elismerte a második Sport Karácsonyon.
„ARC- Poetica- Az Ember” címmel nyílik meg holnap délután öt órakor Nagy Mihály első kiállítása a Hagymaházban. A tárlaton közel ötven portrét tekinthetnek meg az érdeklődők, egészen január végéig.
Ítéletidő várható a hétvégére, több helyen a mínusz húsz fokot is elérheti a hőmérséklet. Makóra és környékére havazást és hózáport is jósolnak. A Városgazdálkodási Kft. már felkészült az utak takarítására, de érdemes lesz mindenkinek körültekintően közlekedni.
- Több, mint 3 milliárd forint jutott a kistelepülések fejlesztésére - Nem lesz drágább az élet Makón 2017-ben - Idén is fontos a prevenció - Eltűnik a teherforgalom a belvárosból - 57 határvadász vizsgázott
Több, mint három milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a Lázár János választókerületében lévő kistelepüléseken 2014 és 2016 között– hangzott el az országgyűlési képviselővel folytatott évértékelő beszélgetésen. A miniszter hangsúlyozta: a térség fejlődéséhez kellett a kormány támogatása is.
Nem kell mezőőri járulékot fizetni a gazdáknak az idei évtől, a szolgálatot a központi és a helyi költségvetésből fedezik a jövőben- derült ki a legutóbbi testületi ülésen. Ezen kívül több helyben fizetett szolgáltatás díja változatlan marad, így elmondható, hogy nem lesz drágább az élet Makón 2017-ben sem.
Az Egészségfejlesztési Iroda két éve működik Makón, azzal a céllal, hogy ingyenes megelőző vizsgálatokat, szűréseket végezzenek városunkban és a kistérségben. Stábunk ellátogatott a kórház épületében lévő irodába, ahol betekinthettünk munkájukba.
Kitiltották a 20 tonnánál nehezebb járműveket a 43-as főút makói szakaszáról. A helyi vállalkozások külön engedéllyel kérhetik felmentésüket a korlátozás alól.
Két hónapos képzést követően letették első vizsgájukat a Csongrád megyei határvadász tanulók. A mintegy 57 hallgató ezzel számot adott eddig megszerzett tudásáról.
- 2017 a változás éve lesz – Újévi koncert - 2016. az adományozás éve volt Makón - Negyven éve Makó képzőművészeti életének szolgálatában - Több, mint 10 milliárd forintot kap Makó fejlesztésekre - Futással búcsúztatták az óévet - A hétvégén rajtol a IV. Givaudan Kupa
Advent időszaka az adakozásról is szólt, Makó Város Önkormányzata ebben az időszakban kiemelten támogatta a hátrányos helyzetűeket, a gyermekeket, és a nyugdíjasokat is. A Demokratikus Koalíció Rikárdónak, - aki két évvel ezelőtt az év első babája volt- juttatott adományt.
A decemberi testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet elismerést nyújtott át Karsai Ildikó grafikusművésznek. A Hagymaház Galéria vezetőjét nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték.
A közeljövőben több mint tíz milliárd forint kormányzati támogatást kap Makó- derült ki a Lázár Jánossal folytatott évértékelő beszélgetésből. Az országgyűlési képviselő elmondta, a korábbi két és fél milliárd forint helyett például négy és fél milliárd forintot kap a település a Hagymatikum Gyógyfürdő bővítésére, és a Makovecz hagyaték ápolásaként több beruházás is megvalósulhat.
Idén is teltházas koncerttel indította az évet Dr. Csikota József és magánzenekara. Január elsején operával kápráztatta el a közönséget a város szülötte, Cseh Antal és felléptek a Dívák. A makóiaknak szánt jókívánságait Farkas Éve Erzsébet polgármester adta át.
- A KERI is karácsonyozott - Egymillió forint játszótérre - Betlehemezés a nyugdíjasklubban - Nőtt a termelés és a munkavállalók száma is a bútoripari cégnél - A tanyavilágban élőkön segített a Fidesz
Húsz tanyavilágban élő családnak tette szebbé az ünnepet a Fidesz Makói Szervezete. A karácsonyi csomagokat tegnap a Makó-Rákosi Kultúrházban adták át a rászorulóknak.
Új névvel, de változatlan ünnepi hangulatban tartotta meg évzáró, karácsonyi bálját a Duocor Bt. A rendezvényen értékelték az elmúlt évet, és köszöntötték a régi dolgozókat.
Advent negyedik hétvégéjén tartotta a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyi ünnepségét az önkormányzat. A rendezvényen a Bodrogi Bau Kft. 1 millió forintos felajánlását tett egy speciális játszótér kialakítására.
Hétfőn tartotta karácsonyi ünnepségét a makói Újvárosi Nyugdíjas Klub. Ebből az alkalomból Szikszai György Református Általános Iskola tanulói örvendeztették meg a tagokat előadásukkal.
Zsúfolásig megtelt szerdán a Hagymaház a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendhagyó karácsonyi műsorán. A szokásoktól eltérően most nem a humán munkaközösség, hanem Szabó Tibor közgazdász tanár álmodta színpadra az ünnepi produkciót. Az előadást a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézmény Kicsinyek kórusának néhány tagja is színesítette.
Bemutatta adventi számát a Marosvidék Baráti Társaság pénteken a József Attila Városi Könyvtárban. A bemutatón Bojan Ljubenović szerb szerző is tiszteletét tette, a bartókos diákok pedig énekszóval varázsoltak karácsonyi hangulatot.
- Jótékonysági koncert a Szent István Templomban - Ünnepi műsort adott a Forgatós Táncegyüttes - Három hegedű-három hegedűművész -Modern körülmények között sportolhatunk - Idősek karácsonya - Kiadták a Marosvidék adventi számát
„Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal!” Többek között ilyen slágerek is elhangoztak a Hagymaházban tartott Idősek Karácsonyán. A város vezetése ugyanis Gergely Róbert koncertjét ajándékozta a nyugdíjasoknak a szeretet ünnepe alkalmából.
44 székelyföldi fiatal hangja zengte be a belvárosi templomot hétfő este. Sokan megtisztelték a messziről jött kórus tagjait, köztük Farkas Éva Erzsébet polgármester is.
Különleges karácsonyi műsorral lépett fel péntek este a Hagymaházban a Grácia Hegedűtrió. A fiatal lányokból álló együttes most először mutatkozott be Makón, ahol közönségüket elvarázsolták muzsikájukkal.
- Tűzifával segített a Givaudan - Tíz éve Nagylak szolgálatában - Karácsonyi dallamok a Hagymaházban - Hímez és főz a 90 éves Viktória néni - Ünnepi műsort adott a Forgatós Táncegyüttes - Olimpikonok jártak Makón
90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Márton Györgynét az önkormányzat nevében Czirbus Gábor alpolgármester. Viktória néni jó egészségben ünnepelt; hímzéssel, főzéssel és sorozatai nézésével tölti mindennapjait.
A nagy érdeklődésre való tekintettel hétfőn és kedden is megtartották a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos Karácsonyi koncertjét. Közel 150-en léptek fel, köztük az intézmény jelenlegi és egykori tanulói, tanárai és egy sztárvendég is.
Nagylak polgármestere két hete rendkívüli testületi ülésen jelentette be, hogy nyugdíjba vonulása miatt távozik a község éléről. Gyarmati András 2006 óta irányítja a települést, mely idő alatt számos fejlesztést valósított meg, most azonban búcsúzik hivatalától.
Ismét jótékonykodott a Givaudan Hungary Kft. Az előző évhez hasonlóan idén is egymillió forintot ajánlottak fel önkormányzatnak, amelyből a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány tűzifát vásárolt a rászorulóknak.
A régmúlt karácsony hagyományait vitte színpadra a Forgatós Táncegyüttes szombat esti ünnepi műsorában. A két felvonásos produkciót élő zene kísérte. A nívós eseményt a Fölszállott a páva tehetségkutató egyik zsűritagja is megtisztelte jelenlétével. Vendégénekes Tintér Gabriella népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere, 2013-ban Prima Primissima Junior díjjal tüntették ki, 2014-ben A legjobb hazai kisebbségi produkció különdíját kapta az Emberi Erőforrások Minisztériumából, Balog Zoltán miniszter úrtól a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőjén.A Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes külsős szólistája.
- Hét család talált otthonra Maroslelén - Sikeres évet zárt a Givaudan ! - Díjazták a makói sportolókat - Patikusból múzeumigazgató - Angyalkák a Bartókban - Karácsonyi ünnepség a JUGYU-ban
Szombaton este tartotta meg hagyományos évzáró vacsoráját a Givaudan Hungary Kft.. A est folyamán díjazták az hónap és év dolgozóit, melyen stábunk is ott járt.
Hét önkormányzati bérlakást adott át vasárnap a maroslelei Petőfi utca sarkán Lázár János országgyűlési képviselő és Dr. Martonosi György polgármester. A közel 50 négyzetméteres, mindennel felszerelt lakásokba már beköltöztek a fiatalok, így az új otthonban várhatják az ünnepeket.
Patikus, újságíró, katona, néprajzkutató, múzeumigazgató, régész. Ez csak néhány azokból a változatos hivatásokból, melyeket Tömörkény István végzett élete során. Születésének 150. évfordulója alkalmából emlékeztek meg róla hétfőn a József Attila Múzeumban.
A középiskola után stábunk a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének műsorára is ellátogatott. Az angyalvilág karácsonyi mindennapjait mutatták be színdarabjukban a negyedikes tanulók.
Különleges karácsonyi műsorral búcsúztak az évtől a makói JUGYU diákjai. A pénteki ünnepség szervezésében a diákok is aktívan részt vettek.
- A makói otthonokban ég a betlehemi láng - Az USA-ból is kaptak ajándékot - Egészséges roma karácsony - Félmillió forint a határon túli magyaroknak - A Piramis koncertezett a Sportkarácsonyon
Advent negyedik hétvégéjén 419 családot ajándékozott meg Makó Város Önkormányzata, a városi sportcsarnokban tegnap tartott ünnepségen. Érdekesség, hogy idén az Egyesült Államokból is érkeztek meglepetések, amelyet a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke adott át húsz makói gyermeknek.
Néhány nap és itt a karácsony, tegnap este a negyedik gyertya is felgyúlt Makó város adventi koszorúján. Az ünnepre megérkezett a betlehemi láng is, a szeretet fényét kis mécsesekben bárki hazavihette.
Egészségügyi szűréssel egybekötött karácsonyi ünnepséget tartott szombaton a makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A Tulipán utcai orvosi rendelőben babgulyással, míg a Bajza utcai iskola tornatermében kulturális programokkal várták az érdeklődőket.
A múlt heti képviselő-testületi ülés egy adományozással zárult. Farkas Éva Erzsébet polgármester 538 ezer forint összegű ajándékot nyújtott át Páll László református lelkésznek, azzal a céllal hogy hozzájáruljanak az ukrajnai Beregrákoson egy magyar nyelvű óvoda felépítéséhez.
A testmozgáson túl a zene is fontos szerepet játszott a második sportkarácsonyon. A rendezvény kezdő napján a Piramistól zúgott az Erdei János Városi Sportcsarnok, melynek tagjai fiatalokat meghazudtoló energiával, fáradhatatlanul zúzták a rockot.
- Ajándékcsomagokat osztott a Karitász Csoport - Támogatja a gyerekvállalást az önkormányzat - Karácsony a sport jegyében - Erdei Etelka díj és Természetfotó kiállítás a JAG-ban
Tegnap este rendezték meg a már nagy múltra visszatekintő „Gimi estet”. A Makói József Attila Gimnáziumban a színvonalas programok mellett az Erdei Etelka díjak átadójára is sor került, ahol tíz tanuló és két pedagógus vehetett át rangos kitüntetéseket.
Második alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a város sportkarácsonyát. Az idén már kétnapos rendezvényen többek között bemutatkoztak a helyi sportegyesületek, díjazták Makó legjobb sportolóit, emellett pedig színes programokkal és hírességekkel is várták az érkezőket.
Tegnap délelőtt a Korona dísztermében 104 május óta született apróság szülei vehettek át Bébikötvényt. A 100 ezer forint mellett meg is vendégelték őket, a kicsiket pedig a Haramia együttes szórakoztatta.
Idén is sok adományt gyűjtött össze a rászorulók számára a Szent Erzsébet Karitász Csoport. A makói adakozók nagycsaládosokat, időseket, hajléktalanokat és diákokat segítettek felajánlásaikkal.
- Testületi ünnepi hangulatban - A makói önkormányzat támogatja a továbbtanulást - Évet zárt a Makó Budo Klub - Az „Év vállalkozója” egy makói cég - Diákok kezdeményezése
A testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet köszöntötte a nemrégiben Év vállalkozója díjban részesült Marosfalvi Gábort. A Marostech Kft. profilja részben az autóiparhoz kötődik, az autók hűtő-fűtő rendszereihez szükséges szerszámokat tervező és gyártó céghez stábunk is ellátogatott.
A sikeres pályázók albérletre, nyelvvizsgára és útiköltségre költik a Bursa Hungarica ösztöndíjat. A makói egyetemistákat és főiskolásokat a városháza dísztermében köszöntötte a polgármester.
Tegnap tartotta ez évi utolsó rendes testületi ülését Makó Város képviselő-testülete, amely a hagyományoknak megfelelően ünnepséggel kezdődött. A grémiumot és a résztvevőket a Szent István Általános Iskola 4.osztálya valamint a Makói Általános Iskola Kicsinyek Kórusa örvendeztette meg karácsonyi műsorral. Ezt követően döntött grémium
- Segítség a tanyavilágban élőknek - Zenei utazás a Hagymaházban - A boszorkányok napja - Halálos baleset - A gyerekeké volt a főszerep - Kolinda est Makón
„Adventi üzenet”címmel tartott karácsonyi koncertet a Salon Melodies kamaraegyüttese. A Hagymaház pódiumtermébe érkezők Bachtól, a jazz és swing korszakán át, egészen a könnyűzenéig élvezhették az élőzene varászát.
Ma van Luca napja, a boszorkányok elleni védekezés és a jóslatok időszaka. Ennek a néphagyományak a szokásaival és hiedelmeivel ismerkedhettek meg a gyerekek szombaton a makói múzeumban.
Halálos baleset
Még a téli szünet előtt kézműves foglalkozásra, valamint játékos szórakozásra invitálta az önkormányzat a makói és a térségben élő gyerekeket a Hagymaházba. A vasárnapi Gyerekkarácsony keretében a „Melyiket a 9 közül?” családi darabot tekinthették meg az érdeklődők.
A hagyományokhoz híven idén is adománygyűjtésbe kezdett a Fidesz helyi szervezete. Most elsősorban tartós élelmiszereket és gyermekjátékokat várnak, melyeket a tanyavilágban élő nehéz sorsúak között osztanak majd szét.
Román népi hagyományra, a karácsonyi kolindálásra emlékeztek Makón. Ezzel együtt a december 18-i Nemzetiségek napját is ünnepelte a jelenlévő közel 200 vendég.
- A növekedés éve volt az idei a Conitechnél - Ég az öröm gyertyája az adventi koszorún - Birtokba vették az új kultúrházat Magyarcsanádon - Ünnepi hangulatba öltözött a fürdő - Rendőrségi hírek
Rendőrségi hírek
Mintegy 180 millió forintos kormányzati támogatásból újult meg a magyarcsanádi művelődési ház és könyvtár. A létesítményt ünnepélyes keretek között pénteken Lázár János országgyűlési képviselő és Farkas János polgármester adta át a nagyérdeműnek.
Közeledik a karácsony, már három láng lobog Makó város adventi koszorúján. A kilátogatókat ismét színvonalas műsorral várták, most vasárnap a Makói Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola növendékei, valamint az Írisz Táncklub Egyesület működött közre.
Szombaton tartotta meg hagyományos Mikulás partiját a Hagymatikum Gyógyfürdő. A vendégeket a nagyszakállú, szaloncukorral fogadta, a gyerekeket a Pom-Pom együttes szórakoztatta.
Közönségtalálkozót tartottak december 8-án a makói József Attila Városi Könyvtár olvasótermében. Az „Anjou-lobogók alatt” regénysorozat szerzőjétől a szép számban megjelent közönség hallhatott a arról, hogy milyen komoly kutatómunka szükséges a történelemórákon megismert személyek érző és élő karakterekként való bemutatásához.
Több mint 1500-an báloztak szombat este az Erdei János Városi Sportcsarnokban, hiszen idén is ott rendezte karácsonyi vacsoráját a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. A város legnagyobb foglalkoztatója tartalmas évet tudhat maga mögött, hiszen egy jelentős 5 millárd forintos fejlesztést adtak át tavasszal.
- Egy délelőtt két baleset
- Lázár: „Az uniós határvédelmet tartjuk fontosnak”
- Toborzóra a KERI-ben
- Készül a Diótörő mesebalett
Egy délelőtt két baleset
73. alkalommal tartott Kormányinfót tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az év utolsó előtti tájékoztatóján a tárcavezető elsőként a jövő heti Európa Tanács ülés fontosságáról beszélt.
Rendkívüli előadásnak lehetnek részesei azok, akik a karácsony közeledtével igazi téli színházi élményre vágynak. A Szegedi Nemzeti Színházban 178 táncos növendék közreműködésével mutatják be december 23-án Csajkovszkij utolsó balettjét, melynek története Hoffmann „A diótörő és az egérkirály” című meséjén alapszik. Stábunk szerdán ellátogatott a VargaBalett Táncműhelybe, ahol betekintést nyertünk a szakmai munkába.
A pályaválasztási rendezvények őszi sorozatát a makói KERI minden évben a Toborzórával zárja. Így volt ez tegnap is, ahol a diákokat olyan feladatokkal várták, amelyek során a szakmák gyakorlati oldalát mutatták be, többek között megismerkedhettek a vonalkódos pénztárgép kezelésével, téglafalat festhettek, hegeszthettek, sőt még LEGO robotot is programozhattak.
- Biciklivel járja körzetét a képviselő - Utalványosztás - Világbékét kíván Ede bácsi - Rétest sütöttek Kiszomboron - Mikulásúszás Makón - Jelhagyás képekben és rajzokban - Jubileumi évet zárt a Maros
Tartalmas évet tudhat maga mögött a Maros Táncegyüttes. Idén ünnepelték újjászervezésük 35 éves évfordulóját, ők rendezhették az öreg táncosok találkozóját, emellett rengeteg fellépésük volt itthon és külföldön is.
Toldi János is járja körzetét, hogy a 70 év feletti makói nyugdíjasoknak mihamarabb kézbesítse az 5000 Forintos Erzsébet-utalványokat. A többi képviselőhöz hasonlóan most őt is elkísértük körútjára.
A József Attila Múzeumban kedden nyitották meg annak a Szekeres Istvánnak az életművét bemutató kiállítást, aki 1989-ben újraalkotta a ma is használatos városi címert. A hamarosan 90. életévét betöltő grafikus, festőművész, mint mindig, most is örömmel tért haza szülővárosába.
A bejgli sütés után rétest készítettek a Kiszombori Honismereti Kör tagjai múlt pénteken. Régen a szegények süteménye volt ez, hiszen csak liszt, só és víz kell hozzá. Az elkészítését pedig sok gyakorlással el lehet sajátítani.
Otthonában köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester Dr. Draskóczy Edét, Makó rendszerváltás utáni első ügyvédjét 95. születésnapja alkalmából, aki a beszélgetés során a hosszú élet titkát is elárulta.
Magyarország a legkevésbé egészségesen élő nemzetek élvonalába tartozik: 10 percenként meghal valaki az egészségtelen táplálkozás, 35 percenként a mozgásszegény életmód miatt. Mi vagyunk világviszonylatban a harmadik legkövérebbek, míg Európában listavezetők vagyunk ezen a téren. A legtöbb emberben nem tudatosult, hogy az egészség mekkora érték,és hogy meg kellene őrizni. A Makói egészségfejlesztési iroda legújabb kezdeményezésével a Testsúlykontroll programmal megpróbál segíteni.
Társadalmi szerepvállalásának részeként idén is laptopokat ajándékozott karácsonyra több makói intézménynek a Givaudan Hungary Kft. Három óvoda mellett az egyik középiskola is részesült az adományból. Az átadáson stábunk is ott járt.
A Csanád és Térsége Gazdakör szombaton este tartotta meg hagyományos gazdabálját. A találkozó elsősorban a mulatságról szólt, de bemutatkozott a nemrég megalakuló Marosvidéki Gazdák Szövetkezete is.
Immár nyolcadik alkalommal rendeztek váltóversenyt hétfőn az általános iskolák felsős diákjainak a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tornatermében. A makói és környéki nebulók a sportos délutánon hét csapattal mérettették meg mozgáskoordinációs képességeiket.
- Ismét irtották a patkányokat - Ezüstérmes a Makó FC - Cukor nélkül édesebb - Vállalkozz digitálisan! - Jótékonyság zenével
Rágcsálóirtást végzett ma a Honvéd városrészben az önkormányzat, valamint az Alföldvíz Zrt. Nem csupán a csatornahálózatban pusztították a kártevőket, hanem több ingatlant is felkerestek a szakemberek.
Pénteken tartotta meg szezonzáró vacsoráját a megye első osztályban szereplő M-Foci Kft. a Kisbagoly Vendéglőben. A csapat remek teljesítménnyel a tabella második fokán áll, ám céljuk az első hely megszerzése.
Életmódváltásra ösztönzi a makóiakat az Egészségfejlesztési Iroda. Tegnap a Hagymatikumban tartott interaktív előadáson beszélgettek a kalóriákról, a táplálkozási tévhitekről és arról, hogy mit (t)együnk annak érdekében, hogy jól legyünk.
Míg a magánéletünkben szinte mindennapossá váltak az okos telefonok, okos órák és egyéb infokommunikációs eszközök használata, addig a vállalkozásokba kevésbé építik be ezeket. Legalábbis hazánkban ez a jellemző tendencia, pedig az informatikai készülékekkel szembeni fenntartások versenyhátrányba hozzák a kkv-kat. Ebben nyújt segítséget a Modern Vállalkozások Programja, melyről első kézből tájékozódhattak a járásban lévő cégek vezetői a mai makói információs napon.
Ünnepi énekkel telt meg szombaton este a Szent István Király Plébániatemplom. A jótékonysági hangversenyen négy kórus lépett fel, akik egyházi karácsonyi darabokkal készültek az érdeklődőknek. Az adományokból a makói rászoruló családokon segítenek a szervezők.
- Házhoz mennek a képviselők – Karácsonyi hozzájárulás - Keserves hazai döntetlen - A Váll-Ker-nél is járt a Mikulás - Fellobbant a remény gyertyája - Nyugdíjas Klubok találkozója Makón – 132 fő
Folytatódnak a 70 év feletti makói nyugdíjasoknak járó 5000 Forintos Erzsébet-utalványok kiosztása, amelyet az önkormányzati képviselők még az ünnepek előtt házhoz visznek. Stábunk most Hadik Györgyöt és Kádár Józsefet kísérte el.
A főtéri ünnepség mellett a Mikulás már több helyre is ellátogatott a térségünkben. Köztük a makói Váll-Ker Kft-hez, ahol a gyerekek különféle produkciókkal kedveskedtek a nagyszakállúnak.
A Mikulás is megérkezett tegnap Makó főterére, a második adventi gyertyagyújtásra. A város koszorúján ezúttal négyen lobbantották lángra a gyertyát: a város polgármestere mellett, Varga József balett mester, Miklai István nyugalmazott rendőr és Kondrát Zoltán lelkész.
Szombaton délelőtt a makói és a kistérség nyugdíjas klubjaival telt meg a Korona földszinti terme. A találkozón a Mikulás mellett Farkas Éve Erzsébet köszöntötte a résztvevőket.
- Javult az idősek helyzete Makón - Ajándékkoncert a Szabadtérin - Százezret ért a rajz! - Lehetőségek és elvárások Honvédban – Lakossági fórum
Lázár János tegnap esti makói fórumán tette helyre a Honvéd városrész fejlesztésével kapcsolatos lehetőségeket, valamint az azzal együtt járó elvárásokat. Az országgyűlési képviselő többször is kiemelte, csak ott tudnak segíteni, ahol betartják az együttélés szabályait.
A hagyományokhoz híven idén is meghirdette szokásos rajzpályázatát a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Duocor Bt. Több mint húsz pályamunka érkezett, amelyek közül a cég munkavállalói titkos szavazással választották ki a három díjazottat.
Befejeződött a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Időskorúak Átmeneti Gondozóházának felújítása. Ez alkalomból tegnap délután pályázati zárórendezvényt tartottak, ahol a dolgozók az újonnan beszerzett defibrillátor használatát is megtanulták.
Jövőre is Ajándékkoncerttel zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2017-es évada. A koncertet augusztus végén a város három meghatározó kulturális intézményének együttműködésével rendezik meg immár 15. alkalommal.
- Országos elismerés televíziónknak - a tehetség szolgálatában - Espersit János, az irodalomkedvelő mecénás - Három zenekar egy dallam - Eszenyi Enikőé lesz a Páger-gyűrű - Oviolimpia nagycsoportosoknak - Ellentmondások a DK nyilatkozataiban
A tegnapi testületi ülésen ismét téma volt az önkormányzat által a nyugdíjasoknak osztott ötezer forintos utalvány. Török Miklós itt is kifogásolta a mellékelt kísérőlevelet, sőt a nap folyamán egy sajtóközleményt is eljuttatott a helyi médiumokhoz.
A Hírös Makaiak Éve rendezvénysorozatában utolsóként a makói mecénásra, Espersit Jánosra emlékeztek meg. Kedd délelőtt rendhagyó történelemórára invitálták a diákokat az Espersit-házba, a délutánt koszorúzással és emlékkonferenciával zárták.
Mintegy 220 pályázatból választották ki a „Média a Tehetségekért Díj” nyerteseit, akik kedd este a Művészetek Palotájában vehették át az elismeréseket. A legjobbak között ott vannak a Kossuth rádió, az Rtl Klub, az M4 Sport , a Népszabadság munkatársai és szerkesztőségünk a Makói Városi televízió is.
Acapella, jazz, swing, karácsonyi- és rockosabb jellegű dalok. Ezekben a témában csendültek fel dallamok szombaton este a Korona Szálló dísztermében. A hangulatfelelős a most debütáló M’Club Singers, a WOX zenekar és a Maros-parti Deák Big Band volt.
Tegnap tartotta novemberi rendes testületi ülését Makó Város képviselő-testülete. A grémium 35 napirendi pontot tárgyalt, köztük a város közlekedési rendjét és a makói kórház helyzetét, amelyen kiderült idén nőtt az ellátottak száma. Zárt ülésen szavaztak arról, hogy a 2017-es Páger gyűrűt Eszenyi Enikő színművésznő kapja majd.
Kölyökolimpiát rendeztek az óvodásoknak a Makói Általános Iskola Almási Tagintézményében. A szervezők ezzel a sportos délutánnal, játékos formában próbálták megkönnyíteni a kicsiknek az óvoda és az iskola közötti átmenetet.
- Hídfelújítás a 43-as főúton - Könnyebb, mint az 1x1 - Csak néhány gombnyomás - Ezüstérmes helyről jöhet a folytatás - Labdarúgás - Vendégségben a makói mecénásnál - Karácsony előtti segítség -Közel a bravúrhoz!
Az Espersit-házban jártak vendégségben ma délelőtt a KERI tízedikes diákjai. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a Hírös Makaiak Évének utolsó programsorozata, mely során a 85 éve elhunyt mecénásra emlékezünk.
A Makói Városi Televízió lakossági fórumra hívta nézőit, hogy segítséget nyújtson nekik abban, hogyan tudják fogni az adásukat. Az összejövetelen egy aláírásgyűjtést is elindítottak, melyet a televízió ügyvezetője eljuttat a Telekomhoz. Ezzel azt próbálják meg elérni, hogy a multicég mihamarabb tegye lehetővé az IPTV előfizetők számára a műsorok elérését.
Tovább folytatódik a pártháború az önkormányzat által a makói nyugdíjasoknak kézbesített levelek kapcsán. Ebben a témában ma délután a Demokratikus Koalíció tartott sajtótájékoztatót.
A Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete a hétvégén köszöntötte azokat a véradókat, akik legalább 40 szer nyújtották önkéntesen a karjukat. Idén egy 150 szeres véradót is jutalmaztak a Kisbagoly vendéglőben megtartott ünnepségen.
Elkezdődött a várakozás időszaka, tegnap este meggyújtották Makó adventi koszorújának első gyertyáját a szökőkútnál. Emellett a szokásokhoz híven ünnepélyes keretek között a város fényei is felgyúltak.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Makói Csoportja és Baráti köre jótékonysági teadélután tartott szombaton, a Korona földszintjén. Az esemény az adománygyűjtésről és a színvonalas műsorokról szólt. A befolyt összegből karácsonyi csomagokat készítenek a rászorulóknak.
- A makóiakat fogadta a miniszter - Fogadóóra - Ifjú tehetségek mutatkoztak be - A régészek titkos élete - rövid hírek - rendőrségi hírek - nyilatkozat háború
Lakossági fogadóórára várta ma délután a makói polgárokat Lázár János. A térség országgyűlési képviselőjét mintegy harmincan keresték fel a Polgármesteri Hivatalban lévő irodájában.
Idén már második alkalommal koncerteztek a Makói Általános Iskola és Művészeti Iskola ifjú tehetségei a Korona Dísztermében. A 24 gyermekzenész különböző hangszereken mutatták be tudásokat a közönség előtt.
December 1-ig nézhető meg az a régészeti kiállítás, melyhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett a József Attila Múzeum. A versenyre rekordszámú alkotás érkezett, a gyermekművekből egy tárlatot is berendeztek.
- Osztják az ingyenes kukákat - Felújítanák az Almási utcai iskola tornatermét - Ezer milliárd forintot költhetünk karácsonykor - A Mera Peak-et is meghódította a makói könyvelő - Régi fényében tündökölhet Mezőhegyes
Európa legszínvonalasabb mezőgazdasági vállalkozása lehet a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság most, hogy teljesen állami tulajdonba került - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Mezőhegyesen. Nem kizárólag a lovaké lesz a főszerep, több mint 10 milliárd forint juthat fejlesztésre.
Kedd óta folyamatosan osztják az ingyenes kukákat. Az új szemétgyűjtő edényt azok a 65. életévet betöltött makói nyugdíjasok kapják meg, akik korábban azt megigényelték.
Az Elbruszra való felkapaszkodása után újabb csúcstámadást keresett a makói Kerekes Éva. A könyvelőként dolgozó hobbi hegymászó a hónap elején a több mint 6400 méter magas, nepáli Mera Peak hegyet mászta meg.
Mintegy 200 milliárd forint pluszbevételt hozhat a kereskedőknek az év végi ünnepek előtt megugró forgalom. Az év végén 90-95 milliárd forinttal költenek többet az emberek ételre, italra, közel ugyanennyivel többet pedig ajándékra, tartós fogyasztási cikkekre. Megkérdeztük a makóiakat ők mennyit és mire költenek karácsonykor.
Három napirendi pontot tárgyalt ma délelőtti rendkívüli ülésén Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. A grémium többek között arról is döntött, hogy pályázatot nyújt be a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény tornatermének felújítására.
- Hazai kudarc - Kortalan volt az apátfalvi népzenei találkozó - Mézeskalács karácsonyra - baleset, rendőrségi hírek - rövid hírek
Rendőrségi hírek
Ismét felfedeztük a mézeskalács sütésével járó örömet, szinte minden háztartásban reneszánszát éli ez a tevékenység. A mézes tésztából sült figurák karácsonyfadísznek, nassolnivalónak, sőt még ajándéknak is kitűnő választás.
Tíz településről, köztük Makóról, Földeákról, Királyhelyesről és Szentesről is érkeztek fellépők az apátfalvi népzenei találkozóra. A szombati rendezvényen a helyi ifjúsági citerások is bemutatkoztak.
Esőbot, rumbatök, sekere, shakerek – többek között ezekkel a különleges ütőhangszerekkel ismerkedhettek meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően ma délelőtt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartókos diákjai. A Ritmuskuckó elnevezésű játékos foglalkozáson még közös zenélésre is jutott idő.
- Nem hibázott a Makó - A zene szárnyalt a Makovecz-épületben - Egykori óvodás is bűvészkedett a bálon - Egészségügyi fejlesztések éve - Az együtt zenélés öröme - Szent Erzsébetre emlékeztek
Erzsébet napkor már hagyomány, hogy az egészségügy területén dolgozók tudományos ülés keretében értékelik az eltelt időszak munkáját. Hódmezővásárhely és Makó az idei évben a fejlesztések tükrében kiemelkedő évet tudhat maga mögött. A magas színvonalú ellátáshoz azonban szükség van a megfelelő szakember háttérre, melynek utánpótlásáról folyamatosan gondoskodni kell, hangzott el az ünnep kapcsán.
Jazz-t és napdalokat is hallgathatott a nagyérdemű pénteken a Hagymaházban. A Héttorony Fesztivál vendég előadói Dresch Misi vonós triója és a Muzsikás együttes volt.
- Holnaptól osztják az ingyenes kukákat - Szent Erzsébetre emlékeztek - Ahol a zene és az építészet egybeolvad – Héttorony Fesztivál - A KERI-sek is szívesen adtak vért - sport hírek - rendőrségi hírek
Jótékonysági óvodabált rendeztek szombat este a Pulitzer Kollégium éttermében. A Makói Óvoda retro libabuliban az egykori és jelenlegi óvodások is bemutatkoztak.
Jubileumot ünnepelt szombaton a makói Szent István Egyházi Általános Iskola, hiszen tizedik alkalommal került sor Szent Erzsébet báljukra. A jótékonysági rendezvényen fellépett a Kelly Táncegyüttes, a tanárok színdarabot adtak elő és énekeltek.
Már több mint ezren igényeltek új szemétgyűjtő edényt a makói szemétszállítási díjkedvezményre jogosultak közül. Az ingyenes kukákat holnaptól kezdik el kiosztani – jelentette be Czirbus Gábor alpolgármester ma délelőtti sajtótájékoztatóján az InfoPontban.
Sorra látogatja a középiskolákat a Magyar Vöröskereszt Makói Területi Szervezete. A KERI diákjai pénteken már másodjára adhattak vért a Pulitzer József Kollégiumban.
Az organikus építész, Makovecz Imre születésnapjához kötődő Héttorony Fesztivál pénteki állomása a Hagymaház volt. A rendezvényt Csernyus Lőrinc kiállítása nyitotta meg, majd Dresch Misi vonós triója után a Muzsikás Együttes különleges zenei élményre invitálta a nagyérdeműt.
- Járvány van: meghosszabbítják a kampányt - Mikulásra kinyithat a jégpálya - Hiány- és slágerszakmák - Élettel telik meg a gimi pincéje - Sportos hétvége - Kilakoltatás előtt álló ötgyermekes családon segített a polgármester
Ötgyermekes édesanyához került az a polgármesteri ajándék, melyet Farkas Éva Erzsébet minden hónapban egy arra rászoruló családnak nyújt át. A városvezető novemberi 10 ezer forintos cafetériáját most Jelenovitsék kaphatták meg, akik mint kiderült nagy bajban vannak, hiszen lakbérhátralékuk miatt kilakoltatás előtt állnak.
Ifjúsági klubot alakítanak ki a Makói József Attila Gimnázium pincéjéből. A retró hangulatú helyiséget várhatóan még ebben a tanévben igénybe vehetik a fiatalok.
Ettől az évtől ingyenesen kaphatják meg az óvodás korú gyermekek a bárányhimlő elleni védőoltást Makón. Mivel a város óvodáiban járvány van, ezért az önkormányzat az év végéig meghosszabbította az erre való jelentkezést.
Már áll a sátor a városi jégpálya fölött a Deák Ferenc utcában, s várhatóan december 6-án már a korcsolyázni vágyók is használhatják. Mint ahogy megszokhatták, délelőtt a diákok, délután és hétvégenként mindenki látogathatja a pályát.
A kistelepülések, ahogy tavaly, úgy idén is pályázhattak rászorultsági alapon kiosztható tüzelőre. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának közlése szerint idén közel 185 ezer család egyhavi tüzelőjét biztosíthatja a kormány. Ezt a lehetőséget használta ki Apátfalva és Magyarcsanád Önkormányzata is.
- Tüzelővel segítenek az Önkormányzatok – Támogatás - Szakmai képzés a Váll-Ker Kft.-nél - Héttorony fesztivál a Hagymaházban - Makovecz Imrére emlékeznek - Tütü és balerinacipők a Bartókban - Tápláló magvak a fenntartható jövőért
A lenézett lencsék, elfelejtett babok és mellőzött borsók érdekében lépett az ENSZ, így 2016-ban különleges figyelem irányul a hüvelyesekre. A nemzetközi évhez a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola is csatlakozott, ahol a tegnapi napon a diákok egy Természettudományos Nap keretében hívták fel a figyelmet e termények számtalan előnyére.
Az Operaház Nagykövete látogatott ma délelőtt a Makói Általános Iskola Bartók Székhelyintézményébe. Várkonyi Zoltán balettművész nemcsak érdekes videókkal, hanem igazi tütüvel és balerinacipővel kápráztatta el a gyerekeket.
Pénteken ismét megrendezésre kerül Makón a Héttorony fesztivál, amelyet Makovecz Imre emlékére tartanak meg évről évre. Az építész születésnapjához kötődő rendezvény idén is a Mester épületei és szellemi hagyatéka köré szerveződve vonultat fel népzenei és világzenei koncerteket.
A Váll-Ker Kft. telephelyén kialakított tanműhelyben olyan klasszikus hiányszakmákat oktatnak, mint például a hegesztő. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában tanuló diákok itt töltik gyakorlatukat.
- A titok a könyvben rejlik - Rendőrségi hírek - Tárt ajtók a polgármesteri irodánál - Fogadóóra - Melyik a kedvenc Makovecz épülete? - 121 éve az oktatás szolgálatában – Nyílt nap a JAG-ban
A Makói József Attila Gimnázium nyílt napra hívta tegnap a város és térsége nyolcadikos diákjait. A nebulók a bemutató órák keretében ízelítőt kaphattak az iskolában folyó munkáról, valamint egy mobil planetáriumi előadáson is részt vehettek.
Múlt héten jelentette be Lázár János miniszter, hogy Makovecz Imre életművének gondozásához hétmilliárd forintot biztosít a kormány 2016 és 2017-ben. Makón pontosan tizenkét általa tervezett építmény van. Megkérdeztük a makóiakat, hogy melyik a kedvenc Makovecz épületük.
Beiktatása óta a polgármester havi rendszerességgel lehetőséget biztosít arra, hogy a város lakosai elmondhassák neki gondjaikat. Így történt ez ma is, hiszen délután hivatali dolgozószobájában fogadta az itt élőket Farkas Éva Erzsébet.
Rendőrségi hírek
Janáky Marianna, német szakos tanár, könyvtáros, a könyvekkel él, de nemcsak mint olvasó, hanem író is. Több verse és kisprózája után most, mint mondta megszületett az első igazi műve, melynek az igen titokzatos „Novellák regénye” címet adta.
„Utazás a Zongorabolygóra” címmel jelent meg egy összefoglaló kiadvány a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézmény 5. z osztályának alkotásaiból. A könyvet a nagyközönségnek szombaton mutatták be a Glorius Vigadóban.
- Utazás a Zongorabolygóra - Térségi angol verseny - 1956 középiskolások tollából - Felemás hétvége kézilabdázóinknál
Öt intézményből 34 diák indult az angol nyelvű térségi versenyen, amit a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményében tartottak meg. A megmérettetés érdekessége, hogy digitális szavazórendszerrel versenyeztek a gyerekek.
Két díjazottja is lett a Szirbik Miklós Egyesület, a Belvárosi Református Egyházközség, valamint a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola által kiírt szépirodalmi pályázatnak. A jutalmakat pénteken a Hagymaház pódium termében vehették át a legjobbak.
- Guinness-rekord kísérlet a Galambban - Kézilabdával a környezetszennyezés ellen! - Jobb adni, mint kapni! - 350 pedagógus tanácskozott Makón - Vonzó a televíziós szakma
A nyitott televíziózás program keretében a Kálvin Téri Református Általános Iskola 4. a osztályos tanulói látogattak el stúdiónkba. Műsorvezetőként, operatőrként és riportalanyként is kipróbálhatták magukat a kis nebulók.
Harmadik alkalommal került sor a Boldogasszony Iskolanővérek rendje által fenntartott intézmények nevelési konferenciájára. A kétnapos esemény házigazdája ebben az évben a makói Szignum volt.
A Szociális munka ünnepe alkalmából gyűltek össze a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény dolgozói a Korona Szálló dísztermében. A város önkormányzata vacsorával és ajándékkal köszönte meg a szociális szférában tevékenykedők egész éves munkáját.
Gépmustrával egybekötött nyílt napra várta az általános iskolásokat a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola. Az interaktív programok mellett a Halálos Iramban 8 című amerikai film magyar sztárja, Sinka „Popey” Zsolt is bemutatkozott a diákoknak, aki foggal húzott el egy traktort.
- Ahol a hősöket nem felejtik mindig lesznek újak - A Küldetéses ember konferenciája - Korrekt partnerség az USA-val - 61 új magyar állampolgár - „Óvoda az iskolában” – iskolai bekukkantó - Látni és látszani kampány
A ma délelőtt Földeákon átadott 1956-os emlékművet a település vezetője, Lázár János miniszter és Kun Szabó István vezérőrnagy avatták fel a templom előtti parkban. A szobor a makói szobrászművész Kiss Jenő Ferenc alkotása, melyre a település pályázat útján nyert pénzt.
Kétnapos nevelési konferenciát rendeznek a makói Szent István Egyházi Iskolában. A ma kezdődő eseményre közel 350 pedagógus érkezett többek között Budapestről, Debrecenből és a határon túlról is.
Korrekt partnerség létrejöttében bízik a magyar kormány az Egyesült Államokkal Donald Trump megválasztását követően is – jelentette ki Lázár János a 69. alkalommal tartott Kormányinfón. Szólt a meghiúsult alaptörvény módosításról és arról, hogy egyeztetések lesznek annak érdekében, hogy az új onkológiai szerekhez egyedi engedély nélkül lehessen hozzájutni.
Hatvanegyen tették le az állampolgársági esküt tegnap délután a makói Városházán. Farkas Éva Erzsébet polgármester az ünnepélyes ceremónián az anyaország nevében egy régi hibáért kért bocsánatot a határon túli magyaroktól.
Huszonharmadik alkalommal hívta meg egy közös sportolásra a város óvodásait a Makói Általános Iskola Almási tagintézményé. Az „Óvoda az iskolában” című rendezvényen a nagycsoportosok játékos programokon keresztül ismerkedhettek meg az intézménnyel.
A Látni és látszani plusz az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közlekedésbiztonsági kampánya, amelynek az a célja, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és a láthatóság kiemelt fontosságára.
- Belügyminiszteri elismerések a makói rendőröknek - Kéményseprő: nemcsak szerencsét hoz, életet is menthet - Olimpiai tesióra - Kigyulladt egy családi ház Makón
2016. július 1-jétől módosul a kémény seprőipari közszolgáltatás. E naptól kezdve a katasztrófavédelem kémény seprőipari szerve látja el ezt a tevékenységet. Ennek köszönhetően a lakosság számára a kémények ellenőrzése, tisztítása most már ingyenes.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrség állományában huzamosabb ideje dolgozók között több elismerést adományozott. Köztük két makói rendőr munkáját is respektálta.
A makói tűzoltókat ma délelőtt riasztották egy tűzesethez. A Tinódi utcában egy családi ház gyulladt ki, a bent élő idős férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma kedden nyílt nappal várta a makói és térségi nyolcadik osztályos diákokat. A pályaválasztás előtt álló nebulókat a KERI-s végzősök kalauzolták el a gazdaság világába.
- Új vezető a Hagymatikum élén - Diáktanácsot alakítottak Makón - Stand-up Makón - Kiegyenlített hétvége – Egy győzelem, egy vereség - Fókuszban a beiskolázás – Nyílt nap a KERI-ben
Makó város képviselő-testülete hétfői ülésén tárgyalta a Makói Gyógyfürdő Zrt. új igazgatósági elnökének kijelölését. Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi fürdőigazgató december 1-jétől máshol kívánja folytatni munkáját, így beadta a felmondását.
A város több tanulója az egykori helyi diákönkormányzat mintájára egy diáktanácsot hozott létre. A Velnök elnökségét tegnap választották meg a Makói Közösségi Klubban.
A Dumaszínház tagjai, Beliczai Balázs és Kovács András Péter lépet színpadra hétfőn este a Hagymaházban. A humor bonbonok mellet zenéltek és énekeltek is a komikusok.
- 60 zsák ruha gyűlt össze a rászorulóknak - Küzdelem a becsületért! - Felforrt a hangulat Dér Heni láttán - Csendes gyilkos - Hull az elsárgult levél - Rövid híreink
Nemrég kezdődött meg a fűtési szezon, a csendes gyilkos, vagyis a szén-monoxid máris szedi áldozatait. Megyénkben is történt ilyen eset októberben, amikor csak a szerencsén múlt, hogy nem szenvedett halálos mérgezést egy ötéves röszkei kislány. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége ugyanakkor kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne.
Sikeresen zárult a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportjának kétnapos ruhagyűjtő akciója. A megmozdulással a szegénység ellen küzdöttek az intézmény tanulói.
Több mint tíz évvel ezelőtt a Megasztár első szériájában tűnt fel Dér Heni. Bár akkor a döntőbe nem jutott, énekesi karrierjének mindenképpen jót tett a televíziós megmérettetés, hiszen egy ország ismerhette meg. Ezt követően a Sugarloaf együttes énekesnője volt kilenc évig. A Hagymatikum hétvégi Halloween partiján is sokan voltak rá kíváncsiak.
- Figyelnek ránk! - Védőoltás - Új fürdőigazgatóról döntött a képviselő-testület - Szellemek, denevérek – Dér Henivel - Cél az Aerobik Diákolimpia - rendőrségi hírek
Magyarországon október 3.-tól az országos tisztifőorvos elrendelte az az influenzafigyelő szolgálat működését. A betegség védőoltással megelőzhető, amelyet már most érdemes beadatni.
Két napirendi pontot tárgyalt mai rendkívüli ülésén Makó város képviselő-testülete. A grémium módosította az önkormányzat vagyonáról szóló helyi rendeletet, valamint kijelölte a Makói Gyógyfürdő Zrt. új igazgatósági elnökét.
Hátborzongató szauna szeánszokkal, tökös ételekkel várták a fürdőzőket szombaton a Hagymatikumban. Az idei Halloween partiról sem maradt el a sztárvendég, ezúttal Dér Heni varázsolt remek hangulatot.
- 280 láda alma a rászorulóknak - Látni és látszani! - Trükkös csalás Makón - Béremelést szeretne a kormány – 68. Kormányinfó - Hátborzongató bulira hív a Hagymatikum
Egyre hidegebb az idő, hajnalban pedig már mínuszokat is mérhetünk. Ilyenkor fontos, hogy nem csak az autónkat, de magunkat is felkészítsük az esetleges rossz látási viszonyokra, csúszós utakra. Többek között ezekre hívja fel a figyelmet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset megelőzési Bizottsága.
Új trükkel szedik rá a naiv embereket a telefonos csalók már Makón is. Azt állítják a telefonon áldozataiknak, hogy nagy összeget nyertek, de az átvétel előtt még egy telefonegyenleg-feltöltést kell végrehajtaniuk.
Közel 4 tonna almát oszt szét a napokban Makón és térségében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja. A gyümölcsökre az orosz embargó miatt megsemmisítés várt volna, a Nagykálló-Tész Kft. felajánlásának köszönhetően viszont ezeket rászorulók kaphatják meg.
68. alkalommal tartott Kormányinfót tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető elmondta a következő évek legfontosabb feladata a béremelés és a beruházások támogatása lesz.
Halloween napot tartanak szombaton a Hagymatikumban. A fürdőzőknek tökös ételekkel, tökfaragó versennyel, valamint hátborzongató szauna szeánszokkal is kedveskednek.
- A szeretet és a tisztelet a hosszú élet titka - Idegenben nyertek a focisták és a női kézisek - Saját készítésű tárgyak - Ön részt vett-e a Návay szobor avatóján?
Múlt héten került sor a mártírhalált halt politikus, Návay Lajos 1945-ben lerombolt szobrának újra állítására. Megkérdeztük a járókelőket, részt vettek-e az ünnepségen, és mi a véleményük az új alkotásról.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül családi napra invitálta a gyerekek és szüleiket a József Attila Városi Múzeum. Az érdeklődők szőhettek, fonhattak és gyertyát is márthattak. A kézműves foglalkozások holnap folytatódnak.
Saját készítésű almás és túrós süteménnyel várta köszöntőit tegnap délelőttel a 90 éves Bartha Ferencnét. A nagymama a mai napig jár nyaralni és színházba is családja társaságában.
- Csábító munkahelyek - Veszélyes utak - Lakossági fórum - Az emlékezés napjai - Sokkoló vereség - Nagy összegű műkincslopás
A Duocor Ipari Bt. több területen biztosít betekintést a diákoknak a gyárban található szakmákba. Most a pályakereső gyerekek látogathattak el, és ismerkedhettek meg a gyártási folyamatokkal, megkönnyítve ezzel számukra a megfelelő szakma kiválasztását.
A Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
Lakossági fórumot tartott múlt héten Czirbus Gábor alpolgármester a Zrínyi utcai óvodában. Járdaproblémákkal, a csapadékvíz elvezetők tisztán tartásával keresték fel az ott élők az alpolgármestert, valamint a város közlekedési felülvizsgálatához is többen hozzászóltak.
A négynapos hosszú hétvégén sokan kilátogattak a makói temetőkbe, hogy felkeressék hozzátartozóik sírjait. A nyughelyekre a Mindenszentek ünnepéhez és a Halottak napjához híven sárga, fehér krizantém vagy margaréta került, illetve mécseseket is gyújtottak az elhunytak emlékére.
- Történelmi pillanat Makón – Leleplezték Návay Lajos szobrát - Halottak napi megemlékezés - Középiskolás szemmel Návayról - Kik ölték meg Návay Lajost?
Ma délelőtt került sor a mártírhalált halt politikus, Návay Lajos 1945-ben lerombolt szobrának újra állítására. Az avatóünnepségen Kövér László az Országgyűlés elnöke és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott ünnepi beszédet.
Az előttünk álló négy napos hosszú hétvégén ünnepeljük a Mindenszentek és a halottak napját. Általános szokás ilyenkor a sírok rendbehozatala, valamint a gyertyagyújtás. Mi is utána jártunk, hogy a makói temetők milyen nyitva tartással várják az oda látogatókat.
A Návay Lajos Emlékhét keretében a makói középiskolások rendhagyó történelem órákon ismerkedhettek meg a politikus és családjának életével. Stábunk a magyar képviselőház egykori elnökéről elnevezett iskolába látogatott el, ahol betekintést nyertünk egy ilyen órába.
Történelem óra, filmek és peranyagok. Így emlékeztek meg kedden Návay Lajosról a Hagymaházban. Az érdeklődők pódiumbeszélgetés keretében ismerhették meg a politikus életét, munkásságát valamint az őt meggyilkoló terroristákat.
- Elégedettek az alkotók, elkészült a Návay szobor - Ismét a szegényeknek gyűjt a KERI - Reneszánsza van az idős együttesek táncának - Dicséret a BL győztes edzőtől – Kiesett a Makó - rövid hírek
Győrfi Lajos és Kiss Jenő Ferenc szobrászművészek készítették el az egykor mártírhalált halt politikus Návay Lajos szobrát. Az alkotás szerdán érkezett Makóra, a városháza előtti téren daruval rakták a talapzatára. Az alkotók ezt követően a Hagymaházban egy pódium beszélgetésen mesélték el az érdeklődőknek a szobor tervezésének, készítésének folyamatát.
Kétnapos ruhagyűjtést szervez a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja. Akciójukkal a szegénység ellen küzdenek, melybe a hagyományokhoz híven nemcsak az iskola tanulóit, hanem a város lakosságát is bevonják.
Hagyományőrző közép- és szépkorú táncegyüttesek és népdalkörök találkoztak szombaton délután a Hagymaházban. Az ország szinte minden tájáról, de még a hátáron túlról is érkeztek együttesek, hogy megmutassák nem csupán fiatalkorban lehet táncolni.
Makói Híradó 2016.10.25.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójáról a térség települései is megemlékeztek. Apátfalván, Óföldeákon és Algyőn Lázár János országgyűlési képviselő is fejet hajtott a hősök előtt.
Az 1956-os Csanád Vezér téri városi megemlékezést követően a Korona dísztermében folytatódott az ünnepségsorozat. Itt a hatvan évvel ezelőtti makói események résztvevői kaptak elismerést. Itt vehette át díszpolgári címét a MEFESZ alapítója Streitman Károly is.
Magyarországon szinte nincs olyan család, ahol legalább a szülőknél vagy a nagyszülőknél ne lenne egy Frank Júlia által írt szakácskönyv. A receptek írója múlt héten interaktív beszélgetést tartott makói közönségének, ahol számtalan új tippet adott a háziasszonyoknak.
- 1956 - A makói hősökre emlékeztünk - Rangadót nyert a Makó FC - Szépkorút köszöntött az alpolgármester - Felelevenedetett a Naptánc-kultusz - Képek és emlékek ’56 - Rövid hírek
Makói ’56-os relikviákból összeállított kamarakiállítással tisztelegtek pénteken délután a hősök előtt a József Attila Múzeumban. A tárlat megnyitóját követően az Emlékkönyv az 1956-os forradalom évfordulójára című kiadványt is bemutatták a jelenlévőknek.
Archaikus hangulatot teremtő kiállítással mutatkozott be a nagyérdeműnek múlt héten V. Nagy Nándor a Hagymaház Galériában. A hódmezővásárhelyi szobrászművész a tárlatot a Naptánc, vagyis az ősi felnőtté avatási rítusok tematikája köré szervezte.
A 90 éves Müller Katalint köszöntötte Czirbus Gábor alpolgármester az önkormányzat nevében. Az idős hölgy jó egészségnek örvend, besegít a konyhában és rejtvényt is fejt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőire és áldozataira a Csanád vezér téren álló kopjafáknál emlékeztek meg Makón. Farkas Éva Erzsébet polgármester ünnepi beszédében kifejtette hatvan évvel ezelőtt ezen a napon vált világossá, hogy a jó képes diadalmaskodni a rossz felett.
- Üvegnegatívok és Radnóti Miklós dedikációi - Újra megnyitotta kapuit a Bajza utcai iskola - Zárt parkolóval oldhatják meg a lakók gondját - 1956 eseményei diákszemmel - Szakmai látogatások a Duocornál
Öt lépcsőház lakói házuk előtti szabálytalan parkolások miatt fordultak kéréssel önkormányzati képviselőjükhöz. Czirbus Gábor, hogy megoldást találjanak a problémára, lakossági fórumot hívott össze csütörtök délután.
A Duocor Ipari Bt. több területen is biztosít gyakorlatot a diákoknak. A tanműhelyekbe a bútoripari szakma alapjait tanulhatják meg a szakképzésben résztvevők. Míg az egyetemisták a logisztika alapjaival ismerkedhetnek meg.
Állandósulni látszik a magyar munkaerőpiacon a szakemberhiány. Ezért hosszú évek után koncepcióváltásra kényszerültek a szakképzésben. Az átalakítás nagymértékben érintette a makói KERI-t is, így ettől a tanévtől már egy új telephelyen, az egykori Bajza utcai iskola épületében is oktatnak.
Öt lépcsőház lakói házuk előtti szabálytalan parkolások miatt fordultak kéréssel önkormányzati képviselőjükhöz. Czirbus Gábor, hogy megoldást találjanak a problémára, lakossági fórumot hívott össze csütörtök délután.
Háromnapos programsorozattal tiszteleg Makó az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői és áldozatai előtt. Az ünnepi műsor mellett középiskolásoknak szóló vetélkedő, könyvbemutatók, koszorúzások és filmvetítés is színesíti a rendezvénysorozatot.
A Magyar Festészet Napját 15. alkalommal ünnepelték meg a hazai művészek a festők védőszentje, Szent Lukács napjához kapcsolódóan. A makói József Attila Múzeum kamarakiállításra és nagy rajzolásra várta a képzőművészet iránt érdeklődőket.
Munkaszüneti nap lesz nagypéntek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországi Református Egyházak Zsinatának emlékülésén, múlt pénteken. Megkérdeztük a makóiakat, hogyan fogadták az ünnepnap hírét.
Az elmúlt pár hónapban sokszor szóba került a makói kórház nőgyógyászatának sorsa. Dr. Kallai Árpád a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója ma bejelentette, hogy új osztályvezető főorvosa van a szülészetnek, így már biztos hogy nem szűnik meg az osztály.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire a központi ünnepségeken kívül a nevelési-oktatási intézményekben is megemlékeznek. Így lesz ez a makói KERI-ben is, ahol az iskola 9-es és 12-es tanulói színvonalas műsorral készülnek. A tegnapi próbájukra stábunk is ellátogatott.
- Összefogásra sarkall a kormány - Kormányinfó - Ingyenes hulladékszállítás a nyugdíjasoknak - 2774 háztartás - Nyugdíjas találkozó Soltész Rezsővel a Hagymatikumban - Remekel a Makó FC
66. alkalommal tartott Kormányinfót kedden délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető elmondta a magyar kormány célja, hogy elérje, vegyék le a napirendről Brüsszelben a kötelező betelepítési kvótát.
Makó Város Önkormányzata 2774 háztartásnak segít a hulladékelszállítás költségeinek fedezésével – mondta el ma Czirbus Gábor alpolgármester a Korona Szálló földszintjén tartott lakossági fórumán.
Negyedszer rendezte meg a Hagymatikum Gyógyfürdő a nyugdíjas találkozóját. Volt helyi Ki Mit Tud, ahol felléphettek a bátor fürdőzők és a sztárvendég sem maradhatott el. Közkívánatra Soltész Rezső énekelt ismert slágereket.
- Nagyszabású útépítési program indul - Életveszélyes útszakaszok - Megszűnhetnek bizonyos szakmák - Ön mit változtatna Makó közlekedési rendjében? - Megszerezte első győzelmét a Contitech Makó
Az elmúlt évek legnagyobb útépítési programja indul el Magyarországon. Ezt Lázár János miniszter jelentette be szombaton Hódmezővásárhelyen.
Múlt héten beszámoltunk arról, hogy Makó Város Önkormányzata egy független szakértővel vizsgáltatja felül a város közlekedési rendjét. Hadik György önkormányzati képviselő indítványára felkérték Mózes Sándor közlekedésbiztonsági szakembert hogy keresse fel a problémás helyeket és tegyen javaslatot megoldásukra.
Szeged és Hódmezővásárhely után tegnap délután Makóra érkezett a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Szakképzési Roadshow-ja. A konzultációs fórum egyik témája az volt, az iskolák hogyan tudnak megfelelő szakembereket képezni a hiányszakmákban.
Számít a véleménye rovatunkban megkérdeztük az emberektől, mit változtatnának Makó közlekedési rendjében. Voltak akik konkrét példákat hoztak, míg más azt emelte ki elsődleges lenne a közlekedési szabályok ismerete és betartása.
- Elveszett napló - Háborús emlékek - Újabb siker a Makó KC csapatánál - Papp Emese fába égetett képei - Rózsaszínben, két kerékkel az emlőrák ellen - Kutyaugatástól volt hangos a Báló Liget - Rendőrségi, rövid hírek
Régiónkban évente három országos kutyakiállítást tartanak, melynek utolsó állomása idén Makó volt. Vasárnap 412 eb mutatkozott be a Báló-ligetben rendezett CAC Nemzeti Kiállításon.
Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, ennek jegyében idén is megszervezte a Makói Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda az egészségkerékpározást. Azok között akik az elmúlt egy évben részt vettek emlőrákszűrésen és most eljöttek biciklizni, egy kerékpárt is kisorsoltak.
Pirográf technikával készült alkotásokból nyílt kiállítás pénteken a József Attila Városi Könyvtárban. A kiállítást Dr. Vajda József tanár nyitotta meg .Papp Emese tűzírásos képeit most először mutatta meg a nagyközönségnek.
Egy az I. világháborúban íródott elveszettnek hitt napló alapján jelent meg könyv „ Boros István Háborús emlékek címmel”,melynek bemutatóját a számos érdeklődő jelenlétében ,pénteken mutatták be a József Attila Múzeumban.
- Keresd a pályád a DUOCOR-nál! - Újra divat lett Makón a kerékpárlopás - Helyben termelt zöldségek a nagycsaládosoknak - Fókuszban az alaptörvény módosítása
A rendőrséghez beérkezett feljelentések száma azt mutatja hogy városunkban egyre több drótszamarat kötnek el. Ha kerékpárunkat az utcán vagyunk kénytelenek hagyni, mindenképpen komoly lakatot kell beszereznünk.
Idén 117 makói család kapott azokból a zöldségekből, melyeket az önkormányzat a mezőgazdasági Start közmunka-program keretében termel. Czirbus Gábor alpolgármester szerdán egy négy gyermekes családnak adott át 100 kilogramm burgonyát és 50 kiló vöröshagymát.
65. alkalommal tartott Kormányinfót tegnap délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető számos aktuális témát napirendre tűzött, beszélt többek között a kormányfő által benyújtott alaptörvény-módosítási javaslatról, az uniós források felfüggesztéséről, valamint a belügyminisztériumi többlettámogatásról is.
Idén is rajzpályázatot hirdetett a makói Duocor Bt. A cég fontosnak tartja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok megismerkedjenek a különböző szakmákkal, erre rajzpályázattal ösztönzi a nyolcadikosokat.
- Elmeszelte Törököt a Nemzeti Választási Bizottság - Támogatja a város a Galamb felújítását - Ismét itt a náthaszezon - Megszűnt a T-Home analóg kábelszolgáltatása - Bárki kérdezhetett a polgármestertől - Fogadóóra - Hogyan védekezik a megfázás ellen? - Kerékpározás az emlőrák elleni küzdelem jegyében
Október 14-án pénteken ismét megrendezik Makón az Egészségkerékpározást az emlőrák ellenes küzdelem jegyében. Az esemény célja, hogy a megmozdulással minél több ember figyelmét felhívják a szűrésen való részvétel fontosságára.
Számít a véleménye rovatunkban ma azt kérdeztük az emberektől, hogyan védekeznek a megfázás ellen.
Polgármesteri fogadóórát tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet. Annak ellenére, hogy közel két hete értek véget a képviselői lakossági fórumok, a város első emberének irodájában most is sokan fordultak meg.
Október 12-től megszűnt a T-Home analóg kábelszolgáltatása, mely a Makói Városi Televízió adásának elérését is érinti. Néhány apró teendő elvégzése után a régi előfizetők újra zavartalanul nézhetik a tévé műsorait.
A Nemzeti Választási Bizottság szerint is jogsértő cselekményt hajtott végre Török Miklós az október 2-ai népszavazáson. Az indoklás szerint a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőjének magatartása alkalmas volt a választópolgárok akaratának befolyásolására.
Három napirendi pontot tárgyalt mai rendkívüli ülésén Makó Város képviselő-testülete. A grémium döntött arról, hogy biztosítja az önerőt a Galamb Szakképző Iskola felújításához, valamint arról hogy szintén pályázati forrásból megszépülhet az I. világháborús emlékmű.
Ezekben a napokban egyre többen keresik fel a háziorvosi rendelőket és a gyógyszertárakat. A hirtelen jött hideg őszi időben könnyű meghűlni, főleg, ha nyáron nem készítettük fel kellőképpen az immunrendszerünket. Stábunk utánajárt, hogyan kerülhetjük el, vagy vészelhetjük át a náthaszezont.
- Felülvizsgálják Makó közlekedési rendjét - Erős csapattól kapott ki a Makó KC - Első világháborús borzalmak-100 éves napló - Adományozott a karitász csoport - Szépség, bölcsesség és erő Rákász Gergely koncertjén
Makó Város Önkormányzata egy független szakértővel vizsgáltatja felül a város közlekedési rendjét. Ehhez a munkához kérik most az itt élők segítségét, akik október 31-ig kitölthetnek egy ezzel kapcsolatos kérdőívet a város honlapján – jelentette be Czirbus Gábor alpolgármester ma délelőtti sajtótájékoztatóján az InfoPontban.
Egy makói család hat fiúgyermekéből öten harcoltak az első világháborúban .Ez akkoriban nem számított szokatlannak. Viszont közülük egy, részletes naplót vezetett, melyet sokáig eltűntnek hittek.100 év távlatában azonban előkerült és családja úgy döntött ,hogy könyv formában megjeleníti. Ennek a bemutatójára kerül sor most pénteken a József Attila Múzeumban.
Tegnap különleges adományosztásra került sor a Szent Erzsébet Karitász csoport szervezésében. A makói önkéntesek ezúttal több mint 2000 kg almát osztottak szét a rászorulóknak.
Ismeretterjesztéssel és beszélgetéssel egybekötött koncertet adott Rákász Gergely vasárnap este a Hagymaházban. Az „Egy kis romantikus éji zene” című előadásában Mozart, Bach, Beethoven és Liszt Ferenc klasszikusait hozta el közönségének.
- Fontos a román kultúra és a nyelv megőrzése - 60. évforduló - Lehengerlő győzelem - Rózsaeső Imanap a Szent László Király Templomban
Nyolcadik alkalommal emlékeztek meg ,,Liziői” Kis Szent Terézről a keresztények Makón. A Rózsaeső Imanapon a közös imádságok mellett kerekasztal beszélgetéseken és előadásokon is részt vehettek az érdeklődők.
Makó Város Képviselő testülete 2016 február 10.én fogadta el Dr. Sánta Sándor települési képviselő Fazekas Lajos dokumentumfilmjével kapcsolatos képviselői indítványt., mely szerint a város az 1956 os forradalom 60 évfordulójára 2,5 millió forinttal támogatja egy az értékek megőrzése érdekében elkészülő film létrejöttét. A forgatások és az utómunkák lassan a végéhez érnek, így október 23.ai ünnepségsorozat részeként a film bemutatásra is kerül.
Ugyancsak a József Attila Múzeum adott helyet pénteken a Tanítók éjszakájának. A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozathoz kapcsolódva már harmadik alkalommal szólították meg az oktatói hivatás képviselőit.
- Nyílt nap a Continental Contitech-nél - Szombaton az óvodában - Pontot vesztett az Makó FC - Válogatás a Makói járás régészeti leleteiből - Tanítók éjszakája a makói múzeumban
A Makói járás régészeti leleteiből nyílt kiállítás pénteken a József Attila Múzeumban. A tárlaton a neolitikumtól kezdve egészen a középkorig sorakoznak a különböző kultúrák, népcsoportok mindennapjainak jelentős kellékei.
A Makói Óvoda Hold utcai Óvodaháza szombaton tartotta meg hagyományőrző családi napját. A délelőtt a gyerekek népi játékokkal ismerkedhettek. Emellett az óvónők díjazták az elkészített termésszobrokat is.
A hétvégén ismét gyárlátogatásra hívta a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft, ismertebb nevén a gumigyár az érdeklődőket. A rendezvényen egy körúton a gyártási folyamatot is végig lehetett követni.
- Az aradi vértanúkra emlékeztek – Városi ünnepség - Rózsaeső Imanapra készülnek a keresztények - Az „Operaház Nagykövetei” a Bartókban - Már a T-Home-nál is fogható a Makói VTV - Rendőrségi hírek - eltűnés
Az aradi vértanúkra emlékeztek tegnap Makón a Kossuth-szobornál. A Návay iskola diákjainak műsora után a tisztelet virágait és mécseseit helyezték el a szobor talpazatánál a jelenlévők.
Az Invitel után már a T-Home-nál is fogható a Makói Városi Televízió adása. Utóbbi digitális hálózatán jelenleg is folyik a tesztelés, mely várhatóan október végéig eltart. A két legnagyobb szolgáltató becsatlakozásával a megyében immáron közel százezer háztartásba jutnak el a televízió műsorai, ebből a makói és a kistérségi előfizetők száma eléri a tizenötezret.
Szombaton nyolcadik alkalommal emlékeznek meg Szent Terézre a makói újvárosi templomban. A Rózsaeső Imanap 10 órától délután 5 óráig különböző programokkal várják az érdeklődőket.
Az Operaház Nagykövetei látogattak tegnap a Makói Általános Iskola Bartók székhelyintézményébe. Bátori Éva és Ambrus Ákos operaénekesek célja az volt, hogy az operát, mint műfajt megismertessék a gyerekekkel.
- Rádió 7 a Hagymatikumból-Sportos zenés nap - Nagyszüleiket ünnepelték a Bartókósok - Nyolc fotós egy fényképezőgéppel - Különleges orgonahangverseny Makón - Bűnmegelőzés az idősek védelmében
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idősek Világnapja alkalmából bűnmegelőzési programot indított az ellenük elkövetett bűncselekmények csökkentése érdekében. A legtöbb bűneset vagyon elleni.
Október 9-én a Hagymaházban lép fel Rákász Gergely. Az orgonaművész új műsorával érkezik városunkba, amelyben főleg Mozart darabokat fog játszani.
Első kiállításuk nyílt meg nemrégiben a Makói Fotó Barátok Egyesületének a Hagymazában. A tárlat az „1 egyszerű gép, megannyi látásmód” címet kapta miszerint a fotósok ugyan azzal a géppel készítették el képeiket saját látásmódjuk alapján.
Hétről-hétre újabb programokkal várják az érdeklődőket a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Hétfőn nagyszüleiknek készültek színes műsorral az unokák az iskola tornatermében. A délután a hagyományokhoz híven most is a közös sütizéssel zárult.
A Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatján rendezik meg . Erre a napra a Magyar Fürdőszövetség külön kampányt szervez, melynek célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése. A makói Hagymatikum és Gyógyfürdő az idei éveben a rádió 7 stábjával közösen csatlakozott a kezdeményezéshez.
Makó város polgármestere az eredmények tükrében nyilatkozatot tett közzé, melyben elsődlegesen megköszönte a polgárok részvételét. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője szerint az itt élők határozott véleményt mondtak Brüsszel bevándorláspolitikájáról.
- Indul a fűtési szezon - Emlékmű a királyhegyesi háborús hősökért - Ősi kultúrák a hagymaföldek alatt - Kocsis Györgyre emlékeztek a zene világnapján
Ünnepélyes keretek között avatták újra Királyhegyesen a még 1929-ben készült, ám most felújított I. világháborús emlékművet. Az eseményen Lázár János országgyűlési képviselő is részt vett, aki kiemelte: az egész ország büszke kell legyen azokra, akik a világháborúkban helyt álltak.
Makó és Hódmezővásárhely térségében az állampolgárok komolyan vették a voksolást, hiszen a választásra jogosultak több mint fele részt vett a kötelező betelepítési kvóta elleni referendumon. A „nem”-ek aránya 98,2 százalékkal megfelelt az országos átlagnak. Október 2-án stábunk is forgatott, ahol megkérdeztük a makóiakat, miért tartották fontosnak, hogy éljenek demokratikus jogukkal. A népszavazás városi eredményeiről pedig a Helyi Választási Iroda vezetője adott tájékoztatást.
Október hetedikén nyílik meg az Ősi Kultúrák a hagymaföldek alatt című vendégkiállítás a József Attila múzeumban, amelynek anyagát tegnap szállították Makóra. A régészeti leletként feltárt eszközöket makói, földeáki, csanádpalotai és kiszombori emberek használták egykor.
- Lázár: Nincs híd Brüsszel és Budapest között - Köztiszteletben állók a népszavazásról - Jótékonysági koncert a koraszülöttekért - Játszóterek újultak meg Czirbus Gábor körzetében - 71 évvel ezelőtt halt meg Bartók Béla - Polgármesterek a bevándorlásról
Október elseje a zene világnapja, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei ebből az alkalomból már évek óta koncerttel örvendeztetik meg az érdeklődőket. Ezúttal a fiatalon elhunyt Kocsis György színművész emlékének szentelték előadásukat.
Október elseje az Idősek Világnapja, ez alkalomból nagyszerű hangulatú délutánt és estét szervezett a szépkorú makói lakosok számára a város önkormányzata. A rendezvény Szendi Szilvia és Peller Károly műsorával kezdődött, majd a talpalávalót Csikota József és zenekara szolgáltatta.
A hűvösebb idő beköszöntével egyre több otthonban kezdtek el fűteni. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy szakemberrel ellenőriztessék a tüzelő-fűtőberendezéseiket.
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Televíziónk minden település polgármesterét megkérdezte arról, hogyan gondolkodnak az Európát sújtó migrációs nyomásról, valamint az október 2-ai népszavazásról. Most Óföldeák, Földeák és Csanádpalota vezetői mondják el, hogy ők és választópolgáraik hogyan vélekednek erről.
- A népszavazás értékelése - A választókerületben élők elutasították a kvótát - 650 nyugdíjast ünnepeltek - Nagy álom teljesült Csanádalbertin - Román kulturális napok - Maroslelén zárult Lázár János kampánysorozata
Régi álma vált valóra a Csanádalbertin élőknek, hiszen szombaton átadták a falu első Művelődési Házát. Az új, modern épület főbejáratánál lévő nemzeti színű szalagot Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Csjernyik Zoltán polgármester vágta át.
Lázár János tegnap Nagylakon, Magyarcsanádon és Apátfalván folytatta lakossági fórumsorozatát. A politikus a népszavazási kampánykörútján azt hangoztatta, Brüsszel és a magyar kormány migrációs ügyben képviselt álláspontja között áthidalhatatlan az ellentét.
A múlt héten több napos rendezvénnyel mutatta be kulturális értékeit a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat. Sikeres pályázatoknak köszönhetően, több programot szerveztek az érdeklődőknek, így népszerűsítve a román-magyar kapcsolatot.
Televíziónk már többször is beszámolt a Korábban Érkeztem Alapítvány munkájáról, legutóbb akkor, amikor anyaszobákat létesítettek a Szegedi Nőgyógyászati Klinikán. Most újabb eszközökre gyűjtenek, e célból rendeztek jótékonysági koncertet a fogadalmi templomban, melynek vendége Rost Andrea és Dolhai Attila volt.
Mintegy harminc fórumot tartott Lázár János a térség országgyűlési képviselője, melyben a népszavazás fontosságára hívta fel a figyelmet. Ez a sorozat szombat délután Maroslelén zárult, ahol a politikus köszönetét fejezte ki a térség mind a 19 polgármesterének. Elmondta, nagy részük független jelöltként lett településvezető, mégis mindannyian egyetértettek abban, hogy Magyarországon nincs szükség migrációra, betelepítésre.
Czirbus Gábor zárta az idei őszi képviselői fórumsorozatot. A Hagymaház előtti téren Farkas Éva Erzsébet a városi, míg a képviselő a körzetét érintő fejlesztéseket ismertette szerda délután.
- Az utolsó pillanatig kampányol Lázár - Nógrádi György tartott előadást a migrációról - Képviselők a bevándorlásról - Polgármesteri segítség egy négygyermekes családnak
Köztiszteletben állók a népszavazásról
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye és a Művészeti Intézményegysége Bartók Béla születésének 135. és halálának 71. évfordulója alkalmából rendezett emlékműsort. A színvonalas rendezvényen a gyerekek most szüleik előtt léptek fel.
A migrációnak világviszonylatban négy célpontja van, ezek közül három bezárult, egyedül Európa fogad be nagy számban bevándorlókat – fejtette ki a Hódmezővásárhelyen tartott előadásában Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő arra is rávilágított, hogy Európában egyedül Magyarország kezdeményezett népszavazást az ügy megoldásáról.
Farkas Éva Erzsébet ebben a hónapban Koczka Andrea Mónikán és családján segített az Angyalsóhaj Alapítvány keretében. A polgármester 10 ezer forintos cafetériáját ma délelőtt nyújtotta át a négygyermekes családanyukának.
- Bayer Zsolt: „Félrevezet az ellenzék” - Nyugdíjasok a népszavazásról -SZIGNUM családi nap - A női kézilabdásoké az első győzelem - Polgármesterek a bevándorlásról - Vágó István: „Nincs magyar válasz a betelepítési kvótára”
Lázár János tegnap Makóra látogatott, hogy a népszavazás előtt még egyszer személyesen beszélhessen az itt élő lakossággal az ügy fontosságáról. A Lonovics sugárút és a Hold utca kereszteződésében a politikus kiemelte, az ország függetlensége a tét.
Zsúfolásig megtelt tegnap a Korona Szálló díszterme a Polgári Szalon estéjén, ahol Bayer Zsolt újságíróval dr. Halmágyi Pál beszélgetett. Az előadás során felvetődött az a kérdés, hogy létezik-e vagy sem betelepítési kvóta. Amíg Vágó István a Demokratikus Koalíció makói szűk körű találkozóján a népszavazás szükségtelenségéről és a kvóta nem létezéséről beszélt, addig Bayer minden ellenkező híreszteléssel szemben azt állította, hogy igenis van.
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Mára már mindennapos témává vált a migráció és az október 2-ai népszavazás. Televíziónknak most a makói képviselő-testület három tagja mondta el véleményét.
Mára már mindennapos témává vált a migráció és az október 2-i népszavazás. A térségben is megoszlanak a vélemények. Megkérdeztünk néhány makói nyugdíjas klub vezetőjét, ők hogyan gondolkodnak erről. Ezzel kapcsolatos érzéseiket Ferenczi Józsefné, Vígh Zoltán és Takács Ferencné mondják el.
Leginkább Vágó Istvánra, a kvíz műfajának egyik legsikeresebb magyar alakjára voltak kíváncsiak azok, akik tegnap ellátogattak a DK fórumára. Az ismert műsorvezető félretéve tévés múltját ma már politizál, a párt elnökségének tagja. És bár a népszavazást elutasítja, a migránskérdésre ő sem tud konkrét megoldást.
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Televíziónk minden település polgármesterét megkérdezte arról, hogyan gondolkodnak az Európát sújtó migrációs nyomásról, valamint az október 2-i népszavazásról. Most Kövegy és Királyhegyes vezetői mondják el, hogy ők és választópolgáraik hogyan vélekednek erről.
Idén tizedik alkalommal rendezte meg családi napját a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium. A jubileumi rendezvényen negyvenhét állomáson, csapatjátékokkal várták az iskola diákjait szüleikkel együtt.
- Polgármesterek a bevándorlásról - Honvéd városrészi nap - az adakozás jegyében - Köztiszteletben állók a népszavazásról - Megújulhat a Kálvin téri rendelő - Bozsik Program
Hétfőn a Hold utcai bölcsőde előtt tartott utcafórumot Toldi János képviselő, illetve Farkas Éva Erzsébet polgármester. Szó esett a körzet fejlesztéseiről, köztük arról hogy jövőre felújítják a Kálin téri rendelőt.
A makói Honvéd városrészben második alkalommal szervezték meg a városrészi napot, amikor a településrész apraja-nagyja összegyűlt egy közös estebédre és egy kis szórakozásra. Az itt élők adakoztak is, a tombolajegyek árával járultak hozzá egy autóbalesetet szenvedett fiatalember gyógykezeléséhez.
Televízióink ismét két település polgármesterét kérdezte meg arról hogyan gondolkodnak a migrációról és az október 2-i népszavazásról. Ma Nagylak és Nagyér település vezetői mondják el hogy választópolgáraik hogyan vélekednek erről.
Mára már mindennapos témává vált a migráció és az október 2-i népszavazás. A térségben is megoszlanak a vélemények. Megkérdeztünk néhány köztiszteletben álló személyt mi is, hogy ők hogyan gondolkodnak erről. Most Dr. Nagy Jenő, Szilágyi László és Márton Imre mondják el ezzel kapcsolatos érzéseiket.
- Összefogásra sarkall Lázár - Felújított katona sírokat adtak át - Köztiszteletben állók a népszavazásról - Nem mindennapi köszöntés – 102 gyertya a tortán - Polgármesterek a bevándorlásról - Első helyen a Makó FC
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Televízióink minden település polgármesterét megkérdezte, arról hogyan gondolkodnak a migrációról és az október 2-i népszavazásról. Most Apátfalva és Magyarcsanád vezetői mondják el hogy a választópolgáraik hogyan vélekednek erről.
Gyakran számolunk be arról, hogy a város felköszönti a 90 vagy 95. életévüket betöltött szépkorúakat. Nemrégiben azon ritka pillatanok egyikén vehettünk részt, amikor is a 102 éves Fürge Istvánnénak gratulált születésnapja alkalmából Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Mára már mindennapos témává vált a migráció és az október 2-i népszavazás. A térségben is megoszlanak a vélemények. Megkérdeztünk néhány köztiszteletben álló személyt mi is, hogy ők hogyan gondolkodnak erről. Most Dr. Halmágyi Pál, Tóthné Döme Mária és Horváth Zoltán mondják el ezzel kapcsolatos érzéseiket.
Lázár János, a térség országgyűlési képviselője ezekben a napokban körbejárja választókerületének a településeit, hogy személyesen beszélhessen a lakossággal az október 2-i népszavazás jelentőségéről. A miniszter vasárnapi körútját Királyhegyesen kezdte.
Egy helybéli család szépítette meg az újvárosi református temetőben található II. világháborús katonasírokat. A 64 sírhelyet szombaton adták át ünnepélyes keretek között. A Sipos család munkáját Dr. Holló József nyugalmazott altábornagy ismerte el.
Csütörtökön folytatódott az őszi lakossági fórumok sora. Ezúttal Gerizdes városrész önkormányzati képviselője, Marosvári Attila invitálta beszélgetésre a lakosokat.
- Köztiszteletben állók a népszavazásról - Települések a betelepítés ellen - A makói piacnál kampányolt Lázár János - Díjugrató döntő Makón - Gerízdes nyugodt, békés városrész
A Makói Többcélú Társulás 17 településének polgármesterei ma közös sajtótájékoztatót tartottak. A Korona dísztermében közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben arra kérik lakosaikat, hogy vegyenek részt az október 2-i népszavazáson.
A Makói Piac főbejáratánál kezdte napját Lázár János. A térség országgyűlési képviselője arra bíztatta a járókelőket, hogy október másodikán menjenek el szavazni.
Határ menti településként az itt élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve. Stábunk megkérdezett néhány köztiszteletben álló személyt, hogyan gondolkodnak a migrációról és az október 2-i népszavazásról. Most Dr. Csikota József, Kádárné Pánczél Anikó és Tóth István mondják el véleményüket.
- Polgármesterek a bevándorlásról - Testületi vita a migrációról - Támogatás a nagycsaládosoknak - Közel 300 ügyfélnek segített a mozgó kormányablak
Magyarország jövője a tét címmel tartott lakossági utcafórumot a Petőfi parkban Lázár János a térség országgyűlési képviselője Farkas Éva Erzsébet polgármester elsőként a városban várható fejlesztésekről szólt ,majd a miniszter beszéde után közösen meghallgatták az emberek véleményét.
A Fidesz Makói alapszervezete minden lehetséges módon arra kéri a lakosságot, hogy éljenek demokratikus jogukkal és menjenek el szavazni. Csütörtök délelőtt a makói posta előtt ismét gyűjtötték az aláírásokat, itt tartott sajtótájékoztatót Czirbus Gábor elnök és Hadik György a szervezet tagja.
A szerdai testületi ülésen közel másfél órán keresztül tárgyalták napirend előtt az október 2-ai népszavazást. A bevándorlási kvótarendszerrel kapcsolatban a kormánypárti politikusok mind felszólaltak, míg az ellenzék nagy része Czirbus Gábor alpolgármester külön felszólításra sem nyilatkozott a kérdésben.
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Televízióink minden település polgármesterét megkérdezte, arról hogyan gondolkodnak a migrációról és az október 2-i népszavazásról. Ma Kiszombor és Maroslele vezetői mondják el hogy választópolgáraik hogyan vélekednek erről.
A betelepítési kvóta miatt kialakult vitát követően a szerdai testületi ülésen 15 napirendi pontot tárgyalt a testület. Köztük döntöttek arról, hogy a város idén is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz és hogy egyszeri támogatásban részesülnek a nagycsaládosok.
Apátfalván zárult kedden az egyetlen mobilizált kormányablak Csongrád megyei körútja. Az ügyfélszolgálati buszt az elmúlt egy hétben közel 300 ügyfél kereste fel 7 járás mintegy 15 településén.
- Lázár János 3 településen - Polgármesterek a bevándorlásról - Gerizdes városrészen is ünnepeltek - Felújítás alatt a Bajza utcai Iskola - Felmaraton kerékpár és gyalogtúra
Vasárnap színes programokkal várták az érdeklődőket a gerizdesi városrész ünnepére. A nap célja, az volt, hogy a nemrég felújított játszótéren is legyen egy olyan alkalom, ahol a helyiek összegyűlhetnek, szórakozhatnak.
Lázár János a térség országgyűlési képviselője a hétvégén több Makó környéki település rendezvényén is részt vett. Köszöntőt mondott az apátfalvi gasztro- valamint a kiszombori és maroslelei falunapokon is.
A térségben élők a bevándorlás által fokozott veszélynek vannak kitéve a határ közelsége miatt. Televízióink minden település polgármesterét megkérdezte, arról hogyan gondolkodnak a migrációról és az október 2-i népszavazásról. Most Pitvaros és Csanádalberti vezetői mondják el hogy a választópolgárok hogyan vélekednek erről.
- Fórum sorozatot kezdett Lázár János - Nagy Péter olimpikon a Sportágválasztón – 38 sportág - Rangadót vesztett a Makó KC - Kukoricafajtákkal ismerkedtek a gazdák - Indián Nyár Party a Hagymatikumban - Díjazták a kiskerteket
Ismét lakossági fórumra invitálták a makói polgárokat. Az egykori Bajza utcai Iskola tornatermében tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester, valamint dr. Hadik György települési képviselő válaszolt a felmerült kérdésekre.
Lakossági fórumokat tart a Csongrád 04. választókerület országgyűlési képviselője mind a 19 hozzá tartozó településén. Lázár János a sorozatot térségünkben kezdte, tegnap négy faluban beszélt az ott élőknek az október 2-ai népszavazás fontosságáról.
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Nagy Sportágválasztó a Maros Kaland-parton. A kétnapos rendezvényen a több mint harminc klub és egyesület mellett eredményes sportolók és egy olimpikon is bemutatkozott a nagyközönségnek.
Kukoricafajta-sor bemutatón találkoztak a térség gazdái múlt hét pénteken, Apátfalván. A résztvevők megismerkedtek a legújabb kukoricafajtákkal és növényvédőszerekkel.
A makói Hagymatikum Gyógyfürdő szombaton az Indián Nyár Partyval kezdte meg őszi-téli programjait. A rendezvény sztárvendége Tolvai Renáta, a Megasztár 5. szériájának győztese volt.
4 kategóriában indult, ebből 3-ban helyezést ért el Szekeres Zsuzsanna kerttulajdonos, aki “A legszebb konyhakertek” versenyben nevezett. Elmondta, nem a versenyzés számára a fontos, hanem a kiskert művelés népszerűsítése.
- Gyermek- és egészségnap Pitvaroson - Startolnak kézilabdásaink - Több mint 8 millió forintból fejlesztettek – Gáspár Sándor fóruma - Hagymás ételek versenye a Hagymafesztiválon
A 8-as számú választókerület őszi lakossági fórumát tegnap délután tartották a Makovecz téri Zenepavilonnál. A felmerült kérdésekre és problémákra Farkas Éva Erzsébet polgármester, valamint Gáspár Sándor települési képviselő válaszolt.
Egy országos program keretén belül Pitvarosra esett a választás ,ahol a falu aprajának és nagyjának ingyenes programokat biztosítottak. A gyereknap mellett a felnőttek kakasfőzésben mérhették össze szakácstudásukat . A szombati rendezvényre Lázár János miniszter is kilátogatott.
Közel 50 bográcsban rotyogtak a finom ételek a Hagymafesztiválon, ebből 34 csapat mérettette meg magát és a főző tudományát idén is a Hagymás ételek versenyében. A indulók között a térség önkormányzatai is részt vettek, mellettük egyesületek és baráti társaságok hozták el saját receptjeiket.
- Sok kérdés Sánta fórumán - Rendhagyó osztályfőnöki óra Georg Spöttle-vel - Aikido konferenciát tartottak Makón - "Legyél TE is határvadász!" - Ön szerint hasznosak-e a makói fejlesztések?
Szerda délután a Návay Lajos téren folytatódott Makón az őszi lakossági fórumsorozat. A Víztoronynál Sánta Sándor képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester válaszolt a lakosok kérdésire, problémáira.
Georg Spöttle rendhagyó osztályfőnöki órát tartott ma délelőtt a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. Az előadáson a biztonságpolitikai szakértő több kérdést is tisztázott az iszlámról, mint vallásról, valamint olyan aktuális témákról is beszélt, mint a migráció vagy a terrorizmus.
Határvadászokat toboroztak hétvégén a Hagymafesztiválon. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Fő téren felállított standján azt mutatta meg az érdeklődőknek, hogy mit takar ez a hivatás.
Lezárult a makói gyógyfürdő bővítésének közbeszerzési eljárása, a projektet a Makona Tervező Kft. nyert meg, akik hamarosan elkezdik az új elemek tervezését. A Makovecz könyvtár terveit januárban mutatták be, a munkálatok már zajlanak. Megkérdeztük a makói lakosokat, szerintük hasznosak-e ezek a fejlesztések, újítások?
A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország és a Makó Budo Klub Aikido Szakosztálya immáron második alkalommal hívta szakmai fórumra az ország valamennyi pontjáról e harcművészeti ág űzőit, valamint a sport iránt érdeklődőket. A makói konferencia résztvevői szombaton délelőtt érdekes előadásokat hallgathattak meg, délután pedig az edzéseké volt a főszerep.
- Népszavazásra buzdít a makói Fidesz - Lakossági fórumot tartottak Újvároson - Kukorica fajta bemutató Apátfalván - Tornaterem felújítás szülői összefogással - Értékeink, hagyományaink is bemutatkoztak a Hagymafesztiválon - Tömegek tomboltak a Demjén koncerten
- Lakossági fórumot tartottak Újvároson - Népszavazásra buzdít a makói Fidesz - Kukorica fajta bemutató Apátfalván - Tornaterem felújítás szülői összefogással - Tömegek tomboltak a Demjén koncerten - Értékeink, hagyományaink is bemutatkoztak a Hagymafesztiválon
Kádár József önkormányzati képviselő körzetében folytatódott az őszi lakossági fórumsorozat. A kötetlen beszélgetésen a város polgármestere többek között a most induló beruházásokról, míg az alpolgármester az október 2-ai népszavazásról tájékoztatta a lakosságot.
A Fidesz szerint az október 2-i kvótareferendum nemzeti ügy, ezért minden magyar állampolgárt az urnák elé hívnak. A betelepítési kvóta elleni tiltakozás és a „nem”-mel való voksolás érdekében a korábban megkezdett aláírásgyűjtésüket is folytatják – derült ki a párt helyi szervezetének ma délelőtti sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodája szeptember 10-én, szombaton rendezte meg a Csongrád Megyei Értékek Napját Makón. A Hagymafesztiválhoz köthető konferencián hét település mutatkozhatott be.
68 fajta kukoricából fajtabemutatót rendeznek pénteken Apátfalván. A 15 éve rendszeresen megtartott rendezvényen részt vesz Szűcs László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei igazgatója is.
Másfél órás koncertet adott makói közönségének Demjén Ferenc szombaton este. A zenekar a legtöbb kultikus zeneszámát elhozta, így hallható volt a Honfoglalás és a Túl a világvégén című daluk is.
Szülői összefogással újult meg a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének tornaterme. Az új sporthelyiséget hétfőn ünnepélyes keretek között avatták fel.
- Népszavazás a pártok szemszögéből - 90-en kaptak magyar állampolgárságot Makón - Második helyen a Makó FC - Megkezdődtek az utcafórumok - Katolikus püspökök nyilvánítottak véleményt a bevándorlásról
Katolikus püspökök nyilvánítottak véleményt a bevándorlásról
Elkezdődtek városunkban az őszi lakossági fórumok, hétfőn délután az 1.számú választókerület képviselője Kovács Sándor várta a lakosságot. A kötetlen beszélgetésen Farkas Éva Erzsébet polgármester a most induló beruházásokról, míg Czirbus Gábor a közelgő népszavazásról tájékoztatta a lakosságot.
Október 2-án a magyar állampolgároknak lehetősége nyílik arra, hogy döntsenek arról, szeretnének-e más népekkel együtt élni, vagyis akarják-e, hogy hazánkba az unió migránsokat telepítsen. FogadóÓra című magazinunk stábja megkereste a helyi pártok vezetőit, akiket arra kért osszák meg álláspontjukat a népszavazásról. Az MSZP-n kívül mindenki élt a lehetőséggel.
Kilencvenen tettek állampolgársági esküt múlt héten csütörtökön a makói Városházán. A honosítási ünnepségen Czirbus Gábor alpolgármester a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozta.
Saját számaival valamint operettel és musical részletekkel is szórakoztatta a közönséget szombaton Dolhai Attila. A fellépés végén autogramot osztott és a szerencsésebbek még egy közös kép erejéig is összeállhattak vele.
- Hagyma nincs csak fesztivál - reformra van szükség - Fókuszban az októberi népszavazás - Elkezdődhet a Hagymatikum bővítése - 150 családon segít a Vöröskereszt és a Givaudan - Hagymafesztivál – főzőversennyel, konferenciákkal, koncertekkel
A határ menti települések nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester is felszólalt vasárnap a Megyei Jogú Városok Szövetségének budapesti konferenciáján. A városvezetők az október 2-ai népszavazás fontosságára hívták fel a figyelmet.
A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy 300 millió forinttal támogatja Makót, amelyet a Makovecz épületek fejlesztésének előkészítésére, tervezésére fordíthat a város. A új könyvtár munkálatai már elkezdődtek, míg a Hagymatikum Fürdő bővítésének terveiről szóló szerződést ma írták alá.
Villámlátogatáson járt a Hagymafesztiválon Lázár János miniszter szombaton, ahol a sajtó képviselőinek arról beszélt ,hogy fesztivál van de hagymatermesztő és hagyma egyre kevesebb. Elmondta a kormány kész segíteni amennyiben erre van fogadókészség és szándék, hogy újra sok családnak adhasson megélhetést a Makói hagyma.
26. alkalommal került megrendezésre a Makói Hagymafesztivál a hétvégén. Pénteken szakmai nappal és ünnepélyes megnyitóval indult a rendezvény. Szombaton és vasárnap igazi vásári forgatag várta az érdeklődőket, főzőverseny, konferenciák és koncertek színesítették az eseményt.
150 nehéz sorsú családnak teszi könnyebbé az idei iskolakezdést és a karácsonyt a Magyar Vöröskereszt, valamint a Givaudan. Első körben csütörtökön 25 rászoruló vehette át az egyenként közel 18 ezer forint értékű élelmiszersegélyt.
Makói Híradó 2016.09.09.
Mezőgazdasági fórummal vette kezdetét ma délelőtt a 26. Makói Hagymafesztivál programsorozata. Az érdeklődőknek Dr. Mezei Dávid Csaba agrár- vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a vidékfejlesztés aktuális kérdéseiről.
- Jó döntés-e a határ további megerősítése? - Néprajzkutatók találkoztak Makón - Demjén és Kowalsky a Hagymafesztiválon - Házi szappantól a tisztálkodásig
Televíziónk hétről-hétre megkérdezi a járókelőket azokról a témákról, melyek foglalkoztatják a közvéleményt. Magyarország kormánya nemrégiben úgy döntött, hogy az illegális határátlépések visszaszorítására megépített kerítést a szerb-magyar határszakaszon megerősíti. Kíváncsiak voltunk arra, erről hogyan vélekednek?
Első alkalommal szervezték meg városunkban a Néprajzkutatók Makói Találkozóját. A szakmai programra Bács, Békés és Csongrád megyéből érkeztek hozzáértő szakértők.
A hétvégén kerül megrendezésre a makói Hagyma Fesztivál. A pénteki ünnepélyes megnyitót követően, szombaton az igen népszerű főzőverseny mellett számos érdekes program várja az érdeklődőket. Többek között fellép Demjén Ferenc, Dolhai Attila és a Kowalski meg a Vega is koncertet ad.
Múltunk megannyi kérdésére is választ kaphatunk „A házi szappanytól az arczkenőcsig” című kiállításon, amely ma nyílt a József Attila Városi Múzeumban. A tárlat bemutatja a paraszti és a városi tisztálkodás kellékeit és az akkori szokásokat.
- Több önállóságot kapnak az iskolák – Átalakították a KLIK-et - Ön szerint meg vannak e becsülve a mentősök? - Gyalogosan és kerékpárosan az egészségért - Gólyaavatót tartottak a JAG diákjai
A József Attila Gimnázium gólyatáborában avató esküt tettek az új diákok a múlt héten. A 10. évfolyamos diákok a játékos feladatok mellett egy nyaklánccal kedveskedtek a most kezdő 23 nebulónak, ezzel is jelezve, hogy ők a legfiatalabb JAG-osok.
Július közepén az Emberi Erőforrások Minisztériuma átalakította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, ismertebb nevén a KLIK-et. Térségünkben kialakították a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot, amelybe a megyei jogú város mellett Makó, Csongrád és Szentes eddigi tankerületei tartoznak.
A Makói Természetbarát Sportegyesület immár tizedik alkalommal szervezett gyalog- és kerékpártúrát. A teljesítménytúrával egy időben városunk adott otthont a Csongrád Megyei Természetbarát találkozónak is.
A kormány életpályamodellt készít a mentősöknek– közölte Lázár János egy korábbi Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az új program közel 8 ezer embert érintene és jelentősen erősítené a mentésbiztonság mellet a mentősök megélhetését is.
- Készül a Návay szobor - Bogárzói Búcsú az emlékezés jegyében - Hepp Attiláné óvodavezetőre emlékeztek – Emlékhelyet avattak - Elkerült a kézilabda kupa a városból
Makó Város Önkormányzata júliusi rendkívüli ülésén döntött Návay Lajos szobrának újraállításáról, annak elkészítéséről. A szobrot a makói Kiss Jenő és a püspükladányi Györfi Lajos szobrászművészek készítik el. A munkálatokat a múlt héten Farkas Éva Erzsébet polgármester is megtekintette.
Óvodapedagógiai évindítóval egybekötött emlékülést tartottak pénteken városunkban a néhány éve váratlanul elhunyt Hepp Attiláné Kati emlékére. A Makói Óvoda munkaközössége, valamint Makó Város Önkormányzata a volt óvodavezető iránti nagyrabecsülés jeleként közösen egy emlékhelyet avatott fel az Erdélyi püspök utcában.
A bogárzói búcsú mára már több mint egy egyházi ünnep, hiszen az egykor jóval népesebb makói tanyavilágból elszármazottak ilyenkor visszatérnek erre a napra és közösen elevenítik fel a múltat. Nem volt ez másképp most vasárnap sem, ahol a szentmise mellett számos kulturális programmal várták az érdeklődőket.
Makói Híradó 2016.09.02.
- Parázs vita a testületi ülésen – Fókuszban a népszavazás - Tanévnyitóval egybekötött átadás a Galambban - Színpadi műsorral indult a tanév – 1124 diák - Van-e esély a migránsok beilleszkedésére?
Szerdán tartotta augusztusi rendes ülését Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Napirend előtt nagy vitát váltott ki a migránskérdés, valamint az október 2-ára kiírt népszavazás. A grémium több pályázat beadásáról, valamint két képviselői indítvány befogadásáról is határozott.
Ma reggel 8 órakor a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola 425 diákja számára is becsengettek.Nem telt tétlenül a nyár .hiszen a tornaterem vizesblokkjait felújították ,melynek átadására a tanévnyitóval egyidőben került sor.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tegnap tartotta meg tanévnyitó ünnepségét a Hagymaház szabadtéri színpadján. Az elsősöket Borkáné Dudás Mónika ajándékkal köszöntötte.
Az erősödő migráns helyzet, és a kötelező betelepítés kapcsán, felmerül a kérdés, hogy sikerülhet-e beilleszkedni a más országból és más kultúrából érkezőknek. Megkérdeztük a makóiakat, ő szerintük, van-e esély.
- Ön szerint jól gazdálkodott-e az előző városvezetés? - Összeül a képviselő-testület - Rekordbevétel és nézőszám a Szegedi Szabadtérin - Marosvidék repertóriuma képekben - Megvédte bajnoki címét a Bálint Optika
Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete holnap, azaz szerdán tartja augusztusi rendes ülését. A tanácskozást Televíziónk élőben közvetíti.
Ebben az évben jelent meg a Marosvidék folyóirat azon jubileumi száma, amely a lap elmúlt 15 évét foglalja össze irodalomjegyzék formájában. Ez a kiadvány adta az ötletet a Hagymaházban vasárnap megnyílt kiállításnak, amely a Marosvidék repertóriumát mutatja be képekben.
Idén jubilált a Szegedi Szabadtéri Játékok, mely 85 éves múltra tekint vissza. A vezetőség törekedett arra, hogy minden műfaj képviseltesse magát a Dóm téren és ez meg is hozta a sikert. Rekordbevétellel zárták az évadot és azt is elárulták, hogy jövőre lesznek visszatérő darabok is a kínálatban.
Múlt pénteken rendkívüli testületi ülést tartott Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, melyen a grémium a 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó ÁSZ jelentést tárgyalta. Stábunk megkérdezte a makóiakat, mit gondolnak a korábbi városvezetés munkájáról.
- Tovább zajlik a Mucsi kontra Városi Televízió ügye - Szezonzáró buli a Hagymatikumban - Nosztalgia véradás - Városrész napot tartottak a Patai téren - Gólzáporos győzelem a hazai pályán
Tovább zajlik a Mucsi kontra Városi Televízió ügye. A DK választókerületi elnöke a mai napig nem fizette ki tartozását a helyi televíziónak, ezért az ügyvezető a mai napon végrehajtást kért ellene.
Szombaton délután rendezték meg a Patai téri városrésznapot. A kilátogatókat színes programkavalkád várta, ahol többek között felléptek a makói tánc- és sportegyesületek csoportjai.
Nosztalgia véradással búcsúzott jelenlegi épületétől a makói Véradó Állomás. A napot a Magyar Vöröskereszt szervezte, ahol szendvics és sör is járt a vért adományozóknak.
Szombaton tartotta hagyományos nyárbúcsúztató buliját a Hagymatikum. A szezonzáró eseményen buborékfocival, vízi tornával és táncos bemutatóval várták a fürdőzőket. Délután pedig Koós János szórakoztatta a vendégeket a medence partján.
Makói Híradó 2016.08.26.
Rendkívüli testületi ülést tartott ma délelőtt Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A grémium intézkedési tervet fogadott el az Állami Számvevőszék által végzett működési vizsgálattal kapcsolatban.
A szeptemberi iskolakezdés megterheli a legtöbb család pénztárcáját. Sokan már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését, derült ki makói körképünkből.
- Díszdiplomás pedagógusok Szent István ünnepén - Szezonzáró buli a Hagymatikumban - Szent István téri városrésznap - Országos főtáblán a Makó FC
Vasárnap tartották a második Szent István téri napot, ahol színes programokkal várták az érdeklődőket. A gyermekprogramok és az ünnepi koncert alatt Makó pogácsáját is megkóstolhatták a városrész lakói.
A Szent István napi ünnepségen öten vehettek át jubileumi oklevelet. Aranydiplomában azok részesülhettek, akik ötven évvel ezelőtt szerezték meg végzettségüket.
Szombaton tartja nyárbúcsúztató buliját a Hagymatikum Gyógyfürdő. Az eseményen egész nap buborékfoci, valamint számos érdekes műsor várja majd a fürdőzőket, és a szokásokhoz híven sztárfellépő is érkezik.
- Fidesz: Újabb csontváz hullott ki a szekrényből - Pedagógusokat díjaztak Szent István ünnepén - Fit-nappal indult a Szent István téri forgatag - Fúvósok találkoztak Makón
Az államalapítás napján a városi ünnepség keretében pedagógusokat díjaztak sok éves munkájukért. Gyémántdiplomát az kaphat, aki hatvan évvel ezelőtt diplomázott, így szombaton Benczik Sándorné és Dobai Jánosné részesedett ebben az elismerésben.
Az Állami Számvevőszék Makó város működésének átvilágítása során több szabálytalanságot tárt fel a 2014 évet megelőző időszakról. Erről tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidesz Makói Alapszervezetének vezetősége a Petőfi Parkban.
Vasárnap reggel fit-nappal vette kezdetét a Szent István téri nap. A közös testmozgás mellett egészségszűréssel is készültek. A délelőttöt tombolahúzással zárták.
22. alkalommal rendezett Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót a makói Magán Zeneiskola. A nemzeti ünnepünkön a hazai mellett három külföldi zenekar is fellépett.
- Jó döntés volt-e a kerítés építés - Nemzetközi néptánctalálkozó Makó - Új közösségi teret avattak Nagylakon - Díjátadások a Natura záró kiállításán - Díszpolgárt avattak
Számít az Ön véleménye : Jó döntés volt-e a kerítés építés ?
Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg pénteken az új kenyeret a felújított nagylaki művelődési házban. A beruházás ünnepélyes átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője is részt vett.
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án színes program várta a makóiakat a főtéren. Szombaton a városi ünnepséget követően sor került a második nemzetközi néptánctalálkozóra is, ahol a magyar mellett, szerb, román és bolgár táncokat is élvezhetett a közönség.
A bevándorlás egyre nagyobb nyomást jelent Európa számára, ezért Magyarország déli határzárral próbál védekezni az illegális határátlépők ellen. Megkérdeztük az utca emberét jó döntésnek tartja-e a kerítés építést a határon.
Befejeződött a műhelymunka a IX. Natura Marosmenti Művésztelepen. Az idei alkotásokból „Sziget” címmel nyílt kiállítás augusztus 20-án a József Attila Múzeumban.
Az Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségen adták át a Makó díszpolgári címet. Szombaton Gajdos Dezső, a városépítő egyesület egykori elnöke, a művészetek mecénása vehette át az elismerést.
A városi ünnepség mellett a makói keresztény gyülekezet is megemlékezett augusztus 20.- ról. Az államalapítás évfordulójának alkalmából szentmisét és körmenetet tartottak a Szent István király plébániatemplomban.
Híreink: - Szent István királyra emlékeztünk – Augusztus 20. - Kiállításon elevenítette fel elmúlt 35 évét a Maros - Bécsi és nagyszentmiklósi plébánosok tartottak szentmisét - Vereséggel kezdett az M-Foci Kft.
A nemzeti ünnepek sorában történetileg augusztus 20-a a legrégebbi ünnepnapunk, ekkor a keresztény magyar államalapításra emlékezünk. Ez alkalomból Makó főtere idén is díszbe öltözött, a Szent István Napi Forgatag pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt számos programot tartogatott.
Idén újjászervezésének 35. évfordulóját ünnepelte a Maros Táncegyüttes. Erre az időszakra júniusban jubileumi gálán most pedig A mi táncunk, a mi életünk című kiállítással emlékeztek vissza.
Ma délelőtt folkudvarral vette kezdetét az augusztus 20-i ünnepségsorozat Makón. A József Attila Múzeum skanzenjében a népi játszótéren kézműves foglalkozások várták nemcsak a makóiakat, hanem a néptáncfesztiválra érkező vendégeket is.
Számít a véleménye - Elégedett-e a magyarok riói eredményével ?
- Augusztus 20-ra készül Makó - Folyik az alkotómunka a makói művésztelepen - Előkelő hely az éremtáblázatban - Európa tetején járt Kerekes Éva
Javában folyik a műhelymunka a IX. Natura Marosmenti Művésztelepen. Az augusztus elejétől három héten át tartó makói alkotótáborban 12 meghívott hazai és határon túli magyar művész vendégeskedik.
Holnap már kezdetét veszi Makón a három napos Szent István napi forgatag. Augusztus 20.-án a keresztény magyar államalapítás ünnepén többek között lesz Folklor udvar, fúvószenekari találkozó, nemzetek zászlóünnep és táncház is!
A Mont Blanc és a Kala Patthar után most újabb csúcsot hódított meg Kerekes Éva. A makói könyvelő nyolc órás küzdelem után jutott fel Európa legmagasabb pontjára, az Elbrusz tetejére.
- Megérkeztek a tankönyvek - Ütős hangulat a Zenepavilonban - Számít a véleménye! - Rock and Roll a SZIGNUM-ban - Főzőműsor - Kültéri kemencés ételek
A Makói Általános Iskola Bartók Székhelyintézményébe már megérkeztek a tankönyvek. A tanárok szét is válogatták őket, a szülők a jövő héten vehetik majd át az új tanév könyvcsomagjait.
Kezdőknek és az utánpótlás táncosoknak indított tábort a Broadway Dance Sport Egyesület. A hét pénteken egy házi fellépéssel zárul, ahol a gyerekek megmutatják szüleiknek mit tanultak a képzés alatt.
A Makói Városi Televíziónk nemrég indította el legújabb főzőműsorát Kemencés Ételek Limarával címmel. Ebben a Valker Kft által gyártott kültéri kemencében elkészíthető finomságok elkészítési módját mutatják be receptekkel együtt.
A Zenepavilon rendezvénysorozat vasárnap egy ütőhangszeres parádéval várta a makói közönséget. Az öttagú zenekart anno a barátság hozta össze.
Hétfőn fejeződött be a kényszerbetelepítés elleni népszavazásra szóló értesítők kézbesítése minden olyan magyar állampolgár részére, aki a rendelkezésre álló információk szerint október 2-án szavazhat. Ha valaki ezt nem kapta meg, akkor azt a Helyi Választási Iroda vezetőjénél jelezze.
- Hatodik VW Konszern party - Nemzetközi elismerés a makói filmes szakembernek - Flashmobbal zárult a tánckurzus - Világbajnokságig futotta magát Krisztina
A VargaBalett szervezésében idén is tartottak intenziv tánckurzust, amelyre közel száz kis táncos vett részt. A tábor résztvevői egy flashmobbal is meglepték a makóiakat a Hagymatikum előtti téren.
13 éve töretlen az együttműködés a Makói Videó- és Művészeti Műhely, valamint Ázsia legnagyobb televíziós és művészeti egyeteme között. Ennek alkalmából komoly elismerést vehetett át Czibolya Kálmán filmes szakember.
- Hatodik VW Konszern party - Nemzetközi elismerés a makói filmes szakembernek - Flashmobbal zárult a tánckurzus - Világbajnokságig futotta magát Krisztina
- Elindult a népszavazási kampány - Kvótareferendum - Vertán Endrére emlékeztek - 100 évig szeretne élni Marika néni - rövid hírek
Számít a véleménye... Egyetért-e a kötelező betelepítési kvótával ?
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Ez alkalomból Makó Város Önkormányzata háromnapos ünnepi forgatagra készül
Augusztus 13-án indult el hivatalosan a népszavazási kampány, melyben a kormány kíváncsi arra, hogy a magyar állampolgárok hogyan vélekednek a kötelező betelepítési kvótáról. A következő anyagunkból kiderül, hogy a makóiak többsége ellenzi azt.
Tizenharmadik alkalommal emlékeztek Vertán Endrére, a róla elnevezett városrészben. A programok a névadó emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődtek.
Pénteken ünnepelte 90. születésnapját Kis Imre Pálné. Marika néni Makón született és itt is élte le életét, családja mellett a város polgármestere is köszöntötte.
Makói Híradó 2016.08.12.
- Sikeres volt a Makói Nyár - Helyi foglalkoztatási program indulhat - Idén is generációk találkoztak - Továbbjutó az M-Foci KFT.
Az ide évben is hatalmas érdeklődés övezte és nagy sikert aratott a Hagymaház szabadtéri színpadán a Makói Nyár programsorozata. Az előadások sikeresek voltak, a szórakoztató nyári esték jövőre is folyatódnak.
Helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítása címmel nyújtott be pályázatot Makó Város Önkormányzata. A Csongrád Megyei Kormányhivatallal közösen megvalósítandó projekt ideje alatt több mint háromszázan juthatnak munkához és különböző képzési lehetőségekhez a térségben.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálata idén is nyári játszóházat szervezett az intézményeik által gondozott gyermekek számára. A programsorozat záró foglalkozását a mai napon Generációk találkozója címmel az I. sz. Idősek Klubjában tartották meg.
- Készül a Návay szobor alapja - Gitár gálaest világhírű zenészekkel - Kender múzeum nyílt Nagylakon - Nyáron különösen fontos a véradás
Általános tapasztalat, hogy a nyári hónapokban kevesebben adnak vért, hiszen a véradók közül sokan elutaznak, szabadságra mennek, ezáltal nehezen érhetők utol. Stábunk utánajárt, milyen a térség véradó aktivitása.
: A tizenhatodik Nagylaki falunap keretén belül nyitotta meg kapuit a kistérség egyetlen Óriásgombolyag Múzeuma. Emellett díjazták a falu legfiatalabb - és öregebb lakóját, illetve a község büszkeségeit is.
Ismét gitárkurzust tartottak Kiszomboron. Ennek idei záró momentumaként a Zenepavilon rendezvénysorozat keretében Csáki András és ifjú gitárművészek adtak koncertet a Makovecz téren.
Makó Város Önkormányzata júliusi rendkivüli ülésén döntött Návay Lajos szobrának újraállításáról, annak elkészítéséről. A munkálatok a héten elkezdődtek, a makói városháza előtt már megkezdték a Návay Lajos-szoborcsoport helyének a kialakítását.
- Kerékpárt is bérelhetnek az InfoPontnál - Lekvárt főz a 90. éves néni - Itt a nyár – virágzik a turizmus - Energiafarmot is készítettek a Máltai táborban
Múlt héten harmadik alkalommal rendezték meg a Máltai Szeretetszolgálat gyermektáborát. Idén a megújuló energiaforrások kerültek a középpontba, a táborozók energiafarmot is készítettek a Maros-parti Zöld házban.
Tombol a nyár, javában zajlik a szabadságolások időszaka. A tikkasztó hőség ideális lehetőséget nyújt arra, hogy kiszakadjunk a mindennapok rutinjából, elutazzunk valahova a párunkkal vagy a családunkkal. Stábunk utánajárt, melyek a legfelkapottabb helyek az idei szezonban, valamint az utca emberét is megkérdeztük utazási terveiről.
Ma délelőtt köszöntötte Köblös Mihálynét kilencvenedik születésnapja alkalmából Farkas Éva Erzsébet polgármester. Az idős hölgy korát meghazudtolva, takarít, főz, és beszélgetni jár az ismerőseihez.
Új szolgáltatással bővült a Makói InfoPont tevékenysége nemrégiben. A Makóra érkező turisták immáron kerékpárral is felfedezhetik városunkat és a környező településeket.
- Roma áldozatokra emlékeztek - Színészpalánták táboroztak a Kálvinban - Kajakon Nagylaktól Makóig – 25 kilométer - Kiállítással nyitott a IX. Marosmenti Művésztelep – Plasztikák és akvarellek
Augusztus másodika a roma Holocaust áldozatainak emléknapja. Ez alkalomból tartott megemlékezést szombaton este a Korona előtt téren a Roma Nemzetiség Önkormányzat.
Negyedik alkalommal rendezte meg a VargaBalett táncműhely a Kocsis György Színjátszótábort, ahová évről évre egyre több diák jelentkezik. A tábort előadással zárták, ahol három darabot is bemutattak a színészpalánták.
Makói Híradó 2016.08.05.
- Végrehajtás indulhat Mucsi ellen - Munkájával példát mutatott Nacsa Antal - Keresztes Ildikó Makót is útba ejtette - Fontos az anyatejes táplálás - A roma holocaustra emlékeznek Makón
Televíziónk híradójában február 26 án Mucsi lepatkányozta a városháza dolgozóit címmel jelent meg híranyag. Ezt követően A Dk választókerületi elnöke személyiségi jogaira hivatkozva feljelentette szerkesztőségünket. Sem Első fokon a Szegedi Törvényszék, sem másodfokon a Szegedi Ítélőtábla nem adott helyt kérelmének és ítéletében több mint 150.000 megfizetésére kötelezte Mucsi Tamást aki a mai napig nem fizetett a televíziónak.
A Hagymatikum fürdőzőit Keresztes Ildikó is elvarázsolta hangjával. Az énekesnő színes repertoárjában új dalát is elhozta közönségének.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény dolgozói idén is felhívták a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára. A szoptatás világnapja alkalmából előadásokat hallgathattak meg a résztvevők, de volt egészségügyi szűrés és kismama divatbemutató is.
Tegnap délután ismét szépkorút köszöntött a város. Nacsa Antal idén lett kilencven éves, ez alkalomból Farkas Éva Erzsébet polgármester miniszterelnöki emlékoklevelet adott át neki. Az idős úr asztalosként dolgozott és mára egyik fia és két unokája is ezt a munkát választotta élethivatásul.
A roma Holocaust áldozataira emlékeznek szombat este Makón. A Roma Nemzetiség önkormányzat a Korona előtt téren tart ünnepi műsort.
- Beiskolázási támogatás a makói diákoknak - Makón járt a Korda-Balázs házaspár - Román nemzetiségi tábor Makón - Sok hibát talált az ÁSZ az önkormányzatnál – Működési szabálytalanságok - Nagyszabású musicallel búcsúzott a Makói Nyár
1732 makói általános iskolás diák kap 3000 Ft értékű beiskolázási támogatást. Ennek részleteit ma délután egy sajtótájékoztató keretében ismertették.
Az Állami Számvevőszék befejezte Makó Város Önkormányzata működésének átfogó vizsgálatát. Az ellenőrző szerv az átvilágítás során több szabályszerűségi hibát, valamint hiányosságot tárt fel 2014-et megelőzően.
Harminchét diák vett részt a múlt heti román nemzetiségi táborban. A Maros-parti Zöld házban a nyelvtanulás mellett kézműveskedtek, valamint kirándulni is voltak a gyerekek.
Az idei fürdőfesztivál bővelkedett sztárfellépőkben, köztük Korda György és Balázs Klári is ellátogatott a makói komplexumba. A házaspár ismert dalaival készült a fürdőzőknek és igazi nosztalgikus hangulatot varázsolt a Hagymatikumba.
A Turay Ida színház előadásával zárult a Nyári Esték programsorozata. A társulat egy ismert musicalt a Hello Dollyt vitte színpadra Détár Enikő főszereplésével, amely nagy sikert aratott a makói nézők körében.
- Patkányirtás Honvédban - Rúzsa Magdi koncertje a Hagymaház szabadtéri színpadán - Költözködik a makói könyvtár - Roma holocaust - Népszerű volt a Fürdők Éjszakája
A Hagymatikum vendégei szó szerint megmártózhatnak az élményekben a pénteken megrendezésre kerülő Fürdők Éjszakáján. A zene és lámpások fénye igazi disco hangulatot varázsolt a fürdőzőknek.
A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett augusztus 2.-a a cigány holocaust nemzetközi emléknapja
Rágcsálóirtást kezdett múlt héten a Honvéd városrészben az önkormányzat, valamint az Alföldvíz Zrt. Nem csupán a csatornahálózatban irtották őket, hanem közel kétszáz ingatlant is felkerestek a szakemberek.
Elkezdődött a városi könyvtár és gyermekrészlegének költöztetése. Az új bibliotéka felépítéséig a könyvtárhasználók a Galamb József Szakképző Iskola volt kollégiumának épületében vehetik majd igénybe az intézmény szolgáltatásait.
A Makói Nyár programsorozat harmadik előadására, Rúzsa Magdi koncertjére minden jegy elkelt. Az énekesnő fantasztikus hangulatot teremtett és az est végére a közönség állva tapsolt a Hagymaház szabadtéri színpada előtt.
Főbb híreink: - Iskolakezdési támogatással segít a város - Fürdőfesztivál a Hagymatikumban - Felejthetetlen élmény az operett szerelmeseinek - Pótnagymamák táboroztatják a rászoruló gyerekeket
Idén második alkalommal rendeztek nyári tábort a pótnagymamák, mely augusztus közepéig tart és ingyenesen vehetnek részt rajta a rászoruló gyermekek. A heti turnusokban tartott táborokhoz sok segítséget kapnak helyi vállalkozóktól a szervezők.
Az operett kedvelőinek igazi csemege volt a Makói Nyár rendezvénysorozat második előadása. A Hagymaház szabadtéri színpadán neves előadók szórakoztatták a közönséget, fellépett többek között Oszvald Marika és a város szülötte, Szilágyi Éva is.
Az előző évekhez hasonlóan,immáron negyedik alklommal tartotta meg fürdőfesztiválját a Hagymatikum Gyógyfűrdő Zrt. Bár az időjárás nem kedvezett a fürdőzőknek, mégis sokan buliztak Keresztes Ildikóval és a Korda Györgyékkel.
Több mint 1700 makói általános iskolás diák kap beiskolázási támogatást – többek között erről is döntött a múlt héten rendkívüli ülésén Makó Város képviselő-testülete. Emellett pályázatok beadásáról is döntöttek.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Figyelő cimű hetilap ma megjelent számában beszélt a múlt héten bejelentett kormányzati átalakításokról. Többek között arról, hogy Orbán Viktor átalakítja a kormány szerkezetét, ezáltal két kormánykabinetet jön létre.
- Három napig tart a makói fürdőfesztivál! - A Retro Fesztivál sztárfellépője Delhusa Gjon volt - Világbajnoki bronzérmes lett Kothencz Petra – Ifjúsági Uszonyosúszó VB - Már állnak az új öltöző falai
Megfelelő ütemben halad a makói Erdei Ferenc téri új sportkomplexum építése. Ma délelőtt stábunk is megtekintette, hol tart a kivitelező a munkálatokkal.
Másodjára is megtelt a Marczibányi tér amikor Delhusa Gjon lépett színpadra. A sztárfellépő színes repertoárral és különleges retro ajándékkal készült rajongóinak.
Pénteken háromnapos fürdőfesztivál kezdődik a Hagymatikumban, ahol a programokat sztárvendégek színesítik majd. Idén először a térség rádiója is kitelepül, akik játékos vetélkedőkkel készülnek a fürdőzőknek.
- Nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések - Folytatódik a Makói Nyár: házhoz jön az operett - Nagy kedvenc a Csobbanós tábor - Tomboltak a Happy Gang-en
Szépszámú közönség előtt adott koncertet a Happy Gang szombaton a Retro Fesztiválon. A nemrégiben újra alakult társaság újult erővel, de a régi arculattal járja ismét az országot.
Idén is nagy népszerűségnek örvend a Hagymatikum Gyógyfürdő nyári tábora. A Csobbanós napközi mindig maximális létszámmal működik, hiszen a gyerekek örök kedvence a strandolás.
Az idegenforgalmi szezon beköszöntével megnövekedett a fogyasztóvédelmi ellenőrzések száma Csongrád megyében. A nyári ellenőrzések során a turisták által frekventált helyekre kiemelt figyelmet fordítanak a fogyasztók védelme érdekében.
Múlt héten Szentpéteri Csilla & Band „Temperamento” című koncertjével vette kezdetét a Makói Nyár rendezvénysorozat. Most hétvégén szintén a makói származású Szilágyi Éva operaénekes tér vissza egy Operett Gála Est keretében szülővárosába, de mellette az operett nagyasszonya, Oszvald Marika is fellép.
Júniusban a Hagymatikumban nyílt rajzkiállítás alkotásait Szentpéteri Csilla művei és átiratai ihlették. A művésznő múlt heti makói koncertje után tekintette meg a Bartókos gyerekek munkáit.
- Öt gyermekes családon segített a polgármester - Makói Retro - hogyan óvjuk gyermekeinket a melegtől? - Zongoraművész ihlette a kisdiákokat
Az utóbbi évekhez hasonlóan a nyári hőség szinte kiszámíthatatlanul, egyik pillanatról a másikra megérkezett. A napokig tartó meleg mindenkit kivétel nélkül megvisel, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok, mint például a csecsemők és a kisgyermekek. Stábunk Nagyné Fejes Judit védőnő segítségével számos hasznos tanácsot gyűjtött össze a kánikula idejére.
Már a tavalyi retro fesztiválon is nagy sikert arattak azok a gyűjtemények, amelyeket a makóiak hoztak el ez alkalomra. Idén még több 60-as, 70-es évekbeli tárgyat, játékot csodálhattak meg az érdeklődők.
- Retro-nap a Marczibányi téren - Makó vendége volt az orosz úszóválogatott - Egyirányú lett a makói Maros-part - Fejlesztések , tervek ütemezése
Farkas Éva Erzsébet polgármester, mint eddig már két alkalommal, júliusban is felajánlotta cafeteria juttatását egy rászoruló családnak. Ebben a hónapban az Angyalsóhaj Alapítvány keretében Ábrahám Lászlóné ötgyermekes családanyán segített a polgármester.
Az év első felében számos fejlesztésről döntött Makó város képviselő testülete. Ennek köszönhetően az elkövetkező időszakban több milliárd forint érkezhet Makóra. A várható ütemezésekről Farkas Éva Erzsébet televíziónk magazinjában a Fogadóórában beszélt.
Hosszú idő után megoldódni látszik a Maros-parti üdülőövezet közlekedésbiztonsága. Toldi János önkormányzati képviselő ma délelőtt sajtótájékoztató keretében adta át az új forgalomirányító táblákat.
Tegnap befejeződött Hódmezővásárhelyen a 43. Aréna Arena Junior Úszó Európa-bajnokság. Makói vonatkozása is volt a versenynek, hiszen az egyik legnagyobb küldöttség az orosz válogatott a Glorius Hotelben szállt meg.
Játékok, ruhák és zenék. Ezek jellemezték a hétvégén megrendezésre kerülő makói Retro Fesztivált. Az új helyszínen a fiatalok csodálkozva, az idősebbek nosztalgiázva töltötték a napot.
Makói Híradó 2016.07.08.
- Luigi szórakoztatta a fürdőzőket a Hagymatikumban - Egyre több melanómást diagnosztizálnak – A napozás veszélyei - Elkezdődött a vásárhelyi Ifjúsági Úszó EB - 56 hősei Makó idei díszpolgárai - Vissza a múltba
Rendkívüli testületi ülést tartott ma délután Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A grémium döntött Návay Lajos szobrának újraállításáról, valamint zárt ülésen az is eldőlt kik lesznek idén Makó díszpolgárai.
A tavalyi év sikere után ismét megrendezik városunkban a Retro Fesztivált. Az idei fergeteges hangulatról a Happy Gang és Delhusa Gjon gondoskodik, és most is lesz filmvetítés valamint divatbemutató is.
Kedden nyári nyugdíjas találkozót rendeztek a Hagymatikum Gyógyfürdőben. A szépkorúaknak az egészségügyi szűrések mellett tombolasorsolással és zenés programokkal kedveskedtek.
Tegnap elrajtolt a 43. Arena Junior Úszó Európa-bajnokság Hódmezővásárhelyen. A délutáni megnyitón többek között részt vett Lázár János országgyűlési képviselő és Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó is.
- Szentpéteri Csilla Temperamento koncertje - Ismerkedés a fotózás történetével - Fotós tábor - Fókuszban a klasszikus strandsportágak - Tarolt a Varga Balett - Rövid híreink
A József Attila Városi Múzeum második alkalommal indította el fotós táborát. A fényképezés iránt érdeklődő fiatalok több témában is fejleszthetik tudásukat.
Tegnap este Szentpéteri Csilla és zenekarának koncertje nyitotta meg a Makói Nyár programsorozatát, mely a 44. Országos Honismereti Akadémia része is volt. A művésznő különleges audiovizuális élménnyel készült hazai közönségének.
Első helyezéssel tért haza a balatonfüredi Sirály Táncfesztiválról a Varga Balett Arabesque csoportja. Varga József a Táncműhely vezetője az eredmények mellett arra is nagyon büszke, hogy több tanítványa is táncművészeti iskolában folytatja tanulmányait.
- Az egészségügyi dolgozók elismerése - Csapatverseny a Maros-parton - Makó, a honismeret városa - A Párizs kvintett zenélt - Rövid hírek
Múlt héten pénteken ünnepélyes keretek között Hódmezővásárhelyen tartották a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Semmelweis Napi ünnepségét. A rendezvényen a makói és a vásárhelyi kórház összesen 50 dolgozója részesült főigazgatói dicséretben.
Tegnap nyitották meg a 44. Országos Honismereti Akadémiát, ahol többek között köszöntőt mondott Lázár János, országgyűlési képviselő és Farkas Éva Erzsébet, polgármester. Az ünnepség keretében átadásra kerültek a Honismereti Munkáért Emlékérmek és a Bél Mátyás Emlékplakettek is.
Vasárnap a Párizs kvintett koncertjével folytatódott a Zenepavilon rendezvénysorozata. Az ideiglenes formációra sokan voltak kíváncsiak a Makovecz téren.
- Kutyás agility bemutató a múzeumban - Úszólázban ég Vásárhely - Jótékonysági est a Honismeret folyóirat támogatására - Továbbra is működik a szülészet-nőgyógyászat Makón - Segítség a vidéki anyáknak - rövid híreink
Hamarosan rajtol az Arena Junior Úszó Európa-bajnokság Hódmezővásárhelyen. Az ötnapos rendezvényre már melegítnek a sportolók.
Múlt hét szombaton a Magyar Máltai Szeretetszolgálat családi napján az érdeklődők a Dolgos Dog Segítőkutya Kiképző Iskola bemutatóját tekinthették meg. A délután főszereplője Molli, a terápiás labrador volt, aki láthatóan élvezte a rögtönzött bemutatót.
Ezen a héten Makó ad otthont a 44. Országos Honismereti Akadémiának. A nagyszabású rendezvény előfutáraként vasárnap a Honismeret című folyóirat támogatására jótékonysági estet tartottak.
A múlt heti képviselő-testületi ülésen nagy port kavart a makói kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának helyzete. Kallai Árpád főigazgató napirend előtti felszólalásában elmondta, megtesznek mindent az osztály fennmaradásáért. Farkas Éva Erzsébet polgármester pedig hangsúlyozta, a város minden lehető eszközzel támogatja ezt.
Segítség a vidéki anyáknak
- Szent Iván-éj Forgatós módra - Kezdődik a nyári diákmunka szezon - Összeült a grémium - Párakapukkal hűsölhetünk Makón - Európa bajnokok a Broadwayes lányok
A héten rendezték Szlovákiában a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa Bajnokságát, ahol a makói Broadway Dance Sport Egyesület is versenyzett. Stábunk fogadta az újdonsült Európa bajnokokat, akik friss élményeikről meséltek.
A nyári hőségre való tekintettel Makó Város Önkormányzata a belváros két pontján párakapukat helyezett ki. Erről tartott ma sajtótájékoztatót Czirbus Gábor alpolgármester.
Idén nyáron is lesz lehetőségük dolgozni a diákoknak az önkormányzati fenntartású intézményeknél. Ezt dr. Juhász Tünde kormánymegbízott jelentette be Hódmezővásárhelyen egy sajtótájékoztató keretében.
Testületi ülést tartott tegnap Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Napirend előtt nagy vitát váltott ki a makói kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának bezárásáról szóló pletyka, valamint a migránskérdés is. A grémium több pályázat beadásáról és szociális támogatásokról is határozott.
A Múzeumok Éjszakája Szent Iván-éjjelére esik. Ekkor a Forgatós Táncegyüttes segítségével felelevenítették az ehhez az estéhez köthető népszokást, a tűzugrást.
A Makói Grafikai Művésztelep egykori alkotóinak munkáiból készített kiadványt Üveges Krisztina és Tóth Árpád. A Képtaktikák című könyvet pénteken mutatták be az érdeklődőknek a Hagymaházban.
Családi napot szervezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja a József Attila Városi Múzeum skanzenjében. A nap folyamán mesekuckóval, kutyás bemutatóval, mozgó játszótérrel és apátfalvi parasztolimpiával várták az érdeklődőket.
Nyári országjáró turnéra indult Szél Bernadett az LMP társelnöke. A politikus ma Csongrád megyében járt, köztéri fogadóórájának első állomása Makó volt.
- Fürdőminősítés: Ötcsillagos besorolás van kilátásban - Éjszaka a múzeumban - Gálával ünnepelte születésnapját a Maros Táncegyüttes - Nagyvonalúak a Contitech dolgozói - 300 ezer forint a mentősöknek - „Szép volt, jó volt, hosszú volt az út”
Ennek a kiállításnak a címe „Szép volt, jó volt, hosszú volt az út”. A megnyitón a művész özvegye meglepetéssel készült, egy festményt ajándékozott a városnak.
A Continental Contitech makói gyáregysége a cég családi napján értékesített tombolákból befolyt összeggel idén a Makói Mentőállomást támogatta. A felajánlást pénteken adták át ünnepélyes keretek között a mentősöknek.
Szombaton újjászervezésének 35. évfordulóját ünnepelte a Maros Táncegyüttes. A színpadon közel 200 táncos lépett fel, ahol az együttes egykori tagjai is helyet kaptak.
Programok sokaságával várták az érdeklődőket a két napos Múzeumok Éjszakáján. Pénteken a Művésztelep záró kiállításán, míg szombaton a múzeum skanzenjében kézművesek és táncelőadások színesítették az ünnepet.
Mérföldkőhöz érkezett a Hagymatikum Gyógyfürdő. Hamarosan két kategóriában is minősítést kaphat a Makovecz Imre tervei alapján felépült fürdőkomplexum.
Makói Híradó 2016.06.24.
A Széchenyi Programiroda fórumra invitálta a környék vállalkozóit. A találkozón bemutatásra kerültek a vidékfejlesztés, valamint a kis- és középvállalkozások aktuális pályázatai.
A Múzeumok Éjszakája programsorozat már ma kezdetét vette Makón. Délelőtt az Ifjúsági Művésztelep zárókiállításával startolt a két napos rendezvény.
Vendégeink: - Szegedi Nemzeti Színház színművésze - Janicsek Roland énekes - Debreceni Gábor testépítő világbajnok - Loós Dominik Kick - box bajnok
Tilimpás Laura kapta idén az Oros Károly Emlékérmet sokoldalú tevékenységéért. Több éves kiemelkedő teljesítményéért a „Matematika Csillaga” díjjal is kitüntették.
Az újjászervezésének 35. évfordulóját ünnepli idén a makói Maros Táncegyüttes. Ebből az alkalomból egy jubileumi gálaműsorral készülnek a Hagymaház szabadtéri színpadán.
Kedden az alsós, tegnap pedig a felsős jó tanuló és jó sportoló diákokat köszöntötte a város a Hagymaház szabadtéri színpadán. Az oklevelek és ajándékok mellé meglepetés vendéggel is készültek számukra.
Idén is csatlakozik Makó a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. A rendezvények két kiállítás megnyitóval már pénteken elkezdődnek, szombaton pedig Kocsis Imrére emlékeznek a múzeumban.
- Makón járt a miniszter - Sipos Márké a Gyémánthíd-díj - Mozgások Éjszakájára készülünk - Ausztriát is meghódították a makói labdarúgók- Utánpótlás sikerek - Kerékpáros rendőrök állnak szolgálatba - Rendőrségi hírek - Rövid hírek
Lakossági fogadóórát tartott ma délután Lázár János Makón. A térség országgyűlési képviselőjét számos problémával keresték fel a polgárok.
Második alkalommal kerül megrendezésre városunkban a Mozgások Éjszakája. Pénteken az este folyamán lehet majd futni, táncolni, de az edzőtermek mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek majd az érdeklődők.
Jó tanuló, jó sportoló diákokat köszöntöttek a Hagymaház színpadán tegnap délután. A legjobb tanulónak járó Gyémánthíd-díjat is kiosztották, ezt a Bartókos Sipos Márk vehette át.
Csongrád megyében tíz, ebből Makón két kerékpáros rendőr állt szolgálatba a napokban. A rendőrség célja, hogy ezzel is segítse a turisztikai idényben a megyébe érkező vendégeket és a lakosságot.
- Lázár János fogadóórát tart - Zongorabolygón találkoztak a negyedikesek - Sikeres a telekprogram Makón - Gigaprodukcióban szerepelt a makói Forgatós - Rövihírek - Sport
Budapesten, a Hősök terén pénteken és szombaton mutatták be az „Itt élned, halnod kell!” című nagyszabású történelmi rockmusicalt. A gigaprodukcióban a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai is szerepet kaptak, akiknek felkészültségével és hozzáállásával Zsuráfszky Zoltán koreográfus és Koltay Gábor rendező is elégedett volt.
Makó Város Önkormányzata a Kormány otthonteremtési politikájával összhangban támogatja és elősegíti a fiatal családok letelepedését, ezért telekprogramot indított. A májusi testületi ülésen eldőlt, mely családok kapták meg a Velnök utcai telkeket. A szerződések aláírására hamarosan sor kerül.
Tegnap délután Tűz, Víz, Föld, Levegő találkozása egy különleges Zongorabolygón címmel nyílt kiállítás a Hagymatikumban. A Makói Általános Iskola 4. z osztályát Szentpéteri Csilla dallamai ihlették a rajzok készítése során.
Lázár János fogadóórát tart
- Családi napot tartott a Givaudan - Adománygyűjtés az országzászlóért - Ismét olimpikon járt városunkban - Folytatódott a pedagógusok köszöntése - rövid híreink - sport
A Makói Óvodában folytatódott ma délelőtt a pedagógusok köszöntése. A jutalmakat Czirbus Gábor alpolgármester és Kotroczóné Mátó Éva intézményvezető-helyettes adták át.
Makóra látogatott az egyik magyar élelmiszer üzletlánc olimpiai szurkolói rendezvénysorozata. A helyiek Wichmann Tamással együtt üzenhettek a sportolóknak.
Vasárnap ötödik alkalommal tartotta meg hagyományos családi napját a Givaudan Hungary Kft. A dolgozók és vendégeik délelőtt hétpróba vetélkedőn vehettek részt és kipróbálhatták a Kalandpart élményelemeit is.
Gyűjtés indult Makón a helyi országzászló újbóli felállítására. A tervek szerint jövő május végén, az eredeti felállításának 75. évfordulóján avatnának fel.
- Stúdiólátogatás a televíziónknál - Mozogj éjszaka - Művésztábor a Bagolyvárban - Napsugaras sokszínűség
A Makói József Attila Gimnázium diákjai sikeresen vettek részt a Napsugaras sokszínűség című pályázatban. A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, a Nemzeti Tehetség Program keretében zajlott.
Hétfő óta alkothatnak a fiatalok az immáron XVI. alkalommal megszervezett Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelepen. Mint minden évben az idén is két témakörben bontakoztathatják ki tehetségüket a diákok.
Ismét diákok nyertek bepillantást a Makói Városi Televízió életébe. A Makói Szent István Egyházi Általános Iskola tanulói kipróbálták, milyen Híradót olvasni, valamint a műsorvezetésbe is belekóstolhattak.
- Jövőhétig igényelhető a bárányhimlő ellen oltás – Ingyenes védőoltás - Szentmisét tartottak Bogárzóban - Makón is bemutatkozott a Betyárkaland - Különdíjas lett Makó a Nemzeti Regattán – Ízek Versenye
Makó Város Képviselő-testülete márciusi ülésén döntött arról, hogy a makói lakóhellyel rendelkező, 2013. január 1. és 2014. augusztus 31. napja között született gyermekek ingyenesen igényelhetik a bárányhimlő elleni védőoltás beadását. Ennek fontosságát ma egy sajtótájékoztató keretében mutatták be.
A bogárzói templom védőszentjének, Páduai Szent Antalnak a tiszteletére búcsút tartottak vasárnap a makói tanyaközpontban. A szentmisét Pálfai Zoltán plébános celebrálta.
A 87. Ünnepi Könyvhét alkalmából mutatták be Rozsnyai János legújabb könyvét, a Betyárkalandot. A kötet főleg a helyi és az országos betyáréletet mutatja be.
A hétvégén rendezték Siófokon Magyarország településeinek vitorlás fesztiválját, amelyen a magyar teleülések látványosságaikra és hagyományaikra hívhatták fel az ország figyelmét. Makó a Települési Ízek versenyében különdíjas lett.
- Polgármesteri segítség Vargáéknak - Ingyenesen beadatható a bárányhimlő elleni oltás – Dönteniük kell a szülöknek - Negyven makói diák kirándult Gyulán - Maros-parti randevú
Ettől az évtől Makón is ingyenes kaphatják meg az óvodás korú gyermekek a bárányhimlő elleni védőoltást. Az erről szóló tájékoztatót és nyilatkozatot az önkormányzati képviselők személyesen viszik házhoz az érintett gyermekek szüleinek.
Ebben a hónapban Varga Andráson és családján segített az Angyalsóhaj Alapítvány keretében Farkas Éva Erzsébet. A polgármester 10 ezer forintos cafeteriáját nyújtotta át a családfőnek tegnap délután.
A makói honismereti verseny és a „Kerek egy ég alatt” néprajzi tudáspróba győztesei egy kirándulást nyertek a gyulai Almásy-kastélyba. A nebulók múlt hét csütörtökön a szervezőkkel együtt jókedvűen vágtak neki az útnak.
Tizedik alkalommal szervezte meg Maros-parti randevúját a MENYÜKE, mely az idén is a mozgás jegyében zajlott. A résztvevőknek tizenöt próbát kellett teljesíteniük.
- A MÁI pedagógusait jutalmazták - Csalódás a nyolcadik hely - Biciklitúrát szervezett az ENI - Középpontban az emlőrákszűrés - Nyárindító Takács Nikolassal
A pedagógusok köszöntésének ötödik állomása a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola volt. A jutalmakat Czirbus Gábor alpolgármester és Gilinger Katalin kuratóriumi tag adta át a jelenlévőknek.
- Újabb per Mucsi-ügyben - Szurkolói klub a Maros-parton - Ha okos vagy kiszabadulsz - Műfüves óvi-foci pályát avattak - Határtalanul általános iskolai szemmel
Mucsi Tamás miután pert vesztett első fokon a Makói Városi Televízióval szemben, fellebbezett . A Per másodfokon ma reggel a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott.
Folyamatosan járja a hódmezővásárhelyi és a makói kistérséget az EVP szűrőbusza. Múlt héten csütörtökön Apátfalván települtek ki.
A tavalyi évi nagysikert követően ismét biciklitúrára invitálta a bölcsis szülőket az Egyesített Népjóléti Intézmény. A közel 100 fős csapat az egyik közeli településre biciklizett, ahol családi programokon vettek részt.
Szabadulós játékban vehettek részt a Návay Lajos Szakképző Iskola diákjai. Célja az volt, hogy a nebulók játszva tanuljanak a pénzügyekről.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének 28 hetedikes diákja egy sikeres pályázatnak köszönhetően Erdélyben járhatott. A Határtalanul elnevezésű projekt kapcsán szerzett élményeiket egy látványos bemutató óra keretében osztották meg az itthon maradt társaikkal.
Szombaton Takács Nikolassal hangolódtak a nyárra a fürdőzők. A galántai énekes szépszámú közönséget vonzott maga köré.
- Country koncerttel indult a Zenepavilon - Csökkent a riasztások száma - Teljes működésben a Hagymatikum - Megújult a játszótér
Egy többfunkciós mászókával bővült a Hunyadi utca és Tömörkény utca közötti játszótér, amelynek beszerzésére Czirbus Gábor, a választókerület képviselője 300 ezer forintot ajánlott fel képviselői alapjából. Az új játékelemet ma vehették birtokba a gyerekek.
Múlt szombaton szezonnyitó bulival várta a fürdőzőket a Hagymatikum. A sztárvendég Takács Nikolas volt.
A Balogh Róbert alezredes, a városi hivatásos tűzoltóság parancsnoka a májusi testületi ülésen számolt be előző évi munkájukról, ahol kiderült, hogy a korábbi évekhez képest húsz százalékkal csökkent a riasztásaik száma.
Vasárnap vette kezdetét a Zenepavilon idei programja. A három hónapos rendezvénysorozatot a szegedi Colorado Country Band nyitotta, akik az eső ellenére is parádés koncertet adtak.
- Elismerés a tanároknak - Makó ismét a legsportosabb település - Nyolcadik helyen zárt a Makó FC - Öt testvéré az Istók-díj - Országos Patika Nap Makón - Támogatásokról döntöttek - Állampolgársági eskütétel Makón
Ötvennyolcan tettek állampolgársági esküt a makói Városházán. A honosítási ünnepségen Farkas Éva Erzsébet polgármester a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozta.
Emléktábla avató, interaktív kémia, történelem és biológia óra, patikatörténeti kiállítás. Ezeknek is részesei lehettek, akik ott voltak a XIII. Országos Patika Napon.
Rendkívüli testületi ülést tartott ma Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A grémium többek között egy 1956-os dokumentumfilm, valamint sportolók támogatásáról is döntött.
A Szigeti testvérek, vagyis Réka, Emese, Márton, Anna és Jolánta részesült idén az Istók-díjban. Az elismeréseket Gilinger Katalin kuratóriumi elnöktől vehették át a tehetséges növendékek.
Idén is elnyerte Makó az ország legsportosabb kistelepülése címet. Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót Czirbus Gábor alpolgármester, Kovács Gábor és Márton Imre szervezők az Erdei János Városi Sportcsarnokban.
Makó Város Fejlődéséért Alapítvány és Makó Város Önkormányzata a tavalyi évhez hasonlóan idén is jutalmazza a pedagógusokat. A köszöntések első állomása a Návay Szakképző Iskola volt.
A XIV. alkalommal megrendezett Kemencés és Hagymás Grillfesztivál sztárfellépője a Tankcsapda volt. A Návay téren szinte mozdulni sem lehetett, annyi rocker gyűlt össze.
- Trianonra emlékezett a Fidesz - Dübörgött a Tankcsapda - Európának is bemutatkozik a Broadway Dance - Gréczy Zsolt fórumozott Makón
Sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórumot tartott csütörtökön Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. A politikus a makói eszmecserén a kormányzat országos politikáját véleményezte, emellett a helyi ügyekre is kitért.
A Nemzeti Összetartozás Napján tartott trianoni megemlékezést a Fidesz Makói Alapszervezete. A Hősi Emlékműnél Dr. Zombori István történész mondott emlékbeszédet.
Kijutott a szlováki Európa-bajnokságra a makói akrobatikus rock and roll egyesület. A Broadway Dance négy formációja nevezhet a versenyre, kiutazásukhoz támogatásokat várnak.
Makói Híradó 2016.06.03.
Június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Ez alkalomból trianoni megemlékezést tartott a város, amelyre meghívták az oktatási intézményeket is.
- Sztárok hirdették az egészséget Makón - Újra zenétől lesz hangos a Makovecz tér - Pom-pomok és botok a levegőben - Konferenciával nyitott a Pápay-napok -
A Richter Egészségváros családi napján számos ismert ember is Makóra látogatott. A makóiak személyesen is találkozhattak a Richter nagyköveteivel, köztük Béres Alexandrával, Katus Attilával és Nagy Tímeával.
Most hétvégén veszi kezdetét a Zenepavilon idei programsorozata. A fellépést a Colorado Country Band nyitja, de koncertet ad az M Classic Duo és lesz Ütőhangszeres parádé is.
Hétfőn gyógypedagógiai és mentálhigiénés konferenciával kezdődött el a XVII. Pápay-napok rendezvénysorozata. A pedagógusok saját élményen alapuló érzékenyítő programon vehettek részt.
Makó adott otthont az Országos Majorette Bajnokságnak múlt szombaton. A versenyre az ország több pontjáról és Szerbiából mintegy 300 fő érkezett a Hagymaház szabadtéri színpadjára.
Megérkezett a nyár és ezzel a makói fesztiválszezon is kezdetét veszi. A Hagymatikum Gyógyfürdő egy szezonnyitó bulival rajtol, melynek sztárvendége Takács Nikolas lesz.
Ingyenes kaphatják meg az óvodás korú gyermekek a bárányhimlő elleni védőoltást. Többek között erről is döntött a Makó Város Önkormányzatának képviselőtestülete májusi ülésén.
Nagyszabású programokkal vártak kicsiket és nagyokat vasárnap gyermeknap alkalmából Makón. A Petőfi parki rendezvényen a játéké volt a főszerep, hiszen lehetett ugráló várazni, körhintázni, csúszdázni, de a bátrabbak a trambulint is kipróbálhatták.
Második alkalommal hívta horgászversenyre dolgozóit a Givaudan Hungary Kft. A versenyen rekord is született, kifogtak egy közel 8 kilogrammos csukát.
Múlt pénteken befejeződött az amatőr kispályás labdarúgó bajnokság. A találkozó vándorserlege új gazdához került.
- Változások Makó Járási Hivatal szolgáltatásaiban - Győzelmet hozott a hazai pálya - Ételkavalkád a grillfesztiválon - 5,3 milliót ér az egészség Makón - 102 bébikötvényt adtak át Makón
Fejenként 100 ezer forint értékű bébikötvényt osztottak szét a makói Gyermeknapon. Vasárnap reggel azok a szülők vehették ezt át, akiknek gyermekeik 2015. október 1. és 2016. április 24. között születtek.
Több változás is történt a Makói Járási Hivatal szolgáltatásaiban. Új helyen várja ügyfeleit a Népegészségügyi osztály, valamint a megnövekedett ügyfélforgalom miatt TAJ kártya és Eu kártya ügyintézésre is többször lesz majd lehetőség.
Szombaton nagyszabású egészségnapra került sor Makón, a Richter Egészségváros jubileumi 50. rendezvényének városunk adott otthont. A makóiak a szűréseken való részvételükkel hozzájárultak egy EKG berendezés beszerzéséhez, amelyhez több mint ötmillió forint gyűlt össze.
Szombaton XIV. alkalommal rendezte meg a Váll-Ker Kft. a hagyományosnak számító kemencés és hagymás grillfesztivált. Idén száz grillrácson és ötven kemencében sültek a győzelemre esélyes falatok, így a zsűrinek nehéz dolga volt.
- Dr. Tiszai Aladár előtt tisztelegtek - Gyermeknap: Légvárak, játszóházak és koncertek a Petőfi Parkban - A zenepedagógusra emlékeztek - A jókedv a hosszú élet titka - Népszerű a meridián torna Makón - rendőrségi hírek
A Kihívás Napja alkalmából négyszer tornáztatták meg az érdeklődőket a makói meridiánosok. Tavaly a tornacsoport volt ezen a napon az egyik legaktívabb az országban.
Ismét szépkorút köszöntött tegnap a város. Kurusa Jánosnét a 90. születésnapján családja mellett, Czirbus Gábor alpolgármester és Pálfai Zoltán, plébánossal ünnepelt.
A „Hírös Makaiak Éve 2016.” rendezvénysorozat keretében Istók Margitra emlékezett tegnap a város. A zenepedagógus 115. születésnapja alkalmából emlékkoncertet is tartottak a Korona Szálló dísztermében.
Idén is a Petőfi Park ad otthont a Városi Gyermeknapnak május utolsó vasárnapján. Itt nagyszabású programokkal várjak kicsiket és nagyokat, valamint a bébikötvények átadására is ezen a napon kerül sor.
Dr. Tiszai Aladár főorvos emlékére emléktáblát avattak a makói kórházban. Az intézmény egykori belgyógyász orvosára közel százan emlékeztek meg.
- Minősíttetik a Hagymatikum Fürdőt - Milliókat ér az egészség Makón - Ismét grillezhetünk Makón - Vérző sebesültek a Maros Kalandparton - Diákolimpiai éremeső a Kihívás Napján
Ismét élethű szituációkat kellet megoldaniuk az elsősegélynyújtó verseny résztevőinek. A megyei tudáspróbát ma tartották meg a Maros-parton, melynek tétje az országos döntőbe jutás volt.
Szombaton nagyszabású egészségnapra kerül sor Makón. A Richter Egészségváros rendezvényen adományra gyűjtenek, a makóiak a szűréseken való részvételükkel hozzájárulnak egy EKG berendezés beszerzéséhez.
Hétvégén tartják a XIV. Kemencés és Hagymás Grillfesztivált. Pénteken városunkban turnézik a Tankcsapda, koncertjük nyitja meg a programot.
A Makói Gyógyfürdő Zrt. idén több jelentős versenyen megméretteti magát. Emellett a fürdő vezetősége júniusban elindítja minősítési procedúráját a Magyar Fürdőszövetségnél.
- Út a munkaerőpiacra - Százak futottak reggel a Kihívás Napján - Néprajzi vetélkedőt tartottak tegnap - Hamarosan indul a Makói Nyár
A munkavállalást, a munkához juttatást segítő lehetőségek megismertetése volt a témája annak a munkáltatói Road Shownak, amely ma érkezett Makóra. Az „Út a munkaerőpiacra”elnevezésű pályázat keretében az igényelhető támogatásokról tájékoztatták az érdeklődőket.
Az általános iskolák alsós tagozatos diákjai számára tegnap ért véget a még szeptemberben meghirdetett néprajzi versenysorozat. A fődíjat az Időutazók csapata vehette át.
Július 5-től megnyílik a zenekedvelők előtt a Szabadtéri Színpad kapuja. Idén a Makói Nyár rendezvénysorozatot a Szentpéteri Csilla & Band „Temperamento” című koncertje kezdi.
- Csobbanásoktól volt hangos a Hagymatikum - Készül az új évadra a Szegedi Nemzeti Színház - Vetélkedő Espersit Jánosról - Szombaton érkezik a Richter egészségváros - Fokozott figyelemre van szükség nyáron
Nemrégiben sajtótájékoztató keretében ismertették a Szegedi Nemzeti Színház következő évadjának programját. A repertoárban lesz Pinokkió, Bulgakov, Ibsen, Ödön von Horváth, valamint az operakínálatban olyan mindannyiunk által ismert klasszikusok szerepelnek, mint a Bánk bán, a Don Pasquale és a Faust.
Az idei honismereti verseny utolsó fordulóját rendezték meg csütörtökön a József Attila Városi Múzeumban. A dobogósok egy gyulai kiránduláson vehetnek majd részt.
Május 28-án szombaton Makóra érkezik a Richter Egészségváros Programja. Az egész napos szűrések mellett sztárvendégek is várják az érdeklődőket, többek között Béres Alexandra, Jakupcsek Gabriella, Katus Attila. Az eseményen adományra gyűjtenek, egy új terheléses EKG rendszer beszerzéséhez részvételükkel a makóiak is hozzájárulhatnak.
Közeleg a nyári szünet, a gyerekeknek ez az év legszebb része, amely ugyanakkor sok veszélyt rejteget. Ez nagyobb odafigyelést igényel mind a szülők, mind a rendvédelmi szervek részéről.
- Európai színtéren méretteti magát a Hagymatikum - Újabb verség a Megye I-ben - Családi Roma Napot tartottak - Gyermeknapra már halak úszkálnak a tóban -Egészséges életmódra nevelés a bölcsődékben - Kihívás Napjára ébred szerdán Makó
Makó városa idén is részt vesz a Kihívás Napján május 25-én. A verseny célja a lakosság létszámához viszonyított minél több különböző 15 perces sportaktivitás teljesítése.
Ételbemutatót tartottak a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri Bölcsődéjében. Itt lehetőség nyílt megkóstolniuk a szülőknek a bölcsis ételek „ízeit”.
Közel 1,5 millió forintos önkormányzati támogatásból felújítják a Petőfi parki halastavat. A tervek szerint Gyermeknapra elkészülnek a munkálatok, addigra már halak és teknősök is úszkálnak majd benne.
Második alakalommal szerveztek Roma családi napot Makón. A rendezvényen volt focitorna, zenés-táncos produkció és az ebéd sem maradhatott el.
- Czirbus: "Megjelenési kényszere van az ellenzéknek!" - Német politikusok a határzárról - Nádas Györggyel nevettek a fürdőben - Tárlatvezetés a makói múzeumban
Az ADF német párt képviselői jártak tegnap városunkban a Jobbik helyi szervezetének meghívására. A nyolc fős delegáció célja az volt, hogy tájékozódjanak a migránshelyzetről és megszemléljék a magyar határzárat.
Az elmúlt hetek politikai támadásaira reagált a Fidesz Makói Alapszervezete. A Petőfi téri Parkban a párt helyi elnöke Czirbus Gábor és helyettese Weszelyné Véghseő Henriett tartott sajtótájékoztatót.
Idén már másodjára invitálták nyugdíjas találkozóra a Hagymatikum vendégeit. A szépkorúaknak ezúttal is számos programmal készültek, az egészségügyi szűrések mellett sztárvendég is megnevettette a fürdőzőket.
Ingyenes tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők szerdán a József Attila Városi Múzeumban. A Múzeumok Nemzetközi Napja alkalmából a „Küzdelmes évszázadok” című állandó kiállítás mellett megtekinthetőek voltak az időszaki tárlatok is.
- Cél: a foglalkoztatás számának növelése - A Makó-Maroslele-Földeák háromszögben bicikliztek - VI. Családi nap a Contitechnél - Pünkösdi királyt választottak
A Csongrád Megyei Önkormányzat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával partnerségben partnertalálkozót szervezett ma Makón. Az összejövetel célja egy foglalkoztatási paktum létrehozása volt.
Hagyományos családi napját idén is megrendezte a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. A sportprogramoknak is helyet adó rendezvényt ezúttal a Maros-parti Báló ligetben tartották.
Pünkösdölőre hívta látogatóit a Skanzen udvarára a József Attila Múzeum a hétvégén. A kézműves programok mellett a Forgatós Táncegyüttes előadásában felelevenítették a hagyományokat is, közük pünkösdi királyválasztást.
Bepótolták azt a kerékpártúrát, amit két héttel ezelőtt a rossz időjárási körülmények miatt halasztottak el. Az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében a Makó-Maroslele-Földeák háromszögben kerekezhettek a sportbarátok.
- A makói Jobbik bírálja a Fideszt - Kiszomboron járt az emlőszűrő busz - Police Caffe: Egy csésze kávé a bűnmegelőzésért! - A csapadékvíz-elvezető csatornák javítását kérték Czirbus Gábortól - Vereséggel zárta bajnokiját a Contitech MAKÓ KC - Közeledik a bevallási határidő vége
Közeledik a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága rendkívüli nyitva tartással várja az ügyfeleket május 20-ig.
Lázár János országgyűlési képviselő múlt heti televíziós interjújára közleményben reagált a Jobbik Makói elnöke. Kiss Attilát szerettük volna megszólaltatni, ám egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Idei harmadik lakossági fórumán van túl Czirbus Gábor önkormányzati képviselő. A tegnap esti utcafórumon kritikus járdaszakaszokra, valamint a rossz állapotban lévő csapadékvíz-elvezető csatornákra panaszkodtak a legtöbben.
Police Caffe elnevezéssel országos mintára egy újfajta akciót indított a Makói Rendőrkapitányság. Ennek keretében múlt héten kedden többek között a bűnmegelőzés és a közbiztonság témáiban tartottak interaktív fórumot.
Ismét útjára indult az a szűrőbusz, amely a térségi lakosok egészségét hivatott védeni. A Makó környéki településeken újból megkezdődtek a egészségszűrések: legutóbb Kiszomboron végeztek többek közt vérnyomás-vércukor- és koleszterinszint-mérést.
- 280 millió forintból újulhat meg a Csipkesor - Könyvbe foglalták a vásznakat - Bölcskorúak vetélkedtek a makói Koronában - 8 Ford T-modell találkozott Makón - Szabadnap után győzelem a fociban
Makó Város Önkormányzata a mai napom pályázatot nyújtott be a Csipkesori üzlethelyiségek és az előtte elhelyezkedő sétány felújítására. Ezzel kapcsolatosan tartottak ma sajtótájékoztatót, ahol elhangzott nemcsak üzlethelyiségek homlokzata és belső része újul meg, hanem energetikai korszerűsítésre is sor kerül.
A hétvégén rendezték meg a XI. Maros-parti randevút és a III. Ford T-modell Nemzetközi Veteránjármű Találkozót. A városban 8 Ford T-modell találkozott, melyek az ország minden pontjáról érkeztek.
A hagyományokhoz híven idén is megrendezték Makón a bölcskorúak vidám vetélkedőjét. A Korona Szálló dísztermében tizenkét helyi nyugdíjas klub csapata gyűlt össze, hogy megmérettessék tudásukat és ügyességüket.
Bemutatták Jámborné Balog Tünde Vásznai című kötetét a makói Korona Konferenciaközpontban. Az album 100 oldalon keresztül mutatja be a nyugdíjas pedagógus batikműveit.
- Már az Invitelen is fogható a Makó TV - Ötmillárdos beruházást adtak át a Contitechnél - Aszfalton Makó épületei - Posztumusz kitüntetéseket is átadtak - Az M-Jam is koncertezett a Városnapon
Nagyszabású mintegy ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdett tavaly nyáron a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. Makón. A beruházást ma adták át ünnepélyes keretek között.
Városnap alkalmából aszfaltrajzversenyt rendeztek a Makói József Attila Városi Múzeum előtti téren. A gyerekek a Hagymatikumtól a Régi Úttörő Házig minden színben megelevenítették Makó építményeit.
A városnapi dísz testületi ülésen posztumusz díjakat is kiosztottak. Makó Város Nevelésügyéért Emlékérem kategóriában Budainé Keczer Csilla és Oros Károly kapott Makó Város Emlékérme díjat.
A Makói Városnap rendezvénysorozatának második napját az M-Jam zenekar zárta. A repertoár most is színes volt, hiszen a Bikinitől az ACDC-ig különféle stílusok zenéit is hallhatták a koncert résztvevői.
Május elejétől bekerült az Invitel csomagjába a Makói Városi Televízió. Stábunk ellátogatott egy előfizetőhöz, ahol segítettünk beállítani csatornánkat.
- Fejlesztik az Ipari Parkot és a Csipkesort - Orvosokat is díjaztak - Horgászverseny a Városnapon - Újraélesztés a makói sportcsarnokban - A járdákra érkezett a legtöbb panasz Czirbus Gábor fórumán - Nyílt nap a Búza utcai bölcsiben - Visszavonta a feljelentést a polgármester
A rendkívüli testületi ülésen a grémium pályázatok beadásáról döntött, köztük az Ipari Park bővítéséről és a Csipkesor megújulásáról.
Makó város képviselőtestületének április 13-i ülése után Marosvári Attila a Polgári Szövetség Makóért képviselője oda nem illő szavakkal illette a polgármestert, aki ezért becsületsértés vétsége alapos gyanúja miatt feljelentést tett ellene. A Makói Járási Ügyészség a nyomozást elrendelte, amelynek kivizsgálását a szegedi Rendőrkapitányságnak adta át. A ma délutáni rendkívüli testületi ülés elején az üggyel kapcsolatban Farkas Éva Erzsébet bejelentést tett.
Nyílt nappal csalogatta az érdeklődőket a Búza utcai bölcsődébe az Egyesített Népjóléti Intézmény. A kisgyermekek és szüleik bepillantást nyertek a bölcsi mindennapjaiba.
Utcára vitte lakossági fórumát Czirbus Gábor önkormányzati képviselő tegnap este. Ebben a körzetben a rossz járdák, az ablakokra növő fák, valamint a csatornázás utáni technikai hibák a leggyakoribb problémák.
A magyarországi szervezett mentés előtt tisztelegtek a makói mentőállomás dolgozói kedd délután az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A program keretében az érdeklődők közreműködésével újraélesztést végeztek.
A Városnapi rendezvénysorozat keretében a tartották meg a Hagyma- Kupa meghívásos horgászversenyt. Az eseményt több mint húsz éves múltra tekint vissza.
A Városnapi testületi ülésen Makó Város Szociális gondoskodásért Emlékérem kategóriában vehetett át díjat Kómárné Dr. Nagyfalusi Mária. Az Egészségügyéért Emlékérmet Dr. Kiss Ivánka gyermekgyógyász kapta.
- Fergeteges koncertet adott a Honeybeast Makón - Öleljük át Makót – másodszor - Tatár István és a ’61-es kézilabda csapat a díjazottak között - Tegnap Sánta Sándor fórumozott - Guiness-rekord kísérlet Makón
Dr. Sánta Sándor települési képviselő körzetében a lakhatási és a szociális problémák a leggyakoribbak. A mostani fejlesztésektől, köztük a Honvéd városrész rehabilitációjától ezek megoldódását is várja, hangzott el a Makói Katolikus Általános Iskola ebédlőjében tartott lakossági fórumán.
Makó Városért Emlékplakettet vett át a város köztiszteletben álló egykori matematika pedagógusa, Tatár István. Szintén városnapi kitüntetésben részesült az 1961-62-es férfi kézilabda csapat.
Egy év után újra Makón koncertezett a Honeybeast aranylemezes zenekar. Tarján Zsófiék szombat este ezreket csaltak ki a város főterére.
- Megköszönte Marosvári a város munkáját - Városnapi forgatag Makón - 4. helyen zártak a Makó Kc lányai - Makó Sportja 400 oldalon - Közjegyző és zenekar is a díjazottak között
Portékamustra, kézműves kuckó, népi fakörhinta, koncertek – többek között ezekkel a programokkal várták az érdeklődőket a makói Városnapon. A jó időnek köszönhetően pénteken és szombaton is sokan kilátogattak a Főtérre, hogy részesei lehessenek a kavalkádnak.
Hétfőn a folytatódott a lakossági fórumok sorozata Makón. Ezúttal Marosvári Attila a 8-as számú választókerület önkormányzati képviselője fogadta az érdeklődőket Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen.
A városnap második napján bemutatták Makó új könyvét a Makó Sportja képekben-t. A kötet 400 oldalon 28 sportágat mutat be a kezdetektől napjainkig.
Városunk egyik legrégebb óta fennálló együttese, a Makói Magán Zeneiskola koncertfúvós-zenekara kapta meg mások mellett a Makó Városért Emlékplakettet. A városnapon adták át a Makó Város Emlékérme kitüntetést is, melyet Makó Város Közszolgálatáért kategóriában Dr. Bartha Béláné Dr. Farkas Margitnak adományoztak.
- Kovács Sándor lakossági fórumot tartott - Urbán Gyöngyi családján segített a polgármester - Házhoz menő zöldhulladék gyűjtés - Komplett csapattal kisebb is lehetett volna a vereség aránya - Díjeső a Városnapon - Már az Invitelen is fogható a Makó TV
Május elejétől a bekerült az Invitel csomagjába a Makói Városi Televízió. Így mostantól az IPTV előfizetőknek elérhetővé vált csatornánk.
A Városnapi ünnepi testületi ülésen díjazták azokat a makói polgárokat, akik sokat tettek vagy tesznek városunkért. Heti Híradónkban bemutatjuk a Makó Városért Emlékplakett és a Makó Város Emlékérme díjazottjait, ma Tóthné Döme Máriát és Gábor Nagy Árpádot.
Urbán Gyöngyin és családján segített az Angyalsóhaj Alapítvány keretében először Farkas Éva Erzsébet polgármester. A szerény körülmények között élő nő két gyermeket nevel, akik közül a kisebbik súlyos gerincvelő tágulat miatt műtétek során esett át az elmúlt időszakban.
Makói Híradó 2016.05.06.
Az 1.számú választókerület képviselője Kovács Sándor tartott lakossági fórumot Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel közösen. Az Almási Iskola ebédlője megtelt érdeklődőkkel akik azért is érkeztek,hogy feltegyék kérdéseiket.
Makó város napján Lázár János a térség országgyűlési képviselője is Makóra látogatott. Délután a Miniszterelnökséget vezető miniszter Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel egyeztetett.
Ma hivatalosan is kezdetét vette a Makó városnapi rendezvénysorozat. Az ünnepi testületi ülésen átadták a Makó Városért Emlékplaketteket és a Makó Város Emlékérméjét.
- 4 őselem jelent meg a Bartókosok projektóráján - Fidesz közlemény - Javítják a csatornázás utáni hibákat Vertán-telepen - Makói politikus is kapott ingyenes parkolóbérletet - Hétvégén városnap
Sajtótájékoztatót tartott ma Makón dr. Szabó Bálint jogász a szegedi parkolási bérletek kapcsán, amely szerinte jogellenes, ezért nyomozás folyik az ügyben. Elmondta, makói politikusnak is jutott az ingyenes parkolási jogosultságból.
A hétvégén városnapra készül Makó. A vasárnapig tartó rendezvénysorozaton lesz ünnepi testületi ülés, kézműves termékek vására, aszfaltrajzverseny, könyvbemutatók és koncert is.
Lakossági fórumot tartott a 8-as számú választókerület önkormányzati képviselője, Gáspár Sándor Farkas Éva Erzsébet polgármesteren. A találkozón a csatornázás utáni helyreállításokról és a piac fejlesztéséről esett szó.
Sajtóközleményben reagált a Fidesz makói szervezete
Projektzáró bemutató órát tartott a Makói Általános Iskola Bartók Székhelyintézményének 4. z osztálya. A gyerekek Szentpéteri Csilla makói születésű zongoraművész zenéire adtak elő produkciókat, a négy őselem: a tíz, víz, levegő és föld témájában.
- Állati képekből nyílt kiállítás - Rangadót nyerhetett volna az M-Foci KFT. - Sajtótájékoztató a szelektív hulladékgyűjtésről - Toldi János fóruma - Nőtt a közbiztonság városunkban
A múlt heti képviselő-testületi ülésen beszámolt előző évi munkájukról a makói rendőrkapitányság vezetője. Az ülésen részt vett Csongrád Megyei Rendőr főkapitány is, beszámolójukból kiderült: pozitív évet zártak tavaly.
Sok panaszos érkezett Toldi János tegnapi fórumára .akik elsősorban a hosszú évtizedek óta rossz állapotban lévő járdák felújítását kérték a polgármestertől és a település képviselőjétől.
Sajtótájékoztatót tartott ma délután Czirbus Gábor alpolgármester, Kádár József önkormányzati képviselő és Dr. Ákosi Ádám, a Hatósági Csoport vezetője a makói Infopontban. A városatya bejelentette: a szelektív hulladékzsákok elszállítása már e hónap elejétől várható.
„Kalandozás az állatvilágban, fényképezőgéppel,ceruzával és ecsettel” címmel nyílt kiállítás múlt kedden a József Attila Városi Könyvtárban. A megnyitó moderátora Bárdi Andrea, művésztanár volt.
- Piacfejlesztés valósulhat meg Makón - Makói Honismereti Híradó 96 oldalban - Elbúcsúztak a JAG végzős diákjai - Előre lépés helyett tabellacsúszás - Túl vannak a matekon a KERI-sek
17 feladat, 180 perc, algebra és geometria - nagyjából így foglalható össze a mai matematika érettségi. A Návay Lajos Szakképző Iskolában 48-an vágtak neki a megmérettetésnek.
A Kormány célul tűzte ki a lokális gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatását, valamint a helyi termelők piacra jutását segítő térségi fejlesztést. Ehhez kapcsolódva a városvezetés korszerűsítené a Makói Piacot.
77 tanuló búcsúzott el iskolájától szombaton a Makói József Attila Gimnáziumban. Farkas Éva Erzsébet polgármester a ballagási ünnepségen díjazta a tantestülete által kiválasztott legeredményesebb végzős diákot.
A Makói Honismereti kör is megemlékezett a magyar költészet napjára. Összejövetelükön a makói kötődésű írókról, költőkről esett szó, ezzel egy időben bemutatták a Makói Honismereti Híradó című folyóirat idei első két számát.
- Felújítanák a makói piacot - Elballagott a SZIGNUM utolsó osztálya - Közfoglalkoztatási fórum Maroslelén - 322-en érettségiznek Makón - Családias majálisozás Makón
Színvonalas műsorok, vurstli, igazi békebeli hangulat – így várták a város apraját és nagyját a makói Majálisra. A borús idő ellenére is sokan kilátogattak vasárnap a Maros-partra.
Sajtótájékoztatót tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester. Bejelentette: Makó városa pályázatot nyújtott be a városi piac fejlesztésére.
Ma reggel a magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák. A maturálók Csoóri Sándor, Vörösmarty Mihály, Illyés Gyula és Tamási Áron szerzők közül választhattak a négy órahosszás írásbeli során.
Közfoglalkoztatási fórum keretében tájékozódhattak a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről a térség polgármesterei Maroslelén. A szakmai konzultációk mellett megtekintették a településen a helyi gazdák terményeit feldolgozó üzemet.
Utoljára ballagtak középiskolások a Szent István Egyházi Általános Iskolában, a jövőben ugyanis már csak általános iskolásokat oktat az intézmény. A 16 fős végzős osztály könnyes szemmel vet búcsút az alma matertől.
- Hadik György is fórumot tartott - A Koronában ülésezett a Csongrád Megyei Közgyűlés - A kulturális élmények kapujában: Makó az igazgyöngyök útján - Tavaszt köszöntöttek a Szikszai ovisok - Családi programok a makói Majálison
Dr. Hadik György önkormányzati képviselő és Czirbus Gábor alpolgármester várta tegnap lakossági fórumán a város polgárait. A lakosok legfőképp árok problémák, repedezett járda miatt panaszkodtak.
Makón, a Korona Szálló dísztermében tartotta kihelyezett ülését a Csongrád Megyei Közgyűlés ma reggel. A grémium 9 napi rendi pontról tárgyalt, de szó esett a Területi Operatív Program Makóra eső támogatásáról is.
Kultúr-, hely- és vallástörténeti tematikus turisztikai utat létesítenének városunkban. Az önkormányzat kiemelt célja, hogy a Makóra érkező turisták tartózkodási idejét meghosszabbítsák és egész évben látogatható kulturális programokat hozzanak létre.
Hagyományos tavaszköszöntő rendezvénynek adott otthont az újvárosi református templom. A Szikszai György Református Óvodába járó gyerekek dalokkal, versekkel, imádságokkal hívta a tavaszt.
Családias programokkal várják a makói Majálison a város apraját és nagyját. A Maros-parti rendezvényen a helyi érdekeltségű kulturális csoportok mutatkoznak be.
- Tisztújítás Jobbiknál - Rajzkiállítással egybekötött gálaműsor a Hagymaházban - Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma - Szűcsmesterségről nyílt kiállítás a makói múzeumban - Folytatódtak a lakossági fórumok - Írisz Dance Premier táncos filmekből
Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt a Jobbik Makói Alapszervezete. Zeitler Ádám alelnök beszélt a helyi és az országos politikai átszervezésekről is.
Képzőművészeti vizsgakiállításra, majd zenei gálaműsorra invitálták a közönséget a MÁI Bartók Székhelyintézmény diákjai múlt pénteken a Hagymaházban. A festmények az állatoktól egészen az emberekig, míg a zenében a Dzsungel könyvétől, Mozartig szélesedett a repertoár.
Tegnap tartotta áprilisi rendes ülését a helyi képviselő-testület. A grémium meghallgatta a makói rendőrkapitányság beszámolóját, véleményezte az intézményvezetői pályázatokat, valamint döntött a Makó Városért Emlékplakett és a Makó Város Emlékérme városnapi adományozásáról.
Négy év kihagyás után új számmal jelentkezett a Makói História. A folyóirat-bemutató előtt a Móra mesebirodalma kiállításhoz kapcsolódva múlt pénteken megnyílt egy szűcsmesterséggel foglalkozó tárlat is.
Kádár József fórumával folytatódott a lakossággal való személyes találkozások sora a Szikszai György Református Iskolában. Ezen a délutánon is bárki feltehette kérdését a város első emberének és a körzet képviselőjének.
A tánc világnapja alkalmából ismét színpadra állt az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület összes táncosa. A 2016-os gála a táncos filmek világába kalauzolta a nagyérdeműt.
- A bíróság szerint is lepatkányozta Mucsi a Városháza dolgozóit - Pacsirtahangúaktól volt hangos a Hagymaház - Életet mentettek a gimiben - Rövidzárlat a második félidőben - Az igazgyöngyök útján járhatunk
Sajtótájékoztatót tartott ma délután Farkas Éva Erzsébet polgármester. Bejelentette: Makó városa Igazgyöngyök útja címmel nyújt be pályázatot a turizmus fejlesztésére.
Élethű szituációkban kellett bizonyítaniuk az elsősegélynyújtó verseny résztvevőinek. Ezúttal nem csak fiatalok, de idősebbek is kesztyűt ragadtak, hogy bebizonyítsák, ha kell, képesek életet menteni. A városi verseny tétje a megyei döntőbe jutás volt.
Második alakalommal rendezte meg hangversenyét a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Makón múlt csütörtökön. A megye több városából közel 500 általános iskolás diák énekelt kórusban.
Pert nyert a Makói Városi Televízió Mucsi Tamással szemben. A DK választókerületi elnöke a Szegedi Törvényszék szerint is lepatkányozta a Városháza dolgozóit.
Ma reggel rendkívüli testületi ülést tartott Makó Város Képviselő-testülete. A grémium három pályázat beadásáról döntött, köztük a piac felújításáról.
- „Egység a különbözőségben” – egyháztörténeti konferencia Makón - 150 gyermek mutatkozott be a Makói Óvodából - Újabb vereség a Megye I-ben - „Ha nagy leszek, rendőr leszek!” – rendőrségi nyílt napot tartottak Makón - Megújulhat a városi piac
Immáron 19. éve rendezte meg hagyományos tavaszi gálaműsorát a Makói Óvoda. Szombaton a 4 óvodaház 150 gyermeke lépett a Hagymaház színpadára, ahol néptánc- és focitudásukból adtak ízelítőt a gyerekek.
Gyerekek özönlötték el pénteken a makói rendőrséget és tűzoltóságot. A Rendőrség Napja alkalmából a szervezők különböző bemutatókkal és versenyekkel várták az egyenruhások munkája iránt érdeklődőket.
„Egység a különbözőségben” címmel tartottak tegnap egyháztörténeti konferenciát a József Attila Múzeumban. A „Hírös Makaiak Éve 2016.” rendezvénysorozat keretében a város folytatta megemlékezését a neves egyházfi tiszteletére.
- Vízjogi és vadászati témákban is megkeresték Lázár Jánost HD - Modern környezetben intézhetjük adó ügyeinket - Lakossági fórumot tartottak - Rendhagyó irodalomóra Grecsó Krisztiánnal - Rangadóra készül az M-Foci Kft. - Virágos óvoda – környezetvédelem az oviban - Rövid híreink
Lakossági fogadóórát tartott ma délután Lázár János Makón. A térség országgyűlési képviselőjét szociális és más jellegű témákban is megkeresték a makói polgárok.
Új helyre költözött a Nemzeti Adó és Vámhivatal Adó- és Vámigazgatóságának Makói Kirendeltsége. Az új, korszerűen felszerelt irodát ma délután adták át.
A 7 számú választókerület képviselője Czirbus Gábor a polgármesterrel együtt tartottak lakossági fórumot tegnap este a Korona szállóban. A már eddig megvalósult és a közeljövőben várható kisebb nagyobb beruházásokról számoltak be ,de mindemellett meghallgatták az emberek véleményét is.
Nemrégiben rendhagyó irodalomórára érkezett Makóra Grecsó Krisztián. A József Attila-díjas költő, író a KERI diákjainak számolt be pályafutásáról, és az olvasáshoz is próbált kedvet csinálni.
Virágot ültettek a Bárka Református Óvoda csemetéi. A környezet megvédésének tanítását az óvónők már kiscsoportban elkezdik.
- Ifjúsági Ház nyílt a kiszombori fiataloknak - Sporthét plusz: kézisek találkozója - Fafűrészelés és kamionhúzás a KERI-ben - Angyalsóhaj Alapítvány a köz szolgálatában - 10 millióból épül óvi-foci pálya - Rövid híreink
2016.04.21. Rövid híreink
Hétvégén kerékpártúrát rendez az EFI
Márciusi testületi ülésén szavazta meg a képviselő testület, hogy 2,8 millió forintos önerővel járul hozzá focipálya építéséhez a Kálvin utcai óvodában. Az ovi-foci program keretében létrejövő műfüves pálya építése most zajlik, ezt tekintette meg ma Czirbus Gábor alpolgármester.
Angyalsóhaj néven egy alapítványt hoznak létre makói, illetve a városhoz szorosan kötődő civilek. Az alakuló ülést a hét fős kuratórium tegnap délután tartotta az Infopontban.
Először rendezték meg hazánkban a Szakmák éjszakája országos rendezvénysorozatot. Makón a Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tizenhat programmal várta a középiskola választás előtt állókat.
Ifjúsági Ház nyílt a helyi fiataloknak Kiszomboron. Az új közösségi teret ünnepélyes keretek között múlt héten pénteken adták át a nagyérdeműnek. Stábunk az átadás előtt járt a KIK székházában.
Lázár János pénteken délután 2 és 6 óra között a makói városháza földszint 19. számú irodájában tart fogadóórát.
- Pályázatot nyert a Maros Táncegyüttes - Teltházas gálaműsor a Hagymaházban - Történelmi emlékverseny Návay Lajosról - Közel a cél a Makó KC-nak - Magyar szokásokkal ismerkedtek Makón a külföldiek - Rövid hírek
- Beidézték a rendőrségre Mucsi Tamást - Pedagógus sztrájk - Lázár János fogadóórája Makón
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte Bábel-napját a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium. Ám az eddigiekhez képest most nem csak az idegen nyelveké, hanem a magyar szokásoké volt a főszerep. Ezekkel ismertették meg a külföldi cserediákokat a hazaiak.
Az Almási Utcai Iskola szombaton délután tartotta meg gálaműsorát a Hagymaházban. A diákok ezzel fejezték ki hálájukat a szülőknek és támogatóknak az adományokért, melyet az új játszóterük felújítására kaptak.
A 2015-ös évet Návay Lajos emlékének szentelte Makó városa. A térség mártírhalált halt országgyűlési képviselőjére több módon is megemlékeztek. Ennek folytatásaként történelmi emlékversenyt rendeztek középiskolások számára.
Tündökölnek a Maros Táncegyüttes növendékei, hiszen nem csak versenyt, egy nagyobb értékű pályázatot is megnyertek. Az ősszel Idősek találkozóját rendeznek a befolyt összegből.
- Vállalkozók estje a Glorius Vigadóban - Örömzenélt a Sabbathsong - Egy hajszál hiányzott a győzelemhez - ASS: Új arculat, új cégnév - 6 ország delegációját fogadta SZIGNUM
6 országból összesen 60 vendég érkezett városunkba minap. A Szent István Egyházi Általános Iskola az Erasmus + programhoz csatlakozva fogadta a külföldi delegációkat, így erősítve az országok közötti kapcsolatot az iskolai zaklatások megelőzése és legyőzése témájában.
Ettől a héttől új arculattal és cégnévvel rendelkezik a makói ASS BT. A bútoripari termékeket gyártó cég tevékenysége nem változott.
Szombaton rendezték a hagyományos vállalkozók estjét Makón. Az eseménynek ezúttal új helyszíne volt, a most elkészült Glorius Vigadóban báloztak a vállalkozók.
A Holokauszt emléknap alkalmából több programból álló rendezvénysorozattal emlékeztek meg a zsidó áldozatokra. Záróakkordként a Sabbathsong Klezmer Band lépett fel a Hagymaház színpadán vasárnap délután.
- Teljes kihasználtsággal működnek a makói bölcsődék - Átadták a Best of Makó díjakat - Olimpiai bajnok járt Kiszomboron - Makó testvérvárosa lett Lugos - A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztünk Makón
2001 óta minden év április 16-án országszerte a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztünk. Makón nem csak ezen az egy napon, hanem egy egész héten keresztül a „Hozz egy követ, gyújts egy mécsest!” címmel megemlékezés-sorozatot tartottak.
Aláírta a testvérvárosi megállapodást Makó és a romániai Lugos polgármestere péntek délelőtt Lugoson. A két város mostantól több projektben: az egészségügy, a kultúra és a turizmus terén fog együttműködni.
A Küzdj meg a bajnokkal programsorozat keretein belül csütörtökön, a Kiszombori Dózsa György Általános Iskolában Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó tartott rendhagyó testnevelés órát a hetedik osztályosoknak.
Szombaton az új Glorius Vigadóban rendezték meg a vállalkozók estjét, ahol átadták a Best of Makó díjakat. A bírálóbizottság a meghirdetett három kategória legjobbjait és egy különdíjast is jutalmazott.
„A jövőben minden magyarországi településen lesz bölcsődei ellátás” – jelentette be nemrégiben Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Makón már régóta működik ez az ellátási forma. Stábunk múlt héten ennek járt utána.
Trágár szavak a testületi ülésen
Makói Híradó 2016.04.15.
- A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk a hétvégén - Szakmák éjszakája a KERI-ben - A makói székelykapu nyomában - József Attila-versek képekben
Nem csak olvassa, fotózza is kedvenc költőjének verseit Telegdi Ágnes, akinek a magyar költészet napján nyílt kiállítása a Hagymaház Galériában. A mesekönyv-íróként és természetfotósként ismert művész József Attila idézetekkel tarkította fotóit.
Hamarosan székelykapu állhat városunkban. A pontos helyéről ugyanakkor még nem született döntés. Ezt Dr. Hadik György képviselő kezdeményezte a legutóbbi testületi ülésen.
Április 15-én rendezik meg a Szakmák éjszakája országos rendezvénysorozatot. Makón a KERI várja izgalmas programokkal az érdeklődőket.
Pénteken és vasárnap zajlanak majd a „Hozz egy követ, gyújts egy mécsest!” megemlékezés-sorozat programjai Makón. A zsinagóga ekkor újra kinyitja kapuit az emlékezni vágyók előtt.
- Pályakezdőket is vár az ASS - Negyedik győzelem - Tűzoltás a Maros- Kalandparton - „Tudod, hogy nincs bocsánat” Makón Hobóval - Kezdődik az általános iskolai beiratkozás
Folyamatosan bővíti munkavállalói számát a makói ASS Bt. A jelenleg 370 főt foglalkoztató cég szívesen alkalmaz pályakezdőket, akiknek tanulási és fejlődési lehetőségük is van a vállaltnál.
Tűzoltás, kézigránát dobálás és a sérülések ellátása. Többek között ezek a feladatok jellemezték a Felmenő Rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági versenyt. A továbbjutók már az országos találkozón képviselhetik iskolájukat.
Ezen a héten tartják a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók és Almási tagintézményeiben az első osztályosok beiratkozását. A KLIK Makói Tankerülete fokozottan felhívja a szülők figyelmét, hogy minden szükséges okmányt, dokumentumot szerezzenek be.
A Magyar Költészet Napja alkalmából tartott rendezvénysorozat záróakkordjaként Földes László Hobo lépett fel a Hagymaház színpadán Tudod, hogy nincs bocsánat c. önálló József Attila-estjével. Hobo a költő iránti szeretetéről és az est létrejöttéről is beszélt a televíziónknak adott interjújában.
- Fekete Anna kapta idei Makói Medáliákat - Pulitzerre emlékeztek - A gazdasági növekedés záloga az iparfejlesztés - Nem minden bevándorló terrorista - Antológiát ad ki az Irodalmi Szalon -
„Nem minden menekült dzsihadista, de nagyon nehéz őket kiszűrni a migránsok tömegéből” – ezt Georg Spöttle fejtette ki makói előadásán. A biztonságpolitikai szakértő absztrakt fenyegetésként titulálta az Iszlám Állam állítólagos magyarországi ijesztgetését.
Múlt héten Makón járt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az Állampapír értékesítési pont megnyitóján a tárcavezető beszélt a magyar gazdaság helyzetéről, a GDP csökkenéséről és hazánk versenyképességének növeléséről.
Pulitzer József születésének 169. évfordulóján emlékeztek meg vasárnap az újságíróról. A szoborparkban található mellszobor mellett a szülőháza helyén lévő emléktáblát is megkoszorúzták.
A Magyar Költészet Napján adják át a Makói Medáliák díjat városunkban, melyet minden évben egy fiatal, tehetséges, első kötetes költő nyer el. Idén a komáromi származású Fekete Annára esett a kuratórium választása.
- Vezettek, mégis kikaptak - Irodát nyitott Makón a LÁTDE - Erősödhet a magyar- román együttműködés - Konferencia József Attila interkulturális értékeiről
Ma van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból több ízben emlékeztek József Attilára nemcsak országszerte, de városunkban is. Elsőként az interkulturális értékekről tartottak konferenciát a Koronában.
Az elmúlt hét végén Magyarországon járt az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa. A román Corina Cretu makói látogatása előtt Budapesten kétoldalú megbeszélést folytatott Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterrel az előző pályázati ciklus problémás elszámolásaival kapcsolatban.
Csongrád megyében másodikként Makón nyitott irodát a Látássérültek Délalföldi Egyesülete. Ez alkalomból a Korona Szálló dísztermében rendeztek egy irodaavató ünnepséget.
- Makón járt a regionális politikáért felelős uniós biztos - Folynak a mezőgazdasági munkálatok Makón - Mindhárom csapatunk itthon játszik - Razzia a feketemunka ellen Magyarcsanádon - Újabb bevetésre készül Kerekes Éva - Ovifoci-program a Makói Óvodában
Ma délelőtt Makóra látogatott Corina Cretu az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa. A politikus Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel valamint a román egészségügyi miniszterrel közösen tekintette meg a városunkban megvalósult egészségügyi projekteket.
Burgonyát ültettek a makói közmunkások. Idén már 8 hektáron zajlik a termelés.
Jó irányba haladnak Magyarcsanádon a dolgok,de számos fejlesztésnek meg kell valósulnia még a közeljövőben. Ezekhez a kormány anyagi támogatást nyújt azonban cserébe munkát vár el a településen- mondta Lázár János a térség országgyűlési képviselője aki egyben ígéretet tett a fekete munka visszaszorítására -a településen tartott lakossági fórumon.
Március végén nem mindennapi esemény történt a makói könyvelő, Kerekes Éva életében. Egy húszfős magyar csapat tagjaként megmászta a Kala Patthar 5640 méteres csúcsát a Himalájában.
Egy éve csatlakozott a Bozsik-programhoz a Makói Óvoda. Ennek keretében heti egy alkalommal tanulnak focizni a kisgyermekek. Hamarosan már nem a teremben, hanem egy modern, műfüves pályán rúghatják a bőrt.
- Egyből dobogón! - Civileket vontak be a könyvtár konzultációjába - Bevándorlás és terrorizmus szakértői szemmel – Georg Spöttle Makón - Szűrések a Makovecz téren - Kamara kiállítás Szirbik Miklós emlékére
A város lakosságát is megszólítják a könyvtár építésével kapcsolatos konzultációban - jelentette be ma délelőtti sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet, polgármester. A következő időszakban egy hat kérdésből álló kérdőíven, valamint lakossági fórumokon fejthetik ki véleményüket a városban élők. Ez utóbbiban egy Makón tanító pedagógus is szerepet kapott.
Makó Város Önkormányzatának és a Városépítők Társaságának meghívására tegnap este városunkba érkezett Georg Spöttle. A biztonságpolitikai szakértő a SZIGNUM teltházas auditóriumi termében „A védtelen Európáról” tartott előadást.
A „Hírös Makaiak Éve 2016.” rendezvénysorozat keretében a város Szirbik Miklósra emlékezett hétfőn. A neves egyházfi tiszteletére kiállítás is nyílt a makói múzeumban.
Április 8-án pénteken délelőtt egészségügyi szűrésre várják a makóiakat a Hagymatikum előtti téren. A Makói Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda által működtetett emlőrák szűrőbusz is itt áll először „munkába” az idén.
- Evangélikus püspök járt Makón - Virtuális séta a makói jángori zsidó temető sírjai között - Az idén is támogatja a város a civileket - Tündökölnek a Makó KC fiai 12 gólos győzelem - Franciaország a könyvtárban - Rendőrségi hírek
Rouland Lionel amatőr francia festő, életének első kiállítása nyílt meg múlt pénteken a József Attila Városi Könyvtárban. A látogatók nem csak Franciaország utcáin sétálhattak még gasztronómiáját is megkóstolhatták.
Múlt szerdai ülésén Makó város képviselő-testülete döntött a civilszervezetek és sportegyesületek önkormányzati támogatásáról. A 2016-os költségvetési keretből az egyházak is részesültek.
Tovább folytatta pazar tavaszi szereplését az NB II-es Contitech Makó férfi kézilabda csapata. A fiúk hat meccsből csak egyszer kaptak ki, kettő döntetlen mellett háromszor győztek, legutóbb a Békéscsabát verték meg.
Már virtuálisan is látogathatóvá vált a makói neológ zsidó temető. A Magyar Holokauszt Emlékév keretében helyi kutatók mérték fel a sírkert sírjait.
Húsvét utáni első vasárnap tartott istentiszteletet Gáncs Péter evangélikus püspök Makón. A Déli Evangélikus Egyházkerület vezetője tíz esztendeje járt utoljára városunkban.
- Fodrászként dolgozott a 95 éves Rózsika néni - Bekukkantottak a Makói Óvodába - Ismételtek a kézis lányok - Államkincstár értékesítési pont nyílt Makón - Georg Spöttle lesz a Közéleti Klub vendége
Georg Spöttle lesz a vendége a Közéleti Klub soron következő előadásának. A SZIGNUM nagy előadójában holnap este a biztonságpolitikáról lesz szó.
Gondozóival és lakótársaival ünnepelte 95. születésnapját Szabó Jenőné Csepregi Rozália. A szépkorú sokáig fodrászként dolgozott és azt is elárulta, mi a hosszú élet titka.
Nyílt napot tartottak a Makói Óvoda két tagintézményében. A kicsik bekukkanthattak az ovi mindennapjaiba, a szülők pedig bővebb tájékoztatást kaptak az óvodai felvételről.
Az ország 77. értékesítési pontját nyitotta meg Makón a Magyar Államkincstár. Az irodát Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter adta át a város polgármesterével együtt.
- Felzárkózást segítő programok Honvédban - Nótaszó a Hagymaházban - Ismét kalandozhatunk a Maros-parton - A szegedi Egyetem díjazta a Givaudant - Megérdemelt győzelem - Szirbik Miklósra emlékeztek Makón
Folytatódott a „Hírös Makaiak Éve 2016.” rendezvénysorozat. A város ma délelőtt több helyszínen Szirbik Miklós református lelkészre, Makó első helytörténészére emlékezett meg.
A szegedi tudományegyetemen 11 éve adják át az Alma Mater Presztizs díjait. Mind idáig csak szegedi cégeket jutalmaztak, az idei évben azonban a Makói Givaudan vehette át az elismerést az SZTE rektorától.
A tavasz beköszöntével ismét megnyitotta kapuit a Kaland-part és a Lombkorona sétány. Bár egyelőre még a karbantartási munkálatok miatt nem teljes nyitva tartással üzemel a két turisztikai látványosság, a Városgazdálkodási Nkft. már a nyárra készül.
Zenés délutánnal szórakoztatták a magyar nótákat kedvelőket szombat délután a Hagymaházban. A teltházas rendezvényen fellépett többek között Dobó Katica és Bokor János.
Szerdai rendes testületi ülésén döntött a testület a Honvéd városrész megújítására benyújtandó pályázatról. A Honvéd városrész rehabilitációs program keretén belül, az úgynevezett soft elemekre nyújtott be pályázatot a város 219 millió forint értékben.
- Freddie Makón járt - Makón is hallatja hangját a Jobbik - Az Iszlám Állam célba vette Magyarországot - 3 telket pályáztat meg az Önkormányzat - 120 millióból újult meg a földeáki iskola
Ma adták át Földeákon a felújított Návay Lajos Általános Iskolát. A Zárda utcai épület 120 millió forintos állami támogatásból újult meg. Az ünnepségen részt vett Lázár János a térség országgyűlési képviselője is.
Szombaton tavaszköszöntő bulit tartott a Hagymatikum, ahol a nap fénypontja az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzője, Freddie volt. A Dal című műsor győztese elkápráztatta a makói közönséget.
Sajtótájékoztatót tartott a szerdai testületi ülés előtt a Jobbik Ifjúsági Tagozata. A téma a fiatalok megszólítása volt.
44. alkalommal tartott Kormányinfót tegnap délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető számos aktuális témát napirendre tűzött, beszélt többek között a kormány terrorellenes intézkedési tervéről és a pedagógusok demonstrációjáról is.
Ingyenes telkeket pályáztat meg az Önkormányzat. Első körben három Velnök utcai telek talál gazdára, mely segíti a fiatalok letelepedését és kapcsolódik a kormány Otthonteremtési Programjához.
- Tavaszköszöntő a Hagymatikumban - Egyenlő Bánásmód Hatóság Makón - Az Év Befektetője a Continental - Adományokat osztott az ENI - 219 millió a Honvédban élők felzárkoztatására - Vereség itthon
Szerdán tartotta márciusi rendes testületi ülését Makó város képviselő-testülete. A grémium döntött a civilszervezetek és sportegyesületek önkormányzati támogatásáról valamint arról is, hogy pályázatot adnak be a Honvéd városrész felzárkoztatására.
Húsvét előtt rászorulóknak osztott adományokat a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata. A csomagokat az Andi Konyhája ajánlotta fel.
2015 legkiemelkedőbb haza beruházóit díjazta a Nemzeti Befektetési Ügynökség. A hét díjazott között ott volt a Continental, a világ egyik vezető autóipari beszállítója, melynek egyik leányvállalata Makón működik.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ingyenes ügyfélfogadást tartott Makón. A hatóság Csongrád megyei referense Makó és a környező települések azon lakosait fogadta, akiket életkoruk, nemük, egészségügyi állapotuk esetleg fogyatékosságuk miatt hátrányos megkülönböztetés ért.
Szombaton tavaszköszöntő bulival várt a Hagymatikum minden fürdőzőt, ahol a színes programokkal tarkított délután a húsvét jegyében zajlott. A nap fénypontja az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzője, Freddie volt.
Már zajlanak a bontási munkálatok az Erdei Ferenc téri sportpályán. A Vasas-pálya felújításáról ma délben Czirbus Gábor alpolgármester tartott sajtótájékoztatót.
Hírek: - Nagypénteki körmeneten emlékeztek Jézus keresztútjára - Húsvétolásra hívták a makóiakat - Újabb információk Vízi közmű ügyben - Rendőr Válogatott Makón
A korabeli húsvétok hangulatát idézték fel most szombaton a József Attila Múzeum skanzenjében. A Makói Húsvétolót élénk érdeklődés kísérte, sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan is zajlott egykoron ez az ünnep.
Híreink: - Mucsi nagypénteki sajtótájékoztatója - Kezek, szemek, arcok - Húsvétoló lesz Makón - Össztánccal zárták a tanfolyamot - Húsvéti adományokat osztott a Szent Erzsébet Karitász Csoport - Várják a tavaszt a Hagymatikumban is
v
Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a városban tartandó nagypénteki körmenettel egy időben, sajtótájékoztatóra invitálta, többek között, a Makói Városi Televízió szerkesztősége mellett, annak ügyvezetőjét is: "Milyen állat is valójában a patkány" címmel.
Húsvéthoz közeledvén nagyszabású programokkal készül a város. A múzeumban tartandó Húsvétoló egyik az ilyen események közül, ahol tojásvadászat, állatsimogató és táncház vár kicsiket és nagyokat.
Hétvégén össztánc várta az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület felnőtt táncosait. Ezzel zárták le a két és fél hónapos tánciskola kurzust. A talpalávalóról Polgár Joci gondoskodott, a parketten keringőztek, cha-cha-chat roptak.
Grafikákból álló tárlat színesíti a József Attila könyvtár repertoárját. A művek a fiatal makói tehetség, Kiss Gabriella keze munkáját dicsérik. Az alkotásokat március 30-ig lehet megtekinteni.
Húsvét alkalmából több száz embernek osztott adományokat a Szent Erzsébet Karitász Csoport. Tartós élelmiszerrel, ruhával és játékkal segítettek a hátrányos helyzetűeknek.
Híreink: - Hegedű premier a Társalgóban - Konferencia a „Tiszteletbeli Makai”-ról - Bartókra emlékeztek Makón - Felkészülési mérkőzést játszik a Contitech Makó KC - Nyugdíjas találkozó a Hagymatikumban - Sajtótájékoztató kerékpárút-építés ügyében
Nemcsak a Múzeum várja a nyuszit, a Hagymatikumban is készülnek a Húsvétra. A tojásvadászat és a locsolóvers mondó verseny mellett a Dal győztese Freddi szórakoztatja a résztvevőket.
Kedden a Víz világnapján rendezett nyugdíjas napot a Hagymatikum Gyógyfürdő. A nap folyamán, több programon is részt vehettek a fürdőzők. A találkozó sztárvendége Csonka András volt.
Sajtótájékoztatót tartott ma délután Czirbus Gábor alpolgármester és Kovács Sándor önkormányzati képviselő a makói Infopontban. A városatyák bejelentették, hogy Makó és Maroslele közötti kerékpárút építésére pályázatot nyújtanak be.
135 évvel ezelőtt született Bartók Béla magyar zeneszerző, zongoraművész. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye tegnap színvonalas emlékműsorral emlékezett meg erre a jeles napra.
Közel két hete nyitotta meg kapuit Móra Mesebirodalma, amely hamar az iskolások kedvencévé vált. Most a felnőttek ismereteit bővítették a számukra tartott konferencián.
Premiert láthatnak a Makói Városi Televízió nézői a híradót követő Társalgóban. Egy tehetséges roma fiú rekord idő alatt jutott saját hegedűhöz, melyet ajándékba kapott. Ezt a kulturális magazinunkban szólaltatja meg először a nagyközönség előtt.
Híreink: - Kétszeres Magyar Örökös lett Makó - Várostörténeti sétán emlékeztek Makón - Hagyma és feleség a hosszú élet titka - Ingatlan – panama Makón - Motivációs verseny az Atlas Edzőteremben - Tíz éves a MENYUKE!
Tizedik születésnapját két eseménnyel ünnepelte a megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesülete. Pénteken a csoport kreatív munkáiból nyílt kiállítás a könyvtárban, szombaton jubileumi vacsorát tartottak.
Szombaton adták át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Két makói kötődésű személy is kapott elismerést munkásságáért.
Ismét szépkorút köszöntött a város vezetése. Kedden Óhidi Ferenchez látogatottak el, aki a hagymára és a felesége gondoskodására esküszik.
Várostörténeti sétát tettek a történelem iránt érdeklődők vasárnap. A program az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája körül zajlott.
Híreink: - Szomorú hétvége - Nemzeti tanúsító védjegyet kap a Hagymatikum - Cigányság napja Makón - Átadták a „Virágos Makóért” díjakat - Lázár visszaállítaná a halálbüntetést
Nemzeti védjegy minősítésre pályázik a Hagymatikum. A Gyógyfürdőbe áprilisban látogat el a védjegy bizottság, amely eldönti hány csillagot kaphat Makó egyik turisztikai központja.
Zenés-táncos programokkal folytatódott a Cigányság Világnapja alkalmából megrendezett esemény. Szombaton a roma hagyományokat vonultatták fel a Korona előtti téren.
Vasárnap tartották a „Virágos Makóért” környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét a Hagymaházban. A legszebb kertek művelőinek Czirbus Gábor alpolgármester és Baranyi Katalin városi főkertész adták át a jutalmakat.
Lázár János országgyűlési képviselő ismét kiállt a halálbüntetés mellett múlt heti fórumán. A miniszter szerint Magyarországon a bíróságok sokszor a bűnelkövetők jogait védik.
Híreink: - Szűrőbusz érkezik Maroslelére - Nyomozás Mucsi ügyében - Másfél év alatt 600 millió forint érkezett Apátfalvára - Vers-és prózamondókat díjaztak - Lengyel-magyar barátság napja a SZIGNUM-ban - Sikert hozott a hazai pálya - Kerékpárút épülhet Maroslele és Makó között - Rendőrségi hírek
A térség kistelepülésein tart fórumot a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ. Dr. Kallai Árpád legutóbb Maroslelén járt, ahol beszámolt a kórház fejlesztéséről és az egészségügyi ellátásról.
Megkezdték a nyomozást Mucsi ügyében.
Lakossági fórumot tartott pénteken este az apátfalvi faluházban Lázár János országgyűlési képviselő. A falugyűlésen szó esett a település aktuális helyzetéről, a tervezett fejlesztésekről, valamint országos témák is terítékre kerültek.
Idén is megrendezték a városi és kistérségi vers-és prózamondó versenyt, amely díjátadójának a Korona emeleti nagyterme adott helyet. A diákok teljesen felkészülve, magabiztosan szavaltak hazánk költőinktől.
Nagy hagyomány a SZIGNUM életében, hogy a lengyel-magyar barátság napja alkalmából programot szerveznek az iskolában. Nem volt ez másként most sem: ezúttal II. János Pál pápa szobrának koszorúzásával és a szentatya életével kapcsolatos kiállítással tisztelegtek a lengyel-magyar nap előtt.
Rendkivüli testületi ülést tartotta ma Makó város képviselő-testülete. A grémium döntött arról, hogy pályázatot adnak be Makó és Maroslele közötti kerékpárút megépítésére, melynek összköltsége 400 millió forint lesz.
híreink: - Magyar Örökség lett a Ford-T Modell - Ismét kitüntették Halmágyi Pált - Konferenciával nyitották a Cigányság világnapját - Erős emberek küzdöttek - Lázár: Példaértékű település Maroslele - rendőrségi hírek
Nemzeti ünnepünk előtt nagy megtiszteltetés érte a makói múzeum nyugalmazott igazgatóját. Halmágyi Pál a Honvédelemért Kitüntető cím második fokozatát vehette át a honvédelmi minisztertől.
Megpályázták és meg is nyerték a Magyar Örökség díját a Ford-T Modell őrzői. A díj átadására most vasárnap, Budapesten kerül sor, ahol Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem intézményfejlesztési igazgatója tart beszédet.
Konferenciát tartottak ma délelőtt a roma nemzetiség beilleszkedési problémáiról. Ez már része volt a második alkalommal megrendezésre kerülő Cigányság Világnapi eseményeknek.
Lakossági fórumot tartott csütörtökön este Maroslelén Lázár János, miniszter, országgyűlési képviselő A települést érintő kérdések mellett szó esett országos ügyekről is, hiszen az embereket leginkább foglalkoztató téma, a migráció is többször szóba került.
Híreink: - Ököl-ököl ellen - Szépkorút köszöntöttek - Makói tárlat nyílt Budapesten - Lovagkereszt kitűntetést kapott Sánta Sándor - Petőfi-emlékek és huszársapkák a múzeumban
A budapesti Ludwig Múzeumban nyílt kiállítás múlt héten a Makói Grafikai Művésztelep alkotásaiból. A tárlaton 56 helyi művész sajátos kéznyomaként mintegy 370 grafikai elem került bemutatásra.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából családja mellett Farkas Éva Erzsébet, polgármester is köszöntötte Szűcs Istvánné Sztoján Ilonát. Az idős hölgy remek egészségi állapotnak örvend, mai napig aktív, ellátja önmagát.
Kiemelkedő színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült dr. Sánta Sándor háziorvos. Makó első szabadon választott polgármestere a március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten a vehette át az elismerést Balog Zoltán minisztertől.
Petőfi-szobrok és emléktáblák láthatók azokon a fotókon, melyeket a makói múzeumnak adományozott a gyűjtő, Dr. Tarjányi József. A fotók a világ legtávolabbi pontjairól származnak.
híreink: - Elsöprő győzelem - Móra mesebirodalmában kalandozhatnak a makóiak - Magabiztosan győzött a Contitech Makó KC - Az önkormányzatok támogatják a kvóta ellenes népszavazást - A forradalom hőseire emlékeztünk - Polgári értékek mentén báloztak Makón
Pénteken nyitotta meg kapuit Móra Mesebirodalma. A szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállítása ezúttal Makóra költözött, hogy az itt élő gyerekek kalandozzanak Panka és a Vadember útján.
Szombaton konferenciát tartottak a magyar települések polgármesterei Budapesten. Az önkormányzatok képviselői politikai nyilatkozatot fogadtak el, melyben támogatják a kvótaellenes népszavazást.
Az 1848-49 es forradalom emléke előtt ünnepség sorozattal tisztelegett Makó Város önkormányzata. A délutáni megemlékezésen Lázár János miniszter és Kiss Rigó László megyés püspök is a szabadság fontosságát hangsúlyozta beszédében.
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendeztek Polgári Bált Makón. Az est a szórakozás mellett a jótékonyság jegyében telt: az 1942-es országzászló újbóli felállításához.
A népszerű írót és műveit interaktív formában bemutató tárlat pénteken nyitotta meg a kapuját.
A Makói Grafikai Művésztelep alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a budapesti Ludwig Múzeumban.
Az 1848-49 -es forradalom emléke előtt ,ünnepség sorozattal tiszteleg Makó Város önkormányzata. A március 15-i programok között újdonságok is lesznek.
Ifjúsági Úszó Európa-bajnokságot rendez Hódmezővásárhely júliusban. A nemzetközi viadalra a Török Sándor Strandfürdőben és Gyarmati Dezső Sportuszodában a fejlesztések hamarosan befejeződnek.
2019-ig közel 1 milliárd forint állami és uniós pénz érkezhet Földeákra. Hangzott el a tegnapi lakossági fórumon, melyet Lázár János a térség országgyűlési képviselője a település polgármesterével, Hajnal Gáborral tartott közösen.
Egyre népszerűbb a Makói Mozi. Bár a filmszínház teljes sikeréhez még évek kellenek, a Hagymaház mindent megtesz azért, hogy minél többen látogassák. A műsorrendben a legsikeresebb filmek mellett újdonságok is megjelentek.
Hírek: - Új könyvtár Nagylakon - Városmarketing iroda nyílt Makón - Dominik sikert sikerre halmoz - Hűtlen kezelés gyanúja Makón - Rendőrségi hírek
A Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta Televíziónkat, hogy a mai napon a Nemzeti Adó és Vámhivatal nyomozói házkutatást tartottak a cégnél, melyet követően iratokat foglaltak le.
A Somogyi Károly Megyei Könyvtár és a helyi önkormányzat segítségével újult meg Nagylak bibilotékája. A mai átadón ma valamennyi megyei könyvtár-igazgatója jelen volt érkezett.
Turisztikai és gazdaságélénkítő célzattal nyitotta meg kapuit a városmarketing-iroda ma reggel. Az Önkormányzat fenntartásában álló iroda egységes arculatban mutatja be a makói vállalkozásokat.
Híreink: - Vadveszély az utakon - Migrációs válsághelyzet - Nőnapot tartott az MSZP - Az óvónőknek is adtak virágot - Tavaszt és nőket köszöntöttek Makón
A Makói Rendőrkapitányság fokozott figyelemre és óvatosságra inti a gépjárművezetőket. A vadbalesetek elkerülése érdekében vadriasztót osztottak tegnap a Makót Tótkomlóssal összekötő úton.
A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet és megerősíti a határok védelmét.
A makói MSzP több mint 20 éve tartja Nőnapi ünnepségét. Gerberával, versekkel és a Sógorok együttes koncertjével köszöntötték hétfőn a hölgyeket a Korona dísztermében.
Makó Város Önkormányzata nem csak dolgozóit, de a hozzájuk tartozó cégek és intézmények munkásait és köszöntötte Nőnap alkalmából. Az emblematikus napon Czirbus Gábor, alpolgármester nyújtott át virágot a hölgyeknek.
Tavaszköszöntő zenés-táncos műsorral lepték meg a makói hölgyeket tegnap délután a Hagymaházban. A színpadon városunk művészeti csoportjai és tehetséges énekesei léptek fel.
Híreink: - Négy települési összefogás - "Védjük meg a térséget" - Sportolásra hívják a makói középiskolásokat - Nőnapi köszöntőt tartottak - Kisplasztikákat és festményeket hozott Sejben Lajos Makóra - Rendőrségi hírek
A testületi ülésen hozott döntést követően Farkas Éva Erzsébet polgármester még a mai napon találkozott a térség polgármestereivel Algyőn. A megbeszélésen többek között az is elhangzott, hogy Makó a többi településhez hasonlóan egyetért a Nagyfai befogadó-állomás bezárásával.
Makó Város Önkormányzata ma rendkívül Képviselő-testületi ülést tartott, melyen nyilvános előterjesztésen 5, míg zárt ülésen 1 témát tárgyaltak.
Tegnap tartották meg Nőnapi köszöntőjüket az I.-es számú idősek klubjának tagjai. Az ünnepségen részt vett Dr. Hadik György települési képvelő és táncos bemutatót tartott a Maros Táncegyüttes Boglárka csoportja.
Újabb kiállításnak adott otthont a Hagymaház Galéria. Legutóbb Sejben Lajos szegedi alkotó tárlatát nyitották meg, amelynek során a sokrétű művész alkotásaiba nyerhet bepillantást a látogató.
Híreink: - EZ A VÁLASZ MUCSI LEVELÉRE - FIATALOK TANÁCSKOZTAK MAKÓN - PIROS ILDIKÓ VOLT A MAKÓI POLGÁRI SZALON VENDÉGE - KEZDŐDHET A MUNKA: SPORTCSARNOK ÉPÜL APÁTFALVÁN - RENDŐRSÉGI HÍREK
A Demokratikus koalíció választókerületi elnöke szerint Makón a közmunka is politikai állás. A város vezetése reagált erre a felvetésre.
A Magyar Ifjúsági Szövetség szervezésében szombaton tartották az Első Magyar Ifjúsági Szakmai Konferenciát Makón. Az ifjúságügyi tanácskozáson kiemelten foglalkoztak a gyakornoki programok által nyújtott lehetőségekkel.
.: Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész volt a Makói Polgári Szalon vendége múlt héten pénteken. A népszerű színésznővel Kisistók Tímea, a Makói Városi Televízió ügyvezető igazgatója beszélgetett a telt házas Korona Szállóban.
Már elkezdődtek az apátfalvi Sportcsarnok építési munkálatai. Az Apátfalva Térsége Szociális Szövetkezet 2,5 nap alatt bontotta le a régi iskolát, amelynek helyén a sportlétesítményt húzzák fel.
Utánanéztünk, mindenhol azt írják a patkány egy négylábú gerinces emlős. Így továbbra sem tudjuk milyen két lábú a Polgármesteri Hivatal folyosóján rohangáló patkányokra gondolt Mucsi Tamás.
A makói kórház állapotával, fejlesztésével kapcsolatosan tartottak lakossági fórumot szerda délután Apátfalván. A művelődési házban a falu egészségfejlesztési programjáról is szó esett.
Bezárta kapuit városunk egyetlen jégpályája. Három hónap alatt tízezer látogatót fogadott. Ez átlagosnak mondható.
Továbbra is a migránskérdés volt a középpontban a csütörtöki kormányinfón melyet Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter Kovács Zoltán kormányszóvivővel közösen tartott. A miniszter többek között beszélt a román határzárral kapcsolatos előkészületekről.
Híreink: - Milyen állat a patkány ? - Lakossági fórum a kórház ügyében Apátfalván - Felolvadt a jég - A honvédség is részt vesz a határvédelemben - Makón járt Ungvári Miklós
Főbb híreink: - 2015 A TÁMOGATÁSOK ÉVE VOLT - ALLERGIÁSOK FIGYELEM - DEMONSTRÁLT A MUNKÁSPÁRT AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT - BELÜGYMINISZTÉRIUMI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGOT RENDEZETT MAKÓ - VERESÉGES HÉTVÉGE - RENDŐRSÉGI HÍREK
Térségi beszámoló ülést tartott tegnap délután a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Makó Térségi Szervezete. Ezen kiderült, hogy a 2015-ös esztendő a támogatások éve volt Makón.
Az enyhe időjárás miatt Csongrád megyében már január végén virágzásnak indult több allergén növény is. Emiatt a betegek allergiás tünetektől szenvednek.
Az egészségügy állapotáról tartott demonstrációt a Magyar Munkáspárt a héten. Bejárták Csongrád megyét, tegnap pedig a makói kórház rendelőintézete előtt hívták fel a figyelmet saját álláspontjukra.
Főbb híreink : - ILYEN KERÍTÉS LESZ KISZOMBORNÁL - JÚLIUSBAN IFJÚSÁGI ÚSZÓ EB-T RENDEZ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY - ÚJ KIADVÁNYBAN A HAGYMATIKUM - PIROS ILDIKÓ LESZ A POLGÁRI SZALON VENDÉGE - LABDARÚGÓ MEGYE I: VERESÉG A NYITÁNYON - RENDŐRSÉGI HÍREK
Már több hengernyi drótkerítést tárolnak a kiszombori Rónay-kúria udvarán. A Belügyminisztérium már a kerítés építésének munkálatain dolgozik a magyar-román határ közeli faluban.
Makói szállásadók is fogadnak versenyzőket a júliusi Ifjúsági Úszó Európa-bajnokság idején. A szervezőbizottság már a sportesemény megvalósításán dolgozik.
Új kiadvánnyal mutatkozik be a Hagymatikum Gyógyfürdő a holnap kezdődő utazás kiállításon. A budapesti Hungexpon négy napig találhatják majd meg a Dél-alföldi Régió standjánál a Hagymatikumot.
Egy Kossuth és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, aki sokak számára a mai napig ikon. Aki tudásával, színészi játékával, tehetségével, szépségével sokakat elkápráztat. Ő lesz a Makói Polgári Szalon péntek esti vendége.
Farsangi bulit tartott a Hagymatikum szombaton, ahol egy mignonpáros nyerte a jelmezversenyt. A farsangi rendezvény már hagyománnyá vált, idén harmadjára tartották meg a mulatságot.
Főbb híreink: - Farsangi buli a Hagymatikumban - Teltház a makói aerobik diákolimpián - Belvízvédekezés Csongrád megyében - Elűzte a telet a Maros Táncegyüttes - rendőrségi hírek
Több tízezer hektár föld került belvíz alá az országban és a helyzetet tovább rontja a csapadékos időjárás. Megyénket különösen sújtja ez a probléma, Csongrádban több mint 11 ezer hektárt öntött el eddig a belvíz.
Hétvégén a hagyományoknak megfelelően két napon is előadta farsangi gálaműsorát a Maros Táncegyüttes a Hagymaházban. A mulatsággal elűzték a telet és egyben a tavaszt is köszöntötték a táncosok. Ez az év különleges számukra, hiszen nyáron az együttes harmincöt éves fennállását ünnepli.
Főbb híreink: - MUCSI LEPATKÁNYOZTA A VÁROSHÁZA DOLGOZÓIT - FESTMÉNYEIT ÉS SZOBRAIT MUTATTA MEG GAUDI MÁRTON - MUCSI LEPATKÁNYOZTA A VÁROSHÁZA DOLGOZÓIT - HAZAI PÁLYA, HAZAI GYŐZELEM - Rendőrségi hírek
A közoktatásban zajló problémák miatt több szülő nem engedte iskolába a gyerekét. Utánajártunk, hogy Makón elmentek-e az iskolába a diákok
Gaudi Márton mutatkozott be az Interaktív Irodalmi és Művészeti Szalon soron következő előadásán. A művész festményeit és szobrait tárta a közönség elé.
Makói Városi Televízió. 2016.02.26.
Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Makói szervezetének elnöke. Czirbus Gábor a DK választókerületi elnökét bírálta, amelyben Mucsi Tamás oda nem illő szavakkal minősítette a Városháza dolgozóit.
Főbb híreink : - MAKÓRA LÁTOGATOTT A GÖRÖGKATOLIKUS ÉRSEK - A HÁROM KISMALAC - AZ ÁSZ ELMARASZTALTA A KORÁBBI ÖNKORMÁNYZATOT - RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRÁVAL EMLÉKEZTEK A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK ÁLDOZATAIRA - KÍIRTÁK A HAGYMATIKUM FEJLESZTÉSÉNEK KÖZBESZERZÉSÉT - sport, rendőrségi hírek
Tegnap Makóra látogatott a Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek- metorpolita. Az egyházi főméltóság találkozott Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel, majd a Makói Görögkatolikus templomban tartott böjti liturgiát.
Rajzversenyt tartottak ovisoknak a Makói Általános Iskola Almási Tagintézményében. A délután végén minden nagycsoportos díjazásban részesült.
Az Állami Számvevőszék még 2013 ban indított ellenőrzést Makó város önkormányzatának vagyongazdálkodásáról. A vizsgálat mostanra lezárult, melyből kiderült, hogy az előző városvezetés az intézkedési tervben előírt feladatait csak részben vagy egyáltalán nem teljesítette.
Február 25-én, azaz ma van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból rendhagyó történelemórán idézték fel az 1944-47 közti időszak viszontagságos körülményeit a múzeumban.
főbb híreink : - A SZEREDÁSSAL EMLÉKEZNEK DR. VANGEL RÓBERTRE - OLIMPIKON MOTIVÁLTA A MAKÓI FIATALOKAT - ELŐCSALOGATJA A TAVASZT A MAROS TÁNCEGYÜTTES - VÁSÁRHELYEN MÁR LÁTOGATÁSI TILALOM VAN - NÉPTÁNCFESZTIVÁLLAL ERŐSÍTENÉ MAKÓ A KÜLKAPCSOLATOKAT - RENDŐRSÉGI HÍREK
Az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság útjára indította a Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. fejlesztésének közbeszerzési eljárását. A gyógyfürdő 2, 2 milliárd forintból újul meg 100%-os állami támogatással.
10 éve hunyt el Dr. Vangel Róbert egykori sebész főorvos. Rá emlékeznek péntek este az autentikus népzenét játszó Szeredás Együttessel.
Nagy Tímea, kétszeres olimpiai párbajtőr vívó beszélgetett tegnap a makói diákokkal. A délután folyamán a jelenlévők betekintést nyerhettek a sportoló életébe emellett az olimpiai aranyat is a kezükben tarthatták.
Nagyszabású táncgálával várja a tavaszt a Maros Táncegyüttes 150 táncosa, akik szombaton és vasárnap tartják hagyományos télbúcsúztató bemutatójukat. A műsor során most lép fel először az Aprók és a MÖTY-Kettő csoportja.
A megyében van ahol nőtt, van ahol csökkentt a az influenzás megbetegedések száma. Hódmezővásárhelyen és környékén viszont átlépte a járványküszöböt a megbetegedések száma, Makón viszont egyelőre nem beszélhetünk járványról.
Rendkívüli testületi ülést tartott ma Makó Város Képviselő-testülete. A grémium két rendeletet módosított, valamint két pályázat beadásáról döntött.
Főbb híreink: - ÚJ FORMÁBAN PÁLYÁZHATNAK A SPORTEGYESÜLETEK ÉS CIVILSZERVEZETEK - KONZULTÁCIÓ INDUL A MAKOVECZ KÖNYTVÁR FEJLESZTÉSÉRŐL - ÍRÁS ÉS EGYÉNISÉG KAPCSOLATÁRÓL BENKE MÁRIÁVAL - BATYUSBÁLON MULATTAK MAKÓ IDŐSEI - sporthírek - rendőrségi hírek
Februári testületi ülésen döntött arról Makó Város Képviselő-testülete hogy új formában pályázhatnak idén a sportegyesületek és civilszervezetek. A pályázatok március 16- ig nyújthatóak be.
Két nagy gigaberuházás megvalósulása várható Makón. A Makovecz könyvtár és a fürdő fejlesztését a magyar kormány közel öt milliárd forinttal támogatja. A milliárdos beruházások mellett folynak az egyeztetések a Honvéd rehabilitációjáról.
Írás és egyéniség címmel tartott előadást a grafológiáról Benke Mária. A könyvtár olvasótermében híres emberek szignóit elemezték.
Idén is megrendezték a hagyományos Batyusbált Makón. A város idős korosztálya hajnalig mulatott pénteken az Erdei János Városi Sportcsarnokban.
A Makói Magán Zeneiskola a Szegedi Tudományegyetem szimfonikus, valamint fúvószenekarával koncertezett közösen múlt csütörtökön. A Korona emeleti dísztermében Bizet, Strauss és Alfred Reed dallamai csendültek fel.
Befejeződött a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és makói kórházának mintegy 3,2 milliárd forintos összköltségvetésű fejlesztése. A beruházást Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át pénteken.
Lázár János televíziónknak adott interjújából többek között kiderül ,hogy milyen védvonalat tervez kiépíteni a kormány a makói kistérségben.Azt is megtudhatjuk.,hogy a város milyen támogatásra számíthat a jövőben,valamint,hogy várhatóan kibővítik a CSOK-osok körét.
Főbb híreink : - 60 MILLIÓS ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS A HAGYMATIKUMNAK - ELŐKÉSZÍTIK A MAGYAR – ROMÁN HATÁRZÁRAT. - A VESEBETEGEK MÁR MAKÓN IS GYÓGYULHATNAK - TÉRSÉGI SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY MAKÓN - RENDŐRSÉGI HÍRENK
Országos szaunamester bajnokságot rendeztek a hétvégén Makón. A szaunázók színes produkciók mellett izzadhattak. A verseny végére a Hagymatikum a csapata kategóriájában a harmadik lett.
A képviselő-testületi ülésen a Hagymatikum Gyógyfürdő Zrt. 2016-os költségvetéséről is döntöttek. A város turizmusáért felelő cég 50 millió Forint támogatást kap az Önkormányzattól, amelyhez plusz 10 millió Forint járul az épület fejlesztésére, felújítására.
Csütörtökön ismét Kormányinfót tartott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Többek között beszámolt Orbán Viktor miniszterelnök moszkavi látogatásáról és szóba került a magyar-román műszaki határzár előkészítése is.
Február elejétől a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Makói tagintézményében is van nefrológia szakrendelés. Ennek apropóján tartottak Nefrológiai Délután névvel konferenciát a háziorvosoknak és a kórház dolgozóinak.
Megtartották a szép magyar beszéd verseny térségi döntőjét. A felső tagozatos diákoknak egy kötelező, illetve egy szabadon választott szöveget kellett felolvasniuk, amely alapján a kiejtést és az értelmező szövegolvasást értékelte a zsűri.
Főbb híreink : - FŰTÉS NÉLKÜL A HIDEGBEN - HAGYMAHÁZ ÉS SPORTCSARNOK – SZÍNES PROGRAMOK ÉS FELÚJÍTÁS - „A MAROS FEJÉTŐL A TISZÁIG CSÓNAKON” - SZAUNABAJNOKSÁGRA HÍV A HAGYMATIKUM - LAKÁSÜGY ÉS VÁLLALKOZÓK A POLGÁRMESTERNÉL
Az Égáz-Dégáz Földgázszolgáltató Zrt. megszüntette a gázszolgáltatást egy 83 éves mozgáskorlátozott makói néninél, holott ő befizette a számlát. A helyzet január közepe óta bonyolódik, stábunk utánajárt a szövevényes ügynek.
A februári képviselő-testületi ülésen a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. üzleti tervét is elfogadta a testület. A Hagymaház és a Sportcsarnok rendezvényeihez 83 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat, így a cég 174 millióból gazdálkodik az idén.
A hétvégén szaunamester bajnokság elődöntőjének ad otthont a Hagymatikum Gyógyfürdő. Az ország minden pontjáról 16 szaunamester érkezik, hogy megmérettesse magát.
Képeslap kiállítás nyílt péntek délután a József Attila Városi Könyvtárban. „A Maros fejétől a Tiszáig csónakon” evezhettek a tárlatot megtekintők.
Polgármesteri fogadóórát tartott szerda délután Farkas Éva Erzsébet. Az állampolgárok lakásügyben és befektetéssel kapcsolatos kérdésekkel keresték fel a város első emberét, akinek még virágot is vittek.
Föbb híreink: - RENDKÍVÜLIRE VINNÉ A MIGRÁNSKÉRDÉST A FIDESZ - HÁZASSÁG HETE A KORONÁBAN - 103 DIÁK KAPOTT SZALAGOT A GALAMBBAN - 60 MILLIÓBÓL GAZDÁLKODHAT A VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT.
Főbb híreink : - POLGÁRMESTER A FOGADÓÓRÁBAN - KULTURÁLTAN VITATKOZTAK AZ ALMÁSI DISPUTÁI - „TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT…” - ÚJ LEHETŐSÉGEK A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN
Múlt héten tartotta Idei évi első rendes ülését Makó város képviselő-testülete. -Többek között eldőlt, hogy az idei évben 3,7 milliárd forintból gazdálkodik a város. -5 milliárd forint értékben megvalósulhat 2 nagy projekt,de várhatóak ennél kisebb beruházások is. Ezekről a témákról is kérdeztük bővebben a város polgármesterét.
Kulturáltan vitatkoznak az Almásisok. Az iskolában létezik ugyanis a disputa szakkör, amely a vitázás kultúráját ismerteti és fejleszti. Hogy hogyan azt most a közönségnek is megmutatták.
Gazdanapi fórumot tartottak a hétvégén a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Az eseményen Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára és Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára is előadást tartott.
A múlt hétvégén tartott télűzésen a mohácsi busók táncelőadása mellett a makói Forgatós Táncegyüttes is tartott előadást.
A Múlt heti képviselő-testületi ülésen a Városgazdálkodási Kft. üzleti tervét is elfogadta a testület. A Kft. költségvetése idén a minimálbér emelkedésének összegével nőtt, 4 millió forinttal.
Sajtótájékoztatót tartott ma délután a Makói Képviselő-testület Fidesz-frakciója. A téma a bevándorlásügy volt.
Valentin napon a Korona dísztermében meghitt beszélgetést tartottak a Házasság Hete alkalmából, ahol Dr. Kerek Ferenc és felesége, valamint a Vajda házaspár mesélt kapcsolatukról. Az apró titkokra sokan kíváncsiak voltak.
Szombaton tartották a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola szalagavató bálját, mely utolsó volt a középiskolai bálok sorában Makón. Öt osztályból kettő bécsi keringővel készült, mellyel megalapozták az est hangulatát.
Főbb híreink : - FÓRUMOZTAK A HELYI GAZDÁK - TÖBB PÉNZBŐL GAZDÁLKODHAT A MAKÓI VÁROSI TELEVÍZIÓ - BUSÓK BÚCSÚZTATTÁK A TELET - FELAVATTÁK A ZÖLD GOMBOKAT - RENDŐRSÉGI HÍREK
77 végzős kapta meg az éretlenséget szimbolizáló zöld gombot, amely mellé az érettségi vizsgát követően egy sárga is jár. Ezeket a hagyományoknak megfelelően a Makói József Attila Gimnázium bálján avatták fel ünnepélyes keretek között.
Még az eső sem állíthatta meg a mohácsi busókat, hogy elűzzük a telet városunkból. A szombaton tartott parádén volt busó tánc, jelmezverseny illetve a farsang elmaradhatatlan kelléke a fánk.
A Múlt heti képviselő-testületi ülésen arról is döntöttek,hogy az idei évben 3,7 milliárd forintból gazdálkodik majd a város. Az önkormányzati cégek is nagyobb összeget kapnak a tavalyinál. Köztük Televíziónk ,mely 7,5 milliós többlet támogatást kapott.
Agrárfórumra várták múlt héten pénteken a helyi termelőket a makói gazdaköri székházba. A rendezvényen a földforgalmi szabályozásról és az Agrár-környezetgazdálkodási támogatásról is szó esett.
Főbb híreink : - ISMÉT MAKÓRA JÖNNEK A MOHÁCSI BUSÓK - SZŐLŐTERMESZTÉSRŐL A MAKÓI KÖNYVTÁRBAN - ISKOLA ÁTMENETI PROGRAM A SZIKSZAIBAN - VALENTIN-NAPI AKCIÓK A HAGYMATIKUMBAN
Főbb híreink : - VÁLASZOLT A FIDESZ - FELTŰZTÉK A KERI-SEK SZALAGJAIT - HOSSZÚ VITA MIGRÁNS KÉRDÉSBEN/ TÖRÖK KIVONULT - 3,7 MILLIÁRD MAKÓ KÖLTSÉGVETÉSE - MAKÓN JÁRT A CIPRUSI NAGYKÖVET
Noha mostanában derűsebb oldalát mutatja az időjárás, mégsem árt, ha Makón is elűzik a telet. Ezt a népszokásoknak megfelelően igazi busók teszik meg szombat délelőtt a városban.
Szőlőtermesztésről és szőlőkultúráról tartottak előadást kedd délután a József Attila Városi Könyvtárban. Az előadók beszámolói után borkóstolásra invitálták az eseményen résztvevőket.
Iskola átmeneti programmal készítik fel az óvodásokat a tanulásra a Szikszai György Református Általános Iskolában. Ennek záró programján most a szülők is betekintést nyertek, hova fejlődött gyermekük.
Február 14. a szerelmesek napja. Valentin-nap alkalmából a Hagymatikum Gyógyfürdő is akciókat hirdetett. A szerelmesek akár egyszerre élvezhetik a masszázs éltető erejét.
Választ adott Makó képviselő-testületének Fidesz-frakciója a Demokratikus Koalíció levelére, melyben a testület munkáját ostorozzák. A jobboldal a betelepítési kvóta ügyében Magyarország megvédéséhez kíván csatlakozni, és kiáll amellett, hogy az oktatást érintő kérdésekben a szakma hozza meg a szükséges döntéseket.
Szombaton tartották a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma szalagavató bálját az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A rangos eseményen 46 végzősre tűztek szalagot.
A testületi ülés egyik leghosszabb vitát kiváltó napirendi pontja a betelepítési kvóta elutasításának javaslata volt. A Demokratikus Koalíció képviselője Török Miklós kivonult a szavazásnál.
Idei évi első rendes ülését tartotta tegnap Makó város képviselő-testülete. Többek között eldőlt, hogy az idei évben 3,7 milliárd forintból gazdálkodik a város.
Makón járt Ciprus nagykövete múlt héten. A politikus nem egyedül érkezett, 20 speciális nevelésű diákkal és tanáraikkal a Pápay Endre Szakiskolában tettek látogatást abból a célból, hogy testvériskolai kapcsolatot kössenek.
Főbb híreink : - CSUJA IMRE ÉS A GÉNEK - UTOLJÁRA SZALAGAVATÓZTAK A SZIGNUM-OSOK - A KÖLTSÉGVETÉST TÁRGYALJÁK - A CONTITECH-MAKÓ KC FELKÉSZÜLT A TAVASZI SZEZONRA
Csuja Imre az idei Páger-díj birtokosa. Az öt fős szakmai kuratórium egyhangúlag döntött a Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész jelöléséről.
Utoljára rendeztek szalagavató bált a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnáziumban. Az intézmény ugyanis a jövőben csak általános iskolaként funkcionál tovább, így az utolsó végzős osztályt búcsúztatták szombat esti meghitt hangulatú rendezvényükön.
Szerdán tartja idei első rendes ülését Makó Város Képviselő-testülete. A grémium összesen 33 napirendi pontot tárgyal, legnagyobb érdeklődés az önkormányzat és a városi cégek idei költségvetését övezi.
Főbb híreink: - CSONGRÁD MEGYÉBEN MÉG NINCS INFLUENZA JÁRVÁNY - BŐVÜLT A PÁGER-TÁRSULAT - KÖRNYEZETTUDATOS NAGYKÖVETEK A GALAMBBAN - ÖSSZETARTOZÁST SZIMBOLIZÁL A JUGYUSOK SZALAGJA - 90. SZÜLINAP CITERASZÓVAL
Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint Magyarországon megkezdődött az influenzajárvány. Az országos adatokhoz képest, Csongrád megyében még nem éri el a betegek száma a járványküszöböt.
15. alkalommal gyűlt össze Páger Antal makói születésű színészóriás tiszteletére a nagyérdemű tegnap délután a Hagymaházban. A „Hírös Makaiak” évében Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész vehette át a Páger-gyűrűt.
Csütörtök délután hirdették ki annak a természettudományos versenynek nyerteseit, melyet a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola rendezett meg. A dobogóra a legtöbb pontot gyűjtött csapatok állhattak fel.
A hétvégén megkezdődtek a szalagavató bálak Makón. A városban elsőként a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola végzőseire tűzték fel ünnepélyes keretek között a felnőtt korba lépést szimbolizáló szalagot.
Aktív életet él, süt, főz és kertészkedik Csávás István, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek pénteken. A makói bácsi Czirbus Gábor alpolgármestertől vehette át a város ajándékait.
- REKORD NAGYLAKON - MAKÓI VÁLLALKOZÓK IS KAPNAK MUNKÁT A NAGYBERUHÁZÁSOKBÓL - A KORMÁNY KÉSZ TÁRGYALNI A TANÁROKKAL - CSUJA IMRÉVEL BŐVÜL A PÁGER-TÁRSULAT - KINCSVADÁSZATTAL EGYBEKÖTÖTT NYÍLT NAP
Rekord történt Nagylak életében! A határmenti falu történetében még sosem volt olyan, hogy rekordmennyiségű költségvetéssel gazdálkodjanak.
Helyi építési vállalkozóknak tartott kerekasztal-beszélgetést tegnap este Farkas Éva Erzsébet. Makó polgármestere ugyanis minél több helyi vállalkozót szeretne bevonni a Makovecz-könyvtár és a Hagymatikum fürdő építése kapcsán.
A kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A sajtótájékoztatón legfőbb témája most is a családi otthonteremtési támogatás volt.
Minden év februárjában Páger Antalra emlékezik Makó. Így lesz ez most vasárnap is, amikor már a 15. színésszel bővül a Páger-társulat. Téni bácsi híres gyűrűjének pontos mását ezúttal a sokat foglalkoztatott filmszínész Csuja Imre kapja meg.
Csütörtökön tartotta meg nyílt napját a SZIGNUM. Az iskolába látogatók több tanítási órát is megtekinthettek. A nagycsoportosoknak egy különleges ajándékkal kedveskedtek.
2016 januárjában hetven alkalommal riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, Csongrád Megyében ez országos átlag felett van. A katasztrófavédelem Országos Tűzmegelőzési Bizottsága az egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy teljes körű tájékoztatását kapjanak azt emberek ebben a témakörben.
2000-ben a Párizsi Charta február negyedikét a „RÁK VILÁGNAPJÁVÁ” nyilvánította. A daganatos megbetegedések Magyarországon a második helyet foglalják el a halálozási statisztikában. Ezért különösen fontos, hogy évente legalább egyszer kiemelten felhívjuk a figyelmet e betegségcsoportra, hiszen az idejében felismert rákfélék jelentős része gyógyítható.
Összefogtak a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai. Egy beteg kisfiún segítenek közösen azzal, hogy nem dobják ki az üdítős vagy ásványvizes palackok kupakjait, hanem összegyűjtik.
Híreink: - Közös órán az iskolások és ovisok - 135 éve született Galamb József - Kupakot gyűjt a Galamb a beteg kisfiúért - Ma van a rák világnapja - Szén-monoxid érzékelőket nyerhetnek
Kedden tartott nyílt napot a Kálvin Téri Református Általános Iskola. A beiskolázást elősegítő programsorozat utolsó államosához ért ezzel a rendezvénnyel.
A 135 évvel ezelőtt született Galamb Józsefre emlékezett a város tegnap. A Ford T-modell konstruktőrének emlékére konferenciát rendeztek a József Attila Múzeumban, ezzel kezdetét vette a Hírös Makaiak emlékéve.
- LÁZÁR JÁNOS KÉSZ TÁRGYALNI A MAKÓI TANÁROKKAL - LECSERÉLTÉK A FEKHELYEKET A HAJLÉKTALANSZÁLLÓN - BÁLRA FEL! - FARSANGOLTAK A MAKÓI MÁLTAISOK - RENDŐRSÉGI HÍREK
Javultak a hajléktalanok életkörülményei az Ardics utcai menedékhelyen. Az Egyesített Népjóléti Intézmény pályázaton elnyert pénzből vásárolt új eszközöket.
A miskolci Herman Ottó Gimnázium tavaly év végén nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben többek között a közoktatás helyzetét és az oktatásügy állandó változásait kifogásolták. Azóta már több mint 30 ezren csatlakoztak a felhíváshoz, köztük két makói intézmény.
Hétvégén veszi kezdetét az idei báli szezon. Az iskolák az utolsó simításokat végzik a táncokon. Első szalagtűző a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola lesz. Mi is megnéztük, hogyan zajlanak az utolsó próbák.
Farsangi kézműves programot szervezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja a hétvégén. A résztvevők nemcsak busóálarcot készítettek, de a legszerencsésebb a tombolasorsolás fődíjaként egy utazást nyert a februári busójárásra.
- FÓKUSZBAN A MAKÓI FEJLESZTÉSEK - GALAMB JÓZSEF NYITJA A „HÍRÖS MAKAIAK ÉVÉT” - 400 EZRES KÁR A JOBB MAKÓÉRT SZÉKHÁZÁBAN - A MAKÓI ELLENZÉK IS SZÓBA KERÜLT A FÓRUMON - FÓKUSZBAN A FOCISTÁK
Farkas Éva Erzsébet polgármester lakossági fórumot tartott tegnap este Lázár János országgyűlési képviselővel közösen. A fórum legfontosabb témái között szerepeltek a 2016-ban induló makói fejlesztések.
Makó Város Önkormányzata képviselő-testületi ülésen döntött arról, hogy a 2016-os évet a „Hírös makaiak emlékévenek” nyilvánítja. A programsorozat keretében Galamb József, Istók Margit, Kocsis Imre, Espersit János és Szirbik Miklós, valamint Makovecz Imre munkásságára emlékezik a város. Az emlékév nyitásaként a 135 éve született mérnök tiszteletére szerveznek konferenciát.
Hétvégén betörtek a Jobb Makóért Egyesület Deák Ferenc utcai székházának épületébe. A vélhetően fiatalokból álló banda 400 ezer Forintos kárt ejtett.
Lázár János a hétfő esti makói fórumán bírálta az ellenzéki pártokat a közelmúlt két esete kapcsán. Reagált többek között a Jobb Makóért Egyesület Székházában történtekre, és az elmúlt év végén nagy sajtónyilvánosságot kapott parkolási botrányra.
- Nem szűnő kamionforgalom - Farkas Éva Erzsébet: „A bírságot magam fizetem” - Közmeghallgatás: a román nyelv oktatása - Grundbírkóztak a makói fiatalok - 15 tagú lesz a Páger-társulat - Ingyenes személyiigazolvány és első jogsi - Fejlesztik az ipari parkot
Az M43- as autópálya átadása ellenére továbbra sem csökkent a kamionforgalom a határmenti településeken. Stábunk Nagylakon és Apátfalván forgatott arról, hogy ez valóban így van e.
Farkas Éva Erzsébet válaszolt a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjának január 14-én írt levelére, melyben többek között arra kérdeztek rá, hogy a polgármester milyen céllal használta az autót decemberi szabálytalan parkolása alkalmával. A Nagy Máté levelére adott választ most szó szerint idézzük.
Közmeghallgatást és testületi ülést tartott a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat. Az ülés legfontosabb témaköre az javaslat volt miszerint tanítanák a román nyelvet valamelyik makói általános iskolában.
Minden év februárjában Páger Antalra emlékezik Makó. A Kossuth-díjas színművész városunk szülötte, akiről díjat alapított az Önkormányzat. Idén már a 15. színésszel bővül a Páger-társulat.
Január elsejétől több mint húsz hatósági eljárás díja és illetéke csökkent, illetve szűnt meg a kormány bürokráciacsökkentő intézkedéseinek köszönhetően. A közigazgatás átalakításának a célja, hogy az emberek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket.
500 millióból fejlesztik az ipariparkot Makón. Az eddig közművesítésre nem került területek fejlesztése valósulhat meg.
Válogatás a hét főbb eseményeiből .
Új kötettel rukkolt elő Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató. A Makói cserepek c. tanulmánykötetet a Magyar Kultúra Napján mutatták be a Korona szálló emeleti dísztermében.
Közmeghallgatást tartott a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A részvevőket leginkább a Honvéd rehabilitációja érdekelte.
MAKÓI CSEREPEK TÓTH FERENCTŐL ROMA KÖZMEGHALLGATÁS: FÓKUSZBAN HONVÉD REHABILITÁCIÓJA A SAUL FIA VETÍTÉSÉVEL EMLÉKEZTEK A HOLOKAUSZTRA FOLYTATÓDHATNAK A FÖLDÁRVERÉSEK FÉLREMENT SMS “BETELEPÍTÉSI KVÓTÁRÓL SZÓLÓ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT SZAVAZÁSÁBAN NE VEGYÉL RÉSZT”
Január 27-én, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon a Makói Mozi műsorára tűzte a Saul fia című díjnyertes magyar alkotást a makói diákok számára. A film a haláltáborok borzalmait dolgozza fel rendhagyó módon.
A tavaly véget ért földárverések eredményeit folyamatosan közzé teszik a Nemzeti Földalap honlapján, ahonnan kiderül, hogy ki, hol és mekkora összegben vásárolt.
MSZP egy üzenetet küldött a község alpolgármesterének telefonjára, mely korábban az előző polgármester, Varga Péter szolgálati készüléke volt. Az SMS tartalma meghökkentette olvasóit.
Hírek: INDÍTÓGOMB A MAKÓI MUNKANÉLKÜLIEKNEK VIZSGAKIÁLLÍTÁS MACSKÁKKAL ÉS MESÉVEL TIBI BÁCSI MAKÓN IS DOBÁLT PONTOS LABDÁT FÉNYEK ÉS FORMÁK NÁVAY SÁNDORTÓL
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg Csongrád megyében az „Indítógomb” avagy beszélgetések és megoldások című projekt. A program a munkanélkülieknek ad hasznos tanácsokat a sikeres álláskeresés reményében.
A december és a január a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Művészeti tagintézményében az első féléves vizsgák ideje, ilyenkor a zene, a tánc és a képzőművészeti tanszakon a diákok számot adnak tudásukból. Múlt hét pénteken a képzőművészetis tanulók vizsgamunkáiból nyílt kiállítás a Bartók iskolában.
A Hagymatikum Gyógyfürdő szülinapján Radics Gigi mellett Dévényi Tibor is fellépett, aki idén ünnepli 70. születésnapját. A népszerű lemezlovas a piros pontos labdáját sem hagyta otthon.
A hódmezővásárhelyi Návay Sándor szobrászművész kiállítása is egyik programja volt a Magyar Kultúra Napja makói eseményeinek. A Fények és formák tárlat bronzszobrokat és szakrális műveket mutat be.
Megnyílt a Kutyatár Makón járt Radics Gigi Jó szezont zártak a focisták Közös szavalással és színezéssel a Magyar Kultúra Napján Ingyen telek a fiataloknak
Képviselői indítványt nyújtott be Czirbus Gábor Farkas Éva Erzsébethez. Az alpolgármester ingyenes építési telkek kialakításának lehetőségét javasolja, amellyel a város a kormány Otthonteremtési Programjával párhuzamosan segítené a családokat.
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium minden évben méltó módon ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját. Így történt ez idén is: a SZIGNUM-osok verssel, emlékkönyvvel és óriásszínezővel tisztelegtek Kölcsey Ferenc Himnusz c. műve előtt.
A Makói Általános Iskola Almási tagintézménye is megkezdte beiskolázási rendezvény- sorozatukat. Ezúttal kézműves foglalkozással, tánccal és várták a nagycsoportosokat, akik még kutyákat is simogathattak.
Makón lépett fel Radics Gigi énekesnő, a Megasztár 6 zenei tehetségkutató győztese. Gigi világslágereket és saját dalokat is énekelt a Hagymatikum Gyógyfürdő születésnapi buliján.
A hétvégén negyedik születésnapját ünnepelte a Hagymatikum Gyógyfürdő. A vendégeknek kreatív foglalkozásokkal, sztárvendégekkel, élő zenével és tortával kedveskedtek.
Főbb híreink : Sikeresen lezárult a „Földet a gazdáknak!” program 4 éves lett a Hagymatikum Befejeződött a Givaudan kupa
Oláh Nóra makói önálló kiállítása nyitotta a Magyar Kultúra Napját városunkban. A művésztanár képverseivel rukkolt elő, a tárlatmegnyitón saját maga vezette körbe a művészet iránt érdeklődőket a Hagymaház Galériában.
Nyílt napot tartottak a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvodában tegnap. Az ovisok a negyedikesekkel közös órán nemcsak az iskolai élettel, hanem a jövendőbeli tanítónénijeikkel is megismerkedhettek.
Makón két oktatási intézmény is egyetért a köznevelés és az oktatás megreformálásával. A napokban a Makói József Attila Gimnázium és a Makói Általános Iskola Almási tagintézménye is csatlakozott a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult nyílt levélhez.
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 – 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel. 2016.01.22.
Sikeresen lezárult a „Földet a gazdáknak!” program Csongrád megyében. Az állami földek árverés útján történő értékesítésének célja, hogy a termőföld azok tulajdonában legyen, akik megművelik azt.
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 - 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel. 2016.01.21
A kormány az év végén döntött arról, hogy 300 millió forinttal támogatja Makót, az összeget a Makovecz épületek fejlesztésének előkészítésére, tervezésére fordíthatja a város. A tervek egy részét ma mutatták be egy sajtótájékoztató keretében.
Közösen imádkoznak a makói keresztények az Imahét a Krisztus-hívők egységéért elnevezésű rendezvénysorozaton. Az egyhetes program alatt a különböző felekezetek lelkészei más felekezet templomában prédikálnak ezzel fűzve szorosabbá a keresztények közötti kapcsolatot.
A hétvégén negyedik születésnapját ünnepli a Hagymatikum Gyógyfürdő. A Fürdő a város lakóival közösen szeretné megünnepelni az évfordulót, így kedvezményes jegyárakkal várják a vendégeiket ezen a napon.
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 - 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Az országos tendenciához hasonlóan megyénkben is csökkent a véradók száma. A véradók által adott vér éppen csak fedezi a kórházak igényeit.
Január 22 -e a Kultúra Napja Magyarországon, amelyet városunkban több rendezvénnyel is megünnepelnek. Kiállításokkal, a Himnusz közös eléneklésével és könyvbemutatóval várják a kultúra iránt érdeklődőket.
A Himalájában szerzett élményeiről mesélt közönségének a makói Rozsnyai Sándor. A nem mindennapos túrán 5600 méteres magasságig jutott, amely lelkileg és testileg is megterhelte a hegymászót.
2016. január elsejétől új cégformában működik a Hagymatikum. A fürdő zárkörű részvénytársasággá alakult, a változás
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 - 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Harmadik alkalommal rendezte meg a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók székhelyintézménye jótékonysági bálját. A bál bevételét az iskola tornatermének felújítására fordítják majd.
Társastánc tanfolyamot indít felnőtteknek az IRISZ Táncklub Makó Sportegyesület. A nyolchetes kurzuson a standard és latin-amerikai táncok világába kalauzolja a részt vevőket Sütő Eleonóra, társastánc-pedagógus.
A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény biztosítja a város közigazgatási területén belül a tanyagondnoki szolgálatot. Az Önkormányzat kötelező feladatai közé sorolt szolgáltatást jelenleg közel 200 fő veszi igénybe.
Hiteles hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 - 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Ünnepi koncerttel örvendeztette meg a csanádpalotaiakat szombaton a város ifjúsági fúvószenekara. Az első Zenészbállal a 2016-os évet köszöntötték, de akadt még más ok is az ünneplésre.
Hosszú és eseménydús éven van túl a 2014-ben megújult Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A képviselő-testület 2016-ra is számtalan új tervvel és programmal készül.
Személyi változások történtek a Makói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán. Az eddigi osztályvezető Budai László feljebb lépett a ranglétrán, így január 1-től Szalai Szilvia látja el ezt a feladatkört.
Munkalátogatáson járt Lázár János péntek reggel Makón. Az országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel áttekintette a város idei évre tervezett fejlesztéseit.
Hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12- 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12- 20 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Makó város keresztény közössége, Imahét a Krisztus-hívők egységért névvel tart rendezvény sorozatot Január 18.-a és 23.-a között. Az első helyszín az újvárosi római katolikus plébánia kápolnája lesz. Az istentiszteletek minden nap 17 órától kezdődnek majd.
Sokakat megvisel a nagy hőmérséklet-ingadozás. A frontérzékenység komoly szív-érrendszeri problémákat okoz, amelyre kellő odafigyeléssel fel lehet készülni.
Rendkívüli ülést tartott ma Makó Város képviselő testülete, ahol eldőlt az idei Páger díjat Csuja Imre Jászai Mari díjas érdemes művész kapja. Emellett megválasztották a Makó-Térségi Víziközmű kft. könyvvizsgálóját, és döntöttek arról hogy testvérvárosi megállapodást kötnek a romániai Lugos városával.
Tegnap tartotta az év első lakossági fogadóóráját Farkas Éva Erzsébet. Ezen a napon többek között kisvállalkozók civilszervezetek és nyugdíjasklubok vezetői is keresték fel a város első emberét.
Egy hét alatt közel 40 ezren igényelték az országban az új elektronikus személyi igazolványt. A Makói Kormányabalaknál a mai napig 166-an „rendeltek” ilyen okmányt, az első e-cardot már kézhez is kapta a tulajdonosa.
A téli időszakban folyamatosan hallani lehet a híradásokban szén-monoxidmérgezésről. Környékünk két ilyen esetben is riasztották a tűzoltókat a napokban. Ám a baj megelőzhető lenne a szén-monoxid jelző készülékkel.
73 évvel ezelőtt kezdődött az a nagy történelmi esemény a Don-kanyarban, ahol több mint százezer magyar katona vesztette életét, vagy esett fogságba. A hősökre tegnap Makón is megemlékeztek.
Két nyárfa, annak gyökerei és egy gázvezeték. Ezek akadályozták a Bajcsy-Zsilinszky lakótelep járdájának építését. Az év végén Toldi János képviselő több évtizedes álma valósult meg, elkészült a házsor mögötti járdaszakasz.
Hírműsor hétfőtől-péntekig este 18 órától. Naponta 12 percben a nap legfontosabb eseményei Makóról és a kistérségről, napi sporttal és időjárás jelentéssel.
Sem országosan, sem Csongrád megyei szinten nincs még influenzajárvány. A szakemberek szerint még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, hisz az előző évek adatai alapján február-március hónapokra tehető a betegség csúcsidőszaka.
Múlt hét csütörtökön adták át a hódmezővásárhelyieknek a belvárosban azt a létesítményt, amely többek között ingyenes parkolási lehetőséggel, játszótérrel, és baba-mama szobával várja az odalátogatókat.
1000 négyzetméteres öltözőkomplexum, vizesblokk és 400 fős lelátó épül az Erdei Ferenc Téri sportpályán februártól. A létesítmény 300 millió Forintból készülhet el, melyhez az önkormányzat és a ContiTech Fluid Automitive Hungária Kft. is hozzájárul. A várható fejlesztésekről és látványtervekről tegnap tartottak sajtótájékoztatót a városházán.
Makói városi Televízió Nkft. 2016.01.11.
2012-ben nyílt meg a felújított makói gyógyfürdő. Ezt a jeles alkalmat minden évben méltó módon ünnepli meg a komplexum: így lesz ez idén is. A jövő hétvégén tartandó 4. születésnapi bulin sztárvendégekkel ünnepelnek.
Gólyák, sasok és őzek. Ezekkel az állatokkal ábrázolja a természetet Viseráczki András. A fotósnak péntek délután nyílt meg élete első fotókiállítása a makói József Attila Városi Könyvtárban.
2016-ban is megtartja hagyományos újévi koncertjét a Mátó Mátyás vezette Csanádpalotai Ifjúsági Fúvószenekar. A hétvégi rendezvény idén megújul: Zenészbállal folytatódik a jó hangulatú muzsikálás.
26 millió forintból újult meg tavaly év végén a Hajnal utcai Időskorúak Átmeneti Gondozóháza. A beruházásnak köszönhetően az energetikai fejlesztések mellett új tálalókonyhát és új társalgót kapott az intézmény.
2016.01.07. Híradó
A katasztrófavédelem is a gépjárművezetők fokozott odafigyelésre hívja fel a figyelmet. Senki ne induljon el a téli időjáráshoz megfelelően fel nem készített autóval.
Ez év második felétől új vízdíjszámlát kapnak majd a makóiak, amelyen szerepel a fogyasztómérő pontos állása. Lakossági kérésre dr. Hadik György önkormányzati képviselő közbenjárásának köszönhető a változás.
Megdőlt a nyári rekord a Hagymatikum fürdőben az év elején. A háromnapos hosszú hétvégén 7000 vendéget fogadott a komplexum.
Ismét elindult a SuliMoped program, melynek kapcsán a rendőrség támogatásával ingyen szerezhet kismotorra jogosítványt 20 makói nyolcadik osztályos. A gyerek e-learninggel, azaz elektronikus úton sajátítják el a közlekedés elméleti részét, de a vezetői engedély megszerzésének különböző feltételei vannak.
2016.01.06 Híradó
Tavaly már harmadjára állította színpadra a Diótörő c. mesebalettet a VargaBalett Táncműhely. A népszerű produkcióban 200 táncos vett részt növendékek és táncművészek közreműködésével.
Január elsején a makói Apfel Vencel Mirkó mellett egy maroslelei baba is született a makói kórházban. A két újszülöttet hétfőn köszöntötte Farkas Éva Erzsébet makói és Martonosi György maroslelei polgármester.
A tél beköszöntével a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott odafigyeléssel követi az autósok, kerékpárosok és gyalogosok közlekedését. Ebben az időszakban kiemelten fontos a körültekintő és biztonságos közlekedés a balesetek megelőzése érdekében.
Már hagyomány, hogy az újévi koncerten sztárvendég színesíti a műsort. Idén Zsédenyi Adriennre esett a választás, és a többszörös Fonogram- és EMeRTon díjas énekesnő kvartettjével kápráztatta el a közönséget.
A város önkormányzatának támogatásával immáron harmadik éve működik a jégiskola Makón. Ennek keretein belül a gyermekek szervezet formában tanulhatnak meg korcsolyázni.
2016.01.05 Híradó
Tegnap leesett az első hó a városban is. A Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai nagy erőkkel dolgoztak a síkosság-mentesítésen. Van, ahol még ma is sózni kellett az utakat.
Második alkalommal látta vendégül a körzetében hátrányos helyzetben élőket Dr. Sánta Sándor képviselő. A rendezvényen köszöntőt mondott Farkas Éva Erzsébet polgármester.
A szokásos szilveszteri futással búcsúztatták az óévet Makón. 2015 utolsó sporteseményén a legtöbben makóiak vettek részt, de sokan érkeztek vidékről is.
Tavaly év végén tizennégy magyar újságíró tett látogatást Brüsszelben, az Európai Bizottságnál. A kétnapos kurzuson az Európai Unió és a Bizottság munkájába tekinthettek be a szerkesztők.
2016.01.04 Híradó HD
Tavaly is meghirdették az „Év Gyógyszerésze” pályázatot, melyre bárki jelölhette kedvenc gyógyszerészét. A 2015-ös esztendőben a makói Apaffy Patika vezetője, Dr. Gálné Dr. Kartali Edit nyerte el a kitüntető címet.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók székhelyintézményének diákjai hagyományos évbúcsúztató koncerttel zárták az évet. A Hagymaházban tartott előadáson az iskola két együttese lépett fel a családtagok és vendégek nagy örömére.
Koncerttel zárta és koncerttel nyitotta az új esztendőt Makó városa. A hagyományos újévi koncerten a legismertebb fúvósdarabokon túl a Csillagok háborúja c. film dallamai is felcsendültek, de idén sem maradt el a sztárvendég, aki ezúttal Zséda volt. A makóiaknak szánt jókívánságait pedig a város első embere adta át.
Karácsony előtt tartotta meg hagyományos évzáró bálját az ASS Berendezési Rendszerek Ipari Bt. Az ünnepség a közösségformálás jegyében telt.